Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-04-06 / 14. szám

* * 8 U| Majdnem monotematikus szám Az Irodalmi Szemle legútabb. Idei második száma majd­nem monotemattkus. Az írások kétharmada a költészeitel foglalkozik és így önkéntelenül de mégis tudatosan a nem­rég kirobbant és heves hullámokat csapó vitába szól bele. }ó érzés, hogy a Roncsol László, Lengyel Balázs, Pierre Em­manuel, Zeman László, Tözsér Árpád, Jaroslava PaSlaková, Aich Péter, Kovács Gyózó és Gáli István tollából származó tanulmányok „súllyal“ és „esztétikai indítékokból“ (105. old.) próbálták megközelíteni a költészetet, és hogy bár nem közvetlenül szólnak a hazai fiatal költői nemzedék alkotásairól, (Jaroslava PaSiaková Még egyszer az út köl­tészet buktatói, avagy a régi kritika buktatófa? című vi­tacikkén kívül, amely egyenesen a fiatal nemzedék védel­mére kel) költészetéről, gondolatban, következtetéseikben a védelmükre kelnek. Kár viszont, hogy a szerző a kirob­bant vita miatt először a feftegetéseikkel kénytelenek kez­deni, és hogy az említett írót csoport elemzését csak ez­után kezdik. Az írások nem csak „súllyal“ és esztétikai in­dítékokból“ szólnak, hanem színvonalasan. Ezekből a ta­nulmányokból is kiemelkedik Roncsol László esszéje és Ja­roslava PaSiaková vita-cikke. Roncsol László fejtegetése az előző, első számban megjelent Pábry esszéjével együtt va­lami mást ts Jelez. 0) utakra lépett nemcsak a szerző, ha­nem a csehszlovákiai magyar kritikai gyakorlat is, amikor az éveken keresztül hallgató Roncsolt mint kritikust, esz- széistát, -esztétát Is meg tudja szólaltatni és ilyen szinten. Remélhetőleg lesz még ennek egyenes és nem egyenes ágon folytatása is. Ugyancsak a vitához kapcsolódik a szám költőt anyaga ts, amikor Weöres Sándor, Károlyi Amy és Rónay György verset mellett Kulcsár Ferenc és Tóth László, illetve Török Elemér verseit közli a lap. A felsoroltak következtében a prózai anyag kevesebb, de itt is akad örvendetes tény. Mind a két hazat prózairó fia­tal (Mikola Anikó és Kovács Magda), valamint, hogy az elég rég hallgató Kovács Magda ismét megszólalt. Ezen kí­vül közöl a lap fordításban még egy román novellái, kri­tikát, recenziót, olvasó naplót és hagyományainkkal fog­lalkozó írásokat. A szám képzőművészeti anyagát Viktor Vasarely alkotásaiból válogatták. A hátsó borítólapon Ozs- wald Árpád folytatja hagyományainkat felelevenítő soroza­tát, amelyben Gvadányival foglalkozik. Úgy véljük, érdemes elolvasni az Irodalmi Szemle má­sodik számát. (ni FEUCHTWANGER: GOYA rA megisnnerés gyötrelmes útja“ — ezt az alcímet ad­ta regényének Llon Feuchtwanger. Francisco Goya, a nagy spanyol festő emberi és művé­szi megismerésének, kibontakozásának útja ez. Spanyolország a XVIII. század második felében a külső 'ény és ragyogás mögött a legsötétebb elnyomás, az inkvi- slcló borzongató szellemét őrizte. Mindent üldöztek, min- lent megöltek, ami az entberiség, a világosság, a szabad­ság jegyében született. Goya cselekedeteivel, de elsősorban festményeivel har­colt a humanizmusért, a szellem és az ember szabadsá­gáért. Feuchtwanger regényéből elevenen, mozgalmasan bonta­kozik ki a spanyol történelemnek ez az izgalmas fejeze­te, s Goya központi figurája körül a kitűnően ábrázolt sze­replők — valóságos és költött személyek — egész sora. Vas István fordítása formájában és szellemében híven tolmácsolja az eredeti szöveget. DAVIDTERÉZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN Egy húszéves mai fiatal lány üres óráiban megírja vi­szontagságos életét. Boriska elvált szülők gyermeke, s ez az oka annak, hogy korán megismeri az „életet". Az idő­sebbektől segítő kéz helyett állandóan csak „bezzegeket“ kap. Majdnem gyerekfejjel elkövetett botrányai miatt ki­csapják az iskolából, KondorfaWára kerül száműzetésbe, s itt, ebben az isten háta mögötti faluban tanítónösködik. Erős akaratának köszönhető, hogy mindennemű intrika és gáncsoskodás ellenére sikerül kivívnia környezete irigy­séggel vegyes elismerését. Nagy szerelmi csalódását ne­hezen heveri ki (az öregedő színész elcsavarta a fejét), ie megtalálja boldogságát egy jóravaló fiú személyében. Sok JíuíMU ÍZ iS' Két műfaj egy lakásban A férfi neve: NEMES LASZLÖ, az asszonyé — rendhagyó módon — nem Nemes Lászlóné, hanem FEHÉR KLA­RA, mert még lánykorában kezdett írni és lánykori nevén vált ismertté, közkedveltté. A két név ma már is­mert nemcsak Magyarországon, ha­nem az ország határain túl is. Ta­lálkoztam nevükkel és fényképük­kel ausztráliai lapokban, írtak róluk — szeretettel és elismeréssel — a kanadai újságok, mi pedig itt Cseh­szlovákiában különösen Fehér Klárát tartjuk személyes ismerősünknek, hi­szen könyvein kívül a tévé képer­nyőjéről szól hozzánk, szellemesen kedves, de kíméletlenül csípős hu­morral az élet mindennapi problé­máiról. Regényeivel — A tenger. Ide­gen víztükör. Perben, haragban. Ma éjjel ne aludj, a Nem vagyunk ördö­gök című szatiragyűjteményével nem­csak hazai népkönyvtárainkban ta­lálkozunk, hanem a könyvgyűjtők egyre nagyobb táborának polcain is. Fehér Klára a kisemberek króni­kása, de ez a krónika rendkívül for­dulatos, nagyszerűen őszinte, társa­dalmilag elkötelezett. Szenvedélyesen késztet mosolyra és sírásra, hiszen főhőseiben — a kis egyszerű, szür­ke, névtelen emberekben többnyire magunkra, saját bajainkra, fájdal­mainkra, problémáinkra ismerünk. , A férj. Nemes László nem könnyű hangvételű krónikás, hanem egy nagy- műveltségű, nagytudású pszichoana­litikus pontosságával tárja fel az emberi lelket, mutatja meg a rosz- szat és a jót, szigorú, de elfogulat­lan bíró, aki ragaszkodik a humaniz­mus etikai kategóriájához. Minden regénye (többek között a Dallam a falon túl. Egyetlen édes életünk) egy- egy megrázó drámai élmény, de vé­leményem szerint a BILINCSEK című 1969-ben megjelent kisregénye a je­lenkori magyar próza egyik remek­műve. A könyvekkel zsúfolt budapesti csa­ládi fészekben vallattam az író-há­zaspárt, múltról és jelenről, az in­dulásról és az eddig megtett útrói. — Hogyan kezdődött írói pályafu­tásuk? Klári: Orvos akartam lenni és — 1946-ban újságíró lettem. Laci: Én is orvos szerettem volna lenni — aztán jött a fasizmus. Emig­ráltam. Olaszországban az angol had­seregben harcoltam a fasizmus el­len. A felszabadulás után hazajöttem és 1946-ban újságíró lettem. A szer­kesztőségben az én szobám Klári szo­bája mellett volt, de ezt kevésnek tartottam, azt akartam, hogy szobánk a magánéletben is egymás mellett le­gyen... mint láthatod ez egy egysze­rű házasságkötéssel sikerült is. — Egy kis statisztikát kérek a megjelent müvekről. Klári: Húsz kötet, kilenc színda­rab, az Egyszerű kis ügy című tévé­játékért most kaptam meg a nívó- dijat és Narkózis cím alatt most je­lent meg négy kisregényem. Laci: Kilenc kötet, két további re­gényem és egy fantasztikus regé­nyem most van nyomdában, Klárival közösen írjuk filmünk forgatóköny­vét... — Erről jut eszembe, Klárika, ma­gának már megjelent egy fantaszti­kus regénye, A földrengések szige­te... mit jelent ez a műfaj: kirándu­lást, játékot, pihenést? Klári: Nem Tudja, imádom a gye­rekeket és a fantasztikus irodaimat és nagyon bánt, hogy a ma megjele­nő fantasztikus kalandregényekben kozmikus háborúkról és az emberi­ség pusztulásáról írnak. Ezért írtam én is egy úgynevezett scl-fit, amely­ben a XXL századot igyekeztem be­mutatni, azt a kort, amelyben már nem ismerik az elnyomást, a ki­zsákmányolást, a háborút és a tech­nika és a tudomány csak az embe­ri élet szépségét szolgálja. Munkamódszerük is egyforma? Klári: Nem. Én nagyon sokat dol­gozom... gyakorlatilag állandóan. Laci: Klárihoz hasonlóan én is na­gyon korán kelek tel, de sokszor est­ig tart, amíg írni kezdek, de olyan­kor aztán képes vagyok éjjel-nappal dolgozni. — Szenvedély, kedvtelés? Klári: Munka és utazás. Laci: Fotózás és autóvezetés. Egyébként ez az utazási szenve­dély írásaikban is megmutatkozik. Nemcsak abban, hogy müveikben lát­tató módon mutatják be a távoli vi­lágrészeket, hogy otthonosan mo­zognak New Yorkban, Kanadában, Görögországban, vagy Ausztráliában, hanem a közösen írt japán és ameri­kai útikönyvek is a művelt, mindent meglátó és feltáró vándorok alkotá­sai. — Ml a céljuk... miért írnak? Klári: Szeretném, hogy aki elolvas­sa írásaimat, egy picivel boldogabb és jobb kedvű legyen! . . Laci; Én pedig, hogy aki elolvassa ' müveimet tisztességesebb legyen, mert hiszem, hogy akkor mindnyájan boldogabbak is leszünk! — Hogyan fér meg egy lakásban, egy fedél alatt a humor, a köny- nyedd szatirikus hangvételű irodal­mi műfaj a drámai feszültségű, az emberiség történelmi méretű tragé­diáitól elsodort hősök, a szomorú és kiégett, a bukott és lealjasodott ala­kok véres-gyászos légkörével? Klári: Talán egy hasonlattal vála­szolok: Picasso galabmja, vagy egy élesen háborúellenes karikatúra — a mi véleményünk szerint — ugyan­azt fejezi ki, ugyanazt a célt szol­gálja. Mi — Laci és én — műfajilag különbözünk, de morálisan, etikaiffag ugyanazt hirdetjük... A koratavaszi napfény bekönyökölt az ablakon, az asszony szavai szinte muzsikálva rebbentek a könyvespol­cok felé, hogy visszahulljanak szí­vemre és én Fábry Zoltánra gondol­tam, mert amit hallottam, az volt a... vox humana! Péterfi Gyula ^ ^ int tizenkét, tizenhárom éves gyerek, felfigyeltem M M azokra a szokásokra, amelyek bizonyos napokon tOr- nJn téntek falunkban. Legelejére a Luca napját említem. mWm Ez december 13-án van. Amikor besötétedett, a falu ^ ~ ^ közepén levő Csenki dombra ment a kanász és a tehénpásztor és kürtjeikkel nagy trombitálásba kezd­tek. A tehenesnek réztromblíája volt, a kanásznak meg ha­talmas ökörszarv-dudája, negyedóráig is folytatták, s közben a SZÍJ ostor-karikásukkal nagyokat csördítettek. Anyám ilyen­kor szalmát szokott tenni a tyúkkasokba, hogy tyúkjai Job­ban heverjenek, de viszont Luca napján nem vett tüt a kezé­be, mondván.' bevarrja vele a tyúkok... micsodáit, s azok nem tojnak. Gyerekek is jártak, Lucáknak öltözve, s hevertek a szoba közepén, hogy olyan nagyra nőjenek a kukorica kö­zé ültetett dtsznótOkök. Nevezetesebb volt falunkban a Szentgyörgy napja, április 24-én. .JLOvlk a szentgyört“ így szokták mondani, ha közele­dett. Ezen a napon is meg kellett várni az estét. Ahogy be­sötétedett, elindultak a legények a falu alatt levő „Berek“ fe­lé. Ez a berek a község erdeje volt, s ott terült el a Szikince túlsó ága, a „belső víz“ mellett, a Damásd felé vezető útnál. Minden legénynek kötelessége volt magával hozni egy kéve rőzsét, aniiből nagy tüzet raktak a patak-híd közelében. Ezen a hídon senki sem mehetett keresztül, ha nem vitte a rőzsét. Talán azért is rakták itt a szentgyörgynapt tüzet, hogy Job­ban ellenőrizhessék az oda tóduló fiatalságot. En ezen az éven mehettem oda első ízben. Az Iskolásgye­rekeket irgalom nélkül elkergették onnét. Eddlk csak sóvá­rogva néztem többi pajtásommal a hatalmas tüzet, s hallgat­tuk a kiáltozást, s azt néha nem lehetett érteni. Alig várta minden gyerek, hogy kinője az iskolát, s részt vehessen a szentgyörgyi tűznél. Mikor már házmagasságú lánggal égett a venyige, elkezdő­dött a „SzentgyörgylOvés“. Ilyenkor két jótorkú legény vál­lalta a kiáltozást, s most következett az est kiemelkedő pont­ja. A két legény szembe állt egymással, s elkezdték: Első legény: Jövök héji“ Második: „ne lőjl' Első: „mit ígérsz?“ Második: „egy szép lányit“ Első: „kit, s kinek?“ Második: „jó lesz a Kassai Bálintnak a Tóth Julcsal“ — Jó lesz jól — hangzott sokszor kétszer, háromszor ts a körülállók torkából, s oly hangosan kellett kiáltozni, hogy az egész faluban hallhassák, mert Ilyenkor aztán ktcsődűlt mindenki az utcára, sőt Ide a közeli „Lúdvégbe“, hogy Job­ban hallhassák... A két klábáló legény azután sorra vette a falu legényeit és hajadonalt, s klnek-klnek kilőtték a szeretőjét. Ilyenkor már tudták, ki kihez járogat esténként, s ha valakinek több le­gény ts tette a szépet, hát azt több legénnyel is kilőtték. Ha már a komolyabb oldalával végeztek, következett a szentgyörgylövés tréfás oldala. 'Szokás volt sorra venni az egész évben megtörtént olyan eseteket, amelyekre ráillett a „csúfság“ elnevezés. Ilyenkor a két legény a következőképpen kiabált: Első: lövök héj! Második: ne lőj! Első: mit ígérsz? Második: ,fisúfSágot"J Első: ktt, s kinek? Második: „Jó lesz az egyszeri embernek az egyszeri asz- szonnyal... $ itt elkiabálták azokat a megtörtént eseteket, ami valóban csúfságot Jelentett. Bizony sokszor megjegyezték, ami­kor pletykáztak a faluban valakiről, hogy „no, majd ezt is kilövik szentgyörgyrel“ Volt Is erre az alkalomra sok feljegy­zés előkészítve a legényeknél. Kilőtték, ha a gazdaasszony a szolgájával a pincébe zárakozott, ilyesmi ki szokott tudódni. Kilőtték, ha valaki valakitől lopott, s rajta kapták. A csúf­ságok közé tartozott az is pl. amikor a Nagy Jánosnak kilőt­ték az leső Borosát. Ez az leső Borosa egy nagy mellű, öreg cigányasszony volt, háromnak, de néha négy legénynek is ki­lőtték, főképpen olyan anyámasszony-féle legényeknek. Befejezésül így módosult a szentgyörgylövés: A szokásos mit ígérszre a válasz: „JÓ dolgot“. „Mit, s kinek?’ „JÓ lesz mindenféle napszámosnak mától kezdve megadni az uzsonnát!“ A „Jó lesz, jót“ most már tízszer ts megismételte a körül­állók serege. A tűz ilyenkor már rendszerint kla’vóban volt. s az, hogy kárt ne csináljon, az erdő-csőszt. Tar Pált bízták meg eloltá­sával, a legények pedig dalolva elindultak haza felé. Csontos Vilmos A fenti részletet Csontos Vilmos életrajzi regényéből közöljük. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents