Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-30 / 26. szám

úi ifjúság 5

Tárlati jegyzetek

Szobor-világ

Talán MIchelangelótól származik az a mondás, hogy az olyan szobor jö. melyet ha akár egy szakadékba vetjük is. nem rongálódik meg; a szobor tömbjét nem bontják meg kiálló, letörhető részek. Nos, mindez a mai szobrászatban vagy nem érvényes, vagy még túlzottab- ban is kőtelező. A tojás és dinnyeszerű gömbölyű, a gúla és kockaszerO szögletes szobrok csiszolt, fényes, karcolással, jelzésekkel, vésésekkel alig megbontott felületei az embrionális zárt- ságú világot idézik, próbálják megfejteni, feltárni. A másik irányzat viszont valahol a plasztikus, tehát a reneszánsz kori és még korábbi ógörög szobrászatnál is idősebb, klasszikusabb. ha úgy tetszik ősibb formáihoz nyúl vissza. Legősibb szobor talán a fejfa. Nemcsak szobor-minőségben lép a szemlélő elé, hanem beszédes szín- és szövegi — képi mivoltában is. Az ősi szobrász, amikor elkészítette a fejfát, még nem festette meg, de a fa anyaga a nap az eső. a szél — az idő hatására megszínezödött, elváltozott. Mindehhez hozzájött a népi kultúra, a fa- faragványok, főleg pedig .íz építészet is. Ezért érthető, hogy a mai szobrászok munkáiban mindez jelen van, de olykor a klasszikus vagy a laikus számára klasszikusnak vélt szobroktól eltérően mégis egészen más világ.

■ Melis György Érsekújvárból származó fiatal magyar szobrászunk is ezek közé 8 művészeink közé tartozik, de műveivel mégis mindig újat hoz. Egy korábbi kis társas kiállítása után mesélte. hogy az egyik pozsonyi üzemben a munkások, mivelhogy nem értették szobraikat, majdnem elzavarták őket, megrongálták alkotásaikat, amiért forrasztott csavarokból fogaskerekekből formált szobraikkal (Melis Elnstein-feje- ket állított ki) mentek el közéjük. Azaz már akkor is kísérletező, új mondanivalókat kifejezni akaró művészek csoportjához társult. Azóta viszont nemcsak ezt' mondhatjuk el róla. hanem azt is, hogy megtalálta —• mégha egészen egyedi alakot Is öltött a művészete — saját világának kifejzö- és egyéni nyelvezetét is.

Mellékesen jegyezzük meg, hogy Melis nemcsak ezt az utóbbi szobrásznyelvezetet műveli, hanem a mondanivalónak, térnek és a kifejezendő gondolatnak megfelelően felhasználja mindazt, amit a mai szobrászat vívmányai nyújtanak. Erről tanúskodik Érsekújvárban álló szobrai is: a főtéren a volt Bernolák- szobor helyén a forrasztott, az új anyag és eljárás nyomait őrző bronz szoborcsoportja, de a Czuczor-mell- szobra is és az állomás e- lőtti lakótelep egyik egészen más jellegű, azaz zárt szik- latömbszerü szobra is.

Persze ezek a szobrok megrendelt és igényelt gondolatok, tehát idegen világ kifejezésére készültek. És azért volt értékes ilyen szempontból Melis György májusi—júniusi kiállítása (Fiatalok Galériája), mert itt mindentől mentesen csak saját világát — ha olykor az oppart-müvészet hatása benne is volt —, emlékeit, emberi élményeit tárta e- lénk.

Mintha egy kicsit a mese- és játékvilágba tértünk volna be. Fekete, égetett, vi- aszozott deszkakerítés, magasba meredő galambdúc, fűrészbak, rajta egy vaskos fatönk, ottfelejtett fűrész. egy tőke és oldalt pedig az Apám emlékének című fejfa. Az emlékek is i- lyen komorak és talán a- laktalanok olykor, mint ez a fejfa, de mindenképpen a

szülői ház, a gyermekkori emlékek sötét, hátsó udvara. A sertésólban ott maradt a vályú, de a művész fehér és rózsaszín pöttyöket pin* gált az ólra, megszinezte talán szivárványba vonta az idő jegyében mindazt, ami elkísérte a szülői házból. Igen, színbe vonta, fehér és világító tiszta rózsaszínekbe, fehéreskékbe, mert a gyermek nemcsak a hátsó udvarban játszott bújóes- kázott, hanem a ház előtt is csetlett-botlott, a kiskertben a magasságba meredő pálcikás virágokat gázolta, megtaposta a gondosan kialakított ágyast és a kört is a kert közepén.

És képzeljék el mindezt szoborként vagy legalább is szobrász által elő-, illetve visszavarázsolt világban. A- molyan játszótér, gyerekek számára épített kis játékudvarnak is felfoghatnánk, de nem, ezek szobrok, a legvalódibb, a már nem öncélú főtérre helyezendő szobrok, hanem embert és művészt, egy — talán megkockáztathatjuk — magyar művész magyar mivoltának a jegyeit hordozó forma- és kifejező eszközök sajátos építményei.

Ennyire talán csak a nagy művészek tudnak bátrak és egyediek lenni. Bevallják maguknak saját emlékeiket, világukat, és visszavarázsolják, hogy dokumentálják mindazt, amiből 'mint emberek és művészek fogantak. Leheletszerű vonások jelzik, de felfedezni véljük bennük még a várost, Kassák városának jellegét, életének von^sai;^, is,, Ezek az alkotások!.nem születhettek városból származó művésztől, mintha csak önmagán keresztül vetítené vissza társadalmi és emberi viszonyainkat is. Egyetlen hibája ezeknek a szobroknak, szo- borszerü különös emlékeknek, hogy egyelőre csak öncélúak, mert sem építészetünk, sem pedig társadalmunk művészeti felfogása, müvészetigénylésünk nem kíséri kellő figyelemmel és igénnyel, hogy ál«r-Melis György; Galambdúc

landó helyet, életet tudna és akarna biztosítani számukra — persze ez nem szobrász, hanem a mi hibánk ...

A szobrászt továbbra is csak arra tudjuk bíztatni, hogy bátran járja a saját útját.

Németh István

KOPÚCSIIBOII GeAFIKAI KlAlllTASA KOMÁROMBAN

Június 2-28-ig KopÓcs Tibor grafikáit állította ki a komáromi Duna menü Múzeum. A katalógust lapozgató és a kiállított anyagot megíekintó látogató érdekes alkotómódszerrel találkozik ezen a tárlaton, amelyet Szíj Rezső budapesti műkritlkus méltatott.

Kajtár Józsefnek, a mü eum igazgatójának megnyitó szavat után a Komáromi Gépipart Szakközépiskola Irodalmi Színpada bemutatta az ez alkalomra szerkesztett Juhász Ferenc műveiből összeállított rövid műsorát. A műsor után komáromi képzőművészeti kör tagjai a grafikus művész Jelenlétében, eleinte kisebb csoportokban, majd egyre többen, megvitatták a művészet idevonatkozó részleteit.

A kiállítás színvonalát a lapok összességének bátrabb problémafelvetése, a mindent elmondani képes rajzkészség, a különböző kifejezési lehetőségeket érvelőén igaKOPÖCS; PENDANT

zoló mesterségbeli biztonság, alkotásainak tartalmi é- rettsége igazolja. Mintegy harminc képén, ceruzarajzán és lino- vagy rézmetszetén megteremtett téma-kompozíciók: a gondolatszerkesztés, az érzelmek láthatóvá tétele, belső nyugtalanságának tudatos rögzítésében már- már egyént stílussá érlelődnek.

Kopócs Tibor kiállítása minden látogató számára mondott valamtt. Valamit a szemlélő értelmi kontextusában. Intellektuális művészet az övé. S így minden egyes alkotása problémát okoz. Minden képe előtt gondolkodni kell. Es aki megérti e korszerű művészet képletét, az egyben meg is szereti Kopócs Tibor művészetét; és nem divatnak vagy divatos másolásnak tekinti az elétárt képeket, hanem modern művészetnek, amelynek tartalmi ereje nagyszerű asszociációkat teremt. Kopócs lapjainak közvetlen hatása letisztultán veti fel a kérdést, és szinte önkénytelenül kényszeríti a szemlélőt arra, hogy véleményt nyilvánítson. A tus. a ceruza és szűkén mérve a festék eszközeivel dolgozik. Műveiben olykor még fel-feltűnlk nagy elődeinek vagy akár kortárs egyéniségeknek raJz-hatása, de a témák és a motívumok megválasztásában már egyéni utakon Jár. S ez az, ami művészetét sajátossá teszt. Kompozícióiban az emberi alakok valamilyen „nyugtalan" világban keresik egyensúlyukat. Olykor aszkeiikusan rideg, komor, máskor lágy és lírai hangulatokban vegyített kifejező erejükben dokumentálják az élet Jelenlétét. Alkotói képlete érthető: a művész az élmény és a stílus bonyolult harmóniájára törekvő küzdelmében a színek és fények hatásában keresi gondolatainak kifejező formáit, amelyeknek gyakran „lázadó hangulata" van — ha szembe is kerül a forma ellen ..lázadni nem akaró" nézővel ~, de képeinek tartalma annál inkább lenyűgöző. Kopócs a gondolat és az értelem szuggesztlviiásán át éri el célját, és haladéktalanul elmélkedni kényszeríti szemlélőjét.

A Duna menü Múzeumban minden hónapban nyitnak majd egy-egy új tárlatot. A soron következő kiállítás (1970. Vlt. §-25-igf Platzner Tibor szcénográfus rajzait, „szttgmaükus" képeit és plasztikus asszamblázsait mutatja be.

SZüCHY M. EMIL

TÖZSÉR ÁRPÁD:

ÉNEK ESŐÉRT

t

„Én mondom: Még nem nagy az ember.

De képzeli, hát szertelen.

Kísérje két szülője szemmel;

a szellem és a szerelem!“

Az idei Jókai-napok — számomra — legjelentósebb eseménye a lévai Juhász Gyula Irodalmi Színáad fellépése volt. „Ének esőért“ c. előadásuk Irodalmi színpadjaink történetében — ügy érzem — határkor eredmény és kezdet. Emlékszünk még a mozgalom hőskorára: a helyes indító gondolatból („a verset értelmezni kell“) rekvizltumokkal tültömött színpad, mozdony- füttyöt illusztráló filmvászon, a vers-belsőt színpad- külsőre váltó törekvés lett. .A lévaiak — feltehetően az ilyen törekvések sikertelenségén okulva — a „kopár- ság és őszinteség" (Tornai József) irányába meztele- niteni kívánták színpadi eszközeiket. „Értelmezték“ az előadott verseket, de nem szájbarágö színpadi fogásokkal, hanem a különböző műfajok (költészet, zene, képzőművészet, reeitáció, a szavalók különböző alakzatokba“ állítása) egymás mellé rendelésével. Picasso, Mailül, Matisse és Brunovsky rajzai, a szavalók türelmetlenül fiatalos, lázadó harsánysága, a színpad forrongó mozgalmassága az olvasó számára eddig rejtett összefüggéseket, értelmi-érzelmi síkO'kat hozott felszínre a Tornai- és Bella-versekböl. De nemcsak a zene, a rajzok stb. magyarázták a verset, de intenzitásban, jelentésben a versek is hatványozták, gazdagították Plcassot, Matisse-t és a zenei betéteket. Röviden szólva: egymásmellettlségük megteremtette azt a feszültséget, amely a jó irodalmi színpad mindenkori többlete és egyben funkciója is. S ez a „többlet“ a rendező egyénisége, az fogja össze, helyezi más viszonylatok közé, új megvilágításba a papíron hallgatásra ítélt vagy egy-két akadémikus értelmezésbe beleragadt verset.

Az összeállítás három részből áll. Az első rész; Tornai József .A civilizáció megtörése, a második rész: Picasso, Maillol, Matisse és Brunovsky erotikus rajzai, s a harmadik rész: Bella István Szeretkezéseink c. verse.

.A civilizáció megtörése nehéz, összetett mondaniva- lójú vers. Lázadása sokirányú, nehezen kibogozható: nemcsak a fiatalok lázadnak benne a civilizáció em- bertelenitő mechanizmusai ellen, hanem a költő is a fiatalok primltivizálódása ellen. .A költő lázadását a „Legkoszosabb lábú fiú“ és „Tetovált fenekű lány“-fé- le állandó jelzők mutatják. Ezek az epitetonok a színpadra átdolgozott szövegből kimaradtak, a rendező más eszközökkel (intonálással, gesztusokkal, mimikával) érzékeltette őket.

.A második rész a rendező „lázadása“. Picasso, Maillol és Brunovsky finom vonalú rajzai, a Daphnisz és Chioé ártatlan egymásra találását idéző szerelmi jelenetek visszatérés az első részbeli lázadás egyik motívumához: az erotikához. De míg Tornai erotikája nyers, féktelen s személytelen, addig ezeknek a képeknek az érzékisége gyengébb s — ami a legfontosabb — személyes. Ha az fölelkező testeken kívül szemUgy- re vesszük az egymásra boruló arcokat is, látnunk kell, hogy itt nemcsak a testek, hanem a lelkek is „ölelkeznek“, ezeken az arcokon báj, gyengédség, szerelem van. A néző (a rendező nyomában) úgy bukkan rá a szerelem megtisztító ősforrására, mint Longosz a nimfák ligetében a szerelmes kalandokról regélő festett képre; „.Ahogy a sokféle, csupa szerelmes, mesébe illő jelenetet néztem és csodáltam, elfogott a vágy, hogy szavakba öntsem, amit képen láttam. S miután akadt, aki elmagyarázta a kép mirtden részletét, a hallottakat négy könyvben gonddal megírtam, szent ajándékul Erósznak, a nimfáknak és Pánnak, az embernek meg örömteli kincsül, mely a beteget is meggyógyítja, a bánkódót Is megvigasztalja, a szerelmesekben emléket ébreszt, a szerelemben járatlanokat pedig tanítja. Hiszen nincs s nem is lesz ember a világon, aki a szerelmet elkerülhetné, amíg csak lesz szépség és szemünk, hogy meglássuk.“

tgy ír több másfél ezer évvel ezeJőtt a Daphnisz és Chioé előhangjában a görög Longosz, s így hódol Erósznak, a nyers érzékiséggel szemben, a megtisztító szerelemnek az „Ének esőért“ rendezője. .A lévaiak azt a lázadást viszik hát színpadra, amit az amerikai beat- költők úgy fogalmaznak meg, hogy „make love not war“, de az ö „szexuális forradalmuk“ (a beatnikekkel szemben) emberibb, hogy úgy mondjam; hellénisztiku- sabb. (Bizonyára nem véletlenül került műsorukba Maillol, az antik szerelmi költészet nagy illusztrátora.)

De az „Ének esőért" rendezője tovább is megy enné! a lázadásnál. Tudja, hogy a modern ember költője már nemcsak Longosz, hanem József .Attlia is, a „szerelem“ forradalma a „szellem“ forradalma nélkül naiv romantika. így lesz a befejező rész kísérlet a szellem és szerelem együtt-lázadásának színpadi objektivizálására. S itt válik az összeállítás problematikussá: Bella István Szeretkezéseink-je ugyanis modoros és dekoratív, helyenként Nagy László-utánzatként (lásd pl. Nagy László Havon delelő szivárványát!) ható költemény. A bevezetőben a szerző meghirdeti ugyan a „nincs-tér“ s a „te, a lenni ígérete“ gondolati programját, de a két pont közét nem a vívódó, szellemet szikrázó szerelem, hanem görögtüzes közhelyek („Hát szeress, szeress a meztelen havon tíz szablya szánt tíz boldog fájdalom“) töltik ki. Ezért marad az első és második rész hatalmas feszültsége kicsit feloldatlanul, s hat végül is az előadás egészében kísérletnek. De olyan lenyűgöző kísérletnek, amelyben ott van irodalmi színpad-mozgalmunk fejlődésének minden eddigi eredménye, a különböző műfajokat szintetizáló törekvésben pedig a kezdet, az új irány lehetősége.

S végezetül: az „Ének esőért“ összeállítója és rendezője Gergely József, technikai (képzőművészeti) rendezője Túrái Péter volt.

Az előadás szinte kínálja a lévai állandó irodalmi- képzőművészeti fórum gondolatát.