Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-03 / 44. szám
új ifjúság 3 Akiknek írunk — Gyerekek, este a tévében a Fekete nyíl megy. Mit gondoltok, elérjük még? Így beszélgettünk útban Komárom jelé, miközben a kocsiban olyasmi Is élhangzott, hogy Inkább a lene vinné el azt a konkurrens adást. Ogy Is lett, és mi örültünk, hogy nem a fene, de azo& érdeklődése vitte el elölünk — és még lényegesebb: saját maguk elől — a tévé romantikáját, akiknek az Oj Ifjúság löszül, és akik közé mindig szívesen megyünk, az olvadóink. A vendéglátó — a Komáromi Szakszervizetek tfázq — látott már egyebet is, sokkal színvonalasabbnak ígérkező eszmecserére is invitálta már a város lakóit, és a kisterem, ahol az ilyen vitaestek rendszerint lejátszódtak, mégsem volt tele. Igaz, még akkor is voltak üres székek, amikor mi beállítottunk, nem tudván, hová is üljünk, de mire a beszélgetés, az ismerkedés kezdetét vette — már csak egy szék maradt üresen. Erre a találkozó végéig senki sem ült... A komáromiak vagy babonásak, vagy senki sem akart közülük a fő asztalhoz ülni. Az egész úgy kezdődött, hogy az Oj Ifjúság főszerkeszt őhelyettese bevezetőjében elejtette azt a bájos nyelvprtttyet, hogy a Jelke fenekén“ (pedig ezt csak barátok között szokta) és ezzel sok mindent megoldott: a kapcsolat megteremtését, a jégcsapok és kölcsönös szimpátia kérdését, úgy hogy hamar eljött az idő, amikor egymásra mosolyogtunk. Nemcsak a lelkünk fenekén... És az egész találkozó ilyen légkörben bonyolódott le. Örültünk, de izgultunk is, vitatkoztunk és minden főtanácsot elfogadtunk. Volt belőlük bőven. Siposs Jenő bácsi, az első felszólaló — egyike leghűségesebb olvasóinknak és munkatársunknak — egy nagyobb fajta noteszből olvasta fejünkre „vádiratát“. 2s hogy ért az újságírás fortélyálhoz, az biztos. Amit mondott, nemcsak az újság érdekében, de a fiatalok, különösen a tanulóifjúság érdekében mondta. Bátorított, buzdított, és én még sokfiiq keresni fogom életkedve és akaratereje forrását. A többi felszólaló — név szerint nem ismertük őket — de egy kalap alá így sem vettük — kérdéseikkel nem egyszer zavarba hoztak bennünket. Nem mintha titkaink lennének olvasóink előtt, nem, egyáltalán nem ezzel, de ismereteik mélységével, érdeklődésük komolyságával. Milyen az Oj Ifjúság és a kény éradó ja közötti viszony? Helyes-e a hetedik oldal koncepciója? Megfelel-e a témakör, amellyel az Oj Ifjúság foglalkozik? Van-e lektorunk? Mi a technikai ^erke&tő melysége? Hogyan készül egy riport? stb. Beláttuk bűneinket, a hézagokat, amelyeket nem is annyira a ml hibáinkból, még nem tudtunk kitölteni. I- lyen például a sokat vitatott diákotthonok és diákmenzák problémája. A gépipari iskola tanulót a találkozó ideje alatt talán csak az elmulasztott vacsorájukra gondoltak, de nem sajnálták, mert különben otthagytak volna bennünket. Nem panaszkodtak, csak lefestették a status guot, a nagy helyzetet. Ahol emberek élnek, ott hibák Is akadnak. Az Iskola, amelynek diákjai túlságosan aktívak, dolgozni akarnak, az szerintem büszke lehet diákjaira.. Már kevésbé jó, ha nem akad tanár, aki vállalná és i- rányítaná őket. Komáromban ilyen iskola is van. Segítünk. Ezt meg is ígértük. Amire futja erőnkből, és időnkből — mindenben. Mert ugye, említettük, hogy az uj Ifjúságnak jelenleg csak hat embere van arra hogy közbenjárjanak ügyes-balos dolgaitokban. De tőletek Is ígéretet kaptunk, hogy néhanapján megdicséritek, esetleg megszidjátok azt amit, és ahogy csináljuk. Nemcsak ^ személyesen, de levélben is szívesen „beszélgetünk“ olyan fiatalokkal, mint amilyenekkel a Komáromi Szakszervezetek Házában találkoztunk. Végül is nem marad más hátra, megköszönjük a szervezőknek, hogy nyélbe ütötték ezt a sikeres randevút, és mindenekelőtt köszönetét mondunk azoknak a- kik kíváncsiak voltak ránk, eljöttek, és nem maradtak csak a puszta kíváncsiság mellett. Mi az elmulasztott Fekete nyilat egyáltalán nem sajnáltuk. ___ Zácsek Erzsébet Nem érdemes tanulni? Legutóbbi riportomban helyt adtam egy fiatal mérnök kifa- kadásának, aki keserű szavakkal fejtegette, hogy nem érdemes tanulni, mert most — tíz évi kemény tanulás után _ dolgozhat 1300 koronás kezdöfizetésért. S ha belepusztul is legalább tíz esztendőbe telik, míg megfelelő lakást, berendezést szerezhet, és társadalmi helyzetéhez mérten felruházkodhat. Keserű széjízzell közölte, hogy azok a fiúk, akikkel az ipariban együtt járt, kevésbé felelős beosztásban 2500—3000 koronát is megkeresnek havonta. Időközben már szépen elrendezhették az életüket, lakást, autót szerezhettek. Azóta, ha ismerőseimmel találkozom, gyakran felhozzák e problémát. A fiatalok általában úgy vélekednek: igen, helyes, erről írni kell. Az idősebbek viszont azzal torkollnak le: persze, megint túl igényesek vagytok. A mai fiatalok csak azt várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, vagy beülhessenek a kényelmes bársonyszékbe. A mi időnkben ez másként volt. meg kellett küzdeni a kenyérért. A mai fiatalokat elkényeztetik. Ti nem ismeritek az éhezést, munkanélküliséget, nyomort. Egy kicsit eltértem a tárgytól, de valóban elgondolkoztató, hogy jogos-e a fiatalok igényessége, és mérvadó-e a gyászos múlttal való összehasonlítás? Erre csak azt válaszolhatom, hogy a múlt sohasem lehet mérvadó. A fiatalok igényessége pedig szocialista társadalmunk alapvető célkitűzéséből fakad. Térjünk azonban vissza a címben felvetett problémához: érdemes-e tanulni? A Bratislava-vidéki járás Agroklubja annak idején közvéleménykutatást végzett a fiatal mezőgazdasági szakemberek körében, és a megkérdezettek 48.2 százaléka azt felelte, hogy nem. Egyetemi éveim alatt édesanyám is azzal zaklatott, hogy öt esztendővel fiatalabb unokaöcsém már 2700 koronát keres havonta. Mikor jutok én odáig? Ez a kérdés megint csak elgondolkoztató. Lassan ott tartunk, hogy a fiatalok inkább mesterséget tanulnak, mert jövedelmező álláshoz juthatnak. A felsőbb szakképzettség megszerzése sok lemondással, lelki vívódással, az életcélok beteljesülésének eltolódásával jár. Igaz, a fizetés, az anyagi bőség még nem minden. Dehát az sem mindegy, hogy elégedett-e egy fiatal szakember? Mert nyilván ez is befolyásolja munkáját, cselekvését. A fiatalok túlzott igényességére ellenérvként azt is felhozhatnánk, hogy először meg kell mutatniok. mire képesek, és csak afféle gondolatfelvetés, és a cikkíró, illetve az Oj Ifjúság szerkesztősége kiváncsi lenne az olvasók véleményére, hoqyhát: ÉRDEMES-E TANULNI? M Palágyi Lajos ötvenhárom éve győzött forradalom! Amikor a szovjetek második összoroszországi kongresszusát 1917. november másodikára összehívták, az ellenfordadalmi burzsoázia arra készült, hogy megtá. madja és szétverje a forradalmas Petrográdot és a bolsevik pártot. A fővárost katonai körzet parancsnoka el akarta vágni a központot a munköskerületektől és október 24-én megparancsolta, hogy a Néván nyissák szét a hidakat. De ott voltak már a hidak őrzésére kijelölt vörösgárdista alakulatok, a forradalmi katonák, akik szétkergették a parancs teljesítésére odaérkezett Junkereket és újra eredeti helyzetébe hozták a hidakat. Lenin november 6-án este konspirativ szállásáról levelet küldött a központi bizottság tagjainak: „...Semmi esetre sem szabad a hatalmat 25-ig Kerenszkij és társai kezében hagyni: még ma este vagy éjszaka föltétlenül el kell venni tőle!“ A HATALOM MEGHÓDÍTÁSA Késő este maga lelem meg a Szmolnijban és élére állt a kibontakozó felkelésnek, vagyis kezébe vette a forradalmi katonai bizottságok közvetlen irányítását. Egész Petrográd fölkelt; megérkeztek Kronstadtből és Helsingforsból a balti flotta matrózai és egyik lakótömböt a másik után, e- gyik utcát a másik után elfoglalták, majd a pályaudvarokat és a kormányhivatalokat is. Másnap délután 2 óra 30 perckor a Szmolnijban megnyílt a munkás- és katona- küldöttek petrográdi szova nagy Jetjének ülése. Viharos taps közepette Lenin ment fel a szónoki emelvényre. „Elvtársak! — mondotta. — A munkás- és parasztforradalom, amelynek szükségességéről a bolsevikok állandóan beszéltek, bekövetkezett!“ Október 25-én este 10 6- ra 40 perckor pedig ugyanott megnyílt a munkás- és katonaküldöttek szovjetjének második ÖSSZOROSZ- ORSZÄGI kongresszusa is. Miközben a munkások, katonák és matrózok döntő rohamra indultak a régi rend utolsó pillére, a Téli Palota ellen, az Ideiglenes kormány tagjait letartóztatták, Lenin pedig beszédet mondott a legégetőbb kérdésekről: a békéről és a földről. Az errevonatkozó dekrétumokat a kongresszus elfogadta, majd Leninnel az é- lén megalakította az első szovjet kormányt: a népbiz tosok tanácsát. Moszkvában a hatalom ért folytatott harc maka- csabb jelleget öltött, mert az ellenforradalmának oldalán nagyobb és jobban szervezett erők álltak. A harcok elhúzódtak, de vőrösgárda és a forradalom oldalára átállt katonák nyomása napról napra növekedett és november közepén a felkelők már elfoglalták a Kremlt. LEGSÜRGŐSEBB TEENDŐK Az októberi forradalom kezdetétől 1918. februárja közepéig eltelt időszak a szovjethatalom diadalmenetének időszaka lett. Első dekrétumai és az Oroszország népeinek jogairól szőlő Deklarációja aktív politikai életre keltették a dolgozók millióit. A parasztok a szovjetha- talomről aszerint ítéltek, milyen intézkedéseket tesz a földről szőlő Dekrétum élet- beléptetése ügyében. A sza- ratovi kormányzóság szerdobi járásának Borka falvában élő parasztok szószerint ezt írták: „A Dekrétumot szent ügynek tartjuk, mert megszabadítja a dolgozó népet az évszázados súlyos elnyomástól... Szerzőit illesse dicsőség és becsület a dolgozó parasztság részéről. Határozottan követeljük, hogy az Ilyen Dekrétumokat haladéktalanul valósítsák meg. Ehhez a magunk részéről a legteljesebb támogatást Ígérjük.“ Ezzel magyarázható a szocialista forradalom elterjedése az egész országban. Mitől szilárdult meg a szovjethatalom? Oroszország középső része gazdasági és politikai tekintetben a legerősebb terület volt. Lakosságának nemzetiségi összetétele egységes, főként orosz volt, a nemzetiségi viszályok az osztály harcot nem tették bonyolultabbá. Itt összpontosult az orosz ipari proletariátus, a proletárforradalom fő ereje. Petrográd, Moszkva, Ivano- vo-Voznyeszenszk munkásai, az Ural- és Volga vidék leg főbb központjai erős szerve zetekkel rendelkeztek és az előzetes forradalmi harcokban nagy tapasztalatra tét tek szert. Itt alakultak meg munkásokból a vörösgárda osztagai. Az északi és a nyugati front addigi katonáiból a többség a proletárforradalom oldalára állt, a bolsevikokat követte. Igaz, egyes városokban, különösképpen a nem Ipari kormányzóságokban az ellenforradalmároknak sikerült lázadásokat szítaniok a szovjethatalom ellen, de a nép fegyveres harc útján e- zeket leverte, kezébe vette a hatalmat és kiteljesítette a forradalom általános képét. MAI HELYZET Azóta egy teljesen új nemzedék nőtt fel. Jőrésze nem tudja elképzelni, hogy néz ki egy sztrájk, egy tüntetés, egy utcai harc, egy zendülés — még kevésbé tudja maga elé képzelni egy egész társadalmi forrada- dalom sokszínű, minden percben változó zavaros ké pét. A háborút el tudja képzelni, de a forradalmat nem. Ne sajnáljuk ezért! A rombolás, az öldöklés, a harci zaj, az új szovjet nemzedék nek nem Is kelf, mert építő munkájához jobban illik a béke, a szolidaritás, a tudás és az alkotó tettvágy, a- melyben nem Is szűkölködik. Bizonyíték arra az elmúlt ötvenhárom év, különösen az utolsó évtized hatalmas eredménye; a mai szovjet tudomány, technika, kuitú ra, művészet és a mai szovjet emberben feszülő hatal más alkotó erő, mely az egykori barbár, műveletlen és zsarnok országból a világ legnagyobb erejű, leg- emberibb társadalmát teremtette meg. Csapájev katonája kis unokájának mesél Leonyid Chlopov levétele :ii Jy . V V
