Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-09-08 / 36. szám

új ifjúság 3

Jelige:

„SZEGÉNY ÉDESANYA“

levél olyan, mint a többi.

Ba] van, problémám van, segítsenek. Sokszor kérést, de legtöbbször követelést tartalmaznak ezek a levelek, mindegyikük valamiért íródott. Míg ez, ez szinte megdöbbentett. Nem volt véletlen, amikor elhatároztam, hogy megismerkedem a levél írójával.

Először nem értették, minek jöttem.

Ilyen hosszá utat megtenni miattuk!

Magyarázkodni próbáltam, nem lehetett. A nagyfiüban, aki kezdettől fogva bizalmatlanul vizsgálgatott, egyszerre vitapartnerre találtam:

— Nem értem, minek jött, nincs nálunk semmi rendkívüli. Még csak nem is tipikus az életünk. Tesszük a magunkét, a szüléink dolgoznak, vannak nálunk törekvőbbek is... Attól tartok, hogy majd valami badarságot ír össze rólunk, olyat, ami nem is igaz.

A fiú mindössze tizenöt éves. Jánoska. Az anyja még becézi, de látszik rajta, hogy ő szégyelli, és idegesíti a túlságos gyöngédség. Fogja a hároméves Ildi kezét, és kimegy a tenyérnyi udvarra.

— Mivel kínálhatnám meg, kedves?

Csak most adódik alkalom jobban szemügyre venni az asszonyt, akiről később megtudom, hogy mindössze harminchat éves. Az alakja törékeny, a korcos kötény kötője kétszer is átéri a derekát, a keze vékonyka, olyan, amelyre azt szokták mondani, agyondolgozott, de egész alakjáról leri, hogy az élete nem volt lakodalmas menet. A kérdés után néz rám, és én nem tudom, mit válaszoljak. Látom, hogy a család ritkán szokott vendéget fogadni.

— Főtt kukorica, szereti? Van ott még pár kalász, behozom, Jó?

A szobábai ahol ülünk, csak ritkán tévedhet napfény. Berendezése három magasra púpozott ágy, két szekrény, egy asztal, két szék. Bejárata a konyhából nyílik, több helyisége nincs is a háznak. Minden régimódi, de az asszony úgy néz körül bútorai között, mint akinek minden megszerzett holmijához öröm és munka tapad.

— Itt élünk tizenhat éve. A ház már akkor is öreg volt, amikor közös Életünket kezdtük az urammal. Egy gyerekkel még ki lehetett birni, de Jánoska után nemsokára jött Pistike, Ildi meg még csak három é- ves. Nyáron jő, mert meleg van, de télen eltüzelhetünk akár egy vagon szenet is, akkor sincs meleg a szobában. Nedves itt minden, a falak vályogból vannak, ősszel még az egerek is bejönnek. A fiam ugyan kitalált ellenük valamit, mesterkedett a múltkor...

A semmiből kezdték és sokáig azzal is folytatták. A szegénység nem szégyen — vallották mindig —, lemondásuk azért is nem fordult ellenük, s küzdésük is összetartó erővé vált. Ha kevés volt, a családban maradt, megelégedtek azzal, amire éppen futotta. Az ínséges lakáskörülmények és életmódjuk okát ismerem az asszony leveléből: többre nem futja, nincs pénzük.

A férj hetente egyszer jön haza családjához, a hónap elején 600 koronát, 20-a körül meg 700-800 koronát tesz az asztal sarkára. Tisovecen dolgozik, valamilyen „nagy kemencét“ kezel.

— Jó ember. Ha hazajön, mindig hoz valamilyen nyalánkságot a gyerekeknek. Szeretik őt, főleg a kisebbek. Az én pénzemből sose futja, még egy szem cukorkára se. Jánoska megért, nagyon sok örömet szerzett már nekem ez a gyerek. A férjem és én tanulatlan emberek vagyunk. Nekünk csak a hat elemire és a sok munkára futotta. Nem azért, mert tudatlanok voltunk, lett volna eszünk nekünk is magasabb iskolához. Csak hát igaza volt édesapámnak, akkor nem a szegény ember gyerekének találták ki a tanulást. Heten voltunk testvérek, ahogy a nagyobbak nőttek és segítettek, a kisebbek közül talán futotta volna valamelyikünk taníttatására. De édesapám azt mondta, ha már ilyen a világ és nem tudja mind a hét gyerekét az esze szerinti pályára tenni, akkor egyet sem tesz, nem tehet kivételt. Sokszor eszemben van az ő mondása, és elgondolom, mennyire másként tehetnék én a mai időkben. Van egy igyekvő, jófejű fiam, a másik sem tanul rosszul, és megengedhetném nekik, hogy tanuljanak. Sosem mentem ijedten a szülői értekezletre, és itthon is csak örömöm telik bennük. Csak azt tudnám nekik adni. amit szeretnék...!

Az ő gyerekei nem tanulnak zenét, képzőművészetet, sem nyelveket. Az első igazán jó könyvet éppen nagyfia adta édesanyja kezébe. Ahogy beszél, inas bal kezét a hasára szorítja, a jobbat meg a falusi asz- szonyok jellegzetes mozdulatával a szája elé tartja, mintha keserű könnyeit próbálná elfojtani. De szája sarka Így is legörbül.

Nem, pontosan nem tudja, mennyi a férje keresete. Annyi talán, amennyit hazahoz, vagy talán... Papíron sose látta, igaz.

De miért is gondolom, hogy félrevezeti őt? A gyermekeit neveli, az övéit Is. Nenj is emlékszik, mikor vett magának valamit, mindig csak a gyerekeknek. A nagyobbik eleget mondogatja: de most már aztán édesanyán a sor. De nem futja — még egy pár meleg harisnyára sem. Éppen tegnap bontotta szét leánykori blúzát. Ruhácskát varrt belőle Ildikónak. Kézzel persze. Hol is ven- né a varrógépet? 1 Karácsonykor a fenyőfa alatt, képzeljem csak el, egy pár papucsot talált. Élete első ajándékát. Először azt hitte, nem is az övé, vagy hogy valaki, akit nem ismer, tette oda. A fia meg a férje csak mosolyogtak. Boldog volt, nagyon boldog, hogy a kis pénzükből neki is vettek valamit.

énz. Hatszáz plusz nyolcszáz az összesen ezernégyszáz korona. Sok ez vagy kevés?

— Januárban kismalacot szoktam vásárolni. Nevelek minden évben, tudja, van egy kis kertecs- kénk is, a kukoricáit még megtermi, habár nem trágyáztuk már vagy tiz éve. Februárban kifizetem a lakásadót, kertadót, kutyaadót — mert kutyánk is van, annak is élnie kell —, márciusban a szántást és boro- nálást szoktam fizetni. Április az a húsvét és búcsú hónapja, olyankor sok pénz elmegy, jönnek az öntözők, meg a gyerekeimnek is adok búcsúkor pár koronát. Májusban cipőt vásárolok a gyerekeknek meg a férjemnek, ha futja, veszek egy törülközőt is meg új zsebkendőket, júniusban .fizetem a szenet. Nagyon sok pénz kell rá. Júliusban már harmadik éve, hogy valamelyik gyerek pionirtáborba megy a férjem vállalatától. Amikor először ment, otthon még csak egy kofferunk sem volt. Augusztusban befőzök, lekvárt, mert azt mindnyájan szeretjük és nem is drága, csak cukrot kell vásárolnom meg gyümölcsöt. Szeptember az iskola hónapja. Nézze csak, már eddig is kettőszáznyolcvan koronát költöttem a két fiúra, és Jánoskának még nem is vettem meg az új ruhát. Férfiszám kell már neki, és hiányzik az árához még pár korona. Októberben a férjem rendszerint fát hozat, a szomszéd faluból, novemberben ellátogatunk édesanyám sírjához, sokat elköltünk a vonatra meg a koszorúra, és december, azt ugye tudja, hogy az a karácsony hónapja. Ezenkívül vasárnapra mindig húst veszek. Hűtőszekrényünk nincs, ilyenkor nyáron csak leengedem a kútba, ott jó hideg van, kibírná akár három napig is. Jánoskának havonta kell a buszra pénz, a villany meg a rádió, mert van rádiónk is, ez mind pénzbe kerül, és nem kevésbe. Mindennap megeszünk egy kenyeret, és hát valamiből élnünk is kell. Fizetéstől fizetésig húzzuk, és az utolsó napokban én már kenyeret sem eszem, ha tudom, hogy a pénztárcám leg alján járok.

— Így igaz, bólingat a szomszéd, amikor beállítok hozzá. Látja, ott azt az almafát? A két nagyobbik gyerek felmászik oda mindig, jóllakik, az anyjuknak nincs gondja rájuk. Szívesen adjuk, nemcsak a gyümölcsöt, mást is. Az unokáim kinőtt ruháit vagy a vasárnapi kalácsból, öregek vagyunk már, jólesik, ha átjönnek és csevegnek egy kicsit velünk. Jó gyerekek, szépen neveli ő- ket a Julis, és tudom, nagyon sok családban hangzik el vacsoraidőkor a kétségbeesett szülő sóhaja: miért nem tudsz te is olyan lenni, mint a Juliska gyerekei?

Jánoska, akivel közben sikerült megbarátkoznom, lesütött szemmel hallgatja az öreg szavait. Kérdem, mi lesz vele egy év múlva, ha kimarad az iskolából.

— Nem törtem magam a tanulásban. A- nyu nem állított elém nagy követeléseket, és tudtam, hogy egy véletlenül befutó ötösért nem zúdul rám a szemrehányások áradata. Látja, és mégse mehetek középiskolába, úgy, mint a többiek. Dolgozni fogok. Nem, még nem adtam fel semmit, csak későbbre halasztottam. Csak az anyámhoz, testvéreimhez, életünkhöz igazítottam lépteim ezzel az elhatározással.

A falu, vagy inkább falucska, nem gazdag. Nincs miből segíteni az arra szoruló családokat. Több, Já- noskáékéhoz hasonló házat láttam, mikor végigmentem a poros utcán, fel a templom felé. Sok a gyerek mindenütt, a házak picik, a falu még a férfiaknak is alig nyújt munkalehetőséget. Igaz, a férj.

Milyen is lehet?

Tisovecen az első utam a vállalat bérosztályára vezetett. Nem is tudom, miért. E- lém tették a lepedő nagyságú papírokat, megkerestem rajta a férj nevét, és háromszor is megnéztem azt a számot, amely az alapfizetés összegét jelzi: 2200 plusz az e hónapi prémium — 245 korona.

Kár, hogy csak nő vagyok és Csak a férj csúnya fekete lelkiismeretét vonhatom felelősségre. A férfiaknak Ilyenkor más lenne a kötelességük.

Zácsek Erzsébet

1.

Ismeritek a világtörténelem legősibb ü- zemamjagát? A folyadékot, amely már akkor magasba röpített, amikor benzinről, repülőről sző sem lehetett? Az aranysárga vagy vörös nedűt, az érzsibbasztőt, a vérpezsdítőt, az elszédítőt?

Kóstoltátok már a legcsodálatosabb italok egyikét, a gyógyszernek is kiváló toronyalt? A borok arisztokráciájába tartozó aszút, furmintot vagy hárslevelűt?

Vándor, ha elfáradsz hosszú utadon és megpihenni egy átmenti fogadóba térsz, rendelj toronyait, és megízleled a földi lét örömeinek egyikét. Sápadt szerelmes, akit elhagyott csalfa babája, és aki most éppen a köteled sodrod, hogy a legközelebbi gö- csörtös ágra kössed magad; ne hamarkodd el a dolgot! Öblítsd végig keservektől füstölgő szived és agyad egy kis toronyaival, és kitárulkozik előtted a világ; van még fehérnép bőven, nem érdemes búvalbéleltnek lenni!

2.

Toronyán, pontosabban Kistoronyán, miután megérkeztem, azonnal két dologhoz láttam. Mindenekelőtt megállapítottam. merre pan az Állami Gazdaság borpincéje, és két deci asztalival izzítottam magam riport-hangulatba. Ez egyrészt kellemes foglalatosság volt, másrészt stílusos, harmadrészt hasznos: itt, ahol szinte a földből buzog elő a bor, így kezdik a többiek is a napot.

Ezek után kimentem a hegyre, és megállapítottam: az ősz pontosan úgy, olyan váratlanul és mégis le tagadhatatlanul szökött be Toronyára, mint annak idején Párizsba, amikor Ady Endre és az őszi szél Szent Mihály útján találkoztak. A hűvös- ödő légáram szinte nyomokat hagy a levegőben. Le-lepottyan egy-két öngyilkos levél a fáról, kopik a gyep, és néhol már ökörnyál remeg. Mindezek a tünetek itt, a szőlőhegy tetején más szemszögből kerülnek megítélésre: közeledik a szüret ideje, a szőlőszedés és borkészítés szertartásos, nehéz, de mégis talán a legnagyobb élvezettel végzett tennivalója. ,

3.

Néhány nő kapál a tőkék között. A leg- fiatalabbat, Éva Cuzlovát kérdezgetem elő szőr, márcsak azért is, mert ö a népes társaság egyik legújabb tagja, és egyelőre még csak töri a magyart. Eviőka 16 esztendős szőke lány, tavaly még Prievidzán élt, ott olvasták szülei egy apróhirdetésben, hogy Toronya környékén előnyös feltételek mellett lehet munkát kapni és a lakásprobléma is megoldódik. így lett Eviőka toronyai szőlőmüvelő, így vált a jobbára lányokból és asszonyokból álló munkacsoport tagjává, és — merthogy az Itt dolgozók főként magyar nemzetiségűek, még nyelvükkel is ismerkedik. Azt hiszem, a közösség jóindulattal közeledik hozzá, és 6 Is lói érzi magát, bár a bor nyersanyagának művelését nem érzi éppen szíve szerint valónak. Ha betölti tizennyolcadik évét, Kassára készül, és ott merőben más ágazatban akar elhelyezkedni. Így hát rögtön „lehűlök“ egy kicsit. Mindig azt hittem, hogy a foglalkozások között is akadnak kellemesek, és a szőlőművelést ilyennek tudtam: dehát nem a könyvek és versek világa fogadott, és ez a helyes, mert ez a valóság, és utólag is becsülöm Eviőka őszinteségéi.

Bodnár falán, aki a közeli Bániból jár be Toronyára. „csak“ tizennyolc éve van a szakmában. Ismeri már a szőlőművelés és borkészítés csínját-bínját, mert otthon, Bá- riban is van egy kis háztájijuk. Természetesen boruk is van minden esztendőben, és ha Bodnár Jolán tizennyolc év után is szereti, mértékkel persze, az italt, értenie is kell hozzá, mert a keleti ember nem vesz a szájába silány nedűt. Havi keresete szezonban 1000—1100 korona körül mozog. Télen kevesebb a munka, de a pénz is, akkor megy jól a sora, ha prémiumot kapnak.

Prémium viszont csak akkor van, ha átlagon felült a termés. Ebben az esztendőben erről szó sem lehet. Sok volt az eső, „megy el a szőlő", azaz potyognak és penészednek a szemek.

Kiss Irén és Dód Mária szerint, jők szintén Bártból járnak be mindennap/ októberben lesz csak a szüret. A pontos időpontot most még nemigen lehet megsaccolni, de annyi már szinte bizonyos, hogy az időpont egy ktcsit eltolódik. Az időjárás közbeszólt. A lányok és asszonyok ebben az évben is társasutazásra mennek. Az üzem tavaly Magyarországra és Romániába szervezett kirándulási, most is hasonló a cél.

Általában jókedvüek, „csicsergések" voltak a nyilatkozók, ki tudja, a bor nevelőhatása alatt, vagy udvariasságuk megnyilvánulása volt-e. Miközben szorgalmasan je gyeztem, és ők beszéltek, a munkacsoport többi tagja jópár méter előnyt szérzett velük szemben. Ha viszont Bodnár Jolánék csak feleannyira kapálnak jól, mint amilyen készségesek voltak, nem lesz semmi baj, rövidesen behozzák a hátrányt.

4.

A most még zöld és savanyú szQlőt szüretkor az Állami Gazdaság és az Állami Kutatóintézet szüreteli. Az első intézmény csaknem egyidős a századdal, a másik fiatalabb, a központja Bratislavában van. Mindkettőnek saját pincéje van, mindkettő furmintot, asztalit, aszút, hárslevelűt, ritkábban rizlinget is készít. Az Állami Gazdaság pincéjéban saját címkéjű palackokba töltik a bort és szállítják a környékre. Az eladás körül nincsen hiba, a toronyai boroknak vaji piaca. Sőt, éppen ez a gondjuk: kielégíteni a keresletet. Madzsor józsef és felesége, a pince gazdát, ök készítik a finom és friss házikolbászt, ők rendezik a naponta érkező küldöttségek díszvacsoráit, ök itt a mindenesek. Madzsar József két esztendeje súlyos műtéten esett át, de úgy látszik, teljesen kiheverte. Vajon a jó borocska ts közrejátszott?

5.

Záróakkordként saját, nem hivatalos, mondhatni „maszek“ eszmefuttatásomat vetném papírra, nem bírálatként, sem ösztönzőként, csupán az őszinteség kedvéért.

Nyugat-európai, csehországi vagy nyugat-szlovákiai borozókat, fogadókat tárva jóleső érzés látni, hogy a bornak, a bor- ívásnak — a mértékletesnek, de rendszeresnek persze — milyen kultusza van. Többször írtam már én is, és kollégáim is, akik megfordulták „keleten“, sőt, szorosabb viszonyba kerültek ezzel az országrésszel: csupa kincs, csupa ki nem aknázott, föl nem fedezett rész ez. Gondoljunk barlangjaira, cseppköveire, hegyelre-völgyeire, gyümölcseire, szőlőire.

Legalább száz pincét kellene itt nyitni, legalább két ultramodern palackozónak kellene működnie. A Tokaj-nyúlvány vulkanikus eredetű képződmény. Még a laikus ts tudja, mit jelent ez a bor, a szőlő szempontjából. Némi pénzt ide összpontosítani olyan befeketetés lenne az állam részére, amely nagyon-nagyon rövid idő alatt többszörösen megtérülne. Persze nem elég pincéket nyit ni, akkor az utakat is meg keltene javítani, szállodákat építeni stb. Minden kétséget kizáróan virágzás előtt áll ez a vidék, a kérdés csak az, mikor indul meg a folyamat. Kár, hogy erről most még nem tudtunk beszámolni.

6.

Vándor, ha elfáradsz hosstú utadon és acélketrecedből meggörnyedve, porosán, egy útmenti fogadóba térsz pihenni, rendelj torony alt. Es te ts sápadt szerelmes, akit elhagyott csalfa babája, és aki most éppen a köteled sodrod, hogy a legközelebbi gö- csörtös ágra kössed magad; gondold meg: rendelj toronyatt.

Persze csak akkor, ha van!

BATTA GYÖRGY