Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-20 / 42. szám
új ifjúság 3 A Dunaszerdahely felé vezető föútról elkanyarodó bekötőút elágazásánál szinte erőszakos, mondhatnám parancsolóan fontoskodó karlendítésekkel sikerül csak megállítanom egy cukorrépával megrakott traktort. — Miért nem akart megállna? — kérdezem a traktorost. — Miért, miért, hát dolgozom. Minden percem ki van számítva, nem engedhetem meg, hogy a mázsaházrvál a fél járás traktorai megelőzzenek. Az ember neve Pongrác István, a gellei szövetkezet traktorosa. Kora délelőtt van, s 6 már a harmadik forduló cukorrépát viszi az új dunaszerdahelyi cukorgyárba. Nyolcvanöt hektár cukorrépája van a gellei szövetkezetnek, amelynek átlagos hektárhozama négyszáz mázsa. A répaszedés befejezéséig ez a középarányos Gellén még magasabb lehet. MÄZSAHÄZAK A mázsaház a gyár szája. Kettő van belőle, közvetlenül egymás mellett két-két mázsával. Mindkettőben nyolc-tíz ember dolgozik, meg két-két óriási mérleg, sose tótok tán nagyobbat életemben. A fékező, s néhány másodpercen belül máris induló traktorok, pótkocsis teherautók monoton zúgása, pöfögése reggel hattól este hatig tart. Este hattól reggel hatig a traktorok leállnak, s csak a teherautók dolgoznak, a gyár tíz vidéki lerakatáböl hozzák a cukorrépát. A mérlegnél egy ember dolgozik, s amit diktál, azt többen írják. írja az, ki a súlybizonylatot kiadja a traktorosoknak, s írják egyes szövetkezetek, szállítók dolgozói is. Laczkó Béla mázsamester nem tud pontos adatot mondani, más a gondja, de becslése szerint minimum hatvan termelőüzemtől veszik át á cukorrépát. Naponta öt. hatszáz vagon cukorrépa megy át ezen a két „szájon“. Es kifelé is alig megy üres jármű. A gyárból elszállított répaszelet mennyisége tizenkét óra alatt több mint száz vagonnyit tesz ki. Plusz háromszáz vagon hulladékot is lemérnek ez idő alatt, mert a répavégeket s a földet a gyártelepen kívüli szemétdombra szállító traktorok száma sem kevés. Laczkó Béla nyugdíjas szezonmunkás. Egykor a Várkonyi Állami Gazdaság zoótechnikusa volt. Hosszú évek óta egyetlen kampányból sem maradt ki. — Ezt hogy csinálta. — kérdem, — hiszen a szerdahelyi cukorgyár tavaly még csak próbaüzemeit? Mosolyog. — Hát Surányban voltam, az utolsó négy év alatt meg a diószegi cukorgyárban. — Megérte olyan messzire eljárni? Igennel válaszol, aztán arról kérdezem, megéri-e itt dolgozni, hiszen ez még csak induló cukorgyár. — Tizenhárom nap alatt ezer kettőszázat kerestünk — hangzik a válasz. A GARAT Ezt az óriási betonépítményt már üresen kerülik meg a teherkocsik, traktorok. A répa több mint másfélszáz métert úszik a vízen. Mire a szeletelő garatjába jut, már hófehér, tiszta. A szeletelőből hosszú ehér csíkban, futószalagon szál lítják a dús cukortartalmú répaszeletrengeteget... aztán... leírni nehéz lenne és érdektelen. A gyárépület sarkában ismét futószalagon egy másik futószalagra ömlik a fehér kristály- cukor, amelynek útja egyelőre két óriási „cukorsilóban“ ér véget. Egyelőre, hiszen a dunaszerdahelyi friss kristálycukrot még sehová sem szállítják, az üzletekben még nem kapható. A tartályokban sok elfér. Idővel — a kampány befejezése előtt majd ki kell őket üríteni, hiszen a gyár egy szezon alatti termelése jóval több lesz a tartályok befogadóképességénél. Habár mondom, óriási tartályok. A RÉPAOSZTÁLY VEZTÖJÉNÉL Neve Szomora Vilmos. így nyilatkozik: — Szeptember huszonnegyedikén, tehát korábban kezdtünk, mint a többi cukorgyár, mert nekünk hat napig tartó, komplex próbaüzemeltetést kellett lebonyolítanunk, hiszen új gyár vagyunk. A hat napig tartó próbaüzemeltetéshez 1500 vagon cukorrépára volt szükségünk, ezért néhány termelővel előre meg kellett egyeznünk, hogy hajlandóak legyenek korábban kezdeni a répaszedést, s szállítani azt a próbaüzemeltetéshez. Minden jő! sikerült, nem volt fennakadás. Igaz, tavaly is próbaüzemeltünk már, amikor 2970 vagon répát dolgoztunk fel. Az idén tizennégyezer vagon cukorrépa feldolgozását tervezzük. Ez a szeptember 24. és november 21. közötti időszak — eddig tart ugyanis a kampány — reális idő a tervezett mennyiség feldolgozására. Lehet, a kampány befejezésének tervezett dátumot kitoljuk majd, mivel több cukorgyárat leszünk kénytelenek kisegíteni. Ez a segítség már most is gyakorlatban van, hiszen a szered! és nyitrai cukorgyárak az idén csökkentett kapacitással dolgoznak, s ezeken kívül mind a diószegi, mind az oroszkai cukorgyárak által felvásárolt mennyiség egy részét már mi dolgozzuk fel. Az idei termés cukortartalma egy százalékkal alacsonyabb a tavalyinál. Pillanatnyilag négyszázhúsz mázsa a szerdahelyi járás cukorrépa-földjeinek hektárhozama, de ez a szám a száraz szeptember miatt feltehetően 295-re csökken. A kampány kezdetétől mind a felvásárlás, mind a cukortermelés meny- nyisége állandóan növekszik, s a rekordot körülbelül egy hét múlva érjük el. VEREJTÉKEZVE A gyár irodaépületét, s a termelőrészleg szívet magasan Ívelő üvegfolyosó köti össze. Ezen a folyosón megyek, szembe a kitóduló hőségigei és monoton gépzakatolás hangjával. Kiérek a folyosóból, beléptem a gyár szívébe. Elsőnek egy bajszos fiatalembert látok meg, ő van hozzám a legközelebb, megszólítom, de nem hogy ő, még magiam se hallom amit mondok. Mert beszélni szeretnék vele, s mert a hőség az én öltözékemben kibírhatatlan, visszamegyek a folyosóra, a fiatalember pedig velem. Az irodaépület előcsarnokában már értjük egymás szavát. Bemutatkozik. Lelkes Józsefnek hívják, a' diffúziós részleg művezetője. Legelőször is röviden megmagyarázhatom vele, mi a difúzió. — A diffúzió cukorlé vegyi úton történő tisztítása. Az általa vezetett rész a gyárnak több mint egynegyed részét képezi. Három éve dolgozik a szakmában. Rimaszombatban, az ottani cukorgyárban kezdte, hogy majd ha szűkebb hazája szomszédságában, Dunaszerdahelyen megindul a cukorgyár, kész szakemberként kezdhessen el dolgozni. így is lett. Nehézipari középiskolát végzett. Arról beszél, amiről hallani szeretnék, az újonnan felépült cukorgyár jelentőségéről, a cukorgyárról mint ipari munkalehetőségről a Csallóköz szívében. Csaknem félezer ember számára van itt munka. Lelkes József fizetése a kampány alatt kettő és félezer korona, kampányidön kívül ezerháromszáz. Miután ezt közli velem, hozzáteszi, új gyárról van szó, amely ha befut, — és ez egy-két évet igényel — sokkal jobban fizet majd. Fehérköpenyes fiatal nő megy el mellettünk. A művezető bemutatja, ő a laboratórium vezetője. Hármasban visszamegyünk a termelőrészlegbe, s végigjárjuk. Verejtékezve menekülök a rekkenő hőségből. Búcsúzáskor Lelkes József így szól: — Azt mondta Oj Ifjúság? Oda küldtem a verseimet. Levélben már választ is kaptam: közük. Közük? Így tudom meg, hogy a fiatalember annak a dunaszerdahelyi, illetve csallóközi klubnak a titkára, amelyről már hallottam s feltehetően fogunk még hallani róla. Enyhe túlzással, amit maga is belát, fiatal művészek klubjának nevezik, s mivel szerintük is még csak munkacíme a csoportosulásnak, kisbetűvel írom. Tagjai költők, képzőművészek, fényképészek, valahányan fiatalok. A laboratórium vezetőnője saját részlegére hiv. Üvegek, lombikok', tisztaság itt is, akárcsak bent a termelőrészlegben, amelynek tisztaságáról még nem is szóltam. Laboratórium az is — nagyban. A fehérköpenyes lányok közül Csépi Mihályné mutatkozik be. 1400 koronát keres, érettségizett, betanított laboráns. Szociológiát akart tanulni, de ide jutott. Nem bánja. Elégedett. Kevés középiskolát végzett fiatal lány talál ilyen jó állást. A főiskoláról azonban nem mondott le, csak megváltoztak a tervei, ö is, férje is mezőgazdasági főiskolára készülnek. Búcsúzáskor egy kiló cukrot kínálnak a lányok. — Mit kezdjek vele? — A szerkesztőségi kávéba majd jő lesz. — Köszönöm, van ott cukor... — De adja csak ide, és köszönöm. Hiszen ez nem akármilyen. Az üzletben még nem lehet kapni, összes termékük még a cuk’orsilóban van. ÉS VÉGÜL Gustáv Fukas műszaki igazgatóhelyettes irodája a folyosón balra, utolsó ajtó. A tárgyalóasztalnál fehérköpenyes, koros ember. Nincs Szlovákiának olyan cukorgyára,, amelyet töviről hegyére ne ismerne. Dolgozott valamennyiben. Negyvenkét éve dolgozik a szakmában. Három éve Dunaszerdahelyen. Tőle tudom meg, hogy minőségileg egyelőre a szerdahelyi kristálycukor a legjobb Csehszlpvákiában. KESZELI FERENC Sose tudod A télen Ögyallán a paprikamalom egyik munkása beleesett egy forró vízzel telt, kádba. Testéről félig le- máliott a hús, rengeteg vért veszített. De él. Három járás véradóit — a komáromi, galántai, érsekújvári — mozgósították, hogy segítsenek a szerencsétlenül járt emberen. Több mint ötveri liter vérré volt szükség életben maradásához, Alig néhány óra múlva a komáromi kórház megkapta a kért vérküldeményít. Másik eset. Egy brnói kórházban sokáig hajszálon függött egy fiatalasszony élete. Sürgős műtét segített volna rajta. Sajnos, hiányzott az operációhoz szükséges vérmennyiség. A rádió és a brnói újságok kürtölése süket fülekre talált. Az asszony meghalt. A véradás nem nagy dolog, emberi szempontból azonban magasan, értékelhető. Nem is fájdalmas, talán azért sem, mert az érzés, hogy ezzel valakin segítünk, felemelő. Az emberek mégsem akarnak segíteni egymáson. A férj rohanna, engedjék ki vérét akár az utolsó cseppig, csak mentsék meg a feleségét; de annak másfajta vére van, különleges, és azok, akikkel közös a vércsoportja, nem mozdulnak. Majd akitor, ha az ő feleségük vagy férjük lesz a műtőasztalon. Rendszerint elkésnek... Miért ez a közömbösség? t Mész az úton akár gyalog, akár autóval, baleset érhet bármely pillanatban. De nemcsak téged, hanem azokat is, akiket szeretsz, és akik nékül nem tudod elképzelni az életed. Tiszta marad-e a lelkiismereted, ha megtudod, hogy fél liter vér, pont a tiéd, megmentette volna életüket? De ha már annyira önző vagy, ajándékozz magadnak vért. Sose tudod, melyik pillanatban lesz rá szükséged. —z— MILAN ■ Igl kukucka: Igyekeztek A falak úgy nőttek, mint a kender. Podulák mérnök majd elröpült örömében■ föl van fiúk, nagyon föl megy a munka. Le a kalappal! — dicsérte a kőműveseket. Aztán kiemelt az autóból egy láda sört és sajátkezűieg vitte az állványokig. A kőművesek mestere, Ja-' hodnik, néhányat köhintelt és azt mondta: — Ogy határoztunk, hogy legalább három nappal a határidő előtt megcsináljuk. Podulák mérnök örvendezve nevetett. — Nagyszerül Es hogy állunk az a- nyagellátással? Nem hiányzik semmi? Az anyagellátás körül minden a legnagyobb rendben van — mondta fahodnik mester. — Hanem — tette hozzá —, a betonkeverő a- kadozik valahogy. Egy szerelő kellene... — Semmiség. Mindjárt Intézkedem — mondta Podulák. Beült a kocsijába, s a kőművesek alig érkeztek a sörrel szomjukat oltani, már vissza is ért a szerelővel e- gyütt, akt sző nélkül meqfa vitatta a keverőt. — Ezt nevezik munkaszervezésnek! — lelkendezett fahodnik, a mester. — De hiszen maguk igyekeznek — veregette vállon Podulák mérnök. — Tegnap teljes két órát dolgoztak túlórában... és ráadásul önként...! Pénz A múlt hét elején, pontosabban hétfőn, egy korona sem volt a zsebemben, és éppen ezért elhatároztam, hogy oda megyek, ahol egy fillérre sem lesz szükségem. így tévedtem be a pozsonyi Tuzex áruház textil részlegébe. (A Tuzex az olyan üzlet, ahoi csak valutáért vásárolhat az ember.) Nem mintha a zsebeim duzzadtak volna a dollároktól, de egyszerűen szeretek o- dajámi... Ahogy így nézelődtem, egy asszonyka éktelen sikoltozásba kezdett, hogy eltűnt a pénztárcája és szegény, nagyon közel volt az ájuláshoz Az emberek körülállták, leültették és így tudtuk meg, hogy a pénztárcájában 600 korona és 700 Tuzex bon volt. Hatalmas pénz. Az emberek közben ki-be jártak az ajtón és csak jó öt perc múlva jutott egy elárusítónönek eszébe, hogy bezárja az üzletet és rendőrt hívjon. A bennrekedteket tüzetesen átvizsgálták, de a pénztárcának még csak nyomára sem bukkantak. Az utóbbi években elhatalmasodott zsebtolvajlások kellene, hogy gondolkodásra késztessék mind a vásárlókat, mind azokat, akik az ilyen jellegű ügyek kivizsgálásával foglalkoznak. De amíg az illetékesek nem tesznek hathatós lépéseket, tegyünk mi, pontosabban azok, akik sok pénzzel zsebükben róják a város utcáit. Pénztárcánkat süllyesszük alsószoknyánk legalsó zsebébe, mint nagyanyáink tették... (-Z-) — Hát igen, dolgoztunk — bólintott, fahodnik, a mester. — Reggel ugyanis az eső hátráltatott bennünket a munkában, így aztán délután be akartuk hozni a lemaradást. Ez így van rendjén... — Es az egész ebédszünetet is önszántukból húsz percre csökkentették. Ez dicséretest fahodnik, a mester széttárta a karját. ■ — Hát Igyekszünk, ugye. Az ön kedves felesége adott tegnap három százast fejenként, csak hogy hamarább elkészültön ez a ví- kendházJ f-tö-f
