Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-15 / 50-51. szám
--- 0 * 8 u| ifjúság DVETSÉG KÖZPONTI LAPJA azt ígérte, szól a rendőrnek. Négyen azt mondták: megadják a címüket és először levelezzünk. Hárman bólintottak, hogy rendben van ^ brSTÄ’ BUDAPESTI TESTVERLAPUNK OLDALA kanás után. Egy pedig közölte, hogy fél órája kétszázötven forintot ér, de taxival kell mennünk Aki pofon ütött, az tetszett a legjobban, M Zsuzsa. tavaly vált el a férjétől, huszonegy éves. — Maga volt ma a harmadik — mesélte —, sajnálom, hogy éppen most fogyott el a türelmem. Voltaképpen nekem semmi kifogásom nincs az ellen, hogy utcán megszólítsanak, El tudom képzelni: egy fiúnak annyira megtetszik egy lány. hogy mindenáron meg akarja ismerni. És ha nincs más mód. hát szóljon neki. De ma már ketten utánam szóltak... és nem éppen illő módon. A srácok azt hiszik, a durvaság férfias tulajdonság. És a pimasz beszéd a „belevaló“. — Miért váltak el? — Szokásos ügy. A fér- | jem hamar „birtokon belül“ érezte magát. Amíg udvarolt, azt se tudta, hová ugorjon. Később még azt is elvárta volna, hogy kipucoljam a cipőjét. Sokat veszekedtünk. — És ezután? — Arra gondol, hogy az elvált asszonyok előtt nagy a választék? Lánykoromban egy év alatt nem mondtak nekem annyi bókot, mint tnostanában egy hét alatt. Tudja, furcsa ez a „technika százada“... az a furcsa benne, hogy a legtöbb férfi ma is azt képzeli, hogy ő a nagy vadász, és a nők becserkészni való kis vadak. — És a lányok? Ők mit hisznek? — Jól tudom, ápolónő vagyok, csupa nő közt dolgozom. Közülünk is sokan I hiszik azt. hogy az a baj, ha „megejtenek“, de ha „elejtenek“: az öröm. Azt hiszem ez attól van, hogy j még mindig sok lánynak a férjhezmenés a legfonto- j sabb célja. EMANCIPÁCIÓ? A huszonegy lány közül j kettővel egy vidéki város I szórakozóhelyén ismerkedtem meg. Tizenkilenc évesek, idén érettségiztek, adminisztrátorok. — Ha megismerkedtek j egy fiúval, mi a célotok? — Nem mi ismerkedünk meg — így B. Margit —, I velünk ismerkedik meg a í fiú. Egyébként nincs olyan | célunk, hogy férjhez men- j jünk. Arra még ráérünk! Legföljebb azért, hogy legyen kivel elmenni valahová. — Például hová? — Moziba, táncolni — j mondja K. Mária. — Szóra- j kozni. — És ha nektek megtet- I szik egy fiú, elvégre „föltalálták“ már az emancipációt, mit tesztek? — Semmit. Ha nem vak I az a srác. észreveszi szó I nélkül is... A riporter, miután vissza- | jött az „aszfaltról“, nem { sokat tud hozzátenni az el- | mondottakhoz. Talán csak \ annyit, hogy meggyőződése: j az etikett még sokáig uralkodni fog felettünk. Egészen addig, amíg meg nem tanulunk uralkodni — önmagunkon. SZÄNTÖ GABOR A farmeres fiú kézen fogva húzza maga ■ után a lányt. Az I íróasztal előtt megtorpanni nak. Itt már a lány a bát - | rabb: — Az a helyzet, hogy há j zasodni szeretnénk ... — Semmi akadálya — mo- , solyog bátorítóan az anya- j könyvvezető. — Megállapo- | dunk az időpontban, elhoz- ; zák a két személyi igazolványt. befizetik csekken a j 300 forintot, ha más kerü- ! leiben laknak... — De ml Szekszárdról jöttünk és bizonyos körülmények miatt otthon nem esküdhetünk — mondja a vőlegény. — Kár — töpreng az anyakönyvvezető —, hiszen ott is van szép tanácsháza. és az utazás nyilván fárasztó a kedves örömszülőknek is. — Hiszen éppen erről van szó! Más se hiányzik csak, hogy az anyuék megtudják... SZERELEM HELYETT „VÉNEK TANÄCSA“ Ami a házasságkötést illeti, az utóbbi évtizedekben Mert mi is volt régen? Egy nagyot fordult a világ. 1930-as, néprajzzal foglalkozó kiadványban például ezt olvashatjuk: ,,A szülők vagy a vének tanácsa elérkezettnek látván a megházasítás idejét, kiszemelik a lányt és azt a fiatalok tudta nélkül meg is kérik. A fiatalok sokszor csak az eljegyzés napján látják először egymást. S ha netán lázadoznak is a szülői elhatározás ellen, idővel beletörődnek rendesen.“ A hajdani világból való esküvővel kapcsolatos kifejezéseket, mondásokat: föld a földhöz házasodik, hozomány, kaució, háztűznéző, mesalliance, frigyláda, stb. stíb. a maiak már alig vagy egyáltalán nem ismerik. Egyéb szempontok helyett előtérbe került a szerelem, a házasulandók kölcsönös vonzalma. Milyen is egy mai esküvő? Például ilyen: „VÉGEM VAN, NEVETNI FOGOK!“ Helyszín: 1. sz. Központi Házasásgkötő Terem. Idő: 1970 augusztusának egyik péntek déli 12.30 órájaA hőmérő 35 fokot mutat árnyékban. A vőlegény vállas, magas, karján a menyasszony, karcsú és 17 éves. A lány hajában gyöngyök, lábához fehér uszály borul. Bemutatkozik: — Még fél óráig Berliner Éva vagyok. — Aztán? — Aztán Tasnádi Péterné. A vőlegényem 20 éves, raktáros. Egy időben a Hon- védban súlyemelő is volt. Ez ugye, meglátszik az. alakján? Én női szabó vagyok. A násznép lesi az ajtót. A ceremóniamester egymás mellé állítja izgatott interjúalanyaimat, és miközben az uszály ráncait rendezgeti, gyors tanácsokat osztogat. — Az anyakönyvbe már asszonynevet tessék írni. A házastársak felszólításra csókkal üdvözlik egymást... A menyasszony kétségbeesetten néz a férjjelöltre: — Végem van! Érzem, hogy nevetni fogok. Az ünnepélyes zene hullámai elárasztják a termet, az ablakokat becsukják. A rokoni arcokon nem tudni, veríték vagy könny csorog. Az anyakönyvvezető ünnepélyes és barátságos. Szőke kontyán ragyog a falikarok fénye. Két halk „igen“, és máris elhangzik: — önöket a Magyar Nép- köztársaság törvényei értelmében házastársaknak nyilvánítom. A szavakra nehéz odafigyelni: „életre szóló szövetség ...“, „a házasságban tűrni, engedni...", „ha önökhöz is bekopogtat minden házasság értelme, a gyermek . . .“ Az aláírásnál a szép uszály kicsit útban van. Ismét árad a zene, villognak a vakulámpák fényei mindenki nevet, örül, csókok, gratulációk, ölelések. , — Gratulálunk — állítjuk meg egy pillanatra az örömszülőket. — Nagyon boldogok vagyunk — nyilatkozik a mama —, a kislány gyönyörű és rendes is. Láthatta, mennyire szeretik egymást alig akarták abbahagyni a házastársi csókot. — Régóta ismerik már egymást a fiatalok? — Hát, ami azt illeti, nem túlzottan. Ügy négy vagy öt hete... DIVAT A ROMANTIKA Ha az egészen fiatalok nem is, de az idősebbek még emlékeznek arra a 15 —20 évvel ezelőtti időre, amikor a nők célszerű, rövidre nyírt hajjal, meglehetősen egyforma holmikban, például szürke kashaszok- nyában és piros pulóverben jártak. Ezekben a puritán években a házasságkötésekhez sem kívántak különösebb ceremóniát az emberek. Az utcáról fogott tanúkkal ugrottak át a tanácsházára, ha volt egy szabad félórájuk. Kifejezetten régimódi dolognak számított akkoriban, ha valaki fátylasan, hosszú ruhában jelent meg a hivatalos küllemű tanácsi szobában. Tizenöt éve, amikor megnyílt az 1. számú Központi Házasságkötő Terem, még szinte csalogatni kellett a félénk párokat. Bezzeg mostanában! Ma már divat a romantika, a loknikontyok, a csipke, a fodor, és divat a nagy esküvő is. A többlet persze nemcsak az a bizonyos befizetendő 300 forint. A ruhák, a meghívók, a díszebéd, mind-mind kiadás, de úgy látszik, nem sajnálják, mert a két központi teremben olyan a zsúfoltság hogy Budán építik már a harmadikat is. Karácsonyt és húsvétot és más több napos ünnepet leszámítva, augusztusban van az esküvő-csúcsforgalom. Egyesek összefüggést látnak e tény és a májusi pó- lyásdömping között, persze ez lehet puszta véletlen is. Mindenesetre, csak itt, az 1-esben heti 63—65 esküvőt bonyolítanak le. hét végén nem ritka a napi 23—27 szertartás sem. BEDECS ÉVA összesen huszonegy lányt szólitottam meg. Nyolcán megvetően végigmértek. Hárman elszaladtak. Egy — Szálljunk fel a hatosra, éppen jön — ajánlottam. — Miért? — A villamoson megmondanám a nevem. Ott már szabad, nem? ' Nevetett, bementünk a legközelebbi presszóba. Azt mondta, Évának hívják. Három éve érettségizett, volt Ne beszéljünk általában az illemről. Hogy ki hova milyen ruhát vesz föl, késsel vagy kézzel eszi-e a halat; maga elé kit enged és kit lök arrább. ezek sem érdektelenek, de inkább a „hogyan viselkedünk“ cím szó alá tartoznak. Most a „hogyan ismerkedünk“-ről ejtsünk inkább néhány szót. Ezért lettem pár órára „aszfaltbetyár“. SZÁLLJUNK FEL A HATOSRA A kellékek: szürke öltöny, fehér ing, nyakkendő. Az első számú szabály: csak udvariasan! Nem erőszakoskodunk. nem szemtelen - kedünk. Idő: fényes nappal. Színhely: az utca. Ahol jó házból való lány nem ismerkedik. — Miért nem? ö a második, akit megszólítok. Az elsőnek remegett a szája, úgy tűnt, rögtön sírva fakad. Bocsánatot kértem és elkanyarodtam. Üj ismerősöm kevésbé félénk. Inkább sértődött. Minimális mini van rajta, száján elegáns-halvány rúzs, fején nagy, piros kalap. Fél óráig mentem utána, mint egy áldozó kamasz. Néha hátranézett, de nem mosolygott visza. Nézegette a kirakatokat, összevissza mászkált a belvárosban. — Ne haragudjon — álltam mellé —, szeretnék bemutatkozni. Felvont szemöldökkel lemért. elfordult. — Nézze — „erőszakoskodtam“ —, süt a nap. Teli az utca emberekkel. Mitől fél? Szeretnék beszélgetni magával. — Utcán nem ismerkedem — mondta tétovázva. Mellettünk virágot árultak, vettem két száB szegfűt. egy vőlegénye, de „nagyon a lényegre“ tört, és ezért menesztette. — Én nem hagyom magam befűzni — mondta. — A fiúk azt hiszik, a nagy szövegtől minden lány • elszédül. Hát én nem! Veled is csak azért , Ültem le., mert kíváncsi voltam, mit akarsz. Hogy még virágot is vettél. . Akkor már megittuk a pertut. Ő elhitte, hogy tengerész vagyok és nem rég hajóztam Pestig Svédországból. A két virágtól úgy elszédült, hogy nem lépett a sántító , szöveg sarkára. Pedig roppant elővigyázatos: — Egy lánynak vigyáznia kell magára. — Milyen férjet szeretnél? — Udvarias, jó megjelel nésű férfit. Túl fiatal nem kell, túl öreg se! Magas legyen, ne verje fogához a garast, házias legyen és gavallér. Nehezen fog találkozni „Vele“. Reggel fél kilenctől délután ötig hivatalban adminisztrál. Nem sportol, nem zenél, nem jár semmiféle önképzőkörbe. Néha elmegy moziba a barátnőjével, aki már asszony, néha „apuékkai“ színházba. — Nem könnyű megtalálni az igazit — vallotta be —, örülök, hogy megismertelek. De azért el ne bízd magad, te ... matróz! És igaz —.kérdezte —, hogy ti olyan remek dolgokat hoztok haza? VOLT, AKI POFON ÜTÖTT Nem könnyű egy aszfaltbetyár élete
