Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-17 / 46. szám

új ifjúság 7

A kötelező hit annyit ér, mint a kötelező hitetlenség.-0A hívő ember hiszékeny.-0A vakhívő irtózik a bizonyítékoktól-0Valahogyan még csak el tudnám viselni a világot, csak a végtelenségével ne bosszantana.-0Az istenfélelem spirituális avévasáq-0A cinikus pap is hisz a hit hasznosságában.-0Könnyebb valamit elhitetni, mint elhinni.-0Ahelyett, hogv azon töprengenénk, van-e túlvilág, igyekezzünk megbarátkozni azzal a gondolattal, hogv van evi- lág.-0Talán nem is nagy az, ami mérhetetlenül nagy.

Bdlohvosztyikova

A tóparton főszerenéb-n új, rokonszenves szovjet színésznőt ismerhetünk meg — Natasa Belohvosztyiko- vát. Lena alakítása a fiatal főiskolai hallgató első filmszerepe. Az idei Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon ezzel a szerepével elnyerte a legjobb női alakítás díját.

— A tóparton az első filmem. A tanárom forgatta, aki felfedezett, és javasolta, hogy a filmművészeti főiskolán folytassam a tanulmányaim. Lena szerepe így egyben iskola volt a számomra, bár úgy érzem, hogy az alkotók egy kissé idealizálták.

• Milyen egy szovjet „diák-színésznő“ élete?

— Nem könnyű. Az oktatás reggel kilenctől délután ötig tart. Fél hattól tizenegyig színpadi próbára járunk. Ez egy napi műsor. Vasárnap rendszerint összejövünk valamelyik diáktár. sunknál, és megint csak próbálunk. Filmszerepekhez ritkán jutunk.

• Legközelebbi tervei?

— Először is szeretném befejezni az egyetemet. Időközben már kaptam néhány filmajánlatot, de Lena szerepével szemben kevésbé érdekesek. Attól tartok, hogy egyhamar nem találkozom pályafutásom alatt olyan rendezővel, és emberrel, mint Szergej Gera- szimov.

A film főhősei: a tudós (Oleg Zsakov) és lánya, Lena (Natalija Belohvosztyikova).

<w»wi —

A

tóparton

A mozi'átpgató e film megtekintése után bizonyára vegyes érzésekkel távozik a moziból. Ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy a szovjet filmgyártás immár klasszikusa, SZERGEJ GERAS7.IMOV az Emberek és állatok és az Újságíró után ismét nagyszerűt alkotott. A rendező kijelentése szerint ez a három film tulajdonképpen trilógia. Központi témája a ma embere — a fiatalok emberré válása.

— Az élet bonyolult, és filmemben is igyekeztem ilyen színben feltüntetni. A főhős és apja alakján keresztül nyomon követhettük az új ember nevelésének problémáját, az ember belső viaskodá- sát, két generáció problémáját. Bemutatom az apa befolyását lánya jellemének és világnézetének alakulására. Fontos szerepe van a filmben az ember és a természet kapcsolatának. A természetben nemcsak a jövedelem forrását látom, hanem az erkölcsösség, a tisztaság megtestesítőjét — jelentette ki a világhírű rendező.

A film az idei Karlovy Vary-i film- vesztiválon nagydíjat nyert. Szakértői körökben sok vitára adott ugyan okot. de szinte egyhangúlag elismerték, hogy alkotóinak tökéletesen sikerült visszavetíteni a természet, a Bajkál-tó páratlan szépségét; megrajzolni a főhős legszebb emberi tulajdonságait.

— Véleményem szerint nagyszerűen sikerült a főhős, Lena alakjának megformálása — jelentette ki Jean Raffaeli. a France Presse . hírügynökség tudósítója. — Megtestesíti az ifjúság legszebb tulajdonságait: a tisztaságot, őszinteséget és egészséges türelmetlenséget.

— Nemcsak a Szovjetunióban, hanem az Egyesült Államokban és az egész földkerekségen nagy nyugtalanságot

vált ki a köröttünk lévő világ harmóniájának megbomlása — mondta a filmmel kapcsolatban Henry Shapiro amerikai újságíró — Ezért A tóparton mondanivalója rendkívül időszerű.

FORGATÓKÖNYV: Szergej Geraszimov.

RENDEZÉS: Szergej Geraszimov.

KAMERA: Vlagyimir Rapoport.

SZEREPLŐK: Natalija Belohvosztyikova, Oleg Zsakov, Vaszilij Suksin.

(P)

^ ü— !o 5 £ o J» c « a

aj a> _ as N (8^

is-;©

.5 < « a c — £

o . *c3 “•S'S s- S

U CD CO N -w '

n tfl ^

W '0> >3

S N *<§

r- c*-' o s £ ca J*

+J ©

S w

cd © "cd £

S C 2 ~

' -r-s

g:8

E

JE ^ N ~

r- -r* o

»cd cd £ JS I £ 2 “ ■

S íí s. 5

fi —

I - Í c

I :3 x> *

N C V

5*5«

fs 2C

W S3 Cd r

* «S3 £

ís ©5 ,r « -M „ ;

“*J:

öt esztendeje, eg.y május végi estén, ott sétáltam a moszkvai Cvetnoj Bulváron, a Mir mozi felé; az előadás kezdetére vártam. A szállodai adminisztrátor segített, úgy jutottam jegyhez Kozincez Hamlet-filmjé- nek késő esti előadására. Mit tudtam a Hamlet-filmről? Hogy a dán királyfit Innokentyij Szmoktunovszkij játsz- sza; az az izgalmas, modern színész, aki nem sokkal azelőtt az Egy év kilenc napjában a nagyszerű Batalov érzelmi és értelmi „ellenlábasa“ volt. Ám újfent meg kellett tanulnom egy nevet. Egy ifjú színésznőét, aki Ophelia hószínú mezét öltötte magára. Igen, Anaszta- szija Vertyinszkaját láttam már korábban is, a Bíbor- színű vitorlákban meg a Kétéltű emberben, „találkozni" mégis a Hamletben találkoztam vele először.

Első filmszerepeit, Ophéliája fényében, nemcsak én nem tudom pontosan fölidézni, ő maga sem emlékszik rájuk valami szívesen. A tizenhat éves kislány akkortájt körülbelül ilyen rendezői „instrukciókat" kapott: forduljon jobbra, forduljon balra, mosolyogjon, jó, köszönöm, felvétel. Tanulni nem sokat tanulhatott belőlük. Ezt akkor érezte, amikor már a Scsukin-színmű- vészeti iskola növendéke lett, és olyan színésztanárok oktatták, mint például a művésznek is, pedagógusnak is kiváló Borisz Zahava.

És akkor érezte meg rendező és rendező között igazán a különbséget, amikor — meglepetésszerűen — őt, a még színiiskolást választotta ki Grigorij Kozincev a Hamlet Opheliájara. Anasztaszija Vertyinszkaja kétségtelenül nagy tehetsége, ez a csiszolatlan gyémán', a hosszú ideig tartó felvételek nagyszerű műhelyében kaphatta meg iqazi alakját és csillogását. Ophelia szinte eggyé vált a fiatal színésznővel, együtt volt vele ábrándozó és meghökkenően riadt, szemérmesen szerelmes és tébolyba hajló. A világ úgy zárul össze a bájos lány körül, mint az a fémvázas ruha, amelyet a film egyik érdekes jelenetében ráadnak, ráerőszakolnak szinte Iszonyúan nehéz szerep! S Vertyinszkaja úgy aratott rajta föltétien diadalt, hogy a filmben egy pillanatig sem a színésznő jelenléte érzett: Ophelia volt jelen, ahogy az avoni költő megálmodta.

Van Konsztantyin Pausztovszkijnak, a nemrég elhunyt nagy szovjet írónak egy önéletrajzi vázlata, a Röviden magamról. Ott írja, hogy a kijevi gimnáziumban iskolatársai voltak Bulgakov, az író, Ljatosinszkij, a zeneszerző és Vertyinszkij, az énekes. Nos, ez az Alek- szandr Vertyinszkij az édesapja Vertyinszkajának; édesanyja festőművész és színésznő. Nővére, Marianna is színésznő, Hucijev Húszévesek című fimjében játszott.

Ilyen környezetből, ilyen körülmények közül szinte természetes, hogy Anasztaszija is színésznő szeretett volna lenni. És hogy azzá is lett, azt csupán az Ophelia után kezdte érezni. Ezzel a kész színésznővel ismerkedhettünk tovább, két Tolsztoj-szerepében. 0 volt a Háború és béke Lizája és az Anna Karenina Kittvie. Tolsztojnak ezek a nőalakjai nagvjából-egészéből azért vannak, hogy létükkel, önnön kisebb .sillaofényükkel mintegy fokozzák egy Natasa vagy egy Anna ragyogását. Hogy — ha szabad így fogalmazni — az ő szőkeségük körében még mélyebb tónust kapjon a főhős sötét hajkoronáia. Nehéz szerepek! És Anasztaszija Vertyinszkaja úgy oldotta meg őket, akkora művészi alázattal és erővel hogy tudta az alakok értékrendjét, nem kívánta fölemelni őket, s éppen így lett igen fontossá mind a kettő.

Férje Nyikita Mihalkov, a remek fiatal színész, aki Budapesten is filmezett. A Csillagosok, katonákban láthattuk, a közelmúltban pedig a Kapaszkodj a fellegekbe egyik szerepét játszotta.

D. L.