Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-12 / 19. szám
8 új ifjúság Kósa Ferencz Csoóri Sándor Sára Sándor Gyöniförű film a forradalom pirosáról Tavaly beszámoltunk róla lapunkban, hogy magyar-román-szlovák koprodukcióban filmet forgatnak a Dózsa György vezette foi-- radalomról. Most arról adhatunk számot, hogy az elkészült szélesvásznú, fekete-fehér filmet bemutatták Budapesten, s rövid időn belül csehszlovákiai filmszínházakban is műsorra tűzik az alkotást. A bemutató kapcsán megszólaltatjuk a remek film három szülőatyját; Kosa Ferenc rendezőt, aki Csoóri Sándorral együtt a forgatókönyvet is Irta, valamint Sára Sándor operatőrt. A Szikra moziban bemutatott film meg- rázóan szép alkotás, nem mindennapi munka. A forradalom pirosáról szól. Arról, hogy az igazi forradalmár nem enged gondolataiból és eszméiből egy tapodtat sem, hogy akár az életét is föláldozza a szabadság és a tisztaság oltárára. Kósa Ferenc, Csoóri Sándor és Sára Sándor lapunknak adott nyilatkozatukban külön kiemelték: örülnek, hogy a film a magyarok, románok és szlovákok közös munkája. Bebizonyosodott, hogy baráti összefogás képes lelkismeretes, követésre méltó munkára, s jólesik tudniok, hogy a film sok-sok nézőnek mondhatja el: a jövő útjain csakis együtt járhatunk, külön-külön szétforgácso- lódik az erőnk. Most pedig halljuk a három nagyszerű' művészt! Ki-ki egy-egy lényegesnek tartott közléssel járul hozzá ahhoz, hogy az Oj Ifjúság olvasói bepillanthassanak e nagyszerű alkotás gondolatvilágának néhány szférájába. KÓSA; Napról napra kell csinálni a forradalmat, mert különben eltűnik, elenyészik. Forradalmat nem lehet úgy csinálni, hogy ma egy kicsit szünetelünk, aztán holnap is meg a következő években, de azért mégiscsak lesz valahogyan. A forradalom lendületét napról napra kell élni; állandóan cselekedni kell, mert ez a cselekvés maga a forradalom, és ha ez nincs, nem újítja meg magát napról napra, akkor maga a forradalom sincs! Én forradalom alatt nem a történelem- könyvek különböző korszakait értem, hanem értem alatta az egész emberiség történelmének bármely olyan szakaszát, amikor az egyéni cselekvés és a társadalmi mozgás viszonylag közel kerül egymáshoz, és az egyénnek közvetlen alkalma nyílik formálnia a történelmet, a világot, amelyben él. Ogy hiszem, hogy egy embernek, egy személyiségnek emberhez méltó életet, szabadságot a társadalmi mozgáshoz való közvetlen kapcsolata tud csak biztosítani. A társadalmi mozgáson kívül rekedt cselekvés nem szabadíthatja föl az embert. Talán a ..forradalom“ kifejezés nem is egészen pontos, de én egészen világosan látom és érzem, hogy a szabadság valamilyen megközelítése, a szabadság megérése ebben a viszonylatban rejlik elsődlegesen és alapvetően: a személyiség és a történelem közvetlen kapcsolatában. Vannak korszakok, amikor • személyiség és a társadalmi mozgás csak áttételek után tud találkozni, a személyiség nem tudja megélni részét ebben a mozgásban, elszigetelődik, nem tudja átélni a saját szabadságát, a saját lehetőségeit. Ez a huszadik század nagy problémája világszerte. CSOÓRI; Az Olasz Televízió riportere interjút készített Ferivel és velem. Eldadogtuk neki, hogy Jeanne d’Arcot Európa-szerte ismerik, de Dózsa Györgyöt nem, s mi azt szeretnénk, ha kontinensünk legalább úgy ismerné ennek az embernek a sorsát — a- mely egy görög dráma —, mint a franciáét. Nekünk nincsenek leírt drámáink, de vannak megélt drámáink, és ez a Dózsa-féle a legnagyobbak közül való. Örömömre az Olasz Televízió riportere azt mondta: Uram. ne is hasonlítsa össze a kettőt. Jeanne d’Arc Dózsához képest egy hisztérika volt! Hallatlanul tetszett ez nekem, még akkor is, ha az olasznak nem volt igaza. De örültem, hogy ő mondta, hogy össze tudta hasonlítani Dózsát Jeanne d'Arckal. Tudta ezek szerint, mi előzte meg a tüzes trónt: Dózsa lemondott egy ragyogó lehetőségről, egy karierről; ö nem úgy lett a paraszháború vezére, hogy az elkezdett mozgalom öt sodorta vezérré! Ö a keresztes hadak vezére volt, és itt kezdődik az igazi dráma! Más egy helyzetért verekedni, és más egy megszerzett előnyről lemondani csak azért, hogy új minőség jöhessen létre. Dózsa olyan dologért küzdött, amely az akkori Európában képtelenségnek hatott. Mint a keresztes hadak vezére hatalmas karriert csinálhatott volna, akár pápa Is lehetett volne belőle, és mégis másokért, mégis másért szállt sikra! SARA: Én ebben a filmben arra törekedem, hogy azokat a gondolatokat, melyeket Kósa és Csoóri megfogalmazott, minél világosabban és egyértelműbben adjam vissza. Egyszerű és tiszta eszközökkel akartam egységessé tenni a filmet. Van egy furcsa dolog, amely — némi túlzással szólva — engem is meglep. A forgatás nehéz körülményeket, helyzeteket teremt. Itt a munka nem reggel nyolckor kezdődik, hanem mondjuk délután kettőkor vagy éjszaka háromkor. Nem mindig vannak ott, akikre számítottunk, hanem azok, akiket éppen meg lehet szerezni. Sokszor minden reménytelennek látszik, mindenki kétségbe van esve, nagy a pánik, mely nem kímél engem sem, de nekem bele kell néznem a kamerába, és az én feladatom az. hogy abban a kis téglalap alakú négyszögben rendet teremtsek a zűrzavarból. Jó látni, hogy a végeredmény mégis szép, mégis kibírható minőségű. Az ember elkezdi a forgatást, egy-két napig élénken élnek benne az elképzelések, nagyjából tudja is, mit akar csinálni. De ez a Dózsa-film hat hónapon át követelte meg a fegyelmet és figyelmet, hogy megmaradjon az a légkör, az a stílus, az a szemlélet, melyet elképzeltünk. •Akkor volt nehéz a dolog, amikor minden ellenünk szegült, amikor semmi sem stimmelt, é.s mégis dolgozni kellett, méghozzá úgy, hogy a mércének nem volt szabad lejjebb esnie. Értékeljem a filmet? De hiszen én már az újabb munkára készülök! •A fényképeket KOLÄR PÉTER készítette. BATTA GYÖRGY A liiseliliségi liultúra produlitiiiiia leliet-e európai szili (A THÄLIA SZINHÄZ NEGYEDIK. ROZSNYÓN MEGVALÓSÍTOTT BEMUTATÓJA ÜRÜGYÉN) Kezdjük egy idézettel: „Pármában, a 140. évadját ünneplő impozáns Teatro Regio rendkívüli igényes közönsége szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a kolozsvári Állami Magyar Opera vendégjátékát. A kolozsváriak Bartók Béla A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin című remekműveit mutatták be. Végre Bartók! című cikkében az II Resto del Carlino őszinte köszönetét mondott azért, hogy a pármai közönség megismerkedhetett Bartók zenéjével, elismeréssel írt Tözsér Júlia és Mátyá.s Jenő nagyszerű hangjáról, a Háry Béla vezényelte zenekarról, Szinberger Sándor kitűnő rendezéséről. A beszámoló az alábbi sorokkal zárult; Magas művészi színvonalú előadás élményében volt részünk, a két Bartók-mű egymás utáni bemutatója elbűvölő felfedezés volt. Az Unité hasoló elismeréssel írt. A Gazzetta di Parma az első előadás után alig néhány órával már közölte Gustavo Marches! tekintélyes olasz zenekritikus öthasábos elragadott beszámolóját.“ A kolozsvári Állami Magyar Opera a romániai magyarok társulata. Az olasz közönséget, amely talán a világ legszakértőbb operaközönsége, nem izgatta, hogy a vendégművészek kisebbségben élő magyarok. Elfogulatlanul néztek végig két produkciót, s mert az megnyerte a tetszésüket, elragadtatással nyilatkoztak róla. J6,j6, mondhatnánk: az erdélyi magyar színjátszásnak tradíciója van! Vágjunk rögtön vissza tényekkel: a kassai magyar színjátszásnak is van gazdag tekintélyes múltú hagyománya. Említsük meg, századszor talán: itt mutatták be elsőként a Bánk bánt, s az akkori előadásnak nem kisebb színész-ős volt az egyik szereplője, mint egy Latabár nevű művész, akit azután egész dinasztia követett. Beke Sándornak, a kassai Thália igazgatójának és rendezőjének világosan megfogalmazott, mindenki számára roppant érthető célja van- olyan művészi szintű előadásokat produkálni, amelyek elbírják a legszigorúbb kritikusi mércét is. Ha Beke Rozsnyón vagy Pármában szerepel majd színészeivel, senki sem érdeklődik afelől, milyenek a lehetőségei, hányszor próbál hetente és kikkel erősíti meg gárdáját. A közönséget maga a produkció érdekli csupán. Minthogy mi, csehszlovákiai magyarok, anyanyelvűnk megőrzőjének és ápolójának, legspontánabb önkifejezési eszközünknek tekintjük a két színházunkat, új.ságjainkat, könyveinket, duplán szurkolunk mindenért, ami új, ami igényes program vállalását hirdeti. A végeredmény azonban a mi számunkra is a beavatatlan olaszéval azonosul: ha nem tudunk megjavulni és minőségi fejlődést bizonyítani, ha lemaradunk, az egyetlen, legemberibb emlő is kicsúszik szájainkból; az anyanyelvű kultúra. 2. A pármai újságírót ugyan nem izgatja, hogyan jutott el egy kisebbségi intézmény európai színvonalra — bennünket azonban igen. Ebben az írásban tulajdonképpen a negyedik Thália-bemutató ürügyén hangzik el minden, de azért szóljunk az előzményekről is. / Észrevétlenül gördültek be a KN jelzésű bútorszállítök Kassára, észrevétlenül telepítették át a technikusok a kellékeket, a színfalakat, a különféle segédeszközöket űj rendeltetési helyükre. A kassai utcákon húsz-harminc új arccal többet fedezhetett fel az őslakos. Megkezdődtek az első olvasópróbák, hol itt, hol ott, hol amott, kigördült az autóbusz az első tájolásra, befutottak az első levelek, az első telefonok a színház irodájába. Megindult egy új gépezet. Ne boncolgassuk, milyen körülmények között, és ne firtassuk, Szlovákia mely társulata van még hasonló erkölcsi és anyagi helyzetben, örüljünk, hogy az SzSzK kormánya pozitívan viszonyult az új színházhoz, hogy számos lelkes és odaadó ember témogatta az ügyei. De azért jegyezzük meg: a Rettenetes szülőket három különböző városban próbálták a színészek; Nagykaposon, Kassán és Rozsnyón. Az olvasópróba Is másutt folyt, a színpadi is. Nem voltam a függöny felgördülte előtt a színészek között a színpadon. De tudom, hogy mindennek tudatában, ezerszer izga- tottabban szurkoltak a sikerért. 3. Cocteau darabja öt szereplői foglalkoztat; egy inzulinon élő, túlérzékeny, hisztérikus kitörésekre is hajló anyát, aki növekvő egyszem fiacskájára pazarolja azt a sze- retetet is, amely — normális körülmények között — az apának járna. A fiú, a huszonkét éves egyke ebben az atmoszférában nő fel, a világot eléggé furcsa színekben látja, de az első nagy szerelmi élménye realitással tölti meg fiatal szívét. A férj és apa klasszikus papucshős a ravaszabbik fajtából; látszatra papucs ugyan, de időnként huszonöt éves szeretője ágyán melegszik, és ilyenkor megfeledkezik a cirkuszi bődét idéző lakásról, vagy ha úgy tetszik, otthonról. A huszonöt éves szerető lelke mélyén tiszta és emberséges, nem zuhant még a mocsár mélyére, a külső körülmények hatására alakult — elsősorban — így az élete. Az ötödik szereplő, a sógornő, a beteges anya lánytestvére pártában várja, mit tartogat számára a jövő, és titokban azt reméli, hogy sógora mégiscsak ráragyogtatja napját. A dolog pikantériája ugyanis, hogy a sógornő annakidején a férj jegyese volt. de az utolsó pillanatban felbomlott a házassággal kecsegtető jegyes! kapcsolat. Tudnunk kell azonban, hogy Leónie még mindig szerelmes Georgesbe. Mit láttunk? Először is; egy remek, magas színvonalú, komoly produkciót, amely — nem mindennapi cselekménye és témája dacára — a közönség tetszését is elnyerte. Egytől egyig kiváló alakításoknak tapsolhattunk. Túlságosan igazságtalan lennék, ha külön kiemelnék valakit, pedig a szereplők között „vadonatúj" felfedezettje is akadt a szakmának: Kövesd! Szabó Marika, akinek ez volt első igazi bemutatója, mégis lépést tudott tartani a többiekkel, nagyszerűen megállta a helyét. Ügy érzem. Gombos Honának alkatilag is megfelelt Yvonne szerepe. Vékony, hosszú termete és szőke haja fizikailag is szinkronba került a mondandóval. Gyurkovics Mihály a körmönfont, ravasz férfi és a szende, minden kitöréssel szemben kapituláló George, valamint Szabó Rózsi, az emberségre törekvő, de ugyanakkor saját érdekeit is sikerre vivő vénlány, rendezői telitalálat. Ki hitte volna, hogy éppen ebben a Cocteau- darabban derül ki; ilyen feladat megoldására is alkalmasak? Ogy vélem, ez mindkettőjük önbizalmának is jót tesz. Csendes László játszotta Michelt, az egyszem fiúgyermeket. Csendest mindig is tehetséges művésznek tartottuk, és örültünk, hogy most is igazolta bizalmunkat. Végül Várady Béla véleményének is helyet adnék: Élénken figyeltem a darabot, a bemutatón láttam először. Olyan sodró volt a játék, annyira lekötött a cselekmény, hogy nem jutott időm a rutin vagy a rutintalanság jeleit keresni a kollégáimon! * * « Adjuk közre a színlapot: Jean Coocteau Rettenetes szülők című darabját 1970. április huszonötödikén Rozsnyón mutatta be a kassai Thália Színház. Yvonne Gombos Ilona Léonie Szabó Rózsi Madeleine Kövesd! Szabó Mária Georges Gyurkovics Mihály Michel Csendes László Díszlet- és jelmeztervek: Platzner Tibor, segédrendező Lengyel Ferenc volt. Az előadást Beke Sándor rendezte. (batta) Gombos Ilona játszotta Yvonne szerepéi
