Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-05 / 18. szám
á A ^ ^ 9. A MÖHELYTÖL A MŰTEREMIG Sokan, sok srempontböl elemezték mér alkotó tevékenységét, különös, meredek IvelésO, de azért nem töretlen életútját, azonban Munkácsy Mihály emberi-művészi egyénisége túlságosan sokrétű, pályafutása túl. ságosan kanyargó volt, és ezért nehezen tűri az akadémikus megállapítások szűk négyzeteit. Amit azonban most, amikor halálának hetvenedik évfordu- löja alkalmából Idézzük emlékét, fenntartás nélkül elfogadhatunk, az Cyka Károly megállapítása: „Az e heves vérmérsék, amelyet magával vitt Magyarországból t’árizsba, végigkíséri egész réstől munkásságát... Előző rövid bécsi, müncheni, düsseldorfi tartózkodása nem nagy hatással volt reá, mert ami benne a legjobb, azt nem onnan, hanem önmagából merítette." Valóban — a Rózsehordó nö végtelen kimerültségét, a Kö- pülö asszony robottól szikár termetét, a Slralomház élesen, drámaian reménytelen paraszt- figuráit csak az a magyar művész Ismerhette, aki nem a polgári Jólét páholyából figyelte az urak Magyarországának fáradt nyomorgóit, hanem érezte életük borzalmas terhelt. Csak a véletlennek köszönhető, hogy találkozott első pártfogójával, Szamossy Elek ván- dorfestövel, aki felismerte tehetségét, maga mellé vette és tanította. Első képét, a Levél- olvasást, megmutatta Ligeti Antalnak és Than Mórnak, és ezek segítsége Jelentette számára a viszonylag kedvező pályakezdés lehetőségét. Ezt követték további alkotásai: a Regélő honvéd, a Hús. véti locsolás, a Búaulö betyár, majd 1887-ben az első nagy sikert jelentő Vihar a pusztán es végül 1869-ben s Slralomház. amely a párizsi Szalonban a- ranyérmet nyer. Hírnév... siker pénz... a képet egy amerikai műgyűjtő veszi meg nagyon magas áron, de Munkácsy megriad a sikertől. A siralomház után két évvel készül el a Tépéscsl- nálők, amely érleltebb alkotás, de az elismerés elmarad. 1871- ben végleg Párizsba költözik. 0« az erős kritikai hang a Zálogház című művével meg- arünik és már csak egyetlenegyszer, a Sztrájk című alkotásában, jelentkezik. Élményanyaga fakul, a kritika támadásaitól megriad. és amikor 1874-ben feleségül vesz] De Marches báró özvegyét, talán megfeledkezik az egykori Lieb Mihály asztalosihaa kűny- nyektöl maszatos arcáről, enged a nagyravágyó asszony kívánságának. eltávolodik régi témái- től, hátat fordít a kritikai realizmusnak, és ekkori alkotásaiban — Milton, Krisztus Pilátus előtt, Golgotha — az eklektikus felfogás érvényesül. Bevallom: itt szeretném befejezni, mert ami ez után következett, azt már csak a műkereskedőknek szánta, az arisztokrácia és a nagypolgárság igényeit kielégítő szobabelsőket festett, nagy vagyont gyűjtött, palotát építtetett, amely a párizsi társadalmi élet központja volt. és bár hatalmas tehetsége átüt a colpachi nyaraló In- térieurjeit megörökítő érzelgős képeken is, valóban nagyot már csak mint arcképfestő alkotott (Muffos arckép. Liszt, Haynald). Utolsó alkotása a Honfoglalás és az Ecce Homo után a munkásmozgalmi tárgyú Sztrájk. Ez volt a Mukácsy-életmű zárökö. V# és talán egy kicsit bocsánatkérés is azoktól, akiket a csillogó pompa miatt elhagyott. Hetven évvel ezelőtt. 1900. május 1-én örökre lezárult a szem, amely annyit látott, örökre megdermedt a kéz, a- meiy annyit alkotott. A késő ütőd tisztelettel hajlik meg emléke előtt. Péterfi Gyula Szlovákia Gyermek- és Ifjű- aágl Servezetel Társulásának lapja • Megjelenik minden kedden 9 Kiadja a SMENA kiadöválallata 9 Szerkesztő ség és adminlsztráclö Brstl- siava, Praéská 9 Telefon: 48.6- 41-4.6. Postaflők 30 9 Főszerkesztő: dr. STRAfSZER GYÖRGY, főszerkesztőhelvettes ás kultüre: TÖTH ELEMÉR. A riportrovet vezetője: PALA- GYI LAJOS. Riporterek: ZA- CSEK ERZSÉBET. RESZELI FERENC, NÉMETH ISTVÁN, ke- let-szlováklel szerkesztő és sportrovetvezető BATTA GYÖRGY, A melléklet rovatvezetője: HORVATH RUDOLF. Nyomja: Západoslovenaké tla- ílame 01 9 Előfizetési dt| egész évre 52.— Kés. fél évre 26.— Kíe, negyedévre 13.— KSe 9 Terjeszti i Poete Hlr- lepizotgátite, előfizethető minden postekázbesftönél vagy postahivatalnál Kéziratokat nem őrzOnk meo és nem küldünk vissza 9 A lapot külföldre t PNS Ottredni expe- dfclB tlaíe, Bratislava. Gott- waldovo nám í. 48 útján lehet megrendelni. „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát“ Juraj Varholík elvtárs, a Gyermek- és Ifjúsági Szövetség Össz-szövetségi Tanácsa elnökének felszólalásából a SZSZISZ alakuló konferenciáján. Szlovákiában ma alakul meg a Szocialista Ifjúsági Szövetség. Minden újszülött az első pillanattól kezdve küzd a saját létéért. Ha egészséges, a szülei gondoskodnak róla, hogy fejlődjön, nőjön, hogy jó- emberi tulajdonságokat sajátítson el, hogy a csecsemőből egészséges ember váljék. Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy a CSISZ nem reagált minden esetben kellő rugalmassággal a felmerülő problémákra, így az utóbbi években egész sor megoldatlan probléma halmozódott fel. E problémák megoldására 1968 januárjában nagy lehetőség nyílott. Nyíltan leszögezhetjük, hogy 1968 januárját a fiatalok többsége őszinte szívvel fogadta, és leghöbb vágya az volt, hogy az ifjúsági szervezet igazán a fiataloké legyen. A társadalmi fejlődés későbbi folyamatában azonban nem kívánt törés következett be. Nem kevesebbről volt szó, mint a szocialista társadalmi rendszer jellegének a megváltoztatásáról. Ebben a bonyolult folyamatban az ifjúsági szervezetet több irányból is támadták. Vajon miért tudták a jobboldali opportunista és szocialistaellenes elemek viszonylag könnyen szétverni az egységes ifjúsági szervezetet? Igaz, a CSISZ-nek voltak gyengéi, hibái, de ezeket orvosolni kellett volna. Am orvosai a gyógyítás helyett a másvilágra küldték. .Annak ellenére, hogy az egységes Ifjúsági szervezet szétverése a szervezeten kívül álló jobboldali e- lemek érdeme, a tárgyilagosság kedvéért teljesen őszintén és nyíltan meg kell mondani, é- lenjáró tisztviselői jóvoltából a CSISZ KB maga is nem kis mértékben elősegítette a bomlást. Azt is meg kell mondani, hogy a szétverés folyamatában Robert Harenöár a trójai lő szerepét töltötte be. Mi ebből a tanulság? Többek között az, hogy a funkciókba a lépcsözet minden fokán olyan embereket kell választani, akik egyénisége ösz- szeforrt a szocializmus elveivel, a munkásosztályhoz való hűséggel, a marxizmus-leniniz- mus eszméivel. Egy másik tanulság pedig, hogy a Szocialista Ifjúsági Szövetség az alapszabályzattban foganatosítottakkal egyetemben, széles körű, vonzó érdektevékenységet fejtsen ki, Így minden tagja megtalálja személyes érvényesülését, A múltban vita folyt arról, hogy mi a haladás, kik a képviselői és kik valósítják meg. A múlt század közepén Marx Károly világosan megmagyarázta, hogy a haladás képviselője a munkásosztály, és az ő élenjárója a kommunista párt. Sajnos, ezt a közelmúltban kiforgattuk, ósdi felfogásnak minősítettük vagy pedig erről a valóságról titokzatosan hallgattunk. Megtagadtuk a kommunista párt vezető szerepét. Az ideológiai neivelés terén nem kis adósságot kell tör- lesztenünk. Meg kell a fiatalokkal értetnünk, hogy kik a barátaink és ki az ellenségünk. Tudatában vagyunk annak is, hogy nem minden fiatal értette meg augusztus 21-e jelentőségét. Kézzelfogható bizonyítékok alapján kell rámutatni arra, hogy szövetségeseink önzetlen internacionalista segítségnyújtásáról volt sző. Továbbá szükséges a fiatalok nagyobb számú képviselete az állami szervekben. És fez csupán a fiatalok érdeke vagy az egész társadalomé is? A fiatalok képviselete az állami szervekben csak az egyik dolog. Arról van szó, hogy hasonlóan, mint a többi szocialista országban, legyen az államunknak is koncepciója a fiatalokkal való munka terén. Nem elegendő csupán az ifjúsági minisztérium. Az elmondottak tényekkel a- látámasztott valóságból kiinduló elképzelések, és kizárólag a SZISZ szerveinek a munkáján múlik, hogy milyen mértékben sikerül a megvalósításuk. A mai konferenciával a gyermek- és ifjúsági mozgalom új korszaka kezdődik Szlovákiában. Ma egy új szervezet született, a Szocialista Ifjúsági Szövetség. Engedjétek meg, hogy ebből az alkalomból azt kívánjam, hogy az újszülött i- gaz emberré nőjön! Éljen a Szocialista Ifjúsági Szövetség! Szlovákia Szocialista Ifjúsági Szövetségének programnyilatkozata Szlovákia Szocialista Ifjúsági Szövetsége á Szlovák Szocialista Köztársaság egységes politikai, tömeg-, önkéntes és belsőleg differenciált gyermek- és ifjúsági szervezete. A SZSZISZ a fiatal nemzedék legöntudatosabb részének szervezete. Alkotó munkájának magva és hajtóereje a munkásfiatalság. Tevékenységében a legnagyobb figyelmet az ideológiai munkának, az ifjúság politikai érettsége és osztályöntudata fejlesztésének szenteli. Szerves és alkotó eleme az országos gyermek- és ifjúsági szervezetnek — a Csehszlovák Szocialista Ujú- -sági Szövetségnek, melynek előkészítő bizottsága a Csehszlovák Gyermek- és Ifjúsági Szervezetek Szövetségi Tanácsa. A SZSZISZ elismeri és támogatja a vezető erőt társadalmunkban — a CSKP-t, és annak közvetlen irányítása mellett működik. ,A SZSZISZ tevékenységének fő célja, hogy megnyerje a leányokat és a fiúkat a szocializmus építésében való aktív részvételre a CSKP politikájának szellemében. A SZSZISZ a fiatalságot a munkához való helyes hozzáálláshoz vezeti, ami elsőrangú életszükséglet, az emberiség jólétének és boldogságának forrása a szocialista társadalomban. Szlovákia Szocialista Ifjúsági Szövetsége büszkén áll ki a csehszlovákiai haladó gyermek-, ifjúsági és munkásmozgalom forradalmi hagyományai mellett. Ezeket a hagyományokat továbbra is alkotó módon fogja értékesíteni. A SZSZISZ a Nemzeti Front tagja, s mint ilyen, aktívan részt vesz minden haladó erő és szemlélet egységesítésében és, társadalmunk egységének megerősítésében. Irányított működésében a demokratikus centralizmus elveit hathatósan érvényesíti. Legfőbb tevékenységét — a fiúk és lányok nevelését a marxi-lenini ideológia szellemében fejleszti: szocialista hazafiságra, nemzeti büszkeségre és proletár Internacionalizmusra neveli őket. A lenini nemzeti politika elveinek szellemében szorgalmazza a kölcsönös egység megerősítését a cseh és szlovák fiatalok, valamint a Szlovákiában élő egyéb nemzetiségi csoportok között. Megszilárdítja a barátságot a szocialista országok testvérszervezeteivel, elsősorban a Lenini Komszomol- lal, és együttműködik a haladó gyermek- és ifjúsági szervezetekkel az egész világon. A társadalom fejlődése törvényszerűségének ismeretével, a lányok és fiúk pszichológiájának figyelembevételével, a konvenciómentes, vonzó munkásformákkal és módszerekkel, valamint a változatos és hatékony tevékenységgel a munkahelyen, mind a tanulmányok, mind a szabad idő közepette, befolyását a szervezeten kívüli ^ ifjúságra is kiterjeszti. Az egyes sportszervezetekkel,, p r ‘ az iskolaUgyi közegekkel, a .népi közigazgatási szervekkel és további intézményekkel karöltve, megalkotja a mindennapi testnevelés, sport és turisztikai tevékenység feltételeit. Társadalmunk a tudományos-technikai fejlődés dinamikus forradalmának korszakát éli. A SZSZISZ tehát a leányokat és fiúkat a technika terén elért legújabb eredmények megismerésére ösztönzi. ’ A SZSZISZ tevékenységének konkrét programját a CSKP, az SZIKP. a Gyermek- és Ifjúsági Szervezetek Szövetségi Tanácsa és a SZSZISZ Központi Bizottsága határozatai alkotják. A gyermek- és ifjúsági mozgalom keretén belül ezek megvalósítását tekinti tegfontosabb íeladtának. Teljesítéséért latba veti mindenWfjú erejét, józan gondolkodását és alkotóképességét. A SZSZISZ HATÄROZATHOZÖ KONFERENCIÁJA BRATISLAVA, 1970. IV. 24—25. Egy országos értekezlet hangulatát, légkörét teljességében nehéz feleleveníteni, mindegyik küldött sem tud felszólalni, nem lehet mindnyájukat bemutatni, de talán néhányuk megszólaltatása is közel tudja hozni mindazt, amiről 1970. április 24- 25-én szó volt a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában. A lapunk ne- •vében négy kérdéssel fordultunk a konferencia néhány résztvevőjéhez. Az alábbiakban közöljük a kérdéseket, és a mostani, valamint a következő számunkban pedig a válaszokat. 1. Az egységesítési folyamat a mai közgyűléssel bár nem fejeződött be, de mindenképpen a végéhez közeledik. Milyen érzésekkel fogadta a fiatalság, hogyan hatott ez a folyamat a fiatalokra, illetve az alapszervezetek munkájára? 2. Egyénileg milyen érzés volt részt venni a Szlovákiai Szocialista Ifjúsági Szövetség alakuló közgyűlésén? 3. Hogyan képzelik el az elkövetkező időszak munkáját, illetve mit várnak az új Szövetség megalakulásától? 4. Mit gondolnak, megtalálja-e — és ha igen, miképpen — a helyét a magyar Ifjúság az új szprvezetberu? szamomra felemelő érzés volt Bencsok László technikus a közgyűlésen a lévai járás fiataljait képviselte. 1. Nálunk a lévai járásban, ahol a járás nagy része mezőgazdasági jellegű, a fiatalság a STRETA nevű szervezetbe tömörült. De a szervezetek felosztásánál elég rosszul jött ki, hogy kiváltak a középiskolások. Így kivált a falusi Ifjűsági szervezetekből és Ifjúsági klubokból az a réteg, amely vezetője. Irányítója volt a magyar ifjűsági -kluboknak. Amikor ismét megkezdtük az egységesítést, sok minden magától értetődően rendbe jött, és ezért maguk a fiatalok is helyeselték az egységesítési folyamatot. 2. Számomra felemelő érzés volt, hogy én is képviselhetem járásunk fiataljait a közgyűlésen. 3. Az utolsó Időszakban visszaesett az Ifjúsági klubok munkája, de remélem, hogy ezután már a tettek időszaka következik. 4. Arról, hogy megtalálja-e a magyar fiatalság a maga helyét az új szervezetben, előre nyilatkozni nagyon nehéz. Mindenképpen szükséges, hogy a járási szervezetek mellett a- lakuljanak meg a nemzetiség! tanácsok, végezzenek elmélyült koordináló munkát, lássák el a helyi szervezeteket használható metodikai tanácsokkal és hogy a járásokon legye nek magyar nemzetiségű funkcionáriusok. Ebben az esetben ugyanis minden aggály nélkül sajátjuknak tekinthetnék és tekinthetik majd a magyar fiatalok a szervezetet és a munka is eredmén.yes lesz. Meg vagyok’róla győződve, hogyha megkapják fiataljaink a megfelelő támogatást, örömmel vesznek részt a szövetség munkájában és ez mindnyájunk hasznára válik. MEGTAIÄLJAK A HELYÜKET A SZERVEZETBEN Balogh Mária, Diőszeg. Az országos alakuló közgyűlésen a galántai járás ifjúsági szervezeteit képviselte. 1. Minden faluban, de még a kisvárosokban is, csak egy ifjúsági szervezet tud eredményes munkát kifejteni. Ez érthető, hiszen ha a községek, kisvárosok fiatalságát szétforgácsoljuk. az erejüket is szétforgácsoltuk! Amikor újra szóba jött az egységes ifjúsági szervezet kérdése, nagyon örültek nálunk a fiatalok. Eddig csak széthúzás, meg nem értés uralkodott közöttünk. A fiatalok szinte az első pillanattól meg voltak győződve, hogy az egységes ifjúsági szövetség megalakulásával fellendül a szervezeti élet és ezen belül a mi helyi szervezetünk munkája is. 2. Eddig még nem vettem részt soha ilyen nagy országos értekezleten, és talán egy kissé elfogődott is vagyok, de elmondhatom, hogy számomra nagy élmény volt jelen lenni az értekezleten, találkozni sok-sok fiatallal, beszélni, szórakozni velük, hallani, figyelni a nézeteiket. Mindenképpen kellemes érzésekkel távozom az alakuló közgyűlésről. 3. Az új szövetség megalakulásától az egységesítést vártuk. Most, amikor hazatérek, még a hét folyamán összehívjuk a tagokat. Beszámolok mindarról, amit hallottam, láttam, és megbeszéljük, hogy az elkövetkező időszakban mihez is kezdünk. 4. Erről én eddig nem gondolkoztam, de meg vagyok róla győződve, hogy a magyar fiatalok is megtalálják helyüket a szervezetben. Diószegen most kezdjük építeni a klubot. Azt szeretném, ha a fiatalok részt vennének az építkezésben, később pedig második otthonuknak tekintenék és ott töltenék szabad idejük nagy részét. NAGYOBB TÁMOGATÁST, MINT EDDIG Andrássy Sándor mérnök a Szlovákiai Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága elnökségének tagja. Az alakuló közgyűlésen a du- naszerdahelyi járást képviselte. 1. Az, hogy felosztották az egykori ifjúsági szövetséget, csak formailag hatott a falu fiatalságára. Továbbra is úgy működtek, mint addig, csak éppen több lett a hiányosság: problémák voltak a regisztrálás és az i- gazolványok körül. A fiatalság végül is megelégelte a dolgot. Amikor újra felmerült az egységes szervezet kérdése, csak üdvözölték, mert rendszeres, folyamatos munkát vártak tőle. 2. Én mái alig vártam, hogy eljöjjön ez a nap, hiszen nagyon sokat tárgyaltunk róla. Többször kijelöltük a terminust, a szervezők kétszer is biztosítottak mindent, és végül mégis elhalasztottuk. Közben azonban még ez is hátráltatta a munkát, még mindig nem indulhatott meg a tágok toborzása, számbavétele... Szóval nagy örömmel jöttem a közgyűlésre, és most örülök, hogy utána vagyunk! 3. Az új szövetségtől azt várom, hogy sokkalta nagyobb teret biztosítson a fiatalok számára, és minden fiatal megtalálja benne a maga helyét Véleményem szerint fel kell használni a régi egységes szervezet tapasztalatait és a közelmúlt tagolt szervezet néhány vívmányát, és akkor jó eredményeket fogunk elérni. 4. Bízom benne, hogy a magyar fiatalság számára az új szövetség több lehetőséget fog biztosítani, és a szövetségen belül kulturális és társadalmi vonalon is elég tér lesz a számukra. Az eddiginél azonban nagyobb támogatást kellene kapnunk a köz- pónti bizottságtól.