Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-28 / 17. szám
8 ú[ ifjúság Senki sem fogja tudni már kideríteni, milyen ismeretlen erő hajtotta dr. L. Z.-t áron a borult februári napon, hogy ismeretséget kössön A.-val. Lehet ,maga a •őrs vezette lépéseit, de lehet, csak a „sorstárs“ Iránt érzett ösztönös vonzalom. Mert bár társadalmilag két különböző rétegbe tartoztak (L. Z. a jogtudományok doktora volt, F. A. pedig hegesztő), volt valami közös vonásuk is. Mindkettőnek u- gyanls családi problémái voltak, és találkozásuk pillanatában mindketten a legjobb úton haladtak, hogy problémáikat ideiglenesen az alkohol gőzével kendőzzék. Hogy kettőjük között egy örök, elszakíthatatlan kapocs Is kialakul, ezt a találkozás pillanatában még nem tudták. De ne vágjunk a történet elé... Egyelőre a puszta tény, hogy összeismerkedtek a pozsonyi Újvárosi pályaudvar előcsarnokában és egy pohárka Ital mellett elmondták egymásnak 0- gyes-bajos családi ügyeiket. Megjegyzendő, L. Z. családi romlása előrehaladottabb állapotban volt, mert felesége már két hőnapja nem ismerte férjének hollétét. A családi állapotok egyenlőtlen állása nem gátolta, hogy bensőséges barátság fejlődjön ,ki. Ennek ml sem jobb bizonyítéka, mint az, hogy a két újdonsült cimbora egy órával később a pozsonypüspökl vasútállomáson száll ki egy vonatszerevényből. L. Z. ekkor még nem is sejtette, hogy a vonat melyből kiszállt, az őneki tulajdonképpen a Káron ladikja volt. A két cimbora lelkiállapotára jellemző, hogy azonnal betértek az állomás forgalmi frodájába, és a meglepett forgalmistának kezdték mondani családi életük peripétiáit. öí azonban nem tanúsított nagy érdeklődést a tárgy iránt és udvariasan felszólította őket, hagyják el 8 helyiséget. A két barát eleget téve a felszólításnak, átballagott az áüomás- sal szemben lévő büfébe. A történet Itt éles fordulatot vesz. Látszólag ugyan m*g nem történik semmi, csak három új szereplő kapcsolódik be a játékba. A huszonkét éves H. Ä. — a húszéves R. K. és a náluk valamivel Idősebb K. J. Sajnálom, de a törvény a jogerős Ítélet kimondása előtt nem engedi meg a teljes nevek kiírását Amint majd kitűnik, megérdemelnék a történet szereplői. A helyzet még mindig a megszokott szab- iványkép. Néhány pohárka pálinka és a problémák pertraktálása. Egyelőre még mindenki nagyon elégedett. L. Z. azért, mert négy kedves, új ismerősre tett szert, a büfé vezetőnője, mert megy az üzlet és a négy fiatalember, mert találtak egy „balekot", aki fizet. Az idillt a vezetőnő zavarja meg, aki az előírások értejmében este hét órakor zárórát csinál. No de ilyen korán hazamenni, mikor jöl érzik magukat? Rövid tanakodás után megszületik a határozat: K. J. meghívja az egész társaságot a néhány száz méterre lévő lakásába. K. J. jó házigazdának mutatkozik. Néhány üveg gyümölcsbort, kolbászt és disznósajtot tesz vendégei elé. A szórakozás folytatódhat 'tovább. Az elfogyasztott szesz azonban kezdi feloldani az indulatokat. A fiatalemberek testében felduzzad az erő. a- mely levezetést kíván. A kérdés már csak az, ki lesz a villámhárító. És ekkor L. Z. ..megbocsáthatatlan ballépést“ követ el. Óvatlan pillanatban egy darab disznósajtot kínál fel a házigazda kutyájának. A társaságnak nincs érzéke az ilyen altruista cselekedet iránt, és felhördül. — Hogy mered te más ételét a kutyának adni? — kérdi H. A., és szeme összeszűkül. — A kutya is éhes — mondja L. Z. és csodálkozik a kérdésen. H. A. fitymálva végignézi új ismerősét. — Mondd, te doktor vagy? — Igen. — Hát hogy lehet azi hogy nekem, aki munkás vagyok, tisztább az ingem, mint neked, a doktornak? Pedig ez ember! szempontból érthető, mert L. Z. már két hőnapja nem került felesége gondoskodó kezének közelébe. — Szőva! doktor vagy. — Igen. — Van róla valami papirosod? — Hát az pillanatnyilag nincs. — Szóval nincs? És H. A. ökle hangosan csattan L. Z. állán. Majd még egyszer és még egyszer. L. Z. az asztal alá esik. Ez felbuzdítja a másik két fiatalembert, és ők is bekapcsolódnak a „játékba“. Ütések és rúgások sorozata éri L. Z.-t. Arcát elborítja a vér. A házigazda próbálja megnyugtatni a három harcias legényt. Néhány pillanat múlva sikerül is neki. Vizet hoz L. Z.-nek, hogy lemoshassa a vérét. De ez csak amolyan fegyverszünet. Amíg L. Z. mosakszik, a „harcosok“ új erőt gyűjtenek. Majd újra kezdődik. — Szóval doktor vagy. — Igen. — Szóval nincs papírod? — Nincs. Újabb ütések, rúgások, ömlik a vér. Majd megint a lavór. — Mosakodj! Az ember elborzad a kihallgatás! jegyzőkönyvet olvasva. Hogy lehet Ilyen fiatal emberekben ennyi brutalitás és cinizmus. A kivizsgálás ugyanis kiderítette, hogy az alkohol hatása alatt is képesek voltak ellenőrizni cselekedeteiket. És kezdődik újra a tortúra. — Szóval nincs papírod. — Nincs. Rúgás, ütés, rúgás. Vér. Elklnzott nyögés. — Mosakodj! A már említett forgalmista elborzadva áll fel, amikor néhány perccel éjfél után kinyílik a forgalmi iroda ajtaja, és egy vérborította, torzra dagadt ember lép be rajta. Csak lassan ismeri fel benne délutáni látogatóját. A váróterem padjára fekteti az összevert embert és azonnal a telefonért nyúl. Húsz perc múlva megérkezik a mentőszolgálat autója. Néhány perc múlva egy újabb vendég Jön a forgalmistához. — F. A. Amikor a kezeire néz, tisztában van a történtekkel. F. A. kezeit vér borítja. A Kramáren a kórház ügyeletes orvosnője már sok mindent látott gyakoriata a- latt, de ő is megborzad, amikor kivizsgálja L. Z.-t. Csak nehezen talán néhány négyzetcentlmétert a testén, ahol nincs daganat vagy véraláfutás. Az első kivizsgálás eredménye; nehéz agyrázkódás, a páciens veszélyes sokkállapotban van. Sebészeti kivizsgálásra van szükség. Mivel az ügyeletes sebész éppen nehéz műtétet végez, egy másik kórház 0- gyeletesét kéri fel a segítségre. A segítség nemsokára megérkezik, de már csak az orvosok legutolsó diagnózisát állapíthatja meg — exitus. Halál. A hivatalos boncolási jegyzőkönyv később megállapítja: ......háromszoros bordatörés, többrendbeli bevérzés a tüdőbe. A halál közvetlen oka; a fejet ért többszörös, erős ütések következtében az agyszövetek megduzzadtak és az életfontosságú központok felmondták a szolgálatot. Orvosilag menthetetlen...“ Másnap a feleség egy rövid táviratot kap: „Férje ma éjjel kőrházunlcban elhúnyt.“ A többi már sablonos rutinmunka. A kórház jelentése a biztonsági szerveknek. Érdeklődés a mentőszolgálat diszpécser- jénél. Forgalmista. És néhány óra múlva a négy „barát" a nyomozóval találja magát szemben. Először a megszokott kibúvók keresése, majd szembesítések, gyűlnek a kihaligatási jegyzőkönyvek, és a nyomozó előtt lassan ki- raizolődik a teljes kép. Súlyos testi sértés, halálos kimenetellel. A biztonsági szervek naponta találkoznak hasonló esettel. Égy friss sir a temetőben, egv özvegy, néhány szerencsétlen hozzátartozó és egy többéves „kényszerkltérő“ a négy fiatalember életében. Az emberben felötlik a kérdés — de miért? Csak azért, mert néhány embernek szüksége volt lereagálni brutalitását? Müven erkölcsi norma szerint értékelik ezek az emberek társaikat és azok életét? És hol tanulták, kitől -vették át ezt a normát. HLszen ezeket az embereket Is a szoHa- ÜB+a iskola nevelte. Nevelte? HDRVŐTH RE7*5Ú Kissé szárnifas^eyett cseliszlováldoi „PAva avagy mit „árasztott“ a „Tavaszi szél” Az elmúlt tíz-tizenöt esztendőben a folklór helyéről, é- letképességérő! és létjogosultságáról sok vita hangzott el, sok cikk látott napvilágot. Nem hiszem, hogy a folklór mellett kiálló „párt“ kaphatott volna frappánsabb alátámasztást érveinek, mint a nemrég lezajlott két népdalverseny. A magyarországi „Röpülj páva“ és a hazai „Tavaszi szél vizet á- raszt“ a képernyők és kultúrtermek színpadain keresztül emberek millióinak figyelmét vonta a népdalra. Nagyon sok klsebb-nagyobb Igyekezetnek kel! egy mederbe folynia, hogy egy ilyen méretű rendezvény, mint amilyen a „Tavaszi szél" volt, megvalósuljon. Ezért figyelemmel vártuk e nagy iqyekezet- nek-munkának a klc.súcsosodá- sát — az országos döntőt. Nem kívánok a döntő müvé.szi, esztétikai és zenetudományi értékéről Írni. Ezt megteszik nyilván az ehhez jobban értő szakemberek. Inkább azokról a zavaró és bosszantó klsérője- len.ségekről szólok, amelyek ezt a nagy igyekezetei fölöslegesen devalválták. Érthetetlen volt a néző számára. hogyan húzódhat el a két órára tervezett műsor négy őrára. .Az elhúzódásra nem mentség a televízió okozta két kb. 15 perces műsorszünet. Ez ugyanis mindössze harminc perc és nem két óra. Az az érzésünk, a rendezők nagyon sokat markoltak — többet, mint a- mennyit bírtak. A rendezvény döntő volt, és nézetünk szerint fölösleges volt a versenyen kívüli számokat a műsorba iktatni. Ezek csak a zsűri döntésére szükséges idő kitöltésénél lettek volna Indokoltak. így nemcsak elhúzódott hanem szét is töredezett a műsor. •A műsort főpróba előzte meg. .A tv emberei tudhatták pontos időbeli kiterjedését, és így azt is tudniuk kellett, hogy a felvételbe szükségszerűen technikai szünetet (képszalag- cserét) kell beiktatni. Érthetetlen ezért, mért nem készítették erre tel a zenekart. Kínos volt, amikor a zenekart többórás pörkölődés után a fényszórók fénvében a közönség nyilvánossága előtt kész helyzet elé állították és a konferanszié nemcsak egy nem tervezett beugrást jelent be, de még meg is rendeli név szerint a számokat. Főien akkor, ha tudjuk, a zenekar tulajdonképpen két zenekarból lett ösz- szeállítva, és a kívánt .számokat közösen nem gyakorolták. Illetlenség ezután — bár tapintatosan is — a zűrzavart a zenészekre hárítani. A szereplők többségét elkísérte a szurkolók tábora. Természetes, hogy (okulva a tv- adásokből) virággal kedveskedtek neki. Az már viszont kevésbé termé.szetes, sőt egyenesen taplntatlan-ság, hogy a rendezők nem gondoltak arra, hogy a magyarországi vendégénekeseknek nem lesznek szurkolóik, akik virággal kedveskednének. Ez a rendezők feladata lett volna. Nyilván a műsorral „túltáplált“ közönség és rendezőség fáradtsága is, de főleg a rendezői koncepció hiánya okozta, hogy a döntő fénypontja, a* eredményhirdetés és díjkiosztás szervezetlen, minden ünnepélyességet nélkülöző, szint« banális aktussá alacsonyult. A legnagyobb szervezési hiba azonban az úgynevezett Gálaest volt. De hiszen a szervezőknek tudniuk kellett, a Duna bál közönsége nem teljesen azonos az előadás közönségével. Számítaniuk kellett azzal, hogy lesznek emberek, akik már a műsor alatt beülnek a bálterembe, szórakoznak, bort fogyasztanak és táncolnak. E- zeket bizonyára nem érdekli a folklór (nem is kötelező), mert ha érdekelné őket, akkor az előadáson is ott vannak. Bele tudom magam élni annak a szegény énekesnek a helyzetébe, aki késsel vágható fUstfelhő- ben a néphagyomány gyöngyszemeivel igyekszik megajándékozni a t. közönséget, mialatt annak egy része hangosan szórakozik és sétál a teremben. Nem egy ilyen szintű rendezvény gálaestjéhez illő a környezet. Kár, hogy ezek a szervezési (szerintünk elkerülhető) mellékzörejek csökkentették az amúgy színvonalas és értékes rendezvény értékét. Annál bosszantóbb, mert a rendezőknek sokévi tapasztalatuk van; ezt bizonyítja a gombaszögi, zselízi vagy a Jőkai-napok rendezvényeinek eredménye.-hrAz ifjú képzőművészelí seregszemléje Néhány napos {»rágal kóborlásom alatt megnéztem számtalan Idállt- tást. Prága kiállítótermeiben, színházi elöadócsamokalben helyet kapnak a hagyományos, klasszikus elemekre építő és a modem tormái és anyagi megoldásokkal dolgozó művészek is. Ebben az összefüggésben a fiatal képzőművészek Idei, 70-es seregszemléje is megtalálta I maga helyét. Ha kutatjuk, hogy miért van ez Így, akkor nemcsak a hagyományokra kell gondolnunk és arra, hogy immár 1958 óta a fiatalok meggyőzték a szakmabelieket és a nagyközönséget is arról, hogy a képzőművészet szerves, Jövő elemeit hcrdoző közegét alkotják, hanem mondanivalójuk, formai klíejező eszközeik, kor- és élményazonosságot hordozó emberi tudatuk, életérzésük folytán Is a képzőművészet szerves részét alkotják. És van Itt egy másik adottság Is. ha nemcsak az Idegen rácsodálkozásával, puszta beszámolóküldetéssel nézzük végig a kiállítást. Önnön arcunkat Is keressük a nagyszabású, több mint jzáz fiatal harmincöt évnél nem I- dösebb művész szemléjében. Elég nagy az összehasonlítási felület. Ha Jól odafigyelünk, megtaláljuk ezeket az elemeket, és megkísérelhetjük saját értékelésünket Is, hiszen társadalmilag nagyjából azonosak a körülményeink. Nem közömbös számunkra, hogy az e.gy- forma adottságokból ugyanolyan e- redmény születik-e vagy sem. Ez az összehasonlítás és azonos jegyek felkutatásának a szükségszerűsége azért is fontos, mert a képzőművészet azok közé a művészi kifejezőeszközök közé tartozik, amely önnön lényegéből kiindulva határt és gátat átlépve, saját, egyéni életét éli, nem osztják meg a népeket és embereket megosztó elemek, és mert vizuális hatásuk gyorsabb és mobilisabb. mint az irodalom vagy akár a politikai áramlások hatása. Nos! Ebben a tekintetben semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Deák György, Kiss Sándor, Ko- pöcs Tibor és Platzner Tibor müvei, művészetük, világlátásuk, látn tatásuk is beleilleszkedne az össz-< képbe: a sokrétű, Izgatö szőttesben megvannak a rokonaik, társaik. És itt álljunk meg egy pillanatra! A mai képzőművészeti alkotások' nemcsak formai újdonságokkal, hanem anyagi (matéria) elemeikkel Is meglepik az embert, és gyakran megtörténik, hogy még az értő szem számára ts talányt jelentenek, olykor-olykor ellenkezést,- borzongást váltanak ki. Miből e- red ez? Leginkább a megszokásból, a hagyomány mlsztlfikálásáből. Megszoktuk, hogy a szobrász a- pyagba, kőbe, fába, bronzba gyúrja, vájja, vési elképzeléseit, és most hirtelen jön a képzőművész — a festő, a szobrász, a keramikus, az ötvös, a kovács —, és lépést tartva a technikai, szerves és szervetlen anyapc^ lábra állásával! forradalmávai. nem eléPRÄCiBAN gitik ki a hagyományos elemek', és kaucsukba, Igelitbe, forrasztott és ömlesztett anyagokba mintázza gondolatait, belenéz énünk és húsunk mélyébe, de nem azért, hogy mep- rémitsen, hanem hogy segítsen felfedezni, feltárni saját magunkat. Ez az anyagi sokrétűség, a fantasztikus és irracionálisnak tűnő formák jellemzik a fiatal képzőművészek prágai kiállítását. Am ezek mellett az alkotások mellett megtaláljuk a mér fent említett Hagyományos elemeket Is. Ez a Jelenség ugyancsak érdekes kérdést vet feli. Ä' katalógus Hs bevezetője említi, hogy több lényeges probléma mellett napvoii meg- gondolandő a mai oktatás, művészeti képzés állása. A fiatal képzőművészek megtanulják a hagyományos formai és eklektlv mago- dások szakmai részét, de nem tudnak lépést tartani a művészetek mai helyzetével, és Így a művészek nagy többsége csak az iskola elhagyása után léphet saját útjára, csak az i.skola falain kívül kísérelheti meg saját művészi és formai világának a kialakítását. Jómagam a fiatal képzőművészek seregszemléjét egy lompos, szürke farkaskutya társaságában néztem végig, ö, az eb, a teremör tulajdona, naphosszat sütkérezett az öles ablaküveg mögött, süttette hasát és olykor-olykor véglgballa- gott a termeken, hogy megmozgassa a csontjait, hogy le ne álljon a vérkeringése. Valami hasonló tómat volt számomra is a ki- áilított művek megtekintése. Szellemi szemeimet azok felé az élmények és realitások felé fordítottam. amel,yek újak, még nem természetesek, de amelyek arra hivatottak, hogy emberi turiinin- kat,' életünk távlatát, vérkeringésünket körvonalazzák, normalizál- ják, felépítsék. Az ember-gép, az ember-anyag, az ember-szellem, látható, és láthatatlan felületeinek, mélységeinek lényegét láttatja jneg olykor-olykor a művész, és ’még akkor Is vele tartunk, amikor szi- lonzsákok, varrott és férceit, vat- tázott, nem éppen örök életű a- nyagokba önti gondolatait, mert ez által olyan ismeretlen világot képes feltárni, amely az én mlvolto- mat is élteti. Természetesen a hagyományok Is élnek és hatnak. Néha a legellentétesebb pólusokon, csillagállásban merülnek fel. Megnőnek, fantasztikummá, a legirracionállsabb valósággá válnak még akkor Is, ha korábban a legreálisabb realista látás segítségével próbálják megragadni a valóságot. Erre a tényre is oda kell figyelni, hiszen leggyakoribb vádunk a fantaiztikum, az irracionalitás, a barbár valóságlátás. Igen, módosul, nagyon gyakran, épp olyan torzzá vélik a valóság, mint amilyen az ■'l■'*bpn, ha más látószögből nézzük, ha elmozdulunk az alapállásunkböl, ha lényegretö- rőbben vizsgáljuk azt meg. Önnön arcunk is, testünk is rejt any- nyi ellenszenves, kerikirozhatő e- lemét, mint amennyit nem szívesen mutatunk meg. Mindezt természetesen egyéniségre. kimagasló alkotó óriásra nem lokalizálható egyelőre, mert a vizsgálatok még vagy meg sem Indultak, vagy csak a kezdetén vannak, és Így nem látható a kezdeményező, az átfogó, az egyéniség. Még art Is megkockáztathatjuk Itt, hogy gyakori az átvétel, művészi lát.ásuk körvonazatlan, hiszen az értékelésük sem indult meg. Minden esetre, mégha olykor egyszerű epigonlzmusről Is van sző, akkor is velük, a kísérletezőkkel kell tartanunk, hiszen űj elemeket, látást igyekeznek meghonosítani, ét ezt kell, hogy ' ....................... jük.
