Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-18 / 33. szám

új ifjúság 9 BELŐ KAPOLKA: r r KERESŐK A Héja csúcsot valamikor Karbunkulus csúcsnak nevezték. Az emberek azt hitték, hogy a tetején mérhetetlen értékű drágakő van. A tűz kialudt, és Gregornak le-lecsukódott a szeme. Hirte­len megszólalt: — Most látom! — Dehogy látod — mondta Walter. — Az csak a holdvi­lág. Északt szél fújt. A szélcsendes oldalakon köd képződött. A két férfi arca sápadt volt. Gregor leheveredett a száraz fűre. A fejét egy kövön nyug­tatta, amelyen előbb ült. A ködből könnyű foszlányok sza­kadoztak le és szétoszlottak. A hold fényét a köd visszaver­te. — Te hiszed, hogy az a ragyogás lehet ilyen erős? . — Mit tudom én. Gregor az oldalára fordult. — Hát akkor ki tudja? — Azt csak úgy beszélik — mondta Walter. — Különben se a fényen múlik. — Igazad van. A fényen múlik a legkevésbé. A fű susogni kezdett. A szél széttépte a ködöt, és feketén kirajzolódott a csúcs teteje. — Látsz valamit? — kérdezte Gregor. — Nem látok. A köd nyelve örvényleni kezdett, és átcsapott a csúcson. — Sohasem hittem a fényről szóló mendemondáknak — mondta Walter. — Te kitől hallottad? — Már nem ts tudom. De sohasem hittem el teljesen. — Miért? — Nem tudom mivel megindokolni. Már gondolkodtam is felette, de semmi okosat nem tudtam kisütni. Talán így kö­zelebbről. De akkora távolságból... — Hml — Gregor a hátában érezte a követ, melyet a la­pockájával támasztott. Egy kissé feljebb csúszott. A parázs fölizzott. Walter lehunyta a szemét. Beesett arcából élesen vált ki az orra. A mellén emelkedtek és süllyedtek a rongyok. Gre­gor látta az eres kezet, az ujjakat, mintha mindig a csákány nyelét szorítanák. Vagy a villáét. Ám azt valahogy nem tud­ta bennük elképzelni. A magáéban már igen, a magáéban már nagyon föl el tudta képzelni a villát. Szántott, vetett és ga- najozott, amikor ez a férfi megjött. A nagy zöld tengerszem felől kérdezősködött és a felette levő csúcsról. Ismerem, mondta Gregor. Akkor gyere velem, és gazdaggá teszlek. El­hitte és a viliág otthagyta a trágyában. Útközben -másutt is kerestek aranyat' és drágaköveket, de eqész idő alatt egy szemernyi aranyat sem találtak. Végül ts elérkeztek a zöld tengerszemhez, az alá az igazi csúcs alá. Holnaptól kezdve jólétben fog élni. Oj házat vesz. Az asszony, akit elhagyott, kilépett az ajtón, és gtt állt az új ház előtt. Sima, feszes volt a bőre. Csillogó sugár hullott rá. Megállás nélkül hullott, és ott, ahová esett, a bőr rugalmasan meghajlott. Aztán a fény apró cserepekre tört. A csillogó szemek a combokon lequrul- tak, és gyengén suhogtak... Gregor hevesen megmozdult. Walter fölnyitotta a szemét. — Mi van? — kérdezte. — Semmi — mondta Gregor. — Majd elaludtam. ' — Aludj csak! Mindkettőnknek alaposan ki kellene alud­nunk magunkat. Gregor lefeküdt aludni. — főbb lenne, ha már virradna. Kelet felől az ég sápadni kezdett. A csúcsok fölött megje­lent a nap széle. A rongyokból pára szállt fel. A nedves fű csillogott, aztán megszáradt. A köd eltűnt, a csúcsokon éle­sedtek az árnyékok. Rémes hang hallatszott, a férfiak a csá­kányokat és a lapátokat tették el. Gregor felborzolta a tó vi­zét, ahogy a víz fölé hajolt és ívott. Amikor elmentek, a víz­tükör megnyugodott. Ragyogott benne a nap, amely már el­szakadt a hegygerinctől, s egyre inkább erősödött fénye és betöltötte a völgyet. A havasi mormota áthatóan füttyentetl. A kékes árnyékből hangok hallatszottak. A férfiak gyorsan mozogtak az omladékon. A lábuk rongyba volt bugyolálva, s meglepő fürgeséggel ugrottak egyik szikláról a másikra. — Azt hiszem, ezen az oldalon kéne mennünk — mondta Walter. — Nem. Ezen az oldalon még harmat van. Walter megindult Gregor után. Az omladékon feljutottak a napfényre. Alakjuk élesen raj­zolódott ki a hegy oldalán. Walter rongyai közül egy piszkos papírdarabot húzott elő. Nézte, hogy meggyőződjön róla, jól mennek-e. Gregor megvárta. — Egészen biztosan ez az a csúcs. — Ne légy türelmetlent — mondta Walter. Eltette a pa­pírt. — Nem fut el előlünk semmi. A mefeg sűrűsödött, a két férfi nehezen lélegzett] rongyaik izzadt testükre tapadtak. Mögöttük a csúcsok felett megjelent egy felhő és egyre nőtt. Feltámadt a szél. Gregor érezte, hogy mennyire megkönnyebbül. Átmászott egy rövid falon. Már jó ideje a hegy gerincén másztak. — Állj meg egy kicsitt — mondta Walter. — Nagyon me­leg van. Gregor az égre nézett. Fekete felhő takarta el a napot. Vi­har közeledett. — Azt hiszem, meg kellene magunkat hajta­nunk. Walter Is körülnézett. Sokkal gyorsabban haladtak előre. Annyira se álltak meg, hogy kifújják magukat. Gregor a torkában érezte a szívét. Ahogy a csúcshoz közeledtek, egyre türelmetlenebb és elége­detlenebb lett. Kapkodva szedte a levegőt, az utolsó méterek kellemetlenül megnyúltak. A föld beleveszett a mélységekbe. A kékes láthatáron el­tűntek az erdők. A csúcs gerince szakadékba süllyedt. Gregor fölegyenesedett. A haja csapzott volt az izzadságtól. A torka elszorult. Nem vakította el semmiféle ragyogás. Walter felé nézett, és meglátta annak csillogó arcát. Mögöttük egyre inkább nőtt a sötétség. Előttük sziklák ma­gasodtak. Walter odament a legnagyobb sziklához, és megnézte a te­tejét. Aztán megpróbálta megemelni. Gregor segített neki. Apró kövek tűntek elő, még nem száradt fel róluk a harmat. Walter körülnézett, aztán egy másik sziklához ment. így jár­tak egytk kőtömbtől a másikig. Gregor mellében egyre nőtt a furcsa nyomás. Hallotta Walter Uheqését. Mozdulataik qyor- sak és idegesek voltak. Már nem volt mit megnézni. Walter egy darabiq csak körbe­járt. Gregor leült egy kőre. A melléből nehéz sóhajtás sza­kadt fel. Walter is leült. Előhúzta a papírt, a térdén próbál­ta kiegyengetnl. a keze remegett. Az első szélroham kitépte a kezéből. Megdördült az ég. A papír felröppent a magasba és lassan hullt alá. Gregor figyelte egy darabig. Aztán Wal- terhoi fordult. Az arcába bámult. — Miért csaptál be? — szólalt meg. — En nem csaptalak be — mondta Walter. — Isten rá a tanúm, hogy nem. Tóth Elemér fordítása *Belo Kapolka a fiatal szlovák próza tehetséges kép viselője. A Tátrában él. írásaiban is a Tátra és az ottani emberek elevenednek meg gondjaikkal, bajaikkal. A táj s a táj által körülhatárolt specifikumok az írásoknak és azok hőseinek különös tartást adnak, bizonyosfajta felsőbbrendűséget. Jelen írásunk Belő Kapolka Strecha (Háztető) című kötetéből való, imiF Liget versei: Milyen némaság, miféle bánat, milyen zokogás, mily elcsitulás okozza, hogy évek múltán újra itt bolyongsz e ligetben, hol egykor tébolyult lány kiabált, átkozódott, tépte a ruhát magáról, s vérzett, ahogy a szüzesség az éhségtől, az asszonyiság a jóllakástól vérzik, — de sírni nem tudott... Via tétován és szinte félve s nagyon gyöngéden nyitja a szél a lombot, s nézi a gyümölcsöt, amely még titkolózva óhajt élni, de nem kisemmizetten... Ki merne? Ez az a perc, a remegésben született mikor az elörefutók nem győzik kivárni a lankadókat... Ez a perc benned remény az elvakultnak, látóknak csüggedés... S ki merne az emberekhez nyúlni, míg el nem jön a tettek ideje? Ezért A valószínűség a puszta valóságban vajon miben különbözik a látszatoktól ’ A jóslás tudománya nem adatik meg akárkinek, nem pótolható lélekámítással, hiába kínlódnak a kiváltságosok... A szabadság múlhatatlansága legyőzhetetlen, mive! tel.jesülhetetlen... Veres János fordítás M „jóléti társadalmunk“ MA árnyoldala, hogy az em- m 9 berek minél kevesebb munkával, minél jobban szeret­nének élni. Ilyen hajlamok kü­lönösen az elektromos és gáz­készülékekkel foglalkozó em­berekben találhatók. Sejtettem eddig, hogy nem kopik fel az álluk, de hogy valójában mi­képpen élnek, arra az egyik péntek este jöttem rá. Akkor ugyanis bedöglött a hűtőszek­rényem. Gyorsan felhívtam azt a cé­get, ahol a frizsidert vásárol­tam, de élő emberi hang he­lyett csupán egy magnószalag válaszolt: „Itt a Nagyfej, Elektromos Készülékek Fűtés- és ‘ Légszabá­lyozó Készítő Vállalat. Alkal­mazottaink már hétvégi pihenő­re tértek. Ha valami panasza támadt készülékével kapcsolat­ban, kérjük, hagyja meg címét, nevét, és még november vége előtt felkeressük!“ Vártam jó néhány napot, de senki nem jelentkezett. Ekkor újra tárcsáztam, és egy titkár­nő vette fel a kagylót. — Bedöglött a hűtőszekré­nyem. Kiküldene egy szerelőt? Jóízű kacagást hallottam. — Ma már senki sincs benn nálunk. ART BUCHWALD: Hogyan lőttem agyon a hűtőszek­rényemet — Mi ebben a mulatságos? — kérdeztem. — Dehát még csak délután két óra vanl — Na és? A mi szerelőink hajnali kilenc óra Óta talpon voltak, és ilyenkor már min­denki otthon van. — Dehát ilyenkor még a ban­kok is nyitva vannak! — A bankok nem olyan jól szervezettek, mint mi. — Ne tréfáljon, kisasszonyI Legyen olyan kedves, holnap reggelre egy szerelőt küldeni hozzám! — A mi szerelőink nem jár­nak házhoz. Ha ön behozná a készüléket, akkor talán meg­nézhetnénk. — Nekem óriási hűtőszekré­nyem ván! — Semmi baj. Akkor beírom mondjuk csütörtökre. Csütörtökre béreltem egy ha­talmas teherautót, és két bará­tom segítségével becipeltük a hűtő-monstrumot. Fehér köpenyes hölgy foga­dott. — Ez az első látogatása ná­lunk? Harminc dollárt kapok, a további megbeszélések már csak huszonöt dollárba kerül­nek. Adok önnek egy számot, és majd szólítjuk. Fél eqykor szólították a számomat. Egy szerelőhöz vezettek. Ép­pen a tőzsdeügynökével beszélt telefonon. — Ejnye, ]oe, megmondtam, hogy tízezer darab IBM-rész- vényt vegyen, és ne ITT-t. Hív­jon majd visszal Megkopogtatta a hűtőszekré­nyem falát, majd rövid szünet Után megszólalt:-— Buchwald úr, az ön ké­szüléke nagyon beteg. — Tudom. Csináljon vele va­lamitI . y. — Az egyetlen specialistánk, aki ismeri ezt a márkát, éppen nyári szabadságra ment a jacht­jával Európába. — Semmi remény? Megcsóválta a fejét. — Bár előbb hívott volna bennünket... Visszaszállíttattam a hűtő­szekrényt, és kidobtam a hátsó udvarra. Éjszaka — amikor a gyerme­kek már békésen aludtak — ki­mentem az udvarba, és két go­lyót eresztettem a hűtőszek­rénybe. A néhai forróvtzes boj­lerem mellé hagtoltam el, a- mely az elmúlt télen lehelte ki a lelkét, amikor a gázszerelő nem jött el. IT) LANGSTON HUGHES: Jazzonia Ezüst fa, ó! Lélek fénylő folyói, ó! Egy harlemi kabaréban hat ló-,képű dzsessz-zenész van Egy táncosnő, szeme lobog, arany-szoknyát magasra dob. Fénylő fa, ó! Lélek fénylő folyői, ó! Éva szeme az ősi kertben nagyon is lobogott? Pompáztak Kleopátrán aranyos fátyolok? Fénylő fa, ő! Lélek ezüst folyói, 6! Egy örvénylő kabaréban hat ló-képű dzsessz-zenész van.

Next

/
Thumbnails
Contents