Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-10 / 45. szám
{ * »I A „bőrgyárban" szívet gerjesztő folyadék lett az eredmény. Csak az érdekesség kedvéért: ha ezt a mennyiséget literes palackokba töltenénk, és a palackokat egy sorba egymás mellé állítanánk, ez a sor 500 km hosszú lenne. Ha az ember azt a szót hallja — szüret — önkéntelenül a szőlőt szedegető lányok, a kézi présből csörgő doző must és a lopótökkel egy öblös — akár 300-400 literes — hordó fölé hajló pincemester jelenik meg lelki szeme előtt. Azonban ha megvizsgálja az ország évi bortermelését, sejti már, hogy ezt a mennyiséget bizony nemigen lehet kézi préssel előállítani, és .valószínűleg már itt is szóhoz jutott a modern technika. A laikust mégis meghökkenti a látvány és a számok, amikor szembe találja magát egy modern bor- feidogozó üzemmel. így volt velem is! Pedig Frantiáek Verny, a nyitrai Vinárske závody n. v. párkányi üzemrészlegének vezetője így vezette be az üzem ismertetését: — Tudja, mi csak olyan járási üzem vagyunk. Az érsekújvári járás területén termelt szőlőt dolgozzuk fel. Majd némi büszkeséggel fűzte hozzá: — Viszont üzemünk a lehető legmodernebb. Ebben az évben kezdte meg működését. Még nincs Is teljesen befejezve. A berendezés villanykapcsolása csak ideiglenes. Jöttek ugyan szerelők, hogy befejezzék, de akkor öt napra le kellett volna állnunk. Ezt nálunk nem lehet megtenni. A szőlő nem vár, beérik. Tehát ennyit tudtam meg bevezetőül, mindezt még az i- rodában. Meg még azt is, hogy naponta 15 vagon szőlőt dolgoznak föl. Egy vagon szőlőből 10 000 liter édes mustot' préselünk, és a szüreti kampány átlag öt hétig tart. Ez annyi, mint ötször hét harmincöt, szer... Gyors fejszámolás és kezd e- lőttem képet ölteni, mit jelent a „csak olyan“ járási üzem. Mert a számítás végén nem kevesebb, mint öt millió Ezekkel az előzetes adatokkal felvértezve indultunk az tízem megtekintésére. Valóban modern. Emberi kéz alig nyúl a szőlőhöz. A szövetkezetekből hatalmas teherautókon szállítják ide a szőlőt (és én puttonyokról álmodoztam). Az autóról egy tölcsérszerű bádogmicsodáiba kerül. Ennek az alján egy darálógép apróra vagdalja, majd ezt a pépet egy szivattyú (így igaz — szivattyú) a présterem mennyezeténél elhelyezett kúpalakú tartályba szivattyúzza. Hat ilyen tartályuk van. Egy kézmozdulattal beállítható, melyiket töltse meg a szivaty- tyú. Ez azt a célt' szolgálja, hogy a beérkezett szőlőt, fajta és minőség szerint lehessen szétválogatni. A tartályok alatt vannak a hatalmas prések. Ismét elég egiy kézmozdulat és a cefre a présbe potyog Vártam, mikor nyitják ki az egyik teleszivattyúzott tartályt, hogy a prést megtöltsék. A nagy prések. — Várjunk egy-két órát — világosít fel Verny elvtárs — a megdarált cefre saját súlyánál fogva kisajtolja a must 50 százalékát. Egyenesen a tartályból vezetjük le. így tulaj- donképpen a fele mustot ingyen, energia és munka nélkül kapjuk. Két óra múlva azonban már jó ideje a pinoe megszemlélésénél tartottunk, és mivel a pincéből nem lehetett a présekig látni, de ha lehetett is volna, személyes „látóképességem“ valamilyen titokzatos oknál fogva erősen csökkent, tehát a prések megtöltéséről csaik másodkézből tudok beszámolni. Tehát a tartályokból a cefre a présbe ömlik, majd egy fordítás a villanykapcsolón, és a présből a must másik fele kezd a levezető csatornákba ömleni, majd innen egy betonkádba. A kipréselt törköly, bonyolult szállítószalag-rendszer segítségével az elszállító teherautóra kerül. Ez sem veszik kárba — értékes takarmány- lisztet készítenek belőle. A kádban megállapítják a must cukortartalmát. Ha a természet fukar volt és kevés cukorral látta el a szőlőbogyókat, akkor ezt pótolni kell. A kádból a must végül is különleges szivattyúk segítségével a hordókba kerül. A hordókba — ahogy én azt elképzeltem! Amikor a pincébe léptünk, inkább valamilyen vegyi ü- zemben, mintsem borászatban éreztem magam A hosszú pincehelyiségben mindkét oldalt két emeleten, hatalmas, fehérre mázolt acéltartályok vannak. Összesen hatvannégy darab. Minden egyes tartály űrtartalma 25 000 liter. Ez volt hát a pince. Ide kerül a must. Egy része itt forr ki és válik borrá. A másik részét autóciszternák szállítják a nyitrai üzembe, további feldolgozásra. A kész bor is Nyitrára kerül, mert Párkányban nincs palackozó berendezés. Vajon mi lehet egy borospince látogatásakor a finálé? Mai napig sem tudom megérteni, hogyan tudta Verny elvtárs azzal a kis gumicsővel kiszippantani a bort abból az idomtalan nagy tartályból. Arra viszont, ha homályosan is, de emlékszem, hogy a Leányka kitűnő volt. Ha netalán elfelejtettem volna megköszön™ Verny elvtársnak a szives kalauzolást (és a Leánykát), itt kívánom pótolni. — hr — ROMÁNIAI NÉPMŰVÉSZET KEZEK Még jóval romániai utazásom időpontja előtt tudatosítottam, hogy a székely népművészet munkája az, amelyet feltétlenül és mindenekelőtt fei kell kutatnom, megvizsgálnom, hogy legalább valamit megértsek belőle. Ottjártunkkor meg is látogattunk egy fafaragót és egy népi festőművészt, műgyűjtőt. Bárhogy is szégyellem, de csak azt hoztam haza és csak azt vethetem papírra, amit tőlük hallottam. A művészetük, ha egyszerűnek is tűnik, csak rájuk jellemző, csak ők tudnának róla beszélni. Én nem. Bálint András bácsi, így hívják a hetven éven felülj kál- noki fafaragót. Azt mondták, könnyen rátalálunk a házára, faragott a kapuja is, meg minden, ami csak egy házon fából lehet. Csakhogy a faluban any- nyi volt a faragott kapu, hogy először az volt az érzésünk, hogy természeti múzeumban járunk. © ® Fittyet hányva a kutyaugatásra, meghívásra sem várva, begyömöszöltük magunkat a pici szobába, ahol egy „mese- házikó" bútorzatát raktározza András bácsi. Tapogattuk a székeket, kanalakat, képkereteket, csészéket, mint a gyerek, aki arról akar meggyőződni, nogy az állat, amit mutatnak neki, élő-e. András bácsi beszélt, de én bizony nem tudom, miről. Leültünk, majd Ismét felálltunk a csodálatos faragott székek ülőkéiről, és elég volt, ha körülnéztünk, abban a pillanatban több volt a tárgyak mondanivalója, mint mesterüknek — A karosszék 350 lei, a kisebb szék 200 és a gyerekülőke 150. Ha jól nekifogok, két nap alatt elkészítek egy széket. — András bácsi ebből él? — Kapok 100 lei nyugdíjai Már az apja, nagyapja is ezt csinálta, de András bácsi fia orvos. A faluban azonban akadnak jócskán követői. Kisiskolások, helyiség hiányában odajárnak hozzá, az ő piciny műhelyébe, amely egy asztalból, egy ablakból, vagy hét- nyoic furcsa formájú késből és faszerszámből áll. Egész berendezése akaratlanul is albérleti szobát juttat az eszembe. A faragó asztallal szemben már ott a tűzhely, a másik sarokban fazekak, András bácsi feleségének királysága. De szépen megférnek egymás mellett. És itt1 dolgozik, jutalom nélkül tanítja a falu gyerkőceit, tovább adja keze művészetét, mert ha csak egy András bácsi is kerül ki közülük, akkor máris megérte. Láttuk a gyerekek néhány munkáját, apróságokat és a fejlettebb tanítványok arc-tanulmányait, érdekes, fába faragott emberi jellemeit. Közben ráakadunk egy fa borítású albumra, ahol az András bácsit illető újságcikkek, fényképek, oklevelek tömege sorakozik szépen egymás után. Sok van belőlük. Sikerült őt rászednünk, hogy míg ott' vagyunk, dolgozzék, és mi majd nézzük. Ellessük munkája titkát... — Nincs annak semmi titka, és a fafaragás nem is ördöngösség. Kalapács és véső keli csak hozzá. Ügy tesz, amint mondja. !- gaz, máskor előre kirajzolt mintákat farag, de most nincs erre ideje. Különben is, életében már annyi tulipánt faragott, hogy akár a lábával is kifaragná... — Ugye megtörtént már. hogy a véső a kezébe szaladt? — Igen. Kisgyerek koromban, de akkor sem a véső, hanem a fejsze favágás közben. Itt, ezen az ujjamon még szépen látszik ma is. — És mire gondol faragás közben? — Arra, hogy ami a fán felesleges, azt lefaragjam. — Elrontott már életében valamilyen fafaragványt? — Nem én. Látja fiam, ezt az őzikét? Na, ha most túlfaragtam volna, akkor sem dobom el. Kutyát, kanalat, vagy másvalamit faragtam volna belőle. Kár minden fadarabért. Látom, hogy András bácsi komolyan gondolja; egész idő alatt csodálom életkedvét, humorérzékét, konferansziéra jellemző kellemes bemondásait. Művelt, és ma is büszke arra, hogy a népművészeti lexikon minden kötete a birtokában van. Az már mellékes hogy annak idején egy tehenét eladta, hogy a család meg ne érezze a lexikon árát. A másik népművész, akit Kőröspatakon meglátogattunk, festő. Nagy Bélának hívják. Lakása csupa piros tulipán, levél meg pötty, jut belőlük a gerendákra, ajtókra, sőt az ablakokra is. A lakása valóságos kis múzeum, annál is inkább, mert a felesége meg a csodálatosan szép székely kézimunka bolondja. A szépérzékű ember már-már azt gondolja, talán nem is jó, ha egy családban két embernek ugyanaz a kedvtelése. Nagy Béla tanító volt, három éve nyugdíjban van, de állandóan dolgozik. Lakása mintha mindig vendégeket várna, és nem is hiába. Nem múlik el nap, hogy ne kellene valakinek a piros tulipánok titkát magyaráznia. A látogatók között közismert művészek, politikusok nevei is szerepelnek. A két látogatás számunkra is élmény volt. Aki Romániában járt, tapasztalhatta, hogy a népművészetnek úgyszólván minden városban vannak művelői. Akaratlanul is az volt az érzésem, hogy a román állam nagy figyelmet szentel a népművészet ápolásának. És ha tévedek, akkor sem baj, hiszen a piciny, kis székely falukban annyi ember farag., fest, hímez és mintázza gondolatait agyagba, hogy egyszerűen lehetetlen, hogy a népművészet akár legparányibb jellegzetessége is megszűnjön, kihaljon. És ez nagyon jó. Bálint András bácsi b.iza fogújában Nagy li.'la műgyűjtő Foto: Bortnyik György Két nap a portán ELSŐ NAP A szokásos jónapot és iliedelmességl formalitások után megmondtam jövetelem célját. — Igen, tessék helyet foglalni, azonnal megtaláljuk az elvtársat. Az asszonynak, akitől a választ kaptam, más elfoglaltsága volt, és csak a jószándékán meg a szívességén múlott, hogy azonnal telefonhoz ült és elkezdődött a hajsza. Igen, a hajsza. , — Maguknál dolgozik-e a SZSZISZ elnök? Nem? És nem tudja hol? Köszönöm. A következő helyen a kérdés után azonnal lecsapták a kagylót, egy újabb számon fe! se vették, majd nagy- sokára kisült, hogy Mlcuch a „PSU“-n dolgozik. A rövidítés értelmét sajnos nem sikerült megtudnom, mer“ még a portások együttvéve — pedig volt ott belőlük akkor legalább öt — sem tudták kisütni. Maradjon tehát PSU. — Mlcuchot kérem a telefonhoz. — A szomszéd helyiségben dolgozik — volt a válasz — és a kagylót máris letették. A szomszéd helyiségben végre tudták róla valamit. Igen, kint van az MHV-n, (szintén nem tudom, mit jelent a rövidítés), az elvtársnő, aki keresi, kutassa fel magának. Kagylólecsapás. Ha beszélni akarok vele, hát keressem meg magamnak. Rendben. Várom a magyarázatot, merre is van az MHV, amiről később kisült, hogy valamiféle hajó. Közben megérkezik a portás, akinek hatáskörébe tartozik az ügyem, és amint megtudja, mi járatban vagyok, felháborodik, hogy ő majd megmutatja nekik. Idegent küldeni a gyár területére? Ki látta ezt? És minden kezdődik elölről. Telefonálás, kagylólecsapás, mindez egyetlen erélyesebb szó nélkül és Benő bácsi, a portás, szinte belesápadt, ahogy dühét visz- szatartotta. Egy újságíró előtt mégsem illik kiabálni... Csodáltam. A végén aztán drótvégre kapta az elnök főnökét, aki annak munkatársához irányította. — A városban van, valamilyen gyűlésre ment. Nem tudjuk mikor, hová, és azt sem, visszajön-e. Benő bácsi felém fordul: — Nem igaz, amit mondott. A portán keresztül egy lélek sem mehet ki anélkül, hogy a kártyáját lebélyegezze. Az övét nem bélyegeztem le, tudom biztosan. Közben a mellette álló portás néni a biztonság kedvéért még átnézi azok kártyáit, akik a városba mentek. Az övé nincs köztük. Kész, egy ember elveszett, amíg ezt megtudtam, két óra is eltelt. Majd holnap tovább kutatom. MÁSODIK NAP A portán az új váltás, és mivelhogy nem emlékszem a tegnap hívott telefonszámokra, minden kezdődik elölről. Ogy szórakozom, mint a cirkuszban és már nem is bosszantana, ha az én SZSZISZ elnökömnek nyoma veszne. De nem. Tudnak róla. Egy szimpatikus férfihang, a- kiről kisül, hogy az ő főnöke, ismét: valamilyen hajóra irányit. Miközben a portás-gárda játssza számomra az iránytűt, amely szerint rátalálok arra a bizonyos hajóra, egy szende női hang — amelyről Julka, az aznapi szolgálatos portás azt mondta, hogy a „pláno- vacka“, feltelefonált, ugyanis eszébe jutott, hogy aznapra kárpótlásos szabadnapot vett ki. Keressem fe! a lakásán. Tíz perc múlva —, hogy milyen hamar — tudjuk a lakáscímét, indulhatok. Óránként becsengetek. Hiába. Feladom a harcot és belátom, hogy nagyon elfoglalt SZSZISZ elnökkel van dolgom. Talán jobb lesz, ha nem is zavarjuk. Csak a portások kárbaveszetf Igyekezetét sajnálom. Zácsek Erzsébet Érelmeszesedés — Kérem a következőt! A páciens átlépte a rendelő küszöbét, és bizonytalanul megállt az ajtóban. — Jöjjön közelebb — mondta az orvos. — Tessék, parancsoljon, mi a panasza? — Egy pillanat... rögtön... ;sak, megkeresem azt a cédulát... A beteg lázasan kutatott zsebeiben. — Milyen céduláról beszél? — kérdezte meglepetten a doktor. — Hát amit én... azon feljegyeztem... Na, már meg ts vanI Kérem, nekem krónikus emlékezetkiesésem van. — Emlékezetkiesés? — az orvos figyelmesen nézte a beteget. — Es ez hogyan, illetve miben nyilvánul meg? — Nagyon egyszerűen. Mindent elfelejtek. Neveket, telefonszámokat, adatokat, eseményeket, egyszóval mindent! — A fontosabb dolgokat nagyon helyes feljegyezni... — No, perszel Csakhogy mire eszembe jut, hová tettem a golyóstollamat, addigra elfelejtem, mit is a- kariam feljegyezni... — Értem. Es mondja, otthon mi a helyzet? — Hogyhogy otthon? Ezt nem értem... — Hát ahol lakik. Ön nyilván nős ember, nemde? — De még mennyire! — A páciens sóhajtott egy mélyet. — Otthon minden pokol. Nem emlékszem házassági évfordulónkra, nem tudom, mikor van a feleségem születésnapja, nem fizetem i- dőben a lakbért, fizetésemet a feleségem veszi jel.„ — Együttérzek önnel, igazán sajnálom... Mindez bizonyára nagyon zavarja a munkájában... — Szó sincs róla! — tiltakozik hevesen a látogató. — De hiszen az imént mondta, mindent elfelejt. — Ugyan, mit számít az! — Bocsásson meg, de tudni szeretném, hol dolgozik? — En? — Igen... igen... Magal — Egy : pillanat, megnézem a noteszomat, Ühüm... A kereskedelmi igazgatóságon... — Es mivel foglalkozik ott? Azaz mit csinál? — A vásárlók panaszaira válaszolok.
