Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-01 / 48. szám
8 új ifjúság Az autó csomagtartójában volt a felszerelésem, és benne többek között egy papír, amelyen az amerikai zászló mellett tizennégy nyelven, köztük oroszul is, díszelgett a felirat: Amerikai vagyok. Bólintottam, mire a társaság hangos beszélgetésbe fogott, .amely számára több mint valószínű, nem vplt ellenséges. Inkább úgy nézett ki, hogy gratulálnak egymásnak a különleges zsákmányhoz. Gondolkoztam további teendőimről. Tudtam, hogyha a mieink felfedezik eltűnésem, magyarázatként kiagyalnak valamilyen történetet. A pilótákkal felszállás előtt ezeket a történeteket sajnos senki sem közölte. Elhatároztam, hogy majd azt mondom, meteorológiai repülőgépet irányítottam Pakisztánból Törökországba, elromlott az iránytűm, és eltévedtem. Magam is kétségesnek tartottam magyarázatom hitelességét, de jobbra akkor nem futotta Ielkierőm- ből. Nem tudtam oroszul, és amúgy sem volt kihez segítségért fordulni. Amióta a CIA-t szolgáltam, csak egyszer oktattak ki teendőinkről, ha fogságba kerülünk. Előadónk akkor azt mondta: akár azonnal is megmondhatják a színtiszta igazságot. Kihúzzák magukból, ha nem így tesznek. Vigyen el az ördög, ha így teszek, iMég nem. tudtam, hogy és mint lesz, ide nem volt szándékomban mindent kiköpni. A legközelebbi faluba fél óráig „zö- työghettünk“. Később megtudtam, hogy egy állami gazdaság földjeire „pottyantam". A gazdaság igazgatósága abban a faluban volt, ahová •vittek, és az épület, ahol tartottak, a helybeli szovjet székhelye volt. Kísérőim egyike egyenruhás férfival tért vissza aki utólag megmotozott. Elvitte cigarettám és öngyújtóm. A gombostűt nem vette észre. A hivatalban aztán tudomásul hozták, hogy tüzesebben át akarnak vizsgálni, vagyis hogy vetkőzzem le. Átkutatták még a repülősruha bélését is. Amikor ruháim egy részét visszaadták, kezemmel kitapogattam a gombostű fejét. Helyén voll A jelenlévők közül néhányat! katonai egyenruhát viseltek. Egyikük jelentést irt elfogatásomról azok meséje szerint, akik szemtanúi voltak földet érésemnek és akik kísértek az autóban. Másikuk németül próbált velem szót érteni. Angolul több mint valószínű, senki sem beszélt. Egy harminc év körüli orvosnő is ott termett, az érverésemet. mérte és a bal lábamon fertőtlenített néhány karcolást. Jeleztem, hogy fáj a fejem, mire két tablettát is adott. Csoportosan, de egyenként is emberek jöttek a. helyiségbe, repülőgépem és felszerelésem részeit cipelték. Láttam az angol feliratokat, gyárak nevét, gyakorlati utasításokat, és akkor törtem össze teljesen,' amikor egyikük kezében felfedeztem a 70 miliméteres filmet. Kiagyalt törté- necském elvesztette hitelességét. Mindenki a talált tárgyakkal foglalatoskodott, velem látszólag senki sem törődött. Sokat telefonáltak, és nem kellett oroszul tudnom, hogy megértsem, miről is van szó. Két óra hosszáig ülhettünk ott, majd kivezettek és egy amerikai terepjáróhoz hasonló autóba ültettek. A volán mögött egy egyenruhát viselő fiatalember ült, mellette egy civil. Én hátul ültem, egy hadnagy és egy katona között, akinek a vállán hatalmas fegyvertárú automatikus fegyver volt. A katona egyik ujját állandóan a ravaszon tartotta. Mögöttünk még egy autó haladt, és később csatlakozott hozzánk a harmadik is. Ha folytathattam volna a repülést, akkor körülbelül két óra múlva érek úticélomhoz. Ügy nézett ki, hogy Szverd'.ovszk- ba tartunk. Az utcái teljes díszben voltak, felzászlózva, és csak akkor tudatosítottam, hogy május elseje van, és ez nagy kommynista ünnep. Egy kétemeletes kőház előtt álltunk meg. Kinézéséből arra következtettem, hogy kormányépületről lehet szó. Azok Amerikában is így néznek ki. A helyiségbon, ahová bevezettek, több egyenruhás és civil férfi volt. Magabiztos viselkedésükből arra következtettem, hogy KGB tagijai lehetnek. méghozzá a hivatásosabbaktól. A motozásnál felfedezték a gombostűt is. Egy táskába dobták és különösképp nem kötötté le figyelmüket. Elhatároztam, hogy az aktatáskát szemmel tartom. A fülemben még állandóan zúgott. Ezen úgy próbáltam segíteni, hogy e- gyik ujjamat a fülembe dugtam, és megráztam a fejem, mire a jelenlevők egyike a kezemre csapott. Amint a későbbi tüzetes motozásból kitűnt, attól tartottak, hogy fülembe dugott mérget akarok furcsa mozdulatokkal kivenni. — Amerikai? Megijedtem, mert a kérdező angolul szólt hozzám. Igaz, nagyon rosszul beszélt. Minden erőmből i- gyekeztem neki megmagyarázni, hogy elvesztettem tájékozódó képességem, és így történt meg, hogy átrepültem a határt. Látszott rajtuk, hogy egyetlen szavamat sem hiszik. Az igazat megmondva, nem is vártam. hogy hitelt adnak naiv mesémnek. Éppen elég bizonyíték volt kezükben ellenem. Többek között a térkép is, amelyen világosan kirajzolódott a Pakisztán-Norvégia vonal. Azt hittem, legalább megrongálódva kerül a kezükbe, de nem. Sértetlen maradt. Nemcsak a repülőgépmaradványok voltak birtokukban, hanem kézipoggyászom is. Az ötvenrubele- sek, aranygyűrűk, karórák (arra az esetre, ha valakit le kellene fizetnem) borotvakészletem stb. Próbáltam visszaemlékezni poggyászom tartalmára: egy NASA-igazoI- vány, igazolás, hogy a belügyminisztérium polgári alkalmazottja vagyok, a hajtási jogosítvány, igazolás arra az esetre, ha orvosi kezelésre szorulnék, amerikai, nyugatnémet és török pénz, feleségem fényképe és a fene tudja, még mi minden. Kitartottam a mesém mellett. Idegesített, hogy azt hitték, katonai repülővel van dolguk, vés ezt ki is a- karták belőlem kényszeríteni. Csak később értettem meg ennek messzemenő kihatását. Ha azt mondom, katona vagyok, kémkedésből azonnal agressziót csináltak volna, és repülésem egy esetleges amerikai invázió előfutáraként könyvelték volna el. JHát nem. Ez még a színtiszta i- gázságnál is rosszabb. Felhagytam a mesével és bevallottam, hogy a CIA polgári pilótája vagyok. A telefonbeszélgetések egyre tisz- teletteljesebb tónusban bonyolódtak le. amiből arra következtettem, hogy elfogatásomról fontos személyeket tudósítanak. Percekig tanácskoztak, majd egyikük bilincset akart kezemre csatolni, de rövid szóváltás után a „karperecét“ zsebre vágta. Hosszú esö- köpenybe bújtattak, bár kinn nem esett, több mint valószínű, azért tették, mert nem volt1 kívánatos, hogy amerikai repülőruhámmal feltűnést keltsek. Luxusautóban szállítottak a repülőtérre. A sorompóik előtt kísérőim egyike igazolta magát, majd egy várakozó lökhajtásos repülőgépbe szálltunk. Az ajtő azonnal becsukódott mögöttünk, és máris indultunk. Kísérőim között volt két civil — egyikük kezében volt a táska, benne az én gombostűm — egy őrnagy és a tolmács. Megkérdeztem, hová repülünk. Moszkva — válaszolta a tolmács. A gép első részétől függöny választott el bennünket, és amikor a légi- kisasszony benézett, egy pillanatra láttam a gép többi utasát is. Több mint valószínű, rendszeres járattal szállítottak, amelyet miattunk fenntartottak. Az őrnagy pisztolya felé kémleltem, de aztán elvetettem a menekülés gondolatát. Moszkváig rengeteg időm volt, átvehettem mesém minden vitatható pontját. A repülőgépben határoztam el. hogyan fogok viselkedni a további vallatások alatt. Volt egy ötletem, de ezt majd később elárulom. Arra gondoltam, milyen pánikot kelt majd Bódéiban, ha időben nem érkezem meg. Hát még Adanban. Ki tudja, értesítették-e feleségem az e- seményekről, és mit mondanak majd neki. Ami engem illetett, tudtam, hogy előbb-utóbb agyonlőnek. Semmi jó nem várhatott rám. Három óra múlva megérkeztünk Moszkvába. Akkor vezettek ki, amikor már a többi utas elvonult. A repülőgép lépcsői alatt limuzina várt ránk. Siettünk, de talán nem is any- nyira az' idő, mint amiatt, hogy valaki meg ne lásson. Az autónak füg- gönyözött ablakai voltak, úgyhogy bentről lehetett látni a kintieket, fordítva azonban nem. Két oldalról fegyveres őrt ültettek mellém. Ä város központjába hajtottunk, a- hol egy vaskapu előtt a sofőr háromszor dudált, mire a sorompót felhúzták. és mi a KGB, vagyis az állambiztonsági szervek, főhadiszállásán, a lubjani börtönben voltunk. A liftbő! egy jól megvilágított helyiségbe vezettek, ismét tüzetesen átvizsgáltak, és megtartották ruháimat. Helyettük egy kétsoros öltönyt kaptam, jópár számmal nagyobbat a kelleténél és zsinór nélküli cipőt. Ezt azért, hogy a börtönben fel ne a- kaszthassam magam. Oj ruházatom eléggé viseltes volt, és a nadrághoz sem adtak szíjatEzután egy hosszú asztalhoz ültettek, amelynek másik végién nagy „sarzsik“ foglaltak helyet. Mellettem a tolmács, hátam mögött két fegyveres őr ült. Tudtam, hogy vallatni fognak, habár a helyiség nem úgy volt berendezve. Név? Nemzetiség? Szülök neve? Születése helye? Miért repült szovjet terület felett? Ki adott parancsot az agresszióra? A repülőgép típusa? E- gyedül repültem-e vagy több gép is indült? Kényszerleszállás esetében kivel kellett volna összeköttetésbe lépnem? Hányszor repültem már szovjet terület fölött? A válasz-módszer, amelyre még a repülőgépben elhatároztam magiam, nagyon egyszerű volt: egy bizonyos mértékig igazat mondok. Főleg azokat a dolgokat nem szabad letagadnom. amelyekről már tudomásuk van. Például a tervezett útvonal. Előre nem tudtam, meddig bírom majd a fél-töredelmes vallomással. Elhatároztam, hogy inkább több határ fölötti repülést bevallók, de tagadni fogom, hogy már többször is jártam szovjet terület fölött. Ha ezt elhin- pék, rengeteg további kérdésnek venném elejét. Elhatároztam, hogy bebizonyítom nem kém. csak egyszerű pilóta vagyok, aki parancsot teljesített, gombokat nyomott meg bizonyos területek felett, nem ismerem gépem maximális képességeit, sem annak szerkezetét, és ismeretlen e- lőttem repüléseim eredményeinek további sorsa. — Milyen magasan repült, mielőtt lelőtték volna? Ezt a kérdést nagyon lényegesnek tartottam. A választ már rég átgondoltam. Huszonkét ezer méter maj gasságban, ez a maximum, amelyet a gép elérhet. Ez két hazugság is volt egycsa- pásra. Az U-2-es által elérhető legnagyobb magasság relatív. A gép megterhelésétől függ. A találat pillanatában én sem a „beköpött“ magasságban repültem. Az adat azonban hihető volt, és én is elégedett voltam, mert tudtam, hogy ha igazat mondok, az oroszok vallomásaim a- lapján állítják majd be rakétáikat, ennél fogva a mieink nem folytathatják a berepüléseiket szovjet területekre. És éppen ez volt az. amitől féltem. Pakisztánban nem kellett tudniok, mi történt velem. Ha az oroszok eltitkolták volna az esetet, még könnyen azt gondolhatták volna, hogy valahol beleestem a tengerbe vagy másképp pusztultam el. Egy idő múlva esetleg folytatták volna a felderítő repüléseket, azt pedig egyáltalán nem akartam, hogy bármely társamat is az e- nyémhez hasonló sors érje. Szerettem volna, ha elhiszik, amit mondok. Ezért beszéltem és nem hallgattam, ami pedig könnyebb lett volna. A kivizsgálók szerencsétlenségemre értették a mesterségüket. Arcukról semmit sem lehetett leolvasni. Fáradt voltam. Minden szavamra vigyáztam. Elég lett volna, ha „átrepülés“ helyett „átrepüléseket“ mondok. A kellemetlen az volt, hogy hazugságaimat jól meg kellett jegyeznem. A jó meg az, hogy minden kérdést és választ először lefordítottak. Ez alatt az idő alatt kis egiér- utat nyertem, nyugodtan gondolkozhattam. A kihallgatást kérdésekkel is félbeszakíthattam. — Beszélhetnék valakivel az amerikai nagykövetségről? — Nincs engedélyezve. — Valakivel a Vöröskereszttől? — Nem. Egyszerre csak észrevettem, hogy az aktatáskás férfi kisurrant a teremből. Tudtam, hogy hamarosan rájönnek a gombostű rejtélyére; nem akartam, hogy telkemen emberélet is száradjon. A tolmácson keresztül figyelmeztettem őket a veszélyre. Még egy KGB-s halálának sem tudtam volna örülni. Középkorú, köpcös, dagadt arcú, szemüveges férfi irányította az e- gész kihallgatást. Később megtudtam, hogy Roman A. Rugyenkónak hívják, a Szovjetunió főállamügyésze, a legendás hírű nürnbergi fővádló. Három óra múlva kihallgatásom egyszerre irányt változtatott. Ru- gyenko Chesterfielddel kínált, és elfogadtam. Megkérdezte, jártam-e már Moszkvában és ha nem. kíváncsi vagyok-e a városra. — Persze. v Nem mondtam, hogy a kihallgatáson kívül minden mást szívesen csinálnék. Meg aztán, ha nem is nagyon reménykedtem, de azért séta közben adódhatott menekülésre alkalmas pillanat. Valami váratlan dolog történhetett, de hogy mi, nem tudom. A terem légköre teljesen megváltozott, mindnyájan barátságosabban viselkedtek, e-’ gyikük egész doboz cigarettát nyújtott felém... Először azt hittem, le akarnak fizetni. De nem. A tolmács közölte, hogy mára véget ért a kihallgatás. Bár nagyon fáradt voltam, aludni mégsem tudtam. Szüntelenül felébredtem, és abban a reményben nézelődtem a szűk helyiségben, hogy az egész csak rossz álom volt. De az erős égő tovább világított.-01960. augusztus 17-én Powerset Moszkvában bíróság elé állították kémkedés vádja alatt. A legnagyobb büntetés ebben a kategóriában tizenöt évi börtön vagy halál. Powerset tízévi börtönbüntetésre ítélték. Tizenhét hónapot töltött a Moszkvától 200 kilométerre fekvő Vlagyimir! börtönben, majd 1962. február 10-én az NDK-beli postupimi hídon kicserélték Rudolf Abel szovjet ezredesért. Powers visszatért az Egyesült Államokba és rövid ideig még dolgozott a CIA-nak. Nemrég visszavonult és Kaliforniában él. Hány éves korban, kitől, honnan szerzik a fiatalok a nemi élettel kapcsolatos első információkat? Mi a különbség fiúk és lányok között? Mennyire elégedettek a kapott felvilágosítással? Ezeket a kérdéseket tettük fel, csak részletesebb, jobban megfogalmazott formában. Á fiúk általában előbb hallanak a nemi élettel kapcsolatos dolgokról, mint a lányok, pedig tulajdonképpen inkább a lányoknak lenne erre szüksége. Az átlagos eltérés egy év; a fiúk a 10-11 éves kort, a lányok a 12-13 éves kort jelölték mtig a válaszokban. Nem indokolt az a szülői aggodalom, miszerint, ha korán beszélnek gyereküknek a szexualitásról, akkor azok korábban kezdik el a nemi életet. A kapott adatokból ún. korreláció számítással megállapítottuk, hogy a felvilágosítás időpontja és a nemi élet megkezdésének időpontja között semmi összefüggés nincs. Ezek szerint nyilvánvaló, hogy a korán szerzett szexuális Információ nem vonja maga után a nemi élet korai kezdését A fiúk többsége (60 százalék) barátok révén jutott az első Információhoz, a lányok nagyobb részét (54 százalék) Inkább szüleik világosítják fel. Á barátoktól szerzet, információ azonban pontatlan. spontán és torzító jellege sok megoldatlan kérdést hagv maga után. A fiúk 50 százaléka elégtelennek tartja ezt a forrást. A szülői felvilágosítássá! elégedettek aránya 66 százalék. Ez a szülői felvilágosítás előnyeit, a tervszerűséget és a nagyfokú hatékonyságot támasztja alá. már ott. ahol ez Így megvalósult. Jelentős szerepük van a nemi felvilágosítással foglalkozó könyveknek. de — úgy tűnik — tényleges lehetöségükhö? képest alárendelt helyzetben vannak. Mindössze 22 százalék — a fiúk és lányok között ebben a tekintetben nincs különbség — jelölte meg az ilyen könyveket a nemi felvilágosítás forrásául, és általában elégedettek is velük. A családon kívül a gyerekek nevelésére leg inkább hivatott iskola a nemi felvilágosításban igen alárendelt szerepet játszik. Rendkívül háttérbe szorul az orvosi felvilágosítás is. A tiltott pornográf képek és az orvos mint információforrás körülbelül azonos gyakorisággal fordul elő (mindkettő igen alacsony százalékot ad). A válaszokból egyértelműen kitűnik, hogy a nemi felvilágosítás jelenlegi formái nem kielégítőek és nem eléggé hatékonyak. Erre vonatkozóan javaslatokat is kértünk. A fiúk 40 százaléka az iskolán kívül szervezett felvilágosítást tartja a legjobb formának (ez talán azért van, mert a fiúk eleve Irtóznak minden Iskolai kerettől). A lányok a jobban megszervezett iskolai felviiágosl tást, valamint több szexuális ismeretterjesztő könyv kiadását tartják kívánatosnak. Mintegy 12 százalék javasolta a tv-ben és a filmben rejlő lehetőségek jobb kiaknázását a nemi felvilágosítás érdekében. Ugyanakkor a rádió szerepe a kapott javaslatok alapján az utolsó helyen áll. A rádión kívül, a szabadon terjeszthető pornográf irodalmat ajánlják a legkevesebben. A megfelelő nemi felvilágosítás, ha a megfelelő életkorban éri a fiatalokat, elvágja a misztikus magyarázatok lehetőségét. Ennek hiányában vagy nagyobb, vagy kisebb — de a lehetőségektől mindenképpen eltérő — elvárásokkal tekintenek a nemi életre, és ez erősen befolyásolja annak sikerét. A másik nem iránti érdeklődés első formája az, amikor két fiatal rendszeresen találkozik, „jár egymással“. Ez az életkor függvényében kettős hullámban jelentkezik. A fiúknál az első hullám a 13. életévre esik. Erre az időpontra a fiúk már megkapták a nemi felvilágosítást, akár jó, akár rossz formában. Ez a barátságtól még nem sokban különböző kapcsolat inkább csak a sze- xúális kíváncsiságból fakad. A második hullám a serdülőkor végén jelentkezik. Ekkor már nemcsak a kíváncsiság az, ami egy — sok esetben még felületes — partnerválasztásra készteti a fiúkat. A második hullám a fiúk nagy többségénél 16-17. életévre esik. A lányoknál az első csúcs egy évvel később, a 14 életévre esik A? ezt követő csökkenés a 16. életévig tart, utána megkezdődik a második hullám. Ebben hasonlít a fiúk adataihoz, de mig a fiúknál a 18. életév körül általában lezajlik az első szexuális partner kiválasztása, ez a lányoknál elhúzódik egészen a 20. é- letévig. A partnerválasztás egyik fontos jelzője az az életkor, amikor megjelenik az állandó partner, tehát a kapcsolat tartóssá válik, a párok hosszabb ideiq járnak együtt. Vizsgálatunk szerint a fiúknál — a kitöltés Időpontjában — kevesebb az állandó partner, mint a lányoknál. Állandó partnert legnagyobb százalékban a vidéki lányoknál találunk. A lányoknál az állandó partner megjelenése átlagosan a 18 20. életévre tehető, míg a fiúknál valamivel később, a 20-21 éves korban. A partnerválasztás szempontjai közül az alternatívák külső és belső tulajdonságokra oszthatóak. Az értékelés során kiderült, hogy a fiúk átlag 20 éves korig főleg a külső tulajdonságok alapján választanak partnert, pl. szép arc. jó alak stb., de a 19 évtől megjelenik a pozitív belső tulajdonságok keresése is. A lányoknál a partner választásakor a belső tulajdonságok dominálnak inkább. 20 éves kortól ezek egyértelműen uralkodóvá lesznek. (Folytatjuk)
