Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-17 / 11. szám

12 új ifjúság TAVASZI szépség­ápolás 1. 1 í ■ it MÄR SÜT Ä NAP, MINDJÄRT ELŐBOJNAK A SZEPLÖIM“ — sóhajtanak fel azok a „szerencsétlenek“, akiknek szeplős az arcbőrük, éa inkább elkerülik a napot, attól való félel­mükben. hogy elcsúfulnak. De valóban olyan „szerencsétlenséget“ jelent a szeplő? Nem, egy­általán nem. Nyugodtan állíthatjuk — és nem vigaszképpen, hogy — kivéve az olyan eseteket. ?: amikor az egész arcot sűrűn beborítja — érdekessé, es mindenekelőtt fiatalossá, szinte pi­kánssá teszi az arcot. MfiGiS, MI A TEENDŐ, ha el akarjuk távoiltani vagy legalábbis halványítani a szeplőket? A VÉDEKEZÉST KORA TAVASSZAL — márciusban — kell kezdeni, mégpedig fényvédő krémek használatévá! (Krém protl pehám). Ezen krémek összetétele ugyanis ol.van anyagokat tartalmaz, »melyek alnyelik az ibolyántúli sugarak egy részét s Így gátolják a pigment képződést. Fon­tos, hogy a krémet naponta alkalmazzuk, sőt, ha sokat tartózkodunk a napon, akkor kenjük át napközben is. Később mér elhagyhatjuk a fényvédő krémeket és fokozatosan hozzászoktathat­juk az arcbőrt a naphoz. Nagyim helytelen, ha szinte bújunk a nap elől, mert a napsugarakra a szervezetnek bizony nagyon is szüksége van (D-vitaminl), Kimondott napozásról persze nem ■ » lehet szó. mert az arra hajlamosaknál a napsugár behatására bármikor, tehát késő nyáron is ' megjelenlietnek a nem kívánatos szeplők. Akik túlnyomórészt a napon tartózkodnak (mezőgaz­dasági munkáknál stb.) széles karimájú kalappal védjék arcbőrüket. A MÁSIK VÉDÖSZER a SÖTÉT PÜDER, mert ennek a festéktartalma is elnyeli az ibolyántúli sugarak egy részét. A védőszereket a szeplők kifejlődése előtt alkalmazzuk. Ha azonban a védekezés elégtelen- nek bizonyult, és a szeplők mégis előbújtak, házi fehérítő szerekhez folyamodhatunk. A legköz­ismertebb és taián a leghatásosabb halványító szer a citromlé: elég, ha naponta egyszer be- . / dörzsöljük vele arcbőrünket, (de felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez csakis a zsirosbőrüeknek alkalmas, a száraz bőrűek nem alkalmazhatják!). További háziszer az uborka, ez persze csak nyá­ron jöhet számításba. Az eljásás a következő: a megtisztított uborkaszeletekkel sűrűn beborít­juk arcunkat, gézzel vagy tiszta ruhával leerősltjük és 20-30 percig hagyjuk rajta. FEHÉRÍTŐ HATÁSÚ A PARADICSOM ÉS A RETEK IS; mindkettőt szintén felszeletelve tesz- izük az arcbőrre, de nem kell lekötni. LefekszOnk és ugyancsak 20-30 percig hagyjuk beszl- vödni az arcbőrbe. Egy másik házi — és eléggé ismeretlen módszer a következő; 2 dkg petrezselymet felfözünk 9fiy liter vízben. Leszűrjük, kihűtjük és a folyadékba mártott vatta csomóval naponta kétszer áttöröljük arcunkat. A szárazbőrűek — bármely módszerhez folyamodnak — előzőleg krémez- , zék be arcukat. Megjegyezzük még, hogy a szeplős bőr érzékeny, és Így könnyen előfordulhat, , hogy a kezelés folytán kivörösödik, gyulladásba jön. Ebben az esetben azonnal abba kell hagy- ^ ni a kezelést. HÄZI MÓDSZEREK BIZONY SOK TÜRELMET IGÉNYELNEK, azonnali hatás egyetlen eset­ben sem várható; mindemellett, ha lelkiismeretesen végezzük, föltétlenül megmutatkozik az eredmény. Viszont számolnunk kell azzal, hogy a legszebb eredmény is csak ideiglenes. Ezért, ha megüntuk a szeplők ellen folytatott „harcot“,forduljunk kozmetikus orvoshoz, A bosszúságot «»kozó kis btHhia pettyecskék eltávolítása ugyanis az ö hatáskörébe urtozik. MINT MINDEN DlVATTUDÖSlTÁSUNKBAN, az utóbbiban Is Ismertettük a divatszlneket, mert ezek szorosan a divathoz tartoznak és persze szezononként változnak. Mégis megjegyezzük, hogy az új ruhadarab c.sak két feltétel mellett kéázUljön a divatszinből. Az egyik; a szin jól élljon az arcunkhoz és egyéni.ségUnkhöz. A má­sik: be tudjon .,olvadni“ ruhatárunkba. Mit ér­tünk e két feltétel alatt? A DIVAT KÖVETÉSÉVEL AZ A CÉLUNK, hogy ruházatunk újszerű, divatos legyen. Az, hogy minden ruhában szépek akarunk lenni ugye ter­mészetes; éppen ezért nem választunk olyan fa­zont, ami előnytelen az alakunkhoz, bármilyen divatos i.s. Erre általában — sajnos, ha nem is mindig — vigyáznak. Azonban a szint sokkal kevé.sbé veszik fipvelemhe Gondolkodás nélkül megvásárolják a divatszínt. vagy — ami még helytelenebb — olyan szinti anyagot, amilyen színű ruhájuk még nincs. Ez pedig hiba Mert hármennvire előnyös is a fazon, ha a szín nem áll jól. elrontja az összbenyomást még akkor is. ha ez a legnagvobh divat. Egyébként Pótlitf, mindig több szín divatos, tehát rajtunk múlik, hogy a részünkre előnyöset válasszuk ki. Az pe­dig, hogy mindig más színű ruhánk legyen, ele­ve téves néz.et, akinek kevés szín áll lói akkor is mindig csak olyat viseljen — legföljebb több­féle árnyalatban, az új színekkel való „kísérle­tezés“ mert ami jól áll, már unja, teljesen fö­lösleges. A másik feltétel alatt azt értjük, hogy csak abban az esetben ragaszkodhatunk a divatszln- hez — bármilyen jól Is áll! —. ha beleülik a ruhatárunkba, azaz ha nem kell hozzá külön tar­tozékokat vásárolnunk, vagy pl. egy pulóver ese­tében szoknyát. A DIV.ATSZÍNEKKEL KAPCSOLATBAN MEG KEfL EMLÍTENÜNK MÉG AZT. hogy a feltűnő színekre műidig ,,rá van írva az évszám“. Ko­moly ruhadarabot tehát csak akkor vásároljunk divatszlnben ha biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan másikkal váltjuk fel. Vagyis; ha na­rancssárga a divat, egy ilyen színű pulóver vagy ruha méo mep.járla, de hogy évekig egv narancs- sárga kabátban jártunk, az már meggondolandó. NEHÉZ MEGMONDANI, KINEK MILYEN SZÍN ÁLL 3ŐL, mert a hajszínen kívül az arcbőr is mérvadó. Általános szabály azonban, hogy a sző­kéknek a pasztellszínek „mennek“ — a rózsa­szín. világoskék, halványzöld, halványlila és a halvány tUrkisz-ámyalatok — de a zöld csak nem túl fehér arcbőr esetében, különben sápit. Szőkéknek sosem állnak jól az erős, rikító ár­nyalatok — kivéve talán a bűzakéket —. tehát a piros, méregzöld, az erős lila, a sároa pedig semmil.ven árnyalatban sem. Az ő színeik — az említett pa.szteilszíneken kívül a barna, a feke­te. 3 szolid bordó, néha a szürke és nem túl fehír arehőr esetében a fehér. A LFGTÖBB SZlNT A BARNÁK VISELHETIK. Nekik a pasztellszínek mellett jól áll a piros, a sárga minden árnyalata, citromsárgától narancs­sárgáig, a fehér, az „összes" lilák, zöldek és ké­kek. tovább;' a szürke és a drapp. Legkevésbé ..megy“ nekik a barna és a fekete. A FEHÉRBŐRŰ FEKETE HAJÜAKN.AK sincs nehéz dolguk, mind a pasztell, mind az erősebb színeket viselhetik, a fehéret is beleértve. A sö- tétbőrűeknek azonban vigyázniuk kell. mert az élénk erős .színek — különösen a piros, a zöld és a lila árnyalatai — előnytelenek. KÉPÜNKÖ.N: fehér-sötétkék-citromsárga csí- kozású szakn.ya fehér blúzzal és sötétkékkel dí­szített citromsárga mellénnyel. (Folytatjuk) Utószó a divattudósításhoz a dologba.) A férfi most ismét azt várja, hogy segítsen ra.j- ta, ígér eget-földet. Egy ideig talán nem is lenne hiba. De azt hiszi, hogy később nem mindenért magát tenné felelőssé? Ma.ga tudja a leg.iobban. milyen jellemtelen ember. Azt hiszi, nem lennének percei, araikor azt mondja, inkább lenne egye­dül, mint házasságban élni egy ilyen férfivel? Hogy túl sötéten látom a helyzetet? Kért. írjak meg min­dent, úgy ahogy gondolom. Tehát továbbra is őszinte leszek, s habár válaszom hosszúra nyúlik, helyszűke híján mégsem térhetek ki mindenre. Azt Írja, sajnálja, szereti és gyűlöli egyszerre ezt a férfit. Elhiszem, hogy Így van, $ nem is cso­dálkozom rajta, sőt azi mondom, a történtek után ez így természetes. Ám a házassághoz szerelem kell. a sajnálat nem elég, a gyűlölet pedig ugye csak kárára lehet. Maga ügy gon­dolja. azzal áll bosszút a férfin, ha összeköti vele az életét, hogy ő igya meg a levét annak, ami történt — csakhogy ő nem ismerné el saját magát hibásnak, s magára hárítaná a felelősséget. Egy percig se áltassa magát azzal, hogy megértő lenne magával szemben! És egy dolog nem világos nekem. Azt írja, mindenre Képís lenne a gyerekeiért. S mi lesz a gye­rekekkel, ha elválik? Lemond róluk, $ a feleségénél marad nak, vagy pedig azt szeretné, ha maga nevelné őket? Ez egy külön probléma, amit figyelembe kell venni! Nem hiszem, hogy maga szívébe <udná zárni a gyerekeket — ami nagyon is ért­hető —, sőt puszta jelenlétükkel is állandő sävfäjdalraat okoznának magának, VERONIKA' A minta a párna alsó bal negyedét mutatja, a szaggatott vonal a középvonalat jelzi. Jelmagyarázat: x=zöld, •"sárga, háromszög "narancssárga. Alapszínnek feketét vagy drap­pot válasszon. „KATALIN és KRISZTINA“; Katalinnak a sziloncsipkéből n ruha hosszltott derekú legyen, elöl az egész hossza egybe­szabva. A szoknya glokniban szabott. .Az elszabott derékrészt, a nyakkivágást és a mandzsettákat 1 cm széles szaténpánt díszíti. Krisztinának a plasztikus csipkéből szintén lefelé bő­vülő egybeszabott, kívánsága szerint hátul uszályos ruha ké­szüljön. A nyakkivágásnál körül egy zsorzsettből vagy más vékony enyagliöl készült pllsszlrozott betétrész díszíti, melyet a csipke mintájából kivágott applikált virágok fognak a ru­hához, s ugyanígy fejeződik be a nyakktvágás is. Az ujjak plisszirozott fodorban végződnek, „I.AV.Ab/“: A piros-fehér mintás anyaghoz egyszerű, de di­vatos modellt terveztünk, elöl kétoldalt két külön belesza­bott ékkel, hátul hosszított derékkal. A betétrészeket slingli- mauii fogja össze. A nagy spicces gallér és mandzsetta fe­hér selyemből készül. A szoknya ferdén szabott körgloknl. „S. S“: A múltkori is megfelel — csak más gyárt­mány legyen — vagy egy értékes könyv, esetleg album valamilyen városrél, képekről, természeti szépségekről stb. O «IO o OI Jelige; „OCTAVIA“ (25 éves) Megértem, nagyon nehéz helyzetben van, a döntés nem egy­szerű. Mindjárt az elején meg is mondom, bármiképpen dönt, az elkövetkező évek során nem egyszer fogja feltenni ma­gának a kérdést, helyesen cselekedett-e, sőt talán olyan .hely­zetbe Is kerül, hogy egyenesen azt fogja mondani, a másik megoldást Kellett volna választania. Azt írtam, az elkövetkező években; mert hogy valóban jól döntött-e, azt csak sokkal később fogja tudni megállapítani. Hogy miért? Vegyük az egyik megoldást: Nem megy feleségül ehhez a férfihez. Min­den bizonnyal hosszabb Ideig egyedül lesz, élettárs után fog vágyódni, s lesznek olyan pillanatai, hogy azt fogja mondani, talán nem Is ütött volna ki olyan rosszul ez a házasság, min­den jobb lenne, mint így egyedül. A másik eshetőség; hozzámegy egy férfihez aki tönk­retette. Becsapta magát, nagyon csúnyán kihasználta, hogy olyan odaadóan szereti. (Nem akarok most Idtémi arra. mi­lyen meggondolatlanul viselkedett annakidején, hiszen amint megtudta, hogy nős, szakítania kellett volna, de azért szó nélkül sem hagyhatom, hiszen tulajdonképpen a mai helyzet az akkori helytelen lépésnek a következménye. Nem akkor kért tőlem tanácsot, hanem most, ezért én a mostani körül­ményeket veszem tekintetbe, annál is inkább, mert ami meg­történt, azon változtatni nem lehet, csak arra kell vigyázni, hogy az egyik meggondoJatlansägot ne tetézze egy másikkal. Még csak annsrit. hogy égy szóval sem említi a feleség akko­ri és mostani álláspontját, márpedig neki is volt beleszólása Molnár Anna; Kérésére a mellékelt kereszt­öltéssel készített díszpárnát közöljük. A párna mérete 44x53 cm (kisebbet jelenleg sajnos nincs módunkban közölni.) fii

Next

/
Thumbnails
Contents