Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-06 / 14. szám

Nagymegyer (Calovo) űjjá- formálődó, épülő főterén áll egy régebbi ház. Semmilyen tábla, felirat nem jelzi, hogy itt székel a helyi szövetkezet vezetősége és adminisztráció­ja. A szövetkezet pártelnökét keresem, de elkéstem. Előttem ment el. Az ökonőmus telefo­nál, hívja a gazdasági telepet, a kertészetet, de eredménytele­nül, sok helyre mehetétt, sok most a dolga. Mondom, mi járatban vagyok: A kertészetbe szeretnék men­ni, beszélgetni a fiatalokkal. Ugyanis újsághírből tudom, hogy a szövetkezet kertészeté­ben ötventagű Ifjúsági brigád alakult, ilyen és Ilyen terveik, eredményeik vannak, ilyen és ilyen kötelezettségeket vállal­tak. S mert számtalan formális kötelezettségvállalásról, telje­sítetlen tervről, névleges bri­gádról hallottam már életem­ben — gondoltam, utánanézek a nagymegyeri valóságnak: Hogy néz ki az újjászületett ifjúsági mozgalom égisze alatt és a politikai és gazdasági kon­szolidáció folyamatában létre­jött Ifjúsági munkabrigád? Mennyire őszinte, mennyire formális, vagy mennyire nem az? Leszögezem, optimista szem­lélettel, intuitív jóhiszeműség­gel Indultam el. Alapos intuíció volt. Melegí­tés, gumicsizmás optimistákat, tettrekész fiatalokat találtam az üvegházak langyos, kelle­mes légkörében. Első benyomá­som is azt a hiszemet igazol­ta, hogy nemcsak afféle társa­ságról van sző, akik úgy gon­dolják, ha dolgoznak, miért nem nevezhetnék magukat ifjúsági, szocialista munkabri­gádnak. Többről van szó a nagyme­gyeri üvegházakban A valóság ugyancsak igazol­ta a benyomást. Nézzük hát a valóságot és kezdjük a környezettel! Nagymegyeri viszonylatok­ban nézve akár monumentális­nak is mondható kertészet. Csak egyetlen adat: az üveg­gel fedett terület nagysága meghaladja az egy hektárt. Rendjét, tavaszi rendetlenségét is ugyanúgy lehetne majdnem monumentálisnak nevezni, mint eredményeiket, terveiket és ka­pacitásukat. A rendetlenséget nézzük mint szükségszerű rendet. E rendet­lenséget mindenekelőtt a sza­naszét heverő nádkötegek te­szik. Éjszakára ezzel támogat­ják körül az üvegházak falát és fedik le vele a melegágya­kat, hogy munkájukat és pén­züket óvják a fagytól. Kora reggel a legelső feladat, hogy a nádburkolat alól kiszabadít­sák az üveg védte veteménye- ket, palántákat és egy egész napra átadják a langyos, ta­vaszi napsütésnek. A legutolsó napi feladat, az üvegházak és melegágyak késő délutáni be­takarítása. Reggel a napsütésért, este a fagy ellen. Annál nagyobb a rend az üveg alatt. Mértani szabályossággal so­rakozik a húszezer fejes saláta. Egy hét múlva piacra kerül, januárban már ötvenezret piac­ra dobtak. Ugyanannyi kara­lábét. Beérésükhöz úgyszintén nem kell több, mint két hét. A dohánypalánták még csak alig bújtak ki az üvegház ki­tűnő földjéből, de holnapután már pikírozni kell azokat. A már kipikírozott paprika és pa­radicsompalánták tízezrei, ap­ró, két gyufaskatulyányi nagy­ságú préselt földkockákban vi­rítanak. Rövidesen kiültetik a melegágyakba, aztán majd a kertészet „szabadtéri“ földjei­be kerülnek. Ha minden jól megy, a járás legelsői között szüretelhetik a tavalyi nyár óta annyira óhajtott paprikát és paradicsomot. Nem az üvegházban dolgozó fiatalokon, hanem mindenek­előtt az időjáráson múlik mind­ez. ök már a legnagyobb szor­galommal elvégezték feladatai­kat, végzik és továbbra is vál­lalják a következőket. Az volt a benyomásom, sok­kal vidámabbat, életerősebbek, mint a városi vagy akár a fa­lusi utca emberei. Érthető. Ök egész télen tavaszban éltek. És ami még ennél is több, ezt a tavaszt önmaguk teremtették meg önmaguk körül. Minden cseperedő palántában ott az akaratuk, ott a munkájuk. Munkájuk eredménye első­sorban zöld. A már dús saláták és kara­lábék kétfajta zöldje megnyug­tató, de pezsdítő, üde látvány is egyben. A lányok mosolyogva egyet­értenek, amikor azt mondom, kórházat kéne itt berendezni, idehozni a legsúlyosabb bete­geket. Mert ennél az ideális hőmérsékletnél, hangulatnál és üdítő látványnál a kitörni pró­bálkozó tavasz első napjaiban talán nincs is jobb terápia. Az irodának mondott, sajá­tos hangulatú helyiségben ülünk az üvegház végén. A fal menti pádon fél zsák dughagyma, szerszámok, a fa­lon naptár és másfél tucat ok­levél. Kivénhedt íróasztal üveg­lappal, alatta képeslapok. Mazúr Erzsébettel és Bugár Zsuzsával beszélgetek. Ők a munkabrigád elvi szerzői és irányítói, az ifjúsági szervezet régi aktivistái. Bugár Zsuzsa elnök ugyanazt a munkát vég­zi, mint a többi lány, Mazúr Erzsébet pedig a pénztáros. Ö itt, az íróasztalnál dolgozik, végzi a kertészet összes admi­nisztrációját, s a közvetlenül itt történő eladásokat is ő bo­nyolítja le. — A munkabrigád az újjá­alakult Ifjúsági szervezet, a Szocialista Ifjúsági Szövetség megalakulásával egyidőben jött létre. A indítékokról kérdezem őket. — Talán úgy kéne fogalmaz­nom, hogy nem a ml mentali­tásunkhoz tartozik az olyan megnyilvánulás, hogy egy gyű­lésen kikiáltjuk a megalakult helyi szervezetet, és ezzel szá­munkra minden kötelesség be­fejeződött, tagok vagyunk és kész. Elsősorban önmagunknak akarjuk bebizonyítani, hogy ez a szövetség a miénk, köteles­ségeink és lehetőségeink en­nek keretén belül adottak. Ogy érezzük, a legaktívabb meg­nyilvánulási forma' egy szer­vezeti életen belül elsősorban a munka. A szervezet társa­dalmi szervezet és a mi szer­vezetünk — a munka, az aktivi­tás, társadalmi feladat és a mi feladatunk. A legeslegelején bizonyítani akartuk, hogy szán­dékaink nem formálisak. Ezért a kertészeti fizetésünk által megszabott kötelességeinken kívül azonnal vállaltunk más feladatokat is. Elvállaltuk más­fél hektár cukorrépa egyelé- sét, kapálását, betakarítását. Teljesítettük a kötelezettség­vállalást, s korábbi kötelezett­ség nélkül az őszi kukoricabe­takarításnál is annyit segítet­tünk, amennyi az erőnkből fu­totta. — Mi nem tudtunk arról — folytatja Mazúr Erzsébet Bu­gár Zsuzsa szavait —, hogy az újonnan megalakult Szocialista Ifjúsági Szövetség kötelezett­ségvállalásra hívta fel tagjait. Mi ettől függetlenül vállaltunk feladatot, mert tudtuk, hogy munkánkra szükség van. Aztán jöttek a központból és mond­ták, hogy jó lenne mindennek szervezeti formát adni. így lett. A brigádnak ötven tagja van. Fiatalok. Sokan közülük ka­tonáskodnak, hiszen fiúk is dolgoznak a kertészetben, per­sze ők kisebbségben vannak. Ami van, az viszont a lányok aktivitásának köszönhető. Ösz- szesen hatvanan dolgoznak itt. A maradék tíz ember egysze­rűen csak idősebb, ötven-, hat­vanéves. A továbbiakban a problémák­ról folyik a beszéd. A kertészetben dolgozó fia­talok mindannak ellenére, hogy szövetkezetük rendszeresen és érdemlegesen bérezi munkáju­kat, az előnytelen felvásárlási árakról beszélnek. Példa: pa­lántaszezonban történetesen a karalábépalánták darabját húsz fillérért árusítják, rengeteget eladnak, minden magántermelő itt vásárol. Hetekkel később, miután a termék hosszú időre igénybe vette a megmunkált, drága pénzen műtrágyázott földterületet és a termelők munkáját — a kész terméket, az első osztályú karalábét ugyanannyiért vásárolják fel, mint ugyanannak a termékek­nek a palántáját — tehát húsz fillérért darabját. Paradox helyzet. A szövetkezet tavaly egy munkaegység fejében harminc­hét koronát fizetett. Természe­tes plusz a terményrészesedés. A lányok elégedettek a kere­settel. Tavaly a zeller, a hagyma és az őszi káposzta volt a legki­fizetődőbb. Ezt nemcsak a ve­zetők, hanem minden egyes dolgozó pontosan tudja. Tud­ja, mert érdekli, és azt is tud­ja, az érdekek közösek. Reggel héttől délután ötig dolgoznak a kertészetben. Nyá­ron, szezonban természetesen még ennél is tovább. De nem panaszkodnak. Mert úgy látják, munkájuk arányban van bére­zésükkel. A második legnagyobb prob­léma túlesik a kertészet hatá­rain. Évekig javították a me­gyeri kultúrházat, nem volt hol összejönni, találkozni, szóra­kozni, dolgozni más formában is, mint a melegágyak mellett gumicsizmában. Dolgozni klub­teremben, szépen felöltözve. És nemcsak dolgozni, szórakoz­ni is. Erről a problémáról már na­gyobb társaságban beszélge­tünk. A fütőház melletti öltö­zőnek csúfolt helyiségben más­fél tucat lány ül a félhomály­ban. Ebédidő van. Egy óra hosszat tart. — Hát a többiek hol van­nak? — kérdezem. — ök hazajárnak ebédelni. — És miért csak ők? — Nekik van biciklijük... Látják, hogy nem értem az összefüggést. Egymást túllici­tálva válaszolnak is gyorsan, megmagyarázzák. — Nem mintha nekünk nem telne biciklire, csak hát nem lehet kapni. így hát magunk­kal hozzuk az ebédet. Nagy ám Nagymegyer, egyórás ebéd­időbe nem fér bele az oda- vissza gyalogolás meg az ebéd is. — Hárman horgolnák. Asz­talterítőt, harisnyát. Ezt akarom megmagyaráztat- ni magamnak. Megmagyaráz­zák. — Ebéd közben ugyanúgy beszélgettünk, mint munka közben. így szoktuk meg. Pi­henés közben tehát dolgozunk, horgolunk, kötünk és locso­gunk. A szőke lány így mondja: „locsogunk“. Ezt is megmagyaráztatom. — Mert ebéd közben legin­kább fiúkról van szó. És mindenki nevet. Aztán végérvényesen a közös problémára terelődik a szó. — Hát most már végre be­fejezték a kultúrház javítását, enyhült a dolog. De nem tart­juk véglegesen megoldottnak a helyiséghiányt. Szerencsére a szövetkezet sem tartja. Itt a kertészet tőszomszédságában akarják felépíteni a szövetke­zet irodaházát és a szociális épületeket, mosdót, öltözőt. Ez­zel elégedetlenek vagyunk, de tudjuk, hogy a helyzet meg­változik. És ami szintén lénye­ges, építenek itt kultúrhelyisé- get is a számunkra. Még nem kezdték el, de természetesnek tartjuk, hogy az építésben a- mennyire csak tudjuk, társa­dalmi munka formájában ki­vesszük majd a részünket. — Ez már kötelezettségvál­lalás, vegyem úgy? — Miért? Ez természetes. Jóleső érzés osztozni ebben a véleményben. A szövetkezet évzárójára kul­túrműsort tanultak be. Tíz-ti- zenkét órás munkanapjaik el­lenére is azt modnják, többre lennének képesek, többet is akarnának, de hát a helyisé­gen osztoszkodníok kell má­sokkal, az összejövetelek idő­pontjait nem szabhatják meg önmaguk. Az Ü) Ifjúságról beszélünk, amelyet kedden reggel min­denki megvenne, de csak szer­dán, csütörtökön sikerül. Ar­ról is szó esik, mi tetszik a lapban, mit szeretnének, mi nem tetszik. A magukénak vallják. Miután elolvasták, so­kat beszélnek róla, megvitat­ják. Szóba kerül a nagymegye­ri mozi megjavult műsora, a rendszeres szombati teaestek, a MATESZ előadásai, s a meg­lévő valóságon kívül még sok igény, sok terv. A már teljesített, a teljesí­tés stádiumában lévő és továb­bi, a tervezett kötelezettség­vállalásokhoz való viszonyokról kérdezem sorba a fiatalokat. A válaszok összessége egy­értelműen meggyőző. Azt bizo­nyítja, hogy nem csupán for­maságról van szó. Elbúcsúzom a kertészeti lá­nyoktól, visszamegyek az iro­dába és megtalálom a pártel­nököt, Baranyi Mihályt. Vele beszélgetek. A pártelnök a szövetkezet vezetőségének ugyanerről a meggyőződésről, az erre ala­pozott tervekről beszél. — Törődünk velük. Megér­demlik. A szövetkezet az el­múlt évek folyamán évi tizen­ötezer koronát fizetett a kul- túrháznak, hogy fiataljainknak helyet adjon. Két évig, másfél milliós költséggel javították, kiszorultak belőle a fiatalok. A helyzet most már megoldó­dott, ismét nyitva a kultúrház, de közben mi saját kultúrhe- lyiség felépítésére szántuk rá magunkat. Meg is kapják a fiatalok. Gondolom, beszéltek róla, és gondolom, az volt a benyomása, hogy valóban meg­érdemlik. Ez volt a benyomásom, ez volt a meggyőződésem. KESZELI FERENC---------------------------------------------------------------—;—1 Ki pénzével gazdálkodik 1. SZÁMÚ PÁRBESZÉD: — Az irataik rendben vannak, de a kért kölcsönt úgysem kapják meg, mert a felesége gyereket vár. _ ­— Nézze, én az állam pénzével gazdálkodom, és a maguk ese­tében hol a biztosíték, hogy az állam megkapja a havi 200 ko­ronáját? A felesége csakhamar szülési szabadságra megy... — Mindamellett a keresete megmarad, majdnem teljes egé­szében. És ha történetesen ma megszül, akkor holnap már min­den további nélkül kezeskedhet a kölcsönömnél. Ugye? Különben is, én kérem a kölcsönt, és halljam, mi a kifogása ellenem. — Maga szemtelen. Terhes asszonyt még jólaIIónak sem is­merhetünk el. Erre törvény van. Hozzanak még egy jótállót! 2. SZÁMÚ PÁRBESZÉD, két órával az első után: — Minek két jótálló? Elég a felesége. — De a feleségem terhes... — No és? Az is ember. A két párbeszéd helyszíne ugyanaz, a bratislavai Állami Taka­rékpénztár Stúr utcai fióküzeme. Az első főszereplője egy piros pulóveres, szemüveges. irodai alkalmazottnak egyáltalán nem kinéző hölgy, a másodiké a vele szemben ülő — kb. 150 centi­méternyire — középkorú, kimondottan irodai moly hatását keltő férfi. Feltételezem, hogy egy azon intézmény alkalmazottai, de félő, hogy tévedek, mert amint olvashatták, véleményük merő­ben eltérő. Meglehet, hogy a két óra alatt, míg a jótállót haj­szoltuk, megváltoztak a rendelkezések. Vagy a százötven oen- timéternyi távolság alkot valamiféle határt? Nem tudom. De hogy a furcsa rendelkezésről a hosszú, barát­ságtalan terem többi asztalánál sem tudnak, az biztos, mert míg várakoztunk, nem egy terhes asszony fordult meg körülöttünk. Kölcsönt vettek fel, jötálltak — minden probléma nélkül. Per­sze, az ő ügyeiket nem a piros pulóveres intézte. Maguknak sem ajánlom, hogy hozzá forduljanak. A pénztár melletti első asztalt messze kerüljék el... Végezetül csak annyit, hogy ha azt állítjuk, az álla-m pénzévei gazdálkodunk, akkor azt az előírások alapján végezzük. Még mi­előtt a piros puióvereshez kerültünk volna, a takarékpénztár két alkaknazottának is dolga volt velünk: a tájékoztatónak és egy nyurga kislánynak, aki átellenőrizte iratainkat. Igazán szólhattak volna, hogy a terhes asszonyok nem lehetnek jótállók. De nem szóltak, és mi vártunk. Másfél óra hosszat, míg sorra kerültünk, két óra hosszat, míg újabb jótállót találtunk, és ismét másféi óra hosszat, míg sorra kerültünk. Tessék összeszámolni, mennyit „lógott“ ez a három ember a munkahelyről, egy túlbuzgó bü­rokrata miatt,, aki „tud bánná“ az állam pénzével..« MZ­--------------- új ifjúság 3 DARÁZS ENDRE: Dilemma egy örökség körül Egyik nagybátyám, az emberkerulö Lajos, végrendeleté­ben igen nagyvonalú volt. Rám hagyott egy álomszép Mercedest, de azzal a jeltétellel,-hogy köteles leszek a kocsival körbejárni jél Európát, s csak ha ez megtörtént, akkor leszek teljes jogú birtokos. Vakargatni kezdtem a fejemet, mert jogosítványom ugyan van, de pénzem, az nincsen. Ezért, apróhirdetés által útitársat kerestem. Jöttek is! Krumpenholz Tivadar és családja útitársaim lettek vol­na egészen Soroksárig. Soroksár még nem teljesen Európa, illetve az, de... Dr. Liptai Egon elmeorvos és költő a norvég Jjordokra volt kíváncsi. Ez igenI Egyetlen piciny akadályka volt, az, hogy Liptainak sem volt egy vasa sem. Tintoretto Mariette táncdalénekesnő és mozdulatművész­nő Nyugaton kívánta kamatoztatni tehetségét. Írásba adta volna, hogy odaadó kísérőnőm lesz, éjjel és nappal, csu­pán annyit kér, fizessek mindent én és kísérjem őt — odakint — gitáron. Kugyec János vásározónak volt ugyan pénze, eljött vol­na velem az Északi-sarkra is, ám az volt a baj, hogy Nyu­gaton is üzletelni akart és elárasztani számos országot műanyag fésűkkel. Egészen megkönnyebbültem, amikor a rendőrség érte­sített, hogy az örökség semmis, vissza az egész, mert drá­ga megboldogult nagybátyám nem vette, hanem lopta az általam százszor is elátkozott gépkocsit. Ejnye Szeretem a joghurtot. Remélem, ebben senki sem talál semmi rendkívülit. Szombaton lementem a tejcsarnokba és kértem két üveggel. Az eladó elém tette. Nézem a dátumozását. A joghurtosüveg papírfedelén ez áll: kedd. — Frissebb nincs? Tegnapit szeretnék. Az elárusító nem szól semmit, hátramegy a függöny mögé, egy perc múlva visszajön, kezében apró papírfede­lek. Az elém tett két joghurtosüvegről leveszi a keddi dátumozási! fedelet, s kicseréli azzal, amit a függöny mö­gül hozott. Az új fedeleken ez áll: péntek. Ma szombat van, ez tehát tegnapi. Semmit se szólok, mert szeretem a joghurtot, nem aka­rok ujjat húzni az eladóval, mert semmi kedvem ezentúl minden reggel álmos fejjel a két utcával távolabb levő tejcsarnokba járni. Remélem, ebben már senki sem talál semmi rendkívülit. Hogy a tejcsarnokos szórakozott? Hogy a függöny mö­götti raktárban „végzendő“ műveletet a szemem előtt, a pulton végezte el? Hát i-■ mem, szórakozott! Vagy abszolút hatalma kényuralma fltogtatásaképp tet­te, amit tett? Ez van. Nem szóltam. Remélem, ebben sem talál már senki semmi rendkívülit.-k-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents