Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-03 / 44. szám

8 új ifjúság

Éjfél felé Járt az idő, amikor Heinz Striebich elhagyta az éjjeli mulatót. A színházi előadás után megkívánt egy pohár italt. Csak három utcával lakott távolabb, ezért nem ült taxiba sem, bár éppen szemerkélni kezdett az eső. A köd elnyelte az utcalám pák fényét. Egy részeg óbégatott az éjszakába, de a nedves levegő egy kissé tompította hangja erejét.

Striebich sietős lépteket hallott a háta mögött. Megállt és kissé oldalra lépett, mert a sietőf' maga elé a- karta engedni.

Csakhogy az az ismeretlen egyáltalán nem akarta őt megelőzni. Megemelte a kalapját és azt mondta:

— Bizonyára egy az utunk, Striebich űr. Vissza kell mennem a szín házba. Amikor fizetni akartam, vettem csak észre, hogy a tárcámat az öltözőben felejtettem...

— Igenl — mondta Striebich ridegen. — Maga az a nagy Nowak. De honnan ismeri a nevemet?

— Bámulom az ön élesen elmés kritikáit — mondta a színész. Mit fog ma rólam Írni? Nekem ez nagyon fontos, sok függ tőle. Az ön kritikái Jelentik a mércét Striebich úr. ön dönt a sorsomról.

Striebich kezét mélyen a nadrágja zsebébe süllyesztette és ment tovább. Fejét a válla közé húzva bosz- szúsan mondta:

— Azt fogom Javasolni, hogy legközelebb a Cigánybáró szerepét adják magának.

Nowak erőitetten felnevetett.

— A következő évadban — Jelentette ki —, remélem, hogy Baselben fogok vendégszerepelni.

— Szegény baseliek — mondta a kritikus és meggyorsította a lépteit.

— Csak nem akarja tönkretenni a karrieremet, Striebich úr? — kérdezte a színész. — Évek óta várok erre a meghívásra.

— Mit akar Baselben Játszani?

— Mackie Messert. Ügy mint ma. A tárgyalások nagyon biztatóak.

— Akkor a Koldusoperát át kellene írni — ráncolta a homlokát Striebich kérlelhetetlenül.

Az eső kezdett sűrűsödni.

— Lenne egy Javaslatom az ön u- tolsó filmszerepével kapcsolatosan. All az akasztőfa alatt, nyakában a kötéllel, és az öreg Peachumné azt mondja: Kedves közönség, már ott tartunk, hogy Macbeath urat felakasztjuk...

Ahogy lépkedt, Striebich dühösen bólogatva a fejével, úgy hogy az esővíz a kalapja karimájáról mind a nyakába csepegett.

— És aztán? — kérdezte a színész.

— Aztán semmi — mondta Striebich csípősen. — A további részt törölni kell... Valaki elveszi a lába a- lól a széket, maga egy kicsit rángatózik majd a hurokban és a közönség tombolni fog a lelkesedéstől... — Striebich kuncogni kezdett. — Ez az, ez a Jő. Ezt megírom.

— Ezt nem mondhatja komolyan,

Striebich úr.

A színész hangja kérlelővé, könyör- gővé vált.

— Maga tönkre tesz engem. Maga köznevetség tárgyává tesz engem.

Ez már nem eső volt, hanem egyenesen felhőszakadás, és Így mindkét férfi a színház főkapuja alatt keresett védelmet.

Striebich kivett egy cigarettát a csomagból. Az ujjal vizesek voltak, s így a cigaretta átnedvesedett.

A színész tüzet adott neki.

— Imádom a foglalkozásomat — mondta aztán remegő hangon.

— Akkor játssza el a cserebogarat Peterchen Utazás a holdba című da

rabjában.

Csakhogy a színész nem engedett.

— Mit csinálok rosszul? — kérdezte. — Adjon tanácsot. Komolyan meg akarom próbálni az ön tanácsai alapján eljátszani a szerepemet. E- gészen komolyan gondoltam, amikor az előbb azt mondtam, hogy az ön é- lesen elmés kritikáit, az ön autoritását, mint régi színházi ember teljes mértékben elismerem. Hiszen valami kor ön Is színpadon állt, ugye?

Striebich köhlntett és cigarettáját egy tócsába dobta.

— Igen — felelte. — Igen, én Is játszottam valamikor. De aztán jött a háború. Megsebesültem a hátamon...

— Értem!

— A Koldusopera nem operett — folytatta Striebich és a hangja valamivel békülékenyebbnek tűnt. — És ezt figyelembe kell venni, különösen az éneklésnél. A színész nem viselkedhet úgy, akár egy agyonpomédá- zott tenor, aki nevetségesen próbálja szíve hölgyének a fülébe Jódlizni szerelmét.

Nowak udvariasan mosolygott.

— Olyan mondat ez, amelyet az embernek meg kellene jegyeznie. Míg

a zápor eláll, nem mennénk be az öltözőmbe? Van kulcsom a színészbe- járótől. A sminkasztalom alatt meg egy üveg is akad.

— Magának van kulcsa?...

— Véletlen. Szerencsés véletlen...

0

Megkerülték az épületet és a szf- nészbejárón át bemeritek a színházba. A vörös vészlámpák csillogtak a kijáratok fölött.

— A legjobb lesz, ha a rövidebb úton megyünk, a színpadon át — mondta a színész. — Az én öltözőm ugyanis a túloldalon van. •

Kitapogatta a villanykapcsolót. Aztán egy kattanás és a díszletek fö- 'ötí kigyulladt néhány lámpa.

— A színpadkép Is borzalmas — Jegyezte meg Striebich.

Falusi, mint amilyen maga az előadás is. A Koldusoperát 1956-ban láttam Milánóban...

Tenyerével a nagyon élethűen felállított akasztófára csapott.

Az akasztófa alatt szék állt. A színész fellépett rá, nyakába tette a hurkot és szavalta: „Megmentettek! Megmentettek! Ö, igen, érzeitf. hogy ahol legnagyobb a szükség, ott a legközelebb a segítség-.l

A kritikus összeráncolta a homlo kát, elhúzta a száját, mintha rettenetes fájdalma volna, és mindkét fülét eltakarta a tenyerével.

— Nem! Nem, nem! Ez nem Mackie Messer. Ez egy valamikori vásártéri kikiáltó. Hagyja, hadd csináljam meg

egyszer én!

A színész kihúzta a fejét a hurokból, leugrott, és Striebich, Heinz Striebich a kritikus, fellépett a székre, hogy előtrásszerűen a nyakába tegye a hurkot.

— Bert Brecht maga mondja — mondta közben —, hogy a harmadik finálét teljes komolysággal kell Játszani. Komolyan és abszolút méltósággal.

Striebich összpontosított. Elengedte a kötelet és összetette a kezét, mint az olyan ember, akinek a kezén bilincs van.

— Megmentettek! mondta sírból Jövő hangon. Aztán már csak: „Meg- men!

A színész, Amadeus Nowak, cipője orrával ugyanis feldöntötte a széket...

— ...ahol a legnagyobb a szükség, Striebich úr, ott isten segítsége a

legközelebb van — állapította meg keményen. — Nem kellett volna a cserebogár szerepét ajánlania. Az már túl sok volt.

Elfordult, eloltotta a lámpákat és elhagyta a színházat.

Éjszaka kettőkor már otthon volt, csinált egy forró grogot, bevett egy altatót, lefeküdt és az éjjeli szekré nyen levő lámpát Is eloltotta. A sötétben néhány percig még a dlszle tek közt maradt halottra gondolt, de egyáltalán nem nyugtalanította a dolog, hát gyorsan elaludt.

Csaknem teljes tizenkét órát aludt.-0Másnap a telefon csengetése ébresztette fel. Még az alvástól kábul- tan nyúlt a kagylóért. Amint azonban meghallotta a színház Igazgatójának a hangját, mindjárt fölébredt.

— Már bizonyára olvasta a mai lapokban — mondta az igazgató. — Én még mindig képtelen vagyok felfogni. A mai előadást természetesen le kell mondanunk...

— Természetesen — felelte Nowak és az órájára nézett. Az óra 13.45-öt mutatott.

— Ilyen körülmények között a színházat nem használhatjuk — folytatta az igazgató. — Azon gondolkodom, hogy az ön vendégjátékát egyszerűen lemondom.

Amadeus Nowak a vízzel telt pohár után nyúlt, amely előző estétől állt az éjjeli szekrényen.

— Már miért keliene az én vendégjátékomat lemondani? — kérdezte. — A közönség arról Igazán nem tehet, hogy Striebich úr olyan tapintatlan volt és a ml díszletünket vette igénybe az öngyilkosságához.

— A drót túlsó végén egy pillanatra csend lett.

— Halló, Igazgató úr...? — Nowak Ivott még egy korty vizet. — Halló, ott van még?

— KI lett öngyilkos az én színhá zamban? — kérdezte az igazgató rekedten. — És honnan tudja ezt Nowak űr?

Nowak Ideges lett.

— Hiszen ön mondta, hogy az újságok Is trtak róla.

— Az újságok? — Az Igazgató kö- hintett. — Az újságok személyzetünk sztrájkjáról Írnak. A sztrájk ma éj szaka 24 órakor kezdődött. Illegálisan! Még a takarítónők sem lőttek már be reggel a színházba... Mondja, Nowak űr. részeg maga? Halott nálunk a díszletek közt? És éppen Striebich? Hiszen ez lehetetlenség. Tegnap óta senki se lépett be a színházba. Vagy talán úgy gondolja, hogy inkább magam győződjek meg róla... hallő... halló... Nowak úr...-0Nowak letette a kagylót. A keze remegett. Amikor a vizespoharat vissza akarta tenni az éjjeli szekrényre, egy doboz altatót pillantott meg. Érte nyúlt...

Fél órával később a gyllkossági osztály rendőrei betörték Nowak úr lakásának az ajtaját. Amadeus Nowak zavaros szemmel nézett rájuk.

— Az... az én nevem Suminse- mann... — dadogta elmerevülő nyelvvel és a leje a párnára esett.

— Hogyhogy Suminsemann? — kérdezte a meglepett detektív a kollégáját.

Az előbb fölhívta a mentőket, s csak aztán szólalt meg elgondolkozva:

— ...valamiféle bogárra emlékeztet...

T. Erdélyi Edit fordítása

0 „Ha érteném, mit mond a szél“: Bár azokra a levelekre amelyeken a jelige mellett nincs feltűntetve a levélíró neve és címe, nem szoktunk válaszolni, most mégis kivételt teszünk. Főleg azért, mert mint írja, a barátnői szerint a versei jók. Nos, nézzünk talán egy versszakot az egyikből: / Erdőszélén sárgarigó siratja a párját / Elhallgatom keservesen búcsúzó nótiáját / Ne sírj, ne sírj sárgarigó nemcsak te vagy árva J Az én árvaságomnak nincs a földön párja.) — Ez nem egyéb szirupos magyarnótánál. Ne higgyen mindig a „barátnőinek". Különben, mivel biztatást is vár tőlünk,

— a versek, az irodalom olvasására, semmint annak művelésére bíztatjuk.

0 „Bánatos szerelem": Verseiben nem látjuk az eredeti látás, láttatás halvány szikráit sem. Nehézkes, darabos, egymás mellé rakott szavak csupán. Az írásról lebeszéljük — az önművelésről azpnban nem.

0 M. G. Prága: Ha jól emlékszünk, több logikai, gondolati fegyelemre hívtuk fel a figyelmét, Ami a „képes beszédet" illeti — hol tart ön a konyhanyelvtől: „Én ha valakinek megmutatom egy versemet — írja levelében —, nem az a célom, hogy ez hangulatot keltsen az olvasóban, szeretném, ha a vers mondana is neki valamit." Ez bizony elég zavaros és ellentmondó fogalmazás, de a fentiek ilusztrá- lására nézzük talán néhány sorát: / undorító világszépek / stréber vámpírok / és egy csokor kacaj / csosszog a pokol / tükörpadlózatán / ez ám a gyönyör / a háromkirályok. — Hát ami ezt illeti, konyha nyelven ennyi borzalmat még nem mondtak olvasónak. (Mennyivel szebb ez: / mellek / tejet rügyeznek /— vagy tovább: / én árnyékbafonnyadva nézem / a mennyország kőkerítését /.

— Ez a képes beszéd, ez a költészet?!!)

0 „Szív-arany": „Eddig csak olvastam a verseket. Most viszont elhatároztam, hogy én is tollat ragadok, s verseimmel akarom ifjúságomat, korosztályomat képviselni." — írja levelében. Nos. verseit elolvasva, ml úgy látjuk, hogy az ember annyi könnyelmű fogadalmat tesz, annyiszor „elhatározza" magát, hogy mi sem történik, ha a szavakat ezúttal sem követi tett... Különben kénytelenek lennénk önt lebeszélni — az írásról, természetesen.

NATASA TÁNSKA:

TIW

v jer« ®

XI.

ITT A VÉdfe

A lánynak, akiről Natasa Tánska könyve szól. az életben minden slkérül. Tekintettel azokra, akiknek esetleg nem volt alkalmuk minden folytatást elolvasni, összegezzük Csuka cslnytevéseit a férjhez menéséig.

GYÖZÖII. MIÉRT?

1. Mert nem igyekezett győzni. Legalábbis úgy látszott, mintha nem számítana, hogyan végződik az ügye. Kinek kell manapság az olyan lány, akinek szeméből lerí. hogy akár a férfi házőrző kutyájának is szívesen elmenne. A férfiaknak kell a hódító szerepe, a versengésből származó harci öröm. Ne vegyük ezt e! tőlük.

Csuka hegyet mászott, arabul tanult, röplabdázott és volt is miről beszélgetnie a fiatalemberekkel, mig barátnője. Cecilia, nem

csinált semmit, úgy hogy végül is csak ennyit mondhatott partnerének: végy feleségül:

2. Csuka győzött, mert nem veszítette el a fejét. A lány előtt, aki hevesen lélegzik, szemeit meresztgeti, látszik rajta, hogy fülig szerelmes, még az a fiú is kellemetlenül érzi magát, akiért mindez történik. A fiú ilyenkor rendszerint körülnéz: az Istenért, ki látja ezzel a kis libával?

A szabály tehát: minél kevésbé szeretsz, annál jobban szeretnek.

3. Győzött, mert „valaki" volt. Nem várta, míg a férfi teszi őt érdekessé, hanem őmaga igyekezett azzá lenni: nyelveket tanult, olvasott és tudott hozzászólni a dolgokhoz.

A férfi büszke akar lenni asszonyára. A lány tehát legyen vagy nagyon szép, vagy tudjon valamit. A második még a kevésbé szépeknek, tehát mindnyájunk számára elérhető dolog. Tanuljunk.

4. Győzött, mert türelmes volt.

Tudta, hogy mindennek eljön az Ideje, hogy az eseményeket nem szabad sürgetni, ki kell várni, azt az időt, amikor Ponty fogja elérkezettnek és érettnek tartani az időt.

Csuka ki is várta, míg Ponty életét tökéletesen megkeserítette az a Másik; nem kérte, engedje őt szélnek, megtörtént ez anélkül is. így van ez rendjén.

5. Győzött, mert...

Hogyan? Hogy ezt már ismerik? Hogy azt is tudják, mit fog Csuka ezután tenni? Hogyan fog viselkedni?

Nagyszerű. Köszönöm. Csuka maguknál is elérte célját.

CSUKA FÉRJHEZ MENT

Igen, bármily furcsán is hangzik:

De a kárörvendő nőknek nincs igazuk. Csuka nyert a házassággal. És számára az az institúció mennyei hivatalnak számit. Pedig továbbra Is dolgozik, sőt gyerekeket is nevel, mindamellett

jól él a férjével, és a jővágású fiatalembereket is észre veszi maga körül. Hogy hogyan csinálja mindezt?

Feltételezzük, hogy olvasóink között akadnak érdeklődők Csuka további karrierje iránt. Ha így lesz, kérjük írjanak szerkesztőségünknek. A jövőben szívesen közölnénk Natasa Tánska könyvének további részét is.

A szerelem varázsa

Lapunk legközelebbi számában újabb sorozatot indítunk, melyben világhírű pszichológusok, szexuológusok, orvosok és művészek szólnak hozzá az egyik legcsodálatosabb, legtermészetesebb, egyben legrejtélyesebb emberi érzés problémájához.

Hazai kiadványaink e tekintetben meglehetősen hiányosak, ezért olvasóink is bizonyára szívesen fogadják a két ember kapcsolatáról kifejtett őszinte, nyílt szót.

/