Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-27 / 4. szám
Annak idején, amikor a cseh- izlovák labdarúgásban bevezették a Játékos-szerződéseket, azt hittük, hogy egyszer s mindenkorra megszűnik a labdarú gök átigazolása körül rendszerint támadt huzavona, mely i- dőnként egészen botrányos, sőt szennyes dolgokat teregetett ki ország-világ előtt. A labdarúgás lejlődését sem segítette elő a klubok között uralkodó viszály. A játékos-szerződések bevezetése után egy ideig valóban eszményi összhang uralkodott a csapatok között. A közelmúltban azonban vége szakadt az idillnek. Ismét igazolást nyert, hogy a pontokért szóló ádáz küzdelem nem ismer könyörUIe- tet. Csakhogy más az, ha a zöld gyepen, esetleg azon kívül becsületes eszközökkel és nyilt kártyákkal folyik a küzdelem, és más, ha a kulisszák mögött piszkos fondorlatok útján akarja valaki a maga javára fordítani a szerencse kockáját. Az olvasó már bizonyára magától is rájött, hogy Pivamlk és Pollák, a kassai csapat két erősségének átigazolásáról van szó a prágai Spartához. Az e- lőzményeket is bizonyára ismerik, a VSS hallani sem akar az átigazolásról, pedig Pivarnik már Prágában van, a Testnevelési Főiskola hallgatója. Ezek után az ügy várható fejleményeire még gondolni Is rossz. Elvégre, egy válogatott labdarúgó sorsa a tét akkor, amikor a csapat a mexikói VB-re készül. Érdekes Írást közölt ezzel kapcsolatban a közelmúltban a f rágai Mladá fronta. Jaroslav álek, a Sparta öltözőjében felkereste a VSS (?), Illetve a válogatott hátvédjét, aki éppen akkor értesült arról, hogy a- nya-egyesUIete nem adja hozzájárulását ahhoz, hogy résztve- gyen a Sparta dél-amerikai portyáján. Nézzük csak, mit tartalmaz a ,,Ballada egy szmno- rú diákról" című cikk: ..Pivamfk. a válogatott labdarúgó. a VSS egyik oszlopa. Egyszer csak rejtélyes körülmények között felveszik az e- gyik prágai főiskolára, díjmentesen edz a Spartával. sőt tengerentúli portyára készül az egyesülettel. ami nem más, mint első lépés az átigazoláshoz. Miért? Miért akar oly hirtelen tanulni? Mi lenne. ha most minden élvonalbeli labdarúgó egyszeriben más városban, az ország túlsó végében szeretne tanulni vagy dolgozni, és az ottani egyesület színeiben szeretne .játszani. Most egy léleg- zettei védhetnénk az emberek állampolgári jogait, mozgósza- badságát. egyúttal összetéphetnénk a szerződéseket, melyeket oly örömujjongással fogadtunk. Pivamiknak a VSS-ben másfél év múlva telik le a szerződése. és amikor azt aláírta, e- gész biztos gondolkodott a jövőjéről. Talán egyik napról a másikra döntött életfontosságú kérdésben és most jutott eszébe, hogy tanulnia kellene? Nem a- karjuk korlátozni az emberi szabadságot" — Írja továbbá a Mladá fronta. de egy válogatottnak Is be kell tartania az előírásokat, nem szép az anarchia. Találóan jeg.yzi meg a cikkíró. előfordulhat, hogy rövidesen elveszítünk egy kitűnő játékost. aki ráadásul a válogatott tagja. Ha a VSS kitart a törvényes előírások betartása mellett és Pivarnik sem tér más belátásra, előfordulhat, hogy hosszabb pihenőre kényszerül. Lehet, hogy a prágai csapatban jobb teltételeket biztosítanak neki. további fejlődése szempontjából Is előnyösebb lenne az átigazolás, de egyelőre úgy fest a dolog, hogy megint a kulisszák mögött főzték meg a forró kását, amit — mint már annyiszor — ismét egy jóhiszemű vagy ambiciózus játékos kénytelen megenni. A bajok értelmi szerzői viszont folytathatják szennyes tevékenységüket. BeSZÉIGETÉSEK GROSICS GYULÁVAl Kedves Grosics Gyula, eddig sok érdekeset mondott pályafutásáról, mérkőzéseiről, a kapus posztjának jelentőségéről, az aranycsapatról. Élénkítsük társalgásunkat azzal, hogy halljunk valamit jelenlegi munkaköréről és családjáról. Mindkét téma számos olvasónkat érdekli. Először a családomról: két nagy lányom van. A nagyobbik ebben az iskolai évben érettségizik a közgazdasági technikumban, és utána főiskolára megy, a kisebbik harmadikos gimnazista. Szép családom van, s az egész ügyben számomra csak az az elgondolkoztató, hogy múlnak az évek, amit leginkább lányaim növekedésén mérhetek le. Vagy fordítva: ö- regszenek a gyerekek. A munkahelyemmel kapcsolatban: több mint egy éve az Autóközlekedési Trösztnél dolgozom, és ez a feladat — gazdasági jellegű munka — merőben más, mint amit pályafutásom hosszú ideje alatt megszoktam. Ennek a vállalatnak a keretén belül idegenforgalommal összefüggő tevékenységet fejtek ki, a most már talán Csehszlovákiában is ismert Volán Utazási Irodának vagyok a vezetője. Mi lényegében hasonló módon tevékenykedünk, mine a legnagyobb magyar utazási I- roda. az IBUSZ, tehát társas- utazásokat szervezünk, de jó- néhány olyan elgondolást is va- ióraváitottunk már, amellyel az IBUSZ eddig nem foglalkozott. Bevezettük például a „Volán“- taxi szolgálatot Budapesten, kis és nagy kocsikkal, bérleti kocsikat üzemeltetünk, stb. Ez az én munkám, ezt végzem én, de hogy a sportról se szakadjak el teljesen, szakfelügyelőként működöm a tröszt NB-ll-ben szereplő. Volán nevű labdarúgó-csapatánál. Ebben az évben szerettünk volna egy osztállyal feljebb jutni, bajnokságot nyerni, — sajnos nem sikerült. A BVSC nyerte el a bajnoki címet. Jövőre ismét megpróbálkozunk, mert az Autóközlekedési Tröszt vezetőségének van egy elképzelése, amely szerint ez a nagyvállalat megérdemli, hogy magasabb osztályban játszó együttese legyen. Nem csinálok belőle titkot: az a tervünk, hogy néhány é- ven belül NB-I-es csapatot ismerhessen és köszönthessen a magyar és külföldi közönség csapatunkban: a Volán-ban. Munkaheyle összefügg a gépkocsikkal és a gépkocsizással. Van-e autója és milyen? Mióta vezet? Van egy Mercedes 200-as Oiesei-személykocsim, ezt tavalyelőtt hoztam külföldről, u- gyanis egyéves időtartamra Kuwaitba szerződtem az ottani főiskolás csapat szakvezetőjének. Az egy esztendő letelte után, bár marasztaltak, visz- szatértem, mert nem bírtam elviselni az ottani klímát. E- gyébként 1952 óta vezetek rendszeresen, tehát idestova tizennyolcadik esztendeje. Ezalatt nem volt balesetem. Ügy érzem, hogy a jó reflex, amely ebben a szakmában is nélkülözhetetlen, néhány zűrös helyzetben hozzásegített ahhoz, hogy ép bőrrel ússzam meg a helyzeteket. Térjünk vissza ismét az a- ranycsapathoz. Megkísérelné cgy-két mondat erejéig jellemezni játékosait? Azt hiszem, ebben az egész kérdés-sorozatban ez a válasz a legnehezebb feladat. Egy dolgot szeretnék rögtön elöljáróban leszögezni, és erről már többször szó esett ebben a riportban is — hogy ezek a játékosok abban az időben a vi- IŐ 9 legjobbjai voltak. Ez a tény egy kicsit rányomta a bélyegét ennek a csapatnak külső és belső életére. Mi a társadalom elkényeztetett emberei voltunk, óriási sikereket értünk el, s köztudott, hogy az emberi hiúság rossz tanácsadó. Mi nem tudtuk magunkat ettől minden esetben függetleníteni, s az, aki gyakran szerepei tömeg e- lőtt, jól tudja, hogy miután megszakad az egyén és a tömeg kapcsolata, ez esetben a játékos és a szurkolók kapcsolata, lelki törés áll be a játékos életében. Olyan lelki törés, amely esetleg végigkísérheti egész további életén. Mi minden területen egy kicsit a nagyközönség szeme e- lőtt éltünk. Sok mindent tudtak rólunk, de sok pletyka, meg nem történt esemény is elterjedt rólunk. Mindezt most, az idő távlatából már látjuk, és annyi bizonyos, hogy ha még- egyszer újra kezdhetnénk, i- lyen összetételben és ilyen fiatalon, s még egyszer lehetőséget kaphatnánk hosszabb időre — bár sok mindenben változtatnánk akkori stílusunkon, mégis újrakezdenénk. Az ember csak utólag okos, utólag lát egyes dolgokat józanabbui, de ez már így szokott lenni. Egyébként csapatunk játékosai szétszóródtak. Puskás, Kocsis és Czibor Spanyolországban él, Lóránt Nyugat-Német- országban edzősködik, az itthon lévők többnyire edzőként működnek különböző csapatoknál, így csak akkor tudunk találkozni, összejönni, ha évente három-négy öregfiú labdarúgómérkőzés zajlik. Ezek az igazi kikapcsolódások, amikor összejövünk két-három napra, fele^ levenítjUk az elmúlt időszakot. Mostani tapasztalataim alapján mondhatom: nagyon jó barátságban vagyunk egymással, s a volt nagycsapat minden egyes tagja őszinte baráti érzelmeket táplál egymás iránt. És mindezt annak ellenére, bogy játékos-korunkban voltak közöttünk torzsalkodások, személyi jellegű viták, de ezek emberi természetűek voltak. Csak az idő bizonyíthatta be, és be is bizonyította, hogy nagyon jő barátok voltunk. Mindany- nyian, kivétel nélkül, nagy tisztelettel és szeretettel emlékezünk meg egymásról. Biztos vagyok benne, hogy Puskás, ha Spanyolországban megkérdeznék tőle, csak jót mondana a többi tíz társáról, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy én is csak jót és szépet mondanék játékostársaimról. Nem készül-e haza Puskás? Hallottam, hogy erős a honvágya, s amikor magyar csapat jár Nyguat-Európában, minden alkalmat megragad arra, hogy találkozzon velük. Levelezik-e vele valaki? Vagy csak a sajtóügynökségek közléseiből tudják, mi történik vele? Öcsi nagyon sok emberrel tartja a kapcsolatot Magyarországon, sok barátjával és ismerősével van közvetlen levelezésben, én magam is abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy közvetlenül tudok az életéről, mert szintén levelezek vele. Tudom, hogy Puskásnak és a többieknek is erős a honvágya, több ízben készültek hazajönni és ma már nyugodtan haza is jöhetnének, de miután annyira elfoglaltak, és olyan zsúfolt a mostani életük is, nehéz erre sort keríteni. Egyébként légegyszer hangsúlyozni szeretném: egészen biztos, hogy bántódás nélkül hazajöhetnének. Az az érzésem, hogy ez előbb-utóbb be is következik. Váratlanul szegezzük neki az újabb kérdést: mi az a védhe- tetlen gól? Tulajdonképpen minden gól védhetetlen. És minden gól hárítható, — elméletileg. Nagyon sokszor voltam szenvedő hőse egy-egy gól történetének, a- mellyel kapcsolatban a szakemberek, a laikusok és az én véleményen is megoszlott. Egy-egy labda hárításának momentumait még felsorolni is nehéz, annyi van belőlük. Ha tehát több szerencsés körülmény játszik közre a lövés pillanatában a kapus számára, akkor minden lövés hárítható. Ha viszont az alapfeltételek közül csupán egy hiányzik, akkor a látszólag veszélytelen lövés sem védhető. (Véleményem szerint ez a Grosics-féle kapus-filozófia a legmélyebbekés legkápráztatóbbak közül való. Világítsuk meg egy-két példával az állítást. Általában azt mondjuk, hogy a tizenegyes védhetetlen, holott a tizenegyes is éppen úgy védhető, mint a más helyzetekből kapurslőtt labdák. Mert mi történik a tizenegyes elrúgásának pillanatában? A rúgó játékos előre elhatározza, hová helyezi a labdát, s az esetek mindössze egy százaléka olyan, hogy megváltoztatja eredeti elképzelését. A kapus — tapasztalatok alapján — eldönti, melyik az az oldal, amely az ő részére veszélyeztetett. Ha a két mozdulat, a két terv, egyezik, s a rúgás pillanatában oly fontos elrugaszkodás sikeres, a tizenegyes védhető. Ezek azok az esetek, amelyekről úgy beszélnek, hogy a kapus a tizenegyest „csodával határos módon hárította“, holott semmi mást nem tett, mint ugyanúgy védett, akár más e- setekben. Nem védhető viszont akár a harminc méter távolságról leadott lövés sem, ha a kapus előttt játékosok állnak és zavarják, ha a labda irányt változtat és más szögben kerül a kapuba. Nem védhető a lövés akkor sem, ha kívülről nem látható göröngyön változtat i- rányt a labda, vagy ha a kapus rugaszkodó lába megcsúszik, ha a kapus indiszponált állapotban van és nem érzi magát úgy, ahogy azt egy jó formában lévő kapusnak kellene stb. stb. Millió és millió összetevője van az ú. n. védhetetlen lövések hárításának. Véleményem szerint két mondatban összegezhető a kérdés lényege, éspedig; elvileg nincsen védhetetlen lövés, a gyakorlatban viszont vannak po- tyagólok. (folytatjuk)' MAGYAR TANNYELVŰ KÖZÉPISKOLÁK, FIGYELEM! Immár hagyományossá vált a Csehszlovákiai Sport serlegéért, évente megrendezésre kerülő versengés a magyar tannyelvű középiskolák diáksportolói között. Köztudott, hogy ebben az esztendőben Világ címen jelenik meg ez a hetilap. A szervezési munkálatok azonban még 1969-ben kezdetüket vették. A versenyek lebonyolításából tetemes részt vállalt magára a kassai magyar tannyelvű gépészeti és elektrotechnikai ipariskola is. Albert Sándor és Nó- gell Tibor tanár, az iskola két képviselője, kereste föl ebben az ügyben szerkesztőségünket, és fölkérte a sportrovatot, hogy közölje diákjainkkal: 1. Valamennyi középiskolánkba körlevelet küldtek még 1969 őszén, s ebben a levélben kérték az iskolák vezetőségét, tornatanárait és a diákokat. írják meg, jelentkeznek-e a küzdelmekre. Sajnos, néhány hónap eltelte után sem rózsás a helyzet. Egy-két iskolán kívül senki sem reagált, válaszra sem méltatta a szervezőket! 2. Nemcsak Albert Sándor és Nőgell Tibor, hanem szerkesztőségünk is fölteszi a kérdést: hol a hiba? Véletlen, vagy más ok gátolja középiskoláinkat abban. hogy összemérjék tudásukat, s kihasználják ezt az alkalmat a megismerkedésre is? Miért nem válaszolnak az illetékesek a körlevélre? Nincs kedvük a versenyen indulni? Akkor írják meg legalább ezt. Aki szervezett már valamit (és ki ne szervezett volna?), jól tudja: hónapokkal előre kell a sportpályákat biztosítani, gondoskodni a szállásról, ellátásról. propagálni a rendezvényt, stb. Kíváncsian várjuk, lesz-e ennek a kis írásnak visszhangja? Nagyon nagy kár lenne, ha a magyar tannyelvű középiskolák sportolói nem vennének részt ezen a versenysorozaton, illetve nem töprengnének a-c zon, miképp lehetne még rendszeresebben, még céltudatosabban összemérni tudásukat? A hozzászólásokat szívesen vesszük, és reméljük, most már rövidesen befutnak Kassára a- zok a várva-várt levelek (bt) 11 mum ^ l'Kapus I I , 1 I liinyugf díjban"