Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-09-22 / 38. szám

4 új ifjúság Lövések Fél évszázados harc Romain Rolland, a nagy francia író azt mondta ró­la, hogy végtelenül csodál­ja, majd hozzátette: ^Jelen­leg nem ismerek Európában hozzá hasonló egyéniséget“. G. B. Shaw, a híres angol író és drámaíró, aki maró gűnyjának csalánjával sok mindenkit megveregetett, azt mondta, boldog, mert az Angliában ellene indított nagy propagandakampány idején üdvözölhette „mint Európa legnagyobb állam­férfiét.“ Bertrand Russel, a nemrég elhunyt, világhírnek örvendő angol filozófus és matematikus kijelentette: „Ilyen államférfiak egyszer egy évszázadban születnek.“ A XX. század legnagyobb emberei tisztelettel, elis­meréssel és csodálattal nyi­latkoztak róla. Egyszerű emberek milliói szerették az egész földke­rekségen. A szeretet ellenlábasa a gyűlölet, és ezért törvény- szerű, hogy ellenségei ha­lálosan gyűlölték.-0­PÉNTEK, HARMINCADIKA — REGGEL ötvenkét évvel ezelőtt, 1918. augusztus 30-án Vla­gyimir Iljics Lenin munka­napja úgy kezdődött, mint minden más munkanap. U- gyanúgy, mint más napo­kon elkezdődött a feszült munka. A levelezés intézé­se, látogatók fogadása, megbeszélések, készülődés a népbiztosok tanácsának esti ülésére. Pedig egy gondosan elő­készített terv szerint ezen a napon már Leninnek nem lett volna szabad dolgoznia. A terv' szerint Leninnek e- zen a napon már két nap­ja halottnak kellett volna lennie. Azonban a párt központi bizottságának ülését, ame­lyen a terv szerint a gyil­kosságot el kellett volna követni, az utolsó pillanat­ban elhalasztották. PÉNTEK, HARMINCADIKA — DÉLELŐTT Lenint értesítik, hogy Petrográdban meggyilkolták a biztonsági szolgálat elnö­két, M. Sz. Urickijt. A gyil­kost, az eszerekhez tartozó Kanegissert ugyan letar­tóztatták, de hány gyilkos­ságot követtek el az utol­só időben az eszerek, és hányat követnek még el! Vajon ki lesz a következő áldoziat? PÉNTEK, HARMINCADIKA — DÉL Lenin Bucharint fogadja ebédre. Ebéd közben szóba kerül a délelőtti gyilkos­ság. Milyen ellent vondás! 1918 elején az eszerek azzal az ajánlattal jöttek a „bal­oldali“ kommunistákhoz (e- zek közé tartozott többek között Bucharin és Urickij is), hogy a bolsevikok vált­sák le Lenint, és alakítsa­nak közösen új kormányt. És most azok, akik part­nernek ajánlkoztak fel, al­jasan meggyilkolták Uric­kijt. Lenin megemlítette az e- bédnél, hogy délután két gyűlésen fog beszélni. A Ga­bonatőzsdén és a Michelson -gyárban. Bucharin igyeke­zett lebeszélni vendéglátó­ját, ne menjen a gyűlések­re. Ezekben a napokban ez nagyon veszélyes. Ahogyan később Nagyezsda Krup- szkaja, Lenin felesége visz- szaemlékezett, Lenin nevet­ségesnek találta Bucharin aggodalmát: Hogy véget vessen Bucharin rábeszélé­sének, kijelentette, még nem biztos, hogy megvaló­sulnak a gyűlések. Lehet, hogy nem megy sehova. A valóságban nem is gon­dolt rá, hogy ne menjen e- zekre a gyűlésekre. A sze­mélyét fenyegető veszéllyel sosem számolt. Nem enged­te, hogy ilyen aggodalom megzavarja napi munkater­vét. Két nappal, az 1918. ja­nuár elsején személye ellen elkövetett sikertelen me­rénylet után kijelentette: „Mi van azon, hogy forra­dalmi időkben egyesek lö­völdöznek? Ez mindennapos esemény!“ PÉNTEK, HARMINCADIKA — NÉGY ÖRA UTÁN Az ebéd befejeződött, Bu­charin eltávozott. És vele eltávozott az aggodalom is. Lenint két gyűlésen várják. És este pedig a népbiztosok tanácsának ülésén. A gépko­csivezetőt szólítják. Sztye- pán Gil előáll a kocsival. — A Gabonatőzsdére! Az autó elszáguld a he­pehupás úton. Egyetlenegy „őrzőangyal“ nélkül. Lenint már várják a dolgozók. Az ebből az időből származó rövid újsághír megállapítja: „Lenin a Gabonatőzsdén mondott beszédet. A téma: különbség a proletár- és burzsoádiktatúra között“. PÉNTEK, HARMINCADIKA — HAT ÓRA KÖRÜL Lenin a vitázók egy cso­portjával körülvéve, közele­dik az autóhoz, amelynek motorját Gil már beindítot­ta. Gil aggodalommal figyeli Lenint, de aztán fellélegzik. Még néhány kézszorítás, és Lenin beül a kocsiba. Az is­meretlen (még ismeretlen) árnyékok, amelyek egész idő alatt követték, a tömeg közé szorulnak. A kocsi a Michelson-gyár irányába távozik. Az itt megtartott nagygyű­lés is normális körülmé­nyek között folyt le. PÉNTEK, HARMINCADIKA — HÉT ÓRA KÖRÜL Lenin a vitázók egy cso­portjával körülvéve közele­dik az autóhoz, amelynek motorját Gil már beindítot­ta... Még néhány kézszorítás, az egyik munkás már ki­nyitotta az autó ajtaját. Egy csoport asszony még az élelmiszer-behozatalról érdeklődik. Végre Lenin megteszi az első lépést, a- melyek az autótól elválaszt­ják. Hol maradtak az ismeret­len árnyékok? Az egyik itt van. Olyan közel, hogy a halál üzene­tét, melyet napok óta a fe­jében és a zsebében hord, azonnal átadhatja. -Az ár­nyék egy asszony árnyéka. Az asszony neve Fanny Kap­lanova. Az utolsó két lépést már nem teszi meg Lenin. A' nyári alkonyat levegőjét egy browning csattanása szeli szét. Lenin megtánto- rodik, és a melléhez kap. Sztyepán Gil, sofőrje ké­sőbb így vallott a tragikus pillanatról: „...gyorsan meg­fordultam abba az irányba, ahonnan a lövés jött. Egy nőt láttam a kocsi első sár- hányójánál, aki revolverrel Iljics mellére célzott. Még egy lövést adott le. Előrán­tottam a pisztolyomat, és hozzáugrottam. A harma­dik lövésre készült. Éppen lőni akartam rá, amikor meglátott. A browningot a lábam elé dobta, és a kife­lé igyekvő tömegbe vegyült. Visszafordultam az autóhoz, és kővé meredtem. Két lé­pésre a kocsitól, a földön feküdt Lenin. Letérdeltem hozzá, és láttam, él. Gyen- * ge hangon kérdezte, vajon elfogták-e a merénylőt. Azt hitte, férfi volt“. Fanny Kaplanova által le­adott két lövés talált. Az egyik a tüdőbe, a másik a tarkóba hatolt. De még nem volt vége. A fekvő Lenin i- rányába egy tengerészsap­kás férfi rohant. Gil így ír­ja le a jelenetet: „Vadul integetett a bal kezével. A jobb keze a zsebében volt. „Állj!“ — ordítottam rá, de egyre csak közeledett. Is­mét előhúztam a revolvert. „Állj, mert lövök!“ — kiál­tottam. Ö hirtelen a kapu felé, balra kanyarodott, de a kezét még akkor sem vet­te ki a zsebéből“. A tengerészsapkást rövi­desen letartóztatták. Vallo­másából kitűnt, az volt a feladata, hogy befejezze a gyilkosságot, ha Kaplanová- nak nem sikerülne. PÉNTEK, HARMINCADIKA — NYOLC ÓRA KÖRÜL A kocsi száguld a Kreml felé. Vigyék haza, ez volt Lenin kívánsága. A népbiz­tosok tanácsának tervezett ülést elhalasztották. Na­gyezsda Krupszkaja, aki még nem tudott az ese­ményről, csak később tért haza az egyetemről, így emlékezik vissza: „Belép­tem hálószobánkba. Iljics ágya a szoba közepére ki­húzva, benne Iljics halálsá- padtan. A vér az átlőtt tü­dejébe ömlött. Az orvosok attól tartottak, hogy a nye­lőcső is át van lőve...“ A Michelson-gyár keríté­se mellett kikötött ló nyer­gese nem érte el lovát. Egy csomó ember rohant ki Fanny Kaplanova után a kapun, és néhány másod­perc múlva már a biztonsá­gi szervek kezében volt. Lenin ezalatt élethalál­harcot vívott önmagával — szervezetével. „A sebesülés halálos volt. Hogy mégis hogyan élte át, ezt a mai napig sem ért­jük...“ — mondták kezelőor­vosai. Ha azt mondják valakire, vasegészségű, ez közhelynek számít. De milyen más jel­zővel lehetne Lenin egész- . ségét illetni, aki tizenhét nappal a halálosnak vélt se­besülése után személyesen vezette a népbiztosok ta­nácsának ülését? Az első, sikertelen me­rénylet után, mint már i- déztük, ezt mondta: „Mi van azon, hogy forradalmi idők­ben egyesek lövöldöznek? Ez mindennapos dolog.“ Néhány nappal sebesülése után a látogató Makszim Gorkijnak hasonló szavakat mondott: „Ilyen a harc. Mit lehet csinálni? Mindenki ké- ' pességeihez mért eszközö­ket használ." (A Mlady svét nyo­mán rövidítve) a munkásosztály ügyéért ' A csehszlovákiai kommunista sajtó szep­tember 21-én jubileumot ünnepel — fenn­állásának 50 éves évfordulóját. 1920. szep­tember 21-én jelent meg a Rudé právo el- ' ső száma. A Rudé právo megjelenése szorosan ösz- szefügg a szociáldemokrata párton belül végbement differenciálódási folyamattal, mely az 1920-as decemberi sztrájk tanul­ságain keresztül forradalmi marxista-leni­nista párt — Csehszlovákia Kommunista Pártja — megalakulásához vezetett. A Ru­dé právo mint a szociáldemokrata baloldal lapja, a forradalmi eszmék terjesztésével, . a burzsoázia népellenes politikájának és a szociáldemokrácia árulásának leleplezésével járult hozzá az, újtípusú párt megalakítá­sához. A lap a párt megalakulásától kezd­ve annak harci eszközeként, segítőtársként vett részt a munkásosztály érdekeiért fo­lyó harcban. Rámutatott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredményeire, bírál­ta a burzsoá csehszlovák kormány szovjet­ellenes politikáját, harcolt a Szovjetunió elismeréséért. A munkásosztály szociális küzdelmeiben a mozgósító, szervező erő szerepét töltötte be. Hozzájárult a párt V. kongresszusán, 1929-ben elfogadott irány­vonal győzelméhez, a párt elszigeteltségé­nek feloldásához. Felbecsülhetetlen érde­meket szerzett a fasizmus elleni harc ki­bontakoztatásában, a népfront-politika ki­alakításában. A fasiszta megszállás idején kiutat mutatott a reménytelenségből és a . kétségbeesésből, biztosította a kapcsolatot a párt tagjaival. A felszabadulás után a* ország legnagyobb napilapjaként vett részt a reakció elleni küzdelemben. 1948 febru­árjának sorsdöntő napjaiban hasábjain ke­resztül jutott el a párt szava a reakció puccskísérletét meghiúsító tömegekig. A szocialista építés időszakában a párt poli­tikájának megvalósítására mozgósította és mozgósítja a dolgozó népet. Az elmúlt két év tapasztalatai arra fi­gyelmeztetnek, hogy tanulnunk kell a Ru­dé právo harcos múltjából, tanulságot kell belőle merítettünk napjaink küzdelmeihez. A Rudé právo hősi múltját idézve, azokra kell emlékeznünk, akik nélkül a lap nem tölthette volna be küldetését. A forradalmi Rudé právo a munkásosz­tály politikai öntudatának elmélyítése, a lenini eszmék terjesztése mellett biztosí­totta szoros, mindennapi kapcsolatot a munkástömegekkel. Döntő fontosságú har­ci eszköz volt a párt kezében, mely utat mutatott és segített a munkásság minden­napi harcában, a tömegek között végzett munkában. így a lap megjelenése elsőren­dű feladatot jelentett a párt számára. En­nek maradéktalan teljesítését azonban csak a párt tagjainak, az egyszerű munkások­nak odaadó segítsége, az önkéntes lapter­jesztők és sajtóbizalmik önzetlen munkája, az olvasók széles körével kapcsolatban ál­ló levelezők támogatása tette lehetővé. 1929-ben ugyanis a pénzügyminisztérium betiltotta a kommunista sajtó utcai árusí­tását, a közlekedésügyi minisztérium pedig az állomásokon levő újságbódékból rekesz­tette ki a Rudé právót. E körmönfont tá­madás szervezői gondoskodtak arról, hogy tettük ne ütközzön a sajtószabadságot „biztosító“ alkotmányba. A kommunisták­tól nem vonták meg a lapkiadási jogot, ! „csupán“ a nyilvános lapterjesztést tiltot­ták be. Bármilyen más lap ilyen intézkedé­sek után csődbe jutott volna. A Rudé prá­vót azonban nem sikerült elhallgattatni. Az önkéntes lapterjesztők gondoskodtak arról, hogy eljusson a párt minden katonájához és a lakosság nem kommunista rétegeihez is. Klement Gottwald „A Rudé právo mind­nyájunkért, mindnyájan a Rudé právoért“ című cikkében 1934. május 15-én hangsú­lyozta, hogy a Rudé právo terjesztése a párt minden szervezetének, sejtjének, min­den egyes kommunistának alapvető köte­lessége, mert csakis így érhető el, hogy az üldöztetések közepette hatásos szervező, propagációs és agitációs eszköz szerepét tölthesse be. A lapterjesztőket — akiknek a munkája fontos pártfeladatnak számított — a tag­gyűléseken választották meg, s általában a vezetőségnek is tagjai voltak. Funkciójuk fontosságát növelte, hogy a lap terjesztése útján közvetlen kapcsolatot tartottak fenn a párt tagjaival, megkönnyítették a taggyű­lések összehívását. A Rudé právo vásárolta a Csehszlovák Távirati Iroda híranyagát is, a hivatalos in­formációk beszerzésében azonban nem tá­maszkodhatott magas állami tisztségeket betöltő személyekre, viszont olyan előny­re tett szert, amilyennel a polgári sajtó nem dicsekedhetett Felhasználhatta a munkás- és parasztlevelezők tudósításait, a- kik beszámoltak az egyes üzemekben, köz­ségekben lezajlott eseményekről, a mun­kásság hangulatáról, a sztrájkok lefolyásá­ról, a reformista szervezetekben uralkodó állapotokról stb. A Rudé právo a munkás- és parasztlevelezők széles hálózatának ki­építésével olyan hírszerző apparátushoz jutott, mely biztosította a munkásság min­dennapi életével való szoros összeforrott- ságot — azt, hogy a lapot a munkások sa­játjuknak tekintsék. Hogy ez mennyire si­került, bizonyítják azok a gyűjtőakciók, amelyek a Rudé právót átsegítették a pénzügyi nehézségeken. Ezek eredménye­ként 50-100 ezres összegek gyűltek össze. Az öntudatos munkások a legutolsójukat sem sajnálták, ha lapjuk sorsáról volt szó. A Rudé právo népszerűségét a szerkesz­tők áldozatkész, kommunista hivatástudat­tal végzett munkájának köszönhette. A kommunista szerkesztők a haladó értelmi­ség és a legfejlettebb munkások soraiból kerültek ki. Útjuk a kommunista eszmékig nem volt egyforma, a marxizmus-leniniz- mus eszméi azonban egységbe kovácsolták őket. A lap 10-12 szerkesztője olyan kö­zösséget alkotott, mely egységes egész­ként szolgálta a párt politikáját. A Rudé právo múltjával kapcsolatos adatokat ösz- szegező Vojtéch Dolejsí írja könyvében, hogy a lap szerkesztőinek az újságírás minden területén helyt kellett állniok. Ma­gától értetődött az, hogyha valamelyik szerkesztőt letartóztatták, vagy ha egyéb pártfeladatok teljesítése miatt távol kellett maradnia, a szerkesztőség többi tagja fenn­akadás nélkül helyettesítette. A kommunis­ta újságírót mindig a párt aktív harcosá­nak tekintették. A szerkesztők olyan párt­munkások voltak, akik az újságírás mel­lett szervezési teendőket is elláttak: gyű­léseket látogattak, továbbképző tanfolya­mokat vezettek stb. Eduard Urx például a szerkesztés mellett a párt kerületi titkára is volt. A Rudé právo az első köztársaság fenn­állásáig 18 évfolyamot ért meg. Ez alatt az idő alatt a szerkesztőség összetétele több­ször változott. Két csoport azonban kiemel­kedik a szerkesztők táborából. Az elsőt a dr. Bohumir Smeral körül összpontosult kommunista újságírók (Bohuslav Novotny, Ivan Ólbracht, Antonin Boucek, dr. Václav Vacek, Antonin Macek, Filip Dobrovolny) alkották, akik részt vettek a Rudé právo megalapításában, és később a mozgalom más szakaszaira kerülve szolgálták haláluk­ig rendületlen hűséggel a pártot. A lap történelmének leghősibb korszakát az 1936—38 közötti időszak jelenti, amikor a szerkesztőség élén Ján Sverma, a CSKP KB politikai irodájának tagja állt. Sverma olyan szerkesztőgárdát alakított ki maga körül, mely a munkásosztály ügyéért a ha­lált is vállalta. A Sverma vezetése alatt ál­ló szerkesztőségben dolgozott Julius Fucík, akinek nevét az egész világ haladó embe­risége ismeri. A többiek is, Kurt Konrad marxista történész, Frantisek Kfízek, Vác­lav Kfen, Ján Krejcí, Sláva Brunclík, Vra- tislav Santroch és Václav Sinkule a marx­izmus alapos ismerői voltak, művelt szer­kesztők, akik elvhűségükért a fasizmus ál­dozatai lettek. Klement Gottwald is a Rudé právo szer­kesztői közé tartozott. A szerkesztői mun­kából nemcsak vezércikkek írásával és el­vi jelentőségű írásokkal vette ki részét, ha­nem a szerkesztőség közvetlen irányításába is bekapcsolódott. „Nyugodtan elmondhat­juk — írja Vojtéch Dolejsí —, hogy min­den fontosabb cikk, főként amikor világos állásfoglalást követelő új helyzetek álltak elő, a Klement Gottwalddal folytatott megr beszélés nyomán született, a tőle kapóit utasítások alapján íródott.“ A Rudé právo szerkesztőit a párt iránti odaadás és hűség jellemezte. A párton be­lüli eszmei fejlődés azonban a lap szer­kesztőségében is tükröződött. A kezdeti é- vekben a szerkesztők között is akadtak olyanok, akik megváltak a párttól. Azok, akik az újságírásban a könnyű élet lehe­tőségét keresték, menekültek a Rudé prá- voból. Amikor a Rudé právo 50 éves múltját idézzük, azokra emlékezünk, akik a lap ha­sábjain élő, máig ható örökséget hagytak ránk, akik a párt és a szocializmus ügye iránti elkötelezettség példaképei. —iss—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents