Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-27 / 43. szám
_ * • 8 U| — Na, már megint itt van? — sóhajtott Parkins felügyelő. — Azt hiszem, maga csak az én keserűségemre született a földre! John Freley, az ismert magánnyomozó tettetett barátságossággal mosolygott. — Csak végezze nyugodtan a dolgát — vetette oda — nem ez az első eset, hogy ártatlan körül szaglászik... Parkins szomorúan nézett körül a kopott bútorzatú szalonban. Egy pillanatra megakadt szeme az ebédlőajtón, amely mögött Robert Lawin két rendőrtisztviselö őrizetében ordítva szitkozódott... Dr. Pelitt lépett a szobába. — Hogy van Edward Lawin? — kérdezte a felügyelő. — Csupán egy enyhe idegősszeroppanásról van sző — jelentette az orvos — nincs megsérülve, valószínűleg a rá Irányzott lövéstől való ijedelmében esett ösz- sze. — Az eset világos — mondta Parkins felügyelő. — A két unokatestvér közösen lakja ezt a lakást, amelyet egy nagybácsijuktől örököltek. Gyűlölik egymást, mert mindkettőjük csak magáénak szeretné megkaparintani a lakást. Valahányszor találkoznak, veszekedés a vége. Ma ismét összekaptak és rágalmazták egymást. Róbert mérgében felkapta revolverét és rálőtt Edwardra. Edward összeesett, és mialatt a veszekedés és lövés hallatára a rémült szomszédok az ajtóhoz értek, Róbert a szobájába menekült. Ott találtunk rá, amikor megérkeztünk. Amikor le akartam tartóztatni, gorombáskodni kezdett; és durván rám támadt.' Tagadja a bűnösségét és állítja, hogy az egész dolog Edward és a szomszédok fantáziájának szüleménye. — Figyelemreméltó azonban, — szólt közbe Freley — én láttam már olyat, hogy valaki mérgében rálő valakire, de az eset után megbánja tettét. hiszen csak felindulásában cselekedett... Ezzel szemben Róbert Lawin feldühödött, amikor közölték vele u- nokatestvére és a szomszédok vallomását, és hogy ezek alapján gyilkossági kísérlettel vádolják. Ez különös magatartás! Egv civilbe öltözött rendőrtisztvise- lő lépett a szobába. Egy összehajtott zsebkendőt tartott a kezében. — Megtaláltam a golyót és a revolvert. A golyó a parkett lécet közé fúródott. Á revolver pedig a mosógép alján, a beáztatott ruha között volt. Nem hiszem, hogy találnánk rajta ujjlenyomatokat, mert a víz mindent lemosott. John Freley átment Edward szobájába, ahol az orvos éppen a táskáját csukta. — Adtam neki egy injekciót — mutatott Edwardra, aki csukott szemmel feküdt az ágyán és e- gyenletesen lélegzett. — Gyenge idegzetű ember, nemde? — kérdezte Freley. — Nem is mondanám, Inkább hidegvérű... Edward Lawin műteremnek rendezte be a szobáját. A hanglemezjátszó mellett, egy alacsony állványon, egy feltűnően csinos, fiatal lány fényképe állt. — Ez a menyasszonya — jegyezte meg az orvos, majd Freley felé köszönve kiment a szobából. A detektív szemügyre vette az alvó embert. Harminc év körüli lehetett. Ajkának vonala lágy természetet és határozatlanságot árult el. Két fiatalember ebben a nagy lakásban, gondolkodott Freley. Kerülik egymást. Mindegyik külön él a maga szobájában. Minduntalan összetűzésekre kerül sor. Az ok: a lakás. Szüntelen harc ez... Ma este Edward hanglemezeket hallgatott a szobájában... Róbert bejött, összevesztek... A szomszédok hallották, mert Edward kinyitotta az ablakot... a kiabálás, szit- kozódás és átkozódás túlharsogta a zenét. Azután dörrent a lövés. Vajon milyen lemezeket hallgatott Edward? Freley megnézte a lemezjátszót. Tucatnyi mikrobarázdás lemez sorakozott az automatikus forgótengelyen. „Csupa sláger, a legnépszerűbb melódiák“ — állapította meg. Ekkor észrevett egy üvegszekrényt. Egész lemezoszlopok voltak benne gondosan elrendezve. Kinyitotta a szekrényt és szemügyre vette az értékes gyűjteményt. Egytől-egylg klasszikus zene — valóságos kincs! Ekkor eszébe jutott, hogy Edward egy hanglemezgyártó vállalat alkalmazottja, tehát ezeket a csodás lemezeket valószínűleg ajándékba kapta...! Parkins felügyelő kinyitotta az ajtót. — Még marad? Én megyek. Freley visszament a szalonba. Róbert Lawin két rendőr őrizetében várta, hogy elkísérjék. — Gyerünk, gyorsan, én sietek — vetette oda a felügyelő. — Még dolgom van Lawin úrral. — Még mindig tagad? — kérdezte Freley csodálkozást tettetve. — Én senkire sem lőttem — ordította Róbert Lawtn — ez mind csak egy ellenem való mesterkedésl — Miért tagad? Hiszen hallották, amint megfenyegette az unokabátyját — szólt rá Freley. — Csupa hazugság! Edward és a szomszédok egy húron pendülnek. — Csak egy kérdést akarok önnek feltenni — mondta Freley. — Szereti Edward a slágereket? Róbert csodálkozva nézett a detek- tívre. — Kimondottan utálja. De miért kérdezi? John Freley kedélyesen odaszólt a felügyelőhöz: — Jöjjön, Parkins, egy kis slágerzenét hallgatni. Bementek a szobába, ahol Edward még mindig aludt. Freley elindította a hanglemezjátszót. Felhangzott egy szívszaggató melódia, a sláger fülsiketítő zenéje betöltötte a szobát... Egy, kettő, három, négy, öt hanglemez váltotta egymást... és akkor hirtelen, a hatodik lemez közben a felügyelő felugrott. — Azt a mindenségit! Magának volt igaza! De hogy jött rá a csalásra? — Egyszer már megmondtam — válaszolt Freley. — Mindenekelőtt feltűnt nekem Róbert viselkedése. Ha egy dührohamában valóban rálőtt volna az unokabátyjára, nem lett volna mersze tagadni, annál Is inkább, mert minden ellene szólt, a szomszédok tanúvallomásai, a tény, hogy a megtalált revolver az övé volt, szóval minden. Ilyen körülmények között csak egy őrült tagadott volna. És Ró bért nem az. Ilyen esetekben mindig többet foglalkoznak a tettessel, mint az áldozattal... Edward nem mondott semmit, mert „idegösszeroppanást“ kapott. Ezzel szemben dr. Pelitt említette, hogy még csak nem Is nagyon ideges. Egy Ilyen „idegösszeroppanás" viszont kitűnő ürügyül szolgálhat e- gyes kérdések megválaszolásának és esetleges ostobaságok kikotyogásának elkerülésére. — De miért? Hogyan? — faggatta a felügyelő. — Miért? Edward el van jegyezve. Magának akarta tehát a lakást, hogy egyedül lakhasson benne a feleségével. így a motívum megvan... csak a végrehajtás van hátra — s ezt az i- mént hallott hanglemez bemutatta: Edward hangfelvevő egy hanglemezgyártó vállalatnál. Idehozott egy magnetofont, kiprovokált egy veszekedést és Róbert szidalmazásait meg fenyegetéseit hangszalagra vette. Ezután mindezt összekeverte slágerzenével, hozzáadott egy revolverlövést és az egészet lejátszotta egy hanglemezre... Most már nem hiányzott más, mint hogy Róbert távollétében elvegye a revolverét és eldugja a mosógépben. Azután, mialatt Róbert a szobájában volt, feltette a lemezt, kinyitotta az ablakot... a többit már tudja! — Ezt valóban világosan megmagyarázta — szólt elismerően Parkins felügyelő — csak azt nem értem, hogy tudta mindezt ilyen biztosra venni, hiszen előzőleg nem hallgatta meg a lemezeket, mert azt hallottam volna. Mivel árulta el magát Edward? AZ ÚJ IFJÚSÁG KRIMIFEJTÖRŐJE Olvasóink körében igen nagy sikert arattak a nyáron közölt krimifejtörőink, ezért ismét közlünk egy rövid krimit. Olvasóink feladata megokolni a magánnyomozó feltevését, és a megfejtést november 15-ig beküldeni a szerkesztőségünkbe. A helyes megfejtők között 5 krimiregényt sorsolunk ki. A helyes megfejtést és a nyertesek névsorát a november 24-én megjelenő számunkban közöljük. FELIX DERECKI: Baráti szolgálat Egy bizonyos intézménytől becsületes úton szerzett pénzt kellett volna kapnom. Miután a főkönyvelő többszöri figyelmeztetés után ts elutasító választ adott, elhatároztam, hogy panaszommal az igazgatóhoz fordulok. Az Intézmény fönöke tüzetesen áttanulmányozta az ügyemet, mafd széttárta a kariát: — Természetes — szólt —. Jár önnek a pénz, ehhez nem fér kétség. — Akkor a főkönyvelő miért halogatja a fizetést? — kérdeztem. — Ezen ne törfe a fejét, minden könyvelő ilyen. E tekintetben az előírások nem valami következetesek. A karfa sürgősen a pénzét? — lepett meg a kérdésével. — Természetesen. — Akkor emeljen ellenem vádat az ügyésznél. — Un? Ön ellen?... az ügyésznél? Miért? — hebegtem. — Igen, mert ez esetben foglalkozhatom az ügyével és senki sem veheti tőlem rossznéven. — Életemben senkivel szemben sem követtem el ilyen disznöságot. Nagyon kérem, ne akarjon rábeszélni — mondtam felháborodva. Az igazgató nem értett egyet velem. — Ki beszél Itt disznösáqról? — igyekezett meggyőzni. — Tisztán nagylelkűség lesz az ön részéröl. Vegyes érzésekkel hagytam el az irodát. Gondolni sem mertem arra, hogy valaki ellen az ügyésznél vádat emeljek. Néhány nappal később ismerőseimnél összefutottam az Igazgatóval. — Miért olyan makacs? — ostromolt újra. — Kellemetlen helyzetben vagyok. Tudom, hogy a pénz az öné, de hogy elkerüljem az esetleges kellemetlenségeket, csak a felsőbb szervek utasítására fizethetem ki. Az ügy ilyenképpen elintéződik és mindkettőnk szívéről nagy kő esik le. Távoznom kellett, mert árnyékként követett és állandóan rágta a fülemet. Attól kezdve többször is zaklatott, lassan már-már kerültem. Egyszer a- zonban beleütköztem a bárban. Két vodkái rendelt és felajánlotta, hogy tegezödjünk. Nem sejtettem a szándékát, beleegyeztem. — Barátomnak tekinthetlek? — kérdezte azután, hogy testvériesen megcsókoltuk egymást. — Határozottan. — Akkor nagyon kérlek, tégy meg nekem egy baráti szívességet. Értsd meg, nekem is van lelkiismeretem, az éjszakákat álmatlanul töltöm, tudom, sérelem ért, és teljes szívemből szeretném helyrehozni a hibát. Sokáig vonakodtam, de amikor könnyek szöktek a szemébe, megszántam és elhatároztam, hogy feljelentem az ügyésznél. Rövidesen kézhez kaptam a pénzt. Néhány héttel később azonban levelet kaptam igazgató barátomtól. Onnan irt, ahová senki sem megy szívesen. Az történt ugyanis, hogy az ügyészt elfogta a munkaláz és ügyem intézése közben bizonyos sikkasztásokra is fényt derített. Hát így tegyen az ember baráti szolgálatot. Most néhány esztendeig küldözgethetem a börtönbe a csomagokat. • „ESZTER 70“: Verseiben mi nem látunk számottevőbb fejlődést. Ugyanazokat a hibákat követi el, mint régen: mindent túlmagyaráz, túlír. Lát, de nem láttat!! Versépt- tése is kapkodó, elhanyagolt. • „ÖSZ/23“: Hozzánk küldött versei közül — kettő alakján bíztathatjuk. Az egyik az ősz című, a másik pedig Egyedül az utcán. A többi csupán versformába irt pongyola prőza. (PL: A virágok az élet vigasz-* talói, / élő kincsei a természetnek / stb.). Logikailag, gondolatilag kell mélyülnie! Egyedül az utcán című versét bíztatásként közöljük: / Gyorsan jött az este7 / A sarkon kigyulladt egy lámpa / s a fáradt űtszalagon szétterül a fény. / Valahol a közelben a zaj / sötét kalitkába zárva / napfényes délelőttre vágyik -/. — Idővel jelentkezzen újra' • „ŐSZ“: „Tudom, hogy ez csak nehézkes szárnypróbálgatás, s épp ezért kérem a bírálatot, hogy van-e értelme a próbálkozásnak, vagy csak elégedjem meg az irodalom sze- retetővel.“ — írja szimpatikus levelében. Higgye el, hogy az irodalom szerétete, ápolása, legalább olyan érték, mint annak művelése. Csehszlovákiai magyar irodalmunknak pedig sok-sok irodalmat szerető emberre van szüksége... • „IFJÜ SZIVEKBEN ÉLEK“: Köszönjük, hogy versei mellé „használati utasítást“ is mellékelt. Persze, egy kicsit azért zavart a dolog, mert nem tudtuk eldönteni, hogy bennünk, avagy a verseiben nem bízott eléggé..._ Nos, ami a verseket illeti; kezdetlegesek, erőltetettek. Egy „idegien“ programot nem lehet megverselni!... Járt utakon az ember vagy utánzásra, vagy semmitmondó felszínességre téved. • „FÉLELEM“: Nagyon sajnáljuk, hogy elhanyagolt bennünket. Bizonyára oka volt hallgatásának! „Fetámadásá- nak" örülünk, s természetesen a verseinek is! Ugyanis közölhetők! Kifogásunk csupán az Elindulok feléd című vers második versszakának utolsó sora ellen van! Funkciótlan, zavaró — kilóg a versből és az ön stílusából is! Dolgozza át! (Különben ez a legjobb vers!) Biztatásul olvassa el Metaforák című versét: / anyatej-édes cipók / álmaim // földbesüp- pedt házak / emlékeim // golgota két kereszttel / életem /. — Kérjük, hogy ha ideje engedi, jöjjön be a szerkesztőségünkbe. NATASA TÁNSKA: p m MIRŐL BESZÉLGESSÜNK AZ ELSŐ TALÁLKÁN Ezt se bízzuk a véletlenre. Nézzük a pontokat, amelyeket nem szabad szem elől tévesztenünk. 1. Róla beszélni és nem magunkról. 2. Vegyünk észre rajta valamit, valam; különlegességet, igyekezzünk azt sajátos módon megnevezni (bizonyára visszafojtott lélegzettel fogja hallgatni), nagy vonalakban leírhatjuk jellemét is (pozitívan), mert hiszen valamicskét azért mégiscsak tudunk róla. 3. Érdeklődjünk szüntelenül munkája, tervei iránt. 4. A magánéletét hagyjuk ki a játszmából. 5. A vicceket is. 6. Épp, hogy csak említsük itthonunkat, családunkat. 7. Ügy vigyük a szót, hogy az véletlenül az ő családjánál, szüleinél kössön ki. 8. Igyekezzünk kitérő választ adni a magánéletünket érintő kérdésekre. 9. Ne legyünk nagyon okosak, inkább ellenkezőleg. 10. Ne panaszkodjunk. JÓ, HA VANNAK KÖZÖS ISMERŐSEINK Mondanunk sem kell, hogy Csuka randevúja fenségesen sike^1 rült. Ponty, a neki készített horgot kukacostul, mindenestül bekapta. Megszületett a következő falálka is, mégpedig Göndöréknél, akikről eddig csak azt tudjuk, hogy szintén szenvedélyes akvaristák. A közös ismerősök skálájából Csuka fokozatosan kirekeszti Ponty titkárnőjét. Hogy miért? Nem jő, ha egy bensőséges kapcsolatról hamarább beszél az egész vállalat, mint abban a két érdekeit biztos lenne. Jót tesz egy kis titkolódzás, már csak azért is. hogy kudarc esetén nem kell szégyenkeznünk. Közös ismerősökre azért is szükség van. hogy harag, vagy más csetepaté esetén legyen, aki a két embert összehozza és kibékíti, továbbá létrejöhetnek különféle akciók is, mint például: mi lenne, ha elmennénk moziba? Csuka, amikor a kérdést felteszi, nem kettőjükre gondol, de az egész társaságra és rendszerint nem akad, aki ellenkezzen. Csak természetes, hogy a moziban Csuka Ponty mellé kerül. Az egész akciónak ugyanis ez volt egyetlen célja. A közös ismerősök olyan emberek, akik mindig együtt látnak bennünket, az ő tudatukban mint párocska létezünk, így Is emlegetnek ismerőseik előtt, és így „veszik“ Csukát és Pontyot, ha betévednek hozzájuk. A közös ismerősöknél eltöltött meghitt órák eseményeiből, körülményeiből és a véletlenekből Ponty arra következtet, hogy Csuka nem is annyira éretlen a házasságra, és hogy egész jól „kijöhetnének“ egymással. MIT TEGYÜNK IZOMHEGGYEL? Izomhegyet Csuka még mindig nem nyugdíjazta. Minek? A Ponty-ügy még nem biztos, és Izomhegy nagyon jő szolgálatokat tehet, ha mással nem, hát azzal, hogy mutogassuk magunkat vele mindaddig, míg egyszer össze nem futunk Ponttyal. Hadd lássa, hogy „verekednek“ értünk, hogy nem várunk az ő fejbólin- tására. Ez Izomhegy egyik feladata. Korábban vagy későbben elérkezik a pillanat, amikor Ponty gondolkozni kezd, feleségül vegye-e Csukát vagy sem. Ekkor I- zomhegy a katalizátor, magyarul „eseménygyorsító“ szerepet kap. „A lány jóképű, tetszik is. Igaz, hogy járt azzal az erős fiúval, de már otthagyta, és a múltkor mégis bevallotta, hogy meghívta egy kávéra. Ez így sokáig nem mehet. Határoznom kell mielőbb, mert a végén még visszatér hozzá.“ És Ponty siet is Amint látjuk, egy kis konkurrencia semminek sem lehet a kárára. Habár Izomhegy konkrét létezése Csuka számára a házassággal megszűnik, „szelleme“ még jóval azután is kísért. A mézeshetek után aztán ő lesz a nagy „ha“. — Ha Izomhegyhez mentem volna feleségül, mennyire más lenne az életém... AMIT KERGETSZ, SOSE LESZ A TIÉD Ne vágjunk az események elébe, mert hiszen Ponty mellett még ott a titokzatos Másik, akiről eddig csak azt tudjuk, hogy tele fonálgat Pontynak és a házasságon kívül semmit sem akar tőle Ezt minden mondatával tudtára is adja Pontynak. — Tegnap színházban voltam, és az erkélyen ott volt Mancika a férjével. — Beszéltél velük? * — Nem. Szégyelltem bevallani, hogy egyedül vagyok, és hogy még mindig... Ez igy megy lépten-nyomon. Az ilyen megjegyzések felemésztik Ponty idegeit, ingerülten becsapja a Másik lakásajtaját, és rohan Csukához. Csuka, egyedül ő nem erőlteti őt a házasságba... (Folytatjuk)
