Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-27 / 43. szám

_ * • 8 U| — Na, már megint itt van? — só­hajtott Parkins felügyelő. — Azt hi­szem, maga csak az én keserűségem­re született a földre! John Freley, az ismert magánnyo­mozó tettetett barátságossággal mo­solygott. — Csak végezze nyugodtan a dolgát — vetette oda — nem ez az első eset, hogy ártatlan körül szag­lászik... Parkins szomorúan nézett körül a kopott bútorzatú szalonban. Egy pil­lanatra megakadt szeme az ebédlőaj­tón, amely mögött Robert Lawin két rendőrtisztviselö őrizetében ordítva szitkozódott... Dr. Pelitt lépett a szo­bába. — Hogy van Edward Lawin? — kérdezte a felügyelő. — Csupán egy enyhe idegősszeroppanásról van sző — jelentette az orvos — nincs meg­sérülve, valószínűleg a rá Irányzott lövéstől való ijedelmében esett ösz- sze. — Az eset világos — mondta Par­kins felügyelő. — A két unokatestvér közösen lakja ezt a lakást, amelyet egy nagybácsijuktől örököltek. Gyű­lölik egymást, mert mindkettőjük csak magáénak szeretné megkaparintani a lakást. Valahányszor találkoznak, ve­szekedés a vége. Ma ismét összekap­tak és rágalmazták egymást. Róbert mérgében felkapta revolverét és rá­lőtt Edwardra. Edward összeesett, és mialatt a veszekedés és lövés halla­tára a rémült szomszédok az ajtóhoz értek, Róbert a szobájába menekült. Ott találtunk rá, amikor megérkez­tünk. Amikor le akartam tartóztatni, gorombáskodni kezdett; és durván rám támadt.' Tagadja a bűnösségét és ál­lítja, hogy az egész dolog Edward és a szomszédok fantáziájának szülemé­nye. — Figyelemreméltó azonban, — szólt közbe Freley — én láttam már olyat, hogy valaki mérgében rálő va­lakire, de az eset után megbánja tet­tét. hiszen csak felindulásában csele­kedett... Ezzel szemben Róbert Lawin feldühödött, amikor közölték vele u- nokatestvére és a szomszédok vallo­mását, és hogy ezek alapján gyil­kossági kísérlettel vádolják. Ez külö­nös magatartás! Egv civilbe öltözött rendőrtisztvise- lő lépett a szobába. Egy összehajtott zsebkendőt tartott a kezében. — Meg­találtam a golyót és a revolvert. A golyó a parkett lécet közé fúródott. Á revolver pedig a mosógép alján, a beáztatott ruha között volt. Nem hi­szem, hogy találnánk rajta ujjlenyo­matokat, mert a víz mindent lemo­sott. John Freley átment Edward szobá­jába, ahol az orvos éppen a táská­ját csukta. — Adtam neki egy injek­ciót — mutatott Edwardra, aki csu­kott szemmel feküdt az ágyán és e- gyenletesen lélegzett. — Gyenge idegzetű ember, nemde? — kérdezte Freley. — Nem is mondanám, Inkább hi­degvérű... Edward Lawin műteremnek rendez­te be a szobáját. A hanglemezjátszó mellett, egy alacsony állványon, egy feltűnően csinos, fiatal lány fényképe állt. — Ez a menyasszonya — je­gyezte meg az orvos, majd Freley fe­lé köszönve kiment a szobából. A de­tektív szemügyre vette az alvó em­bert. Harminc év körüli lehetett. Aj­kának vonala lágy természetet és ha­tározatlanságot árult el. Két fiatalember ebben a nagy la­kásban, gondolkodott Freley. Kerülik egymást. Mindegyik külön él a maga szobájában. Minduntalan összetűzések­re kerül sor. Az ok: a lakás. Szünte­len harc ez... Ma este Edward hang­lemezeket hallgatott a szobájában... Róbert bejött, összevesztek... A szom­szédok hallották, mert Edward ki­nyitotta az ablakot... a kiabálás, szit- kozódás és átkozódás túlharsogta a zenét. Azután dörrent a lövés. Vajon milyen lemezeket hallgatott Edward? Freley megnézte a lemezjátszót. Tu­catnyi mikrobarázdás lemez sorako­zott az automatikus forgótengelyen. „Csupa sláger, a legnépszerűbb meló­diák“ — állapította meg. Ekkor ész­revett egy üvegszekrényt. Egész le­mezoszlopok voltak benne gondosan elrendezve. Kinyitotta a szekrényt és szemügyre vette az értékes gyűjte­ményt. Egytől-egylg klasszikus zene — valóságos kincs! Ekkor eszébe jutott, hogy Edward egy hanglemezgyártó vállalat alkal­mazottja, tehát ezeket a csodás leme­zeket valószínűleg ajándékba kapta...! Parkins felügyelő kinyitotta az aj­tót. — Még marad? Én megyek. Freley visszament a szalonba. Ró­bert Lawin két rendőr őrizetében vár­ta, hogy elkísérjék. — Gyerünk, gyor­san, én sietek — vetette oda a fel­ügyelő. — Még dolgom van Lawin úrral. — Még mindig tagad? — kérdez­te Freley csodálkozást tettetve. — Én senkire sem lőttem — ordí­totta Róbert Lawtn — ez mind csak egy ellenem való mesterkedésl — Miért tagad? Hiszen hallották, amint megfenyegette az unokabáty­ját — szólt rá Freley. — Csupa hazugság! Edward és a szomszédok egy húron pendülnek. — Csak egy kérdést akarok önnek feltenni — mondta Freley. — Szereti Edward a slágereket? Róbert csodálkozva nézett a detek- tívre. — Kimondottan utálja. De mi­ért kérdezi? John Freley kedélyesen odaszólt a felügyelőhöz: — Jöjjön, Parkins, egy kis slágerzenét hallgatni. Bementek a szobába, ahol Edward még mindig aludt. Freley elindította a hanglemezjátszót. Felhangzott egy szívszaggató melódia, a sláger fülsi­ketítő zenéje betöltötte a szobát... Egy, kettő, három, négy, öt hangle­mez váltotta egymást... és akkor hir­telen, a hatodik lemez közben a fel­ügyelő felugrott. — Azt a mindensé­git! Magának volt igaza! De hogy jött rá a csalásra? — Egyszer már megmondtam — vá­laszolt Freley. — Mindenekelőtt fel­tűnt nekem Róbert viselkedése. Ha egy dührohamában valóban rálőtt vol­na az unokabátyjára, nem lett volna mersze tagadni, annál Is inkább, mert minden ellene szólt, a szomszédok tanúvallomásai, a tény, hogy a meg­talált revolver az övé volt, szóval minden. Ilyen körülmények között csak egy őrült tagadott volna. És Ró bért nem az. Ilyen esetekben mindig többet foglalkoznak a tettessel, mint az áldozattal... Edward nem mondott semmit, mert „idegösszeroppanást“ kapott. Ezzel szemben dr. Pelitt em­lítette, hogy még csak nem Is nagyon ideges. Egy Ilyen „idegösszeroppanás" viszont kitűnő ürügyül szolgálhat e- gyes kérdések megválaszolásának és esetleges ostobaságok kikotyogásának elkerülésére. — De miért? Hogyan? — faggatta a felügyelő. — Miért? Edward el van jegyezve. Magának akarta tehát a lakást, hogy egyedül lakhasson benne a feleségé­vel. így a motívum megvan... csak a végrehajtás van hátra — s ezt az i- mént hallott hanglemez bemutatta: Edward hangfelvevő egy hanglemez­gyártó vállalatnál. Idehozott egy magnetofont, kiprovokált egy vesze­kedést és Róbert szidalmazásait meg fenyegetéseit hangszalagra vette. Ez­után mindezt összekeverte slágerzené­vel, hozzáadott egy revolverlövést és az egészet lejátszotta egy hanglemez­re... Most már nem hiányzott más, mint hogy Róbert távollétében elve­gye a revolverét és eldugja a mosó­gépben. Azután, mialatt Róbert a szo­bájában volt, feltette a lemezt, kinyi­totta az ablakot... a többit már tud­ja! — Ezt valóban világosan megma­gyarázta — szólt elismerően Parkins felügyelő — csak azt nem értem, hogy tudta mindezt ilyen biztosra venni, hiszen előzőleg nem hallgatta meg a lemezeket, mert azt hallottam volna. Mivel árulta el magát Edward? AZ ÚJ IFJÚSÁG KRIMIFEJTÖRŐJE Olvasóink körében igen nagy sikert arattak a nyáron közölt krimifejtörőink, ezért ismét közlünk egy rövid krimit. Olvasóink feladata megokolni a magánnyomozó felte­vését, és a megfejtést november 15-ig beküldeni a szer­kesztőségünkbe. A helyes megfejtők között 5 krimiregényt sorsolunk ki. A helyes megfejtést és a nyertesek névsorát a no­vember 24-én megjelenő számunkban közöljük. FELIX DERECKI: Baráti szolgálat Egy bizonyos intézménytől becsüle­tes úton szerzett pénzt kellett volna kapnom. Miután a főkönyvelő több­szöri figyelmeztetés után ts elutasító választ adott, elhatároztam, hogy pa­naszommal az igazgatóhoz fordulok. Az Intézmény fönöke tüzetesen át­tanulmányozta az ügyemet, mafd szét­tárta a kariát: — Természetes — szólt —. Jár ön­nek a pénz, ehhez nem fér kétség. — Akkor a főkönyvelő miért halo­gatja a fizetést? — kérdeztem. — Ezen ne törfe a fejét, minden könyvelő ilyen. E tekintetben az elő­írások nem valami következetesek. A karfa sürgősen a pénzét? — lepett meg a kérdésével. — Természetesen. — Akkor emeljen ellenem vádat az ügyésznél. — Un? Ön ellen?... az ügyésznél? Miért? — hebegtem. — Igen, mert ez esetben foglalkoz­hatom az ügyével és senki sem veheti tőlem rossznéven. — Életemben senkivel szemben sem követtem el ilyen disznöságot. Na­gyon kérem, ne akarjon rábeszélni — mondtam felháborodva. ­Az igazgató nem értett egyet ve­lem. — Ki beszél Itt disznösáqról? — igyekezett meggyőzni. — Tisztán nagylelkűség lesz az ön részéröl. Vegyes érzésekkel hagytam el az irodát. Gondolni sem mertem arra, hogy valaki ellen az ügyésznél vádat emeljek. Néhány nappal később ismerőseim­nél összefutottam az Igazgatóval. — Miért olyan makacs? — ostro­molt újra. — Kellemetlen helyzetben vagyok. Tudom, hogy a pénz az öné, de hogy elkerüljem az esetleges kel­lemetlenségeket, csak a felsőbb szer­vek utasítására fizethetem ki. Az ügy ilyenképpen elintéződik és mindket­tőnk szívéről nagy kő esik le. Távoznom kellett, mert árnyékként követett és állandóan rágta a füle­met. Attól kezdve többször is zaklatott, lassan már-már kerültem. Egyszer a- zonban beleütköztem a bárban. Két vodkái rendelt és felajánlotta, hogy tegezödjünk. Nem sejtettem a szán­dékát, beleegyeztem. — Barátomnak tekinthetlek? — kérdezte azután, hogy testvériesen megcsókoltuk egymást. — Határozottan. — Akkor nagyon kérlek, tégy meg nekem egy baráti szívességet. Értsd meg, nekem is van lelkiismeretem, az éjszakákat álmatlanul töltöm, tudom, sérelem ért, és teljes szívemből sze­retném helyrehozni a hibát. Sokáig vonakodtam, de amikor könnyek szöktek a szemébe, megszán­tam és elhatároztam, hogy feljelen­tem az ügyésznél. Rövidesen kézhez kaptam a pénzt. Néhány héttel később azonban levelet kaptam igazgató barátomtól. Onnan irt, ahová senki sem megy szívesen. Az történt ugyanis, hogy az ügyészt elfogta a munkaláz és ügyem intézé­se közben bizonyos sikkasztásokra is fényt derített. Hát így tegyen az ember baráti szolgálatot. Most néhány esztendeig küldözgethetem a börtönbe a csoma­gokat. • „ESZTER 70“: Verseiben mi nem látunk számottevőbb fejlődést. Ugyanazokat a hibá­kat követi el, mint régen: mindent túlmagyaráz, túlír. Lát, de nem láttat!! Versépt- tése is kapkodó, elhanyagolt. • „ÖSZ/23“: Hozzánk küldött versei közül — kettő alakján bíztathatjuk. Az egyik az ősz című, a másik pedig Egyedül az utcán. A többi csupán vers­formába irt pongyola prőza. (PL: A virágok az élet vigasz-* talói, / élő kincsei a termé­szetnek / stb.). Logikailag, gondolatilag kell mélyülnie! Egyedül az utcán című versét bíztatásként közöljük: / Gyor­san jött az este7 / A sarkon kigyulladt egy lámpa / s a fá­radt űtszalagon szétterül a fény. / Valahol a közelben a zaj / sötét kalitkába zárva / napfényes délelőttre vágyik -/. — Idővel jelentkezzen újra' • „ŐSZ“: „Tudom, hogy ez csak nehézkes szárnypróbálga­tás, s épp ezért kérem a bírá­latot, hogy van-e értelme a próbálkozásnak, vagy csak elé­gedjem meg az irodalom sze- retetővel.“ — írja szimpatikus levelében. Higgye el, hogy az irodalom szerétete, ápolása, legalább olyan érték, mint an­nak művelése. Csehszlovákiai magyar irodalmunknak pedig sok-sok irodalmat szerető em­berre van szüksége... • „IFJÜ SZIVEKBEN ÉLEK“: Köszönjük, hogy versei mellé „használati utasítást“ is mel­lékelt. Persze, egy kicsit azért zavart a dolog, mert nem tud­tuk eldönteni, hogy bennünk, avagy a verseiben nem bízott eléggé..._ Nos, ami a verseket illeti; kezdetlegesek, erőltetet­tek. Egy „idegien“ programot nem lehet megverselni!... Járt utakon az ember vagy után­zásra, vagy semmitmondó fel­színességre téved. • „FÉLELEM“: Nagyon saj­náljuk, hogy elhanyagolt ben­nünket. Bizonyára oka volt hallgatásának! „Fetámadásá- nak" örülünk, s természetesen a verseinek is! Ugyanis közöl­hetők! Kifogásunk csupán az Elindulok feléd című vers má­sodik versszakának utolsó so­ra ellen van! Funkciótlan, za­varó — kilóg a versből és az ön stílusából is! Dolgozza át! (Különben ez a legjobb vers!) Biztatásul olvassa el Metaforák című versét: / anyatej-édes cipók / álmaim // földbesüp- pedt házak / emlékeim // gol­gota két kereszttel / életem /. — Kérjük, hogy ha ideje en­gedi, jöjjön be a szerkesztősé­günkbe. NATASA TÁNSKA: p m MIRŐL BESZÉLGESSÜNK AZ ELSŐ TALÁLKÁN Ezt se bízzuk a véletlenre. Nézzük a pontokat, amelyeket nem szabad szem elől tévesztenünk. 1. Róla beszélni és nem magunkról. 2. Vegyünk észre rajta valamit, valam; különlegességet, igye­kezzünk azt sajátos módon megnevezni (bizonyára visszafojtott lélegzettel fogja hallgatni), nagy vonalakban leírhatjuk jellemét is (pozitívan), mert hiszen valamicskét azért mégiscsak tudunk róla. 3. Érdeklődjünk szüntelenül munkája, tervei iránt. 4. A magánéletét hagyjuk ki a játszmából. 5. A vicceket is. 6. Épp, hogy csak említsük itthonunkat, családunkat. 7. Ügy vigyük a szót, hogy az véletlenül az ő családjánál, szü­leinél kössön ki. 8. Igyekezzünk kitérő választ adni a magánéletünket érintő kér­désekre. 9. Ne legyünk nagyon okosak, inkább ellenkezőleg. 10. Ne panaszkodjunk. JÓ, HA VANNAK KÖZÖS ISMERŐSEINK Mondanunk sem kell, hogy Csuka randevúja fenségesen sike^1 rült. Ponty, a neki készített horgot kukacostul, mindenestül be­kapta. Megszületett a következő falálka is, mégpedig Göndörék­nél, akikről eddig csak azt tudjuk, hogy szintén szenvedélyes ak­varisták. A közös ismerősök skálájából Csuka fokozatosan kirekeszti Ponty titkárnőjét. Hogy miért? Nem jő, ha egy bensőséges kap­csolatról hamarább beszél az egész vállalat, mint abban a két érdekeit biztos lenne. Jót tesz egy kis titkolódzás, már csak az­ért is. hogy kudarc esetén nem kell szégyenkeznünk. Közös ismerősökre azért is szükség van. hogy harag, vagy más csetepaté esetén legyen, aki a két embert összehozza és kibékíti, továbbá létrejöhetnek különféle akciók is, mint például: mi lenne, ha elmennénk moziba? Csuka, amikor a kérdést felte­szi, nem kettőjükre gondol, de az egész társaságra és rendsze­rint nem akad, aki ellenkezzen. Csak természetes, hogy a mozi­ban Csuka Ponty mellé kerül. Az egész akciónak ugyanis ez volt egyetlen célja. A közös ismerősök olyan emberek, akik mindig együtt látnak bennünket, az ő tudatukban mint párocska létezünk, így Is em­legetnek ismerőseik előtt, és így „veszik“ Csukát és Pontyot, ha betévednek hozzájuk. A közös ismerősöknél eltöltött meghitt órák eseményeiből, kö­rülményeiből és a véletlenekből Ponty arra következtet, hogy Csuka nem is annyira éretlen a házasságra, és hogy egész jól „ki­jöhetnének“ egymással. MIT TEGYÜNK IZOMHEGGYEL? Izomhegyet Csuka még mindig nem nyugdíjazta. Minek? A Ponty-ügy még nem biztos, és Izomhegy nagyon jő szolgálatokat tehet, ha mással nem, hát azzal, hogy mutogassuk magunkat ve­le mindaddig, míg egyszer össze nem futunk Ponttyal. Hadd lás­sa, hogy „verekednek“ értünk, hogy nem várunk az ő fejbólin- tására. Ez Izomhegy egyik feladata. Korábban vagy későbben elérkezik a pillanat, amikor Ponty gondolkozni kezd, feleségül vegye-e Csukát vagy sem. Ekkor I- zomhegy a katalizátor, magyarul „eseménygyorsító“ szerepet kap. „A lány jóképű, tetszik is. Igaz, hogy járt azzal az erős fiú­val, de már otthagyta, és a múltkor mégis bevallotta, hogy meg­hívta egy kávéra. Ez így sokáig nem mehet. Határoznom kell mi­előbb, mert a végén még visszatér hozzá.“ És Ponty siet is Amint látjuk, egy kis konkurrencia semminek sem lehet a kárára. Habár Izomhegy konkrét létezése Csuka számára a házassággal megszűnik, „szelleme“ még jóval azután is kísért. A mézeshe­tek után aztán ő lesz a nagy „ha“. — Ha Izomhegyhez mentem volna feleségül, mennyire más lenne az életém... AMIT KERGETSZ, SOSE LESZ A TIÉD Ne vágjunk az események elébe, mert hiszen Ponty mellett még ott a titokzatos Másik, akiről eddig csak azt tudjuk, hogy tele fonálgat Pontynak és a házasságon kívül semmit sem akar tőle Ezt minden mondatával tudtára is adja Pontynak. — Tegnap színházban voltam, és az erkélyen ott volt Mancika a férjével. — Beszéltél velük? * — Nem. Szégyelltem bevallani, hogy egyedül vagyok, és hogy még mindig... Ez igy megy lépten-nyomon. Az ilyen megjegyzések felemésztik Ponty idegeit, ingerülten becsapja a Másik lakásajtaját, és rohan Csukához. Csuka, egyedül ő nem erőlteti őt a házasságba... (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents