Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-16 / 24. szám

Most csak újjy magunktól kérdezzük, eljutottunk volna e valamikor a köbölkúti iskolába, ha Varga Bélát nem választották volna meg a CSEMADOK első titkárául. De szerencsére — eljutottunk.

Egyrészt a kíváncsiság űzött bennünket, másrészt elhatároztuk, hogy azok véleményein és nézetein keresztül mutatjuk be olvasóinknak Varga Bélát, akik éveken át vele éltek, dolgoztak, tanítványai voltak. Ezúton is bocsánatot kérünk, ha a kísérlet esetleg félresikerült, meg azért is, ha egy kis csintalan- ság, komolytalanság került riportunkba. Különben ezek nélkül a Jellemzők nélkül nehezen birkóztunk volna meg olyan ember Ismertetőjelelvel, gondolkodásmódjával, szokásaival, egyszóval Jellemével, mint Varga Béla elvtárs.

Milyen hát az Iskola, amelyet sok éven keresztül vezetett?

Erre legszívesebben agy szóval válaszolnánk. Csodálatosan szép. Aki nem látta, el sem hiszi, úgyhogy feltétlenül meg ikell nézni. Egy nagy park kö- |zepén, amely tele-tele virágokkal, gyümölcsfákkal, áll az iskola épülete. Kicsit távolabb a tornaterem és a konyha. Még pár méterrel odébb vannak a sportpályák: kézilabda, foci, ko- kosárlabda-, távolugró-, magasugró-, Jégkorong-, tenisz- és mit én tudom még milyen -pálya. Az Iskolának van vlrághá- za Is, és most készülnek egy úszómedence megépítésére. A pályákat este Is lehet használni: kivilágításukra sok ezer koronát költött az iskola.

Maga az Iskolaépület modem, olyan a felszerelése is hogy csak a speciális nyelvka bitieteket és a Jól felszerelt kémiai, biológiai, fizikai és földrajz tantermeket említsem.

Így néz ki a köbölkúti iskola, és így kellene, hogy kinézzen minden kis birodalom, ahol a tudományt árusítják.

— Mikor tudták meg, hogy Igazgatójukat ilyen nagy meg- tlsztelés érte? — kérdezzük a tanárokat.

— A rádióból, az újságból, kt honnan. Nem hisszük, hogy valakivel szemben Is túlságosan bizalmas lett volna.

— örültek, hogy elment?

Megkérdeztük. Miért ne? A

válasz nem „Igen“ volt, de nem Is a „nem". Mesélnek, egymás szájából veszik ki a szót, kibővítik az előttük mondottakat, és ahol társalgunk, behívunk két az Igazgatóhelyettes szobájába, kilencedikes diáklányt Is.

— Milyennek láttátok ti az „iglt“? Mit szokott csinálni, ha a tanítványai rossz fát tettek a tűzre?

— Hogy megszidott, az volt a legkevesebb. De a fiúk, ha volt rá oka. megkeserülték az Ilyen napot Dohát az Ilyesmi nem volt napirenden. Tanítani, magyarázni, kiiünöen tudott, szerettük öt.

— Volt kedvence az osztályban?

Kisül, hogy épp az előttünk ülő lányok egyike volt az, aki aki máskülönben kitüntetett tanuló, az iskola énekkarának tagja, és ott a tanáriban Szabó Zoltán — vagy ahogyan mindenki Ismert, Zoli bácsi — buzdítására azonnal elénekelt egy kedves kis dalocskát — finnül.

— Gyakran szokta ellenórtz- nl tanárai munkáját? — kérdezzük Zoli bácsitól.

— Nem tudom, mert nálam nem volt — mondja, és Remes Sándor Is rábóltnt, mintegy he- lyeslőleg. Mindig azt mondta, hogy én majd az eredményeid alapján mondom meg, hogyan dolgoztál.

— Igaz, egyszer volt nálam egy melodikussal a nyltral Pedagógiai Fakultásról. Csak úgy szó közt megkérdezte tőle, hogy akar-e jó zeneórát látni, és mivel akart, hát bejöttek hozzánj. A végén nem bírt eleget csodálkozni.

Zoli bácsi dúdolt, zümmögött, fütyült, dobolt és a melodikus nem bírta felfogni, hogyan lehet mindezt egyszerre és ilyen tökéletesen csinálni; ez még nem volt minden, mert a végén a gyerekek együtt „zenéltek“ Zoli bácsival.

ö egyébként nemcsak a kö bölkútl iskola, hanem az egész csehszlovákiai magyar tanító Ság egyik legérdekesebb pedagógusa. A legutóbbi, róla kerln gö történet szerint 6 a magyarul beszélő finn. Az úgy volt, hogy míg a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkara vonattal utazott Finnországba, ö repülőgépre ült, és az északi testvéreinknél „fogadta" ez énekkart mint tolmács, ás mint nffi- gyarul tudó finn. Finn nyelvtudá.sát persze késóhh is hasznosította. Lefordliütt néhány népdalt, és megtanította a köbölkúti diákokkal.

Egyébként véleményét, nézeteit nem rejti véka alá, szemtől szembe szokta megmondani, ami neki nem tetszik. Más iskolákon talán egy kicsit baj is lenne vele. Hiába tanítana jól, nem szeretnék önállóságáért, szókimondó természetéért, egyszerűen azért, mert van véleménye. Köbölkúton azonban nemcsak hogy megfért, hanem úgy Is mondhatnánk, hogy e- gyenesen olyan ember mellé való volt, mint az Iskola Igazgatója. Varga Béla cselekvő, határozott és őszinte emberekkel vette magát körül.

Vegyük csak a helyettesítéseket! Sok Iskola Igazgatója böstörög, haragszik, gyűlölködik azért, ha valamelyik pedagógus kimarad az iskolából. Náluk Ilyen nem volt. Ha valakinek mennie kellett, hát ment. Aki valamilyen Iskolázásra vagy megbeszélésre kapott meghívót, megbeszélte kollégáival, kicserélte az óráit és elment. Az osztályoknak bejelentették a változást, és araikor visszajött, letanftotta az elmaradt órákat, még akkor is, ha az előírást

másképp, sokkal szigorúbban Is lehet értékelni.

Rossz nyelvek szerint a CSEMADOK új, vezető titkárának az lesz első cselekedete, hogy felmond a szolgálati kocsi vezetőjének, ha legalább nem 100 kilométeres óránkénti sebességgel hajszolja majd a motorját. Imádja a gyorsaságot, szeret vezetni, és nem tűri, ha az autó cammog. Zoli bácsi egyszer beült mellé a kocsiba és csak 120-nál merte megkérdezni,

hogy nem iehetne-e egy kicsit növelni még a sebességet. Lehetett. Az egészben csak az az érdekes, hogy mindnyájan ép bőrrel kerültek haza.

Egy forgalmas pesti utcán történt; Jó napoti Adj Isten! Alászolgája! Remes Sándor, aki az „Igl“ oldalán lépeget, először csak a feját kapkodja és furcsállja a sok pesti „ismerőst“, akik ráadásul nem köszönnek vissza.

— Látszik, hogy nincs autód. Hát az, ott, látod, az a nagyobbacska kocsi, ügy hívják, hogy Merni. Nagybetűvel, mert az már nem Is kocsi, az már egy gondolkodó Mercedes. Messziről köszönök neki.

Ez volt az Igazgató magyarázata.

Egykoron tanfelügyelő, iiáijd pedig a járási nemzett bizottság Iskolaügyi osztályának vezetője volt. Ebből az időszakból származik a következő történet: Egy tanító felképelte a diákját, mire a tanuló szülei feljelentették öt a kerületi tan- felügyelóségen. A kerületi tanfelügyelőt a kivizsgálásra elkísérte Varga Béla Is, az akkori járási tanfelügyelő. Amikor elindultak, hogy körülnézzenek az iskola háza táján. Varga Béla hátramaradt és a tanítóhoz fordulva megjegyezte: Nézze, kolléga, tudjuk mi azt, hogy egy pofon néha többet ér, mint a világ összes pedagógiai elve. Egyébként ezzel a módszerrel, ha szükség volt rá — mint legutoljára, amikor néhány ka- raaszkodó tanuló magtalált és felrobbantott egy háborúból ttl- maradt lövedéket, tanítási tdó alatt! — maga Is élt. A tekintélye ennek ellenére nem csökkent sem a faluban, sót még a diákok között sem, csak nőtt. Sajnálták ugyan az érintetteket, mert az „Iglnek“ bizony nagy tenyerei, ttbsszú és vastag ujjal vannak“, deliét ha valaki egyszer lop, ellóg az Iskolából vagy hasonlót tesz, megérdemli a „tenyérkóstolót.“

Most talán azt gondolja magában á vezető titkár elvtárs, hogy ez „mellébeszélés, Iltyl- pltyl" az egész. KI tudja, hogyan békülnek majd ki szava- járásával olyan helyen, ahol bizony naponta nagyon sok embert kell meghallgatnia. Erre külön felhívták figyelmünket Köbölkúton. Nem szereti a halandzsázó, mellébeszélö, frází- sos embereket.

Hát ennyit az iskoláról és a CSEMADOK új vezető titkáráról. Amit Irtunk, az akár dicshimnusznak Is belllene, pedig nem Ilyen szándékkal Indultunk Köbölkútra. De mit tegyen az ember, ha ez a valóság? Nem akartunk dicsérni, szeretünk furkálnl, hibákat keresni, de ez egyszer másképp jött ki. Hogy jó vezető lesz-e, azt nem tudjuk. Igazgatónak jó, nagyon jó volt. Reméljük, sikerült öt bemutatnunk legalább arról az oldaláról, ami számunkra a legfontosabb: az Ifjúsághoz való viszonya. Ha ezt tartjuk valóban a legfontosabbnak, akkor nála ideálisabb embert nehezen tudnánk elképzelni a CSEMADOK élére. Pedagógus, aki éveken át fiatalokkal foglalkozott, ismer! gondjaikat, sót két tlnődzserko- rú gyereke Is van — mindebből arra merünk következtetni, és egyúttal reméljük is, hogyha fiataljaink hozzá fordulnak majd problémáikkal, minden „oké“ lesz.

Merészek vagyunk, vagy ez csak természetes?

ZÄCSEK ERZSÉBET — NÉMETH ISTVAN

Új itjíiság 3

„...építész leszek magam is...“

„Régi harcok, régi kopott könyvek, derű, mosoly, néha fájó könnyek, múlik minden, suhannak az évek, búcsút iiitiink, fájó diákévek."

(Hemingway)

Virág az osztályban, padokon, katedrán, virág a folyosón, a diákok és a tanárok kezében. Ugye, Ismerős ez a kép? Hát persze hogy ismerős — ballag már a vén diák.

Itt Losoncon az Ismert dal második része a tiliszter helyett azt mondja, hogy ,.építész leszek magam Is", mert az építészeti középiskola diákjai búcsúznak, két osztály, a IV. A és B. Búcsúznak az Iskolától, tanáraiktól, diáktársaiktól és egymástól is. Egyiküknek másikuknak kicsordul a könn.ye, de mind boldogok. Hogyisne! Hiszen ballagnak, vállukon a tarisznya, benne a pogácsa, víz és a fillér. Most tehát már saját lábúkon kell megállni — ahogy mondjak nekik általában, 'de nem lesz ez könnyű, oda a gondtalan élet.. Kozma Géza mérnök is arra inti őket. hogy az életben jellemesek és becsületesek legyenek, a munkahelyükön ne hagyják szétlopkodni a közjavakat, ne fizessenek feketebért... Ha becsületesen fognak dolgozni, nem éri őket semmi baj.

Az egyik mama felsóhajt a folyosón: ..Milyen szépek is ezek a gyerekek!“ F.s valóban. Nemcsak az ünnepi hangulat, a szép ruha, a vállon keresztülvetett fehér csipke, hanem amúgy is. Átszellemült az arcuk, csudára — emberek lettek.

Vagy talán mégsem? — de ezt most hagyjuk, hiszen ez csak valójában holnap, holnapután, az életben dől el...

És mint ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, egy-egy mozdulatban, szóban, felelevenednek az emlékek. Mennyi minden rejlik az il.ven kifejezések mögött — amelyekkel Illette a búcsúztató osztály a búcsúzót —: „Export-bazár, tuzeksi jány“. „Cuci- né", „Matrözlegény“, „Ibusz", „Faklr-guru", „jobb az áhárom mínusz áes, mint az urán"... — Hát persze, ez már bírálat is, mert még a szentek sem egyformák. Hogyan legyenek egyformák a diákok?

Az osztályokban a táblákra Is ilyenféle télig komoly, félig játékos kifejezések kerültek: ..Zoli és Gari, légy jó!“. ,,Marika, szevasz!“, „Jeges, egyél sokat", „Szanoso. ne igyál!“.

És Szancso több mint valószínű, továbbra Is inni fog, ám !e- g,yen, ha nem lesz részeges, és segít rajta ez a kis megintés, igyon... vagy mit tudom én...

.....Nem leszek többé már diák.“

— És örültök, hogy nem lesztek már diákok?

— Hát... igen. Mindenkit kicsit csábit az új. és jó lesz majd, ha hazajövünk a munkahelyünkről, és nem kell félnünk a másnaptól. a matektól, a konstrukciótól, az organizációtól...

— II,yen sok van az ..ijesztőkből“.

— Ez még nem is mind...

Nem úgy mondják, mint panaszt, mert amikor a kérdésre válaszoltak, az ég felé fordították szemüket, és felsóhajtottak, nem a közösen eltöltött négy év, de Inkább az érettségi előtti közvetlen napok nyomasztó hangulata beszélt belőlük.

Ballagtak, szórták könnyeiket a losonci aszfaltra, osztályuk dobogójára, 8 diákotthon folyosójára. Összeborultak az Iskola alsóbb osztályosaival, ügy búcsúzkodtak, és ahol csak megfordultak, otthagyták „névjeg.yüket“, akár a táblán szellemes feliratokkal, vagy a sok-sok elosztott, dg Inkább elszórt virággal.

Kérdem, kitől lesz a legnehezebb elbücsúzniok?

— Egymástól és az osztályfönökUnktöi, Fehér József tanár elvtárstól.

.Megtudtam, hogy az Írásbeli érettségi mindenkinek jól sikerült, és mire ezek a sorok megjelennek az Üj Ifjúságban, az osztály többsége már túl lesz a szóbelin is. Azt is elmondták, hogy a IV. B-ben mér két menyasszony is van...

Az osztály létszáma a ballagáskor nem egész. fzalagavatókor eggyel többen voltak. Mesélik egyik osztálytársuk történetét: Cigány származású volt, de ezt sosem éreztettük vele, egyszerűen azért, mert az Ilyesmire sose gondoltunk. Olyan volt, mint mi, jó barát, segített, ha kellett, nem volt kitűnő tanulő, de nem is rontotta az osztály tanulmányi átlagát. Szerettük öt. Igazán, és a tanárok is inkább egy százalékkal jobb indulattal voltak Iránta, mint a többiek iránt, csak hogy meg ne sértsék.

— Egy reggel aztán jött a hír, hogy többé nem ül a padjába

mert elfogták öt a csendőrök: magnót akart lopni. Hihetetlen volt' olyannyira, hogy nem is foglalkoztunk vele, de amikor szobatár-^ sál Is mondták, hogy az éjszaka nem jött haza, és délelőtt csendőrök jöttek a padtársáért, kezdtünk érdeklődni az esetről, de még mindig csak úgy. hogy biztosan minden megmagyarázódik, mert lehetetlen, hogy egy tolvajjal jártunk egy osztályba hárorti éven át. '

És így volt. A fiú körülbelül 16 ezer korona értékű árut lopott a losonci üzletekből. Egy hónappal érettségi előtt elvitték öt a besztercebányai börtönbe.

Fáj, szomorúan emlékeznek vissza a napra, amikor rá kellett jonnlök, hogy egy osztálytársuk csaknem négy éven keresztül megcsalta, becsapta őket. De ez már az élet, és talán ez volt az első lecke.- azt hiszem, ez helybeli specialitás hogy estefelé szerem dot adnak tanáraik ablaka alatt. Elénaklik mindnyájuk kedvei nótáját, még azokét la, akit nem szeretnek. Hangos volt dalul tol az egész Losonc, és az a péntek este az övék volt, az éo tészeti iskola negyedikes diákjaié. A tanárok, látván ablaka éneklő tömeget, vagy kijöttek hozzájuk, vág behívták ókét egy pohárkára. Márcsak azért is, hogy hangjukat r veszítsék, míg a következő tanárhoz érnek.

A ballagás talán a legszomorúbb dolog a diákéletben. Erre most, jó néhány évvel ballagásom után kellett rájönnöm. Most. amikor már tudom értékelni a könnyet az ötvenéves tanárok szemében, és becsülni meqllletödöttségüket.

— Fiaim, ha valamire szükségetek lesz. jöjjetek vissza iskolátokba, ránk, tanáraltekra mindig számíthattok.

— Gondoljatok ránk néha, hiszen úgy szerettelek benneteket, mint saját gyermekeimet.

Jól jegyezzétek meg Géza bácsi és .Agonásné szavalt! De a többiekét is, akik szóltak hozzátok. Nagy szükségtek lehet még rájuk, tanításukra, tanácsaikra hiszen tudjátok, mi is lesz azután. ha majd már nem az Ikolal csengőt, hanem az ébresztőórát foöjátok reggelenként hallani.

ZÁCSEK-NÉ.VlEXil