Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-24 / 12. szám
4 ifjl^ág NUnH NIHR Találkozásom Leninnel Az első vázlatok és portré A Kommunista Internacionálé 1921. június 22-e és július 12-e kö- kött megtartott harmadik kongresz- szusához kapcsolódott a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé második kongresszusa. A Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének hajdani titkára Lékai János, akihez személyes barátság is fűzött, közölte velem, hogy a Párt Végrehajtó Bizottsága és az Ifjúmunkás Titkárság határozata alapján küldöttként részt veszek az Ifjúmunkás Internacionálé II. Kongresszusán, és ily módon jelen leszek a Komintern III. Kongresszusán is. A Komintern III. Kongresszusa a Nagy Kreml Palotában, a volt cári trónteremben tartotta üléseit. A terem végében álló trónt és a mögötte levő cári címert eltakarta egy e- léje épített és a két szélén növényekkel díszített emelvény, amelynek felső szintjéhez a terem egész szélességében sötét bordó textillel borított öt-hat lépcsőfok vezetett. Az emelvényen a vörös terítővei letakart hosszú elnökségi asztal előtt állott a szószék. Lenint a kongresszus tiszteletbeli elnökévé választotta, ö azonban kezdetben nem volt jelen a kongresz- szuson. Az egyik szünet után az o- lasz delegáció tagját, Lazzarit szólították a kongresszus plénuma elé, hogy fejtse ki álláspontját. Lazzari fenn volt már az emelvényen és a szószékhez közeledett, amikor a terem tükrözött oldalának egyik benyílóján keresztül csöndben, észre*- vétlenül belépve, az emelvény közelében meglepetésszerűen megjelent Lenin. Egyszerre csak felzúgott a taps. A küldöttek felállottak helyükről, hogy jobban láthassák és állva üdvözölhessék Lenint. Életem során nemegyszer voltam tanúja kitörő örömrivalgásoknak és szervezett ünnepléseknek, de egyik sem volt olyan emlékezetes és ahhoz hasonló, ahogy a Komintern III. Kongresszusán Lenint üdvözölték. Ahhoz foghatót sem azelőtt, sem azután nem tapasztaltam... Nem az emelkedett lelkesedés és nem is az újból és újból felviharzó üdvkitörés tették példátlanná az ünneplést. Nem. Maga Lenin, ahogyan az üdvorkánt álita, volt egyedülálló és felejthetetlen. Nehéz leírni, milyen volt Lenin ezekben az ünnepi percekben. Nem igyekezett az ünneplést mozdulatokkal és arckifejezéssel elhárítani magától, de világosan látható volt, hogy a legkisebb mértékben sem került az ünnepeltetés bűvöletébe. Keresetlen egyszerűséggel, a legkisebb póz nélkül, mesterkéletlen természetes magatartással, szerényen viselte az ünnepeltetést, és mintha nem is neki szólna, egyszerűen megvárta, amíg elvonult felette az ünneplés fergetege. Én nagy igyekezettel rajzoltam a kongresszusi jeleneteket és egyes küldötteket. Az ülésteremben elcsendesedett a Leninnek szóló ováció, és a kongresszus plénuma elé szólított olasz küldött, Lazzari, a szószékről beszélni kezdett. Lenin, aki eddig az elnökségi asztal legszélén foglalt helyet, Lazzari első szavai után csendben felállt és az emelvény elülső szélén lévő szószék közvetlen közelében, az emelvény lépcsőjére telepedett, bal könyökével az emelvény peremére támaszkodva. Jegyzetfüzetét és az azóta oly ismertté vált, jellegzetes sapkáját maga elé helyezve figyelte a tőle alig két méternyire beszélő szónokot. Néhány lépéssel távolabb leültem a lépcsőfokra, amelyen Lenin ült és rajzolni kezdtem őt. Szorosan mellettem, az emelvény peremén ülve egy orosz festő, Altmann is hozzáfogott a rajzoláshoz. Ezen az oldalon más művész nem volt a közelünkben. Lenin egy jó félórán keresztül változatlanul abban a helyzetben maradt, ahogyan leült. Csupán két mozdulata cserélődött felváltva: hol a szónok felé emelte arcát, hol a füzet fölé hajolva jegyzeteket irt. Én egy rajzlapon mind a két mozdulatot elkezdtem, és ahogy Lenin mozdulatát változtatta, úgy mentem át egyik vázlatról a másikra. így könnyen ment a rajzolás. Könnyen ment? Dehogy is ment könnyen. Minden erőmet összeszedve, lázasan, nagy figyelemmel igyekeztem Lenin mozdulatát és arckifejezését rögzíteni. Már több vázlatot készítettem, de úgy találtam, hogy egyik rosszabb, mint a másik. A szónok befejezte beszédét. Lenin felállt és gyorsan elhagyta az üléstermet. Én is felálltam és szorongva belekíváncsiskodtam a szomszédom rajzaiba, hogy összehasonlítsam az eseményekkel. Távol áll tőlem, hogy most, évtizedek múltán véleményt mondjak Altmann munkáiról. Csupán az akkori, nyilván elfogult és nagyon is szubjektív hozzáállásomat kívánom felidézni: az ő rajzait ugyanis legalább olyan rossznak láttam, mint a magaméit^ Az ismert Lenin-fényképek és a róla még életében készült képzőművészeti alkotások között aligha találunk olyant, amely Lenint a vele szemben álló, vele vitakozó szónokot figyelve ábrázolná. Bennem mély nyomot hagyott a kongresszusterem emelvényének lépcsőjén ülő és a szónokot feszülten figyelő Lenin arcjátéka. Nyilván azért is, mert mialatt Lenin a szónokot figyelte, magam is kutatva figyeltem Lenin arcát. Amikor jegyzetfüzetéből felfelkapta a fejét, arca olyan volt, mint amilyen csak önfeledt gyerekek arca tud lenni, amikor valami nagyon leköti figyelmüket és már észre sem veszik környezetüket. Lenin arcában is volt valami megható: a reá annyira jellemző, kissé mongo- los vágású szemét tágra nyitva, várakozóan nézett a szónokra. Majd szemeit keskeny nyílásnyira összehúzta, fejét kissé félrebillentette és finom, alig észrevehető szarkasztikus mosoly ült arcára. Azután ez a mosoly is eltűnt, és összehúzott szemnyílásaiból kemény, éles tekintet tapadt a szónokra... Lenin figyelő arcáról talán sikerült valamit belevinnem az egyik plakátomon ábrázolt Lenin-portré- ba, amelyet négy évvel Lenin halála után, a német ifjúmunkások adtak ki 1928-ban chemnítzi kongresszusuk alkalmával. Ék Sándor I A napokÄn nyolc szocialista ország tizennyolc újságírója járt a felszabadulási ünnepségekre kézüló Magyarországon. A csehszlováldai jnagyar lápok közül az Oj Ifjtiságnak jutott az • magtlszteltetés, hogy részt vehetett ä Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Magyar Ifjúság szerkesztősége és a Mgyar Rádió szervezte országjáró körúton, amelynek talán az volt á fő célja, hogy megmutassa, hogyan használta ki Magyarország 25 szabad évét. _ Ebből valami sikerült is. Nem Ízért csak valami, mert két hét alatt lehetetlen megismerni egy ország népét, életét: az is igaz, hogy nem láttuk Magyar- országot 25 évvel ezelőtt; de láttuk 1970-ben: szemlátomást, szinte a földből kinövő házakat, az utcát, amely két-három nap alatt új arculatot kapott, a várost, ahol a 11 ezer lakos átlagkora 27 év, a Metro-klu- bot, ahová idegeneknek csak két testőr (100 kilogrammon felüli) kíséretében ajánlatos belépni, a KISZ-eseket, akik védnösége alatt felépült a százhalombattai olajfinomító -, de nemcsak erről az egy hatalmas méretű vállalkozásról mondhatja el a KISZ, hogy az „övéi“ építették fel; sok helyütt kezdték ők a munkát; ott, ahol valamikor kukorica zöldellt. Folytassam? Minek. Az elmúlt 25 év jellemzői között talán nincs is olyan, amelyhez a fia- ] tatoknak ne lenne valami közük ... Ahová ellátogattunk, üzemekben, téeszekben, mindenütt csak 25 évnél rövldebb törté- nleemre tekintenek vissza. A KISZ — fiatalabb a szabad Magyarországtól, dehát ez érthető — egymilliós város, ahol senki sem idősebb 26 évnél, így jellemezhetnénk Magyar- ország Ifjúsági szervezetét. Egységes. Munkás a főiskolás mellett, ha nem is ugyanabban a klubhelyiségben, de a legtöbbször mégis kölcsönös megértésben dolgozik, játszik, szaval, táncol, veri az asztalt a zene ütemére vagy másért. Szórakozás és tanulás — ezzel a két szóval határozták meg legtöbbször a fiatalok azt, amit várnak és amit eddig meg is kaptak a_ KlSZ-től. A munka komolyabb része a KISZ funkcionáriusaié. A központi bizottság néhány tagjával — köztük Kárpáti elvtárssal a KISZ KB titkárával is — volt szerencsénk találkozni, elbeszélgetni a KISZ távlati terveiről és arA természet csodálatos alkotásai, a szivárvány színeiben tündöklő tengeri, folyami vagy tavi puhatestűek páncélkemény kagylói mindig érdeklődést keltettek az emberben, aki teremtó fantáziával igyekszik megérteni és meghódítani a szépséget. A gyöngyhalászok a tengerek mélyére ereszkednek, onnan hozzák fel a selymes csillo- gású Igazgyöngyöt, amit aztán méltó keretbe foglalva, mint valami drágakövet, ékszerül használnak — főleg a nők. De az értékétől megfosztott gyöngyház sem válik hasznavehetetlen hulladékká. Szorgalommal és hozzáértéssel szép gombokat, brossokat, nyakékeket, fülbevalókat és egyéb dísztárgyakat lehet készíteni belőle. Nálunk Szlovákiában ezzel a rendkívüli kézügyességet, türelmet, jó ízlést és művészi érzőket igénylő mesterséggel csupán egyetlen ember foglalkozik hivatásszerűen, Josef Kaäparü gyöngyházcsiszoló. Duna- szerdahelyen, egy szép családi házban lakik ez a nyugodt tekintetű, megelégedett ember. A mester a gyöngy- bázcslszolás alapjait még gyermekkorában elsajátította a nagybácsijától, majd tudását szakiskolában tökéletesítette. 1947-ben azzal a szándékkal hívták meg az akkor még egészen fiatal szakembert a Csallóközbe, hogy néhány cseh társával együtt itt Is meghonosítsák a gombkészltés mesterségét. A gombkészltö üzem megalapításából ugyan nem sok lett, de a cseh fiatalember itt talált magának feleséget, élettársat, s gyökeret ereszről, miért volt szükséges és miért jő, hogy a MSZMP KB januári ülése foglalkozott a magyar ifjúság helyzetével. Számunkra, csehszlovák újságírók számára, különösen értékesek voltak ezek az információk; rájöttünk, hogy nem kell messzire menni jő tanácsért... A Magyar Ifjúságot néni szükséges különösképpen bemutatni. Sok száz előfizetőjsi van Szlovákia magyarlakta vidékein. Az Oj Ifjúság szerkesztőségét is már régóta baráti kapcsolatok fűzik a magyar fiatalok központi hetilapjának szerkesztőségéhez. Nem volt véletlen, hogy ők is a vendéglátók között szerepeltek; gazda á gazdának elmondja á háztájija minden csinyját-bln- ját, esetleg azt is. miért van neki több burgonyája, mint a' másiknak... És volt még egy vendéglátónk, a Magyar Rádió Ifjúsági adásának szerkesztősége. Nem utolsósorban említem ókét, hiszen ahol csak megfordultunk, mindenütt a leg.szlvélyesebb vendéglátókra találtunk. Sorolhatnám még... A tiszaszederkényt óvoda egyik hatéves kislánya azt választotta a Szoviet Rádió riporterének kérdésére, hogyha lel- nS, akkor fiatal akar fenni. Erre a veszélyesen okos mondatra — meglehet a gyerek részérói sem véletlenül kiejtett — azért emlékszem pontosan, mert nem sokkal elOtte egy KISZ-funkctonárlus azt fejtegette, hogy ma fiatalnak lenni egy mellékfoglalkozást felent: nagyon sok tdó kell hozzá, és nem fár érte fizetés,,. Hogy mindnyájuknak megköszönjük a vendéklátást. arra Magyarországon sajnos kevés időnk volt. Most tettem egy kísérletet. Persze, ez sokkal sikertelenebb, mint a látogartár sunk ideje alatt elhangzott csodálatos pohárköszöntök. Riportokban visszatérünk még Magyarország felszabadulásának 25. évfordulójához. Zácsek Erzsébet csiszoló tett a termékfiny csallóközi földbe. Az itteni embereket, a magyarokat őszintén megszerette, megtanulta a nyelvüket, s élni kezdte az ő é- letüket. — Számomra a munka kedvtelést és örömet jelent — mutatott körül a maga fabrikálta kis, házi műhelyében. — Ha nem volna a gyöngyházcsiszolás a szakmám, akkor minden bizony- nyal a hobbym volna — tette hozzá mosolyogva. — Meg sem tudom mondani, milyen örömet érzek akkor, amikor egy-egy szép emlék- vagy dísztárgyat befejezek. A műhely megtekintése u- tán a nappali szobába vezetett. Néhányat a legkedvesebb munkál közül ott őriz a vitrinben. Ezektói nem tudna megválni. Egyik alkotását, a tengeri kagylóba vésett kis domborművet, M. AleS LibuSe és a szántó című képének másolatát valami különös meghatottsággal és tisztelettel adta a kezembe, Megtekintése valóban felejthetetlen élményt nyújt az embernek. —ww—lÉ^Mié npp iniünii i..inuamj Josef Kaäparü munkál eljutottak már a világ legkülönbözőbb tájaira. Sok embernek szereztek örömet a- zok a kis emléktárgyak, amelyek a mester műhelyéből kerültek ki. Tennivalója akad bőven. Hiszen a gyöngyházból nagyszerű a- Jándéktárgyakat is lehet készíteni. Gyakran dolgozik megrendelésre. Készítményeit államférfiaknak és egyéb kiválóságoknak szokták ajándékozni. Ha a helyzet úgy kívánja, a mester éjjelét nappallá téve dolgozik. Otthonosan meghitt műhelyében a vésők, túrók, fűrészek és köszörűk nyomán új formát kap a gyöngyházkagyló, a holt anyagból é- letre kel a szépség, hogy gyönyörűséget szerezzen az embereknek. Kár, hogy egyelőre még nincs meg a lehetősége annak, hogy ezt a ritka, de fontos és szép szakmát Josef Kaäparü a következő nemzedéknek Is átadja. Szenk Sándor
