Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-03 / 44. szám
OLAJSZAGÚ EMBEREK KÖZÖTT KISS DEZSŐ VÁRADY JÁNOS Gyerekkorom óta bizonyos tiszteletteljes kíváncsiság él bennem az olajos kezű, olajos ruhájú emberek iránt. Talán az első fa számomra elsőj csépléstől datálódik, talán másunnan, nem tudnám megmondani. Csak arra az áhítatra emlékszem, amely akkor fogott el először, amikor a csupa olaj gépész bácsi végigpöfögött traktorával az udvarunkon. Ez az áhítatféle azóta is mindig elkap, ha a motorok mindenféle csavarjai között biztos kézzel tájékozódó emberekkel találkozom. Érdekes módon Tornaija egyre csúnyul. Hát nem furcsa? De bizony furcsa. A régi diák szinte rá sem ismer. Utcái tönkrementek, házai piszkosak... Amerre tekintsz, mindenünnen emlékek néznek vissza rád, csak persze jóval kopottakban. Elszomorodsz. Iffy, ilyen hangulatban éred el utad célját. (Mert nem azért vagy Tornaiján, hogy az utcáit és házait bámuld, hanem azért, hogy o- lyan emberekről írj, akik ismeretlenül is régen a szívedhez nőttek.) A cél pedig ebben az esetben nem más, mint a zólyomi KOVOHRON üzem autójavító üzemegysége. Autók fogadnak és olajszag. És még valaki. A „nagy“ kapun belépve, mindjárt Várady János garázsmesterbe ütközöm. Vele megyünk be az irodába Kiss Dezső üzemvezető után. — Tudja, mi lesz itt néhány éven belül? Megvásároltuk a gép- és traktorállomás épületeit — mondja olyan lelkesedéssel, hogy a város látványán elszomorodott kedvem egy- csapásra helyrebillen. — Kezdjük talán a múlttal — ajánlom. — Jancsi bácsi, segítsen — mondja az ü- zemvezető, és Várady János garázsmester nem is kéreti magát. — Ez a mai kis autójavítónk a régi Seresféle műhelyből nőtt ki. 1928-ban alakult. Ä1- lamotítás után öt céget éltünk túl, míg aztán ezelőtt hat évvel — úgy látszik, végleg — a KOVOHRON-hoz kerültünk. Nem sok valamink volt! Itt a KOVOHRON mellett indult aztán fejlődésnek az üzem. Kiss elvtárs dossziékat szed elő a fiókok mélyéről, azokból sorolja: — Míg 1950-ben 130 ezer korona tervünk volt! Ma a „vastag“ tervünk a 4 millió 600 ezret is meghaladja. Aztán még jó néhány számadatot felsorol. Le is jegyzem, de ide már nem írom, hiszen úgy gondolom, mindennél többet mond a tény: 9 üzemegység szocialista munkaversenyében mind az első, mind a második negyedévben őík lettek az elsők. A munkások jelenlegi átlagkeresete (vigyá- zat átlagkereset!): 2311 Kcs. Jelenleg az üzem 57 tornaijainak, illetve Tornaija környékéről bejárónak biztosít meg^í élhetést. Az üzemfejlesztési terv 1976-ban már közel háromszáz emberről beszél. Nem |sok, de több a semminél. S ha a motorizmus ilyen ütemben fejlődik, ez az irányszám alaposan megtetéződhet még. Üldögélünk és latolgatjuk a városka munkaerőfelvevő képességét. Aztán Jancsi „bácsi“ azt ajánlja, hogy menjünk ki a műhelybe. Persze hogy menjünk, örülök meg magam is a javaslatnak, hiszen régi vágyam, hogy közelről figyelhessem az olajszagú, olajos kezű embereket. Figyeltem is. De most sem vagyok okosabb, mint előtte. Nekem ugyanis minden motor egyformán pöfög. Hiába mondták a motor-sebészek, hogy „csak fül kell hozzá“. Az a gyanúm, hogy jóval több kell. A szakmai felkészültségen túl bizonyos rátermettség, elhivatottság is. Más szóval: erre születni kell! Erre születni kell? GALÖ ÁRPÁD bizonyára egyike azoknak, a- kik erre a szakmára születtek. Negyvenkettőben tanulta a szakmát! Aztán tíz évet nem dolgozott az üzemegységnél, de a szíve 1955- ben mégiscsak visszahúzta a régi cimborákhoz. Azóta is itt van. Wartburg-, Volga-, Moszkvics-, MB-specia- lista. Ő végzi a garanciális javításokat. Hogy milyen a híre? Dubnicáról, Poprádról, Kassáról is jönnek utána kocsikkal. Járt az NDK-ban és a Szovjetunióban, Moszkvában. Természetesen tanulmányúton. — Moszkvába újra elmennék. Olyan megbecsüléssel foglalkoztak velünk az üzemben, hogy azóta is csak szeretettel tudok ottani kollégáimra gondolni. FARKAS ISTVÁN a motorok sebésze. Ja kérem a motor precíz jószág. Ott nem lehet tévedni, illetve lehet, csakhogy akkor a motor vagy felrobban, vagy... Csakhogy Farkas István bácsi neve garancia. Különben ő a Trabant legjobb ismerője. Német szakemberektől leste el tudását, ott a helyszínen. Csoda hát...? Különben 1935-ben kezdte a szakmát. Az embernek önkéntelenül is eszébe villan egy sóhajtásnyl erejű gondolat: „Ha annyi egykoronásom lenne, ahány csavart István bácsi már meghúzott...“ — Le Szeretném fényképezni — mondom neki. — Engem? Szép lányokat szokás — mondja mosolyogva. És egy percre sem hagyja abba a munkáját. Lefényképezem. Vagy sikerül, vagy nem... persze a fényképezőgép nem robban. FÜKŐ GÉZA szerelő. Ez az egyszerű megjelölés azonban semmivel sem jelent kevesebbet annál, mintha azt mondanám: „szívspecialista“. Ha autótulajdonosok szerelőről álmodnak — csak ilyennek képzelhetik. Különben ő az üzemegységnél a mindenes. Az autón nincs olyan munka, amelyet ő ne tudna elvégezni. Tornaija mellől, Lekenyéből jár be naponta. — A héten még mindennap este ért véget a munkaidőm — mondja. — Sok a fóka és kevés az eszkimó -r teszi még hozzá mosolyogva. A főnökei szerint is: — Gézára mindig lehet számítani. Pedig Fűkő Géza fiatal ember, de a kötelességtudást, a szakmaszeretetet öregek is tanulhatnák tőle. — Ügy ér valamit az ember, ha amit csinál, nem tessék-lássék teszi — mondja még búcsúzóul. Csak bólintani tudok. CZÖKOLY ZOLTÁNRÓL ha szó esik, csak azt mondják, ő a mi „karosszériásunk“. De ebben a pár szóban a büszkeségtől az elragadtatásig minden benne van. Nekem kétszeres az örömöm, mert falum- bélit, hamvait dicsérnek ennyire. Aztán megmutatják a kocsikat, amelyeket Zoli varázsolt újakká. A szó szoros értelmében varázsolt, mert szinte hihetetlennek tűnik, hogy varázslat nélkül, pusztán szakmai rátermettséggel meg lehessen oldani, amit 6 egy-egy gombóccá gyúródott karosszériával megoldott. És hány meg hány kocsi vár segítő kezére... VÁRADY JÁNOS a garázsmester. 0 a kisfő- nök! Munkaszervezés, munkaellenőrzés, munkabeosztás, fegyelem — mind olyan dolgok, amelyek keresztülviteléhez kemény emberre van szükség. De ahogy láttam, neki nincs szüksége „hangoskodásra“. A munkások a jó, hozzáértő szakembert tisztelik minden intézkedésében. Mert szakember. A camionokra és a mikrobuszokra specializálta magát, de a többi autófajtát is ismeri... Brassóban töltött egy hónapot, ahol a mikrobuszokkal ismerkedett. — Kedves uram — mondja —, nem véletlen, hogy Kassától Pozsonyig jó egynéhá- nyan nálunk javíttatják a kocsijukat. Valóban nem véletlen. KISS DEZSŐ az üzem vezetője. Hogy stílusosak maradjunk, ő a nagyfőnök. 1968. ápri- lis elsején vette át az üzemet. Az üzem a tönk szélén állt. A fizetésre is kölcsönt kellett felvenni... Ilyen mélypontról hozta fel Váradyval és persze a munkásokkal az üzemet arra a szintre, hogy idén már másodszor lettek elsők a szocialista munkaversenyben. Lehet még ehhez valamit is hozzátenni? Úgy érezzük, fölösleges. A jelen mindig prózaibb az elképzelések-' nél, az álmoknál. Mégis, hogy másodszor is elsők lettek a szocialista munkaversenyben, a prózáról hirtelen azt hitték, hogy álmodnak. Pedig kemény, dolgos napok eredménye volt az első hely. Kaptak 5000 koronát, plusz a vállalat elnöke megtoldotta még ezerrel. És a pénzt nem osztották el, ahogy azt szokás, hanem tanulásra fordították. Szerveztek egy miskolci-budapesti tanulmányutat. Miskolcon a Finommechanikai Művekbe lá- togattak el. Pesten pedig a csehszlovák Skoda szervizt nézték meg. — Olyanokat sóhajtottunk — mondja Vára“ dy János „bácsi“ —, hogy majd a tüdőnk sza- kadt ki. Ha mi egyszer olyan műszaki kikép- zésű szervizben dolgozhatnánk...! — A fejlődés itt sem áll meg... — Az igaz! sóhajtja Kiss Dezső, de azért időnként nem ártana megrugdosni. Ez a türelmetlenség többszörösen is indo- költ. Kiss elvtársék már szeretnék látni, hogy a több mint nyolcmillió koronás befektetés megérte. Szeretnének többet és még jobban dolgozni. A régi gép- és traktorállomás helyén már a korszerűen felszerelt autószervizt szeretnék látni. És még valamit szeretnének — ha sikerülne a nagy tervük (amely már több puszta tervnél), és Mladá Boleslavval nyélbeüthetnék a pótalkatrészeket gyártó ü- zemegységet. Terv, elképzelés van bőven. De vajon lesz- e elegendő szakember? Nos a válasz ezen a téren is megnyugtató. Az üzemegység ugyanis saját iskolát nyitott 108 tanulóval, s a diákok fele már az új, a növekvő üzem munkaerő-utánpótlás igényét hivatott fedezni. Szakemberekben tehát nem lesz hiány. — És miben van? — Alkatrészekben — mondják szinte egyszerre mindketten. — Ez az a kérdés, amelyről jót nem tudunk mondani, rosszat meg minek mondjunk. Úgysem használ — toldja meg Kiss elvtárs. — Egy emberünk állandóan járja az országot — mondja Várady is, és aztán nem fejezi be a megkezdett mondatot, csak egy nagyot legyint... Olajszagú eníberek között jártam, egy kis közösségben, ahol nagy dolgokat visznek véghez. Ahol a semmiből is teremtenek. Dolgos emberekkel találkoztam. Néhányuk nevét említettem is. de m£g sokan vannal^a- kik, hogy a kis „motor“ jól működjön, biztos és jó alkatrészei. Ilyen Polonská Evicka raktáros, valamint Szabonya Alfréd és Kroko- vai Zoltán műszaki ellenőrök. A kis „motor" alkatrészei. Talán Fűkő Géza fogalmazta meg a legpontosabban ennek a kis közösségnek a krédóját: „Ügy ér valamit az ember, ha amit csinál, nem tessék-lássék teszi.“ Gyerekkorom óta bizonyos tiszteletteljes kíváncsiság él bennem az olaios kezű. olajos ruhájú emberek tránt. Talán az első fa számomra első/ cséoléstól datálódik, talán másunnan, nem tudnám megmondani. Csak arra az áhítatra emlékszem, amely akkor fogott el először, amikor a csupa olaj gépész bácsi traktorával végtgpöföqött az udvarunkon. Ez az áhítatféle azóta is mindig el kap, ha a motorok mindenféle csavarjai között biztos kézzel tájékozódó emberekkel találkozom. TÖTH ELEMÉR CZÖKOLY. ZOLTÁN FÜKÖ GÉZA GALÖ ÁRPÁD FARKAS ISTVÁN
