Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-10 / 45. szám

A forgalmi rend

MEGSÉRTŐJE

Amikor Don Cleary a rendőrszoba ajtaján kipillantott a vásártérre, Billy Kemp kollégáját látta közeledni egy ismeretlen férfivel. Az ismeretlen haja egészen ősz volt, testén jól szabott ruha feszült, és hangosan vitatkozott Kemppel.

— Szóival, most szerencsésen sikerült elintéznie, hogy elkéstem a megbeszélt találkát — hangoskodott az idegen — és most mi lesz tovább? Valószínűleg büntetést fizetek, vagy talán azt akarják, hogy az éjszakát maguknál töltsem a „svéd függöny“ mögött?

— Miattam az élete végéig is a „syéd függöny" mögött élhet. Ez attól függ, mit követett el — szólalt meg Cleary — tessék, foglaljon helyet.

— A kereszteződésen balra fordult el, holott ez tilos. Amikor megállítottam, szemtelen és durva volt.

— Miért nem hallgatja meg békében az őrmester kioktatását? Csak a kötelességét teljesíti, ha felhívja a figyelmét a közlekedési szabályokra.

— Mert nincs időm végighallgatni egy fontoskodó ember prédikációját. Gyerünk, mit akarnak velem?- Mindent bevallók, mondják meg, mennyit kell fizetnem.

Másra sem volt Clearynek szüksége ezen a vasárnap délutánon, mint egy letartóztatott polgárra. Kár, hogy ilyen szemtelenül viselkedett, különben egy kis megrovás után elengedhette volna.

Tulajdonképpen még most is megtehetné, de egyszerre azt vette észre, hogy a következő szavakat mondja:

— Csak nyugalom, foglaljon helyet, mi a neve?

— Sieberlingnek hívnak, s megmondhatom, ha fölöslegesen zaklatnak, még: megbánja.

— Kérem a hajtási jogosítványát. Sieberling elővette a levéltárcáját.

A benne levő müanyagtoktoan volt a jogosítvány. Amikor ki akarta húzni, Cleary rászólt:

— Adja ide az egészet.

Sieberling habozott egy másodpercig, majd az Íróasztalra dobta a levéltárcát. Cleary kinyitotta, és észrevette, az egyik reteszben vastag pénzköteg van. Felpillantott és Sieberling szemében aggodalmat vélt látni.

— Don, a kereszteződésen nincs senki. Nem lenne jobb, ha visszamennék?

— Akarsz még ehhez az esethez valamit hozzáfűzni?

— Nem.

— Rendben van, menj vissza.

Az őrmester távozása után Cleary szemügyre vette a jogosítványt. Tulajdonosának neve Alvin R. Sieberling, 19, Sun Crescent, Montreal, Kanada. A jogosítványt tartó műanyag- retesz mellett a levéltárosban még egy egész sor hasonló harmonika- szérűén összecsukott retesz volt. Mindegyikben csekkfüzetecskék.

— Figyeljen ide — szólalt meg Sieberling, hangija már egyáltalán nem volt arrogáns — magunk között vagyunk. Belátom, csúnyán viselkedtem. De mit tegyek? Ilyen a természetem. Feledjük el az ügyet. Vegyen ki egy húszdollárost a levéltárcából, azután adja ide a tárcát és én pillanatok alatt eltűnők. Oké?

Cleary érezte, ahogyan arcába szökik a vér.

— Mr. Sieberling, az ön érdekében úgy teszek, mintha nem hallottam volna semmit.

— No, aztán mi van... — Sieberling mosolya elárulta, mi a véleménye a rendőrről.

Cleary megnézett néhány csekk- könyvet. Utazási csekkek voltak, melyekkel éttermekben, szállodákban fizetni lehet. Az egyik rekesz vastagabb volt mint a többi. Cleary belenézett. Két csekk-könyv között egy összehajtogatott papírt talált. Kihúzta. A papír egy Emery Disco névre szóló hajtási jogosítvány volt.

— Mit csinál maga két hajtási jogosítvánnyal, Mr. Sieberling?

Sieberling hallgatásából Cleary félelmet vélt kiolvasni. Csak hosszabb habozás után szólalt meg:

— A másik jogosítvány egy üzlettársamé. Mr. Disco szabadságira utazott repülőgéppel és én viszem most utána a jogosítványt, mert kocsit a- kar bérelni a kölcsönzőből.

— Látom, nagyon gondosan eltette.

— Természetesen, nem akartam el-» veszteni.

— Disco, Disco — Cleary forgatta a jogosítványt az ujjai között. Nagyon ismerős nekem ez a név.

Sieberling hallgatott.

— Mintha .valahol olvastam volna — Cleary az asztalon fekvő újságcsomó között kezdett keresgélni. Megvan! Disconak hívták azt a szélhámost, aki néhány nappal ezelőtt tűnt el Torontóból. Egy csomó különböző embertől fölvett kölcsönnel. A kárt egy millióra becsülik.

Cleary felállt és becsukta az utcára vezető ajtót. Majd az őrszöba sarkában levő ketrecszerű, ráccsal elválasztott terület ajtaját nyitotta ki.

— Letartóztatom. Kérem, menjen be ide.

Eltekintve néhány lármázó részegtől és egy zsebtolvajtól, Cleary még életében senkit sem tartóztatott le. Töprengett, vajon nem bánik-e foglyával túl udvariasan.

— Valóiban Sieberling a nevem, és ön hibát követ el, melynek önre nézve kellemetlen következményei lesznek.

— Majd akkor bocsánatot kérek —. Cleary becsukta a rácsos ajtót.

A letartóztatott levette zakóját, gondosan összehajtotta és a cellában lévő priccsre tette. Majd az ajtóhoz lépett.

— Amíg egyedül vagyunk, még mindig van lehetőségünk, hogy okosan beszéljünk. Az előbb megsértődött, mert húsz dollárt kínáltam. Jól van. Most egy nagyobb ajánlatot teszek. Húszezer dollár készpénzben.

Cleary úgy érezte, az izzadt, nedves ing jégigé fagyott a testén.

— Várjon. Ne válaszoljon — folytatta a letartóztatott — .még nem olvasta meg a pénzt a levéltárcámban. Ha belenéz, meglátja, egy csomó e- zerdolláros is van ott. Itt nálam is van még pénz, és a kocsiban is. ösz- szesen 125 ezer dollár. Nem kell semmit tennie, csak leszámolni húsz ezrest, és kinyitni ennek a ketrecnek az ajtaját. Hiszen a kollégája nem tud semmiről. Ö csak a forgalmi szabályok megsértéséért hozott ide.

Cleary anélkül, hogy válaszolt volna, felemelte a telefonkagylót. Egy számot tárcsázott.

— Központ? Kérem kapcsolják a torontói rendőrkapitányságot.

— Maiga megőrült! Gondolja még meg! Húszezer dollár! Ilyen alkalma nem lesz több az életben.

— Jó estét. Itt baytowni örszoba, Cleary törzsőrmester. Van itt egy férfi, akiről azt gyanítom, hogy Emery Disco. Mindenesetre ilyen névre szóló jogosítványt találtam nála. ...Ötvenöt körüli, kövérkés, fehér haj, jól öltözött... igen, bezártam. Rendben van, itt tartom... Kilenc körül várom önöket — a kagylót a villára tette.

— A legnagyobb marhaság, hogy fölöslegesen dobta el magától a húszezer dollárt. Az úton majd felkínálom a kollégáinak. Ha azok is őrültek, akkor lefizetem a börtönőrt, vagy a bírót. Akinek annyi pénze van, mint nekem, nem fejezi be pályafutását börtönben'

Cleary nem válaszolt- Hét óra felé telefonon szendvicseket és kávét rendelt a közeli Paragon étteremben. Amikor megérkezett az étterem kifutófiúja, Sieberling fizetni akart.

— Hagyja — szólalt meg Cleary — most a mi vendégünk.

Sieberling megkérte, legalább borravalót adhasson a fiúnak.

— Ha megérkeznek a torontói fickók, bizonyára nagyon meg lesz elégedve önmagával.

— Elsősorban akkor leszek elégedett, ha magát lerázom a nyakamról.

— ön az egyetlen ember, már a- zok közül, akiket ismerek, akinek nem kell a pénz.

— Ugyanúgy szükségem van rá, mint másnak.

— Csak az én pénzemet nem akarja— Akarni akarnám...

— Akkor miért nem veszi el?

— Mert ez törvényellenes lenne.

A letartóztatott érezte, Cleary hangjában a harag nyomait. Elhallgatott, leült a priccsre és a kávéját kezdte szürcsölni.

Cleary az órájára pillantott. Még egy óra és itt lesznek a torontói rendőrök. A letartóztatott ismét a rácsos ajtóhoz lépett.

— Miért kívánja, hogy feltétlenül fegyházba kerüljek?

— Mert a rendőrség körözi önt, és én rendőr vagyok.

— Megértem. De próbáljuk okosan nézni a dolgot. Vegyük tisztán az emberi oldalát. Mi rosszat tettem? Nem gyilkoltam meg senkit. Éhen sem halt miattam senki.

— Ezt honnan tudhatja? Egy nagy csomó pénzt lopott.

— Hát hallgasson ide. Az emberek, akiket megloptam, pénzüket uzsorára használták. Pénzükkel nem a társadalmat szolgálták, hanem embereket nyúztak meg. Nem érdemelték meg azt a pénzt.

— És maga megérdemelte?

— Tudja, mit kellett megdolgoznom, amíg kicsaltam tőlük?

A telefon csengője megszólalt. Cleary felemelte a kagylót.

Az egyik torontói detektív hívott. Útközben egy kis motorhiba keletkezett, egy félórát késni fognak.

Cleary ismét az órájára pillantott. Kihúzta asztalán a fiókját, végignézte az ott heverő ceruzákat, kapcsokat, majd megint becsukta a fiókot. Az idő lassan telt.

— Az ügy most egy kicsit kompli- kálódott ezekkei a torontói fickókkal — mondta tovább a möndőkáját a letartóztatott — de azért még meg lehetne oldani. Egy kicsit megsebzem az arcát, csak egy kis kék folt a szeme alá és az áliára. Majd azt mondja, WC-re kértem magam, megtámadtam és megszöktem.

— Szeretné megpróbálni, leütni engem? Kinyithatom az ajtót.

Cleary kezei ökölbe szorultak.

— Tudom, szívesen verne össze. Egy félóra múlva megérkezett a

két torontói detektív. Amikor meglátták a letartóztatottat, az egyik felkiáltott:

— Igen, ő az.

Cleary kinyitotta az ajtót, és a detektív bilincset kapcsolt Sieberling kezeire. Ezalatt a másik Torontót tárcsázta ki a telefonon.

— Halló, főnök? Itt Donovan. Bay- towraban vagyunk. Átvettük a fickót és azonnal indulunk vissza. Éjfél körül érkezünk... Oké, minden rendben — letette a kagylót.

— Azonnal indulunk, nehogy valami komplikációnk legyen ezzel a döggel. Kösz, az együttműködésért.

Már az ajtóban voltak, amikor Cleary utánuk szólt.

— Még szeretnék valamit mondani.

— No, ki vele!

— Ez az ember egész este húszezer dollárt ígért, ha elengedem. Ha az úton „megszökik“ nektek, akkor bajt keverek belőle.

A két detektív egymásra mosolygott.

— No nézd, még gazdagok is lehettünk volna.

Az ajtó becsapódott mögöttük. Cleary még egy ideig tűnődött. Éppen a feleségét akarta felhívni, a- mikor ismét nyílott az ajtó. A Paragon étterem csaposa lépett be, fülénél húzva a kifutó fiút.

— Ide hoztam, Don, ezt a köly- köt. Láttam, ahogy húsz dollárt számolgat. Először azt hittem, a kasz- szából csente el. De ott minden rendben van. Sokkal nagyobb bajt kevert ez a trotil. Bevallotta, a pénzt a letartóztatott embertől kapta itt az őrszobán. Ez a darab papír is nála volt.

Cleary átvette a papirost, rápillantott és elsápadt.

„Ez a tíz dollár a tiéd. Hívd fei Kingstont, a 639-8001-es számot, kérd a telefonhoz Donovant és mondd meg, hogy Discot a baytowni őrszobán letartóztatták. Ha Donovan megérkezik, kapsz tőle még tíz dollárt.“

Ez állt a darab papiroson. Cleary a fiúhoz fordult.

— Miért tetted ezt, fiam? Hiszen tudtad, hogy bűnöző.

— No és aztán? Húsz dollár egy nagy rakás pénz.

Cleary keserű szájízzel tette bele a fiókjába a papirost, s az asztalhoz ült, hogy megvárja az igazi detektí- veket.

f-hr-)

• B. A. Bátorkeszi: A verseléshez még túlságosan fiatal vagy. Először talán tanulj és azután próbálkozz versírással.

• T. J. Tejfalu: írása tematikájánál fogva érdekes, a feldolgozással sajnos baj van, ezért kénytelenek vagyunk eltekinteni a közlésétől.

• „Vörös rózsa“: Verseiben a legnagyobb jóindulat melletti sem találtunk közlésre érettet, alkalmast. Naiv, ezerszer megírt próbálkozások. Tenger el- mű versében például ilyen sorok vannak: / így köszönjük meg a sok humuszt / Mely é- píti a szocializmust. / Gondolkodjon el ezen a két soron, és talán egyedül is rájön: tanulnia kell!

• N. A.: Egy főiskolás nem írhat le ilyen sorokat: / Mint lágy szellőnek gyenge fuvala / szép szemednek csábító sugara /. Még akkor sem írhatja ezt le, ha „kedvenc időtöltése a versírás“. És különösen akikor nem, ha Adyt és József Attilát tartja példaképének. Művelés helyett az irodalom olvasását aljánljuk!

• „Napsütés“: „Itt küldöm két versemet... Ha netalán közlésre nem alkalmasak, írják meg véleményüket a „napsütés“ jeligére,“ — írja levelében. Nézzük egyik verse néhány sorát: / Süt a nap, dolgoznak az emberek / s szomjasan lihegnek az ebek. / Dalol a fán a fülemüle. / S fényesen csillog a folyó tükre /

— A szerencsétlen szerkesztőnek ilyen sorokat olvasva tr|St* feljajdulni sincs ereje. Vajon látott-e ön egyetlen verset is, mielőtt a fenti sorokat papírra vetette?

• K. S. T.: Versében a magyarnóta ízeken túl mást nemigen találtunk. Példa: / Akkor fogod csak megtudni drágám, / hogy ki is voltam én tenéked.../

— Talán ön is ismeri: „Amikor majd én nem leszek, akkor tudd meg, hogy ki voltam néked stb...“ Sajnos önnek sem mondhatunk mást mint a többi hasonló próbálkozónak: ez kevés!

• „Az élet nem az amit akarunk, hanem az, ami van“:

Még egy ilyen jelige, és a szerkesztő hely nélkül marad. De félre a tréfával, hiszen nem a jeligéjéről, hanem a verseiről alkotott véleményünkre kíváncsi. Nos, azt kell mondanunk, hogy egyelőre nem haladják meg az emlékkönyvekbe írt rigmusok színvonalát. Ha fejlődni akar, sokat, nagyon sokat kell tanulnia...

/.

•••»««-r, ,

Miért érzünk az egyik ember iránt kezdettől mély rokon- szenvet, a másik pedig közömbös vagy éppen ellenszenves számunkra? Mi lehet az oka az eddig közömbös ismerős iránt hirtelen rokonszenv és érdeklődés ébred bennünk? Miért éppen azt szeretjük meg, akit megszerettünk?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják többnyire a fiatalokat, de nemcsak a fiatalokat, hanem általában minden embert, életében legalább egyszer.

A párválasztásnak erről a kritikus szakaszáról keveset tudunk. A rokonszenv „szimpátia“ okai. keletkezésének motívumai többnyire nem tudatosak, épp ezért nehezen elemezhetők. A pozitív érzelmi viszonyulásnak, a jóindulatnak és a

vonzódásnak a partnerhez, különös jelentősége van mind a barátság, mind a szerelem kialakulásában.

Hogy meddig szimpátia a szimpátia, és mikor több annál: meddig barátság a barátság (férfi és nő kapcsolatában), és mikor szerelem? Ezt viszont még nehezebb, vagy teljesen lehetetlen meghatározni.

Van egy közismert szőlásmondás. hogy „meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt". Bár jellemző, hogy ma már inkább csak teatrális tréfaként használják. De önkéntelenül is felvetődik a kérdés: létezik-e szerelem első pillantásra? Feltételezhető, hogy létezik. De az is lehet, hogy amit valaki az adott pillanatban szerelemnek vélt, az esetleg szimpátia vagy erősebb vágyakozás, néha kimondottan csak fizikai vágy volt. Utóbbi fiatal korban nem is olyan ritka, bár éppúgy jelentkezhet bármely korban.

Érdekes kísérlet lenne megkérdezni a nyilvánvalóan mély. érzelmi, pontosabban szerelmi kapcsolatban álló házastársa- kat, partnereket: vajon emlékeznek-e, az esztendő melyik hónapjának, napjának, melyik órájában szerették meg egymást? Érdekes csupán azért lenne, mert feltehetően kivétel nélkül határozatlan választ adnának. Aki viszont mégis határozott, pontos válassza! szolgálna, utána kellene nézni, házassága valóban olyan harmonikus-e, megfelel-e a kísérlet követelményeinek. Mert feltételezhető, hogy házassága sematikus, és csak a megszokottságra épül. És semmi sem áll olyan szöges ellentétben a szerelemmel, mim éppen a sematizmus, az egyhangúság.

Ellenben nyilvánvaló vagy legalábbis feltételezhető, hogy minden normális fiatal — és nemcsak fiatal — ember vágya. hogy átélje a maga nagy és mindent eltipró szerelmét. Nagyon sok ember azonban hasztalan kergeti ábrándja tarka pillangóját, sohasem éri utói. Néha úgy tűnik, mintha teljesen tehetetlenek volnánk, mintha megoldhatatlan probléma előtt állnánk, mintha ezek a kérdések olyan titokzatosak és mélyek volnának, hogy nincs is válasz rájuk.

Pedig van. Gyakorlati vagy kézzelfogható példa erre a számtalan, jól sikerült, harmonikus házasság. A másik oldalon viszont gyakran előfordul, hogy a nagy és lángoló szerelem a házaséietben szertefoszlik.

A régebbi korok, és a már kevésbé régi tanulmányok erre a kérdésre nem tudtak érdemleges választ adni, mert szándékosan elzárkóztak a probléma megoldásának lehetősége elől. Egy házasság fejlődését jó vagy rossz irányban bizonyára sokféle tényező befolyásolja. A házasság felbomlását még ma is gyakran a külső tényezők befolyásával és a meg nem értéssel magyarázzák. A meg nem értés alatt pedig legfeljebb a hálószoba falainak színére, a gyermeknevelésre vagy az ízlésre vonatkozó nézeteltérést értik.

Pedig ennél sokkal fontosabb tényezők is közrejátszhatnak. Például az erotika vagy a szexualitás. S nagyon találóan jegyzi meg „A szerelem csodája“ (Das Wunder der Liebe) című könyvében Oswald Kolle, a világhírű nyugatnémet pszichológus. hogy az ember a szerelmet, házasságot, erotikát és a szexuális életet elválaszthatatlan egységben szeretné átélni. Gyakran előfordul — elsősorban nőknél —, hogy a vallási és egyéb előítéletekkel küszködő személy a házaséletben ellentmondásokba ütközik, összeütközésbe kerül az előítéleteivel, meghasonlik önmagával és saját boldogságának a sírásójává válik. De előfordulhat az is, hogy az egyik fél csalódik az elképzeléseiben. Bizonyos esetben és bizonyos mértékben itt is az elavult előítéletek játszanak döntő szerepet. Illetve a partner részéről teljes mértékben.

Előítéletek, előítéletek... Lehet, hogy lelke mélyén valaki már most is ágál az imént felvetett problémák ellen.

Időnként azonban éppen azok tiltakoznak, akik nem is ismerik a fogalmak igazi értelmét. Ezért a sorozat következő részében egy szakember fejti ki, hogy mi a különbség a szerelem és a szexualitás között, hogy a kettő feltételezi, vagy kizárja-e egymást.

(Folytatjuk)