Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-09-29 / 39. szám
új ifjúság 9 BLASCO IBANEZ A bandita lakomája Két fiatal kerület székhelyén ünnepnap volt a képviselőnek, egy befolyásos madridi úrnak váratlan látogatása, aki olyan hatalmasnak tűnt az egyszerű nép szemében, hogy úgy beszéltek rála, mint a Gondviselésről. A bíró kertiében nagy lakomát csaptak, pantagruelí lakomát; vidáman szólt a falusi rezesbanda, s a kerítésnél összegyűlt a kíváncsiskodók serege, ott bámészkodott a község minden asszonya és gyereke. Ott volt a járás színe-java: négy-öt falu papja, mert a képviselő a rend és a riszta elvek védelmezője volt; a bírók és a kortesek is, akik választáskor dón foséhoz stettek, és gyönyörű aktákat tettek elé, hogy szörnyű ákombákomokkal mocskolja be fehér tisztaságukat. Az új reverendák és a kámfországú, gyűrött ünneplők közt méltóságteljesen csillogott a képviselő aranykeretes szemüvege és fekete zsakettje; de pompa tde. pompa oda, most egyáltalán nem a kerület gondviselése vonta magára a figyelmet. Minden tekintet egy bársony nadrág os, fekete fejkendős, erős állkapcsú, bronzszínű, sovány kis emberen függött, aki egy súlyos karabélyt tartott maga mellett, s ha máshová ült, oda is mindig magával vitte, mintha elválaszthatatlan testrésze lenne. \ A hírhedt Tarisznyás Quico volt, a járás hőse, egy zsivány, akt harminc év óta keltett bámulatot tetteivel, akire szinte babonás félelemmel néztek a fiatalemberek, mert gyerekkori emlékeik jutottak eszükbe, amikor anyjuk, hogy hallgassanak, így ijesztgette őket: „Mindjárt jön a Tarisznyás/“ Húszéves korában féltékenységből megölt két embert; azután karabélyával a hegyek közé menekült, a hegyek kóbor lovagjának zsiványéletét élte. Több mint negyven pert függesztettek fel, várták, hogy jobb belátásra tér, és önként rendőrkézre adja magát. De hát erre várhattakI Ogy futott, mint a zerge, ismerte a hegyvidék minden zegét-zugát, a feldobott pénzdarabot egy lövéssel átlyukasztotta. A csendőrség végül is belefáradt a meddő futkosásba, és már nem is kutatott utána. Rabolt?... Nem, azt soha. Annál sokkalta büszkébb volt. Abból élt a hegyek közt, amit tiszteletből vagy félelemből a parasztok adtak neki. Ha tolvaj bukkant fel a kerületben, csakhamar utólérte golyója. Ttsztességtudó volt, és irtózott tőle. hogy mások mocskolják be a becsületét. VértI Azt igenI Kö- nyékigt Egy emberélet az útmenti kőnél is kevesebb volt neki. 5z a vérszomjas fenevad mesterien értette a gyilkosság minden fajtáját: golyóval, késsel, szemtől szembe — ha akadt o- lyan bátor legény, aki a nyomába eredt —, orvul és lesből, ha támadói olyan ravaszok és óvatosak voltak, mint ő. Féltékenységből lassanként kiirtotta a hegyekben rejtőző zsiványo- kat; az utakon kit ekkor, kit akkor, megölte régi ellenségeit; sokszor vasárnaponként bement a falvakba, és a templom e- lött a téren terítette le a nagymiséről kijövő bírót vagy a befolyásos földesurat. If if ár nem zaklatták, nem üldözték. Politikai szenvedélyből gyilkolt csaknem ismeretlen személyeket, Í l hogy biztosítsa dón fosénak, a kerület örök képvise- fe lőjének győzelmét. A vérengző fenevad — észre sem J; vette — szintén a választási harc eszköze, annak a nagy polipnak egyik csápja, amely ott fent a Belügyminisztériumban tevékenykedik. Egy közeli faluban élt, azzal az asszonnyal, akiért az első gyilkosságot elkövette, gyermeket körében, jámboran és atya- fiságosan, elcigarettázgatott a csendőrökkel, akik felsőbb parancsra nem bántották, és ha egy-egy hőstette után színlelnie kellett, hogy üldözik, néhány napot a hegyekben töltött, vadászott, és szenvedélyének, a lövészetnek hódolt. Hogy keresték a kedvét, hogy hízelegtek neki a járás előkelői a lakoma alatt. — .tarisznyás, egy csirkecombotI Tarisznyás, egy korty bort!“ Sőt a papok is hátba ütőgették kegyes hö-hö nevetéssel, és atyailag mondogatták neki: — Hej, Tarisznyás, nagy lókötő vagy te! Neki rendezték ezt a lakomát. Csak érte állt meg a járás székhelyén a méltóságos dón fosé, útban Valencia felé, hogy megnyugtassa, és orvosolja egyre fenyegetőbb panaszait. A választásokon tett szolgálataiért kegyelmet ígért neki. És Tarisznyás, akt már öregnek érezte magát, és egy becsületes földműves nyugodt életére vágyott, engedelmeskedett a mindenható úrnak, azzal a gyerekes reménnyel, hogy minden barbársága, minden bűnténye sietteti a kegyelmet. e teltek az évek, minden csak tgéret maradt, és a bandita, aki makacsul hitt a képviselő mindenhatóságában, megvetésnek vagy hanyagságnak tulajdonította azt, hogy késik a kegyelem. Az alázatosság fenyegetéssé változott, és dón fosé azt a félelmet érezte, mely az állatszelídítőt fogta el a felbőszült vad láttára. A bandita minden héten fényé- gető levelet küldött Madridba. És ezek a levelek, egy vadállat véres mancsának ákombákomjat, lidércnyomásként nehezedtek a képviselőre, és végül arra kényszerttették, hogy a kerületbe utazzék. A lakoma után a kert egyik sarkában beszélgettek: a képviselő udvariasan és szívélyesen, a bandita összeráncolt szemöldökkel, rosszkedvűen. — Csak azért jöttem Ide, hogy találkozzam veled — mondta dón fosé, hangsúlyozva, hogy milyen megtiszteltetésben részesíti a Tarlsznyást. — Miért vagy olyan türelmetlen? Nem élsz jól, kedves Quico? Beajánlottalak á tartomány kormányzójának; a hatóság békén hágy... Mtt kívánsz még? Semmit és mindent. Az igaz, hogy nem zaklatták, de ez kevés: változhatnak az idők, és neki esetleg ismét vissza kell térnie a hegyekbe. Azt akarja, amit megígértek neki: kegyelmet. Az istenfájátl Félig valenciai tájszólásban, félig rossz spanyolsággal adta elő követelését. — Megkapod, barátom, megkapod. Néhány nap múlva a kezedben lesz. Tarisznyás kegyetlen gúnnyal mosolygott. Nem olyan ostoba 0, amilyennek tartják. Beszélt egy valenciai ügyvéddel, s az csak nevetett rajta Is, meg a kegyelmen Is, Élőbb el kell fogatnia magát, békésen bele kell nyugodnia, hogy két-háromszáz évre ítéljék megszámlálhatatlan gaztetteiért, s amikor már leülte egy részét, úgy száz esztendőt, akkor jöhet a kegyelem. A krisztusátI Elég a tréfából. Vele ne tréfáljon senkii í|s képviselő megdöbbenve látta, hogy már majdnem elírj. vesztette a bandita bizalmát. jj| — Ez az ügyvéd szamár. Azt gondolod, hogy a pflí kormány számára bármi, is lehetetlen? Meglátod, egy-kettőre elintéződik a dolog. Esküszöm. Elárasztotta szavai özönével, ismerve ékesszólása hatalmát, amivel már nemegyszer elkábította ezt az üres fejet. Lassan-lassan megnyugodott a bandita. Jó. várni fog; de csak egy hónapot, többet nem. Ha addig nem kegyelmeznek meg neki, többé már nem ír és nem szól semmit. Az úr képviselő, nagy ember, de a golyónak mindenki egyforma. S ezzel a fenyegetéssel búcsúzva, fogta karabélyát, és elköszönt a társaságtól. Indult vissza a falujába; még alkonyat előtt haza akart érni, mert a magafajta ember csak akkor jár éjjel az úton, ha szükség van rá. Vele ment a falu mészárosa, egy nagy darab legény, erejének és ügyességének csodálója, aki, mint valami apród, mindenüvé elkísérte. A képviselő álnok szívélyességgel búcsúzott tőlük. — Isten veled, kedves Quico — szólt megszorítva a bandita kezét. — Légy nyugodt, minden rendben lesz. fó egészséget kívánok a családodnak; mondd meg a feleségednek, nem felejtettem ám el, milyen szíves fogadtatásban részesítettek, amikor nálatok voltam. A bandita és kísérője helyet foglalt falujuk utaskocsijában; három asszony utazott velük, akik tisztelettel köszöntötték Quico „ténsurat", és néhány gyermek, akik úgy simogatták a vaskos karabélyt, mint egy szentképet. A kocsi elindult, lötyögve haladt a virágzó narancskertek között. Az öntözőcsatornák csillogtak, visszatükrözték az édes délutáni oerőfényt; a levegőben az (Hattal, susogással áthatott tavasz langyos leheleie áradt. Tarisznyás elégedett volt. Százszor megígérték neki a kegyelmet, de most már biztosan. Kísérője és csodálója csendben hallgatta. z úton két csendőrrel találkoztak, és Tarisznyás barátságosan rájuk köszönt. Egy kanyarban ismét feltűnt két csendőr, és a mészáros nyugtalanul mocorgott az ülésen. Mit keres itt ennyi zsandár, ilyen rövid útszakaszon? A ban dlta megnyugtatta, összevonták a járási karhatalmat a dón fosé utazása miatt. De kissé odább egy harmadik csendör'párhoz értek, akik, mint az előbbiek, lassan a kocsi nyomába szegődtek. A mészáros nem állta tovább. Rosszat sejtett. Tarisznyás, még van idői Ugorjon le, meneküljön a mezőn át a hegyekbe. Ha nincs baj, éjszaka hazatérhet. — Menjen, Quico ténsúr, menjenI — kiáltották rémülten az asszonyok. Ám Quico ténsúr nevetett a jő népek aggodalmán. — Hajts, kocsis, hajts! A kocsi haladt tovább, mígnem hirtelen elöugrott az útra tizenöt vagy húsz csendőr. Csak úgy rajzott a sok három- szögletö kalap; egy öreg tiszt vezette őket. Az ablaknyílásokon át acélcsövek meredtek a banditára, akt mozdulatlanul és nyugodtan ült a helyén; az asszonyok és gyerekek sikoltozva menekültek a kocsi mélyébe. — Tarisznyás, szállj ki, vagy meghalszl — kiáltotta a hadnagy. A bandita kiszállt kísérőjével, de még földet sem ért a lába, elvették a fegyverét. Még ott zsongtak fejében védelmezője ékes szavai, és a legcsekélyebb ellenállást sem tanúsította, hogy újabb büntéttel lehetetlenné ne tegye a várva várt kegyelmet. Odaszólt a mészárosnak, kérte, hogy szaladjon vissza a községbe, és értesítse dón fosét. Tévedés lesz, valami félreértés. Á legény még látta, amint egy közeli narancsliget felé tuszkolják, aztán a kocsi mögött felsorakozó csendörpárok közt szélsebesen rohant visszafelé. Nem futott sokáig. A lakomáról egy bíró jött szembe vele lóháton... Don foséi Hol van dón fosé? A paraszt mosolygott, mintha kitalálná, mi történt,.. Don fosé? Nos, alighogy Tarisznyás eltávozott, a képviselő lóhalálban Valenciába robogott. A legény mindent megérteit: a gyors távozást, ezt a mosolyt, az öreg hadnagy gúnyos tekintetét, amikor a bandita oltaimazójra gondolt, és azt hitte, tévedés áldozata. L élekszakadva rohant vissza a ligetnek, de még oda sem ért, fehér, halvány felhöcske szállt föl a narancsfák koronája fölé, mint valami gyapotpehely, és nyomában egy sor dörrenés hallatszott, mintha szétrepedne a föld. Tarlsznyást agyonlőtték. Ott látta a piros földön; a hátán feküdt, fél teste egy narancsfa árnyékában; a földet meg feketítette vérével, mely patakokban folyt szétroncsolt fejéből. A virágillattól részeg bogarak, aranygombokként csillogtak a napfényben, amint véres ajka körül röpködtek. A legény a haját tépte. Irgalmas Isteni így végeznek az igazi férfiakkal? A hadnagy a vállára tette kezét. — Látod, zsiványkölyke: ilyen véget ér minden gazembert A „zsiványkölyök" vadul hátrafordult, s tekintetét a távolba szegezte, mintha a síkság végében a valenciai utat látná; könnyes szeme mintha ezt mondta volna: „Gazember, az igaz; de még nagyobb gazember, akt megszaladt!“ Kiss József Tizennyolc éves vagyok. Komáromban születtem. Jövőre érettségizem. Mióta olvasni tudok, szeretem az irodalmat, különösen a verseket. Legkedvesebb íróim: Franz Kaffka, Norman, Mailer. A költők közül pedig Verlaine, Cocteau, Ady, Alain Ginsberg. Hogy mikor kezdtem el verset Imi, arra pontosan nem emlékszem, csak azt tudom, hogiy soha nem akarom abbahagyni. Az Íráson kívül a képzőművészet is érdekel. Amit nem tudok eléggé versben kifejezni, azt általában rajzban próbálom felszínre nozni. pulfadt szemem alatt kések szundikálnak fehér falakról zuhog a csend nagyot csapok az asztalra agyamban megkondulnak a legnémább harangok. ★ ★ ★ becsukta szirmait a Nap: vér csillog a vízen könnyeznek a virág pupillái nyelvemre pereg egy rószaszín levél. RENDHAGYÓ SZEMMÜTÉT Amikor a vak szemét kivájták és kimondták rá az örökké ismétlődő halált: a húsdarálók mögül felemelkedett a Nap. Ábel Gábor 1948. május 15-én születtem Zselízen. Szülővárosomban érettségiztem. Az irodalommal középiskolás koromban kezdtem el komolyabban foglalkozni, amikor az Új Ifjúság nóvellapályázatán (1966) díjat nyertem. Ebben az évben — 1966 — jelent meg az Oj Szóban első versem is. Azóta már több verset publikáltam, főleg az Oj Szó, valamint a Garamvölgye c. járási hetilap hasábjain. Az irodalomról alkotott véltményem egyezik Vauvenarques gondolatával: „Ha nem azért Írunk, mert gondolkodunk, hiába gondolkodunk, hogy írjunk." Jelenleg a Lévai Mezőgazdasági Termelő Igazgatóságon dolgozom mint ökonómus. REGGELI VARÁZSLAT Reggelre világos l«sz minden, a piszkos kémények kitisztulnak, a bűnösök meggyónják vétkeik, a nagy múltú lányok mezei útra lépnek, s réti virágok közt taposnak. A sokszínű ritmus elhallgat, s az én szívem nem dobog tovább. LÁTTAM ölelkező párokat ölelkező fákat ölelkező házadat ölelkező folyókat ölelkező politikusokat Láttam Veszekedő párokat kidöntött fákat összedőlt házat kiáradt folyót s hallottam véres háborúkról.
