Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-23 / 12. szám
8 új f• * MINTi RKárí XIV. A lapos épület másik szellőztetőjén kúsztak előre, s amikor már az út felén tartottak, akkor jutott Dánielnek eszébe, hogy a jelzőberendezést nem semmisítették meg. — Vissza kell menni. Visszamegyek! — mondta izgatottan a lány. — Nem, nincs rá időnk. A legrosszabbat várták, de nagy csodálkozásukra a cső végén semmilyen kellemetlen meglepetésben nem volt részük. Az őrség ugyanis az e- lőbbi szellőztetőcső jelzőberendezésének megsemmisítését épp ezekben a pillanatokban vette észre s a másikra nem is figyeltek. Daniel egyetlen mozdulattal letépte a szellőztető végéről a rácsot s kiugrott a jó tízméternyi mélységbe. Ewelyn a karjába ugrott. A műszerek közt lapulva haladtak előre, akkor egy erősen kivilágított üvegfülke tűnt fel, előtte a francia tudós magyarázkodott von Richterrel, aki dühében olyan piros volt, mint a paprika. * Mielőtt még a lány visszatarthatta volna, Daniel előreszökött és teljes erőből tarkón vágta az óriást. De az csupán fegyverét ejtette ki kezéből s támolyogva megfordult. Daniel ütései egymás után érték az óriás érzékenyebb testrészeit, de az csak bambán nézett rá. Már Ewelyn is ott volt s a csodálkozó franciához lépett. Von Richtet mostt mintha felébredt volna: kivédte Daniel cseles ütéseit és néhányszor veszélyesen eltalálta őt. Egyszer úgy ütötte meg, hogy Daniel kizuhant az üvegfalak közül az ajtón. Az óriás utánaugrott, Harway már a talpán várta be, de a nagy- súly, a nagy tömeg és a példátlan állati erő újból a földre terítette közvetlen az üvegcella nyitott ajtaja e- lőtt. A francia ekkor hirtelen beemelte a bódult Harwayt, Ewelyn pedig egy gobmnyomással becsukta a vastag ü- vegajtót von Richter orra előtt. A tudós egy kapcsolókart hozott működésbe, s odakint von Richter úgy zuhant a földre, mint égy (letaglózott állat. — ön tudja, mit kell tennie, ugyebár? Ön tudja, hogyan mentheti meg barátait. Nos, tegye azt minél előbb, nekünk még komoly elintéznivalónk van. A találkozóhely a sziget túloldalán lesz, abban a kis öbölben, o- melyet Mang Hónak neveztek valamikor a bennszülöttek. Önök azonnal távozzanak a csarnokból, mindazokkal a munkásokkal, akikről feltételezik, hogy nem szívesen dolgoznak Fedler börtönében. A francia fanyarul mosolygott: — Azt hiszem, észrevehette, ha járt a csarnokban, hogy az mind egytől egyig rab. Rendben van, megbeszéltük tehát a sziget túloldalán, a Mang Ho öbölben... Daniel és a lány a francia nyomában osontak a kijáratig, ott aztán még*váltottak egy pillantást a tudóssal, és futottak a tengerpart irányába. — Csónakra lenne szükségünk. — Nincs egyetlenegy csónak sem a közelben — mondta a lány nem kis szomorúsággal. — Akkor te maradsz, nekem be kell úsznom jó messzire. Te itt megvársz a parton, amíg érted jövünk. A lány haragosan nézett Harway szemébe: — Minek tartasz te engem? Én megtanultam úszni, és nem is vagyok akármilyen úszó. Akik láttak, mind azt mondták: kár, hogy nem vagyok versenyző. Harway egy pillanatig még tétlenül állt, aztán előrántotta pipáját, néhány száraz levelet tömött bele s meggyújtotta. A lány csodálkozva nézett rá. Egy pillanatra azt hitte, hogy Harway megbolondult: — Valóban ilyen sok időnk van, vagy ezzel akarod nekem példázni az angol hidegvért? — Most nem magyarázhatom meg, de hamarosan megérted, miért fontos nekem néha pipára gyújtani. Amikor köhögve végigszívta a pipa tartalmát, kirázta belőle a hamut és belevetette magát a holdvilágtól meg- lágított tengerbe. A lány sem tétovázott. Több mint tíz nercig úsztak egymás mellett tempósan, amikor feltűnt előttük egy csónak. Harway füttyieile!:. -adta a csónakbelieknek tudtára, hol vannak Nem tellett bele inég tíz perc sem, és máris a hajón voltak, az XY-on. A legénység különös mosollyal nézte a hajótulajdonost, Newton pedig jelentést adott, amelyet Daniel figyelmesen hallgatott végig, aztán magával vitte kajptjébe* mely rendben és tisztán várta. — Sir, komoly feladat, vár ránk. — Ha nem veszi sértésnek, megjegyzem: ezt már egyszer mondta. Daniel elmosolyodott: — Hát igen, egyszer már mondtam, de most azonnal cselekednünk kell. Meg kell közelítenünk’ a szigetet, s amikor feltűnik előttünk egy lapos tetejű betonépítmény, az egyenlő távolságra lévő réseken hajszálpontossággal be kell lőni, ugyanis a rések mögött pár száz méter hosszú szellőztető cső vezet arra a helyre, amit meg kell semmisíteni. — De uram, éjszaka van és a Hold... amint látja, lemenőben... — Igen, tudom, de nem szabad egy percig sem várnunk, a Hold pontosan az ellenkező irányból világítja meg az épület falait... Meg kell kockáztatnunk, mindenáron meg kell semmisítenünk azt az építményt. A King XY lassan, óvatosan közelítette meg a szigetet, s amikor megfelelő távolságra jutott, oldalra fordult. — Mister Harway, nem vagyok ö- reg, de mégis jobban szeretném, ha ezt a munkát a fiamra bíznák, több okból kifolyólag. Hogy miért, azt most ne kérdezze. Ragaszkodom ahhoz, hogy ezt a feladatot a fiam végezze — mondta félhangon, de határozottan az időseb Newton. — Rendben van, ha ön bízik abban, hogy a gyerek is sikeresen el tudja végezni, nem bánom, csinálja. Pár másodperc múlva eget rázó dörrenések tépték fel a szigetvilág éjszakájának csendjét. Akkor a hegy, mintha nőni kezdett volna, egyre magasabbra, s a következő pillanatban mintha vulkán tört volna fel a mélyből, hatalmas, erős robbanás jelezte, hogy a fiatalabb Newton" igazolta Harway és apja bizalmát. A hajó megfordult és teljes gőzzel a sziget másik partja felé sietett. Daniel nagy meglepetésére csupán hat francia tiszt, illetve tudós várta be csónakjukat, a hetedik, az, akit ő kimentett, nem volt közöttük. — Mi történt? — Számolni akar Fedlerrel és azt üzente, ne várjuk. Márpedig nélküle nem megyünk. — Azt mondta, ne várjuk. Úgyse jön... Ha sikerül végeznie Fedlerrel, itt marad a bennszülöttekkel. Azt mondta, megcsömörlött a civilizációtól. így tanakodtak a fedélzeten, amikor a parton egy integető alak jelent meg. A csónak újból kievezett s a- mikor megérkezett a hajóhoz, meglepetten látták, hogy utasa nem más, mint maga Fedler. Letaglózva nézték, rrem hittek szemüknek, de Harway meggáltolta ő- ket abban az elhatározásukban, hogy végeznek vele. — Sieger? Nem, nem láttam. Nem is ismerem. Azt az urat én nem ismerem. Fedler, a nagy Fedler, az Über- mesch bambán nézett maga elé s úgy viselkedett, mint egy gyerek. A francia tudósok pár perc múlva megmagyarázták, feltételezésük szerint mi is történhetett Fedlerrel. Barátjuk Sieger nem ölte meg, hanem egyszerűen a jól ismert „agymosás“ módszerét használta. Kimosta tudatából mindazt, ami veszélyes lehetett az egész emberiség számára. Igen, ez a tudatmosás, agymosás módszere már a második világháború alatt ismert specialitása volt Siegernek. A hajó ismeretlen utakon, ismeretlen vizeken teljes gőzzel hazafelé, Southend felé indult. És egy hét múlva meg is érkezett. Fedlerrel unokahúga végzett a hajón, határtalan gyűlöletét nem oltotta az a tudat sem, hogy Fedler tulajdonképpen már csupán egy báb, egy üres, értelmetlen bábu. Szerény ünnepséget tartottak az angol belügyminisztériumban. Dawidson mosolyogva gratulált David Harway- nak: — Ezerszer elátkoztam a sorsom, mert előmenetelem a Harwayoktől függött. S most bocsánatot kell kérnem tőled, öreg fiú, bocsánatot azért, mert annak idején Münfchenbe küldtelek felső utasítások alapján, de a napokban kitudódott, hogy unokabátyád volt a ludas az egészben és ő akart eltenni láb alól akkor is, amikor legújabb feladatodat megkaptad. Volt valami kapcsolata Fedlerrel. Ezt pontosan nem tudtam bebizonyítani, de biztos vagyok benne, hisz különben hogyan tudta volna, hova igyekszel és miért. Egy patkánnyal kevesebb van az élők sorában. Halála előtt beismerte, hogy szüléidét is ő adta el a német kémeknek. Daniel szomorú mosollyal hallgatta az öreg róka szavait s nem tudott mit válaszolni rájuk. Akkor Dawidson észbe kapott: — Mindent értek, csak azt nem, mi volt Cape Liwingstonban? — Semmi. Az egészet tulajdonképpen a CIA-val és az FBI-vel közösen csináltuk. Igaz, volt egy kis tűzijáték, ennyi volt az egész. A kitüntetésátadás után Daniel és Ewelyn meglátogatta a lábadozó Sympet a kórházban. Később, amikor Suthend felé igyekeztek, Harway ráparancsolt a taxisofőrre, hogy okvetlenül kerülje el a Sohot. — De miért? — kérdezte csodálkozva Ewelyn. — Mert az a bolond Kenbrough még lelő. Megígértem neki ugyanis, hogy soha többé be nem teszem lábamat a Sohoba, még halva se. Amikor megérkeztek Southendbe, a King XY lövegeiből diszlövés várta Harwayt és Ewelynt, de pár perccel utána már le is szerelték a hajóról az ágyúkat. — Ez volt a hajó hattyúdala — mondta rezignáltan az idősebb New-, ton. — De lehet, hogy nemcsak a hajóé, hanem az enyém is. A King XY még aznap kihajózott az Északi-tenger vizeire. Büszkén vitte a nászutasokat. <#► Vége • „RÉVI NIKKA“: Versei egyelőre inkább a próza felé haladnak. Nyelvileg is nyersek, nehézkesek. Gondolatilag szegények — csak a felszínt látja még érzelmeiben is. Tanulnia, mélyülnie kell. • „TŰZPIROS VIRÁG“: „Csak akkor írok verseket, ha unatkozom, és szerintem nem is jók“ stb. — írja levelében. Jga- za van, valóban rosszak a versek. Magyarnóta — és slágerkeverékek.* Ami az unatkozást illeti — talán olvasson az írás helyett. % L. E. BEJE (Behynce): Velős gondolatát érdekesnek találtuk, annyira, hogy egy kissé ismerősnek is tűnt. Küldjön még néhányat belőlük! • „TÖVISEK ÉS RÓZSÁK“: íráskészsége van, bár a téma, amelyet választott, nagyon hálátlan. Adós is marad a mélyebb ábrázolással, a láttatás- sal. (Az életüket általában időskorban szokták megírni az írók, akkor, amikor már van miről írniok.) .0 TAMÁS“: Várjuk további verseit! Addig is, amíg mélyebben elemezhetjük írásait, olvassa el biztatásként a Mint a Nap című versét: / nándor / a fuvaros / felém suhintotta / íno- gyorófa-szárú / indulatát / naposcsibe pórusaim / kirojtosodtak / meg belül valami // Harmincötezer pont után / olyan lett mint a Nap / József vagy mondta / hét bő esztendőt / újabb hét követett / — Többet küldjön verseiből. 0 „DEBÜT“: A vers műveléséhez feltétlen el kell sajátítania a helyesírást is. (Melleted!) Egyébként a verseiben a legnagyobb jóindulattal sem tudtunk semmi érdemlegeset felfedezni. Az írásról lebeszéljük, az önművelésről, az Irodalom szeretetéről azonban nem. .# „FŰZFA“: Valóban az! Lebeszéljük! II. Az Amerika felfedezését követő évtizedekben még csak vontatottan terjedt el a dohányzás. Némely tájékozatlan érdeklődő valóságos csodaszernek képzelte, hanem műhelyt megkóstolta, az első szippantások kellemetlen utóhatására, menten kiábrándult. Eleinte nem is hoztak valami sok dohányt az Övilágba. Fényűző áru volt, méregdrágán kínálták, és bizony még hamisították is. A spanyol és a portugál hajósoktól a dohányzás szenvedélye átragadt a zsoldos katonákra, no meg a papokra is, akik a spanyol félszigetről átvitték a XVI. században Itáliába, Franciaországba és Németalföldre. Angliába a virginiai telepesek útján közvetlenül Amerikából jutott be. AZ ELSŐ RAKOMÁNY Az első dohányrakományt Amerika felfedezése után csak egy évszázad múltán, 1585-ben indították útba Észak-Karolinából. A XVI. század végén eljutott a dohány Oroszországba is. Eleinte a nagy orosz pusztákon vándorló orosz ,és angol kereskedők karavánutaikon tették vele változatossá az utazás egyhangúságát. Ugyancsok a XVI. században ismerték és kedvelték meg a dohányzást Németországban, Törökországban és több más államban. Elterjedését az a tévhit segítette elő, hogy a dohányzásnak gyógyhatása van. Az orvosok nagy előszeretettel ajánlották betegeiknek a dohányt, de nem is annyira füst formájában, mint inkább kenőccsé gyúrva. Hazánkba először Bornemisza, erdélyi püspök hozott be 1568-ban szárított leveles dohányt. Nem sokkal később a török követ ajándékozta meg Báthory István fejedelmet, a lengyelek későbbi nagy királyát dohánnyal. Éppen a törökök voltak azok, akik a 150 éves megszállás idején a dohányzást Magyarországon elterjesztették. NICOT ŰR TÉVEDÉSE A dohány egy olyan francia orvosról és diplomatáról kapta a tudományos nevét, aki soha életében nem járt az Újvilágban. Jean Nicot, az orvos és diplomata 1560-ban Lisszabonban jártában ismerte meg a dohányt. A tengerészektől hallotta, hogy a dohánylevél szárított porát sebekre, kelésekre rakják, azok beszáradnak és begyógyulnak. Nicot ki is próbálta: a növény összevagdalt leveleivel sikerült szolgája sebes orrát meggyógyítania. Nicot ezután igyekezett a dohányban levő vegyi alkatrészeket kikutatni. így fedezte fel a dohány leglényegesebb alkatrészét, amelyet róla neveztek el — nikotinnak. Tulajdonképpen Nicot, az orvos szoktatta rá Európát a dohányzásra, bár ő sohasem dohányzott. A magját elküldte 1560-ban Medici Katalinnak, a francia királynénak, — gyógynövényül ajánlva. A dohánypor csillapította a királyné fejgörcseit, ezért hálából Nicotról nevezte el a dohányt Nicotiana-nak. Ez az elnevezés került be Linné rendszerezése nyomán a növénytanba. A dohány csodálatos gyógyító hatásának híre gyorsan terjedt. A francia udvar főrangú hölgyei fejfájásuk gyógyítására rákaptak a burnótozásra és a pipázásra. A dohányzás megkezdte diadalútját. A növény másik nevét — a tabacumot — őshazájából hozták a felfedezők. Az indiánok a kukoricaháncsot nevezték tabacosnak, amelybe a vágott dohányt becsavarták. A magyar „dohány“ elnevezés a nyelvújítás eredménye. Kazinczyék előtt még tobáknak nevezték a dohányt. ÖRDÖGI SZENVEDÉLY A XVI. század a dohányzás elterjedésének az évszázada a következő évszázadot azonban már a tilalmak és a büntetések jellemzik. Sokáig ördögi szokásnak nyilvánították a füstölést, és a dohányzás egyéb nemeit s büntették is. Jakab angol király röpiratot írt „az ördögi szenvedély“ ellen, és azt „sátáni füstnek“ nevezte. De az erkölcsi megbélyegzés sem gátolta meg a dohányzás elterjedését. Még a templomokba is behatolt a dohányzás szenvedélye, mondhatnék a dohányfüst több helyütt a tömjénfüstöt is elfojtotta. Egykorú könyvek arról panaszkodnak, hogy a tubá- kolók állandó tüsszögéssel zavarták a templom csöndjét, a pipázók pedig áthatolatlan füstfelhőt fújtak. (Folytatjuk)
