Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-20 / 16. szám
ti| ifjúság 7 A „Lenin októberben“ c. filmben Borisz Scsu- kin Lenin szerepében. LENIN VT filmen- M — Kisasszony, kérem... Semmi. — Kedves kisasszony... Semmi. — Kisasszony... — Azonnal. S különböző melléktevékenységek lebonyolítása közben a kedves kisasszony felém fordul, de csak úgy „félvállról“, nehogy azt higgyem, ö engem szívesen szolgál ' ki. Odaugrok a megfelelő áruhoz, s mutatom, mondom, ebből szeretnék egyet. — Az ön méretében nincs ilyen öltönyünk. — Talán abból... — Abból sincs. És elfordul, végzi a mellékeset... — Kisasszony... Mély lélegzetet vesz, tesz felém egy lépést, és belenéz az arcomba. Zavarba jövök, ám nagy nehezen eldadogom, hogy mire lenne szükségem, íme I ezen az öltönyön az én számom, illetve az én méretem díszeleg. Az öltönyt végre felpróbálhatom. A kisasszony rám se hederit, az öltöny nem is áll rajtam rosszul, egy fél szám- : mai viszont lehetne nagyobb, visszaadom, s fáradtan távozom, nem akarok a klsasz- I szony ügyfele lenni. Én, a hülye vevő — távozom. — Jó napot kívánok, mit parancsol a kedves vevő? — Ezt az öltönyt szeretném... — Parancsoljon, uram. de ha megengedi, teszek egy ajánlatot, nézze csak ezt az I öltönyt, talán ez jobban fog állni önnek. Leakaszt egy másik öltönyt. — Gondolom, a színe is jobban megfelel. Lesegiti a kabátomat. — Gyűrhetetlen anyag. uram. Felsegíti az új öltönyt, amely különösI képpen nem is áll rajtam a legjobban, de az eladó kedves, sőt túl kedves, agitál, kö- I szönöm, s kezébe nyomok egy tízest. Aztán megyek a pénztárhoz, s hónom a- I latt az öltönnyel kiballagok az üzletből. Én, a kedves vevő — távozom. A harmincas évek elejétől a szovjet kinematográfia több jelentős filmje foglalkozott Lenin életével. Ezek a kezdeményezések a háború után is folytatódtak. Lenin októberben; A felejthetetlen 1918; — hogy csak a legjelentősebbeket említsük. A szovjet színészek egész sorának nyílt lehetősége megeleveníteni mozivásznon a proletariátus nagy vezérét. A szinészek közül legjelentősebb kétségkívül a már elhúnyt Borisz Scsukin volt. .A rendezők közül Mihail Romm az, aki legtöbbször vitte Lenint filmre. A már hatvannyolc éves Rommot nemrég megkérdezték, hogy szerinte milyen feltételeket kell teljesíteni annak a színésznek, aki Lenint akarja megeleveníteni. íme a válasz: „Elsősorban szellemi mélysége érdekelne. Aki ilyen feladatot akar teljesíteni, annak ezt ki kell érdemelnie. Scsukin annak idején teljesítette ezt a feltételt. Másodszor birtokában kell lennie a gondolkodás erejének és tisztaságának. Aki Lenint akarja megszemélyesíteni, annak magának is okosnak és tehetségesnek kell lennie. Szükséges, hogy megjelenésekor érezzük, hogy egy bizonyos jelenséggel, történéssel találkoztunk. Ez teszi lehetővé a filmbeli Lenin reális létezésének érzékelését. A harmadik követelmény talán a legfontosabb — ez a színész varázsa. A Lenint megszemélyesítő színészt a nézőnek azonnal meg kell szeretnie. Nem minden színész birtokolja ezt a tulajdonságot. Scsukinban megvolt. Amikor először megláttam otthon, nem is látszott érdekesnek. De amikor megszólalt és elmosolyodott, azonnal bűvkörébe vont. Nem tudom, miben rejlett ez a tulajdonsága, de ógy jó filmszínésznek elengedhetetlen. Egész sor kiváló színészt ismerek, akiből ez a tulajdonság hiányzik, és így nem alakíthatnak vonzó alakokat. Scsukin vonzóereje „lenini“ volt — a tiszta átható intellektus, a szellemiség varázsa. A negyedik szükséges tulajdonság az egyszerűség, demokratikus- ság; továbbá az önteltség és afféle exhibicionizmus tökéletes hiánya. Lenin megszemélyesítőjének beszéde egyszerű legyen. Mindenkivel tisztelettel, őszintén, minden felülrendeltség nélkül beszéljen. A színész, aki mindig tiszteli partnerét, sosem vágja magát „pózba“, az könnyen elnyeri a közönség szimpátiáját. A néző a megszemélyesítő színész viszonyát társaihoz a vásznon azután az igazi Lenin embertársaihoz való viszonyára viszi át. A következő követelmény a humorérzék. Lenin maga humorral telt enűber volt. Leninnek erre a vonására főleg Gorkij mutatott rá. A Jűlius hatodika című filmben Jurij Kajur egészében tetszett, de éppen a humorérzéket hiányoltam. Szerintem ez az egyik legfontosabb követelmény. És még egy tulajdonság: frisseség, vitalitás és úgymond gyermeki közvetlenség. Majdnem félek erről beszélni, hiszen korunk egyik legnagyobb gondolkodójáról van szó. De Lenin valóban ilyen volt, szerette az örömteli nevetést, a tiszta, víg élcelődést. Gorkij is figyelmeztet erre a vonására. Nagyezsda Konsztantynovna Krup- szkaja is erről beszélt, amikor néhány bűbájos epizódot mondott el Leninről, amelyek szintén eme vonásáról adtak tanúvallomást. És végül az a színész, aki Lenint akarja megszemélyesíteni, szükséges, hogy nagy mozgási adottsággal rendelkezzen. Lenin geszti- kulációja nagyon egyéni volt. Közismert higanyszerű mozgékonysága, és ha nem akarunk valamilyen sztereotip mozgást létrehozni a filmen, úgy mozgását természetes eleganciával kell tolmácsolnunk.“ „Lenin Lengyelországban“ c. Lenln-filtii — Mihail Strank alakítja a főszerepet. Fekete szemű, fürge mozgású, tüzes, tele temperamentummal. Két évvel ezelőtt ilyennek ismertük meg ezt a szovjet énekesnőt a Bratislava! Líra könnyűzenei fesztiválon. Újságíróknak a következőket mondta Csehszlovákiáról: „Bratislava csodálatos város. Amikor ott jártam, megnéztem minden történelmi nevezetességét, és mindenekfölött megcsodáltam a bratisla- vai várat. A fesztiválnak valóban baráti, ünnepélyes légköre volt, és ha udvariassági frázisnak is hangzik, mégis azt mondom, kitűnően éreztem magam Csehszlovákiában, és bármikor szívesen jövök magukhoz, barátaimhoz, akár látogatóba is.“ Bevallotta, hogy nem először járt hazánkban. Meglátogatta már Karlovy Varyt, részt vett a prágai dzsesszfesztiválon. Prágáról az a véleménye, hogy a világ második legszebb városa — szülővárosa után. Hogyan kezdődött énekesi pályafutása? Véletlenül. Édesanyja, aki színésznő, lányából is színésznőt akart nevelni, édesapja pedig azt hangoztatta, hogy az ő lányából zongoraművésznő lesz. Végül is az apa győzött. Egyszer aztán, még Giuli iskoláskorában történt, hogy az akkori évek népszerű grúz énekesnője Menri Senderi, azt mondta Csocheliről, hogy kár lenne, ha csak a zongorát „ütné" és nem foglalkozna a hangjával is. Ez a megjegyzés egy iskolai ünnepélyen hangzott el, és Giulinak több sem kellett. Nem törődött a családi botránnyal, vitákkal — éneket tanult. Sikeresen be is fejezte tanulmányait, és a tbiliszi filharmóniai zenekarhoz került. Itt sem találta helyét, érezte, hogy a klasszikus zene nem az, amit keres, de hát ismét itt voltak a szülei. Mindig először ők, csak aztán a kedve szerinti zene, a dzsessz, a modern, a könnyű műfaj. Szerencséje volt. Minden vitának véget vetett a „Csongi“ nevű zenekar. (A csongi régi grúz népi hangszer.) Felkérték Giulit, énekeljen velük. Ezzel a zenekarral járta aztán a világot, és ezzel a zenekarral énekelte első sikeres számait. Világszerte tapsoltak francia sanzonjainak, temperamentumos grúz énekszámainak, és dél-amerikai ritmusos dalainak. Nagyon sok díjat nyert már; legutóbb a sopoti dalfesztiválon, a lengyel dalok kategóriájában neki ítélték oda az első díjat. Sokat utazik; ez nem is lenne baj, csak azon szomorkodik, hogy keveset tartózkodik kislánya és férje társaságában. Azok a legboldogabb pillanatai, amikor hármasban lemennek a tengerpartra teniszezni, úszni, de már az is öröm számára, ha egjrütt van a család. „Minek örülök a legjobban? Az őszinte elismerésnek. Annak, ha valaki azt mondja, Giuli, a mai hangversenyed élményt, jelentett számomra.“
