Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-07-29 / 30. szám
MÁLTA AZ „álomcitadelia“ La Valetta-l látkép Málta háromszázegynéhánye- zer lakosú szigete szinte Európa és Afrika földrajzi kötőjeleként emelkedik ki a Földközi-tengerből. Rozoga kis busz visz a Laqua-i repülőtérről a főváros. La Valetta felé. Sziklákba vájt évezredes erődítmények, és tegnapi bunkerek között vezet az út. Majd feltűnnek Valetta elővárosai: Gzi- ra, Msida, Sliema, Zeitun. A lapos tetejű, sárgásfehérre vakolt házacskák, szögletesen zöld balkonjaikkal, úgy suhannak el mellettük, mint egy a- rab meseszínpad kulisszái. Hirtelen azt sem tudom — Európában vagyok-e vagy Afrikában?! Msida, Sliema, Gzi- ra, a városkák nevei, mintha a tuniszi tájszólás rekedt mássalhangzót visszhangoznák. A megállóban azonban „bon soir“-ral búcsúzik a lány és by-by-jal felel a fiú. A hotelban pedig szicíliai dialektusban köszönt a portás. Nincs még egy országa a világnak, ahol a nyelv oly é- lő tanúsága volna a több évezredes nemzeti létnek, s egyben a civilizóciók keveredésének, egymásra épülésének, mint Málta szigetén. Szokásommá vált, hogy ha idegenbe érkezem, elsőként a telefonkönyvet lapozom át. I- me, néhány vezetéknév az a- betűnél: Abdillah, Armstrong, Amato. Aubert, Asciak, Azzo- pardi... Arabok, angolok, franciák, olaszok? Nem. Máltaiak. „A legkisebb nép vagyunk a leghosszabb történelemmel“ mondta beszélgetésünk közben Harry Born atyám a máltai rádió műsorigazgatőia. A máltai nyelvet kicsit körülményes megérteni. Tudni kell hozzá valamelyest arabul, angolul és olaszul, továbbá ismerni kell a sémi nyelvnek azt a föníciai beütésekkel átszőtt pun dialektusát, amelyből a máltai nyelv született. Előbb Karthágóé volt, a sziget, azután jöttek a rómaiak. Velük pedig Pál apostol, aki Málta partjain szenvedett hajótörést és a keresztény vallást honosította meg itt. A IX. századtól kétszáz éven át az arab hódítóké a szó, majd a szicíliai királyság birtoka csaknem fél évezreden keresztül. Azután meg jöttek a jeruzsá- lemi Szent János keresztes vitézei, a Rhodosról kiűzött máltai lovagok. Rendjük francia nagymestere, Jean de la Valette alapította 1565-ben La Valettát, a mai fővárost, a- mely Walter Scott szavai szerint, mint „fenséges áiomcita- della emelkedik ki a tengerből." Az Ivanhoe szerzőjének á- mulata nem túlzott. La Valetta nemes ívű palotái a korabeli városművészet csodálatos összhangjának törvényeit követve sorakoznak a világ e- gyik legszebb fekvésű természetes kikötője fölött. A Szent János katedrális és a főváros múzeuma roskadozik az ókori művészet remekeitől. A történelem előtti korból származó terakotta emlékektől, Caravaggio képein át azokig a szó szerinti kincsekig terjednek a gyűjtemények, amelyeket a máltai lovagok raboltak össze kalózportyáikon. Egy pillanat a Barakka Bástyáján. Ez volt derék lovagjaink kedvenc sétánya mindaddig, míg Bonaparte Napóleon ki nem kergette őket a szigetről. Szemben, az alsóváros főterén, a NATO dél-európai haditengerészeti főhadiszállásának kő és üvegtömbje me- redezik. A valettai korzó, a Triq Ria- li, alighanem az egyetlen máltai utca, amely nem szentek nevét viseli. A busz peronján azonban a vezető feje felett Szent Vince képe díszeleg. A sarkon a városi tanács árkádos udvarának mélyén, gyertyák fénye villan a homályban. Mi ez, kápolna? Nem. Az adóhivatal irodája — oltárral. A 320 ezer lakosú szigeten 350 katolikus templom és 3000 pap — az orvosok számának négyszerese — hirdeti a szentek dicsőségét, vagy inkább az egyház fojtogató hatalmát. Mert nemcsak a külsőségekben, de a kis ország gazdasági, politikai és kulturális életében is a klérus terpeszkedik. Csupán a földek és az ingatlanok egyharmadából évi 2 millió font tiszta jövedelmet húz a máltai kúria. E természetáldotta sziget a középkorban él. Közhivatalnok csak katolikus lehet. A házasságot csak akkor ismerik el, ha az katolikus templomban köttetett. A máltai munkáspárt lapjának olvasása, a munkáspártra adott szavazat — azé a párté tehát, amely Anglia fennhatósága alatt éveken keresztül kormányozta a szigetet — kiközösítéssel járhat. A máltai politika sorsának iróniája szembeszökő. A sziget felett egészen 1965 őszéig, a függetlenség kikiáltásáig (bár a gyakorlatban és a Commonwealth törvényei szerint ma is még), a protestáns angol királynő uralkodott. A protestáns Anglia százhatvannégy éven át fölöttébb jól megfért a középkori szellemű máltai klérussal, s az azzal egy húron pendülő „nacionalista“ párttal... A Triq san Paolo sarkán a moziban még mindig — másfél év óta egyfolytában — a függetlenségi ünnepségeket vetíti a híradó: A Fiorina stadion árbócáról lassan leereszkedik az angol lobogó és feltűnnek a fehér-piros máltai színek. De itt lent, a Barakka sétánya alatt — igazi barakkok komor árnyékában — az A- rany horgonyhoz címzett kocsma füstös félhomályában, Mani Spiteri, az öreg csapos, három üveg keserű angol sör u- tán így szólt hozzám: „Az angolok úgy tettek, mintha elmentek volna. A dokkok üresek. Mintha Londonból azt a- karnák bizonyítani: a függetlenséggel’ kihal az élet. De a- mikor még hivatalosan is itt voltak, munka akkor is alig akadt. Kilenc év alatt kilenc- venezren emigráltak közülünk. Elment a sziget egyharmada. Köztük az én fiam is. Ausztráliában vannak.“ Alomcitadella — közelről. Róbert László Málta — parányi, ám annál érdekesebb ország a Földközi tengerben. Aránylag keveset hallunk róla. Legutóbb akkor került a napilapok címszavaiba, amikor a sorsolás szeszélye a nagyszombati Spartakot. az ország fővárosának a labdarúgó csapatával hozta össze. Ez alkalomból közöljük az alábbi riportot olvasóink tájékoztatására. A színház közön - ség felszámolása E zen a címen hirdetett ígéretes „happening", előadást a montevideöi Teatro Circular. Hetekig tartó pangás után ettől a színpadi csúcsteljesítménytől remélte az igazgatóság zilált pénzügyeinek pillanatnyi rendezését. És jól számított, mert már a „Blickfang“, a furcsán hangzatos és lenyűgöző cím elolvasása után csak úgy özönlött a nép a pénztárhoz. — A nézőtér bejárata előtt türelmetlenkedő látogatókat azonban csak közvetlenül az előadás kezdete előtt, egyszerre bocsátották be. Miután a frakkos urak és nagyestélyi ruhás dámák „rohammal" elfoglalták a színházat, csalódottan kellett tapasztalniuk az ülőalkalmatosságok teljes hiányát. Az igazgatóság ugyanis bölcs előrelátással az összes széksorokat eltávolította a nézőtérről. Csakhamar a közönség is rájött a furfangos intézkedés értelmére. Mert csengőjelzésre kinyílott egy oldalajtó, amelyen fehér egerek százai, ezrei tódultak a terembe. A férfiak számára mindmáig megmagyarázhatatlan atavlsztikus ösztönüknél fogva a nők olyan éktelen visításba fogtak, ami már egymagában felért egy felvonással“. A kísérőzenét a hangszóróból áradó vad elektronikus zenebona szolgáltatta, amelyet a megrémült hölgyek mindenáron igyekeztek túlvisongani. Még távolról sem ült el a sikoltozás, amikor újabb kedves meglepetésről gondoskodott a szinlgazgatóság: ugyanazon a láthatatlan oldalajtón vagy harminc darab, alighanem kiéheztetett fekete kandúrt vetett a néző- illetve küzdőtérre, amelyek ugyancsak atavisztikus ösztönüktől űzve a rémülten menekülő egerek után vetették magukat. A zűrzavar érthetően növekedett, mert most már az eddig csak udvariasan mosolygó urak is pogány káromkodásba fogtak, amikor a végsőkig elkeseredett egerek nadrágszárukat szemelték ki búvóhelyül és az éles macskakarmok még a „zsebmotozástól“ sem riadtak vissza. Ezúttal a függöny kémlelőlyukán kukucskáló színészek mulattak pokoli módon a nézőközönség önkéntelen „alakításán“ Hirtelen motorbúgás harsogta túl az éktelen lármát. Kinyílott a nézőtér bejárata, amelyen marcona képű, bukósisakos óriás robogott be motorkerékpárján és cikcakkos fordulókkal a szó szoros értelmében falhoz szorította az amúgyis fejvesztett társaságot. Egyszeribe versenypályává ürült a terem, mindenki falhoz lapult, vagy szomszédja mögött keresett fedezéket. Az első óriást továbbiak követték, akik azután afféle motorkerékpár-pólót kezdtek játszani a terem közepén egyszerre több, tekintélyes nagyságú labdával. A színházlátogatók további „száma“ fejkapkodásban nyilvánult meg. Következett az est fénypontja, amikor végre a függöny is felgördült. A Ku-Klux-Klan jelmezbe öltözött színészek császárvágás-paródiát adtak elő a színpadon olyan élethű szemfényvesztéssel, hogy nemcsak a hölgyeket környékezte ájulás, hanem a legedzettebb férfiak többsége is a kijárat felé törtetett. Ezzel véget is ért a valóban ideg- csiklandó „művészi teljesítmény“. Senki sem unatkozott egy pillanatig sem, de fellélegzett, amikor az utcán ta-, lálta magát. A színigazgatót már másnap reggel beidézték az uruguayi kultuszminisztériumba közbotrányokozás miatt, ahol főleg az utolsó „szám“ ízléstelenségét vetették szemére. A sarokba szorított direktor azzal védekezett, hogy szokatlan rendezvényével fel akarta rázni tespedtségéből a mindentől megcsömörlött színházlátogatókat, de egyúttal telt házat is remélt anyagi helyzetének helyrebillentésére. Egyelőre nem érkezett jelentés arról, vajon merész vállalkozásával nem riasztotta-e el egyszer s mindenkorra a Teatro Circular közönségét? Feldolgozta: K. E. HETEDIK FORDULÖ SZERETNEK-E VAGY SZERETKEZNEK-E A SVÉDEK? Gerald V. Kuss írországi újságíró: Szeretnek-e a svédek, vagy csak szeretkeznek? címmel könyvet adott ki svédországi benyomásairól. A Fib Aktuellt című svéd lapban közölt Ismertetés szerint az újságíró az alábbi megállapításokra jutott: Svédországban a romantikus szerelem teljesen kiveszett. Eltűnt az utóbbi harminc év folyamán, habár a második világháború végén, amikor először tártam Svédországban, némi nyoma még volt. Akkor még a nö erkölcsi magaslatán állt, szépen, rejtelmesen, csábításra ösztönzően, magában hordozva mindazt, amiről egy fiatalember álmodik, vagy ami egy írót megihlet. Időközben — ügy látszik — a nö lelépett a piedesztálról és levetkőzött, hogy végül védtelenül és fedetlen testtel ugyan, dei mindkét lábával a földön, biztos talajon álljon meg. A mat svéd nö egyenrangú a férfival, mentesült a nemi élettel kapcsolatos gátlásoktól és olyan karriert csinálhat, amilyen azelőtt kizárólag a férfi kiváltsága volt. Az emancipáció azonban — úgy látszik — valamelyst a nőiesség rovására megy ebben az országban. Megnyilvánul n abban is, hogy a nőt mindjobban foglalkoztatja saját munkája és az esetleges előléptetés lehetősége. A család lassan háttérbe szorul, noha az anya munkája révén előnyösebb anyagi feltételek közé került. Ugyanakkor ez az új helyzet mintha feszültséget teremtene a férj és a feleség között. Mintha a férfit zavarná és egyben el ts keserítené feleségének társadalmi és anyagi sikere, mintha a férfi keserű szájízzel venné tudomásul a nő átalakulását. „Csakis ezzel a következtetéssel magyarázható, hogy a svéd férfiak udvariatlanok, vagy közömbösek. Harminc évvel ezelőtt, amikor először jártam Svédországban, szokatlan látvány volt, hogy egy nő áll a zsúfolt autóbuszban vagy villamoson. A férfiak siettek ajtót nyitni előtte, és az udvariasság számos, apró jelével halmozták el. Ma ennek már hűlt helye". A svéd lányok arra panaszkodnak, hogy keveset jelentenek a férfiak szemében. Az ágyon kívül nem is érdeklődnek irántuk. Ha tényleg kiveszett a szerelem, kit hibáztassunk érte? A nőt, aki maga törekedett erre, vagy a férfit, aki mindennek láttán is tétlen maradt? És boldogabb-e az emancipált és szabad svéd nő, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt volt? Ingmar Bergmann filmjei nem ezt a benyomást keltik. 1. Milyen díjat kapott az Üzlet a korzón című film? 2. Melyik fiatal csehszlovákiai magyar költő kapott idén Madách díjat? 3. Hány négyzetkilométer földünk felülete? 4. Milyen pénznemet használnak Albániában? 5. Mi a rövidítése a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek? Kedves Olvasóink! A hetedik fordulóval befejeződött nagy nyári versenyünk! Most már a megfejtőkön a sor! Várjuk megfejtéseiket, a díjak pedig várják új gazdáikat! A megfejtéseket augusztus 31-ig adják postára! A később postázottakat nem vehetjük figyelembe. A sorsolás eredményéről lapunkban tájékoztatjuk olvasóinkat és a versenyzőket.
