Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-09 / 1. szám
* KIPORT PALÄGYI LAJOS a meg nem született gyermekekről II. A nevelőintézetben kapott cím: tipikus falusi porta a külvárosban. Jobb sorsra érdemesUlt, földbe görnyedt parasztház, az udvaron mindenféle lim-lom. Látszik, hogy hiányzik a gondos gazda keze. Kopogtatásomra egy megállapíthatatlan korú, de eléggé elnyűtt nő nyit ajtót, sejtelmes mosoly kíséretében. A mosolyt később fagyos tekintet váltja fel, nyilván félreértette jövetelem célját. — Nézze fiatalember, túlságosan fiatal még ahhoz, hogy ezeket a dolgokat megértse — próbált kitérni az egyenes válasz elől. Az ember egy bizonyos korban már szívesen hallja, ha fiatalnak tekintik, ezúttal azonban nem nagyon örültem neki. Nem volt időm, hogy ezen töprengjek, mert így folytatta: — Tudom, hogy meglepődik, de higgye el, semmi sem fűz a két gyerekhez. Ha tehetném, akkor sem szívesen venném őket magamhoz. Ebben a helyzetben pedig az öreg velük együtt kirúgna az utcára. Az öreg, a ház ura, idősebb férfi, titokzatos jövedelmi forrással, a szóban forgó nővel furcsa életközösségben él. — Jó helyen vannak ott, ahol vannak — tette később hozzá. E z nyilvánvaló — gondoltam magamban. .Az állam messzemenően gondoskodik az árva és elhagyott gyermekekről. Az intézetek minden tekintetben nagyon jól vannak felszerelve. Csakhogy milyen jogon várja el egy életerős ember, hogy gyermekeiről a társadalom gondoskodjék? A nyelvemen volt, hogy a fejére olvasom, azért az intézet sem tökéletes. Valamit semmi esetre sem próbálhat; a szülői szeretetet, a szülői ház melegét. De láttam, hogy ennek semmi értelme, szavaim süket fülekre találnának. Ezért inkább tovább faggattam: — Mondja kérem, nyilván, rögtön sejthette, hogy sem az egyik, sem a másik apa nem vállalja teljes mértékben a felelősséget, s viszonyuk sohasem vezethet házassághoz. Akkor miért nem gondolkodott idejében? Lehetett volna segíteni... Elértette a célzást. — A mai eszemmel már én is okosabb lettem volna. Ne féljen, most már ilyesmi nem fordulhat elő. — És ha...? — Ami azt illeti, időnként beüt a balhé. Szerencsére nagyszerű alibim van, és a bizottság habozás nélkül beleegyezik a műtétbe. A „tettesek" pedig szintén habozás nélkül fedezik a költséget. Ezt olyan hangnemben mondta, mint aki törzsvendég az AB bizottságnál. S a jelek szerint valóban az. A riporter most nem tudja: sirjon-e vagy örüljön. Ha az intézésién nevelt két fiú sorsára gondol, akkor legszívesebben ugrándozna örömében, hogy az előtte álló, feltehetően gyér szellemi és érzelmi világgal megáldott nőnek is „megjött az esze“. Persze ez csekély vigasz, mert a hozzá hasonló személyektől semmiféle bizottság sem óvja a társadalmat. — Mondja, kérem, nem vágyott még sohasem meleg családi otthon után? — kérdeztem, mire mindvégig komor arca ezúttal egy kissé meglágyult. Sőt, hangos nevetésbe kezdett. — Meleg családi otthon, meleg családi otthon... — ismételgette a nem szűnő nevetés közben. — Mondja, maga tényleg olyan naiv, vagy csak tetteti magát. Manapság meleg családi otthonról, családi boldogságról beszélni... Persze maga még fiatal, meg sem kell magát erőltetnie, hogy minden ujjára nőt kapjon. De én sem vagyok fából, és egy kis boldogságra nekem Is jogom van. Mindjárt tudtam, hányadán állunk. Ez lenne hát az ő életfilozófiája, ez lenne hát szerinte a boldogság. G ondoltam, felkeresem a munkaadóját, aztán rádöbbentem, hogy erre semmi szükség. Ügy sem mondanának többet és jobbat. Véleményem szerint pusztán azért dolgozik, hogy szükség esetén a törvény előtt igazolva legyen. Szerencsére azóta törvény az ilyen fonákságnak is végére jár. (Folytatása következik) „Küzdeni, bukni, megint új hittel, szállni a harcba, nem lankadni soha, s hinni míg érez a szív. Emberi példa gyanánt így kellene élni!" Hajnal Gábor H armincnégy fiatal büszkébben jár az utcán, mint eddig. Sokkal büszkébben, mert hiszen fél év múlva talán övék lesz a világ, életükben új fejezet kezdődik. Ennek előhírnökei az apró kis zöld szalagok SPSS KG jelzéssel. A losonci építőipari középiskola IV. B. osztályos diákjai december 20-án tartották szalagavatójukat. Különös érzéssel, — kíváncsian azokra, akiknek sikerült bekerülntök Szlovákia egyetlen magyar tannyelvű építészeti középiskolájába — vettem részt az ünnepélyen. Persze a hangsúly nem a bekerülésen, hanem azon van, hogy a 34 diák három és fél évi küszködés után itt van és ha minden jól megy, akkor a csehszlovákiai magyar szakemberek száma 1970 júliusában 34-ei gyarapszik. Hogy ez a szám mit jelent, azt majd csak azután fejtem ki, ha mindnyájan leérettségiztek már. Még fejükbe szállna a dicsőség... De visszatérek a „küszködéshez“. A „felavatottak“ azt mondták, nehéz az iskola, a lányok, hogy nem lányoknak való, meg ilyesmiket. De ne gondoljátok, hogy máshol könnyebb. Többre akartátok vinni, mint szüléitek? Igen, Eddig sikerült. És mi értékesebb számotokra: az, ha fiatalabb testvéretekkel, vagy édesapátokkal szemben nyertek játszmát? A győzelem mindig jobban ízlik, ha tudHogy mire gondolok? Milyen kérdést húzok majd ki az érettségin konslrukclóból... Szalagavató Most nézzetek! Bár Így lenne ez a katedrán is! Én és' a& osztályfőnök elvtárs és nem fordítva... juk, hogy azt velünk egyenrangú, illetve erősebb egyén felett aratjuk. Szükséges, hogy erre saját magatok is rájöjjetek. Addig nem árt, ha azt hiszitek, az iskola valóban nehéz... De a ház még tető nélkül áll, — hogy a ti terminológiátokkal éljek — és kár lenne, a sok értékért, ami benne van, ha beázna .........Nem elég...“ Ugye emlékeztek a szalagavatói ünnepi műsor egyetlen számára? Minden mondata nagy igazság és aki a vers szerint rendezi be majd életét, nem éri csalódás. N em először írok a losonci építőipari iskoláról; ismertem az épületet, a helyet, ahol ez év szeptemberéig a diákotthon volt. Kevés tanár, nevelő, diák tudna összhangot teremteni olyan környezetben, mint az volt. De mi volt, már nincs... Az iskola diákjai már az új Internátusbán laknak. Habár az Is még csak provizórium, több a semminél, mert az eredeti majdcsaknem az volt. Ott voltam tanúja a szalagavató előtti sürgés-forgásnak, amit be nem avatottak nyugodtan világraszóló lakodalmi készülődésnek vélhettek. — A ruhám, a frizurám, jaj, vége a harisnyámnak, mi is kell még? Mást bizony nem hallottam tőlük. Nem is tudom, mi lett volna, ha nem három, de az egész osztály lányai ott készülődlek volna .. Aztán elérkezett a nagy pillanat, a diákhimnusz. az ünnepélyes bevonulás, az osztályfőnök szívélyes szavai — rajta nem látszott izgalomnak nyoma, pedig élete első osztályát viszi majd az érettségi asztalhoz — a nagy megilletödés, amikor a jelenlevő anyukák is csak „férfierövel“ tudták visszatartani könnyeiket ~ ha sikerült, — egy pillanat — és máris „feszít“ az első zöldszalagos lány. Büszkén, a többiek is ilyenek; talán a zöld szalag tenné ezt, dehát milyen legyen ilyenkor az ember? A karácsonyfa a 34 pici gyertyával is újszerű volt. Nem tudom, van-e tradíciója Losoncon és mit akart jelképezni, mindenesetre beleihet az ünnepi est szép, romantikus hangulatába. És a lányok. ízléses, csodálatos ruháikban! Költők bizonyára ihletet merítettek volna belőlük; én csak egyszerűen azt mondom: fantasztikus. Mindnyájan helytálltak volna bármily szépségversenyen. Nemcsak ez tetszett. A műsor is, meg a humorérzék, amellyel kifigurázták egymást, tanáraikat, tantárgyaikat. Pedig ez nem Is építészeti jellegű témakör... lovákia-szerte találkoztunk velük: Komárom, ögyalla, Érsekújvár, Királyhelmec, Dunaszer- dahely, Léva, mintha csak minden magyarlakta város és falu képviseltette volna magát a IV. B- ben. Még nem tudni, az érettségi után vIsszatérnek-e oda, ahol a nyári szünidőt, karácsonyt, húsvétot és más ünnepeket szokták tölteni — szülővárosukba. Bárhová kerültök is, úgy dolgozzatok, hogy osztályfőnökötök szalagavatói beszéde emlékét ne érje csorba és hogy bármikor bátran tanáraitok szemébe nézhessetek. Zácsek Erzsébet Jubilált az igazgatóhelyettes elvtárs is: Tíz évvel ezelőtt az ő mellére tűzték a zöld szalagot Csak sokkal kisebbet, mint a képen látható Foto; Kolbányi Zoltán úl ifjúság 3 UNALMAS TÉLI ESTÉK — SZÜRKE NAPOK A falusi fiatalok gyakran felteszik a kérdést: mihez kezdjenek a téli hónapokban? Hogyan üssék agyon az időt az unalmas téli estéken? Persze, nem közömbös, hogyan töltik el azt az időt. A leghasznosabb időtöltés a könyv. Bocsánat a kifejezésért — nem akarok senkit megsérteni — de azért a falusi fiatalokra ráfér egy kis olvasás. Ne úgy tekintsenek csupán a könyvre, mint a művelődés, a tanulás eszközére, hanem tekintsék szórakozásnak. S a jó könyv valóban kellemes felüdülést és élményt nyújt. Elsősorban azért ajánlom a könyvet, mert ehhez mindenki könnyen hozzájuthat és hadd tegyem hozzá: mindennél többet ér. Természetesen könyvvel nem tölthetjük ki maradéktalanul a falusi fiatalok életét. De azt sem lehet ráfogni még a legkisebb falura sem, hogy ott nincs szórakozási lehetőség. Ahol nem találnak megfelelő szórakozást, ott nincsenek is igazi fiatalok. A szórakozási lehetőséget azonban meg kell keresni, lehetőséget kell teremteni hozzá. Egy kis leleményesség, egy kis külön munka, s máris kellemesebbé tehetjük a hét végét, a vasárnapot vagy egyéb unalmas estét. A fiatalok erélyesebben követelhetik a nemzeti bizottság támogatását. S ha ezt a támogatást valamilyen oknál fogva elutasítanák, forduljanak a falusi pártszervezethez. Nem hinném, hogy egyiknél vagy másiknál nem érnének célt. A szomszédos Magyarországon hallottam egy követésre méltó akcióról. Magyarország egyes vidékein a fiatalok szombat este zenéstáncos szellemi vetélkedőket rendezrtek, melyeken két szomszédos, esetleg több közeli falu fiataljai mérik ösz- sze tudásukat, s nem utolsósorban jól szórakoznak. Ha ugyanezt csupán egy falu fiataljai szervezik, nem oly vonzó, szórakoztató. Így azonban alkalom nyílik újabb ismeretségek megkötésére, ami — lévén szó fiatalokról — nem másodrendű kérdés. Nálunk ilyesmit eddig csak az alap- és középfokú Iskolákban szerveztek, ott is többé-kevésbé felsőbb indítványra. Próbáljuk meg talán mi is. NEM LESZ EBBŐL VALAMI BAJ? Annak idején azzal az indoklással emeltük fel a fővárosi közforgalmi eszközök viteldíját, hogy szeretnének több új korszerű jármüvet venni, garázsokat, új vonalakat építeni. Elvégre a közforgalmi vállalatnak is élnie kell valamiből. Ennek hallatán talán el is sírtam volna magam, de eszembe jutott, hogy a beruházási költségeket azért mégsem tisztességes dolog behajtani a széles nagyközönségen. Most, hogy megkezdtük az új évet, titkonn remélem, hogy ilyesmi többé nem fordul elő. Mert ha ez így megy tovább, akkor már azon sem lepődnék meg, ha a kuno- vicei repülőgépgyárból felszólítanának, szíveskedjek beszállni, mert szeretnék lerakni az új gyártelep alapjait. melyben a most négyéves fiam magánrepülögépét gyártják majd húszegynéhány év múlva. Egyelőre változatlanul invesztálok tovább a közforgalmi vállalatba. Szótlanul és minden mellékgondolat nélkül ejtem a perselybe a koronát De mondják, nem 'esz ebből valami baj, hogy én ilyen hm... hogyis mondjam kapitalista vá'ln'knzás- ba bocsátkozom?
