Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-09-22 / 38. szám

• •

U|

I

„Az én igazi vezéreszmém a népek testvérré válásának eszméié, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály elfénéi'e.“

? /Bartók Béla 1931. lanuár 10-én)

A New York-i West Side Hospitalban 1945. szeptember 26-án meghalt Bartók Béla. a 20. század magyar

zenei lángelméje.

A lélek anyanyelvi kutatójának, a népek testvérisége apostolának, a magyar zene Adyjának utolsó vágya már nem teljesülhetett, nem láthatta viszont imádott hazáját, a dolgozók szabad Magyarországát. A törékeny testű haldokló ágya körül csak az emlékek lebegtek — Ortutay Gyula szerint: „...a kalotaszegi sirató visszahívó zokogása,... a jrfenyhei, a törökkopányi siratok epedö-vádokí jajongása az eltávozott szeretteik után. De már vissza se jőnek, csalk a sirályok szenvedélyes szárnycsattogása felelt a magányos siratók- nak.“

Halálának huszonötödik évfordulóján északtól délig, kelettől nyugatig népek, nemzetek tisztelettel emlékeznek a század egyik legnagyobb humanista művészére, aki „mint Rembrandt vagy Beethoven, ott és azok között hat majd, akik az emberiség fejlődésének e^y nagy fordulatát a legáltalánosabban, a legmüvészieb- ben, a legtnaradandóbb módon formálták meg alkotásaikban“ (Lukács György).

Nagyszentmiklóson született 1881. március 25-én. Apja zenekedvelő iskolaigazgató volt, anyja, Voit Paula kiválóan zongorázott, és a hatesztendős Bartók Béla édesanyjától kapta első zongoraleckéit. Hétéves volt, amikor meghalt az apja, és az özvegy anya mint tanítónő helyezkedett el Nagyszőlősön.

Ott születtek Bartók első szerzeményei, ott lépett fel először a nyilvánosság előtt egy iskolai ünnepélyen. Azután a kis család vándorolt, előbb Pozsonyba, majd Besztercére, míg végül 1894. április 1-én ismét és hosszabb időre Pozsonyban telepedett le.

Bartók Béla feszültségektől terhes korban született. A látszólagos nyugalom, a stilizátlan romantikus felszín altató már repedezett a Monarchia szuronyokkal megtámasztott, bilincsekkel egybetartott börönfala, és a nemzetiségi ellentétek mellett egyre láhatóbbá váltak a társadalmi ellentétek is. Egy gimnáziumi év Nagyváradon és a Pozsonyban töltött évek adták első jelentős zenei élményeit, hiszen az akkori Magyar- országon a kisvárosokban európai színvonalú zene nem létezett.

Milyen volt a bartóki pályakezdés korában a zenei köztudat? Bár a magyarság népzenei múltjában népvámdorláskot i emlékeket találunk, a századforduló éveiben e nagy és gazdag múltban gyökerező nemzeti zene nem létezett, az idegen kultúrákat összemosó Budapest Bécsből és Németországból importálta a zenét a vidéki városok igényeit pedig kielégítette a nóta és a csárdás. A nemzeti hagyomány elszakadt az európai műveltségtől, és e szakadék fölé hidat építeni szinte lehetetlennek látszott. «

Pályakezdését még kétségtelenül befolyásolja a romantikus nemzeti lelkesedés, a fokozódó Habsburg-ellenesség. 1903. szeptember 8-án még így fogalmazta meg programját:

„Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát.“

Ezt a hitvallást követte — logikus következményként — huszonnyolc évvel később, az egész emberi univerzumot átfogó és az egész életművével bizonyított másik program: „Az én igazi vezéreszmém a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére.“ így jutott el a nemzet gondolatától a népek testvériségének gondolatáig.

De a bartóki polarizálódás iránya nemcsak ez volt Párizsi útjának időszakában (1905) fedezte fel a népzenét, a magyar parasztság értékeit, és ekkor gazdagodott esztétikai mondanivalója a szociális felismerésekkel.

Liszt Ferenc már 1838-ban tervezeti egy népzenekutató utat, amely azonban soha nem valósult meg, és közel 100 évnek kellett eltelnie, amíg két fiatal tudós — Bartók és Kodály — 1906-ban nekivágott a Székelyföldnek, a Mátyusföldnek, a Dunántúlnak és a Tiszántúlnak, hogy feltárjon egy elsüllyedt kultúrát, a paraszti műveltséget, és az akkori magyar világ „félurakból álló züllöt társasága“ előtt me gszikráz tassia a nincstelenek egyetlen kincsét, a lélek anyamyelvét — a dalt.

Az alföldi és felvidéki gyüjtőutat a román népzene gyűjtése követte, azután érdeklődési köre egyre tágult, kiterjedt az ukrán, délszláv és bolgár népzenére, 1913-ban az algíri oázisokban, 1932-ben Kairóban, 1936- ban Anatóliában folytatta munkásságát és 1941-42-ben, az önkéntes száműzetés hideg kietlenségében, a nagy, örök szenvedélyt szinte kapaszkodóként használva, a New York-í Columbia Egyetemen a Parry-féle szerb- horvát gyűjteményt dolgozta fel.

Lehet-e a nemzetköziség gondolatát, a népek testvérré válásának eszméjét a bartóki megfogalmazásnál tágabban és nemesebben értelmezni? Európa, Ázsia és Afrika népei között építette fel a dallamok hídját, három földrész népeinek közös vonásait, azonos problémáit tárta fel, nemcsak kulturális jellemzőiket látva és láttatva, hanem a szociálisát is.

De már az első világháború előtt sem lehetett büntetlenül hirdetni — még legmagasabb művészi színvonalon sem — a népek testvériségének gondolatát. A magyar és a román sovinizmus gyűlölete szisszent már akkor — és a két világháború között még fokozottabban — az internacionalista humanizmust megtestesítő Bartók felé. De nem a nincstelenek támadták, mert nem a nincstelenek fenekedtek egymás ellen. Bartók megállapítása, hogy: „a parasztok között békesség uralkodik — gyűlölködést másfajtájúak ellen csak felsőbb körök árasztanak!"

Az első világháború remegő aggodalommal töltötte el, de ebben a korban született a „Fából faragott királyfi“. A Tanácsköztársaság idején tagja volt egy zenei direktóriumnak, amiért a forradalom bukása után a gyűlölettől artákulálatlan üvöltéssel támadták a magyar nemzeti kultúrát“ herélökéssel és bikacsökkel terjesztő darutollas horthy-pnibékek. Az új politikai határok gyűjtőmunkáját fenyegették, és ekkor gondolt először a kivándorlásra.

De a külföldi hangversenykörút feloldotta keserűségét, a szinte páratlan külföldi siker feledtette a csalódást, és a húszas-harmincas éveket nevezhetjük élete alkotásokban leggazdagabb korszakának, amely olya*” csodálatos müveket adott a zene világának, mint a Zongoraszonáta, az I. és II. zongoraverseny, a III., IV. és V. vonósnégyes és 1930-ban a szabadságvágy és a természetimádat hitvallása, a Qaotata Profana.

Most, amikor ezeket a sorokat írom, nem tudok nem gondolni a keserű párhuzamra: a magyar királyok koronáját. az Államalapító koronáját magyarok lopták el az országból, és Bartók Bélát, a 20. századi magyar szellemi élet koronázatlan fejedelmét magyarok űzték ki a hazájából! Lehet-e súlyosabb vád a Horthy-féle keresztény-magyar-nemzeti kurzus ellen, mint az, hogy a „Csodálatos mandarin“-t Bartók életében soha nem mutatták be Magyarországon? J940. októbe- 8-án, utolsó budapesti hangversenye utián örökre elhagyta hazáját, és október végén partra szállt New Yorkban.

Könyvek, tanulmányok, elemzések ezrei jelentek meg Bartók Béla életéről, munkásságáról, jelentőségéről. Belemagyaráztak hatásokat, holott kísérői élete végéig csak Bach, Beethoven, Liszt és Kodály voltak. Megkísérelték azonossági jellel összekapcsolni az expresz- szív muzsika két vezéralakját, Bartókot és Schönberget. Csakhogy amíg a passzív rezisztens Schönberg alkotása csak egyéni tiltakozás a polgári életforma ellen, Bartók zenéje megoldás, új eszközökkel kifejezett életérzés. A schönbergi arisztokratikus expresszi- vitással szemben a bartóki szintézis a közösség, a konstruktív humánum. Sorsuk azonos volt, tiltakozás az embertelenség ellen, tiltakozás egészen az önkéntes száműzetésig, de míg a háború befejeztével Schönberg a Varsói menekültben a vérbe fulladt emberiséget siratta, Bartók a III. zongoraverseny koráldalíamá- ban a reménysugárzás madáchi magaslatára emelkedett.

Hatalmas életművének jegyzékét ma már minden lexikonban megtaláljuk, de úgy érzem, hogy tudományos örökségét — éppen a negyedszázados évforduló alkalmából — a legtökéletesebben és legátfogóbban Lüké Gábor summázta „Bartók tudományos öröksége“ c. kistanulmányában j[Kortárs, 1970. 9. sz.)

1. Három szomszédos zenekultúra, a magyar, a szlovák és a román folklorisztikus zenei emlékeinek ösz- szegyűjtése. ,

2. Ezek alapos elemzése, közös és megkülönböztető jegyeinek meghatározása.

3. Ezek alapján a zenei anyanyelv fogalmának megalkotása.

4. E zenei nyelvek eredetének kutatása a távoli rokonnyelvű és etnikumú népek zenei hagyományainak összehasonlítása útján (magyar-mári-török, szlávok).

5. A zenekultúrák társadalmi alapjainak figyelembevétele (egyes román vidékek középkori jellegű gazdasági és társadalmi rendszere, a szláv népek közös földmíves rítusai).

6. A nyugat-európai polgári zenekultúra fogalmai- mák és jelrendszerének kritikája.

7. A modern magyar zene összhangzatialnak a magyar népdalok fordulataiból való levezetése.

8. A dallamokkal együtt összegyűjtött népköltészeti anyag önálló, tematikai rendezése.-0Bartók Béla emlékéi idézzük. Példaként idéizzük lobogó, lángoló lelkesedését, aszkétikus, szigorú pontosságát és alázatos fegyelmezettségét, rajongó magyarságát és minden népre kiterjedő emberszeretéí. A bartóki mű emlékét idézzük, amelyről az avatott és hivatott Molnár Antal állapította még, hogy: „A bartóki Mű nemcsak megtervezte hanem meg is alkotta a közép-európai nemzetek lelki egységét“.

Ez a lelki egység ma is időszerű korparancs, ezt erősíteni minden közép-európai népnek kötelessége, mert csak ebből és ezen épülheí fel a kozmikus távlatú és csillogású jövő.

De mindenekelőtt kötelező korparancs ez a közvetlen örökös, a magyarság számára, mert — Lukács György szavaival:

„Bartók a mi világtörténelmi lehetőségünk az igazi mágyar kultúrához vezető úton.“

, Péterfi Gyula

Vincent van Gogh

Sok modellje volt. Parasztokat, takácsokat, falusi lányokat és gyermekeket festett. De az egyik modell története olyan különös, hogy a többi elhalványul mellette. Ez a modell csúnya volt és —• utcai lány.

Vincém van Goghnak ehhez a modellhez fúzödo viszonyából visz- szatükrözodik az egész élete. A XIX. század egyik leg,jelentősebb festőjének nyomorral és hírnévvel megjelölt, minden résletében ismert és mégis érthetetlen, a halhatatlansággal fémjelzett és az őrület átkával sújtott élete.

Van Gogh 1853. március 30-án született a hollandiai Zundertben. Apja és rokonságának nagy része prédikátor volt. Két bácsija azon ban képkcreskedessel foglalkozott.

Az egyik bácsija felveszi ót a Den Haag-i üzletébe inasnak. Itt találkozik először festményekkel. Később a párizsi Goupil műkereskedő cég alkalmazottjaként Londonba küldik.

Londonban beleszeret lakásadónójének lányába, egy fiatal, egy gyermekes özvegybe. Bár alig múlt 6 húsz éves, feleségül akarja venni az asszonyt.

— Nem tudom elfelejteni elhunyt férjemet — válaszolja a csinos özvegy.

— Azért nem akarsz a feleségem lenni, mert csúnya vagyok'.

Választ nem kap.

Valóban olyan csúnya volt?

Egyik életrajzírója Így jellemzi: „Hajának csúnya vörös árnyalata volt, tekintete kellemetlen, szoros. De nem a kinézése okozott neki fájdalmat, és szenvedést, hanem a végtelenül jó szive. Együttérzést minden nyomorulttal és nyomorékkal, és ez nem tetszett a körülötte ievó kishitúeknek.“

Vincent nem akar lemondani az özvegyről. Apjához fordul.

— A lányom nincs odahaza — mondja Loyer lelkész, az özvegy

»Pi»— Ön hazudik, láttam az ablakban!

— A lányom nem kívánja többet látni.

Gyötrelmeinek a Párizsba Szóló visszarendelés vet véget. A Gou- pil-cég központjában dolgozik. Egy kis szobácskábán lakik a Montmartre-on. Múzeumokat látogat és forradalmi Írásokat olvasgat. De csakhamar összetűzésbe kerül kenyéradójával. „A mükereskedés szervezett rablás“ — mondja főnökeinek. A vevőket eltanácsolja a nagy pénzért árult értéktelen képek megvásárlásától. Egy év múlva ismét Londonba küldik. Még nem álmodik küldetésről. Egy metodista prédikátornál lakik, és szintén erre a szakmára készül. Nyugtalan lelke azonban rövid idő múlva visszaüzi szüleihez.

— Festő akarok lenni— mondja apjának.

— A rossz festő még értéktelenebb, mint a rossz prédikátori

Hírét veszi a belgiumi bányászok nyomorának. Elhatározza, hogv

odaköltözködik. „A szerencsétlenek között otthon leszek“ — írja Theó becsének, aki egyetlen a családban, aki megérti öt...

A belgiumi Boringe-han telepedik te. Prédikál a szegény bányá szoknak, ápolja a betegeket, és megosztja velük kevés kenyerét.

1881- ben ismét visszatér szüleihez, és megismétlődik a Jondoni dráma. Beleszeret egy távoli unokanővérébe. és megkéri a kezét.

— Azért jössz hozzám — mondja a lány apja —, mert nem tudtad kicsikarni a lányom beleegyezését. De miért osztaná meg lányom az életét veled? Semmit sem értél el, és nem is fogsz semmit elérni!

A festészettel 1880-ban kezd komolyan foglalkozni. Ami azután történik, egyedülálló. Csak tiz évet rendelt neki a sors a munkára. Ebből azonban az utolsó öt évben bontakozik ki igazán művészete. De az öt év alatt olyan műveket alkot, emelyek nevét a nagy zsenik névsorába jegyezték. Az életben semmi sem sikerül neki. A művészetben minden.

1882- ben egy fagyos januári napon az egyik amszterdami népi konyhán találkozik egy kis, félig rongyos utcai lánnyal. Az arcát a himlő tette rúttá, a hangja rekedt a dohányfüsttől és az alkoholtól, termete sovány, csontos, az arca koravénségre mutat.

— Mi a neved? — kérdezi van Gogh.

— Christinának hívnak, de a barátaim csak Siennek szólítanak.

— Vannak barátaid '

Keserű mosollyal rázza meg a fejét.

— Szeretnélek lefesteni — mondja van Gogh, és azonnal emberi szeretetet érez a lány iránt.

„Végre egy ember, aki nyomorultabb, mint én“ — Iris később Iheónak.

— Sajnos, nincs |dőm!

— Hozzám költözhetsz.

— A negyedik hónapban vagyok!

— És ki a gyermek apja?

— Honnan tudhatom azt!? — válaszolja Sien.

— Nálam világra hozhatod a gyermekedet — érzékenyül el van Gogh.

Vajon szerencsét vagy szerencsétlenséget hozott a lány van Gogh- ra? Nem lehet tudni. Mindenesetre az együttélés ideje alatt festett képek remekművei közé tartoznak. A képekről a lélek boldogsága sugárzik. Ez azonban úgy látszik, nem függ össze Siennel. Az iránta táplált érzelmek inkább az együttérzésből fakadnak, Sien szereti a festőt, de erősen az anyja befolyása alatt van. Szeretné feleségül venni Sient. Amikor nagy fájdalmak közepette egy gyermeket szül neki, ezt írja öccsének: ..Semmit sem kérek apámtól, ha megnősülök. Csak annyit szeretnék, hogy hagyják az én szegény kis feleségemet mellettem. Ogy fogom eltartani, ahogy azt szegényes lehetőségem megengedi.“

Pedig akkor már festett néhány képet, melynek megvásárlására ma csak nagyon kevés multimilliomos vagyona lenne elég.

A sors azonban azt rendelte, hogy a művészeten kívül sejumi se sikerüljön neki. Sien állandóan anyja zaklatásának van kitéve, végre határoz:

— Itthagylak: — mondja egy napon a festőnek.

— Te vagy a galambom!

— Mindketten a folyóba végzünk — válaszolja ingerülten s lány.

— A neved bekerül a művészettörténetbe.

— Szamárság! Pontosan ilyen csúnyának festettél, mint amilyen vagyok. Ki vesz meg ilyen képeket?

Ki tudja, hogyan végezte volna, ha az elköltözés napján nem jelenik meg Theó öccse.

Theó Párizsba, viszi bátyját. Ez az időszak alkotásainak legtermékenyebb időszaka. Húsz hónap alatt több mint kétszáz képet fest. De képeit nem veszi meg senki.

Egy Idő múlva Dél-Franciaországba költözik. Orles-ben müvészte- lepet akar létesíteni. A Provence meleg napja alatt érzi magát először boldognak. Halászokat, hajókat és délfrancia tájakat fest.

A lelke azonban fokozatosan elhomályosodik.

1888-ban meghívására Gauguin látogatja meg. Amikor meglátja van Goghot, megborzad. „Egy emberi roncsot találtam. Van Gogh nagyon soká éhezett. Látomásai voltak, és halálfélelem gyötörte". Karácsony estéjén látszólag művészi problémákon összeveszve, van Gogtt egy palackot vág Gauguin fejéhez.

Másnap reggel — az emberek éppen a templomból jöttek ki — az utcán van Gogh egy borotvával barátja háta mögött terem. „Valószínűleg megölt volna, de tekintetemtől összerezzent, utána az arcához kapott és még mielőtt valamit is tehettem volna egy nyisszantással levágta a jobb fülét. Elöntötte a vér. de senki sem tudott rajta segíteni, mert eltűnt egy sarok mögött“ — mondta később Gauguin.

Reggel három órakor Vincent van Gogh, fülét egy véres zsebkendőbe kötve, egy örömházba megy. Groteszk mozdulattal meghajol az egyik „lány" előtt, és a fülét nyújtja neki:

— Ezzel kívánok fizetni! y

A lány' borzadva elmenekül.

Két hét múlva megfesti a „Fül nélküli férfi“ című remekművét.

Önmaga is tisztában van azzal, hogy beteg a lelke. Minden nehézség nélkül sikerül őt rászedni, hogy menjen intézetbe.

A Sant-Rémy-i Ideggyógyjntézetben rövid időn belül harmincöt képet fest. A tiszta és homályos lelkiállapot váltakoznak nála.

Rövid gyógykezelés után elbocsájtják Sant-Rémy-ből. Ekkor — 1889-ben — festi egyik legcsodálatosabb képét — egy önarcképet. Egy őrültet ábrázoló kép oz, melyet egy őrült festett. Ebben az évben figyel fel a kritika is műveire. De a kedvező fordulat már nem tudja meggyógyítani beteg lelkét. Június 27-én Auvers sur Oise-ben fest.

— Szeretnék varjakra vadászni — mondja, és revolvert kér kölcsön.

Kint a mezőn egy fához támaszkodva mellbe lövi magát.

Két nap múlva meghal a XIX. század egyik nagy zsenije.