Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-18 / 33. szám

8 ój ifjúság

V

alentin benyitott és belépett az ajtón, a társai követték. Helyet foglaltak egy kis asztalnál — mintegy késői uzsonnához —, s közben .figyelmesen tanulmányozták a betört ablakot.

— Látom, hogy betörték az ablakukat — szólt a pincérhez Valentin, amikor fizetett.

— Igen, uram. Nagyon különös dolog, uram — válaszolt a pincér.

— Igazán különös? Akkor mondja el, hogy történt! — biztatta a detektív.

— Hát kérem, belépett két feketeruhás úr — kezdte el a pincér — ketten azok közül, akik a kongresszusra érkeztek városunkba. Kis adag lunchof ittak, aztán az egyikük fizetett és kiment. Megszámoltam a pénzt, és láttam, hogy a fogyasztásnak több mint a háromszorosát adta. „Halló — kiáltottam utána, amikor már az ajtónál állt — tévedett, u- ram, sokkal többet fizetett, mint kellett volna“. „Igazán?" — kérdezte nyugodtan. — „Akkor a felesleget számolja fel a betört ablakért“. „Milyen ablakért?“ — kérdeztem. „Azért, amelyiket most betöröm“ — mondta és esernyőjével valóban betörte az egyik ablakot. Néhány pillanatig álltam, mint a cövek, nagyon meglepett a tette. Mire magamhoz étrtem, ők már eltűntek a Bullock utcában.

— Bullock utca — ismételte a pincér után Valentin, és máris indult a különc lelkészek nyomában.

A három férfi gyéren megvilágított utcán igyekezett. Esteledett, és maguk a londoni rendőrök sem tudták pontosan, tulajdonképpen merre járnak. A felügyelő azonban biztos volt benne, hogy a Hamstead Heathoz érkeznek.

Valentin váratlanul megállt egy kisebb cukrászda kivilágított kirakata előtt. Belépett, csokoládét vásárolt és igyekezett néhány szót váltani az elárusítónővel. Az azonban, amikor háttérben észrevette az egyenruhás felügyelőt, magától beszélni kezdett.

— Ö, ha amiatti a csomag miatt jöttek, már elküldtem.

— Csomag? — kérdezte Valentin.

— Igen. Arról a csomagról van szó, amit a tiszteletes űr itthagyott.

— Az istenért! — tört ki a kiáltás Valentinból. — Mondja csak el pontosan, mi történt!

— Hát jó — szólt a lány kissé habozva. — Vagy félórája két pap jött be a boltba. Kiválasztottak néhány édességet, leültek és evés közben beszélgettek. Aztán elmentek a Hamstead Heath felé. De néhány másodperc múlva egyikük visszarohant és azt kérdezte,

nem felejtett-e itt egy csórna-, got. Mindent átkutattam, de a csomagot nem találtam. Erre azt mondta, nem baj, de ha mégis megtalálnánk, küldjük el. S adott egy címet meg egy schillinget portóra. Később aztán megtaláltam a kis barna csomagot a pulton. Elküldtem Westminsterbe, a megadott címre.

Valentin a lány szavába vágott:

— Milyen messze van innen Hamstead Heath?

A bűntett körvonalai egyre élesebben rajzolódtak ki. De amikor Valentin a- zon gondolkodott, mi minden történt eddig, nem talált rá magyarázatot. Milyen összefüggés van a tervezett rablás és a falra , öntött leves között? Mit jelentsen a narancs és a dió ártáblájának a felcserélése, illetve az előre kifizetett ablak betörése?

A rendőrökkel figyelmesen kísért két alak a füves domboldalon haladt. Bizonyosan koértett, vagy ha igen, elfogta a félelemérzés.

— Nos, igen? — folytatta a magasabbik. — Tudja .egyáltalán, ki vagyok? Flambeau! — sziszegte. — Nos, ideadja a keresztet?

— Nem! — válaszolt a másik, és kurta válasza kissé a- karatosan és nevetségesen hangzott. Flambeau elnyújtott gúnyos nevetésbe tört ki.

— Nem — kiáltott fel —, persze hogy nem adja nekem, ütödött bohóc! Megmondjam,

QH£-ST£JZr«M/

KEK KERESZT

íi.

— Erre egyenest kb. negyedóra — válaszolt a lány.

A csoport elhagyta a cukrászdát, és futásnak eredt. Az

utca szűk és sötét volt, de á- mikor kiértek a Hamstead Heath nyitott térségére, csodálkoztak, hogy ott az alkony ellenére is még eléggé világos volt. Aztán megálltak egy magaslaton, és lenéztek a katlanszerű mélyedésbe, végre megpillantották azt, akit kerestek.

Nem messze tőlük két fekete alak rajzolódott ki a homályból, az egyik alacsony, a másik feltűnően magas. Ha Valentin közelebb állt volna, oka lett volna csodálkozásra. Egyikükben felismerte volna azt. a lehetetlen essexi papot, akit a vonatban figyelmeztetett, hogy jobban, vigyázzon a csomagjaira. A tények logikusan kapcsolódtak egymáshoz, mert Valentin reggel a Scotian Yardon megtudta, hogy egy essexi páter bizonyos Brown, nagyon értékes, zafírral gazdagon díszített ezüstkeresztet hozott magával, hogy megmutassa a kongresszuson kollégáinak. Nyilván arról a „kékköves ezüstről“ volt szó, a- melyről olyan könnyelműen beszélt Brown atya a vonatban. Nem volt abban semmi különös, hogy az értékes tárgyról Flambeau is tudomást szerzett. Elhatározna, hogy mindenképpen megkaparintja. Neki aztán semmi sem volt egyszerűbb, mint az esernyős, csomagos égi szolgát oktalan birkaként vezetni a városban. Flambeau, a bravúros színész, lelkészruhába bújva, könnyűszerrel csábította kiszemelt áldozatát a Hamstead Heathra.

moly beszélgetésbe mélyültek, nem is figyelték, merre mennek. A Heath távolabb eső, él- hagyatottabb része felé igyekeztek. Valentin társaival a fatörzsek és bokrok mögé bújva követte őket.

Végre a papok leültek egy fa alatti öreg padra. Valentin intett a rendőröknek, s ő a vastag fa mögé osont. Csend volt, jól hallotta a papok minden szavát.

A következő percekben a- zonban olyan érzése támadt, hogy hiába járatta magával a két angol rendőrt a Hamstead Heatra. A papok ugyanis általános vallási kérdésekről beszélgettek. Az essexi páter jóságos. gömbölyű arcát a csillagos égre (emelve beszélt. A másik mintha nem mert volna felnézni, lehajtott fejjel. ült.

Valentin fojtott dühvei haliga tőzott. Felidézte magában az angol rendőrök sebző gúnyos nevetését, hogy egy furcsa ötletre építve, ilyen kalandos útra vitte őket. Minek is hívta a két rendőrt magával!? Hogy meghallgassák a két jámbor pap vallásos fejtegetéseit? ‘ '

— A lehető legcsendesebben el kell tűnnöm innen — határozta el magában, de akkor a magas pap hirtelen elhallgatott. Valentin várt. A hórihor- g.as újra megszólalt, csak eny- nyit mondott:

— Tehát odaadja nekem azt a zafírköves keresztet, igen? Gondolja meg! Teljesen egyedül vagyunk itt, azt teszem magával, amit akarok.

A másik még mindig az ég felé fordítva tartotta gyermekded arcát. Talán semmit sem

miért? Mert már nálam van!

A gömbölyű arcú pap lassan a szomszédja felé fordult.

— Egészen biztos benne?

F

I lambeau most még hangosabban és hosszabban nevetett.

— Teljesen biztos. Számomra az óvatosság egyik követelménye az volt, hogy elkészítsem a keresztes csomagja másolatát. Aztán már csak fel kellett cserélni a kettőt, és ez nem olyan nehez dolog. Régi trükk. Brown atya!

— Igen — szólt beleegyezö- leg a páter —, már hallottam róla. — A bűnöző kíváncsi szemet meresztett rá.

— Maga, hogy hallott erről a trükkrő!?! Hol?

— Természetesen nevet nem mondhatok el, mert gyóntatószékben hallottam. Vagy húsz évig élt az illető abból, hogy mindenféle másolatokat készített. Amikor aztán magát gyanúba fogtam, ez a szerencsétlen jött az eszembe.

— Engem gyanúba fogott? — ismételte meg Flambeau a páter szavajt látható érdeklődéssel. — Valóban, és miért? Azért, hogy erre az elhagyott helyre kisértem magát?

— Nem, nem — válaszolt Brown. — Maga gyanús volt nekem mindjárt a találkozásunkkor. Megfigyeltem a keze fején azt a helyet, ahová a raboknak a bilincset szokták szegecselni.

— Az ördögbe, Hogy szerzett tudomást ezekről a dolgokról? — dühödött meg Flambeau.

— Ezt három férfinek a kezén láttam, akik a templomba jöttek utánam. így aztán kezdettől fogva figyeltem magát.

Észrevettem, amikor felcserélte a csomagokat, s én akkor gyorsan visszacseréltem őket. A valódit aztán visszafogtam.

— Visszafogta, hogyhogy? — kérdezte Flambeau, és izgalmában nagyot nyelt.

— Az ügy volt — szólt az apró termetű pap —, hogy visszamentem a cukrászdába és érdeklődtem, nem hagytam- e ott a csomagom. A hölgynek átadtam egy barátom címét, ha esetleg mégis megtalálnák, küldjék el neki. Valójában a- zonban csak akkor „felejtettem ott“ a csomagot. Nem akartam többé magammal cipelni az értékes tárgyat, elküldettem tehát a barátomnak Westminsterbe.

Flambeau előhúzta a zsebéből a kis barna csomagot és felbontotta. Papír és egy 6- lomdarab volt benne. Felugrott és kiabálni kezdett.

— Nem hiszem el, hogy egy ilyen bolond erre képes volna. Tudom, a keresztet magánál rejtegeti, és ha nem adja oda rögtön, elveszem erőszakkal. Magunk vagyunk itt, tanúk nélkül... — Flambeau kezében tőr csillant.

— Nem — intett fejével Brown —, semmit sem vesz el erőszakkal. Először, azért, mert igazán nincs már nálam, másodszor pedig nem vagyunk magunk.

— Kiről beszél? — kiáltott fel Flambeau és körülnézett.

— Itt a fa mögött. — mutatott ujjúval Brown atya — két izmos rendőr vár, és korunk egyik leghíresebb detektívje figyel bennünket. Azt kérdezi,

hogy kerültek ide? Hát idevezettem őket. Elmondjam, hogyan? Nos, nem voltam e- gészen biztos benne, hogy maga tolvaj, és nem akartam botrányt rendezni az utcán, egy pappal. Vártam, gondolván, majd elárulja magát. Ha az ember cukor helyett sót talál a kávéjában, rendszerint felháborodik. Ha mégsem, ez azt jelenti, oka van rá, hogy megőrizze nyugalmát. Az éttermi vendég nem szívesen veszi, ha háromszorosa a fogyasztott é- számlájának végösszege kéttel értékének. Ha mégsem szói egy szót sem, és kifizeti, ez azt jelenti, érdeke nem szólni. Az ön számláját négy schillingről 14-re írtam át...

Flambeau ahelyett, hogy tigrisként Brownra vetette volna magát, szótlanul állt, és érdeklődéssel hallgatta a magyarázatot.

— Végül is figyelmeztetnem kellett a rendőrséget — folytatta az apró termetű —, mert ön nem hagyott maga után semmilyen nyomot. Gondoskodtam róla, hogy azon az ú- ton, amelyen végigmentünk, különös nyomok maradjanak utánunk, és az emberek beszéljenek rólunk. Nem ejtettem sok kárt: a levesfolt a falon, a felborított almásláda, a betört ablak semmiség a megmentett drágasághoz képest.

E

kkor az apró termetű pap elfordult, hogy ösz- szeszedje a csomagjait. A fa mögül előlépett három rendőr.

Vége

Fordította: Petrik József

Házassági balesetek elsősegélye XI!.

(Szemelvények dr. M. Plzók újabb könyvéből)

A házasélet pszichodrimája

Az utolsó évek lélektana figyelemreméltó eljárást dolgozott ki. Az eljárás pszichodráma néven vonult be a szakirodalomba, és bizonyos formákban orvosolni lehet vele a konfliktusokat. A pszi chodrámában a neurózisos ember azoknak az egyéneknek a szerepét játssza, akikkel kapcsolatba — és mindenekelőtt. — ellentétbe került. Elsősorban olyan pszichoterápiás eljárásról van szó. amelyben az ember önnönmagát azoknak a szemével ismeri meg. akikkel konfliktusba került. Szakember felügyeletével alkalmazott terápiával a konfliktusos helyzet kellős közepén is orvosolhatjuk a betegséget. Ha a szakember jelenlétét nem tudjuk biztositani, akkor nem alkalmazhatjuk, mert sok veszély is rejlik benne. Ha viszont már megoldottuk a konfliktust, eljátszhatunk valamiféle házi pszichodrámát is. Az első időszakban úgy járunk el, hogy a társak egyike az elfogulatlan szemlélő és tanácsadó. a másik viszont a társa szerepét játssza. Például: én mint férfi játszhatom a tanácsadó szerepét, és a feleségem pedig az én szerepemet. Mint elfogulatlan tanácsadó, általános kérdéseket teszek fel a házasságról. Például: Mi a véleménye férje háztartásbeli költségeiről? A feleségnek úgy kell ebben a helyzetben válaszolnia, mint ahogy nagyjából én válaszolnék. Az általános kérdések után saját konfliktusunkat érintő kérdéseket teszünk fel. Majd áttérünk a kapcsolatunkra, és főleg azokat a helyzeteket keressük, amelyek a mi esetünkben kritikusak voltak. Á' feleségnek következetesen — még nyelvileg, nyelvtanilag is — mint férfinek kell válaszolnia. Javítani csak a végén javítok, és mint elfogulatlan tanácsadó válaszolok és viselkedek.

Ezzel az eljárással kényszerítem a társamat, hogy azonosuljon az álláspontommal és nézeteimmel. Én pedig elszakadok énemtől, személytelenné válók. Második nap kicseréljük a szerepkörünket. Amint a házastársak eljutnak odáig, hogy alig vétenek az új szerepkörökben, vállalkozhatnak már nehezebb helyzetek megoldására is, és teljesen felcserélhetik a szerepüket.

A magányban kikövetkeztetett hibákat sohase áruljuk el a társunknak... És ebben a helyzetben sem — bár megoldottnak véljük a konfliktust — vitatkozhatunk a hibákról, a konfliktus okozóiról.

Eddigi tapasztalataim alapján a következő eljárást ajánlom: A hibák megtalálása, feltárása után azokat a hibákat, amelyekről úgy vélem, hozzájárultak vagy egyenest okozták a konfliktust,

feljegyzem:

1. Hűtlenséggel vádoltam a feleségem, és ezt nem mondtam meg neki. Hogy megvádolhassam őt, más okokat kerestem rá.

2. Ez a fajta álláspontom okozta, hogy a szexuális együttlétre irányuló kísérleteink sikertelenek maradtak.

3. A rejtett harag és gyanakvás miatt megtagadtam, hogy e- gyütt járjunk moziba, színházba, társaságba.

Ezt a feljegyzésemet elrejtem, és utána a feleségemet is arra biztatom, hogy ugyanígy jegyezze fel a hibáit. Ugyanekkor megígérjük egymásnak, hogy a feljegyzéseinket nem mutatjuk meg egymásnak, és alkalomadtán, még ha mód is nyílna rá, sem olvassuk el. Az Ígéretünket következetesen be is tartjuk. Ezek u tán leülünk, és leírjuk azt, amit véleményünk szerint a társunk feljegyzett. Ezt a feljegyzést már kicseréljük egymás közt. Rendszerint csodálkozunk, hogy társunk mennyire ismer, hogyan eltalálta gondolatainkat. Ha különböznek is a feljegyzések, akkor sem tévedésről beszélünk. Arra kérjük, hogy magyarázza mog, miért írta ezt és azt.

Vigyázat! Az eredeti feljegyzéseket ezek után sem mutatjuk meg egymásnak! Amint ugyanis megkísérli a házastársak közül az egyik megismerni a titkot, kiújulhat a konfliktus. Ezért nem érdemes a tűzzel játszani, mert hiszen a házastársi konfliktusok kétoldalúak, tehát mind a két fél veszthet.

A házastársi szerztidésekrőf

A konfliktus rendezése után kötött házastársi szerződés tartalma olyan, mint amilyen a konfliktus volt. Nem szabad ismét örök szerelmet ígérnünk egymásnak. Ez annál inkább is lényeges. mert mi biztosítani akarjuk a teljes nyíltságot és az őszinteséget egymással szemben. Á szerződés további részében a férj és feleség megegyeznek az együttélésükre vonatkozó kérdésekben, mert még a szocialista társadalomban is lényeges, hogy milyen az anyagi bevétel, hiszen csak ez biztosíthatja a család rendes és zavartalan életét.

Általában fontos tudatosítanunk az alábbi szabályokat, és igyekezzünk is ezeket betartani:

1. A családi bevételt egységes és oszthatatlan részként kell

kezelnünk. Ez azt jelenti, hogy még a többet kereső félnek sincs joga többet költeni...

2. Az elköltendő részeket három csoportra kell osztani:

a) a család közös kiadásai;

b) a gyerekekre költ.endő rész:

c) a házastársak egyéni kiadásai.

3. Megközelítő pontossággal megállapítani a házastársak egyéni kiadásait. Óvok mindenkit a megkülönböztetésektől! Mindig megbosszulja magát, ha akárcsak egy kis részt is elkölt az egyik a másik rovására a közös családi kasszából. Ismerek olyan családot, ahol a pénz nagy része a feleség ruházkodására megy el. Az a férfi, aki ezt megengedi, nem nagyvonalú, hanem gyámoltalan. A férfiak viszont egyéni kedvtelésükre fordítanak nagyobb pénzösszeget. Mind a kettő károsan befolyásolhatja a családi e- gyüttélést.

A szerződésben fontos arra is kitérni, hogy a hézastársak miképp töltsék a szabad idejüket. Ugyanis itt érvényes az a lélektani elv, hogy az az ember, akinek nincsenek kedvtelései, nem él teljes életet. Az együttélés szempontjából kell. hogy legyenek közös kedvteléseik, de ugyanakkor különbözőek is. Nem mindig szükséges, hogy együtt halásszanak, vadásszanak, barátokhoz járjanak. Elég, ha mindezt megenqedik egymásnak.

Életstílusunk lényeges hibája, hogy a nőknek nincsenek kedvteléseik, ezért nem igen engedik, hogy férjük hobbyjának éljen.

(Vége)