Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-01 / 48. szám

Clay - Frazier, talán februárban... Clay visszatérése a szorítóba nagyon jól sikerült. Fölényes, biztos győzelmet aratott kihívója, Jerry Quarry felett, s most már a „nagy ökölvívó szájhős“ szerint jöhetnek a többiek. Közben hallatja szavát Yank Durham, a jelenlegi hivatásos ökölvívó világbajnok, Joe Frazier menedzsere is. Meg van róla győződve, hogy hamarosan sorra kell ke-- rülnie egy Frazier — Clay-találkozónak. Ügy tudja, hogy e rendkívül érdekes talál-, kozó lebonyolítására alighanem már 1971 februárjában sor kerüi. ...előbb azonban még november 18-án meg kell Fraziernek védenie világbajnoki címét Detroitban a félnehézsűly rangelső­jével, Bob Fosterrel szemben. Amint az amerikai hírek arról beszámol­tak, Foster sem megy a szomszédba egy kis önteltségért. Amikor megtudta, hogy Clay már a Frazier elleni erőpróbára gon­dol, így nyilatkozott: „Amennyiben Cassius Olay kijelenti, hogy Frazierrel akar meg­mérkőzni, bizonyára nem érdekli a világ- bajnokság. November 18-a után ugyanis én leszek a világbajnok. Erről meg vagyok győződve.“ Amikor ezek a sorok az olvasó elé ke­rülnek, már választ kaptunk arra, vajon Frazier vagy Foster volt-e erősebb... Arra a kérdésre, hogy melyik hivatásos ökölvívó volt minden idők legjobb nehéz­súlyú versenyzője, mindig és újra várják a választ. Segítségül hívták a computert is, s a szakértők egybehangzó véleménye szerint a legeslegjoibb Joe Frazier, akit a kiütéses győzelmek királyának neveznek, pedig so­kan azt a nézetet vallották, hogy ez a cím Joe Louist vagy Max Baert illeti meg, akik a hivatásos ökölvívás hajdani nagyságai voltak. Frazier eddigi 25 hivatásos párharca kö­zül 22-t kiütéssel (k. o.-val) nyert meg, ami 88 százalékos teljesítménynek felel ineg. Ha azonban nem sikerült volna a Foster elleni bizonyítás, vagy később a Clay elleni találkozója, akkor a ranglista élére Rocky Marciano kerül. Ő ugyanis so­hasem talált legyőzőre, és a 49 ellenfele közül 43-at küldött kiütéssel az álom bi­rodalmába. Ez 87,8 százaléknak felel meg... Valljunk színt Sok mindent láttunk a mexikói labdarú­gó VB küzdelmeinek közvetítéséi során, s azt hittük, hogy mindennek nyoma marad, s a szép, a jó, a hasznos követőre talál. Elsősorban arra vártunk, hogy a táma­dójáték elindul világhódító útjára és visz- szacsalogatja a lelátókra az onnan időköz­ben elpártoltakat. Láttunk nagyszerűen működő játékveze­tőket, akik nem ismertek pardont. Ezelőtt is tudtuk, hogy a legtöbb mérkőzés sport­szerű lebonyolításának sorsa éppen az ő kezükben van, erélyűktől függ a tisztessé­ges lebonyolítás. Azóta is mindig és mindenütt arra vár­tunk és várunk, hogy a játékvezetők első­sorban a csatárokat, a támadójátékosokat részesítik előnyben. A védő, a romboló helyzete amúgy is lényegesen egyszerűbb. Amit a csatár nagy igyekezettel, fondor­lattal, csellel, összjátékkal összehoz, a vé­dő egyetlen jó belépéssel, idejekorán al­kalmazott becsúszó szereléssel meghiúsít­hatja. Azt is reméltük, hogy a játékvezetők nem tesznek majd különbséget a hazai és a vendégcsapat vétkei között, azokat egy­forma elbírálásban részesítik. Ez bizony mind-mind várat magára... Ma már jegyzetfüzet nélkül egyetlen já­tékvezető sem fut ki a csapatokkal a pá­lyára. Az egyik szorgalmasabban jegyez- get, a másik kevésbé. Az egyik erélyesebb, a másik nem. A játékvezetők döntésére a közönség ál­talában spontán módon reagál. Különösen akkor, ha azonnal nem érti teljesen a „füttyös ember“ döntésének okát, nem tudja, mit is ítélt. Mexikóban sárga és piros színű kártya volt a játékvezetők blúzának zsebében. A- mlkor valamelyik játékost figyelmeztették, a sárga lapot mutatták fel. Ezt egyúttal bejegyzés is követte. Ha valakit kiállíta­nak, — erre ugyan Mexikóban nem volt példa, akkor a piros lapocskát mutatják fel. Nem is olyan régen, meghonosították ná­lunk is a játékosok számozását, s a nézők ezt nagyon megkedvelték. A pályára lépő csapatok bemutatásánál a hangosanbeszélő felsorolja a két együttes játékosait, amikor is előbb a számot mondja be, majd a já­tékos nevét. Sok csapat bevezette, hogy a játékosok nadrágjának szárán is ott lát­ható a mez hátán viselt szám kicsinyített mása. Meggyőződésünk, hogy az említett sár­ga és piros lapok alkalmazása hasonló nép­szerűségre *ehet»a szert i-htdenfelé. ’’ala JAfcíaf 6 áj ifjúság---------­I I Zsebregényünk: tek ..Puma“ és „Adidas“ elneve­zésű futballcipőiben is. Sót! Bel­giumban csak a részemre, saját használatra még varrtak Is a lá­bamra szegest. Én az Adidas-ci- pőt szerettem a legjobban, ebben csakugyan jól ment a játék. A focista általában két-három edzést használ fel ahhoz, hogy a használat után a lábára kell si­mulnia a cipő bőrének. Ha viszont kinyúlik és nagyobb lesz a cipő, baj van. újabb csuka után nézhet a szertáros, mert nem lehet ját­szani benne. Elképzelhető, h(fjy milyen kiváló minőségűek az Adi- das-futballcipők, ha — megfelelő karbantartás mellett természete­sen — két évet is játszhattam bennük anélkül, hogy kitágultak, kinyúltak volna. És ez a két év játszás sarat, esőt. havat is jelen­tett! Miután annyit beszéltünk már a felszerelésről, ejtsünk szót a csa­patokról, az ellenfelekről is. Me­lyik volt a legrokonszenvesebb ve- télytárs ? Az FC Santos, Pelé csapata. Méghozzá azért, mert a .futballt elsősorban játéknak tekintik, és nem vesztik el a fejüket sohasem. Tudatában vannak, hogy akadhat esetleg jobb ellenfél Is, és akkor az győz. Nem használják a „cél érdekében minden eszközt“ Jel-* szót, nem rugdalnak sem labdával, sem nélküle az ellenfélbe, nem húzzák sportszerűtlenül az időt. nem veszekszenek a bíróval stb. (Szinte hihetetlen! B. Gy.) Ami­kor mi az Egyesült Államokban a Santos ellen szerepeltünk; nem babra ment a játék. A presztí­zsen kívül pénz is forgott a koc­kán. Mégis, amikor vereséggel hagyták el a küzdőteret, ők voltak az elsők, akik gratuláltak, megö­leltek, és azt mondták, most ti voltatok a jobbak, nem lehet semmit sem csinálni, legközelebb megpróbálunk visszavágni. Azt hi­szem, ez az egyedül] helyes fölfo­gás a futtoallról, és ennek min­denütt így kellene lennie. (Folytatjuk) Batta György Számos focistával beszélgettem már. közöttük néhány világhírű­vel. Ha létezne futball-ipar, mun­kaérdemrendet vagy a „Szakma kiváló mestere“ titulust adomá­nyoznék egyiküknek-másikuknak, köztük Masopustnak. És ha ilyen aprólékosan kutatjuk ennek a kü­lönleges játéknak mozzanatait és alkotóelemeit, kérdezzük meg rög­tön azt is Josef Masopusttól, hogy befolyásolja-e a teljesít­ményt például a labda minősége. FÖLTÉTLENÜL. Azt ugyan ne­héz megmondani, hogy hol talál­hatóak a legjobb labdák, de az bi­zonyos, hogy Európában kiváló „tökökkel“ gurigázhat az ember. Remek futball-labdákkal játszot­tam a svédországi világbajnoksá­gon, és emlékezetesek a chilei vi­lágbajnokság labdái is. Viszont so­hasem felejtem el, hogy Urugu ay - ban találkoztam a világ legrosz- szabb minőségű bőreivel. Az otta­ni labdák kicsik és borzasztó ke­mények. Mi nem ilyenekhez va­gyunk szokva. Uruguayban köz­vetlenül a chilei ezüstérem meg­szerzése után mérkőztünk. Mon- tevideón keresztül jöttünk haza. A kontraszt még érzékelhetőbb volt a kitűnő chilei labdák után. Az uruguayi laszti olyan kicsi volt. mint a kézilabda és olyan kemény, mint a rög. Egészen zavarban voltunk, mert a lövések és átadások nem oda szálltak, ahová akartuk, és a kel­lő erőt sem tudtuk kiszámítani. •Ha már ennyire belemerültünk, a részletekbe, amelyek ugyan egy­általán nem .részletek, hanem . lé­nyegbevágó motívumok, legyen szíves elmondani azt is, hogy a mez minőségié vagy színe ha'f-e egy-egiy futballistára? A szín talán nem is olyan fon­tos, mint a mez minősége. Az na­gyon lényeges, hogy a mez szinte a labdarúgóra legyen szabva. Ta­pasztalatból mondom, hogy a kis dressz olyan nyomasztó érzést vált ki az emberből, hogy a játék egyáltalán nem megy, a bőre mé­retezett „lebegő“ öltözékben pe­dig ugyanezt éreztem, és éppen olyan pocsék teljesítményt nyúj­tottam. Nagyon lényeges kérdésként ke­zeljük a labdarúgó öltözékének problémáját. Sokan lenézik ezt a témakört, nem tulajdonítanak je­lentőséget neki, pedig néha még a mérkőzés sorsa is ezen dől el! A szűk nadrág még a mozgást is gátolja, a kellemes közérzet hiá­nyáról nem is beszélve! Maradjunk még mindig a me­zeknél. Cserélt valakivel mezt? Igen. Először a skótok elleni ta­lálkozó után Pozsonyban. Ez a meccs fontos lépés volt a Chile felé vezető úton, 4:0 arányban győztünk. Emlékszem, a Szövet­ség akkor engedélyezte első Ízben a mezcserét azzal a kikötéssel, hogy esetleg megtérítjük majd a mez árát a Szövetségnek. Az el­söprő győzelem után nagyvonalú­ak lettek a vezetők, és nem kér­ték tőlünk, hogy adjuk meg az el­ajándékozott felszerelés árát. Ezt az első cserét aztán több követte. Nemcsak a válogatottban, a Duk- Iában is sokszor cseréltem az el­lenfelekkel mezt. , Még álmomban sem gondolok arra, hogy provokatív jelleggel tegyem fel a következő kérdést: Melyek a legjobb futballcipők! Az ostoba Puma-Adidas affért nem tekintem arra érdemesnek, hogy foglalkozzunk vele. Én itt most a tapasztalt, világhírű labdarúgót, a szakma kiváló mesterét kérdezem benyomásairól. Jópár cipőben játszottam. Kezd­jük talán a csehszlovák „Botas“- szal és folytassuk a „mad’arky“- val; ezeket a cipőket az ötvenes években kaptuk Magyarországról. De játszottam brazil csukákban is, és természetesen a nyugatnéme­APRÓ - CSEPRŐ „Az a tény, hogy három brit futballista, aki hetenként 60-100 fontot kap, néha még többet is, nem tudja az álló labdát egy le- béklyózott kapuson át a hálóba rúgni 12 yardnyi távolságról (11 mé­terről) — ez az én szememben a nem professzionistaság magas­iskolája... Az idegeken múlt, vagy csak az emberi tévedésen? Mondhat-e egy sebész ilyen kifogást, ha a szikéje megcsúszik? Ha egy futballista azok után, hogy hetenként öt napon át edz, és é- wente talán hatvan mérkőzést is játszik, nem tudja berúgni a ti­zenegyest, akikor itt az ideje, hogy visszamenjen a fociiskolába.“ Ezt írta Frank Taylor, a londoni Daily Mirror sportrovatának munkatársa, a Pécsi Dózsa — Newcastle United mérkőzés után. , . —0— Cassius Olay: — Mind vártak rám, hogy visszatérjek. Százan és százan hívtak fel, írtak levelet. Figyelmeztettek, hogy a nagy Joe Louisnak sem sikerült, Jim Jeffriesnek sem, hogy ez a Quarry ke­mény gyerek, és te túl sokat pihentél, Ali, válassz magadnak más ellenfelet elsőnek. A többiek meg arra vártak, hogy Quarry majd megver és akkor elmondhatják: tudtam előre, mindig túlbecsülték, csak egy felfuvalkodott hólyag, volt az a Muhammad Ali. Mindettől csak még makacsabb lettem. Nem jutott sem időm. sem kedvem a versekre, a bohóckodásra. Tudtam, hogy ez komoly dolog. Én nem egy \emiberrel verekedtem ott az atalantai szorítóban. Nagyon sok emberrel. Nagyon sok embernek akartam bebizonyítani, itt van egy bokszoló, akit nem tudtok letörni, akit nem tudtok földre vin­ni. Tudtam, hogy idegenben mindenki nekem szurkol. Sok millió arc lett volna bánatos, ha kikapok. Olyan, mintha őket verték volna meg. Tudtam, hogy már csak őmiattuk sem szabad kikapnom. Nem haragszom senkire. Az Amerikai Légióra sem, az ökölvívás vezető­ire sem. Csak azt hitték, amit hitük szerint helyesnek véltek. Az igazi sportember sosem haragszik, ha az ellenfél győz. Engem még senki sem hallott panaszkodni. Semmit sem bántam meg, sosem törtem le. Most már csak a családomra gondolok. Hogy a hozzám tartozóknak ne legyen olyan nehéz sorsuk, mint az enyém volt. Há­rom kislányom kezdettől fogva megtanulhassa, hogyan kell jó! ol­vasni, szépen beszélni. Nem úgy, mint az apjuk. —0— A mexikói VB mérkőzéseit MikhajI Guruli, tbiliszi lakos is vé­gignézte. A döntő után pedig rohant a kórházba. A második félidő közepén született meg a kisfia. Guruli a brazil csatársor játékának hatása alatt Pelé névre kereszteltette a fiacskáját. Felé Guruli —. gyönyörű! Az ügynek híre járt, és nemrégen Sao Paulóból kis cso­mag érkezett Tbiliszibe. A feladó: Edson Arantes do Nascimento... vagyis maga a névadó, a király, Pelé. Kedves levél, egy kis csésze és a Rimet-kupa kicsinyített mása. Van stílusa ennek a sztárnak! t>ehái ezt Mexikóban is láttuk! Hírt adtunk a Kassai Magyar Tannyelvű Gé­pészeti és Elektrotechnikai Ipariskola sportki­állításáról és a két nagyszerű iskolai csúcsról. Olvasóink most fényképen is láthatják az ipa­risták iskolai csúcsait, s közöttük a kiemelt kettőt, a nyolcszáz méteres síkfutás és a férfi távolugrás rekordját. Nyárfás Károly mérnök felv.

Next

/
Thumbnails
Contents