Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-27 / 43. szám
új ifjúság 9 KESZELI FERENC versei Ez a történet egy Szébé nevű kisfiúról ős egy dísztökről szól. Hol van már az a bizonyos dísztök? A kisfiú idővel újabb szenvedélyre lelt: most ugyanolyan odaadással rajzol, mint amilyen szeretettel valaha a dísztökkel játszott. I ogy Szébé időnként szerez egy-egy dísztököt, tudták a szülei is. Már vagy tíz darabja van, s egyik sem került tizenöt szénnél többe. Egymaga kanyaritotta ki a tök kalapját, vájta a belét. U- gyanakkora dugót faragott hozzá, mint a növény nyaka. Amint elkészült a kis kulacs, még mérhetetlen sok tennivaló volt vele: először is a tea tannin- jával el kellett távolítani belőle a kellemetlen szagot. Azután? Mindig összegyűjtötte az apja pálinkáspohara fenekén maradt szakecsöppöket, hogy a kis dlsztököket azzal csiszol- gassa, fényesíthesse fáradhatatlanul. Röviden szólva, igazi szenve. dély tartotta hatalmában. Mindenről a dísztök jutott eszébe. Egyszer is. ahogy a tengerparton sétált, a dísztök járt a fejében. Aztán fölfigyelt valamire, amitől majdnerb földbe gyökerezett a lába. Azt hitte, gyönyörű, ritka dísztökre lelt. A valóságban pedig egy öregember kopasz feje bukkant elő az egymás mellett sorakozó strandbódék közül. Elgyönyörködött a dísztök- ben, s csak akkor vette észre, mit látott, amikor a fénylő fejű öregember már egy mellék, utca felé tartott. Nevető kedve támadt, hangosan kacagva elszaladt, Akkortájt tizenkét éves lehetett, kisiskolás. Tanítás után nem játszani ment a pajtásaival, hanem azoknak a boltoknak a kirakatait nézegette, a- melyek szenvedélye tárgyával, a tökkel voltak valamilyen kapcsolatban: nézegette a régiség-, zöldség-, festék- és dísztök szaküzleteket. Esténként beült a lakószoba sarkába, és gömbjeit fényesítgette. A fényesítés után szakét csurgatott beléjük, kendőbe csomagolta őket, majd egyenként elhelyezte valameny- nyit egy fémdobozba, s az e- gészet a kályha mellé tette. Reggel első dolga volt kiszaba dítani a tököket: nagy elége dettséggel nézegette a tökök izzadságszagú csillogó bőrét. Azután egyenként kiakasztotta kincseit a napos eresz alá, s csak ezután ment iskolába. Szébék városa igazi kereske dó kisváros, takaros kikötője van; a téglalap alakú várost hosszában fél óra alatt át le hetett szelni. Ebben a kisváros ban ugyan sok bolt árult dísztököt, mégis el kell hinnünk, hogy Szébé a város valameny- nyi dísztökjét ismerte. Különös, hogy Szébé nein szerette a kikészített, régiségnek számító dísztököket. Saját bőrükben szerette ezeket a növényeket, a fejükkel együtt. Az ö darabjai mind-mind igen közönséges alakúak; nem keresett különleges, érdekes formákat. z ácsmester szemrehányóan fiára nézett, aki ott volt mellettük, s el- merülten csiszolgatta, fényesítette tökjeit. — Egy taknyosnak semmi szüksége ilyen szórakozásra. — Fiacskám — szólt a vendég —, ml volna, ha érdekesebb darabokat kezdenél gyűjteni? — Nekem ezek az érdekesek — válaszolta kurtán Szébé, a. nélkül, hogy a tökről beszélgető felnőttre nézett volna. Az ács sóhajtozni kezdett: — Az a Bakln-féle darab, a- mit a tavaszi tárlaton láttam, igazán gyönyörű volt. — Még én sem láttam olyan óriási dísztököt — helyeselt a vendég. — És milyen hosszúkás! Szébé fél füllel a beszélgetésre figyelt, majd magában nevetni kezdett. Igen, ő is látta azt a tököt. Bakint ugyan nem Ismerte, de azt a dtsztököt nem találta különösen szépnek. — Nekem egyáltalán nem tetszett — szólt bele a beszélgetésbe. — Különben sem fontos, hogy a tők nagy legyen. — Mi-i? Befogod a szád, tak- nyos, mikor nem is értesz hozzá! — ordította az apja. Szébé nem válaszolt. Egy napon a városka mellékutcáit rótta, újabb tökök után kutatott. Egy öregasszony gyümölcsöt árult a háza előtt. Mögötte, az ablak farácsára a- kasztva, talán húsz darab tök is lógott. Kérlelni kezdte az öregasz- szonyt: — Kedves néni, hadd nézzem bért faraghatnak. Magát a dísz- meg ezeket a tököket. tököt természetesen elkobozta. Szébének még sírni sem volt ereje. Mint szélütött kuporgott ott- gyenként megvizsgálta hon a faszenes kályha mellett, valamennyit. Megpillan- Egyszercsak benyitott az ősz. tott egyet: első pillantás- tályfőnök: a fiú apját kereste. t ra közönséges és kicsi ~ volt, de Szébének a bo- londulásig tetszett. Zakatoló szívvel kérdezte: — Ezért mennyit kérne? — Hát mennyit kérjek? Te kisfiú vagy, talán már tíz szénért is megkaphatnád. — Jól van, kedves néni, de Ígérje meg, hogy senkinek nem adja el. Igazán megígéri? Mindjárt hozom a pénzt. Közben, ugye, nem adja senkinek? Kérlelte még az öregasszonyt, aztán hazaszaladt. Nemsokára már futott is lihegve, és megvette a tököt. Attól a naptól kezdve legfőbb gyönyörűsége ez a darab lett. Egyetlen pillanatra sem tudott megválni tőle. A tök 1- ránt érzett vonzalma napról napra fokozódott, annyira, hogy már az iskolába is magával vitte. öra közben elcsípte az osztályfőnöke, amint kincsét a pad alatt nézegette, csiszolgatta. Ez a tanító Idegen vidékről jött, s mint minden idegen, ő sem szerette a vidék hagyományos tökkultuszát. S mi több, ez az ember odaadó tisztelettel csüngött a szamurájhagyományokon. Ha a híres Kumoemon és társulata szamuráj témával érkezett a városba, három egymás utáni estén is képes volt megnézni ugyanazt a művet. És abban a színházban, mely előtt különben soha még lépést sem lassított. Érthető hát iszonyú fölhábo- rodása Szébé vásottsága miatt. Megmondta a fiúcskának, kötve hiszi, belőle valaha is em< ' : #11sPiPIf j mm: — Hiába, gyerek még - mondta egyszer apjának egy üzletfele. — Csak a közönsé. Roskoványi litván illusztrációja■ ges formákat szereti. z ács nem volt otthon, [ H így Szébé anyjára tá- * madt. Kijelentette, a csa- j Sádot terheli a felelősség, Ihogy a gyerek ilyen ha- szontalansággal foglalkozik. Az asszony, amennyire csak tudta, összehúzta magát, és mindenre bólogatott. Szébé most igazán rettegett a fölbőszült tanítótól. Elsápadt, reszketni kezdett műkincseiért, melyek a tanító háta mögött, az oszlopon lógtak. Attól tartott, észreveszi a dühöngő tanító. Amikor osztályfőnöke elment, valósággal föllélegzett. Nem vette észre műklncseitl Anyja sírt, később keserű szidalmak kai illette. Hazament az apja is, s megtudta a történteket. Szébének esett, ütötte, ahol csak érte. Ő Is úgy vélekedett: nem hiszi, hogy ebből a fiúból valaha Is embert lehessen faragni. Azt is mondta, ha nem tetszik neki, akár el is mehet hazulról. És megtörtént a legszörnyűbb, amire Szébé valaha is csak gondolhatott. Az ács tekintete véletlenül a dísztökökre esett, elővette a szekercéjét, és egyenként ösz- szetörte Szébé kincseit. Szébé halálsápadt volt és néma. Az osztályfőnök pedig fogta a legszebblket, a Szébétől elkobzott dísztököt, s mint valami undorító holmit, az iskola- szolgára bízta, hogy vesse a szemétre. De a szolga, anélkül, hogy különös elképzelései lettek volna a dísztárgyról, nem dobta el, hanem hazavitte, föl. akasztotta saját nyomorúságos, füstös szobájában. így múlt el két hónap, amikor a szolga pénz híján a feje fölött lógó dísztökkulacsra gondolt. Nem várt ugyan sokat a dísztöktől, de mégis meg a- karta próbálni, hátha kap érte valamit. Elvitte egy régiségkereskedőnek. Nézegette, forgatta, tapogat- - ta a kereskedő. Közömbös arc> kifejezést öltött, és visszaadta a dísztököt az Iskolaszolgának. — Ha eladja, nem sajnálnék érte öt jent. A szolga elcsodálkozott. Okos ember lévén, közömbösen kijelentette, öt jenért senki nem válhat meg egy ilyen tárgytól. ’ sif kereskedő már a duplá ját ígérte, tíz jent. De a . ravasz iskolaszolga nem hagyta magát: végül is J ötven jenben egyeztek meg. Ez több volt, mint négyhavi fizetése. Boldog volt a szolga, de boldogságát nem fecsegte ki. Így senki nem tudta meg Szébé kedves dísztökkulacsának sor sát, miként neki magának sem jutott tudomására, hogy a kereskedő ugyanazt a dísztököt hatszéz jenért adta el a vidék egyik leggazdagabb emberének. járok szárazföldön kószálok imbolygó tengeren négykézláb mennem nem muszáj nem vezet üstökös nem követ sirály zajos kárhozattal megyek a csönd után de nem lelem ostromlétrán szeleknek döntve — a semmi felé megyek eldobok mindent mi hangos és nehéz visszanézek mint éj után a hajnal visszanéz és ostromlétrám roncsai közt már magamra nem lelek a cél a szent — frázis-semmiben a csönd a cél az átkozott — ^ehéz páncélbőrönd mit örökké magadban cipelsz hát felnyitni nem tudod mert halálodnak mint zárja — nyitja sincs benned a csöndet zárja hüsbílincs tartalma felhevült csönd halálod után ha kihűltél — hallhatod PIRAMIS A TÓPARTON (Emlékmű az ismeretlen W. S.~nak.l 6 siess Ábsálom tevegelj el Mágeddó felé a Weörestenger elé borulj le hajnalba ablanjah el ljurob 'éle regnetseröeW a élgf óddegáM le jlegevet molásbá sseis 6 ARS POETICA (art problematical a költő kezébe két lyukat adott az isten mondván: helyezd az egyikbe a másikat Török Elemér versei NEVETEKKEL ZÖRGETEK Az utolsó csepp fény is elcsurgott az Isten kemény markából a halak sem kapnak felölti a víz a teljes nyugalmat s én ma is nevetek dicséretével zörgetek a csend kapuján fáradt emberek A HOLD Mint egy dacosN szép lány, néz a földre némán. Nélküle világunk s az ég csillagboltja, milyen csonka volna. ÁBEL ÁRTATLANSÁGA Visszafojtott kiáltások hullanak belém fölém nő a sötétség laboda-árnya s félelemmé súlyosodva fölborzad bennem Ábel ártatlansága
