Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-19 / 20. szám
4 újíííiiság Mint már az Oj Ifjúsági előző számából értesültek róla, Lenin centenáriumi versenyünk első számú győztese Döme Sándor, ne- mesócsai fiatalember lett. Amikor hozzá indultunk, csak a nevét tudtuk. Ne- : mesócsa éppen búcsú után volt, és most már csak azt sajnálom, hogy visszautasítottam Döméék szomszéd- asszonyának ajánlatát, kóstoljam meg a búcsú-maradékot. Ugyanis győztesünknél senkit sem találtunk o- dahaza, így a szomszédokhoz fordultunk és egy levélben meghívtuk Döme Sándort szerkesztőségünkbe. El is jött. Magas, vékony, félénk fiú, alig bírtunk belőle kihúzni két-három mondatot; 19 éves. 10 perc A LENIN-VERSENY GYÖZTESÉVEt — Most hol dolgozol? — Az Agrostroj komáromi kirendeltségében, mint villanyszerelő szakmunkás. — De ha jól tudom, te a megyeri középiskolában é- rettségiztél. — Igen, sőt pár napot t brünni elektrotechnikai főiskolára is jártam, de nen*. bírtam a nyelvet, hamarosan otthagytam, no és most inaskodom. — Futja abból a csepp inas-keresetből mindenre? — Nem futja, de nagyon nem is nyújtózkodom. — A szomszédasszony azt is elárulta, hogy egy megyeri kislánynak udvarolsz. Tudja már, hogy nyertél? — Még nem, de biztosan örül majd. — Nehezek voltak a versenykérdések? — Nem, de ezt inkább a húgom tudná megmondani. Abban, hogy a megfejtések helyesek voltak, övé az o- roszlánrész. Kár, hogy nem jöhet ő is velem a Szovjetunióba. — Mit, milyen városokat szeretnél megtekinteni látogatásod alkalmából? — Moszkvát, Leningrádot feltétlenül, ezenkívül jó lenne, ha híres szovjet sportolókkal találkozhatnék, mivel magam is nagy szurkoló vagyok. — Futball? — Igen. — Aktívan is sportolsz? — Valamikor én voltam s megyeri ifi csapat kapusa Most már csak a pálya széléről kiáltozom... — Remélem, számolhatunk egy élménybeszámolóval, ha visszajössz a Szovjetunióból? — Természetesen, nagyot szívesen elmondom, mit láttam. ~ Tó utat, és köszönjük Beszélgetett: j—éhet Büszke voltam rájuk, mer* akkor r.a messziről sem az én érdemem, amit cinrtek. Féltem a találkozás- *f’: miről is fogok cseve;j ii lizennyolc éves lányokká., úgy, hogy Sí ;-:.=,;i:.:!rban őket érdekelje, dr úgy is, liog; kö.-;ber. n-cgtudjam legbensilhii LtkgtVaí. Csevegi link, de a/ tüár nem is mondható csevegésnek. Vr'lomás volt ez az elmúlr három évről, leltár-féle. ta.loraás a ; érettsi r -.'ól, és nagy kár, hogy ilyen tar . * irgyat nem szoktak feltüntetni a bizonyitványoii. iskolára, ahoi r taniij«':, 00=-’--“'.; lehetnek ? d;.!, kok. Az iskola igazgatójánál Her- dics János elvtársnál kezdtem. Tanácsát és engedélyét kértem egy végzős osztály meglátogatására. A válasz: bármelyiket. Simon Ferencné, vagy ahogy a tanári kar becézi, Ildiké, három éve a III. C. osztályfőnöke. — Csintalanok, sokat kérdeznek, de ez az alapja annak, hogy sokat tudjanak. Huszonnégyen kezdték, és a három év alatt senki sem vált meg az osztálytól. Közepesek, ami tanulmányi eredményüket illet^. A huszonnégy lányból hét kitüntetett, bukásra senki sem áll. Főiskolára kilenc tanuló jelentkezett — csaknem az osztály tele — sőt, a Nuslka, már megkapta az értesítőt a Színművészeti Főiskoláról, hogy felvették. Ennyit az osztályról tényekben. A UI. C. lányosztáiy, egyetjpn fiú nélkül. Kérdem, hogy érzik magukat a teremtés koronája nélkül. — Kitűnően. Az osztályban >átran beszélhetünk titkainkról, azt nem „viszi ki“ senki a folyosóra, hülyéskedünk, murisunk. Az öltözködésnek, frizuránknak, így is legalább annyi időt szentelünk, mint a fiús osztályok lányai — ha nem többet— mert hiszen szünetekben bennünket is látnak a fiúk. A többiek kibővítik Szigeti Rózsa mondatait. így legalább nem bontotta meg az osztály egységét valami barátságíéle, azzal a négy-öt fiúval. Még ha fele-fele alapon volna az osztály létszáma elosztva, az más lenne! — El lehet-e mondani az osztályról, hogy egy nagy család? A válasz egyhangú: igen. Tudnak egymás gondjairól, szüleiről, sokat látogatják egymást, segítenek a tanulásban és még olyankor is egy az osztály, amikor történetesen a súgót, vagy a „tettest“ kellene elárulni. Az ilyet rendszerint elnyeli“ a föld. Vannak komoly problémáik is; tavaly például közösen vitatták meg, hogy osztálytársuk menjen-e egy fiú szalagavatójára. Százszor is elolvasták a fiú levelét, érvekkel próbálták meggyőzni egymást igazságukról. A lány nem ment. Ismeretsége ma már nem aktuális. — Ahogy elnézlek benneteket, hát jónéhány diákcsíny lehet a tarisznyátokban. Nevetnek, Itt-ott már mesélik is a történeteket, kirobban a kórusos buhahaha, míg végül a legérdekesebbek elmeséléséhez fognak. — Hőstett számba ment amikor tél idején egy nap az e- gész iskola tüntetőén hazavonult. Ugyanis nem fűtöttek, és hideg osztályban egy diák agya is könnyebben befagy, nem? Hibásak voltunk, mert engedély nélkül távoztunk, dehátmi voltunk akkor a zöldfülűek, az egészet a harmadikosok szervezték. — A sítaníolyamon este tízkor kellett síznünk. Pedig ilyen időben már nem szabad tanárral találkoznunk az utcán. I- gaz, rendetlenkedtünk, zajong- tunk, dehát olyan nagy baj az? Különben a büntetés nem is volt olyan kellemetlen... — Egyszer meg az igazgató elvtárs rajtakapott, ahogy a padok tetején ugrándoztunk. Azt mondtuk, éppen új tánclépéseket gyakorlunk... — Elárulom nektek, hogy holnap matekból dőli lesz. Kis hazugság, csak látni akarom a hatást, mert az örök diákbetegségre, a lámpalázra szeretném terelni a szót. .^zt nem is kérdem, valóban létezik-e, mert én is az ö táborukat szaporítottam még nem is olyan régen, hanem inkább az iránt érdeklődöm, hogyan szokott az olyankor lenni. Elismeri-e a tanár, vár-e, amíg elmúlik, nem szoktak-e szimulálni, és mikor izgulnak a legjobban? — Biológia és fizika előtt az egész osztály hőmérséklete lényegesen felugrik és szívesebben vállalnánk egy öszvér szerepét, mint akkor akár a pasz- szív, de „betojt“ diákét. Hát még ha felelnünk is kell! \ tanár szokott segíteni Ilyenkor, de hiába, ő sem várhat csengetésig, amíg az én lámpalázam kereket old, és igy aztán otthon hiába tudtam még azt is, ami nincs a könyvben, örülök annak a keserves négy mínusznak. Az még nem bukás. Közben csengetnek — már másodszor — tanár jelenik meg az ajtóban, a lányok felállnak, magam is egy kicsit megszeppenek, én is voltam diák, de aztán minden rendbe jön, cseveghetünk tovább. — Kinek szól a csengetés? A diáknak-e vagy a tanárnak? — Szerintünk mindkettőjüknek, habár a tanárok azt szokták mondani, ne fészkelödjünk, pontosabb az ő órájuk a csengőnél. nácsot tudjak adni, hová az é- rettségi után. Vizsgálgatnám öt és addig nem nyugodnék, a- míg nem jönnék rá a még szunnyadó tehetségecskékre is. Segítenék megtalálni azt a helyet, ahol majd megvetheti lábát. Melyik tanárnak van erre 1- deje? Kár, hogy Ilonka az építészeti főiskolán kíván tovább tanulni, azt hiszem, egy jó pedagógus veszik el benne. . .Az iskolarendszerről, iskolákról, vitatkozunk. Megfelel-e, e- lég modem-e az Iskola, kaptak-e választ minden őket é- rintő kérdésre a három év folyamán. Naiv válaszokat feltételeznek? Tévednek. — Voltunk egy tansegéd-esz- köz kiállításon. Öröm lehet nyelveket tanulni magnó, villamos ellenőrző-tanító segítségével; kísérletezni olyan kémiai kabinokban, mint ott láttunk; biztosan nem piszmogtunk volna annyit a kétütemű meg négyütemű motorral, ha annyi fizikai szemléltető eszközünk lenne, mint ott láttunk. Egyet viszont leszögezek: a szenei iskolában nem kaphattunk többet. .Akik szenetek vagyunk, láttuk a hatalmas különbséget az öt-hat évvel ezelőtti iskola és a mai modern, — legalábbis a körülményekhez képest, — iskola között. Megvárom, míg Fejes Erzsi kifejti, hányszor volt alkalma meggyőződni a szenei iskola magas színvonaláról, leginkább vitatkozás közben, amikor megelégedéssel könyvelte el, hogy ő bizony erről, vagy arról sokkal többet tud, mint az a más iskolabeli. De még ezen is fennakad Rózsa: — Jó, ez is kell. De a gyakorlati szempont is fontos. Arra is kell hogy tanítson az iskola, hogyan éljünk, és hogy ne féljünk az újtól. Nem szabadna, hogy valaki közülünk pisz- licsáré dolgokon csússzon el a munkahelyén, vagy akár a főiskolán is. Itt megemlítem, hogy a szenei iskola úgyszólván egyedülálló kísérletet tett pár évvel ezelőtt. .4 tanulók mint nem kötelező tantárgyat, gépírást is tanulhatnak. Ma már ez nem kísérlet, de szinte követelmény a diákok részéről. Mondanom sem kell, mit jelent ez azoknak, akik az iskolából dolgozni mennek. Vége, már csak mesélgetünk egymásnak. .A csevegés, de inkább egy sokat érő viUná.; nevsz- ném, nem kötelezte őket semmire. Ha diákok londola- tait is vetettem papírra, és azokat rendszerint egy a- dag fenntartással szoktuk vizsgálni, az a vtl?ményeni, hogy mondtak egy-kf.’ dolgci, 'm- k-í, hog elgondolkoztasson bennünket. Nem vonom kétségbe, hogy ezek a szenei Itnyok, 1,. megtalálják, meg Is állják helyüket az életben. Ezzel a jő érzéssel távozom. Láttam a csehszlovákiai magya- értelmiség alapjait a huszonnégy „sokatmondi.-", aki . nemcsak néznek, de látnak, sőt gondolkodtak is. ;.a nem is akárhogyan. Ne tévesszük ők*' szem elő!. ZACSEK ERZSÉBE" Ezt a diákok nem szeretik. De milyen tanárt szeretnek? Nem vonom kétségbe, hogy a kérdésnek van értelme. — Van. Mert szinte minden diáknak, osztálynak, megvan a kedvenc tanára, még akkor is, ha feleléskor „vetélytársak“. Ideális tanár nincs, de például a mi osztályunk a három év alatt az osztályfőnök elvtárs- nön kívül megkedvelte a földrajz és biológia tanárt is. Lovas Márta kezdte, de már többen is fészkelődnek, mondani készülnek valamit. Visszatérek Márta „ideális“ tanárjához. Milyen is, vagy milyennek kellene lennie? — A tanárok, akiket kedvelünk, mindenekelőtt szigorúak és igazságosak. Kitűnően magyaráznak, nem könyv-stílusban, nem azt adják elő, ami a könyvben van, — mert ilyen tanárok is vannak, sőt, szinte bemagolják a könyv szövegét és azt az órán elszavalják — de azt, amit ő tud. Azt, amit olvasott, hallott, látott, mondjuk az íróról, országról, vagy legyen az bármi. — És közvetlen, csaknem jóbarátunk. Megmondhatják, hogy bizalmukkal még sohasem éltünk vissza. — Fontos az is, hogy sokat tanulhassunk tőlük. Mindnyájunk nevében szólok, amikor azt mondom, hogy osztályfőnökünk az, akinek sikerült a szívünkbe férkőznie és csak egy példán szeretném szemléltetni, mit jelent egy ilyen tanár a diákoknak: átvettük beszédmódját, mozdulatait, de nemcsak külső jellemvonásait; nézeteit, álláspontjait, gondolkodásmódját is, mert nem egyszer meggyőződhettünk arról, hogy azok egészségesek, hasonlók a miénkhez. Fejes Erzsiké, Szigeti Rózsa, Nagy Annuska, de szinte az e- gész osztály beleszól a vitába. Egymás szájából veszik ki a szót, őszintén beszélnek, és már-már az az érzésem, hogy túlságosan öregesen is, annyira érettnek találom nézeteiket. — Amit elmondtatok, az mind szép. De most már azt szeretném tudni, mit tennétek, ha ti ülnétek a katedra mögött? Sebők Ilonka: Elsősorban nevelném a diákot; a három év alatt igyekeznék rájönni, mit rejt, milyenek a képességei, milyen tantárgy iránt vonzódik leginkább, a legtöbbet hoznám leiszínre belőle, hogy aztán tav; O tn iu •j 0 ec < u. < TiO "21/% *< UI O UJ i/t oc —"'UI
