Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-04-28 / 17. szám

SZEPESI GYÖRGY: CSEHSZLOVÁKIÁNAK EURÓPÁT IS JÓL KELL REPREZENTÁLNIA MEXIKÓBAN! Küszöbön a labdarúgó-világbajnokság. Van, aki olyan izgalommal várja, mint elemisták a karácsonyt. Rova­tunkban ezekben a hetekben egyre inkább a foci do­minál. A sort Szepesi Györggyel, a Csehszlovákiában is népszerű riporterrel, a sportág egyik legkiválóbb szak­értőjével folytatjuk, öt Ján Geleta, a csehszlovák vá­logatott tagja követi s utána Hidegkúti Nándor követ­kezik, akivel több órás beszélgetést folytattunk, s aki Qrosicsot váltja fel az aranycsapatról készített soro­zatban. A kérdések között akadnak főiskolásaink által java­solt témák is, s bár némelyikük látszólag nem a lab­darúgással függ össze, mégis a focihoz kötődik. — KÖNNYEZETT-E MÁR SZEPESI GYÖRGY VALAMELYIK MÉRKŐZÉS Közvetítése közben? Egyetlen mérkőzés volt, amikor szívből zokogtam: a világ- bajnoki döntőn 1954. július negyedikén, öt perccel a befeje­zés előtt nem azért kezdett görcsös sírás fojtogatni, mert •IveaztettUk a világbajnokságot, hanem azért, mert — mint a görög sorstragédiában — a jobb sorsra érdemes hős bu­kott el. A nagyság elbukása rendített meg, s egyben az a tu­dat is, hogy a katarzis nem lehetséges, mert a magyar csa­pat simára fiem volt meg az Ismétlés joga. Meggyőződésem, ha huszonnégy órával később még egyszer lejátszották volna a világbajnoki döntőt, csapatunk két-három góllal nyer. De a zuhogó esőben, a vigasztalan berni pálya környezeté­ben, harmincezer német szurkoló üvöltését, trombitafúvását, zajongását hallgatni abban a nyárihoz egyáltalán nem illő őszies időjárásban — azt sejttette, hogy valami eltűnt, vala­mi elment, és soha többé nem jöhet vissza. — KEVESET TUDUNK A CSALADJARÖL — — Nagyon-nagyon nehéz helyzetben van az a feleség, aki kezdő színészhez, újságíróhoz megy hozzá, egy olyasvalakihez, aki később reflektorfénybe kerül, akit később körülvesznek és — érthető módon — házastársáról megfeledkeznek. Nagyjából ugyanez a helyzet az én feleségemmel is. Min­denesetre fiunkra vagyunk a legbüszkébbek mindketten. 0 hu­szonnégy éves, a berlini Humboldt Egyetemen tanul, harmad­éves orvostanhallgató és kitűnő eredménnyel végzi tanulmá­nyait. Nagyon jói teniszezett és még jobban futballozott. Tágja volt az országos ifjúsági bajnokságot nyert Vasas te­niszcsapatnak; elég jó játékosnak mondhatom. Egyéniben ke­vésbé, párosban kitűnő képességű versenyző volt; még or­szágos szintig is eljuthatott volna, ha elsősorban a teniszt veszi komolyan. Tanulmányai mellett azonban nagyon nehéz nzagas szinvónalon sportolni, legalábbis teniszben nagyon ne­héz magas színvonalú eredményeket elérni, így időnként, — ahogy meséli — a professzorok csapatában játszik, ha ki keU őket segíteni. — MI LESZ MEXIKÓBAN? — Lehet, hogy Csehszlovákia azt a szerepet játssza majd, amit én várok. Én tudniillik abban reménykedem, hogy be­jut a legjobb négy közé. Ezt nemcsak azért mondom, mert éppen bennünket, magyarokat ütött el Csehszlovákia a világ- bajnoki szerepléstől, hanem azért is, mert kitűnő a cseh­szlovák válogatott csapat. Az az érzésem, hogy ez a váloga­tott Európát is jól fogja reprezentálni Mexikóban. VAN-E AZ ÜJ MAGYAR VÁLOGATOTTBAN „SZIKRA“? Nem ma, hanem már tíz esztendővel azelőtt lemaradtunk, amikor pedig Göröcs, Albert és Tichy állt — formája tető­pontján — az élen. Nem a játékosanyagban, nem a techni­kai felkészültségben van a hiba, hanem — elsősorban — rosszul gazdálkodtunk ezekkel a tehetségekkel. Én tehát a magyar labdarúgás eredményeit a szervezéssel hozom össze­függésbe. Ma is az a véleményem, hogy a fiataloknak megfelelő le­hetőséget kell adni tehetségük kibontakozására. Ügy érzem, hogy jelenleg legalább négy olyan válogatottat tudnánk ösz- szeállitani, mint amilyen például Belgrádban szerepelt. Ez egyfelől jó, másfelől rossz. Egyrészt ebből arra következtet­hetünk, hogy sok tehetségünk van, de ezek nem emelked­APRÓ-CSEPRÓ Castillo, a mexikóiaif híres bantamsűljU »klHröj«, aki a profi világbajnoki cím egyik várományosa, minden alkalmat megragad az edzésre. Legutóbb például egy mexikói kisváros huligánjaival csapott össze s a továbbiakban kénytelen volt a helyszínre érkező rendőrnek Is kiutalni egy jobbegyenest. Az egyenruhás úriember a kórházban tért magához, ak­kor is csak keservesen hosszú szünet után. Castillo „lelépett“, ele epészen hogy a rendőrség szi­gorú büntetése végül is ót üti ki. nek a középszerűség fölé, másrészt azt Is jelenti, hogy sok olyan játékosunk van, aki magára öltheti a válogatott mezét, és ha van konkurrencla, van vetélkedés, akkor ebből a _ gár­dából kialakulhat egy ütőképes, jó csapat. Én azt várom, hogy már őszre kialakul az a magyar válogatott, amely jól szerepel az Európa-bajnokságon. — HA SZEPESI GYÖRGY IS SZEREPELHETNE A JELEN­LEGI MAGYAR válogatottban, MELYIK POSZTOT VÁ­LASZTANA? — Én csak egyetlen poszton tudtam játszani — a közép­hátvéd helyén. Igaz, hogy kölyökjátékos-koromban jobb ösz- szekötő voltam, együtt játszottam Szusza Ferivel, azután ké­sőbb átpártoltam a kosárlabdához — itt NB I-es szintig ju­tottam el, de amikor 1946-ban a kosárlabdázást abbahagytam, ismét fölvettem a futballcipőt. 1961-lg igazolt játékosként szerepeltem a Rádió csapatában. Ez persze nem volt nagy­csapat, hanem igazi „kiscsapat", de hajtott bennünket a becsvágy, és ha húsz néző volt kint, akkor húsz néző előtt játszottunk lelkesen. 1961 óta a Rádió öregfiűk csapatában játszom, ha éppen­séggel beállítanak az Osztrák Rádió vagy a Csehszlovák Rá­dió elleni mérkőzésre. Egyetlen poszt van, amin tudtam ját­szani — és ez a középhátvéd posztja. Már a negyvenes é- vekben is. amikor a középhátvéd szerepköre nem volt any- nyira világos, az űn. stopperjáték híve voltam: ha valakire ráálltam, mindig sikerült a labdát elfejeselni, és jobb láb­bal ügyesebben akadályoztam meg a labda átvételében. Ha tehát ilyen megtisztelő szerepet kapnék, csak a hár­mas számú mezt ölteném magamra. — VAN-E RIPORTERUTANPÖTLAS magyarorszAgon ? KI LESZ AZ UTÖDA? — A rádióriporter sorsa ma sokkal nehezebb, mint húsz vagy akár negyven esztendővel ezelőtt. Mindenesetre Ma­gyarországon kialakult egy űn. közép-eurőpai közvetítő is­kola, amelyhez hasonló a prágai és a bécsi volt. Ezt a_ ha­gyományt ápoltam én Is, amikor huszonöt évvel ezelőtt a mikrofon elé álltam, és a fiatalok — nagyjából — ma is e- zen az úton akarnak haladni. A hagyományok tisztelete és az újat-alkotás vágya egyesül itt egymással, és az az érzé­sem, hogy sok a tehetséges fiatal. Gondolok Itt első helyen Novotny Zoltánra. Mindössze harminc esztendős; nagy jövő és szép pálya előtt áll, de mondhatnék másokat is, és ez az­zal kecsegtet, hogy nem lesz itt semmi hiba. Ugyanakkor azonban azt is világosan kell látnunk, hogy ma­napság a rádió főszerepe háttérbe szorul a televízió előnyé­re. Itt nem a kommentátor, hanem a kép uralkodik, ezért módosult kissé a sportkommentátor szerepköre Is. Kisebb a kiugrási lehetőség, kisebb annak az adottságnak a kibonta­kozása, amely a rádióban szabadon érvényesülhetett. Ügy ér­zem, lezárult egy nagy korszak, mert helyébe egy nagyobb mozgősítóerövel rendelkező tömegkommunikációs eszköz, a televízió lépett. — VAN-E AZ UTÓBBI IDŐBEN IGAZI, GROSICS-SZERŰ KAPUSTEHETSÉG’ — Van, Rothermel Adám a legnagyobb magyar kapusegyé­niségek sorába emelkedhet. Ragyogó alakú, kitűnően vető­dik, remek a reflexe, intelligens, okos fiú, jó megjelenésű, úgyhogy meggyőződésem, a legrövidebb időn belül — hacsak el nem kapatják a sikerek — megvan Grosics utóda. — NEM LENNE-E HELYES MAGYARORSZAGRA NÉHÁNY OLYAN kivAlö Külföldi edzőt importálni, aki a vé­dekezésnek IS MESTERE? — Mindig jé a tapasztalatcsere. Ha magyar edző külföld­re látogat vagy külföldi Magyarországra — ez csak haszon­nal járhat. Nálunk azonban nagyszerű képesítésű és gazdag labdarúgómúlttal rendelkező szakemberek vannak, tehát an­nak nem sok értelmét látom, hogy Magyarország megpróbál­kozzon — mondjuk Herrera szerződtetésével. Egyrészt nem tudjuk megfizetni, másrészt nem is jön el, és ha még azt is hozzáteszem, hogy nem biztos, a Herrera-féle módszerek al­★ A világnak számos futballistája akad, de ezek kö­zött a futballozó milliók között la ritkaságszámba nregy a kancsal focista. Legutóbb spanyolországi tu­dósítást olvashattunk az európai lapokban. Egy ti­zenegyes rúgásának eseményeinél többet időzött a tudósító, mint szokás, de megvolt rá minden oka; a lövő játékos kancsalftoft. s a kapusnak halvány fo­galma sem volt róla, hova gurítja a bort, mert még a focista menyasszonya sem tudná megmondani, ho­va néz olykor-olykor a boldog vőlegény. A stafisz­kalmasak a magyar játékosanyaghoz — kiviláglik, nincs szük­ségünk importra. Azt azonban inkább szorgalmaznám, hogy a magyar edzők minél hosszabb tanulmányútra mehessenek Olaszországba, Angliába, a Szovjetunióba, az NSZK-ba és ismerkedjenek meg az ottani edzésmódszerekkel. Ennek fejében szívesen látnánk Magyarországon külföldi edzőket. — RÖVIDESEN HIDEGKÚTI NÁNDORRAL KÉSZÍTETT IN­TERJÚSOROZATUNKAT olvashatják LAPUNK SPORTKED­VELŐI. VALÓBAN OLYAN NAGY VOLT AZ A BIZONYOS A- RANYCSAPAT? — 1950 és 1955 között kétségkívül ez a csapat volt a világ legjobbja. Öt év hosszú idő. Ebben az együttesben hét világ- klasszis szerepelt, és — nagyon tudtak játszani. Az akkori válogatott abban múlt felül minden más csapatot, hogy a pá­lyán a játékosok tudtak és akartak egymásért játszani. A pálya számukra szent terület volt. Amikor kiléptek a zöld gyepre, minden más szempontot elfelejtettek, egy cél lebe­gett a szemük előtt: hogyan lehetne a győzelmet elérni? — KIK AZOK A futballisták, AKIK REMEK JÁTÉKO­SOK ÉS- EGYSZERŰ, ROKONSZENVES, ^REREK VOLTAK? — Ä' szimpátia kérdése egyéni dolog. Lehet, nekem rokon­szenves valaki, aki másnak nem az. Úgyhogy Itt a baráti ér­zelmek nem játszanak főszerépet. Nagy játékosegyéniségek­kel találkoztam nemcsak pályafutásom huszonöt éve alatt, ha­nem azt megelőzően is. Cseh II. például, aki egyedülálló lab­darúgó volt, vagy Bíró Sándor és Sáros! György, akik visel­kedésükkel is csak szimpátiát keltettek — hogy a legnagyob­bakat említsem. Zsengellér Gyula egyedülálló megoldásokkal tudta magát átcselezni az ellenfél védelmén. Sok játékoshoz fűztek baráti szálak, nagyon szerettem Szusza Ferit, aki ve­lem együtt nőtt fel, belőle ragyogó futballista lett, én a mik­rofont választottam. Sosem felejtem el, hogy együtt gyere- keskedtünk, és az élet nagyon sokszor sodort egymás mellé bennünket. Nagyon szerettem Xichy Lajost, akit melegszívű, jóérzésű fiatalembernek ismertem meg húszéves korában, és aki pá­lyafutása alatt mindvégig megtartotta ezt a jő tulajdonságát és ugyanakkor kitűnő labdarúgónak bizonyult. Puskás öcsit azért is szerettem — egészen kivételes labda­rúgótudása mellett —, mert tapasztalhattam idehaza és kül­földön is, hogy mikor a bajba jutott magyarok — és itt nem futballistákra gondolok, hanem egyszerű emberekre — hozzá fordultak, azokon mindig segített. Ez egy olyan emberi tulaj­donság, amit érdemes megbecsülni. Másokat is sorolhatnék; a külföldiek közül megnyerőnek ta­láltam Kopát, aki a Real Madrid játékosaként is az a sze­rény fiú maradt, mint a francia válogatott tagjaként, szim­patikus volt Mazzola, aki futballista édesapját elveszítve — én is jól ismertem,, hisz közvetítettem az apa játékát — de a fiú hűen a hagyományokhoz, követte az apját. Hosszú lenne a felsorolás. .Annyit tudok csak mondani, hogy a labdarúgás nagyon sokat ad az embereknek, a sportolóknak. Camus, a híres Nobel-dijas író állt legközelebb az igazsághoz, amikor azt mondotta — egyébként kiváló kapus volt —, az emberré válás folyamatában mindaz segítette őt, amit a labdarúgás erkölcsileg nyújthat valakinek. — UTOLSÓ KÉRDÉSEM: SZAMOS LEGENDA KERING AR­RÓL, HÁNY NYELVEN BESZÉL SZEPESI GYÖRGY. LEGYEN SZIVES, TEGYE PONTOSSÁ, HITELESSÉ A DOLGOKAT. — Azt hiszem, a legendákat szét kell oszlatni. Németül jól beszélek; ezenkívül elkerülhetetlen, hogy olaszul és angolul is tudjon az ember, de ezeken a nyelveken nem vállalkoznék ri­portkészítő vagy meccsközvetítő feladatokra. A német azon­ban feltétlen szükséges, és mindegy az, hogy orosz, francia, angol vagy spanyol — ezek közül a nyelvek közül egyet tud­ni kell! BATTA GYÖRGY «kák «Ttrint minden tixenesyee g'mi úrik ezKel t kUlonleges adottsággal. Nem kellene hát forradalmasítani a labdarúgást? A planéta legszenvedélyesebb fogadáskötői a .jám­bor britek, akik tavaly is kerek hetvennyolcmillió csehszlovák korona értékű fogadást kötöttek. A sú­lyos összeg felét lóversenyekre pazarolták, de bősé­gesen jutott belőle a focimérkőzésekre is. .Vem két­séges, hogy 1970-ben, a labdarúgó-világba jnokság evében, e/t a hatalmas összeget is túlszárnyalják a hideg angrilnk és skótok.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents