Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-17 / 11. szám
4 új ifjúság Lenin születésének 100. évfordulójára az alábbi címmel jelent meg a Szovjetunióban egy több kötetes kiadvány, amely különböző emberek visszaemlékezéseit tartalmazza Vlagyimir Iljics Leninről. A könyvet .az SZLKP KB Marxizmus-Leninlzmus Intézete és a Politikai Kiadó rendezte sajtó alá. Ebből a könyvből emeltük ki G. V. Csicserin 1924-ben Írott visszaemlékezését. Csicserin szovjet államférfi és diplomata volt. 1918-1930-Ig külügyi népbiztosként dolgozott. Tagja volt a Szovjetunió össz- szővetségi központi végrehajtó bizottságának és a központi végrehajtó bizottságnak, Lenin közeli munkatársa volt. Vlagyimir Iljics a szó szoros étrelmében pedagógus, tanítómester volt. A vele való bármilyen érintkezésben a közvetlen nevelőszerep domborodott ki. Tanított személyes példamutatásával, útmutatásaival, irányításával, egyszóval egész személyiségével. Személyiségének néhány jellemző vonását szeretném pár szóban vázolni, hogy felhívjam rá a fiatal olvasók figyelmét. Vlagyimir Iljics mindenekelőtt abszolút pontosságra törekedett minden munkájában, és ugyanilyen pontosságot követelt meg mindazoktól, akik vele együtt dolgoztak. Minden állítást pontosan meg kellett indokolni, és minden indoklást pontosan ki kellett fejteni. Mindenki, aki csak Vlagyimir lljiccsel dolgozott, nyomban megérezte, hogy mit sem ér az olyan szóbeli állítás, amely nincs pontos indoklással alátámasztva. A pontos állításhoz nevek, felsorolások, számok, idézetek, általában szigorúan ellenőrzött konkrét adatok szükségesek. Végezzünk inkább kevesebbet — szokta hangoztatni Lenin —, de azt aztán pontosan és alaposan, ne szóljunk inkább semmit, mintsem megalapozatlan állításokkal hozakodjunk elő. Jegyezze meg mindenki, aki Lenintől a- kar tanulni: semmiféle elhamarkodott ítélet, semmiféle ellenőrizhetetlen állítás! Ne tegyünk elhamarkodott kijelentéseket, amelyeket nem tudunk alátámasztani pontos adatokkal. Ennek a követelménynek felelt meg az a precizitás, ami Vlagyimir Iljics gondolkodásában megnyilvánult. Lenin nemcsak azt követelte meg, hogy bármilyen állítást pontosan vezessünk le ellenőrzött adatokból, hanem azt is, hogy az elképzelés legyen átgondolt, kimunkált, kicsiszolt, hogy a gondolat elejétől végéig világos és határozott legyen. A gondolatok végső kimunkálására törekvés — ezt tanulta meg mindenki, aki Lenin környezetében dolgozott. ^ A harmadik, amit Vlagyimir Iljicstől tanulhattak munkatársai, hogy mindenekelőtt világosan kell látni a reális tényeket. Ha Vlagyimir Iljics beszélgetőtársa elméleti eszmefuttatásokba bocsátkozott, vagy hajlamosnak látszott a nálunk annyira elterjedt deduktív gondolkodásmódra, Vlagyimir Iljics mindig az élő valóság határozott és reális tényeit tárta elébe. Negyedszer, a Vlagyimir lljiccsel való munka azt jelentette, hogy pontosan végre kell hajtani a kapott irányelveket, amelyek reális tényeken alapultak. Vlagyimir Iljics leginkább azokat a munkatársakat Vk- becsülte, akik a maga realitásában tudták felmérni a helyzetet, akik tudták, hogy az adott helyzetben mit kell cselekedni, és ezt pontosan, az akadályokra való tekintet nélkül meg tudták tenni. Mit lehetett a legnehezebben eltanulni Vlagyimir lljicstói? Azt — és ebben ő úgyszólván mindenkit felülmúlt —, hogy mindent' a legnagyobb rendszerességgel végezzünk. Az ő munkája, egész napja, bárhol is tartózkodott, szigorú rendszerességgel volt beosztva. Ugyanilyen szigorú rend u- ralkodott könyvespolcán, Íróasztalán és a magánéletében is.-\ magánéletben is szükségesnek tartotta a rendszerességet, a gondosságot, az ésszerűséget. Akik vele dolgoztak, azoktól megkövetelte, hogy idejében hagyják abba a munkát és pihenjenek, hogy óvják egészségüket, hogy életük rendezett, ésszerű legyen, ne legyen úrrá rajtuk a rendetlenség, a hanyagság, a kapkodás. A hasznos tevékenységgel kapcsolatos elképzelések uralkodjanak a személyi jellegűek felett, minden egyes személyi mozzanat kerüljön háttérbe, ha az ügy érdekei azt kívánják — ez az elv annyira áthatotta Vlagyimir Iljics egész lényét, hogy a vele való beszélgetés során szinte kényelmetlen volt bármilyen személyi elképzelésre utalni, ha az ügyről volt szó. Sohasem láttam Vlagyimir Iljicset haragosabbnak, mint olyankor, amikor az egyéni indulat az ügy fölé kerekedett, amikor az érvelést személyes kirohanásokkal és indulattal helyettesítették, amikor ahelyett, hogy az ügyről beszéltek volna, személyi sérelmek, vagy az ügy egyik-másik résztvevőjének személyi tulajdonságai kerültek szóba. Lenin egyik legnagyszerűbb tulajdonsága az volt, hogy alá tudta vetni magát a kollektíva akaratának, még akkor is, ha tudta, hogy a kollektívának nincs igaza. Óriási tekintélyénél fogva, az esetek többségében meg tudta győzni a szovjetekben vagy a pártszervezetekben dolgozó elvtársakat. Voltak természetesen olyan esetek is, ami- kor_ a véleményét nem fogadták el egyöntetűen, és 6 kisebbségben maradt. Vlagvi- mir Iljics ilyenkor teljesen és fenntartás nélkül alávetette magát a szervezet, a kollektíva akaratának. Sohasem élt vissza puszta tekintélyével, mindig érvekkel és meggyőzéssel hatott, sohasem használta fel példátlan befolyását arra, hogy megtörje a níásként gondolkodók ellenállását. Igyekezett meggyőzni az embereket, és nem nyugodott addig, amíg ez nem sikerült neki. Több feljegyzést kaptam tőle egymás után, újabb és újabb érvekkel, amikor valamiről meg akart győzni engem. Emlékszem vitájára egy neves elvtárssal, egy igen fájó, párton belüli személyes kérdésről. Vlagyimir Iljics ekkor így érvelt: „Meggyőződésem, hogy minden taggyűlésen bebizonyítom, hogy önnek nincs igaza, és hogy minden taggyűlés egyet fog érteni ezzel.“ E- szébe sem jutott, hogy másképp győzze le vitapartnerét, mint a szervezet kereteiben folytatott érveléssel. .A fiatalság tanuljon élő példájából! Vlagyimir Iljics személyében a praletárkultú- ra valóban utánozhatatlan képviselőjét tisztelhetjük. Annak a proletárkultúrának, a- ^ly az alapos tudás<m, az emberi munka ésszerűségén, egyszóval az észnek a természet feletti diadalán alapszik. GEORGIJ CSICSERIN ŰHALAN UTAKON Ogy látszik, ennek a télnek nem akar vége szakadni... Ezen morfondíroztunk reggel hétkor a szolgálati kocsira várva a bokáig érő friss hóban. .A kocsi megjött, a sofőrünk dühös nevetéssel mondta; — Pap legyek, ha eljutunk... Azt mondják. Szered és Nyltra között hatalmas hófúvások vannak — mondta. S mivel ismerjük sofőrünket, akinél az ilyen kiszólások a súlyos aggodalom jelei, hát csak azt mondtuk: — Megpróbáljuk! — s ebben a „megpróbéljuk“-ban benne volt mindaz az ünnepi feszültséggel terhes várakozás, amit a Tornaijai Mezőgfazdasági Műszaki Középiskola meghívása váltott ki bennünk. Csakhogy Tornaija még messze esett a reggel hét órához... A Volga falta a kilométereket, s szinte a mesebeli „hipp- hopp csizmában“ éreztük magunkat, amikor rövidesen átsuhantunk Szereden. Hanem aztán... aztáp a Szered és Nyitra közötti távolságot csak két és fél óra alatt tettük meg ár- kon-bokron, szántótöldön át. Mert az ország egyik legforgalmasabb útján elfelejtették eltakarítani a hótorlaszokat. S ennek következtében több kilométeres hosszúságban vesztegeltek az autók a hóban. Ezért tértünk mi le a szántóföldekre — mert ott lehetett közlekedni... Mire a hótorlaszokból kivergődtünk, jócskán elszaladt az idő... Kergettük hát, pontosabban a sofőrünk kergette a Volgát, hogy utólérjük, hogy fél Wáromra Tornaijára érjünk. Háromnegyed háromkor megálltunk az iskola előtt... — Háromkor kezdünk — fogadtak ismerőseink. Jólesett az ismerősök mosolya, talán még a levegőt is zamatosabbnak éreztük... ÜNNEP A ml ünnepünk volt. Az Üj Ifjúságé! Mint ahogy ünnepnek tekintünk és tekintettünk eddig is minden olyan alkalmat, amikor olvasóinkkal találkozhattunk. Hogy miért ünnep? Menjünk talán sorjában — kiderül. Az iskola, pontosabban a diákszálló ebédlőjében vártak bennünket a diákok és tanáraik. Voltunk vagy... az ebédlő zsúfolásig megtelt. Mi már ennek is nagyon örültünk, s amikor kiderült, (persze csak utólag), hogy a diákok egyetlen szabad délutánjukat áldozták ránk, természetesen tanáraikkal együtt — Takács igazgatóhelyettessel, Kasza Miklóssal és Lóczy Lászlóval, hogy csak néhányukat említsük —, örömünk kétszeresére nőtt. Mi nagy vonalakban bemutattuk a szerkesztőséget. Beszéltünk a munkánkról, a lapkészítésről. Elmondtuk elképzeléseinket, vágyainkat. Szóltunk tudott hiányosságainkról, és véleményt kértünk a feltételezettekről. Ami meglepett bennünket: először az, hogy minden kérdező, felszólaló diák „magyarul“ .szólott. Természetesen, bátran és főleg okosan. Másodszor az, hogy a felvetett kérdésekből, kérésekből és kritikai megjegyzésekből éreztük — a lapért beszélnek a lapról. Nézzünk néhány megfontolt javaslatot: — A lap foglalkozzon többet a falun élő fiatalság életével, problémájával! — Foglalkozzon többet és rendszeresebben a klubélettel! — Az űrhajózás korában közöljön tudományos-fantasztikus regénjrt, novellát is! — Közöljön több útleírást! — Foglalkozzon a lap többet a környező szocialista országok fiatalságának életével! — Fektessen a lap nagyobb súlyt az ismeretterjesztésre, a hagyomány ápolására! — és így sorolhatnánk még nagyon-nagyon sokáig! Csak egyféleképpen válaszolhatunk — azon leszünk, hogy minden jó ötletet mielőbb realizáljunk! Nos, most már világos, hogy miért ünnep egy-egy ilyen találkozás? Igen... pontosan azért! Azért a szeretetért, amely ilyenkor sugároz lapra és emberre... OHHONRÓL HAZA Háromtagú kis küldöttségünkből ketten, jómagam és Batta Gyurka, innen, Gömöror- szágböl származunk. A mi örömünknek így a Horváth Rezső kollégánké mellett még külön színei Is voltak... S ezt az örömet az sem rontotta el, hogy még aznap este indulnunk kellett vissza, hogy a rimaszombati Tátra-szállóban már reggelre bederesedtünk, olyan hideg volt (pedig a fűtést is megfizettük), hogy reggel nem tudtuk begyújtani az autónkat, hogy visszafelé az út, ha lehet, még rosszabb volt... Persze, lassan mindezt elfelejtettük, csak az öröm él bennünk tovább, piros betűs ünnepként. Bárha gyakrabban lenne részünk benne...! TÓTH ELEMÉR DUSEK IMRÉVEL, AZ EPOCHA KÖNYVKIADÓ MAGYAR SZERKESZTŐSÉGÉNEK VEZETŐ SZERKESZTŐJÉVEL — Elsősorban azt szeretnénk hallani, hogyan fogalmazza meg az Epocha Könyvkiadó küldetését, milyen kiadványok hatá-» rozzák meg a kiadó arcélét? — Kiadónk célja, küldetése mindenekelőtt állampolgáraink politikai nevelése, a marxiz- mus-leninizmus klasszikusainak, továbbá különböző társadalomtudományi, közgazdaság- tudományi és a politikai szép- irodalom műfajába tartozó kiadványaink révén. Nem utolsósorban, sőt kiadónk elsődleges feladatai közé tartozik a párt- építési és a különböző fokozatú pártcűctatás anyagainak, valamint a pártszervezetek részére készülő hivatalos pártanyaÍ | gok kiadása. Természetesen e- I zeket két nyelven, szlovákul és I magyarul adjuk ki. A magyar I nyelvű kiadványok az Epocha ; Könyvkiadó magyar szerkesz- ; tőségének gondozásában jelen- nek meg. Kiadóvállalatunk I magyar szerkesztőségének fő célja tehát ugyanaz, mint a I küldetése, mégpedig a Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségű lakosság politikai ne- _ velése. S —■ Hallhatnánk valami konk- I rétumot a magyar szerkesztó- I ség idei tervérőL I — Az Idéh jelenik meg Gus- 2 táv Husák elvtárs Taitóvallo- Vmás a Szlovák Nemzeti Felkelésről című könyve, amelynek 1964-ben megjelent szlovák nyelvű kiadása a szlovák nemzetiségű olvasók rendkívüli érdeklődését váltotta ki. Kiadjuk a Szlovák Tanácsköztársaság válogatott dokumentumait, Husák elvtárs válogatott beszédeit, V. P. Boroviéka: Ki ölte meg a látnokot? című könyvét, amely a közismert Hanussen é- letéröl szól. Az olvasók bizonyára örömmel fogadják majd, hiszen a pozsonyi televízió a közelmúltban közvetítette az említett könyv televíziós film- változatát. A fenti kiadványok közös gondozásban jelennek meg a Kossuth Könyvkiadóval. A „Pártfunkcionárius kiskönyvtára“ sorozatban jelenik meg a Pártfegyeiem és a párter- kSlcs című kiadványunk, amely népszerűén magyarázza a pártfegyelem és a kommunista erkölcs kérdéseit, és nemcsak e- lemzi, hanem vitába száll a pártfegyelmet el nem ismerő nézetekkel. Az idei évre tervezett kiadványaink további címei: SL Jägermann: A demokratikus centralizmus alapelvei; a CSKP Pártfőiskolája szerzői munkaközösségének tanulmányaiból összeállított kiadványunk címe: A pártépítés és a pártmunka időszerű kérdései. — Tudtunkkal a kiadó szorosan együttműködik a budapesti MSZMP kiadójával, a Kossuth Könyvkiadóval is. Erről szeretnénk hallani. — Együttműködésünk tízéves múltra tekint vissza. Ez az együttműködés mindkét kiadó számára hasznos és gyümölcsöző, sorolhatnám a kölcsönös tapasztalatcserétől kezdve e- gészen a közös könyvkiadásig. Ez a munka annyira sokrétű, hogy erről talán egy külön fejezetet lehetne írni. Tömören talán annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy e közös munka eredményeként látjuk el az itteni magyar olvasókat mindazokkal a politikai, társadalom- tudományi és egyéb kiadványokkal, amelyeket saját e- rőnkből nem adhatnánk ki. — Az Epocha az SZÍ.KP KB, valamint a Svoboda a CSKP KB Könyvkiadója 1970 őszén a Kossuth Könyvkiadóval együttműködve könyvkiállítást rendez Budapesten. E két könyvkiadó a legutóbbi években kiadott cseh, szlovák és magyar nyelvű válogatott anyagból ad áttekintést a magyar olvasónak. — A kiállítás oélja; Képet adni a magyar olvasónak a csehszlovákiai politikai irodalomról, egyben propagálni szeretnénk a cseh és szlovák szerzők, valamint a csehszlovákiai magyar írők kiemelkedő társadalomtudományi és egyéb politikai alkotásait. (kszl)
