Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-24 / 47. szám
2 új ifjúság Ecsetfel és toHal az igazságért ..Mert olyan korba születtünk, amelyik hatalmasabb, átfoghatatlanabb, kialakulatlanabb, semhogy nyugodt szívvel azt mondhatnánk: megértettelek, korom, és megválaszoltalak.” Amikor tisztelettel hajlok meg a hetvenöt esztendős Bernítti Aurél sokrétű, sokirányú életműve előtt — saját szavalt Idézem, mert úgy érzem, hogy a7 ősz Mester megértette és . megválaszolta korát. Marcalin született, 1895. november 13-án, Nagybányán Thorma és Réti tanítványa volt, majd Becsben és Berlinben élt és expresszionista ké pékét festett. Tehát már a pályakezdés Is különös volt, hiszen az első magyar — külfölddel szemben független-festőiskola, a nagybányai, a naturalizmustól indult. Ez a belső átalakulást megkövetelő stílusváltás nyolc év alatt történt, hiszen az 1916-ban festett „Nagybányai piactér” még a nagybányai felfogás kifejezője, az 1924-ben alkotott „Csendélet sakktáblával” című pasztell, az egyéni stílusú, rálátásos kompozíció, már sok szempontból szakítás a múlttal, előrelépés, vergődő, de nagyszerű alkotásba polarizálódott útkeresés. 1924-ben Ferenczy Bénivel együtt a Sturm helyiségében volt kiál lítása, és bár később messzire fakadt az expresszionista irányzattól is. az akkori avant gairdet csoportosító Ma című folyóirat hatásáról Így vall: „Talán éppen a Ma közvetí tésével Ismertem meg akkor Whitmant, ezt a csodálatos zsenit. -. Ez a szabad eszmé- lés és széttekintés, az ember és ember közti egyenrangúság, mint távoli, de nélkülözhetetlen életkeret víziója, magával ragadott, és bennem a forradalom tartalmaként és lényeges értelmeként szerveződött be ...” 1926—27-ben festette a festészetünkben fejezetnyitó újítást jelentő „Riviéra” című alkotását. Budapesten telepedett le, de nagyon sok nyarat töltött Pöstyénben és csodálatos képekkel gazdagította a magyar piktúrát. A festői érzékenységű ..Tél”, a bizarr szerkezetű „Reggel“, a lazúros színkezelésű „Művésznő", a lf rai „Pásztorlány”, ma már a budapesti Nemzeti Galéria féltve őrzött és mindenkitől csodált kincsei. A felszabadulás utáni korszakának kiemelkedő alkotá sai között kell említeni a nagyméretű, tömegeket mozgató „Röpgyülés”-t, a realista kom- poziciójú „Marili”-t és a jellemábrázolás egyik mesteri alkotását, Szabó Lőrinc portréját. Bernáth Aurél korának kérdéseit megválaszolta az ecsettel, de a jelentős jubileum alkalmából nyugodtan elmondhatjuk, hogy megválaszolta — tollal is. Az „Írások a művészetről", „Így éltünk Pannóniában". „Utak Pannóniából, vagy a „Múzsa körül” című tanulmánygyűjteményei, és pró zának is jelentős önéletrajza elmossa a határt a festőmű vész és az íróművész közölt. Elmondtam, hogy festőművész, elmondtam, hogy író, de Bernáth Aurél, a századfordu ló körül született magyar fes tőnemzedék egyik legjelentő sebb képviselője, a Kossuth és Munkácsy-díjas kiváló művész és az íróművész között Lelkesedik és lelkesít, tá mogatja a tehetséget, de kimé letlenül, tévedhetetlenül bírál, sa|át emberi és művészi hit vallása szerint: „Kérlelhetet len erők hajtanak bennünket eszményeink tiszta megfogal mazása felé.” A Mestert köszöntőm, Bér náth Aurélt, akinek ez maradéktalanul sikerült! Péterfi Gyula 9} Ifjúság Szlovákia Szocialista Ifjúsági Szövetsége Közpon H Bizottságának lapja © Kiadja a Smena kiadóvállalata © Szerkesztőség ás adminisztráció Bra Uslava, Praiská 9. Telefon- 485 ti-45. Postafiók 30 0 Főszer készt«: dr. STRASSZEF GYÖRGY, Nyomja: Západoslovenské Ha ólamé 01 9 Előfizetést dl! sgéai évre 52.— Kés. fél évre 26.— Ké* negyedévre 13.— Kés 9 Terjeszt! a Posta Hír iaoazolgálata. előfizethető min de» Dostakézbesttőnél vagy •xistahlvatalnál 41 Kéziratok 3* nem SrzOnk men és nem kői dank viasza • A Ispo* kO! főidre a PN« Ustredné expe Unja Hafe Bratislava, Sott •valdovc lám S. 48 Htján |8 jiet megrendelni. Fokozott KISZ-aktivitás az MSZMP kongresszusa November huszonharmadikán kezdődött Budapesten a Magyar Szocialista Munkáspárt tizedik kongresszusa, melyet az egész országban már hónapok óta fokozott társadalmi és politikai aktivitás előzött meg. A magyar fiatalok a Kommunista Ifjúsági Szövetség révén vették ki részüket a kötelezettségvállalásokból és munkaversenyekből. de az elmúlt hetekben és hónapokban nagy figyelmet szenteltek saját problémáiknak is, különös tekintettel arra, hogy az MSZMP KB ez idén febuárban külön foglalkozott a magyar ifjúság, a KISZ helyzetével. A magyarországi fiataloknak az utóbbi hónapokban végzett tevékenységéről próbáltam képet kapni a KISZ Központi Bizottságán dolgozóival beszélgetve. KÉRDÉS: Az MSZMP KB februári ülésének határozatai milyen feladatokat róttak az ifjúságra, mire kötelezik a fiatalokat? VÁLASZ: A párt központi bizottsága sokoldalú és mélyreható elemzés alá vette a magyar ifjúság helyzetét. Ennek a széles körű. központi elemzésnek tulajdonképpen azt volt a célja, hogy a jelenlegi helyzet ismeretében tovább javítsuk Magyarországon a fiatalok élet- s munkakörülményeit, a KISZ belső fejlődését s minden tekintetben jobb körülményeket biztosítsunk az ifjúság kommunista nevelésére. Rendkívül ágas-bogas problémakör ez, hiszen fiataljaink az élet minden szakaszán megtalálhatók, képviselve vannak. Természetesen mindenütt sajátos gondjaik és problémáik adódnak, melyeknek rugalmas, kielégítő megoldása rengeteg erőfeszítést és kitartást igényel. Az MSZMP KB februárban elfogadott határozata ezért helyesen látja, hogy a jövőben társadal- masítani kell az ifjúság nevelését, amelyben épp a KISZ-re vár nagy feladat. El kell érnünk, hogy több fiatalt' vonjanak be a különböző választott szervek tevékenységébe, hogy mielőbb megismerjék a közéleti munka minden csínját-bínját. I A párt központi bizottságának indítványozására láttunk hozzá a most készülő egységes ifjúsági törvény előkészítéséhez is, amely az NDK után a második lesz a világon! KÉRDÉS: Az MSZMP kongresszusa előtt tapasztalható fokozott aktivitás egyik jellemzője minden bizonnyal a fent említett határozat gyakorlati megvalósítása volt? VÁLASZ: Természetesen! A megyékben, járásokban és az a lapszervezetekben papírra vetették azt a kis „haditervet“, hogy náluk, a helyi, sajátos helyzetből adódóan milyen feladatokat és tennivalókat kell a közeljövőben végrehajtani. Komárom megyében például egy öt évre szóló tervet készítettek, konkrét segítséget ígértek a fiataloknak a szakszervezetekben, a sportszövetség az iskolai sportmozgalom fejlesztésében ígér támogatást stb. A programok mindegyik hosszabb távlatra, tulajdonképpen a KISZ soron levő nyolcadik kongresszusáig szól, s így segítséget nyújtanak majd a tanácskozás határozatának megszövegezéséhez. Kétségtelen. hogy az MSZMP KB „ifjúsági vitája" sokban növelte a KISZ tekintélyét. Fiataljaink is tudatosítják, hogy sok még a teendő, melynek elvégzéséhez messzemenő segítséget kapunk a párt- és állami szervektől. KÉRDÉS: Egy gyakorlati kérdés: Az egységes KISZ miképpen elégíti ki a magyar ifjúság egyes rétegeinek sajátos érdeklődését? VÁLASZ: Tagadhatatlan, hogy nálunk is fel-felbukkannak olyan helytelen nézetek, hogy miért van csupán egy ifjúsági szövetség, több szervezet talán sokoldalúbb programot tudná teljesítem, jobban lekötve ezzel a fiatalokat! ... Nos nálunk történelmi tapasztalatok bizonyítják, hogy a szétaprózottság nem biztosit hatékony munkát. E helyett az egységes ifjúsága szövetségnek kell egy jól differenciált. tartalmilag ragyogó programot kínálnia — és szorgalmaznia annak gyakorlati megvalósítását. A programalkotásnál gondolni kell az eszmeipolitikai nevelésre, a művelődés lehetőségének biztosítására, a szórakozásra, hiszen az Ifjúság megnyerésének legnagyobb titka: a fiatalokhoz úgy közelíteni, hogy a szervezeti munkában saját problémáik megoldását. egyéni elgondolásaik és javaslataik megvalósulását lássák. A KISZ KB ezért nem véletlenül alakított meg a közelmúltban egy, a rétegmunka továbbfejlesztésének tanulmányozásával foglalkozó munkabizottságot. E bizottság dolga felfedni, hogy a KISZ tevékenységében milyen feladatokat kell megoldani az életkori és munkakörülmények szerinti sajátosságok kielégítéséhez. Ez a tan-ács dolgozza ki továbbá az utóbbi években rendkívül népszerűvé vált és polgárjogot nyert diák-, munkásif jűsági és parasztifjúsági parlament-ülések tanácskozásának alapanyagát. KÉRDÉS: Miként jellemezhető a KISZ szerepe az iskolákban? VÁLASZ: Rendkívül sokoldalú! Elsősorban a diákok politikai nevelését irányítja, de szem előtt tartja a fiatalok gyakorlati aktivitását is. Érle- 1ód Oben van egy olyan folyamat, mely szerint az iskolákban a KISZ irányításával, de távolról sem konkrét beleszólásával, különböző tevékenységi köröket kell kialakítani. Példaként az országjáró fiatalok klubja, az úttörővezetők klubja. a marxista diák akadémia, a tudományos diákkör, a sportkör említhető, ahol minden fiatal megtalálja a számára legkedvesebb, legvonzóbb tevékenységet. A KISZ feladata ebben: szervezni, felügyelni, koordinálni. A jövőben minőségileg akarjuk továbbfejleszteni a középiskolai KISZ-életet. SzépLenin-klub Léván Több mint 100 lévai fiú és lány részvételével kezdte meg működését november 7-én a lévai ifjúsági klub, mely V. I. Lenin nevét vette fel. Ez az első ilyen klub a lévai járásban. Az ünnepi megnyitón megjelentek a járási pártszervezet és ifjúsági szervezet vezetői is. A Szocialista Ifjúsági Szervezet járási elnöke, Strecka elvtárs beszédében többek között azt hangsúlyozta, hogy a Lenin-klub segítséget nyújt majd a Szocialista Ifjúsági Szervezet járási bizottságának — főleg a fiatalság nevelésében. A pedagógiai iskola növendékei színvonalas kultúrműsort készítettek erre az alkalomra. Belányi János, Déménd tember elsejétől ezért kísérleti jelleggel az ország 45 középiskolájában, szakközépiskolájában stb. bevezettük az ún. vertikális fölépítést, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag epv KISZ-alapzervezetbe az elsőstől a negyedikesig minden fiatal beléphet, s nem egy-egy osztályközösség jelent egy-egy KISZ-szervezetet. Nagy érdeklődéssel várjuk e kísérlet első gyakorlati tapasztalatait. KÉRDÉS: Szóljunk néhány Szót arról, hogy milyen a magyar és a csehszlovákiai fiatalok kancsolata, miként tekint a KISZ a mi új, egységes ifjúsági szövetségünkre, a SZISZ-re? VÁLASZ: Optimizmussal fogadtuk azokat a híreket, melyek az ifjúsági mozgalom egységesítéséről adtak számot. Jóleső érzés volt tudni, hogy most már normalizálódnak az ifjúsági szövetség problémái is, hogy az alapszervezetek fokozzák aktivitásukat, keresik a legmegfelelőbb tevékenységi formákat. Korábban nagyon jó kapcsolatok alakultak ki a határmenti megyék és járások között. Meggyőződésünk, hogy van még tartalék ezekben a kapcsolatokban, s a szomszédos megyék és járások felújítják ezeket a baráti kapcsolatokat úttörő- és KISZ-szinten egyaránt. Mert az ismerkedés, a ba- rátkozás, a találkozás minkét szövetség fiataljainak hasznára válik. A DÍVSZ némrégi jubileumi, budapesti közgyűlésén meggyőződhettünk arról, hogy kölcsönös kapcsolataink jó irányban haladnak, és szoros szálak fűzik egymáshoz a két ország fiataljait. KÉRDÉS: Visszatérve beszélgetésünk vezérfonalához, befejezésképpen: Miként jellemezhető a KISZ-fiatalok aktivitása az elmúlt időszakban? VÁLASZ: Fiataljaink megértették, hogy a fokozott lendülettel, akarattal végzett munka nemcsak a párt számára jelent kongresszusi ajándékot, hanem egyúttal saját problémáink megoldását is előmozdítjuk ezzel. Örömünkre szolgál, hogy a legkülönbözőbb felajánlások nem maradtak papíron, hanem az elvállalt feladatok többségét sikerrel el is végeztkü! A fenti beszélgetés során — gondolom — számos érdekes, számunkra is tanulságos kérdésről esett szó, s egyben rávilágítottunk a KISZ munkájának néhány mozzanatára. Kétségtelen. hogy a magyarországi fiatalok munkájának az iránytűje a közeljövőben — az MSZMP KB februári ülése határozatain túlmenően — a párt- kongresszuson kitűzött célok lesznek. MIKLÓSI PÉTER FELHÍVÁS ! A Kassai Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola Szocialista Ifjúsági Szervezete felhívással fordul minden szlovákiai középiskolához, hogy a Csehszlovákia Kommunista Pártja és Csehszlovák Kommunista Ifjúság (Komszomol) megalakulásának 50. évfordulójára, valamint a szlovákiai magyar tannyelvű oktatás 20 éves évfordulójára vállaljon kötelezettséget olyan értelemben, hogy tanítási időn kívül, főleg szabad szombatokon kapcsolódjanak be a társadalmi munkába. Az üzemek, vállalatok örömmel fogadnak minden segítséget. A mi iskolánkban az elmúlt és a mostani iskolaévben 20 520 brigádórát dolgoztunk le. Szabad időnket feláldozva segítettünk a Magasépítészeti Vállalatnak a lakások befejezésénél, iskolák építésénél, Csernőn és Kassán vagonokból árut raktunk ki, dolgoztunk a Magnezit Művekben, a Pol'noproduktának és így tovább. A munkát ezután is folytatjuk. Ipariskolánk kötelezettséget vállalt, hogy a tanév befejezéséig további 15 000 brigádórát dolgozik le. Csatlakozzatok ti is hozzánk! Az iskola SZISZ szervezete Déméndi beszámoló Kafasz Antal 25 éves déméndi kertész a CSISZ-ben, öt évvel ezelőtt megszerezte a Példás CSISZ-tag jelvényt. Odaadóan dolgozott a szakiskolán és katonai szolgálata alatt is. Vezette a technikai kört és a fiatal motorosoknak segített. Negyedik éve kertészként serénykedik a déméndi szövetkezetben. Felesége pedig a szövetkezet segédzootechnikusa. Mindketten kora reggeltől késő estig dolgoznak. Beosztásukkal elégedettek, jól keresnek. Céljuk: a mezőgazdaság fellendítése — teljes mértékben megvalósult. Munkájukban sokat segít Oberfranc István fiatal agrármérnök, a szövetkezet elnöke és Bállá József fözootechníkus. Ennél jobb munkaközösségről még álmodni sem mertek azelőtt. Tavasszal a kertészetben főleg a palántálás okoz nehézséget. A palánták nevelése könnyű, Ilyenkor az asz- szonyok is türelmesebbek, mert nincs egyéb munka a mezön, De azért ezt is megoldották, modern ültetőgé- pkk segítségével rövid időn belül elpoiántálják a dohányt és a fűszerpaprikát. Különösen a fűszerpaprika keresett árucikk, melyet Udvardon értékesítenek. Az idén Is, még a fagyok beállta előtt 15 hektárról takarították be a termést, és a dohánnyal együtt, melyet 4 hektáron termesztenek, közel fél millió korona bevételhez jut a szövetkezet. Az asszonyok és lányok január végéig simítják a dohányt, tehát munkáról csaknem az egész évben gondoskodnak a szövetkezet vezetői. A szomszédos állami gazdaságból is több mint 20 dolgozó átlépett a szövetkezetbe. Aki nem fél a' munkától, az jól keres. Az állattenyésztésben dolgozó fiatal házaspárok 4—5000 koronát visznek haza minden hónapban, és ehhez hozzájön még a gabona. A fiatal traktorosok érdeme is, hogy minden munkát időben elvégeznek a szövetkezetben. Kajasz Antal szerint Varga József jól összetartja az ifjúságot: brigádo- v kát szervez, a klubban teadélutánokat rendez. Csupán a testnevelés szorult a háttérbe. A déméndi labdarúgók ugyanis a tavaszt III. osztályban szerzett első helyet nem becsülték meg kellően, így a felsőbb osztályban az őszi forduló után az utolsó helyen végeztek a felnőttek, az ifjúsági csapat pedig a nyolcadik lett. Pedig a szövetkezet ebben is támogatja a démén- dieket. B. J. Déménd ANNI Fölforrósodik körülötte a levegő: Czéhmester Anni csinos fiatal Hány. A Kelet-szlovákiai Gépgyár konstrukciós részlegének technikusa ebben az évben hagyta el az iskolát, a kassai iparit, és máris belekóstolt abba, amit az idősebb tanárok „Majd megtudod, ha kikerülsz az életbe“ szavakkal emlegetnek. Ezer korona az alapfizetése, tisztán vagy hétszázat kap, és ebből kell a szállást, étkezést, ruházkodást fedeznie minden hónapban. A szülei ugyanis Bélyhen élnek, és Anni csak a hét végén utazik haza hozzájuk. A soványka fizetés ellenére sem nevezhető búskomor lánynak. Sőt! Sokat olvas, és hetenként kétszer a CSEMADOK színjátszóinak próbáján található. Mindig szívesen szavalgatott, és ha történetesen jobban ment volna a matematika, már másodikos korától kezdve szerepelhetett volna a „világot jelentő deszkákon“. A munkahelyén egyelőre nem bízzák meg különösen igényes feladatokkal, mert néhány hónapja dolgozik csupán. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy az évek folyamán jó munkaerő válik majd belőle. Persze megtörténhet az is, hogy Anni egy szép napon férjhez megy majd, bár erre most még nem is gondöl — és akkor esetleg fuccs a szakmának. Ezt csak én feltételezem, ő hevesen tiltakozik: mindenképpen munkaviszonyban marad, akkor is, ha férjhez megy. Az olvasáson. Színjátszáson és munkán kívül van még egy kedvenc időtöltése: a mozi. Legutóbb az ítélet c. magyar-román-szlovák koprodukcióban készült filmet látta, a Dózsa-felkelésről szóló alkotást. Egyes jelenetek megragadták, de többet várt a szélesvásznú produkciótól. Anni csinos fiatal lány, fölforrósodik körülötte a levegő: kevesek örömére, sokak bánatára. (bt)