Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-15 / 50-51. szám

új ifjúság 7

Ketten a mesterek közül: Rákay József fafaragó és Fejedelem Ágoston cipész. Gálán Géza felvételei.

lem. A művészi képesség, a tehetség nemigen tanulható meg. vagy ha iqen, akkor is csak bi% zonyos szinten. A botot nappali fénynél kezdi rajzolni. maid fcricskálnt a mester, és addig dolgozik raita, amíg öröme telik benne. Ez az örömállapor eléggé tartós, mert Rákay Jó zsef legtöbbször reggeltől dél utánig dolgozik, oaqyis addig amíg lehet. A mintázat motívumait, ötleteit a dlmbes-dombos Borzova' erdeiből, rétéinek virágaitól veszt. Legkedvesebb idő töltése kimenni az erdőbe, hall qatnt a madarakat, nézni a fákat és virágokat. Innen tehát az ihlet. A többi rajta van a fokoson. Ezt a borzovai költőt sokan tisztelik és ismerik. „Müvei“ azonban nem állnak min- diq az érdeklődök rendelkezésére. mert nincsenek közszem lére téve, vagy — egyszerűen nincsenek is már Borzovdn, mert az arrajárók mohón kapgyártó- és kovácsmesterséget. Ügyes lehetett, ha a mestere fél évvel azután, hoqy hozzá szegődött, elbocsátotta addigi segédét és a fiatal Derján fiút bízta meg feladataival. A mű helyük olyan tiszta volt, mini a havas mező, minden este ala posan kiseperték at port és a hulladékot. Ha elkészült vagy húsz kerék, és egymás mellé és alá rakva feküdtek, elgyönyörködött. látványában az em bér, „még a szemének is föle sett a nézés, még ránézni is szép volt“. Derján János leien leg mint nyuqdífas, kisegít a tornaúffalut szövetkezet mühe Igében. Az utolsó kereket még ttt csinálta, nem is olyan régen. Kisebb előadást tart a Jávor, a szilva, a tölgy és a kőris tulajdonságairól, majd megjegyzi: „Volt úqy. hogy három fűzből is dőlqóztunk". A műhelyben tehát három helyen is lobogott a tűz, izzóit a parázs, olyan sok volt valamikor a munka.

Apámtól e pár öklöt kaptam

Az a mesteremberfajta, akiről József Attila a Csoszogt, az ö- reg suszterban, a magyar széppróza eme remekében ír, kihalóban van. Lesznek a huszonegyedik századnak is mesteremberei, de műhelyük nem gyufás- dobozméretü lesz már, székük nem sajátkészítésű faalkotmány. A csirtzszagot elszívná a szellőztető berendezés — ha u- gyan lenne még a jövő században csiriz. Es ki tudja, mi lesz erdetnkkel, réteinkkel? Akad-e még talpalatnyi nyugalmas hely valahol a csend és a rend birodalmában? Leülhet-e fél napra az ember virágokat és növényeket tanulmányozni a gyepre? Lesz-e még fafaragáshoz szükséges szilvafa és jávorja, és lesz-e még ember, aki verselt fára írja?

Bizonyos, hogy akad majd szerviz, amelynek egy-egy alkalmazottja olyan ügyesen javítja a meghibásodott családi rakétát, mint mai elődje az elromlott gépkocsi dinamóját, és bizonyos, hogy egy-két anekdota Is körüllengi majd a mestert. De picike műhely, picike szék, picike udvar nem lesz már. Csoszogi, az öreg suszter, örökre elbúcsúzott. Es elbúcsúzik Rákay József borzovai fafa- faragó, Derján János tornaújfalui kerékgyártó és Fejedelem Ágoston szesztai cipész is. A világ öles léptekkel halad előre. ________________%_______________________

De mindig szegényedik is egy kicsikét. Örülök, hogy én még megismerhettem három idős mesterembert, három idős ma- gy art.

FÄRA IVAGY FÁBA?) IRT VERSEK

Rákay Józsefet mindenki ismeri Borzovdn. A fekete hajú, sötét bőrű embert délutánt nyugalmában zavarom meg. Nem tudni, min töprenghetett a sötétben;. talán egy új szipka vagy fokos mintázatán. Rákay József 60 éves,és elmondhatja, hogy jópár dolgot megélt már. Súlyos műtéten esett keresztül, a gyomra azonban — mint maga az ember — szívós. Talán o- lyan ö maga is, mint a szilvafa, amelyből a legszívesebben farag, mert „kemény, nem szá las és Jó színű".

Először múzeumban látott vagy harmincöt-negyven évvel ezelőtt fafaragványokat, és akkor döbbent rá, hogy ő ts képes lenne megalkotni valami hasonlót, vagy tán még szebbet Is. Megpróbálkozott vele. Es évről évre csiszolódott, tökéletesedett tudása, olyannyira, hogy nyugodtan nevezhetjük művészetnek is, amit csinál. Ahhoz, hogy egy erdei vagy kerti fából, gallyból szipka vagy fokos legyen, tulajdonképpen nem kell semmi más, csak egy ü- gyes kis kés és sok-sok túrénak a gyönyörű munka után, és vásárolnak szipkát vagy fokost. Nem lehetne-e a hnb segítségével egy pici szobácskát létesíteni Rákay József fafaragvá- nyai számára? A falu Is és a mester is jól járna vele. Mert hát mtt ér az asztalnak írott vers? Es mit a fióknak faragott fokos?

A TORNAŰ1FALUI „FORD"

Nagyon merész a hasonlat, de remélem, senki sem érti félre. Derján János, a valamikori kerékgyártó, vagy ahogyan a faluban híviák, az ezermester mondta: csináltunk mi szekeret is, ha kellett. A Derján-féle szekerek többnyire házi használatra készültek és nem hódították meg a világot, mint a Ford gyár füstöt köpő készítményei. de ahogy az idős mestert a szövetkezet kovácsműhelyének füzénél szemlélgetem, mindig Ford neve bukkan föl hasonlatként az emlékezetből. Az eggé- ntségében, az ítéleteiben, aböl csességében van valami égé Szén tömény sűrűségű, élettapasztalat. Kesernyésen beszél arról, hogy ma már nincs olyan becsülete az alapos munkának, mint valamikor volt, amikor az egyes szakmákhoz csak egykét ember értett a faluban, és az nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett. Derján János Tornán tanulta ki a kerékEn meg szép csendesen a fegyzetlapra írom: Nemcsak a mesterség és a mesterember hal ki századunk füstködében, hanem vele együtt megy a koporsóba a nyelv egy része is. Milyen szép, már-már erdélyi izzó sú kifejezés a „Három fűzből is dolgoztunk". En ezt Derján Jánostól hallottam először, és ezért külön köszönetét mondok a hajdani kerékgyártónak.

A CIPÖFEJEDELEM

Szeszt ónak még ezer lakosa sincs, de valamikor három cipésze volt. és most is van kettő. Guszti bácsit, azaz Fejedelem Ágostont, aki öt hónap múlva megtudja, mit tartogat számára a nyolcvanadik életév, nem azért neveztem cipőfefede- lemnek. mert Batához hasonló monopóliuma lenne a ctpőké- szítés fölött, hanem csak azért, hoqy eljátszhassak a névvel és a mesterséqqel.

Guszti bácsi az első világhá borúban, a „nyitányháborúban“ láblövést kapott. Még ott, 0- iaszországban megoperálta egy német orvos, aki úgy döntött, hogy a katona bal lábát combtőből lemetszi. Ez a tény aztán befolyásolta Guszti bácsi egész életét. Kassán cipészképzö tan folyamot nyitottak a háborús rokkantak részére, és Guszti bácsit is ide irányították. E- gyébként semmi reménye nem lehetett volna arra, hoqy egy szer mesterember legyen. Iz mos, keménykötésű férfi volt. kovácsnak szánták, mert ereje

volt bőven. A szesztat fiú szolgaként kezdte életének hajnalát, és így rukkolt be katonának Is.

Ügy látszik, volt érzéke a kézi munkához, mert rövid időn belül sokan keresték fel műhelyét Készített is megrendelésre, lábbelit meq javított is. Még Budapestre is rendeltek tőle! Szesztán ma is megvan a műhelye, eqy kis sarok a konyhában: egy apró háromlábú asztal, néhány kés, tű, cérna, csiriz. Ha bekopognak hozzá, ma is szívesen meqtavítja a cipőt, és jó szomszédi viszony fűzi a szemközt lakó másik szesztai cipészhez, a konkurenshez. Ha nincsen éppen munkája, olvasgat és pipázik. Makk-.egészséges embernek néz ki, és egészen elégedettnek mondhatná magát, ha a nyugdíja vala t cs- kével nagyobb lenne.

KÉT kéz

A címet Illyés Gyula remekmívű verséből, a Két kéz c. költeményből vettem, amelyet a költő 1950-ben írt apja emlékére. Egészen bizonyos vaqyok benne, hoqy a három mesterember közül egyik sem Ismeri, pedig ettől igazabb és szebb sorokat a kézi munkát végző emberről nemigen írt még más — a világirodalomban sem. Ha lehetöséqem és módom lenne rá, Rákay Józsefnek, Derján já- nosnak és Fejedelem Ágostonnak én ezt a verset ajándékoznám karácsonyra, valamelyik kiváló színművész tolmácsolásában. Erre azonban nincsen most lehetőség, így hát — néhány sort idézek csupán:

E kezekhez és mindhez úqy nyúltam, mint■ kilincshez.

Mert ők az Igen és Nem a mlndenséqben

a kapubálvány, a végtelen határán.

BATTA GYÖRGY

ALATT ŐRZÖTT

ÁLLANDÓ TÖRTÉNELMI MÚZEUMA

amelyet tizennégy zárral zár tak. Ezen átlépve kerül a látogató az archeológiái és geo lóglai terembe, itt találhatóak a legősibb, a már egykori tele pülés eredetét jelző leletek, a- melyek az időszámításunk e lötti harmadik évezredből szár maznak. A város kezdeteit és a középkori kultúra fennmaradt bizonyítékait bemutató te remben látható a Szent István király által veretett pénzek né hány ritka példánya, a városi privilégiumokról szólő iratok, Zsigmond király 1430-ből szár mázó, a várost pénzverési jog ra felhatalmazó levele, az első magyar akadémia, az ACADE MIA ISTROPOLITANA 1465-ös dátumozásé alapítólevele s a középkori kultúra több jelentős emléke. A Városháza tornya a latti kápolnarész egyik legszebb darabja a 14. századból szár mazó gótikus Madonna, isme rétién művész alkotása. A 15.

századbeli híres függőlámpának sehol a világon nincs párja, fő dísze a miniatűr borostyánkőből csiszolt Szent Katalin-szobrocs- ka. A szomszédos, a 15. század ban épült kápolnában az egy kori városi tanács tevékenysé gének fennmaradt tárgyi emlékeit őrzik. Itt vannak a város óriási aranyozott kulcsai, amelyek ugyan nem nyitottak soha semmilyen városkaput, min dig is szimbolikus küldetésük volt. A török hódoltság idejéből sok emléktárgy maradt fenn Az ítélőteremben tizennyolcadik századbeli kínzőeszközök, a városi hóhér pallosa, pengéjé be belegravirozták a kivégzet tek névsorát. Itt található Kor vin Mátyás pallosjogot adomá nyozó levele. A Pompeji terem a régi céhek feloszlatása után is megmaradt emléktárgyakat céhmesterek készítményeit szerszámait, pecsétjeit őrzi. S itt már gépet is találhatunk,

A múzeum állandó kiállításával egytdőben adtak át egy tágas, kiállítási célokra ideális termet, amelyben máris megnyitottak egy jelentős órakiállítást. Kétszáztíz őracsodát talál itt a tátogató. Múzeumok, magángyűjtők tulajdona. Megtekintése egyszeri lehetőség. A kiállított órák többsége a város jőhírű, neves órásmestereinek műve. Nagy ritkaságszámba menő példány a hordozható napóra, vagy Fadrusz János fa rágásába épített gyönyörű fali óra... de ezt látni kell, füzete sen megnézni mindegyiket

A múzeum 102 esztendővel ezelőtt alakult meg, de igazán csak most, az új rész megnyí fásával lett valóban méltó a városhoz. A dunamocsi szárma zású Könyöki József a megala pítőja Annak Idején Könyöki a Városszépítő Egyesület választ mányi tagjaként állt elő az öt lettel, s harminc éven kérész tül múzeumőri tisztséget töltött be az ötletbő! valósággá vált nemes intézményben.

Az anyaggyűjtés a megalapítást megelőző esztendőkben

TÖRTÉNELEM

1611-ben készítették, hajdan cinedényeket csiszoltak vele.

És hosszan sorolhatnánk. Archívum. Koronázási emléktárgyakat, egyházi kegytárgyakat őrző terem, fegyverterem, ipar, tudomány, művészet, mind-mind külön kategória, külön élmény, látnivaló, tanulság.

Az időszámítás előtti harmadik évezredtől 1848-lg terjedő időszakot ölelt fel a kiállítás. Mesteri munkát végzett alkotói a kővetkező évek folyamán 1848-tól napjainkig eltelt idő szaknak is emléket akarnak állítani.

Miuuuuu s azoia xoiyiK. az intézmény hívei, ápolói és felú jítől 102 éven keresztül küzdőt tek helyiséggondokkal. A vég leges eredmény, a teljes siker csak most született meg. 102 éve alakult, de ezalatt nemegyszer zárták s nemegyszer nyitották meg.

Simon Janőo, a Városi Múzeum igazgatója és munkatár sai boldogok. Sok éves munkájuknak nemes eredménye szü letett.

A megnyitást megelőző hetek ben sok külföldi múzeum vezetőit, szakembereit látták vendé

gül az új Városi Múzeumban. Nyilatkozataik többet jelentenek a vendégeskedők illemkódex szerinti kötelező dicséreteinél. Szakemberek írásos szak- véleményei ezek, amelyeket az ünnepi sajtóértekezleten szívesen megmutattak a múzeum vezetői.

Az igazi elismerést viszont majd a város fogalmazza meg, a látogatók száma fejezi majd ki. «

Biztos, hogy nem lesz alacsony a számuk.

KÉSZÉT,! FERENC

Ne modják: NEM

Nem tudom, mennyi a testi fogyatékosságúak, vagy utcai nyelven szólva, rokkantak száma, de hogy nem kevés, az biztos. Nem statisztikai adatok alapján állítom ezt, és nem is vettem őket számba. Egy riport nyomán jöttem rá.

A riport egy fiatal lányról szólt, aki egy baleset következtében elvesztette fél lábát. Egyedül maradt, több mint valószínű, súlyos baja miatt. Segíteni akartunk rajta, azért írtunk. A lány komáromi és Katona Máriának hívják.

Vártuk, hogy hasonló sorsú fiatalokban megszólal a társ utáni vágy és jelentkeznek. Így is lett. A leveleket nem számoltuk. Sok volt belőlük, és azt hiszem, Mária most nagyon boldog. Lányok és fiúk írtak, akiket a véletlen vagy a betegség Máriáéhoz hasonló sorssal sújtott.

Panaszos, keserűséggel telt leveleik hozzánk Is szóltak.

Csaknem mindnyájuk rendelkezik általános műveltséggel, tehát képzettségük révén nagyon sok olyan munkahely betöltésére jogosultak, mint amilyeneket mi, ép, egézsséges emberek töltünk be. Mégis. Velük szemben nemcsak az élet, az utca, a barátok viselkednek mostohán, hanem azok is, a- kiknek teljesen mindegy lehetne, egészséges ember ül- e a telefonnál, az íróasztalnál vagy akár a gépnél, vagy nem. Mégis inkább azt választják, aki kis fáradsággal tíz méterrel odébb legalább olyan jól fizetett állást találhatna magának. Ki tudja, miért?

Ha legalább harcolni tudnának az igazukért! De nem. Szegények hallgatnak, megköszönik még az elutasító választ is és . lehorgasztott fejjel elballagnak. Nem vitatkoznak, mert tudják, hogy manapság sok a szívtelen ember, akik akkor boldogok, ha valaki eszébe juttatják baját, szenvedését, kudarcát, azt, amiről rendszerint nem tehet.

Ez hát az, amiben egyedül az egészségesek segíthetik ki a testi fogyatékosságúa- kat, és erre a segítségre mindnyájuknak szükségük van. Dolgozni akarnak, valamiből élni, valamivel hozzájárulni a műhöz, amelvet mi is két kezünk munkájával építünk. De' nem tudnak megfelelő munkahelyen „megragadni“. Rengeteg elutasító válasz után tökéletesen kifejlődik kisebbségi érzésük, és a: következő munkahelyen már nem is engedik el az ajtókilincset: a választ előre tudják.

Nincs bennük egy csepp ellenszenv sem. Ellenkezőleg. Utolsó falat kenyerüket is odaadnák, ha éltes lennék, tudom biztosan. Miért hát, hogy nem akarunk segíteni rajtuk? Miért vártuk hiába legalább egyetlen e- gészséges fiatal Máriának címzett levelét, biztató, vigasztaló levelét? Hogy nem jött, azt is jelentheti, hogy Mária, ez a veszedelmes műveltségű, szerény, szimpatikus lány elveszett' a világ számára, bármit is tesz?

Bátorkodom állítani, hogy nem. Habár nagyon sok jelből épp az ellenkezőjére következtethetnék. Nem tudom elhinni, hogy az emberekből kiveszett a csak rájuk jellemző érzés, és hogy csak a „félemberek“ tudják, ml a fájdalom, mit jelent az, ha valaki szörnyen egyedül marad, magára utalva, elutasítva még attól az asztaltól is, amelyhez joga van leülni, amelyhez hivatott Is leülni

—z—