Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-18 / 33. szám
új ifjúság 9 BELŐ KAPOLKA: r r KERESŐK A Héja csúcsot valamikor Karbunkulus csúcsnak nevezték. Az emberek azt hitték, hogy a tetején mérhetetlen értékű drágakő van. A tűz kialudt, és Gregornak le-lecsukódott a szeme. Hirtelen megszólalt: — Most látom! — Dehogy látod — mondta Walter. — Az csak a holdvilág. Északt szél fújt. A szélcsendes oldalakon köd képződött. A két férfi arca sápadt volt. Gregor leheveredett a száraz fűre. A fejét egy kövön nyugtatta, amelyen előbb ült. A ködből könnyű foszlányok szakadoztak le és szétoszlottak. A hold fényét a köd visszaverte. — Te hiszed, hogy az a ragyogás lehet ilyen erős? . — Mit tudom én. Gregor az oldalára fordult. — Hát akkor ki tudja? — Azt csak úgy beszélik — mondta Walter. — Különben se a fényen múlik. — Igazad van. A fényen múlik a legkevésbé. A fű susogni kezdett. A szél széttépte a ködöt, és feketén kirajzolódott a csúcs teteje. — Látsz valamit? — kérdezte Gregor. — Nem látok. A köd nyelve örvényleni kezdett, és átcsapott a csúcson. — Sohasem hittem a fényről szóló mendemondáknak — mondta Walter. — Te kitől hallottad? — Már nem ts tudom. De sohasem hittem el teljesen. — Miért? — Nem tudom mivel megindokolni. Már gondolkodtam is felette, de semmi okosat nem tudtam kisütni. Talán így közelebbről. De akkora távolságból... — Hml — Gregor a hátában érezte a követ, melyet a lapockájával támasztott. Egy kissé feljebb csúszott. A parázs fölizzott. Walter lehunyta a szemét. Beesett arcából élesen vált ki az orra. A mellén emelkedtek és süllyedtek a rongyok. Gregor látta az eres kezet, az ujjakat, mintha mindig a csákány nyelét szorítanák. Vagy a villáét. Ám azt valahogy nem tudta bennük elképzelni. A magáéban már igen, a magáéban már nagyon föl el tudta képzelni a villát. Szántott, vetett és ga- najozott, amikor ez a férfi megjött. A nagy zöld tengerszem felől kérdezősködött és a felette levő csúcsról. Ismerem, mondta Gregor. Akkor gyere velem, és gazdaggá teszlek. Elhitte és a viliág otthagyta a trágyában. Útközben -másutt is kerestek aranyat' és drágaköveket, de eqész idő alatt egy szemernyi aranyat sem találtak. Végül ts elérkeztek a zöld tengerszemhez, az alá az igazi csúcs alá. Holnaptól kezdve jólétben fog élni. Oj házat vesz. Az asszony, akit elhagyott, kilépett az ajtón, és gtt állt az új ház előtt. Sima, feszes volt a bőre. Csillogó sugár hullott rá. Megállás nélkül hullott, és ott, ahová esett, a bőr rugalmasan meghajlott. Aztán a fény apró cserepekre tört. A csillogó szemek a combokon lequrul- tak, és gyengén suhogtak... Gregor hevesen megmozdult. Walter fölnyitotta a szemét. — Mi van? — kérdezte. — Semmi — mondta Gregor. — Majd elaludtam. ' — Aludj csak! Mindkettőnknek alaposan ki kellene aludnunk magunkat. Gregor lefeküdt aludni. — főbb lenne, ha már virradna. Kelet felől az ég sápadni kezdett. A csúcsok fölött megjelent a nap széle. A rongyokból pára szállt fel. A nedves fű csillogott, aztán megszáradt. A köd eltűnt, a csúcsokon élesedtek az árnyékok. Rémes hang hallatszott, a férfiak a csákányokat és a lapátokat tették el. Gregor felborzolta a tó vizét, ahogy a víz fölé hajolt és ívott. Amikor elmentek, a víztükör megnyugodott. Ragyogott benne a nap, amely már elszakadt a hegygerinctől, s egyre inkább erősödött fénye és betöltötte a völgyet. A havasi mormota áthatóan füttyentetl. A kékes árnyékből hangok hallatszottak. A férfiak gyorsan mozogtak az omladékon. A lábuk rongyba volt bugyolálva, s meglepő fürgeséggel ugrottak egyik szikláról a másikra. — Azt hiszem, ezen az oldalon kéne mennünk — mondta Walter. — Nem. Ezen az oldalon még harmat van. Walter megindult Gregor után. Az omladékon feljutottak a napfényre. Alakjuk élesen rajzolódott ki a hegy oldalán. Walter rongyai közül egy piszkos papírdarabot húzott elő. Nézte, hogy meggyőződjön róla, jól mennek-e. Gregor megvárta. — Egészen biztosan ez az a csúcs. — Ne légy türelmetlent — mondta Walter. Eltette a papírt. — Nem fut el előlünk semmi. A mefeg sűrűsödött, a két férfi nehezen lélegzett] rongyaik izzadt testükre tapadtak. Mögöttük a csúcsok felett megjelent egy felhő és egyre nőtt. Feltámadt a szél. Gregor érezte, hogy mennyire megkönnyebbül. Átmászott egy rövid falon. Már jó ideje a hegy gerincén másztak. — Állj meg egy kicsitt — mondta Walter. — Nagyon meleg van. Gregor az égre nézett. Fekete felhő takarta el a napot. Vihar közeledett. — Azt hiszem, meg kellene magunkat hajtanunk. Walter Is körülnézett. Sokkal gyorsabban haladtak előre. Annyira se álltak meg, hogy kifújják magukat. Gregor a torkában érezte a szívét. Ahogy a csúcshoz közeledtek, egyre türelmetlenebb és elégedetlenebb lett. Kapkodva szedte a levegőt, az utolsó méterek kellemetlenül megnyúltak. A föld beleveszett a mélységekbe. A kékes láthatáron eltűntek az erdők. A csúcs gerince szakadékba süllyedt. Gregor fölegyenesedett. A haja csapzott volt az izzadságtól. A torka elszorult. Nem vakította el semmiféle ragyogás. Walter felé nézett, és meglátta annak csillogó arcát. Mögöttük egyre inkább nőtt a sötétség. Előttük sziklák magasodtak. Walter odament a legnagyobb sziklához, és megnézte a tetejét. Aztán megpróbálta megemelni. Gregor segített neki. Apró kövek tűntek elő, még nem száradt fel róluk a harmat. Walter körülnézett, aztán egy másik sziklához ment. így jártak egytk kőtömbtől a másikig. Gregor mellében egyre nőtt a furcsa nyomás. Hallotta Walter Uheqését. Mozdulataik qyor- sak és idegesek voltak. Már nem volt mit megnézni. Walter egy darabiq csak körbejárt. Gregor leült egy kőre. A melléből nehéz sóhajtás szakadt fel. Walter is leült. Előhúzta a papírt, a térdén próbálta kiegyengetnl. a keze remegett. Az első szélroham kitépte a kezéből. Megdördült az ég. A papír felröppent a magasba és lassan hullt alá. Gregor figyelte egy darabig. Aztán Wal- terhoi fordult. Az arcába bámult. — Miért csaptál be? — szólalt meg. — En nem csaptalak be — mondta Walter. — Isten rá a tanúm, hogy nem. Tóth Elemér fordítása *Belo Kapolka a fiatal szlovák próza tehetséges kép viselője. A Tátrában él. írásaiban is a Tátra és az ottani emberek elevenednek meg gondjaikkal, bajaikkal. A táj s a táj által körülhatárolt specifikumok az írásoknak és azok hőseinek különös tartást adnak, bizonyosfajta felsőbbrendűséget. Jelen írásunk Belő Kapolka Strecha (Háztető) című kötetéből való, imiF Liget versei: Milyen némaság, miféle bánat, milyen zokogás, mily elcsitulás okozza, hogy évek múltán újra itt bolyongsz e ligetben, hol egykor tébolyult lány kiabált, átkozódott, tépte a ruhát magáról, s vérzett, ahogy a szüzesség az éhségtől, az asszonyiság a jóllakástól vérzik, — de sírni nem tudott... Via tétován és szinte félve s nagyon gyöngéden nyitja a szél a lombot, s nézi a gyümölcsöt, amely még titkolózva óhajt élni, de nem kisemmizetten... Ki merne? Ez az a perc, a remegésben született mikor az elörefutók nem győzik kivárni a lankadókat... Ez a perc benned remény az elvakultnak, látóknak csüggedés... S ki merne az emberekhez nyúlni, míg el nem jön a tettek ideje? Ezért A valószínűség a puszta valóságban vajon miben különbözik a látszatoktól ’ A jóslás tudománya nem adatik meg akárkinek, nem pótolható lélekámítással, hiába kínlódnak a kiváltságosok... A szabadság múlhatatlansága legyőzhetetlen, mive! tel.jesülhetetlen... Veres János fordítás M „jóléti társadalmunk“ MA árnyoldala, hogy az em- m 9 berek minél kevesebb munkával, minél jobban szeretnének élni. Ilyen hajlamok különösen az elektromos és gázkészülékekkel foglalkozó emberekben találhatók. Sejtettem eddig, hogy nem kopik fel az álluk, de hogy valójában miképpen élnek, arra az egyik péntek este jöttem rá. Akkor ugyanis bedöglött a hűtőszekrényem. Gyorsan felhívtam azt a céget, ahol a frizsidert vásároltam, de élő emberi hang helyett csupán egy magnószalag válaszolt: „Itt a Nagyfej, Elektromos Készülékek Fűtés- és ‘ Légszabályozó Készítő Vállalat. Alkalmazottaink már hétvégi pihenőre tértek. Ha valami panasza támadt készülékével kapcsolatban, kérjük, hagyja meg címét, nevét, és még november vége előtt felkeressük!“ Vártam jó néhány napot, de senki nem jelentkezett. Ekkor újra tárcsáztam, és egy titkárnő vette fel a kagylót. — Bedöglött a hűtőszekrényem. Kiküldene egy szerelőt? Jóízű kacagást hallottam. — Ma már senki sincs benn nálunk. ART BUCHWALD: Hogyan lőttem agyon a hűtőszekrényemet — Mi ebben a mulatságos? — kérdeztem. — Dehát még csak délután két óra vanl — Na és? A mi szerelőink hajnali kilenc óra Óta talpon voltak, és ilyenkor már mindenki otthon van. — Dehát ilyenkor még a bankok is nyitva vannak! — A bankok nem olyan jól szervezettek, mint mi. — Ne tréfáljon, kisasszonyI Legyen olyan kedves, holnap reggelre egy szerelőt küldeni hozzám! — A mi szerelőink nem járnak házhoz. Ha ön behozná a készüléket, akkor talán megnézhetnénk. — Nekem óriási hűtőszekrényem ván! — Semmi baj. Akkor beírom mondjuk csütörtökre. Csütörtökre béreltem egy hatalmas teherautót, és két barátom segítségével becipeltük a hűtő-monstrumot. Fehér köpenyes hölgy fogadott. — Ez az első látogatása nálunk? Harminc dollárt kapok, a további megbeszélések már csak huszonöt dollárba kerülnek. Adok önnek egy számot, és majd szólítjuk. Fél eqykor szólították a számomat. Egy szerelőhöz vezettek. Éppen a tőzsdeügynökével beszélt telefonon. — Ejnye, ]oe, megmondtam, hogy tízezer darab IBM-rész- vényt vegyen, és ne ITT-t. Hívjon majd visszal Megkopogtatta a hűtőszekrényem falát, majd rövid szünet Után megszólalt:-— Buchwald úr, az ön készüléke nagyon beteg. — Tudom. Csináljon vele valamitI . y. — Az egyetlen specialistánk, aki ismeri ezt a márkát, éppen nyári szabadságra ment a jachtjával Európába. — Semmi remény? Megcsóválta a fejét. — Bár előbb hívott volna bennünket... Visszaszállíttattam a hűtőszekrényt, és kidobtam a hátsó udvarra. Éjszaka — amikor a gyermekek már békésen aludtak — kimentem az udvarba, és két golyót eresztettem a hűtőszekrénybe. A néhai forróvtzes bojlerem mellé hagtoltam el, a- mely az elmúlt télen lehelte ki a lelkét, amikor a gázszerelő nem jött el. IT) LANGSTON HUGHES: Jazzonia Ezüst fa, ó! Lélek fénylő folyói, ó! Egy harlemi kabaréban hat ló-,képű dzsessz-zenész van Egy táncosnő, szeme lobog, arany-szoknyát magasra dob. Fénylő fa, ó! Lélek fénylő folyői, ó! Éva szeme az ősi kertben nagyon is lobogott? Pompáztak Kleopátrán aranyos fátyolok? Fénylő fa, ő! Lélek ezüst folyói, 6! Egy örvénylő kabaréban hat ló-képű dzsessz-zenész van.
