Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-17 / 46. szám
8 ú] ifjúság Francis Gary Powers főhad nagy 1956-ban lett a Cl A repülésügy pilótája. Katonai repülőtársatvol együtt szerződést irt alá, amely 2500 dollár havi jövedelmet biztosított az addig 700 dollárból élő családnak. Powers és társai az úgynevezett „Overflight' t Atrepűlés/- akeióval foglalkoztak, ami magyarul légi kémkedést Is jelent. Erre a célra a legmegfelelőbb repülőgépeket, az V—2-t használták. Az U—2 az a gép, amely addig a legnagyobb magasságot érte el szovjet területek felett, illetve a Szovjetunió határainak közvetlen közelében. Powers még mielőtt a törökországi lncirlik katonai támaszponthoz került volna, az Egyesült Államokban különleges qyakrolati oktatáson esett át. A törökországi egységekhez vagy száz ember tartozott, közülük heten voltak pilóták. Eleinte inctrlikböl végeztek repü léseket, később a pakisztáni Lahaurból és Pesavárból. Az V—2-es repülőgépek katapüLtával, időzített de'strukciös mechanizmusokkal és önműködő pilótával voltak felszerelve. Szerencsétlen véletlen esetén a pilóták kyanld tablettákkal segíthettek magukon. Az „Átrepülés* nevű akció szigorúan titkos volt, de 1960-ban egy csapásra áz Újságok első oldalára került, és Powers neve ismertté vált az egész világon. „Nem sokkal azután, hogy az ü—2- es gépek „zavarókat“ kaptak (berendezést, amely akadályozza a radarok -»unkáját), előadónk egy újdonsággal hozakodott elő. Először nem tudtuk, mi az. Ügy nézett ki, mint a szeren- esepénz; egy egyszerű ezüst dollár, kis füllel a szélén. Tisztünk először lecsavarta a dollár fülét, és a pénz bői egy gombostűt húzott ki. A gombostűnek leszerelhető feje volt, a végén található keskeny vágások pedig valamilyen barna folyadékkal voltak megtöltve. Előadónk megmagyarázta, hogy a tű egyetlen szúrása azonnal halált okozhat. Később megtudtuk, hogy a tű hegye curareval van töltve, és ha úgy látjuk jónak, mától kezdve akár ezt hordhatjuk a hagyó mányos kyanid helyett. Nézegettük a varázsműszerecskét, és elégedettek voltunk. Kinek is jutna eszébe dollárban mérget keresni? kényszerleszállást kell végeznünk szovjet területen? Az ezüst dolláros méregtü is okot adott a kérdés feltevésére. Vártam, hátha más fejét is hasonló gondolatok foglalkoztatják majd, de kérdezni nem mert senki. Félreérthetetlen aggodalmaimról szóltam oktatónknak: — Ml legyen velünk, ha kényszer leszállást kell végeznünk a Szovjetunió területén? Vannak-e összekötte téselnk ottani emberekkel és meg kaphatnánk-e azok elmét? — Semmilyen elmekkel nem szolgálhatunk. — Rendben van. De mondjuk a gép pilótáját elfogják. Mit mondlon, menynyit mondhat? A válasz szó szerint így hangzott: — Akár a teljes igazságot. Előbb- utóbb úgyis kihúzzák magából még a gondolatait Is. Az idő tájt már nem volt nyugodalmunk. 1958-ban lényegesen meg- rttkftották repüléseink számát, de 1960-ban egyszerre két nagy repülés is érintett: az egyiknek tartalékosa, a másiknak pilótája voltam. Az első repülés előtt egyszerre o- lyan kérdést tettem fel oktatóimnak, amely ugyan mindnyájunkat régóta izgatott, de senki sem beszélt róla. Az „Átrepülés“-akció már csaknem négy éve sikeresen működött, de ad- dfg egy szó sem esett annak esetleges kudarcáról. Mit tegyünk, ha rakétatalálat éri gépünket? Vagy egyáltalán, ha meglazul egy csavar és Tudtuk, hogy májusban Párizsban nagyhatalmi értekezlet készül. Beszélgettünk róla, habár nagy reményeket nem fűztünk hozzá. Ugyanúgy fejtegettük J. F. Kenndy győzelmét Humphrey felett, De Gaulle látogatását az Egyesült Államokban, és igyekeztünk valamilyen kapcsolatot felfedezni a nemzetközi események és repüléseink megnövekedett szánva között. Csak inkább sejtettük, hogy a titkos szolgálat számol azzal, hogy az oroszok hamarosan megoldják az irányítható rakéták problémáját, de addig is a lehető legtöbb információt a- karták megkaparintani. Ki tudja, a valóságban hogy volt. tény, hogy első repülésünk zavartalanul zajlott le. Nem volt okom arra, hogy kételkedjem az én repülésem si kerességében. De volt itt egy dolog, amely mégis gondolkodásra készte tett. Első Ízben nekem kellett átre pülnöm az egész Szovjetuniót a pakisztáni Pesavarból a norvégjai Bodá ba. A távolság 3800 mérföld. Az akció célja az volt. hogy olyan objektumok fényképezéséhez jussunk, amelyeket előttünk még senki sem fényképezett le. Pesavárból kellett indulnom, átre pülve Afganisztánt és a Hindukust. A Szovjetunióban Dusanbet, az Arai-tót, Cseljabinszkot, Szverdlovszkot, Kirovót, és Archangeleszt érintve kellett volna eljutnom a norvég tengerparti támaszpontra. A 6000 kilométernyi re- pülőutat kb. 9 óra alatt kellett megtennem, ennek háromnegyed részét a Szovjetunió területe felett. Kora reggeli ijidulás esetén a késő esti órákban érkeztem volna Norvégiába. Csomagomban pénzt C’vil öltönyt, borot vakészletet tettem. Törökországból húszán repültünk Pakisztánba. Ennyi ember szükséges minden kémrepülő felszálláshoz: orvos, navigátor, előadó, gépészek, fényképészeti szakemberek, elektronika specialisták, rádiósok, segédpilóták stb. Pesavárban nem luxusszálloda várt ránk. A magunk főztjét ettük, és hamarjában összetákolt ágyakon aludtunk. Engem büszkeséggel és biztonsággal töltött el az érzés, hogy gép. jeink egyik legjobbján teljesíthetem majd feladatomat. A repülés gondolata egyáltalán nem aggasztott. Eltekintve attól, hogy az egész Szovjetuniót kellett volna átrepülnöm, a program nem sokban különbözött előző repüléseimtől. Én voltam a támaszpont „öreg rókája“. Társaim szinte kivétel nélkül már visszatértek az Egyesült Államokba, újoncok között éltem, és egyikük sem repült annyiszor, mint én. A terv szerint reggel hatkor kellett volna Indulnom. Előző nap már délután négykor ágyban voltam, de a hangárban akkora volt a zaj, hogy alvás helyett — mint mindig, most is csak inkább hánykolódtam. Éjjel kettőkor felébresztettek, már éppen öltözködtem, amikor jött a parancs, hogy a rossz időjárás miatt a repülést huszonnégy órával elhalasztják. Másnap minden megismétlődött, szombaton sem repültem, sőt azt Is megtudtam, hogy nem azt a gépet ka. pom, amelyre számítottam és amely nek annyira örültem. A helyettes U—2-t (360-as számú) „selejtnek“ is nevezték, mert alighogy megjavították egyik elromlott alkatrészét, máris a másik javításához láthattak. Többször megtörtént az Is. bogy egyik hajtóanyagtartályból nem szívódott ki minden hajtóanyag. Vasárnap reggel ismét korán keltem, megreggeliztem, az orvos is csak bizonyíthatta tökéletesen egész, séges állapotomat. A tartalékpilótán kívül velem tartott Bob is, aki a 630- ast Pesavárba hozta. Bob jó barátom volt, a repülés ideje alatt az volt a kötelessége, hogy lelezze, ha túlságosan eltávolodtam a rádiós összeköttetés hatásvonalától. A rádtósgomb kétszeres megfordítására vagy egy szignált kellett sugároznia, ami azt jelentette, repülj tovább a terv szerint, vagy hármat, ami a „térj vissza a tá. maszpontra“ parancsot jelentette. Az utolsó oktatás szerint ha fogytán lesz az üzemanyagom, akkor Finnországon és Svédországon keresztül kell Norvégiába repülnöm. Kényszerleszállás esetén legjobb, ha ezt norvég területen végzem; rosszabb, ha Svédországban és csak végső esetben finn területen. De bárhol, csak a Szovjetunióban nem. — Ezüst dollárt akar-e az útra? Azelőtt sose akartam, de ez most más volt: nem bíztam tökéletesen a gépben. A tű egyetlen szúrása azonnali halált jelent... Gondolkoztam. — Igen — mondtam az ezredesnek, és repülőruhám zsebébe süllyesztettem az érmét. Azóta rengeteg Időm volt a gondolkodásra, de máig sem tudom biztosan, miért is vittem magammal a méreggel töltött tűt. Reggel negyed hatkor Bob segített a repülőgép kabinjába. Akkor már egy órája sütött a nap, nagy volt a hőség, és Bob' levetette Ingét, hogy legalább a napfénytől egy kicsit megvédjen. Mindent átellenőriztem és vártam. Hat óra volt, de semmi sem történt. Közölték velem, hogy a Fehér Ház beleegyezésére várnak. Már ez Is különös volt. Amíg az elnök beleegyezésére volt szükség, addig egyetlen indulás sem késett. Az alsónadrágomból lassan facsarni lehetett a vizet, és az arcomról is patakokban folyt a verejték. De nem tehettem semmit. Negyed hétkor már szinte bizonyos volt, hogy nem repülök, és én örültem, hogy levethetem majd átizzadt gúnyáimat. De még mindig izzadtam és vártam. Hat húszkor megszólalt az indulást jelző szignál. Startoltam Ezután már minden simán ment. A felhők felett hideg volt, és ezt a gépben is éreztem. Az átizzadt ruhában ugyan nem volt valami fenséges, de legalább már nem izzadtam. Bekapcsoltam az automatikus pilótát, és kitöltöttem a repülésjelentés első oszlopát. A gép (360) és a repülés számát (4154) már régebben beírtam, maradt az időpont és a dátum. 1960. május elseje, 6 óra 26 perc, és még bejegyeztem, hogy az indulás félórás késéssel történt. Bob utolsó jelzése után olyan csend vett körül, hogy szinte egyedül éreztem magam. (Folytatjuk) Mini IMIM 'S « £ o “> A! . o '3 ^ 2 « • „Orion“: Számtalanszor közöltük már, hogy a cs®k jeligés levelekre nőm reagálunk rovatunkban. Az ön versei a- zonban vannak annyira rosszak, hogy már így is lebeszéljük. A legjobb sora: „Te vagy a fény a sötét ésszakában". Sajnos még a régi slágert se tudta pontosan és helyesen leírni. • „Deje“: Egyetlen verse a- lapján se biztatni, se lebeszélni nem tudjuk. Sok benne a zavaros, logikátlan, összefüggéstelen sor. (Pl.: /Mattra várunk itt e sárgömbön, / Hogy mint angyal mennybe röpködjön / stb. Tanulnia kell! • M. F. Tornaija: Az az érzésünk, hogy félreértette felhívásunkat. Mi nem költőket toborozunk, hanem tudósítókat, éppen ezért prózával (hírrel, riporttal, tudósítással) kel! próbálkozni. Ha így Is vállalja — küldjön írásokat! Ami a verseit illeti: Nehézkesek, darabosak! Gondolati felépítésük hibás. Képei szokványosak! Több bátorságot, újjáteremtő kedvet! Ogy valljon a világiról, ahogy ön előtt még senki. Azt próbálja verseibe írni, amit eddig még senki se vett észre! Tanuljon! • G. S. Hengrin, Szeszte: U- tánérzések (Békét, békét a világnak — Petőfi), rengeteg logikai, nyelvi zavar /„Hóhérok portyádnak, / a bérei hegy tetőn, / s kínzó kezét a halálnak, / nyakunkra osztják szét./ — Lebeszéljük! Természetesen csak a verselésről! Az irodalom szer etetőről nem! • „cm dzsí“: Szó sincs ei- tanácsolásról (egyelőre), csupán hibáira, hiányosságaira a- kartuk figyelmeztetni. Hogy megfogadja, vagy sem, az ön dolga- Természetesen kételkedhet is... Azt, hogy ön mit a- kart', óhajtott írni a levelében, nem tudhatom, nem vagyok gondolatolvasó, csupán a leírtak alapján ítélhetek. Haragról szó sincs — szeretem a kemény embereket! Ellenben ha kételyei támadtak — van más szerkesztőség is, ahol próbálkozhat... Most is a versek logikájára / gázolva halántékig a vízben / stb. / szemdiillesztve homlokig / a vízben / stb. hívnánk fel a figyelmét. A versépítése színtelen, erőszakolt- nak hat! Tanuljon! Bízunk a fejlődésében. „A hőgolyókat addig görgesse, míg hóembert nem formálhat belőlük!“ „A nemiségről nem illik beszélni, ez már maga is erkölcstelenség“ — hangoztatják útón-útfélen. Ez a felfogás a szexualitást kirekeszti az élet normális menetéből, és egy szégyeNnirwaJé szükségletté aiacsonyítja le. ,,A nemiség magánügy, amihez senkinek semmi köze.“ A nézet bizonyos fokig helytálló, de az emberek általában nem tudják a szexuális élet megfelelő, humanizált formáit megtalálni. Nem tudják, mert a társadalom nem gondoskodik a megfelelő szexuális nevelésről, a közvélemény „magánügy“ felkiáltással, képmutatássai és élszeméremmel elhárítja magától a korszerű megoldást. Évszázadokkal ezelőtt elvetették, sőt büntették az egyes emberi szervek, a szív, a máj, a tüdő, vese stb. működésének tanulmányozását. Akik ilyen kísérleteket végeztek, nemegyszer üldözték őket. Vegyük azonban fontolóra: Hol tartana az orvostudomány e megfigyelések nélkül? S ma ismét hasonló dilemma előtt állunk: Folytassuk-e megfigyeléseket a szexuális kérdésekben, avagy sem? Íme Hans Gte- se professzornak, a hamburgi egyetem szexuológlal intézete munkatársának a válasza: „Természetesen az a véleményem — és határozottan nem vagyok egyedül —, hogy a szexuális élet kérdéseiben végzett ésszerű felvilágosítás szükséges és lehetséges, bár ennek a felvilágosításnak a lehetőségei meglehetősen korlátoltak. A .merni inger-reakció“ sémája immár elavult. Ma sokkal fontosabb egyszer s mindenkorra a köztudja tba vésni, hogy a „nemi inger-reakció" séma szerint értelmezett „szerelmi technika" nemegyszer az őszinte szerelem útjában állhat". Sajnos, nálunk is elég gyakran összekeverik a fogalmakat, és éppen ez vélt ki súrlódási felületet. egy embertelen társadalom viszonyait fejezik ki, az újak még csak most körvonalazódnak. Mégás a közhiedelem azt tartja, hogy a régi társadalmi rend erkölcsöset* volt. és napjainkban lazák az erkölcsök. Mi az igazság? E kérdésre legtalálóbban ismét Oswalt Koile könyvének pél dálózásávai válaszolhatnánk. A pszichológus megemlíti, hogy tanúja volt az egyik társaság vitájának. Az idősebb hölgy és a társaság idősebb tagjai egyaránt azon a véleményen voltak, hogy manapság túlságosan gyakran feszegetik azt a problémát. „Mi sem voltunk szentek, szerettünk, sőt szeretkeztünk, de nem beszéltünk ennyit róla" — jelentette ki a hölgy. A társaság fiatal tagja a kővetkezőképpen utasította vissza a vádat: ,,Mi őszintébbek vagyunk — és talán ez a baj. Meggyőződésünk, hogy minél jobban ismerjük az élet fontos problémáit, minél több tapasztalatot cserélünk — egymás között, annál jobb. Beleértve a szexuális életet Is.“ Mi az új erkölcsi magatartás csiráit az ifjúságban keressük. Abban az ifjúságban, amely mér a szocializmusban született, és mentes minden előítélettől. A téma őriási. A szexualitással azért foglalkozunk, mert az erkölccsel lényegi kapcsolatban van, a változás ezen a téren igen nagy és a legkevésbé ismert. Milyen ellenvetések merülhettek fel a kérdés részletes vizsgálatával szemben? „Rátereli az ifjúság figyelmét a nemiségre, ahelyett, hogy elterelné arról." A figyelem elterelése azonban nem óid meg semmit. Ez az álláspont az előbbiekben felsorolt torz formákhoz vezet. A hallgatás és a képmutatás nem helyettesítheti a nyílt és őszinte problémaié!táráét. A misztifikációk és a tisztázatlanságok tudatos eloszlatása feloldja az indokolatlan és zavaró feszültségeket. Ha egy jelenséget megismerünk és elhelyezzük az ösz- szefüggések rendszerében, befolyással lehetünk rá, és fel tudjuk használni e rendszer irányításában. Ezért tartjuk fontosnak a kérdés tanulmányozását. Cinkos szemhunyoritások, disznő vicoek, kínos és fagyos hallgatás, kétértelmű célzások, gátlástalan közlékenység: a mindennapi életben többnyire ezekben a formákban jelenik meg a szexualitás mint téma. Ez furcsa és nevetséges. Ha józanul belegondolunk, a szexualitás az élet természetes velejárója. Alapvető szükséglet, akár az evés, ivás, alvás. A nemiség azzal vált ki á többi szükséglet közül, hogy az emberi e- gyüttéáést szabályozó érdekek egyik ütközőpontjává vált. Az egymást követő társadalmi formák megelégedtek fél- vagy álmegoldásokkal. A XX. század második felében felhalmozódott problémák robbanásszerűen felszínre kerültek. Az új társadalmi forma, a szocializmus megjelenése nem szüntette meg automatikusan a régi erkölcsöket. A régi erkölcsök a- zonban az új társadalmi rendszerbe nem illeszthetőek bele, mert (Folytatjuk)
