Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-15 / 50-51. szám
Kegyelet ? Kodály Zoltán neve, Élete És müve elválaszthatatlanul egybeforrt Dél-Szlová- kldvgtl. Galántán Élte át gyermekkorának hét Évét. Ezek az évek sokban hozzájárultak életpályád későbbi irányának megszabásához, itt találkozott először a népdallal, ezekben az években ismerkedett meg a zenével. Nem véletlen, hogy gyűjtői munkásságát Nyttra vidékén, Mátyusföldön és a Csallóközben kezdte. A vidékünkön. szerzett zenei Élményeit a Galántat táncokban testesítette meg művészien. Nagyszombati gimnazista H éveiben . került érintkezésbe I a szlovák közeggel. Hogy ez I mtlyen nyomot hagyott ben- I ne, erre több bizonyíték 8 van. Csak kettőt említünk, j Az egyik a'személyes baráti 1 kapcsolata Mikulás Schnei- I der-Trnavsky szlovák zene- 8 szerzővel, a másik az a | tény, hogy gyűjtései során | sokszor fordult a szlovák J népdal felé. Magyar nyelven számtalan köhyv, ' értekezés és cikk foglalkozott már Kodály mű vével, életével. Szlovák ajkú polgártársaink azonban. méq I elég keveset tudnak a nagy művészről. Ezért dicséret illeti a Galántat lárási Népkönyvtár dolgozóit, akik Kodály halálának harmadik év fordulója alkalmából egy kis bibliográfia kiadásával igyekeztek a művészt közelebb hozni — szlovák nyelven. Sajnos igyekezetük valaki-* nek hanyag munkája miatt nem hozhatott megérdemelt sikert. A mű tirázsában nincs feltüntetve a bibliográfia nyelvi /-.szerkesztője, Illetve lektora, de ha az ember átolvassa, megérti, miért...................... Nem kívánjuk elemezni a a kis mű stilisztikai és mondatszerkesztési „gyöngyszemeit", jmtnt pl. ... pH ná- zorovej vymene..gondoljuk, erre szlovák kollégáink len/iének hivatottabbak, de egynéhány durva hiba mel- ~ lett nem mehetünk el szó nélkül. A hatodik oldalon ezt olvastuk: „Háry jános — lu- dövlj muslksh-all". Hát ez letetett volna „musical“ vagy esetleg „muztkál“, de hogy a szerkesztő miért csinált Hárybál egy helyesírási hibával ellátott hangversenytermet, ez érthetetlen. Ha nem volt tisztában a kifejezés értelmével, nyugodtan igénybe vehette volna az Idegen Szavak Szótárát, ezt ai r olvasók úgy sem tudták volna meg. Nem tudom, mit mondanának Háromszék megye lakosat, ha értesülnének arról, hogy a szerkesztő kolíéqa „beszögelte“ megyéjüket. A Marosszéki táncok ugyanis így fest: „Táncé z Maros- szegu". Dohnányt Ruraliá Hungáriájából „Rozália" lett. A következő „fejtörő" megoldását viszont a kedves olvasóra bízzuk: „Vejnemöjnén mustkál. Kavala 44 ének. VI- kár. B. forettóna.* Nem tudni, hanyagság vagy hozzá nem értés vplt-e az oka a hibáknak. Egy azonban bizonyqs, a dicséretre méltó kezdeményezés eredményét értékelték le és egy kicsit Kodály emlékét ts megcsúfoiták. Kárt —hr— 4 új ifjúság — Egy mama és egy nagymama volt csöppségeivel a rendelőben, amikor benyitottam hozzá, hogy rábírjam a' beszélgetésre. — Nem tudom, ha úgy találja, hogy én alkalmas vagyok rá — mondta és kicsit meglepetten felszisszent, mert sohasem gondol arra, hogy valamikor írni akarnak majd róla. Aztán a megbeszélt időben és helyen vártam, de ő csak nem és nem Jött. Minden bizonnyal még rendel, esetleg látogatóban van, hogy segítsen ezen vagy azon a gyerekecskén — gondoltam. így is volt. Nem magyarázkodott, de tud tam, hogy ezért késett. Az egyik fiatal mama — B- né — már az előző nap megpróbálta hívni őt a lakásán, de nem találta odahaza. Napköz ben többször is telefonált, de mindig csak a család valamelyik tagja Jelentkezett. Még éjszaka is. Akkor már kétségbeesetten tárcsázott, de a doktor úr reggel óta nem volt otthon. ök közben elmentek a körzeti orvoshoz, később elvitték a kicsit a gyermekkórházba az ügyeletes gyerekorvoshoz, ám a nyolchónapos Péterke, aki ed dig még egyetlenegyszer sem volt beteg, állapota nem javult. Tegnap valami közbejött, éjszaka pedig a kórházban teljesített szolgálatot, ezért nem Jutott haza. Azonnal Injekciót, tablettát, borogatást rendelt. A délelőtt folyamán még egyszer elment megnézni a csöppséget, hogy javul-e az állapota, csökkent-e láza. Nem csökkent. A rendelőben is vártak rá a kis páciensek. Amikor befejezte, ismét elugroít tnegnézni Pé- terkét. Ismét injekció, tabletta, borogatás! Megvizsgálta a reflexeit. Megígérte, hogy estére még egyszer eljön, és ha időközben rosszabbodna a gyerek állapota, itt és itt keressék. Tehát, mint ahogy ezt a fent említett fiatal mamától és a ragaszkodó nagymamától megtudtam, ezért késett. Leült és minden előzetes magyarázat nélkül arról beszélt, hogy kicsit kellemetlen neki, hogy éppen róla akarok írni. Nem szereti a publicitást, nincs rá szüksége, esetleg ronthat is adolgon. Különben is az a lényeg, hogy az ember ló és becsületes orvos legyen. De én olyanról szeretnék írni, ami érdekli az olvasókat, a- mlböl tanulhatnak. Ebben meg Is állapodtunk, meg hogy név és különösebb nyomra vezető Jelek nélkül bocsátom közre az írásomat, hiszen itt csupán az a lényeg, hogy magából az írásból okuljanak az olvasók. Sorolni kezdtem a majdnem félszáz kérdést, ő pedig tárgyilagosan és szűkszavúan válaszolt. Tárgyilagosan akkor, ha orvosi, gyermekgyógyászati problémákról érdeklődtem, és szűkszavúan akkor, ha önmagé ről vallott. A második világháború alatt, 1942-ben Jelentkezett az orvosira. — Háború volt, és én valahogy öröknek hittem ezt az állapotot. Ogy gondoltam, hog^ mint orvos, tudok a legjobban segíteni — mondta és szinte elharapta a szót, pedig még foly tathatná azzal, hogy háború volt meg a Szlovák Nemzeti Felkelés, és ő, bár még csak pelyhes állú fiatalember volt, a hegyekben vert tanyát és Je- gorov partizánparancsnok csa pata egyik tagjaként számtalan bevetésben vett részt... Nem, ő erről nem beszélt, még arról sem, hogy többször kitüntették, hogy még ma sem feledkeznek el róla... — Milyenek a szülők, a fiatal mamák, eléggé felvilágosultak? Milyen betegségek fordulnak elő a leggyakrabban? Hogyan kerülhetnénk el őket? Köztudott, hogy a csecsemő- és gyermekhalandóság a régebbi í- dőkhöz képest majdnem a minimumra csökkent. Mégis, halnak-e meg ma is gyerekek? — soroltam a kérdéseket és ő vá laszolt: — Felvilágosultak, legalább is itt, ezen a környéken. Nem panaszkodhatom rájuk. Szinte egyáltalán vagy csak alig fordul elő olyan eset, hogy egy- egy szülő félrevezetne, erőszakos módon követelne orvosi i- gazolást. Iinkább a fordítottja fordul elő. Ott, ahol pl. az én orvosi tapasztalatom azt diktál ná. hogy a mama még néhány napot odahaza legyen és gon dozza a gyermekét, a fiatalasz szonyok már általában munká ba akarnak menni. Kérik, hogy írjam ki őket. Ebben bizonyára benne van a dolog anyagi oldala Is, de én öntudatot és kötelességérzetet is látok ben ne. Természetesen nem lehet egészen általánosítani, mert bár nem kellene, hogy legyenek szociális eseteink, mégis vannak. Az én körzetemben is. A szülők isznak, nem gondozzák a gyerekeiket... A mamákkal általában meg vagyok elégedve. A legfiatalab bakon kívül szinte egyikükre sincs panaszom. Nem nagyori vagy csak ritkán fordul elő, hogy csecsemőkorban ne fürdetnék, he tartanák tisztán a gyerekeket. Már sokkal rosz- szabb pi. az óvodás- és kisiskolás korban. Nem ritka az o lyan mama, aki kifesti a körmeit, és az óvodás gyereke meg „büdöske“, mosdatlan. A fiatal, tizenkilenc éven a- luli mamák kérdése egy külön kategória. Bár testileg fejlettek, alkalmasak arra, hogy gyereket szüljenek, elég rossz velük a tapasztalatom. Figyelmetlenek, elfelejtik a tanácsaimat, szőrakozottak. Nem ma kezdte az orvosi munkát. Huszonegy éves gyakorlattal rendelkezik. Bár Selmecbányáról származik, kitűnően beszél magyarul. Kezdetben Losoncon, majd Vágújhe- lyen rendelt. Itt tizenöt évig volt járási gyermekorvos és egy gyermekotthon igazgatója. A hatvanezres körzet majdnem minden gyerekét, páciensét ismerte. Még ma is meglátogatják a régi betegei. Egyikről másikről még ma is gondosko dik. Olyan esete is volt, akin főiskolás korában volt kénvtp len segíteni. Általában, aki egy szer megismerte — nem tudja miért —. az már nem válik meg tőle. — Természetesen még ma is halnak meg gyerekek — foly tatja a beszélgetést. — Egy részt koraszülött gyerekek, másrészt pedig a nyolc-kllenr- hónaposok, itt följebb, a bor termő vidéken. — Halt meg az ön hibájából kisgyerek? — Nem emlékszem rá, hogy ilyesmi megesett volna, bár ez elég bonyolult kérdés. Amikor az előbb említett he lyen dolgoztam, nem is olyan ritkán, megtörtént, hogy félha lőtt, negyvenkét fokos lázban vergődő gyereket hoztak be az „irtványokről" a rendelőbe. I lyenkor az ember Jéghideg víz ben gyorsan megfürdeti, meg próbálja feloldani a görcseit, pótolni a vízveszteségei, hely reállítáni a gyermek légzését. de ez nem kell, hogy sikerüljön. A gyerek, a csecsemő ugyanis nem a felnőtt ember kis, miniatűr változata, hanem teljesen egyedi, egyszerűen gyermeki mivoltú szubsztancia. A gyereknek például nincsen kellő víztartaléka, nincsenek meg még a védő ellenanyagai, nem csoda, ha minden kis veszély rá nézve kétszerte, sőt százszorta nagyobb veszélyt |elent. mint a felnőttekre... Azért van az például, hogy olyan tüzetesen vizsgáljuk meg a kutak vizét. Általában itt, a Csallóköz felső csücskében, de tulajdonképpen az egész szigeten, kevés a megfelelő vizű kút. Ott, ahol a szülők nem tartják be az utasítást — mit számít az, hiszen mi is ebből a kútből isszuk a vizet és semmi bajunk, mondják —, nagyon hamar előkerül a ba], és annak néha egészen komoly és gyors kimenetelű következménye van. Ha ilyen esetekben későn hozzák a gyereket, akkor tér mészetesen meghalhat még az ember keze között is. De ilyen kor vitatható, hogy ki volt a hibás... A kerületi tanácskozásainkon, gyermekorvosok kon ziliumán nagyon tüzetesen meg szoktuk vizsgálni az eseteket. Az adott orvosnak felelnie kel! és szakmailag meg kell véde nie álláspontját. Megpróbálom ismét személyes vallomásra bírni a doktor urat, de ő valamiféle magától érte tődő természetességgel mellőzi a vallomásokat, nem beszél kü lönös, érdekes esetekről. Ha mégis, akkor csak néhány szó ereiéig, annyit, amennyi okvetlen szükséges a magyarázathoz Pedig milyen emlékezetes ese tel vannak! m3 Csak úgy, vázlatosan mondja el, hogy még ma is felkeresik a régi páciensei. Egy alkalommal pl. a somorjai körzetben teljesített éiszakai ügyeletes szolgálatot, amikor kihívták egy kis beteghez. Az orvosok agyvérzésre gyanakodtak. A kisgyerek nem beszélt, nem tudta mozgatni a végtagjait, nem tudott felülni, csak feküdt. Ö meggyógyította. — Egy évig kezeltem, a legmodernebb eljárásokkal gyógyítottam. Kénvtelen voltam e- zeket alkalmazni, hiszen a régiek nem segítettek. Ma már beszél, szaladgál a kis teremtés. Megvallom, ha időm engedi, szívesen elmegyek hozzájuk, mert valahogy megpihenek náluk... Várnám, hogy tovább mond ia, folytassa a vallomását. Fel is teszem a szokványos kérdést: — Mi a szép az ön foglalkozásában? — De csak eny- nyit mond: — Jó érzés... bevallom, nagyon Jő érzés, kielé sít... — és itt ismét megakad a szava. Élete vágya volt, hogy a két fia közül az egyik orvos legyen, mert ügy érezte, hogy sokban segítheti. Ez sikerült. A nagyobbik fiú most másodéves orvostanhallgató, de önmagáról nem vall. Pedig mennyi szépet mondhatna! Vég vük csak az í rásunk elején felvázolt törté net folytatását. Most Is már nyugtalan, menne... Ki tudja, mi van a kis legénvkével? Körülbelül hét- fél nyolc lehetett, amikor a délutánból es tébe nyúló beszélgetést befe jeztük. ö egyenest az említett B-ékhez ment. Péterke állapota nem iavult. elugrott telefonál ni és alig pár perc múlva már is visszaiött. A kórházban, a Kramáren, ahol egyébként is dolgozik, van hely, és máris vihetik a kis legénykét. Amikor befejeztük a beszélgetést, azt mondta, hogy bizony nem lesz nyugodt éjszakája, így Is lett. De ő nemcsak most, ebben az esetben viselkedett fgy, hanem mindig. A szülők, a nagymamák, nagypapák tudják a legjobban bizonyítani. Figyeljük csak a kéthónapos kisfiú mamájának a vallomását! „Szombaton este lettem figyelmes, hogy hasmenése van a picinek. Oroszteával próbálkoztam, de nem szűnt meg a hasmenés. Vasárnap estére már nyálkás széklete volt. Tudtam hogy ez a gyerek esetében veszélyes, de nem vittem az ü- gyeletes orvoshoz, mert azt gondoltam, hogy reggelig nem rosszabbodik az állapota, és akkor meg egyébként is rendel a mi orvosunk. Amikor megvizsgálta, azonnal levetette a köpenyét és ő maga ment el orvosságért...“ Egy másik páciens, a kis Gyula nagymamája így vall: „Körüljárja a falut, nem tesz kivételt, minden gyereket meglátogat. Azokat a gyerekeket, akik többször betegek, külünös gondban részesíti. A mienk is ilyen. Bárányhfmlö volt a faluban és félő volt, hogy a mienk is megkapja, és ez ismét csak ront a helyzetén. Ezért nem hagyta, hogy elvigyük a rendelőbe, hanem eljött hozzá, beol tóttá. Ha jön valakihez az utcában, hozzánk is benéz. Mondja is, hogy Jól érzi magát, megpihen, ha látja, hogy egészséges a gyerek. Egy alkalommal, amikor Ismét beteg volt a kis Gyula, a hét végén valahová a hegyekbe indultak sízni. Még mielőtt elindultak volna, eljött, adott a gyereknek Injekciót, és azt mondta, hogy vasárnap ismét otthon lesz, ha rosszabbodna a gyerek állapota, hívjuk fel. „Éjjel is, akármikor, nem az a lényeges, hogy éjjel van, hanem az, hogy orvos vagyok“, mondja számtalanszor. Volt úgy, hogy este tizenegykor csengett a telefon, ö hívott, A gyerek állapotáról érdeklődött. Kért, hogy mérjük meg a lázát, ő addig vár a telefonnál. Háromszor is eljön naponta. Ha egyszer egy gyerek beteg, akkor nem tud nyugodni... Az is biztos, hogy akinek a gyerekét kezelte, az nem válik meg tőle, mindig hozzá fogja vinni... Ha egy mama gondatlanabb, figyelmetlenebb és nem megy el a védőbe, ő maga {négy u- tána. A múltkor például eljött itt az utcában az egyik gyerekhez, de nem volt otthon senki. Bejött és megkért, hogy adjuk át az üzenetét: figyelmeztessük, hogy a következő hétfőn menjen el a rendelőbe.“ A kis szösz! közben az ajtóra figyel, mert az előszobában léptek zaja hallatszik. Megjött a nagyapa. Sunart és többféle orvosságot hozott. Mikor leül velem szemben, neki is elmondom, ml Járatban vagyok, ö lakonikusan csak ennyit mond: „Azt hiszem, megérdemli, hogy írjanak róla. Ilyen orvos Itt még nem volt.“ Persze, még bőven volna mit idézni. Egyébként, az írásunk elején elkezdett, aztán később tovább mondott történet gyógyulással fejeződött be. Amikor másnap este meglátogattam a családot, tőlük ts csak dicsérő szavakat hallottam. Talán mi sem vétettünk azzal, hogy frtunk róla. Németh István
