Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-09 / 1. szám

Smaragd-part. Porto Cer- vo, Porto Rotondo tavaly a bankárok és a jachttulajdonosok nyári édes életének központja lett. Porto . Cer- vóban egymás mellett sorakoznak a panamai zászló alatt hajózó nagy luxusjachtok; az egyiket Rex Harrison, a másikat Búrt Lancaster bérli, mindegyiken számos nevezetes vendég.

A korzón sétálók nem' győznek bámészkodni. 'Nem az Onassis-fiú kíséri ott a még mindig szép Fiona von Thyssent? Nem ez Ringó Starr, összetéveszthetetlen bajuszával, és vajon honnan ismerős ez a vöröshajú hölgy, aki már nem éppen fiatal, de amerikai tinédzsernek öltözött? Bizony, ez Rita Hayworth, ismerős mosolyával. Amott a görög királyi család, halad, elükön a tekintélyes anyakirálynó- vel, akinek keblén zafír ragyog.

És ha a turistának elegendő pénze is van ahhoz, hogy „megtalálja önmagát“, akkor vásárolhat egy tel- kecskét ezen az 55 kilométeres partszakaszon és tagja lehet a részvénytársaságnak, amelynek elnöke Aga Khan, a szerény külsejű Mo- hamedszármazék, a partvidék parcellázója.

A telkek eladásával egy skót fiatalember foglalkozik. Az érdeklődőket bájos olasz és angol lányok hozzák le kocsin a telek meg.szemlélé- sére; a telkek ára négyzet- méterenként 2500 és 12 000 líra között váltakozik.

Van azután itt egy Rockefeller és legalább három Rotschild, Ide jár Brigitte Bardot, Ira Fürstenberg, az angol Margit hercegnő és a Savoyai ház tagjai. Minden megkapható és bérelhető itt: hátasló, teniszpálya, uszoda, nemzetközi konyha, népművészeti előadások, baby-sitter. luxuskocsi, halászhajó, jacht csíkos és pettyes vitorlákkal.

A Smaragd-part, ez a szép szardíniái partvidék, olyasmi akar lenni, amilyen az Azúr-part volt húsz évvel ezelőtt. Csakhogy máris van egy komoly konkurrenciája, a közeli Porto Rotondo. a- hol szintén nagyarányú parcellázás és építkezés folyik.

De Porto Cervo sem akar lemaradni: Konstantin görög király, a híres vitorlás, aki Karimnak jó barátja, megígérte, hogy a Nemzetközi Vitorlás Szövetség Porto Cervát választja székhelyül.

A versengés folyik.

Ha a magamfajta ember nyugati államból tér vissza hazájába. feltétlenül átesik egy vallató procedúrán. A kérdezők a kollégák, barátok, rokonok, ismerősök. A harmadik — negyedik kérdezőnél a „nyugatjárta“ ember már szinte automatikusan ismétli a válaszokat és hallgatja a „no de ilyet", „hja, a nyugat az nyugat“ hangzású fohászokat. Ilyenkor aztán sokszor lényegtelen, hogy a nyugaton szerzett tapasztalatok pozitív vagy negatív jel- legüek-e. A hallgatók még a kevésbé jót is ugyanolyan áhítattal fogadják, mint a legjobbakat.

Éppen ezért most nem a nyugat üzleteinek szokásos árutúlzsúfoltságával (a karácsonyi bevásárlás idején még valaki rosszmájúnak nézne), sem annak divatjával, lakosainak gondjával szeretnék foglalkozni, hanem inkább azzal, ami még náluk is új, de máris bevált és egy kis jóakarattal nálunk is könnyen előteremthető, meghonosítható.

Tetszett, hogy a nagyobb nyugatnémet Városokban a fiataloknak külön ruházati és ci- pöüzleteik vannak. Úgynevezett butikok. Csaknem kivétel nélkül kis cukrászda és mini koncertterem is tartozik az ilyen üzemhez. Az utóbbi körülbelül két szoba nagyságának felel meg és valahányszor ott jártam. az volt a benyomásom, hogy a fiatalok nem is annyira a „cuccok“, mint inkább a fellépő zenekarok, sztárok miatt látogatják a butikokat.

.4 forgalom persze mindhárom részlegen hatalmaj. A kapitalizmus rendszeretetéböl szinte kirí a következő látvány: .Az állványon kabátok, ruhák, de körülöttük, közöttük, sőt alattuk annyi a bakfis, hogy nem látni tőlük a kabátokat. Pedig én is azt szeretnék vásárolni. Végre felpróbálom az egyiket és csak a tükör előtt veszem észre, hogy minden gombja a zsebében van. A pénztárnál aztán megmagyarázták a dolgot: a kabát tíz márkával olcsóbb a gombok miatt...

Különben sem volt drága, mert ezekben az üzletekben a fiatalok pénztárcájához szabják az árakat, összehasonlításképpen: egy áruházban a most nagyon divatos nadrágkompié (ruha-nadrág) ára 100 márkától felfelé van. A butikokban Ilyen kompiét már 50 márkáért lehet vásárolni. Megjegyzem, hogy minden cikk csak a fiatalok korának megfelelő nagyságban kapható; körülbelül 13 éves kortól a 40-es nagyságot viselő korig. Megtörténik, hogy tizenötéves molett lány már nem vásárolhat magának a butikban, de az sem különlegesség, hogy harmincötéves karcsú fiatalasszony felöltözik a butikban.

Ilyen korú fiatalasszonyt viszont nem láttam az üzletben. Mindenhol fiatalok nyüzsögtek, urai voltak pénzüknek, ami ugyan nem sok, de jó volt őket távolról szemlélni. Vannak azután más jellegű butikok is. Ezek élén rendszerint egy-egy neves „divatcsináló“ áll. Kölnben például Günther Sachsnak, Brigitte Bardott volt férjének van ilyen butikja és Silvie Vartannak, Johnny Halliday feleségének.

Ezek kisebb üzletek és rendszerint a tulajdonos áruháza mellett működnek. Ott aztán található mindenféle lim-lom. Földig érő sálak, láncok, öv alakú szoknyák, pléh anyagok, bizsu, szemüvegek, stb. stb. Egyszóval holmik, amelyek már a jövő divatjának előhírnökei.

Azt, hogy a nyugatnémet üzletembereknek mennyire kifizetődő a fiatalokkal foglalkozni, bizonyítja a „Teenager Fair 69“ cím alatt Düsseldorfban lebonyolított nagyvásár is.

A Német Szövetségi Köztársaságban 9 millió körül forog a 14—20 évesek száma. Évente 20 milliárd márkát költenek öltözködésre, kozmetikára, hanglemezekre, könyvekre. A vásárt tíz nap alatt 120 millió fiatal látogatta meg. Csak lemezekből 80 ezret adtak el. Köztük 2—3 ezret Gott nagylemezéből.

Mire volt szükség a vásár megrendezéséhez?

Körülbelül 25 ezer négyzet- méternyi területre, 30 millió márka értékű divatújdonságra, sok világosságra, fantasztikus színkombinációkra, néhány jól megfizetett pop-zene énekesre, és beat-együttesre, valamint színész- és sportsztárokra.

őket különben sokoldalúan kihasználja a nyugatnémet üzlet. ,.Udo Jürgens Düsseldorfban csak a mi üzletünkben vásárol. Vásároljon ön is nálunk.“ Ilyen és ehhez hasonló jelszavakkal szédítik, csalogatják vevőiket az ügyes üzletemberek. A reklámmal túletetett nyugatnémet polgár csak mosolyog rajtuk, vagy a legtöbbször figyelembe se veszi...

.4 Teenager Fair 69“ nagyszerű élmény volt a szemnek is. Mennyi akadályba ütközne egy Uyen vásár megrendezése Csehszlovákiában!

De visszatérek még a butikokhoz.

Nyugat-németországi utam előtt már tudtam, hogy Prágában is létezik egy konfekciós üzlet a Mladá fronta védnöksége alatt — csak fiataloknak. De az árak! Még a Tuzexénél is magasabbak. És hol van Pozsony, meg a többi nagyváros?

Én nem tudom, de az a véleményem, hogy ilyen üzleteket még akkor is megengedhetünk magunknak, ha az aktuális jelszó azt mondja: Húzd összébb a nadrágszíjat! -zlui ifjúság 5

Manapság ha az ember nekivág egy nagyobb útnak, nincs szüksége hamuban sült pogácsára, sem szalonnára meg kenyérre, mert utazzon akár vonaton, repülőgépen, vagy autóval, mindenhol megleli a lehetőségét annak, hogy éhségét, szomjúságát időveszteség ' nélkül — útközben oltsa.

Más a helyzet, ha az ember városban tartózkodik, járási székhelyen, mint mondjuk például Losoncon.

December 20-a, délután félkettö és mi éhesek vagyunk. Kezdjük talán az Orava kávéházban. Persze, ha rajtam múlna, akkor inkább kocsmának, mint étteremnek nevezném. A látvány már az ajtóból elragadó: sörözgető társaságok, sőt amott egy helyen kártyáznak is és a zaj akkora, hogy csak másodszorra értjük meg a pincérnő magyarázatát: az étterem zárva van, de üljünk csak le a többiek közé, azonnal hozza a gulyást. Étlap nem volt és ezért minden rosszmájúság nélkül megkérdeztük, milyen meleg étel van még a gulyáson kívül. A pincér- nő úgy nézett ránk, mint- hacsak most pottyantunk volna le a Holdról, és szinte megbotránkozva mondta: Na, gulyás!

Háromnegyed kettő előtt már a Krivánban voltunk, de ott csak a körülnézésig jutottunk. Az asztal körül dorbézoló, hahotázó emberek ültek, akik azt furcsái- lották a legnagyobb mértékben, hogy szombaton délután négy Idegen ebédelni akar! A szolgálatos pincér- nő, amikor azt kérdeztük, hetente hányszor cserélik az abroszt, azt válaszolta, ha nem tetszik, menjünk oda, ahol tisztább...

így jutottunk a Hviezdá- ba, de ott minden ajtót zárva találtunk.

Kettő előtt a Slovan étteremben ültünk, olyan éhesen, hogy megfogadtuk, lesz ami lesz, nem tágítunk, csak tele gyomorral.

Csaknem fél háromig ültünk, szerényen, anélkül, hogy valakit is érdekelt volna kívánságünk. Nem vertük az asztalt és nem ordítottunk a futkározó pincérekre, habár előző két ká- véházbeli tapasztalataink arra engedtek következtetni, hogy itt így szokás magunkra vonni nemcsak a pincér figyelmét. Amikor láttuk, hogy a szomszéd asztalnál poharakat törnek e célból, elhatároztuk, hogy mi felfordítjuk az asztalt, azután majd csak történik valami... Szerencsére erre nem volt szükség és csodák csodája, az étlap is előkerült, meglehetősen bő választékkal: a hat készétel közül rostélyost rendeltünk. Tíz perc múlva a pincér ismét meg,)elent asztalunknál, lerázta az abroszról az egyhetes ételmaradványokat és bejelentette, hogy sajnos, most csak gulyásuk van, hiába van az étlapra írva, hogy kész ételeket egész napon át felszolgálnak...

Három „étterem“ meglátogatása után végül is csaknem hamuban sült pogácsát ebédeltünk. De amit az Illetékesek figyelmébe szeretnék ajánlani, az a környezet, amelynek étvágygerjesztőnek kellene lennie. Máshol a vendég, tudomásom szerint nem a fehér abroszról olvassa le a menüt...

A vasúti étkezde és egy városi étterem között legalább akkora a különbség mint a maringot-kocsi és luxusvilla között. Mégis azt ajánlom, ha Losoncra utaznak, inkább ebédeljenek meg útközben, ha szerényebben Is, mint a losonci éttermek bármelyikében, mert olyan környezet, mint amilyet azokban találtunk, inkább eltanácsolja, mint vonzza a vendéglátóipar igénylőit. Pedig számukra is jobb lenne, ha a vendégek visszatérnének oda, ahol egyszer már jól érezték magukat. Hiszen belőlük élnek.-zeGünther Sachs, Brigitte Bardot volt férjét a nőkön kívül az üzlet is érdekli

■ •

c

'D

O

■Ih«

"o

w

D

Megközelítő becslés szerint nálunk körülbelül tízezer fiatal nő él prostitúcióból.

Újsághír

RÓMEÓ ÉS AZ UTCALÁNY

A 16 ESZTENDŐS K. NATASA ESETE

Tény, hogy senki sem űzött el hazulról. De azt sem kérdezték soha, hová megyek. Legalább is addig nem, míg Pardubicén jártam iskolába. De lehet, hogy azelőtt sem. Csak nem vettem észre.

Mindez csupán tavaly, azon a bizonyos első májusi vasárnapon jutott az eszembe. Ebéd után a konyhában elviselhetetlen hőség volt, kint szintén. Apa fel sem tekintett, úgy mondta:

—Fél kettő, már itt is lehetnének.

' Felállt az asztaltól és az ablakhoz lépett. Odalenn egy teherautó kanyarodott a ház elé.

— Csak nem játszani mész megint? — kérdezte mama.

Apa nyugodtan megmondhatta volna: tudhatnád, hogy minden vasárnap megyek a gyári zenekarral. A százas jól jön cigarettára meg az üzemi konyhára. Hát mit kérdezősködsz folyton. De apa hallgatott. Apa néha napokig néma maradt. Mire mamát minduntalan hisztérikus roham fogta el. Folyton a haszontalanul ‘elszórt pénzről sápítozott, és valamilyen lányokról a műhelyből. Mert apa, ha egy kicsit kihúzta magát, fogta a trombitát és kiállt a zenekar elé, jóvágású férfi volt. A nők bolondultak utána. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy mama mindig éjszaka kezdte a veszekedést, amikor apa hazajött a mulatságból. Különösen akkor, érezte magát elemében, ha ezt mondhatta neki: „Vedd el a kezed! Ki tudja, megint milyen nővel feküdtél, vagy „Az ivásban aligha van vetélytársad“. Pedig csak gondolkozz, mibe kerül nekünk ez a lány is.

Ma a mama új trükkel rukkolt ki:

— Elvetted a százast — mondta — amit lakbérre tettem félre.

Kotorászni kezdett a kredencben a poharak és csészék között. Ott tartotta az elismervényeket és mindenféle iratot, de pénzt soha. Erre meg mernék esküdni. Apa is tudta ezt, de hallgatott. Mama újra dühbe gurult:

— Ne mesélj, hogy nem tudsz felőle semmit — és a pénztárca után kapott, melyet apa a zakója zsebéb« csúsztatott. Egy kicsit tülekedtek, aztán apa sarkonfordult és kiment.

— Szoknyavadász. Majd adok én neked, elverni a pénzt! — kiáltozta utána mama.

Egy darabig még a szék támlájának támaszkodva bámultam a semmibe, hallottam, hogy elmegy a tehergépkocsi a ház előtt. Mama a konyhában hangosan morfondírozott Aztán fogtam a táskám, a kabátom s elindultam az egyik barátnőmhöz, aki Orlicére ment víkendezni. Három napig voltam ott. Az autóbusz-megálló felé tartva még sírtam, de rájöttem. hogy felesleges...

(Részlet az anya leveléből)

.4 vegyi gyárban kezdett csavarogni, sok gondot okozott nekünk és a tanítóknak is. A szakma nyilván nem tetszett Natasának, ezért az üzemmel történt megegyezés után kivettük a gyárból és később a kávécsomagolóban dolgozott.

A gyakori kihagyások és nyilvánvaló figyelmetlensége miatt rövidesen itt is felmondtak neki. Bármily rábeszélés, testi fenyítés, korlátozás hiábavaló volt. A. szenvedést, melyet nekünk viselkedésével okozott, csak tetézte a Prágába való szökése. És még akadtak emberek, akik bennünket, szülőket hibáztattak.

Prágában sohasem jártam. Sokáig álltam a pályaudvar kijáratánál, aztán a városban kószáltam és vártam, hogy valami különös történik, hogy valami híres személlyel találkozom, vagy megszólít egy csinos fiú. A divatáruházban és az élelmiszerboltban legalább kilencszer megfordultam. Este már a lábam is fájt és elment a kedvem mindentől. Nem, a mamára nem gondoltam. Csak a tiszta ágyra. Legszívesebben hazatértem volna, de a lányoknak a műhelyben azt mondtam, hogy fontos ügyben három napra Prágába utazom, hát ezt nem tehettem.

Tíz előtt visszatértem a pályaudvarra és leültem a padra egy idősebb néni mellé. Vártam, hogy megszólít, megkérdezi, hová utazom, de csupán végigmért és poggyászait áthelyezte a másik oldalára. Később felállt és elment.

A néni helyét egy megnyerő külsejű férfi foglalta el. Oda sem figyeltem, de éreztem a jelenlétét. Széthajtotta az újságot és belemélyedt. Fel sem tekintett, csak mikor felé fordítottam a fejem.

— Nem parancsolja? — nyújtotta felém az újságot, mintha megérezte volna a tekintetem, de az is lehet, hogy az újság mögül folyton lesett. — Olvasás közben könnyebben fut ab idő. Nincs benne semmi érdekes, de mihez kezdjen az ember a pályaudvaron, nem igaz?

Közben arca mosolyra derült — különösen megnyerő tekintete volt, magas homloka, fekete szemöldöke és úgy nézett rám, mint egy igazi nőre és ez imponált nekem.

Szóba elegyedtünk. Azt mondta, hogy a rokonait várja Kassáról, az autója a pályaudvar előtt áll és lassan már el sem hiszi, hogy a kassai gyors megérkezik. Erre azt válaszoltam, hogy nálunk szörnyű a közlekedés, ő viszont elmesélte, hogy évekkel ezelőtt gyakorlaton volt Franciaországban. Egy fél óra múlva, mikor a beszélgetésünk a legérdekesebb volt, megkérdezte:

— Nem fázik? Beüihetünk az autóba. Ott kellemesebb lesz, rádió is van.

(Folytatjuk)

A reklám-fiú: Udo Jürgens