Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-23 / 8. szám

4 újiljyság

EMLEKEZES = LAPJAI

I«ninr^ sok visszaemlékezést írtak. Számos országban különböző meggyőződésű és foglalkozású emberek jegyeztek fel róla történeteket, epizódokat, olyanok, akiknek megadatott, hogy láthatták, hallhatták Lenint. vagy éppen beszélhettek Is vele. Ezek a feljegyzések sok árnyalattal egészítik ki a szovjet állam megalapítójának portréját. Az emlékezésekből részleteket közlünk.

A

rt gondoltam, hogy még ^a vizsgák előtt hazautazom szívni egy kis jő falusi levegőt. a kényszerszobatogság alatl , úgy is elveszítem a színemet. És tessék, most itt van, hófúvás! A vonal elvisz, de az állomásról még harminc kilométer hazáig, a busz meg biztos nem jár. Kár, mert már tisztára be-e leéltem magam a szituba: hópelyhek; hóember, szánkó, síelés, aztán kajs és az a jó, három méter magas „dun- '

^ _ u

na.

— Márta, másszunk ki az ágyból Felteszem a teavizet. Hallod, ne lustálkodj, már kilenc is elmúlt.

— Pszt, csendesebben, a többiek még alszanak.

— Persze, tegnap valahol rázták í rongyot, most meg durmolnak. Mindig én legyek csendben. Különben lí únom már ezt az örökös „légy tekintettel“-t.

— Fogd be a pofád — mormogta 8 hat közül valamelyik.

— Na jó, kedves kolléginák. Vasárnap, megint egy unalmas vasárnap. A hétköznapok még csak hapyján. Előadásra kell járni, gyakorlatokra, itt-ott készülni a szemináriumra, egy mozi, néha színház, randi. Elszalad az idő. De a vasárnap rém hosszú, unalmas. Mártával meg lehet lenni, de a többi... Ügy is merem őket, akár a tulajdon anyá mát. Igaz, anyu. Már két hete nem írtam neki.

— Márta, adj már egy darab papírt,

— Megint levelet akarsz írni?

— Mi az hogy megint? Hiszen két hete nem írtam. .Anyu meghal a rémülettől, hogy mi van velem.

— Frázispufogtatás: Drága anyucim nyunyucira, nagyon hiányzol, az a te finom bablevesed, dehát a tudományért áldozatot kell hozni és én hálái vagyok, hogy ehetem ezt a rohad menzai kosztol, mert tudom, micsod; erőfeszítésetekbe kerül, hogy tanul hassak és így tovább és így továl és satöbbi, blabla, blabla, ala dala' bum! Látod mennyivel jobb nekem, Az apám lefütyülte a mamámat, mamám lefütyült engem, én mei most fütyülök mind a kettőre. Kvit tek vagyunk. Hála nincs. Mindenki nek meg kell állnia a saját lábán.

— Nagyképüsködsz, ismerlek. N félj, nyáron hazamegyünk, hozzánk, emlékszel, tavaly is milyen jól érezted magad?

— Gyerünk zuhanyozni.

.A víz alig langyos, mint minden] vasárnap. Elvégre a vasárnap a fű tőnek is vasárnap. Pedig mosni is] teli, hogy egé.sz hétre legyen tisztái iehérnemű. Lassan dél van. Maradt még harminc koronám, jő volna el-| menni ebédre. De akkor miből élek] a jövő héten? Rohadt helyzet. Már] két hónapja kolcsít sem fizettem.

— te Márta, mit ebédelünk? Mi-j csoda hülye ötlet, hogy éppen vasár-j nap nem főznek a menzán.

— Ne törődj vele, majd eszünk pi-l ritóskenyeret. Hidd el nincs jobb] egy finom házi piritósnál, teával.

— Már megint tea.

— Van még kávém, cigink is van. — Hál istennek, legalább az!

— Te mondd, délután mit csinálunk?

— Nekem tanulnom kell, tudod, hogy kivágtak.

— Összedőlt a világ!

— Nem dőlt össze, csak én...

— Mit ellenkezel, úgy is el kel! mennünk, jön a Rücskös, övék a vasárnap délután.

OZORAÍ

KATALIN

— Én egyszer úgy kirúgom azt a Rücsköst! Ócska fráter. Megegyeztünk, hogy háromtól ötig övék a szoba, de az a pofátlan még hétkor is zárva tartja. Hogy az a..., majd mondtam valamit.

Ez igaz, hiszen végeredményben nekem sem volt jő, azért is hagytam ott. Mást sem tudott, mint ö- rókké az egyenletekről, a differenciálokról és az integrálokról papolni. Száraz tudomány és különben sem alkalmas szöveg az udvarláshoz. Nem is bánom, hogy vége. Hiszen még hátra van három évem, addig majdcsak fogok valakit. Mert ha itt nem, akkor már sehol. Kihelyeznek egy is- tenháta-mögötti falucskába, ahol majd gyógyíthatom az öreg nénikék üszkös térdét és a hasmenéses gyerekeket. Magasztos orvosi hivatás!

A pirltős igazán nem rossz. A kenyér ingyen van a menzáról, a zsírt anyu küldte. A jövő héten disznóölés lesz, jön majd a csomag. Ünnepi tort ülünk. Te jó ég, már fél három, nemsokára itt a Rücskös és én még pongyolában vagyok.

— Márta nagyszerű ötletem támadt, gyerünk korcsolyázni.

A buszban aránylag kevesen vannak. Milyen elegáns az a nő. Istenem, mikor lesz nekem olyan bundám! Talán soha. A stipiből valamit is megspórolni, képtelenség. Ha meg dolgozni kezdek, az az alap éppen- hogy a megélhetéshez elég. Lakásra* bútorra kell spórolnom — egy örökkévalóság. Utazni is jó volna, de miből? Kocsi, persze, legfeljeJjb babakocsi. Miért vagyok én mindig ilyen szkeptikus? Miért? De ki nem az? Márta sem különb, meg a többi sem. Jő ötlet volt ez a korcsolyázás. Az ember mindenről megfeledkezik. Figyeli a jeget, vidám zsibongást lát maga körül, hol fázik, hol meg melege van. Szóval jő.

— Nézd, ott a sarokban, ott vannak a srácok. Legalább nem lesz o- lyan unalmas.

— Szia, mikor jöttetek?

— Most, jő hogy Itt vagytok. Egy vasunk sincs. Ki ad kölcsön?

— Miből? Ha volna, akkor mi is máshová mennénk. Pirítóst ebédeltünk,

— De cigitek csak van?

— Az van.

— Gyerünk a jégre.

Eltelt a délután. Hamar sötétedik. Meggyújtják a neonlámpákat. Szeretem ezt a zöldeslllás fényt. A falunkban egy egyszerű villanypózna van, ritkán tesznek bele körtét, mert a fiúk mindig kidobálják. Ha este érkezem haza, mindig úgy érzem, mintha valaki 8 hátam mögé lopakodna.

— Min gondolkozol?

— Semmin, a lámpákon.

— Hülyeséget beszélsz.

— Komolyan.

— Jrfob ötleted nincs? Gyerünk moziba.

— Örökké moziba!

— A legideálisabb diákszórakozás. Nem kerül sokba, melegben ülsz és nem minden film pocsék.

Mire hazaértünk a Rücskös már elment. Ismét egyedül voltunk Mártával. Elővettem a naplómat.

Vasárnap.

Olyan, mint a múltkori, meg az azelőtti, meg mint az összes. .A moziban megismerkedtünk két sráccal. Meghívtak bennünket egy kávéra. Ittunk egy konyakot is. Holnapra találkát kértek. Megígértük, hogy elmegyünk, de én már ma tudom, hogy £iem megyek.

AZ EMBEREK BOLDOGSÁGÁÉRT MAKSZ1M GORKIJ

Arcképét nehéz mesrlesteni. Lenin Idíeíí csupa szé. mint ahogyan a hal is csupa pikkely. Egyszerű és őszinte volt, mint mindaz, amit mondott.

HosiességébO! csaknem teljesen hiányzik a kiilsé i esfllogás, hősiessége az Oroszországban eléggé gyakori, szerény, eszketikus áldozatkészség, a becsületes orosz értelmiségi ftHradalmér áldozatkészsége, aki rendületlen meggyőződéssel hiszi, hogy lehetséges a főidőn a szociális igazságosság: annak az em- hernek a hősiessége, aki az emberek boldogságáért fáradozik, s azért lemond a világ minden öröméről.

Nem tudok elképzelni másvalakit, aki ennyire magasan állva az emberek fölött, távol tartotta volna magától az önhittség csábítását, és nem vsőztette Volna el az „egyszerű emberek* iránti élénk érdeklődését.

Volt benne valami delejesség, vonzotta a dolgozé emberek szivet. rokonsze«v*ét. Netn beszélt olaszul, de a eapri halászok, akik tnlálkoztak Saljapinna] és más hírős oroszokkal, valami megérzésből I.entnt a- zansal külön helyre sorolták. Nevetése megnyerő volt, annak az embernek a „szívből jövő* nevetése, aki. bár remekül látja a suta emberi butaságot, és áz elme akrobatikus furtanglalt. élvezni tudja az ..egyszerű szivüek“ gyermeki naivitását is.

Egy öreg halász, Giovasni Spadaro, ezt mondta róla:

— Csak becsUletés ember nevethet így.

Bámulatba ejtett a belőle áradó élníakarás. s az élet förtelmének rendklvUH gyűlölete: gyönyörködtem abban a fiatalos merészségében, amellyel mindent eltöltött, amihez csak nyúlt. Lenyűgözött emberfeletti munkakészsége. Mozdulatai könnyedék. ügyesek voltak, s kevés, de heves taglejtése teljesen összhangban állt beszédével, melyet ugyancsak kevés szó és sok gondolat jellemzett. Mongol típusú arcában is az élet hazugsága és keserűsége ellen fáradhatatlanul küzdő ember éles szeme villogott, tüzelt, hunyorgott, kacsintott, gúnyosan mosolygott, haragtól lángolt. Szemének csillogása meg tüzesebbé és érthetőbbé tette beszédét.

.Az ember olykor úgy érezte, bog.y szemében szellemének fékezhetetlen energiája szikrázik, és szavai ezzel az energiával telítve ragyo.gnak. Beszéde nyomán az ember szinte fizikailag érezte a megcáfolhatatlan igazságot.

Természetéhez hozzá tartozott a szcnveöélyesség, ám ez nem a játékos haszonleső szenvedélye volt, hanem Leninnek azt a kivételes lelki frissességét mutatta. amol,v csak abban az emberben van meg, aki rendithefetlenül hisz tulajdon elhivatottságában, aki sokoldalúan és mélységesen érzékeli a külvilággal való kapcsolatát, s hiánytalanul megértette a kaotikus világban neki jutó szerepet: a káosz ellenségének szerepét. Ugyanolyan élvezettel tudott sakkozni. mint amilyennel A divat történetét nézegette. óraszámra vitatkozott partnerétel, horgászott, Capri déli naptól átizzott köves ösvényein sétált, a rekettye aranysárga virágaiban és a halászok szur- tos gyerekeiben gyönyörködött.

A Szokratész-koponyájú és éleslátású, tömzsi, izmos Lenin nemegyszer furcsa s kissé mulatságos pózba vagta magát: fejét hátraszegte, és vállára hajlottá. ujjait valahová a hóna alá, a mellényébe dugta. Volt ebben a testtartásban valami bámulatosan kedves és mulatságos, győzelmesen kakaskodó, s ilyenkor egész valója örömtől sugárzott, e gyarló világ nagy gyermeke volt, remek ember, akinek fei kellett áldoznia önmagát az ellenségeskedéseknek és gyűlöletnek, hogy valóra váljék a szeretet mUve.

Semmiféle erő stsm homályoslthaf ja el annak a fáklyának a fén.vét amelyet Lenin emelt magasra e tébolyulí világ fojtogaió sötétségében. Rajta kívül nem volt még senki, aki ennyire méltó volna a világ örök emlékezetére.

Vlagvimír II,lies moghalt. De élnék elméjének és akaratának örökösei. Élnek és oly eredményesen dolgoznakv mint ahogyan senki sem dolgozott soha. sehol a világon.

A RIPORTEREK MAJD MEGPUK- KADTAK AZ IRIGYSÉGTŐL

égy adódott, hogy egy nagygyűlésen nekem kellett felszólalnom Lenin után. Ez a Mihajlovszkij lovardában történt, 19Í8 januárjában, amikor a szov- jetország védőinek első osztaga elindult a frontra. Fáklyák imbolygó fénye világította meg a hodályszerű nagy helyiséget, özönvíz előtti szörnyekkel téve hasonlatossá a páncélautók hosszú sorait. Az egész nagy arénát és az ott álló páncélautókat fekete ala- k<j{ lepték cl — újoncok, akik gyengén voltak felfegyverezve. de annál erősebben lobogott bennük a forradalmi elszántság. Ho.gy kissé felmelegedjenek, táncoltak, topogtak, jó hangulatukat pedig forradalmi dalokkal és csasztuskákkal tartották ébren.

Hangos kiáltások adták hírül Lenin érkezését. Lenin felkapaszkodott az egyik páncélautó tetejére, és beszélni kezdett. A félhatnályban figyelő emberek a nyakukat nyújtogatták, és mohón lesték a Wzönok minden szavát. \ beszéd elhangzása után fergeteges tapsvihar tört ki.

.Amikor Lenin leszállt a páncélautéről, Podveyazhlj I bejelentette a hallgatóságnak: E

— Most pedig egy amerikai elvtárs kíván szölanl. |

A tömeg hegyezte a fülét. Mielőtt felknpaszkod- i

tam az autó tete.iére, Lenin odaszólt nekem: I

— Beszóljen csak angolul, engedehnével majd éa I

telmácsolom. M

— Nem, oroszul fogok beszélni — feleltem valami i

megmagyarázhatatlan neidbátorodással. g

Lenin szeme felc.slllant, mint aki egy várható mu- B latságos eset humorát Izelgoti előre. Nem kellett B sokáig várnia. Előregyártott, kész mondatokból álló | készletem hamarosan kifogyott., dadogni, hebegni I kezdtem, majd elhallgattam. Aztán memórián! lég- U mélyéről nagynehezen kibányásztam még néhány H szót. Az oroszok türelmesek és elnézők. bármit mű- H ve! is egy idegen a nyelvükkel. Ha az illető nyelv- H tudását nem értékelhetik, hát legalább az igyeke- | zetet becsülik meg benne. így aztán beszédemet B hosszan tartó tapsok szakították félbe., azalatt volt [j időm összeszedni néhány szót a következő kurta lé- |i legzetü nekilendüléshez. Végül el akartam monda- I ni. hogy ha elkövetkezik a kritikus óra. magam is 0 örömmel lépek be az akkor alakult Vörös Hadsereg fi soraibs. De nem tudtam, hog.yan mondjUt oroszul: H ..beállni katonának*. Kínosan erőlködtem, de hasz- || tahM. Elakadtam. Lenin ekkor felszölt hozzám: |l

— Melyik azé nem Jut eszébe? H

— Enlist — mondtam. I

— Vsrtupity — segített ki zavaromból Lenin. S Ezt követően valahányszor elakadtam. Lenin tUs- |

tént megsúgta a kellő szót. amelyet aztán én ame- E rikai akcentussal beleharsogtam a tágas hodályba. F Ez. no meg hogy közönségem számára én jelentet- | tem annak az internacionaljzmusnak eleven és kéz- t zelfoghatd szimbólumát, amelyről valamennyien any- nyit hallottak — élénk derültséget és zúgó tapsvihart váltott ki. Lenül szíve mélyéből nevetett, és ó is megtapsolt.

— No látja — mondta nekem —, akárhogy ts, de megkezdte az orosz nyelv elsajátltá.sát. Komolyan kell azonban vennie a folytatást... Egyszerűen azt cíinélja, hogy csakis oroszul olvasson, írjon és beszéljen. Amerikaiakkal ne diskuráljon... .Abból úgysem lesz semmi haszna — tette hozzá elmosolyodva, — Ha legközelebb találkozunk, majd leHzs- gáztalöbi.

(Alberi ff. Williams visszaemlékezéseinek következő részéből kiderül, hogy Lenin nem feledkezett meg ígéretéről. — Szerk.)

... Az Alkotmányozé Gyűlés ülése viharos köcühné- nyek között zajlott le. A két frakelő életre-halál- ra harcolt eg.ttnással. A küldöttek harciasán kiabál- | lak, a szónokok valósággal mennydörögtek, villámo- K kát szórtak, öklükkel csapkodták a pulpitust, két- S ezer torok harsogta az Intemacioaálét és a fórra- P dalm! indulót — mindez elektromos feszültséggel I telítette a légkört. Ahogy közeledett az éjszaika. | égyre nagyobb lett a feszültség. Az erkélyen ül- ! tünk. görcsösen markolásztuk a korlátot, fogunkat i osszeszorltottuk, idegeink pattanásig megfeszültek I Lenin az elw páholy első sarában üit, afpán a leg- í teljesebb közömbösség tükröződött. I

Végre felállt, odament az emelvényhez, és leült | a szon,veggeI borított lépcső eg,yik fokára. Néha fel- I kapta fejét, és tekintetét végigjártatta a hatalmas | tömegen. Majd kezébe temette arcát, és szemét be- fi hunyta: mintha ezt mondta volna magában; ..Ennyi | ember, s mind hasztalanul fecsérli idejét! Legalább | egy valaki leg.yen, «ki kíméH a magáét.* Harsogtak ! a szónokok, a gyűlés háborgott, — de ó csak ült j ott, mint a nyugalom szobra. Egyszer-kétszer fel- I nyitotta szemét, hunyorogva körülnézett, majd is- I mát lehajtotta fejét. [

Egy idő múlva felkelt, kihúzta magát, és komótos I léptékké! megindult a páholy fele. F,z:t az alkalmat felhasználva, .lohn Reeddel leszaladtunk a földszintre. hogy megkérdezzük Lenint, mi a véleménye az Alkotmányozó Gyűlés üléséről. Egykedvűen felelt valamit, majd afelől érdeklődött, hogyan megy a munka a propaganda-irodában. (Ez az 191>-ban szervezett iroda a Kommunista Párt Külföldi Csoportjainak Szövetsége mellett működött. Külföldi írókból és agitátorokból állott. — Szerk.) Arca fclde- rüít, amikor közöltük, bog.y tonnaszámra nyomtatjuk a propagandaanyagokat, és sikerült el.iuttatni azokat a frontvonalon keresztül a német hadsereg alakulataihoz. De art is elmondtuk neki, hogy a német nyelvvel nagy nehéz.ségeink vannak.

— .Aha! — mondta hirtelen felélénkülve, mert e- szébe jutott, hogyan ..szónokoltam* én a páncélautó tetején. — .No és hogyan halad az orosz n.yelv tanulásával? Megérti például ezeket a beszédeket?

— Olyan sok szó van az orosz nyelvben... — feleltem kitérően.

— Az a lényeges — .Jegyezte meg —, hogy mód- szeresen kell nyelvet tanulni. Mindenekelőtt az ala. pokat kell jól elsajátítani. Elmondom a saját mód- ; szeremet...

Leült, áthajolt a páholy korlátján, és magyarázni I kezdett, szavainak kifejező gesztusokkal adva nyo- , matekot. Szeme ragyogott. Riporter kollégáink majd • megpukkadtak az irigységtől. Azt hitték, hogy Lenin most leleplezi nekünk az ellenzék bűneit, vagy . elirulia a Szovjetek titkos terveit, vagy talán for- í radalmi tettekre buzdít lángoló szavakkal... De ala- J posan tévedtek. A szovjet kormány feje egészen 5 egyszerűen a nyelvtanulás módszerére vonatkozó nézetét fejtette kl..i

— .A szállóban számos fiatal Is lakik. Legyen szives, mondja meg, hányán laknak szobáiban fiatalok?

— Alkalmazottaink közül összesen hétszázan élnek itt ideiglenesen, és ezeknek csaknem a fele fiatal. Sa,inos, éppen velük van a legtöbb gondunk.

— Fiúk és lányok együtt laknak?

— Nem, nem ez a probléma. Itt csak fiúkat szállásoltunk el.

— A viselkedésükkel lenne baj?

— Igen. Baj van a fegyelemmel. Ezek a fiatalok nem tudnak beleilleszkedni a közösségbe. nem tisztelik az Idősebbeket. Bármikor megtörténik, hogy a folyosón az előttük haladó, napi munkában a- laposan kifáradt öregebbeket feliökik. A berendezést is rongálják, mintha fogalmuk sem lenne az értékéről. Persze vannak tisztességesek is, de e- léggé csekély a számuk.

— Mit tesznek a fegyelmezetlenekkel?,

— Többszöri figyelmeztetés után kizárjuk őket a szálló lakói közül, de ezeknek mintha semmi sem fájna. Mintha nem izgatná őket a dolog. Pedig a szabad időt klubtermünkben a tévé és a társasjátékok mellett hasznosan is eltölthetnék.

— Miért ilyen fegyelmezetlenek ezek á fiúk?

— Talán azért, mert rend- szertelen életmódot folytatnak, nem ismerik semminek az értékét, közömbös nekik a mások sorsa.

— Milyen idős fiatalokról van szó?

— Mi azokat az építészeti dolgozó fiatalokat helyeztük el, akik már' fölszabadultak, de még a katonai szolgálat előtt

állnak. Tehát tizenhat-tizennyolc esztendős fiúk,-0Bevallom, nem számítottam ilyen tárgyilagos és igazmondó interjúra. .A szálló vezetője nem kertelt, nem igyekezett eltakarni a hiányosságokat, hanem arra törekszik, hogy azokat kiküszöbölje, bár ö már i- gazán keveset tehet.

A beszélgetés alatt megtudtam, hogy négy nemzetiség el itt együtt; csehszlovákiai magyarok, lengyelek, ruszinok és természetesen szlovákok. Közöttük is akadnak néha súrlódások, s Danyi Sándor mindent megtesz azért, hogy ki-ki saját anyanyelvén művelődhessen szabad idejében; azaz a tv-adásokat mindenki élvezhesse.

Nem tudom, mivel zárjam cikkemet. Hogyan lehetne változtatni e szomorú tényeken? Vajon mi a véleményük az Illetékes szakembereknek?

DANYI SÁNDORRAL, A KASSAI ÉPÍTÉSZETI VÁLLALAT SZÁLLÓJÁNAK VEZETŐJÉVEL