Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-03 / 5. szám

STEVE GID:

A ZSAROLÓ

— Silvia, jól figyel] rám, rettenetes helyzetben vagyok. Hallói Érted, amit mondok? Egy- szsiüen kétségbeejtő helyzetben vagyok. Szeretnék veled beszélni.

Silvia megremegett. Valahogy biztos volt benne, hogy azt amit Gabriela mondani akar neki, valamiképpen összefüggésben van saját élete utolsó hónapjainak borzalmaival.

— Eljössz hozzám? — kérdezte kétségbeesett barátnőjét.

— Nem. Találkozzunk Inkább a Monsaux park melletti kávéházban. Holnap ötkor. Megfelel?

— lű, nem bánom.

Letette a kagylót.

Közeledett a záróra ideje. A gyógyszertárban Ilyen idötájt már kevés munka akadt. A Victor Hugo utcán lakó emberek többségükben a vagyonosabbak közé tartoztak, házi orvossal rendelkeztek, s el voltak látva a szükséges gyógyszerekkel. Es ezt használta ki a zsaroló is. Már második hónapja minden péntek este kilenckor, vagy egy-két perccel kilenc után megjelenik a gyógyszertárban és azzal kezdetét veszi az az általános játék, amely őt már- már az őrületbe kergeti.

Először egy levelet kapott. Az elváltoztatott írás semmivel se mondott neki többet mint azt, hogy akkor este, miután lehúzza a kirakat rolóját és kiakasztja a ZARVA feliratú táblát, hagyja nyitva a gyógyszertár ajtaját. Ellenkező esetben az 11-de-Levant-l fényképek a férje kezébe kerülnek.

Emlékezett rá.

A dolog ugyan már régen történt. Még a főiskolás évek Idején. Hatan voltak. Hat lány. Barátnők, ö, Olga, aztán Vera, Gabriela, Renée és Diana. Hegy hogyan történt? Nos, fiatalok voltak, vidámak, a tanulásban Igyekvők, s jó- kedvüek, ha szórakozási alkalom kínálkozott. Es valamelyiküknek eszébe jutott, hogy rándul- lanak ki a Toulon közelében lévő Il-de-Levant- í nudista fürdőhelyre. Ott fényképezte le Olga mindegyiküket.

Nem voltak azok pornografikus képek. Sőt, erkölcstelenek se. De meztelenek voltak rajta. Olga mindannylukről három felvételt készített. Ot meg Diana fényképezte le. De meg lehetne ezt magyarázni Henrinek? Meg tudná ezt érteni egy férj? Elhlnné-e neki, hogy az egész nem egyéb ártatlan játéknál, valamiféle lázadás a mindennapi szürkeség ellen?

£s 6 nagyon szerette a férjét.

És a két kislányát Is.

Kilenc óra után egy Ismeretlen férfi lépett be a gyógyszertárba. Nagy, sötét szemüveg takarta el a szemét, a kalapja erősen a homlokába volt húzva, a hangja valahogy furcsán hangzott, tojtottan és gyorsan be,szélt, sípoló lélegzése erős asztmások lélegzésére emlékeztetett. Hajlott hátán mintha púp dudorodott volna.

— Mennyit akar...? — Sllvta hangja remegett.

A zsaroló ördögi röhögésben tört ki.

— Nincs szükségem a pénzére. Vetkőzzön le!

A gyógyszertár közepén leült egy fotelbe, és

onnan nézte a vetkőző asszonyt. Aztán, amikor Silvia már teljesen meztelenül állt előtte, felkelt a fotelből és elment.

Ez két hónappal ezelőtt kezdődött.-0Gabriela keze remegett, amint a teáscsészét a szájához emelte.

— Silvia, emlékszel még azokra a meztelen fényképekre?

Szóval jól érezte.

— Ezelőtt két hónappal kezdődött. Magas, sovány alak, de bizonyára maszkírozza magát. Látni, hogy mű-orra van és a szájában gumi go'yónak kell lennie, mert úgy beszél, mint egy olyan ember, akinek tele van a szája?

— Es tovább?

— Semmi pénz se elegendő neki.

Pénz? A zsaroló Gabrtelától tehát pénzt kér. Ez tehát szemmellálhatóan egy másik férfi. va,gyls akkor ketten vannak Talán társak.

— Gabriela, beleeavezel hogy tudassuk a

dolgot Verával, Renéevel és Dianával is?

— Természetesen.

— A szegény Olga már halott.

Péntek volt és Silvia kilenc óra után Is nyitva hagyta a gyógyszertár ajtaját.

Kint esett. Sűrű, unalmas eső volt.

A zsaroló belépett. Leült a fotelba és azt mondta:

— Kezdhetjük.

Silvia egész testében megremegett. Levetette a ruháját. Kombinéjának vállpántjait le- csúsztaíta a válláról. Már csak a bugyi és a melltartó volt rajta. A fejében rettenetes lüktetést érzett, szédülés környékezte. Az utálat és a félelem keveredett benne. Ekkor a tekintete véletlenül megakadt a receptkönyvön lévő ollón. Nem gondolkodott. Csak érzékelt. Már csak az ösztönei működtek. Felragadta az ollót és teljes erőből a zsaroló torkába vágta.

Ott feküdt a földön. A vére lespriccelte az egész gyógyszertárt. Az már mindegy. Silvia mindent lemosott. Most már tiszta fejjel végezte a munkát. Átkutatta a halott zsebeit és megtalálta a fényképeket Is.

Rendben van. Most már csak a holttestet kell ellávolílani. Holnap szombat van, szabad nap. lesz rá elég Ideje.

Először Gábrielét hívta fel, aztán telefonált a többieknek Is, Verkának, Dianának, Renée- nek.

Nem tévedett. Nemcsak Gábrielét, hanem a többieket Is ugyanaz a férfi zsarolta, akiről Gabriela beszélt. Az 6' zsarolója tehát valaki- más. Mnldegy. A holttestet el kell távolítani.

Dianának ekkor valami eszébe jutott:

— Menjünk, keressük fel Olga férjét. Talán megtaláljuk nála a képek negatlvját. Az Is valami lenne.

— Ö, ha szegény Olga élne — mondta Renée.

— Mit várhatunk a férjétől, aki küldött u- gyan táviratot Olga elhalálozásáról, de azzal a megjegyzéssel, hogy a temetés nem Párizsban lesz és ezért ne strapáljuk magunkat.

De végül mégiscsak úgy döntöttek, hogy felkeresik Olga férjét, aki bizonyára felesége munkáját folytatja.

Diana azt ts tudta, hogy Olga atelíerje a Sravalle utca végén a Javare rakparton van.

Silvia hatalmas autója a Mlrabeaux híddal szemben állt meg. A sarokházon már messziről látni lehetett a cégtáblát: FOTO OLGA.

A sötét folyosón nyíl mutatta az Irányt az emeletre. A régi lépcsők ijesztően ropogtak a látogatók léptei alatt.

A nők dobogó szívvel álltak meg egy pillanatra az ajtó előtt, amelyen a kintihez hasonló felirat díszelgett. Végül is Diana becsöngetett. Csak a harmadik csengetésre támadt bent némi mozgolódás. Aztán kinyílott az ajtó és ott állt előttük — Olga.

Meglepődve bámultak rá. Az asszonyra, akit a valamikori iskolatársai már halottnak hittek.

Silvia tárt magához elsőnek. Odalépett egykori barátnőjéhez és mindkét kezét megrázta.

— Mit jelent ez? Ml történt veled?

Olgát hirtelen elhagyta minden ereje. Ha Silvia fel nem fogja, hát elvágődik. Bevezették a szobába és egy székre ültették.

Lassan magához tért.

— Szóval vége. Hála istennek — suttogta.

— De hát?... — hallatszott Stlvla hangja.

— Kényszerltett. Azért költötte a halálom hírét Is, hogy a fényképeket könnyebben fel használhassa.

— De kicsoda? — kiáltott fel Diana.

— Meglátjátok, mindjárt Itt lesz.

A látogatók egymásra néztek. Aztán Silvia szólalt meg.

— Többet nem jön el.

— Mit beszélsz? — vetette fel a fejét Olga. — És miért éppen te mondod ezt?

— Én mondom. Éppen én. Nem jön Ide töb bet. A gyógyszertárban fekszik holtan. Megöl tem.

Olga felemelkedett a székről. Üveges tekintetét Sllvlára meresztette.

— Megölted?

— Igen Megérdemelte.

— És... láttad az... az arcát?

— Nem. Nem érdekelt az arca.

Olga felnevetett. Kétségbeesett, gúnyos és keserű nevetés volt ez egyszerre.

— A saját férjedet ölted meg, te szerencsétlen A férjedet!-0A bíróság Sllvlát felmentette. Megállapítást nyert ugyanis, hogy jean Labrvage már tíz éve ölt házasságban Olgával. Mivel azonban pénz re volt szüksége, bigámiát követett el és fe leségü! vette a gazdag Silvia Bourelt. De mée ez sem volt neki elég. Ezért vetemedett zsa rolásra A feleségétől nem kért pénzt, hanem meglátszotta előtte a ferde nem! haflamokkal blrő zsarolót, hogv feleségét őrületbe kergesse és teljhatalmú gvámla lehessen. A többiek esetében megelégedett a pénzzel., f-t-l

angyal

3.

Manuel Enriquez Pablóhoz hajolt, és elszánt arccal suttogott valamit. Pabio hevesen bólogatott.

— Szíves elnézésüket kérem

— mondta kifogástalan angolsággal -—, akaratlanul Is meghallottam, miről beszélgetnek.

A házaspár büntudatos pillantásokat váltott, de Manuel nyájasan mosolygott.

— Megértem az önök problémáját. Az a fontos, hogy az embernek meglegyen a kellő összeköttetése. Úgy gondolom, öcsém és én segíthetnénk ö- nöknek.

— Az áldóját, hiszen ez remek! — kiáltott fel a férfi. — Urára, komolyan beszél?

— Tökéletesen. Megengedi, hogy bemutatkozzam? Manuel Enriquez vagyok, ez pedig az öcsém, Pablo.

— Nevem Inkier — rántott elő egy névjegyet az üzletember. — Sherman Inkier. A hölgy a feleségem.

—• Jaj, Sherm! — sóhajtott fel Doris Inkier. — Lehet, hogy mégis találsz valami megoldást?

— Tüstént megbeszéljük •— mondotta Manuel. — De ez a hely nem alkalmas üzleti tárgyalásra. Önök még nem vacsoráztak. Megengedik, hogy meghívjam önöket egy csendes helyre, ahol nyugodtan elbeszélgethetünk? Odakint áll a kocsim — önök a vendégeim.

Inkier és Pablo egyszerre álltak fel. Eközben a szőke hölgy egy pillantást vetett Angyalra, s e pillantás arról árulkodott

— nem, itt nem lehet tévedés! —, hogy hirtelen emlékezetébe villant valami, és nagyon Is jól tudja, ki ez az ember.

3.

Enríquezék és Inklerék távozásával Angyal klvülrekedt az eseményeken, s bármennyire is az volt az első ösztöne, hogy követi őket, józan esze abban a pillanatban megálljt parancsolt. Mint Manuel Enriquez mondotta, csendes helyre men nek, ahol nyugodtan elbeszél gethetnek. Tehát, ha ezek után a négyes bármelyik tagja megpillantaná őt. Angyalt a helyszínen, minden valószínűség szerint emlékeznének rá, hogy már az étteremben Is látták, és nem kellene hozzá különösebb éleslátás, hogy a megfelelő kő vetkeztetésre lássanak. Méghoz zá a szőkeség búcsúpillantása nem hagyott semmi kétséget a- felől, hogy pontosan tudja, ki 6.

Dehát végtére miért Is kellene követnie őket? Hiszen ha ott volna, sem tudhatná pontosab ban, ml lesz a következő lépés Enríquezék meg akarják vásá rolni a hajőrakomány fegyvert Sherman Inkier pedig természetesen nem tesz szégyenlős, ha anyagiakra kerül a sor...

Felhörpintette a konyakot, a kávét, és felállt. Kilépett az étteremből és megállt a Paseo de la Reformén. Tavasz volt, és mint az oly gyakran megtörténik Mexikóban, esett az eső

Észrevette, mint egy taxi épp kirakja utasait a szomszédos mozi bejáratánál.

— Hotel Star — adta meg a címet a sofőrnek.

A Star szálló nem tartozik a legelegánsabb hotelek közé Mexico Cityben. Autón pár percnyire van a belvárostól, és viszonylagos távolsága kellő nyugalmat biztosit, ellentétben a központibb fekvésű szállodákkal. Angyal ezért szállt meg éppen Itt.

Olt az ágya szélén és a telefonkönyvet lapozgatta.

Carlos Xaviernek bizonyára titkos száma van. Bár Xavier még egész biztosan nem szabadult a kárvallott politikus házából. Meg aztán — egyelőre nincs Itt az Ideje, hogy felvegye Xavlerrel a beszélgetés fonalát. Egyelőre.

Vajon Inklerék hol szálltak meg? Ha az ember jől meggondolja, a lehetőségek száma viszonylag csekély.

Felemelte a kagylót.

A Reforma szállót kérem — szólt bele a telefonba.

Kattanás, csengés.

Mr. Inklert kérem — mondta Angyal. — Mr. Sherman Inklert. I-n-k-l-e-r.

rek.

Több pillanat Is eltelt, mire 8 Reforma szálló telefonköz- pontla megint jelentkezett. — Sajnos, Mr. Inkier nem lakik nálunk.

— Köszönöm — mondta An gval.

Rágyújtott és kényelmesen végigheveredett az ágyán. Ügy látszik, kissé hosszadalmas lesz a nyomozás. Épp a kővetkező szállodát akarta kérni, amikor kopogtak az ajtón. Angyal ősz szeráncolta homlokát, letette a kagylót és ajtót nyitott.

Dorfs Inkier állt az ajtónyl- lásban.

— Bemehetek?

Angyal nem szokott meglepe lésében hanyattesnt, és még ha most történetesen ez fejezte volna ki leginkább lelklállapo tát. akkor ts tartózkodott a túlzott érzelemnyllvánltástól. Hal

latlan szívélyességgel befelé Invitálta a hölgyet.

— Parancsoljon! íme, bizonyság: a telepátia többet ér, mint a telefoni

— Ha kedvem tartja, hagyhattam volna magát még egy darabig telefonálgatni — mondta a nő. — De kicsit unalmas volt már az ajtó előtt álldogálni.

Felmutatott az ajtó feletti nyitott szellőzönyllásra. Angyal nyomban elértette a gesztust, és becsukta a szellőzőt.

— Maga Igazán nagyon jószívű — mondta.

— Unalmas így kinyomozni valakit — mondta a szőke hölgy. — Tudom, mert én is így találtam meg magét.

— Megkötötték a boltot, vagy máris az elején összevesztelf Enrlquezékkel, hogy máris itt van?

— Engem előbb letettek, és csak Shermant vitték el.

— Csak éppen a rend kedvéért: megmondaná, hogy hol lakik?

— A 6H-es szobában.

Angyal felsőhajtott.

— És egész valószínűleg, ez lett volna az utolsó szálloda, ahol keresem. Túlságosan egyszerű lett volna. Maga viszont, mint egyszerű gondolkodású asszony, minden bizonnyal Itt próbálkozott először.

— Ügy ahogy mondja. Ez a hívás nem került semmibe, gondoltam, nem szaporítom feleslegesen a telefonszámlámat.

Angyal félredobott egypár holmit, helyet csinált az asz- szonynak egy széken, s az leült. Végre csakugyan oly kellemesen és nyugodtan érezte magát, mint ahogy kezdetben csak tehette. Csak azon csodálkozott, miért ejtette annyira kétségbe, a nővel kapcsolatos kezdeti kudarc. Tudhatta volna, hogy egy Ilyen szép és ígéretes Indítás nem halhat hamvába, és hogy közismert jószerencséje előbb-utóbb csak felveszi megint az elejtett fonalat, még ha 6 maga mást sem tesz, csak ül 'és várja a sültgalambot.

— Jő tudni, hogy rokonlelkek vagyunk — mondta könnyedén Angyal. — Szentül elhatároztam, hogy költséget és fáradságot nem kímélve megkeresem magát. Bőséges alkalmam nvílt, hogy megtudjam a maga nevét. De honnan tudta maga az enyémet?

— Felismertein, Mr. Templar — gondolom, tudja.

— Még eddig nem volt szerencsém találkozni magával.

— Nem.

— Tehát valószínűleg televízióból vagy könvvböl ismer.

— Pontosan. De most már hadd kérdezzek én Is valamit: mtért akart megkeresni?

Simon egy pillanatig gondolkodott, csak aztán válaszolt.

[Folytatjuk)