Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-15 / 50-51. szám

14 új ifjúság A Yardbirds 1968-ban Anglia egyik legnépszerűbb beat együttese volt. Az­tán egy szép napon Jimmy Page, a szó- lőgitáros bejelentette, hogy megviselt egészségi állapotára való tekintettel nem bírja a hosszú turnékat és meg­válik a zenekartól. A Yardbirds nem bomlott fel, de Jimmy Page személye körül a későbbiek során érdekes doh gok történtek. Néhány névtelen fiatalember zene kart alapított, és pár hét alatt a Led Zeppelin a legjobb angol együttesek közé küzdötte fel magát. Első LP le­mezük még 1968-ban megjelent, és egy szeriben a LP-ranglista 5. helyére ke­rültek vele. Azóta a négy fiú: Jimmy Page, John Bonham, Robert Plant és John Paul Jones szédületes karriert fu­tottak be. A pop-muzsika népszerűségi listáján nyolcévi megszakítás nélküli uralom után a Beatles-együttes is a második helyre szorult mögöttük. Először az E gyesül^ Államok közönségét hódították meg. Aztán hazájukban is ők lettek a próféták. Két kiváló nagylemezük és leghíresebb számuk, a Whole lotta love egyedül Amerikában 6 millió példány­ban fogyott el. A most piacra kerülő harmadik lemezükre már előjegyzés ben 1 millió megrendelés van. Az együttes sztárja a szólóénekes Ro­bert Plant. „Hét mérföldhosszal vezet“, Írják ’róla . az amerikai szaklapok. John Paul (ones basszusgitáron játszik, John Bonham, becenevén Bonzo, dobol. Briliáns dobszölóíró! híres. Az utánpót­lással is törődik; elhatározta, hogy fiá­ból, a négyéves Jasonből is dobost ne­vel. Jimmy Page-ről már szóltunk. Játékstílusuk a rock and roll-t követi, illetve annak egy modernebb, tökéle­tesebb változata. Egy egy koncertjük felejthetetlen élmény. Szünet nélkül látszanak. „A színpadon nem kényeskední kell, hanem játszani, a hallgatóság megfi­zette a belépőjegyet“ — mondta Plant, a szólóénekes. Ha továbbra is ehhez tartják magu­kat, még sokáig a világ legnépszerűbb beat-egyuttesének a hírében maradhat­nak. T. V. kCCl t Psl 0fol Karel Gott, akit a közel­múltban mutattunk be olva­sóinknak. októberben és no­vemberben nagyszabású tur­nét bonyolított le a Német Szövetségi Köztársaságban. A nyugatnémet közönség előtt Karel nem Ismeretlen. Sor­rendben már harmadszor mu­tatkozott itt be. Legutóbbi szereplése azonban minden eddigit leiül múlt. Összesen húsz városban tépett fel, és a német lapok közlése sze­rint mindenütt osztatlan si­kert aratott. Legszebb számait fLáska bláznivá, Poslouchel amore, Nejsem, nej sem rád, He), he\ baby) a Polydor cég hangle­mezein a német közönség ts ismeri és kedveli. Ezúttal a- zonban az örökzöld cseh me­lódiák egyvelegével (Dvo- rák: Humoreska; Vacek: Cl- kánka: Skoda lásky stb.) volt a legnagyobb sikere. E- gyébként műsorának 30 szá­zalékát németül. 30 százalé­kát csehül, további 30 szá­zalékát angolul, a többit o- laszul, cigányul és spanyo­lul adta elő. Gott ezúttal a műsorát ts maga vezette be. Beszélt, mókázott és olyan közvetle­nül tereferélt a közönséggel, hogy arról a saftó Is elis­meréssel írt: Münchenben ott-tartózkodása idefén lé­pett fel a zseniális Charles. Azt mondfák, hogy Gott mű­sora teljesen elhomályosítot­ta a pop-soul koronázatlan királyának bemutatóját. A Polydor cég is kihasz­nálta jelenlétét és ottlété a- latt hozta forgalomba im­már az ötödik LP-lemezét (Hej, hej, baby, Nejsem, ne- jsem rád stb.) Egy hét alatt 80 ezer darabot adtak el be­lőle. A napokban viszont a Szovjetunióban turnézott. Fellépéseire már elővételben elkeltek a jegyek, —P— A Marmalade együttes nyugaton a legdivatosabb sztárok közé tartozik, a „Reflections Of My Life (Élettapasztalataim) című számuk februárban a slágerlista első helyezettje volt, de még ma is népszerű. Karrierjüket már csak azért is érdemes leírni, mert jó néhány fiatal zenész azt hiszi, csak ná­lunk nehéz a sikert elérni. A Marmalade tagjai Skóciában kezdték pályafutásukat öt évvel ezelőtt. Az együttes alapítója és vezetője Dean Ford. Ö a vezető énekes is, valószínűleg ezért volt az együttes első neve Dean Ford and the Gaylords. Skóciában el is érték kisebb sikereiket, de... Hanglemezgyáruk — ezt ők mondják — nem hagyta érvényesülni zeneszerzői képességeiket. Csak más szerzők számait Ját­szották, nem nagy sikerrel. Hároméves tapasztalatszerzés után Dean Ford átalakította együtte­sét, és új nevet vettek fel. 1968-ban, amikor a névváltozás történt, épp a vadabbnál vadabb e- gyüttesnevek voltak divatban. így találták ki a Marmalade (Narancslekvár) elnevezést. Persze tévedés ne essék, a hangzatos név még nem jelentette a befutást. Ehhez még kellett néhány apróság. Mindenekelőtt az, hogy Londonba költöztek és sikerült bejutniuk a népszerű Mar­quee klubban fellépők közé. Ez a klub a „siker előszobájaként" ismert a londoni beatrajongók között. Itt mutatták be először „Lovin'things“ (szerelmi dolgok) című számukat, amely megnyi­totta számukra a népszerűséghez vezető utat. Egy sikeres lemez még nem a világ, Angliában hetenként tűnnek fel ilyen „egyszámos“ e- gyüttesek. „Narancslekvárék“ nem hagyták ennyiben a dolgot. Támadt egy újabb aranyat érő ötletük, és ez már valóban fantasztikus kassza- és erkölcsi sikert hozott. Megjelent ugyanis a Beatles-együttesnek egy nagylemeze, amely a beat királyainak legújabb nagyszerű dalait tartal­mazta. Különösen népszerű volt, kiemelkedett a lemez kéttucat dala közül az „Ob La Di Ob La Da“ című szám. A Beatles-lemezeket sok millióan nem tudják megvenni, mert általában nagyon drágák. Erre gondolt a Marmalade menedzsere is, amikor azt javasolta, hogy adják ki az „Ob La Di"-t egy külön kislemezen. A fiúknak nem kellett mást csinálniuk, csak egy kicsit más hang­zással lemezre játszották a számot, és máris kész volt a világsiker. Ez nem azt jelenti, hogy Dean Ford és társai híján vannak a zeneszerzői tudásnak. Ezt két nagy sikerrel is bebizonyították: a „Walt For Me Marianne“ (Várj rám Mariann) és a „Baby Ma- ke It Soon“ (Kislány, csináld meg gyorsan). Junior Campbell szerzeményei. A Marmalade együttes kulturált, tiszta énekhangzásokra épített zenéje a 70-es évek leendő kedvenceivé avatja őket. h. I. A párizsi Lido sztárja: Mariéne Charell A valódi nevén kevesen Ismerik. Német származású, az a- nyakonyvi kivonatban Angela Miebs néven szerepel. De mint Mariéne Charell a párizsi Lido első számú sztárja, már az e- gész világon ismert. Az egész sbow-világ a lába előtt hever. Nem csoda. Bár minden szép rajta, és méretei eszményiek: 85-55-85 — a legszebb mégis a lába, amelyről azt állítják, hogy Mariéne Dietrichére emlékeztet. Ez pedig nagy szó. mert Mariéne a maga korában a legszebb lábú nőnek számított a világot jelenté deszkákon. Mariéne 28 éves. és a férfiak körülrajongják, komoly há­zassági ajánlatokkal árasztják el. De a művésznő kijelentette, hogy nincs ideje a szerelemre — legalábbis még kilenc évig, mert addig csak a karrier a fontos és a jövő biztosítása. A magánélet csak azután jöhet Ha a mellékelt képet nézzük, a művésznőt nagyon szerény­nek találjuk, ha csak kilenc esztendőt engedélyez magának — azt hisszük, ezzel a külsővel tovább Is versenyképes marad­hatna... '! * -al­______________________________________ ANGYAL KALANDJAI A szemem káprázlk, vagy a fülem csap be? A név hasonló, de az arc más-más. Csak az ötödik bemutatkozás után fö­vök rá, hogy egy és ugyanazon sze­mély, a magyar Angyal kezét szoron­gatom. — A tréfa sikerült — nyugtázom el­ismeréssel az alakítást. Az ezerarcú fiatalember elmosolyo­dik. — főbb formában Is voltam már. Egy­szer azt hitték, hogy én vagyok a nagy Templar. Vidéki turnén történt. Az előadás vé­gén idős asszony kereste fel Angyal Jánost. Gyönyörű virágcsokrot nyújtott át neki. „A plakáton olvastam a nevét. Boldog vagyok, hogy ilyen híresség ke­reste fel a ml kis falunkat.“ Angyal János tudta, hogy összetévesztik, és azt Is, hogy kivel. Kihúzta magát, s ettől kezdve Simon Templar hangján vála- szolgatott. „Szakasztott olyan, mint a filmen, csak kicsiben. Csuda nagy üté­sei vannak, édes fiam — folytatta a néni, miközben alaposan szemügyre vette hihetetlen, hogy egy Ilyen a- lacsony emberkébe ekkora erő szorult.“ — Mióta parodizálja az embereket? — Négyesztendős korom óta. Édes­anyám szerint utánzásommal minden Is­merősünket elűztem a háztól. Az egyik rokonfiú azért Haragudott meg rám, mert bemutattam, hogy beszéd közben miként gesztikulál. — Ktnek a hanglát sikerült a legtö­kéletesebben utánoznia? — A debreceni sógoromét. Amikor a város kollégiumában diákoskodtam, egyszer vissza is akartam élni ezzel a tudományommal. A moziban olyan fil­met Játszottak, ami tilos volt a diákok számára. Gondoltam, kihasználom a kedvező lehetőséget. Kilopődztam a közeli telefonfülkéhez, s elváltoztatott hangon felhívtam az igazgatói irodát. „Szervusz, kérlek. Szeretném, ha ma délutánra elengednéd hozzánk Jánosi, mert születésnapi ünnepséget tartunk." „Ez csak természetes“ — mondta készséggel a direktor. Lecsaptam a kagylót és rohantam vissza a helyem­re. Alig hajoltam a könyv fölé, márts ott volt az igazgató. „Gyere velem, Já­nos fiam!“ „A csel stkerültl“ — ujjong­tam magamban. De az irodába lépve szívesebben bújtam volna a föld alá. Az íróasztal előtti fotelben a sógorom ült. ö ts végighallgatta a telefont... — A debreceni eset nem Ismétlődött meg többé. De az utánzással nem hagytam fel. Olyan fogyatékossáqokat figyeltem meg és játszottam el, a- mellyel nemigen büszkélkedik senki. — Pedig a műsoraihoz minden alka­lommal a nevetés szolgáltat zenét. — Melyik ember nem hajlamos arra, hogy elhiggye: a kifigurázott eset rá nem vonatkozik? — De csak a derű pillanatában. Ké­sőbb eltöpreng a dolgokon. A magyar Templar sokoldalú fiatal ember, kitűnően boxol, jól futballozlk, ismert a világirodalmat. Maga is ír. Szobája falát saját festményei díszítik: festőnek készült. De a felismerés, hogy a paródia jókedvre deríti az embereket, s a nevetés qyógyít, meghatározta sor­sát. Nevét 1961-ben ismerte meg az or­szág. Az első „KI mit tud“ egyik győz­tese lett. Azóta alig van olyan város falu Magyarországon, ahol ne lépett volna már fel. Beutazta a fél világot. Legutóbb a Szovjetunióban szerepelt. Egyik nap Grúziában, a másik nap Le- ningrádban szólt Darvas Szilárd, Rajkin hangján. Olyan jellemnevelő gyöngy­szemeket adott közre amelyeket fár- tában-keltében figyelt meg, f- KV

Next

/
Thumbnails
Contents