Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-19 / 20. szám
- új ifjúság 9 PETER SEVER: VÁLTOZIK A SZEME T alálkozott az elsS szerelmáoel. Spp a tárást székhely főterén ment át, amikor háta mögött felfatdultak a fékek, és egy kékes MB 1000-es alig néhány centiméterre állt meg tőle. Az ablakból aranysárgás szőke fel bukkant ki, hogy valami durvaságot szörfön rá. Ám ekkor hirtelen felvidult a kormány mögötti arc, és meglágyultak vonásai. „Szervusz, Ferii Te vagy az? Miért társz ilyen elgondolkodva? Matdnem elgyúrtalak, te...! „Böbe! Ezer éve nem láttalakl" Megegyeztek, hogy elmennek egy kávéra. Együtt tanultak Nyltrán. Csőkolóztak is olykor, talán volt is valami közöttük. Nagy diákszerelem... Feri már akkor tervezgette, hogyan is lesz, ha végeznek, és felavatták őket... De az álmaiból semmi sem valósult meg. Böbe az avatási ünnepségek után hidegen kifelentette, hogy 0 biz falura nem megy. Mindenáron városban akart maradni. Mindenáron! Feri összeszorította fogait, fáit neki a dolog. Igen, fáit neki nagyon, de egy szót sem szólt, mert ilyen helyzetekben nem szokás beszélni, csak férfiason oisszaszorítfa az ember a lélegzetét és megértőén bólogat. Neki még egy egész évre katonának kellett menni, Böbe viszont nagyon szép ahhoz... Nem merte neki fava- solni, hogy várta meg, nem mondta, hogy maradtanak együtt... Különben is a lány részéről nem volt ez az egész olyan nagy dolog. Amikor Feri leszerelt, megtudta, hogy Böbe férinél van és boldog. Hozzáment egy befolyásos emberhez a táráson, és természetesen a városban dolgozik. ö pedig munkát keresett. Nem is volt az olyan egyszerű. Az Isten tudja, de nincs minden rendben a ml mezőgazdaságunkban. Ha egy fiatal agronómus legalább valamirevaló munkához akar futni, annyit szaladgálhat, hogy a lábát is elkoptatja. No de neki mégis sikerült. Itt a közelben, a magyar vidéken horgonyozott le egy nagy állami birtokon; fó munka, érdekes, végre azt csinálta, amire mindig vágyott. Még a fizetése is megfárla, csak éppen sáros faluban kell neki lakni, és kicsit messze van a város... Böbe idővel kiment a feféből; megnősült, van egy fia, és ha nem hajt kis hífán a lábára, eszébe sem jutott volna. Most itt ülnek szemtől szemben a kis kávéházban és méregetik egymást. Böbe még mindig szép, fól néz ki, kacag a maga utánozhatatlan kacagásával. Feri szíve egy pironyót meg- játdul, mégiscsak szerette, és ha akkor... Ülnek egymással *-■ 'tiemben és beszélgetnek. Hat év tett el azóta. Nem, ez nem igaz, erre innunk kell! Böbe konyakot, Stock-konyakot iszik;, fenékig, mohón. „Megváltoztál, hiszen te sohasem ittál szeszes italt; még a diákbálon is alig tudtunk rábeszélni egy pohár zoborlra. Ma pedig autóval vagy itt, és mégis...." „Ne félj" — kacag Böbe azzal a jó, ragályos kacagásával. „Minden rendőr ismer, amíg el nem gyárak valakit, addig semmi bajom nem történik... Es te, Feri, hogy vagy? No! Mondj már valamit magadról!" jfc M agabiztos, szuverén. Böbe mindig ilyen volt, az igaz, akÉM mindig tudta, hogy szép, és elég, ha a csodás fekete szemével nekitámaszkodik a férfinek... Miről beszél- M len neki? 0, a trágyás, a falusi ember... De hagyta magát meggyőzni. Majd locsogott valamit a munkájáról, hogy most min kísérleteznek, az eredményeikről, mire lenne szükségük a kiélt földeknek, és arról, hogy milyen nehéz falun élni kultúra nélkül, a bürokráciáról, érthetetlenségről... Eszre sem vette, és már vitte a parasztáradat... Böbe elgondolkozva hallgatta, és lakkozott körmeivel az asztal fekete márványán kopogott. Figyelmes volt, ápolt és előkelő. „Es te, Böbe, hogy élsz?" Megvonta a vállát. Egy pillanatra mintha valami bizonytalanság jelent volna meg az arcán. Aztán hirtelen felkacagott. „Hiszen tudod, az élet nem egy kirándulás. En a városban akartam maradni. Ez volt a célom... Sikerült. Es te? Van családod?" Beszélt neki a feleségéről és a fiáról, Ádámról. Am egyszerre csak elszégyellte magát, hogy milyen kicsinyes is lehet az 6 világa Böbe világával szemben. Mit ért el tulafdonképpen? Mérnök egy állami birtokon, bajlódik a földdel, falun lakik... Ettől a pillanattól mindig hozzáadott egy kicsinykét a mon- dókájához, hazudott. Szégyellte magát. Ä mem hazudott szokat, csak egy kicsit szépítette a va- mk mióságot, önmagát szégyellte. Nem vallotta be, hogy egy ódon, öreg nyirkos házban lakik, hanem megelőz- m ^ te az időt, és azt mondta, hogy új, modern szolgálati lakást építettek a számára. A fizetését is felemelte kétszáz koronával, ahogy azt már ígérgetik neki vagy két éve; eldlcsekedle, hogy vettek új bútort is — ez különben igaz volt, csak éppen abban hazudott, hogy készpénzért, hanem részletre. ^ . Böbe figyelmesen hallgatta, bólogatott, és konyakot rendelt. „Te akkor tulajdonképpen boldog ember vaqy?‘‘ — kérdezte hirtelen. Felkacagott. Boldog? Hát valóban, boldog is lehetne, hiszen egykoron egész pontos elképzelése volt a boldogságról. Csakhogy abba az elképzelésbe beletartozott ő is. Böbe, aki most itt ül vele szemben jól öltözötten, vonzón, kívánatosán gyönyörű keresztbevetett lábbal. Nem, a valóság azért eltér az álmaitól. De ezt csak nem fogja bevallanli Mind 0 ketten elnevették magukat. Mintha Böbe egy kicsit szomorúbb lett volnál Aztán egyszeriben sietnie kellett. De ha akarja, elviszi. Elutasította. Azt mondta, hogy kocsival vannak itt. Böbe szerencsére nem tolakodott, mert sietős volt neki. Elbúcsúztak. Az a kocsi ugyanis kitalált kocsi volt. Az állami birtokon semmilyen autójuk nem volt, és ha lett is volna, akkor az igazgató hordatná magát, nem pedig 6. Haragudott magára. hogy miért hazudik fölöslegesen, mert aztán még két órát bujdosott az utcán, félt, hogy Böbe meglátja. Hogyan magyarázza meg neki, hogy még mindig itt van? jfc z autóbusz ráadásul késett is, mint mindig, ha haza akart menni, csak estére érkezett meg, fáradtan, kedvetlenül és haragoson, maga sem tudta, miért. Es mindehhez odahaza lárma is volt. Adám szöfo- gadatlankodott, rosszalkodott, bosszantotta az anyját. Anna kiabált rá és Ideges volt. Önkéntelenül is Böbe jutott az eszébe. Az egészen, más. Össze sem lehet hasonlítani! Annuska egyszerűbb. Kicsit felszedett magára. Igaz, a gyerek, a szülés, és nem is olyan ápolt, mint Böbe. Es mostanában nem nevet olyan gyakran, egyre többször rosszkedvű. Az ördög tudja, hogy van azzal a vidámabb élettel. Az az asszony, aki munkába jár, és van egy apró gyermeke, falun nem sokat élvezhet a szocializmusból. Böbe gondozott, ápolt, mégiscsak el lehet vele beszélgetni mindenről, el lehet vele üldögélni, érdeklődik, kérdez, mindenre kíváncsi. Egyszerűen más, vonzó, érdekes. Annuska csak ráförmed, hogy nincs ideje, este nyafog, fáradt, és legtöbbet csak a fiával foglalkozik. Ha enni akar, még a vacsoráiét is magának kell elkészítenie. Nem mondott semmit, szó nélkül kiment a konyhába. Igen, az asszony biztosan fáradt, az az örökös hajsza. Agyondolgozza magát, csakhogy... Csakhogy a férfi azért házasodik, hogy valaki a gondját viselje, hogy a felesége rámosolyogjon, ha hazajön a munkából; hogy elkészítse neki a vacsorát.,. Hallgatott, és gondolkodva kavargatta a tojást. Böbe, ki tudja... Lehet, hogy neki sem lenne ideje, lehet, hogy ő is elkül- dené, készítsen magának vacsorát, de legalább kérdezne valamit, viccelne, kacagna... Annuska állandóan a fiával volt elfoglalva, vetköztette, mosdatta, az meg ordított, hogy nem megy az ágyba. Adám mintha meg lenne fázva, nem szokott 6 mindig ilyen drucás lenni, most meg csak sír, rossz... Ha legalább már jobb lakásuk lenne, fürdőszobájuk meleg vízzel, kis kényelem, minden másképp nézne ki. De így...? Lassan morzsolta a fehér kenyeret, ette a rántottét, nem ízlett neki valahogy. Az asszony végre visszajött a hálóból, ránézett és fáradtan leült a tűzhely mellé, ölébe ejtve mindkét kezét. Egy kis ideig csend volt. Talán várta, hogy majd mesél neki. De Ferinek nem volt hozzá semmi kedve. Megsértődött, és ezt tudtára akarta hozni. Csöndesen telt az este. Feri könyvet vett elő, Anna kézimunkázott. Nem kiabáltak, nem veszekedtek, csak éppen nem beszéltek egymáshoz. De így is 'nagyon rossz volt. Nem volt a dolog rendben. „Szódásbombákat nem hoztál, ugye?“ — kérdezte tőle végre az asszony úgy tíz felé. f^^űnbánóan felemelte a fejét. „Nem" Szégyellte ma- gát. „Tudod, találkoztam az egyik Iskolatársammal, Böbével, ismered..." Nem hányta a szemére, szólni sem szólt semmit. Éppen mentem, hogy megveszem, amikor majdnem elütött, ahogy át akartam menni az utcán" — vallotta be megtévedve. Annak még mindig hallgatott, bár kissé bosszantotta a dolog: „Böbe kitünően néz ki. Vidám..." — jegyezte meg kicsit rosszindulatúan. „JÓI lehet vele szórakozni. Előkelő, boldog... Annuska felemelte szemét a varrásról. „Igen?" — kérdezte közönyösen. Varrt, jártak az ujjal. Aztán abbahagyta. „Böbe válik... Az egész város tud róla." „A, nem! Biztosan csak olyan pletyka az egész. Irlgyllk". „Az Igazgatóné tudja biztosan, mert az ő fia a bíróságon dolgozik. Válnak, már megvolt az első tárgyalásuk, csak idő kérdése az egész. A férje nem jó ember, iszik, nők után jár... Bs hogy ő is... Nem ül náluk valahogy az egész. Sok mindent beszélnek..." „Ezt először hallom. Semmi ilyesmit nem említett" — gondolkodott el Feri meglepődve. „Tudod, ezzel senki sem dicsekszik“. Annuska letette a varrást, és elment, hogy megnézze a fiát a szobában. Elgondolkodva nézett utána. Tehát így vani Böbe... Egyszerre megértette, hogy miért tűnt neki állandóan úgy, hogy nincs vele valami rendben. Kicsit fáradt szem, valami idegesség és az alkoholéhség... De semmit sem árult el magáról, észrevette, de nem unszolta. Szegény Böbe! Mennyire a városban akart maradni, azt gondolta, hogy ez elég lesz a boldogsághoz. Most zátonyra futott. Hm...t f gyszerre mintha tükröt látna maga előtt. 0 nem lakik a városban, hanem ebben a sáros magyar faluban, de van munkája, és érdekli is. fis itt vem Adám fia. Es az Annuskája, aki azért jó, nagyon jó. Különben is Annuskával szeretik egymást! Szerelemből mentek egymáshoz — bár az 6 részéről azért afféle okosabb szerelem volt. nem táplált magában nagy illúziókat, értékelte a jellemét, a nyugalmát, és egészen jól megvoltak egymással, egészen jól, vidáman elégedetten... Es fia van! Es egyáltalán... Felállt, lassan a felesége után ment. Annuska a fia ágya fölé volt hajolva. Megállt mellette, átfogta a derekát. Az pedig meglepődve megfordult. „Annuskám, tudod, dadogott és kereste a szavakat. En olyan lehetetlen férfi vagyok... Es bocsáss meg!... A szemébe nézett, a derekánál fogta, tartotta és egyszeriben igen meglepődött, mert látta, hogy hogyan változik a szeme. Annyi szeretetet vett benne észre, amennyit még soha. Fordította: Németh István Török Elemér versei: EMLÉK Mondd emlékszel-e még szerelmünk piros rézsáit bontó elsó találkánkra a Hal téren vártál a nag^ Óra alatt pipacs virágzott ajkadon szemedből a nap sútbtt s mentUnk a szendergő kihalt utcákba fehér álmokkal szivünkben s csillagok csokra lengett felettünk Rajec-Fürdő, 1970 március TÁVOL Nem tudok én már nélküled élni táj a hiányod lánggal éget akár a lázas mély seb úgy kell a tested fehér melege mint a kenyér. Rajac-Fürdö, 1970, március TAVASZ önti a tavasz a fényt nézd hogy zsendUl a rét jő már pihenni a nap aranyszakáila alatt gyere pihenjünk ketten e fénymosolyü csendben Rajec-Fürdő, 1970. március SZEMED Hatalmába kerít hányszor a bánatos nap rásgaféney a bánatos nap sárga fénye, s kürUlton komor keresztek hervadt koszorús végtelenje. De vigasztalásnak rámnyílik harmóniát sugárzó szemed, s eloszlatja riadt szívemben a szorongató félelmeket. Mező a te két szemed, nyugalmam csendes temploma, benne a fény végtelen, nem borul rá az ég alkonya.
