Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-23 / 8. szám
Népünk 25 év alatt őszintén társadalmi rendszerként fogadta el a szocializmust. Az elmiilt években gyengíteni és gyalázni akarták ezt a hitet. Újból, hogy ügy mondjam, tiszta vizet kell öntenünk a pí)hárba az e kérdésben kifejtett hamis propagandával ázemben. Dr. G. HüSAK 'fi': KASSÁK LAJÖsá:, Munkésporiré ^ Ezt a fejel nem formálta saját képére az Isten •zt a fejet a tegnap emléke és a ma kétségei gyötrik ebben a fejben forradatmak magvai csíráznak erre a fejre régóta lesben áll a hóhér axeket a kezeket a temntés eszméje vezérli M«k a kezek balról áldottak és megátkozottak jobbról erek a kezek lesújtanak és felemelnek egyszerre erek a kezek bilincsek nyomait viselik ezek a kezek nem kulcsolódnak imára ezek a kezek undorodnak a vértől azek a lábak nem csúsznak el egy narancshéjon azek a lábak összekötik nyugatot a kelettel azek a lábak agyontapossák a sárkány hét fejét ezek a lábak eljutnak arra a tájra melyről a fej álmodik ez a szív zsarnokok fegyvereitől seb- ' zett . ez a szív saját parazsából űjjászUli ön- ' magát ez a szfv az én szívem ikertestvére ez az ember olyan amilyen én vagyok egyazon ég alatt egyazon dalt daloljuk vetésről vemtáaréL ' JUHÁSZ GYULA: . ) Munkásgyermekhimmtsz Llóre, fül, fiúk, leányok. . Mienk a föld, mienk az ég, Nekünk teremnek a virágok, £s minket vár a messzeség! induljunk vígan és remélve A boldog, szép jövő elébe, Mienk a hely a nap alatt. Míg szívünk bátor és szabadi Előre, fül, és kéz a kézben Táncoljunk, míg csak zeng a dal, Mienk az erdők és a rétek, Ujjongjon mind, ki fiatal! öröm zászlóját hadd emelje A lelkünk, boldogan repesve, Remény zenéjét hadd lobogja A szívünk, egy érzésbe forrva! Előre, föl, miénk az élet A széles földnek kerekén, Szemünkben csillog az ígéret, £s bennünk ring a jóremény! Fiúk, leányok, lépjetek be A vidám és békés seregbe, Mely rózsáidat hinti szét, Barátság és testvériség! A CsehscIovák Televixió a közelmúltban egy nem éppen legjobban sikeriiU szórakoztató sorozatot sugárzott a dicsekvökról. Szóhoz Juttatta benne az első vl- Mgbáború frontharcosait, az „amerikánusokat“, a halászokat, a vadászokat is általában a nagyzási mániának hódoló embertípusokat. őszintén bevallom, késését szórakoztam ezen a műsoron. Habár a dlcsekvöket kiváló színészek alákltottmc, mondani- valójuk mégis túl elcsépeltnek, tűi banálisnak tűnt. Nem tudtam rajta szívből nevetni, de még mosolyogni is csak alig- alig. Pedig a múltnak ilyen torz idézésével lépten-nyomon találkozhatunk. Vannak azonban olyan hallászok és vadászok is, akik élményeiket prózaian mondják el: nagyon egyszerűen, szürkén és cifraságok nélkül. Csak elmondják. Az ilyenek valóban nem kacagtatnak meg. Oe nem is ez a céljuk. .A múlt valóságos képét akarják hallgatóik elótt ábrázolni. Ez pedig élmény ugyan lehet, de kabaré sohasem. A minap barátommal, a milicistával beszélgettünk, szórakoztunk is egy ilyen szájhós badarságain. A munkásosztáiy februári győzelme 22. évfordulójának megünnepléséről lévén szó, egyik közös ismerősünk is felszólalt. Az esemény^et felmagasztalta. Szerinte a februári győzelem a munkásosztály „legnagyobb, világraszóló, pazar, fényes, kiváló, bátor, áldozatos, a történelemben egyedülálló“ és még nem tudom milyen tette volt. .Az ilyen szóáradat hallatára összenéztünk barátommal, a milicistával, és egymás fülébe súgtuk közös gondolatunkat: akárcsak a halász, aki széttárt karokkal mutatja, hogy mekkora nagy halat fogott valaha. „Érthető, hogy az li>48-'as februári események nagy fordulatot jelentettek hazánk dolgozóinak életében — kezdi barátom a szót egy más alkalommal —, de ez nem jelenti azt, hogy ebből a jelentős társadalmi és történelmi eseanények- böl most attrakciót, világeseményt csináljunk. Nem is gondoltunk mi akkor ilyesmire. Gottwald emlékezetes beszéde után, melyet Prágában az Öváros téren tartott, megszerveztük vállalatunkban is a népi milíciát. Más üzemekben is szervezkedtek, hiszen nem babra ment a játék. .A távozó 12 miniszter nekünk szegezte a kérdést: vagy ti, kommunisták, vagy pedig ml, burz.soá demokraták fogjuk irányítani ennek az országnak a sorsát. -Az csak természetes, hogy a bur- zsoá demokrata miniszterek menesztése mellett foglaltunk állást. Hadd menjenek! Hiszen a fasiszták elleni harcban ok nem ontották vérüket. A munkásember volt az, aki hazánk felszabadításáért vívott harcban a legnagyobb áldozatot hozta. Természetesnek vettük, hogy ebben az országban a döntő szó a munkásosztályt illeti. Ha pedig mindezek eltenére valakinek kedve van ökölviádalra, hát csak próbálja ki a mi munkásöklünket! De nem próbálták ki. Elég volt csupán öklünknek puszta látása. Nyakukba szedték lábukat és elfutottak. Ez volt minden. Nem látok ebben semmiféle világraszóló eseményt. .A kommiir isták pártja hadba szólított minket, hat mentünk. Nincsen ebben semmi különös.“ Így vélekedik milicista barátom a februári eseményekről, melveknek ó ts éló részvevője volt. .Az elóbb említett szó- azátyárkodóval szemben lát-szólag aláértékeli a munkésosz■ r r'‘í é' rrr'n^- 'l !' I nui'' tály februári győzelmének történelmi Jelenfóségét. Valóban aláértékeli? Nem hiszem. Nem azért, mert a barátomról van szó, és ennélfogva érzélmileg közelebb állok a barátomhoz, mint a másikhoz. Tulajdonképpen az a másik sem az ellenségem, sót a polgári életben vele is tűrhető munkatársi viszonyban vagyok. De a barátom .szájából február képe szim- patikusabb számomra, jelentősebb — ha úgy tetszik: „nagyobb“, éppen egyszerűségéért, szerénységéért —, mint annak a másiknak a szájából. „A kommunisták pártja hadba szólított minket, hát mentünk. Nincsen ebben semmi különös.“ „Semmmí különös“ — következménye pedig: társadalmi rendszerváltozás. „Csak“ átléptünk egy sáncot, egy árkot, melynek innenső felén a kapitalizmus volt, túloldalán pedig a szocialista társadalmi rendszer birodalma kezdődött. Nem csináltunk semmi különöset, „csak“ ezt az árkot ugrottuk át. .A szerénység olyan tulajdonság, mely nemcsak viselőit teszi naggyá, értékessé, hanem azoknak cselekedeteit, tetteit is, A dicsekvők, a nagyzási mániának hódoló embertípusok nemcsak nevetségesek vagy bosszantóak, hanem gyakran elég komoly erkölcsi hatást is idéznek elő. SzavaHt nyomán gyódik az ember valami nagyot“ cselekedni. Hatásuk alatt a napi feladatok teljesítésének jelentősége eltörpül, elszürkül. Ügy tűnik, mintha az, amit a fejlemények törvényszerűségei szerint cselekszünk, nem elég jelentős, nem ad lehetőséget a „nagy“ cselekedetekre. Valahol itt kell keresnünk a nemzedékek közötti egyes nézetkülönbségek gyökereit is. .A fiatalabbak gyakran mondogatják idősebbek felé fordulva:- „Hát igen. Amikor még ti fiatalok voltatok, az életnek is volt valami tartalma, volt romantika, voltak ideálok és volt harc. A kapitalizmus megdöntéséért vívott harc lehetőségét adott nemes és nagy jelentőségű cselekedetekre. De micsoda romantikánk van nekünk ma? Egyhangúak a mai napjaink. Semmi rendkívülit valami „nagyot“ nem cselekedhetünk.“ Ugyanakkor azonban a hírközlő eszközökön keresztül értesültünk arról, hogy a Lenini Ifjúsági Szövetség több mint 50 tagja szombaton és vasárnap a iigettalusi Matador üzemben ingyen vagonokat ürített ki és rakott meg áruval. Hazánkban ez mostanában gyakori jelenség. Mondhatnánk: semmi különös, csak meghosszabbított mindennapi szürkeség. Semmi. Igazán? Senki előtt nem titok, hogy 1968-ban hazánkban rendkívüli események zajlottak le, melyek nagyon bonyolult és nem egy tekintetben nagyon is veszélyes helyzetet váltottak ki szocialista társadalmunkban. Megszakadt a társadalmi élet megszokott üteme, felborult a rend, az emberek közötti viszony elromlott, nemzetgazdaságunk helyzete súlyosbodott. Igen sok tekintetben hasonlított ez a helyzet 1948 f^ruárjához. Hogy milicista barátom szavaival éljek, most is nekünk szegezték a kérdést: vágy tí, kommunisták, vagy mi, jobboldali opportunisták. A kommunisták pártja a konszolidáció programját tűzte napirendre, ennek megvalósításáért szólított minket hadba. Mi mást tettek az említett Lenini Ifjúsági Szövetség tagjai, minthogy — hadba álltak, egyszerűen odamentek társadalmi tevékenységünk azon szakaszára, ahová romantikára hajlamos tudatuk szólította őket. Nem tettek semmi különöset, nem forgatták ki a világot sarkaiból. Csak dolgozni mentek, Látszatra semmi az egész. De ennek a tettnek az erkölcsi hordereje nagyon is messzemenő, sót bizonyos értelemben döntő jelenlöségü. Átvitt értelemben és új társadalmi ^ viszonyok között, magasabb szinten, ahová a 22 év alatt feljutottunk, a Lenini Ifjúsági Szövetség tagjai a munkásosztály öklét jelképezték. Mintha ezt mondanák: „Elég legyen a szocializmus sorsa fölött; spekulációból! Gyerünk dolgozni! Munkában van szocializmus legszilárdabb gyökere." Érdekes, hogy a munkásosztály öklének ez az új minősége hasonló hatáit váltott ki, mint a népi milícia 1948-ban. Azok, akik nem bírták ennek az ökölnek a szagát, most is disszidáltak, nyugatra futottak. Hadd fussanak! Igazuk van hát azoknak, akik azt állítják, hogy társadalmunkban hiányzanak a kalandos romantika elemei? Nem, nincsen igazuk. Tény azonban, hogy May Károly vadnyugati romantikája vagy a big-beat romantikája nálunk nem jelent romantikát. A romantikának ez a formája már elavult, társadalmi fejlődésünkben egy kicsit tovább jutottunk. És ha már a nemzedékek közötti itt-ott felbukkanó nézet- különbségekről volt szó, talán ideje egy kicsit módosítani is ezeken a nézeteken. Ha mást nem, hát legalább elgondolkozni felettük. Ugyanis ezek a nézetek ma gyakran így hangzanak: „.Apáink mindent elrontottak. Majd mi helyreállítunk mindent“. Ez nem lehet megfelelő életcél. .A kapitalizmus visszaállítása megint csak rontás, rombolás lenne. Szétvernénk azt, amit apáink csináltak, amit verejtékesen felépítettek, amiben jói érezték magukat, és visszaállítanánk azt, amiben öreg- és dédapáink éllek, nyomorogtak és amit legszívesebben ók is szétvertek volna. Az előbbi nézetet talán így kellene módosítani: „Apáink felépítettek egy új társadalmi rendszert. Sok még a hézagos és javítanivaló rajta. Hibákat is követtek el építése folyamán. De most már majd mi: fiaik és lányaik, pótoljuk a hézagokat és megmutatjuk, hogy kevesebb hibával fogjuk továbhcsinálni azt, amit apáink megkezdték.“ Milicista barátom a munkásosztály februári győzelmét nem magasztalta, nem beszélt róla „nagy“ jelzőkkel. Szavaival mégis tiszteletérzetet váltott ki bennem azon emberek iránt, akik szerényen, céltudatosan, kitartóán, de csendben csinálják mindennapi életünk nagy törté;ielmét. 1 . . .. ' rEPKA'ANDRÁS: ' ' Barátom, a milicista A CSEHSZLOVÁKIAI ___ ___ MAGYAR ------- -----j Február 25. FIATALOK LAPJA Ara i.~ Kg,
