Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-07-01 / 26. szám
AMATŐRNEK PROFINAK lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés A közhiedelem különös előszeretettel bocsátkozik találgatásokba labdarúgóink amatőri voltát, jövedelmét illetően. Egyesek úgy vélik, profibbak a profiknál, és helytelennek tartják, hogy nem nyilvánítják hivatalosan is azokká őket. Mások értelmetlen elfogultságnak tartják e véleményeket. Jóllehet kényes kérdésről van sző, melynek feszegetése nemzetközi következményekkel is járhat, nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Már csak azért sem, mert a kérdés fontos társadalmi probléma Az ifjúság körében különösképpen, hiszen úgyszólván mindenki élvonalbeli labdarúgó akar lenni. Persze nem azért, hogy az amatőr szabályoknak megfelelően dicsőséget szerezzen magának, egyesületének, inkább azért, mert a könnyű és jó megélhetés lehetőségét látja benne. Az a kérdés tehát: fenékig tejföl-e labdarúgóink élete? Más szóval: profik avagy amatőrök-e? Egy alkalommal ezt a kérdést intéztem az Inter Bratislava kiváló csatárához, Milan Levickyhez. „Félig ez, félig az“ — hangzott a kitérő válasz. Egy másik, még ismertebb labdarúgó, az iménti klubtársa, Szikora György a következőképpen felelt: „Attól függ, hogyan értelmezzük a kérdést. Hazai viszonylatban talán profinak tartanak bennünket. Viszont ha bármelyik, akár harmadrangú külföldi profijátékoshoz hasonlítom magam, az az érzésem, makulátlan amatőr vagyok. Hol vagyunk mi azok jövedelmétől?“ A laikus általában a jövedelem nagysága miatt tekinti labdarúgóinkat profinak. Erre vonatkozólag — éppen a merev amatőrszabályok miatt és az emberi irigység miatt — nem szolgálhatok pontos számadattal. A labdarúgók igyekeznek kitérni az egyenes válasz elől Az egyik válogatott például a következő tréfás és leleményes válasszal „szerelt le“, miután megkérdeztem tőle: mennyi a havi jövedelme? „Lényegesen több. mint egy jól fizetett szakmunkásé, de lényegesen kevesebb egy miniszterénél." Ettől természetesen nem lettem okosabb. Többszöri beszélgetés közben elejtett célzásokból következtethettem csak arra, hogy általában 6—7000 koronát keresnek havonta. Sok ez, vagy kevés? Fejtegetés helyett hallgassuk meg ismét Szikora Györgyöt: „Könnyen elintézhetném azzal a régi mondókával: azért kapjuk a pénzt, hogy erőnket pótoljuk. Hiszen a nagyobb megerőltetés miatt több táplálékra is van szükségünk. Ezért is keresztelték el ezt a juttatást népiesen kalóriapénznek. De tárgyilagos leszek. Az ember jövedelmét nemcsak a végzett munka menyisége, hanem részben társadalmi helyzete I—*. I Az Ej Ifjúság sportrovatának AUTOGRAM - MÚZEUMA: is megszabja. Egy nehéz testi munkásnak lényegesen több táplálékra van szüksége, mint mondjuk egy vezérigazgatónak. Hogy néznénk ki azonban, ha egy kohász többet keresne a vezérigazgatójánál? Aztán, míg idáig jutottam, sok fáradságba, lemondásba került. Általában nem tarthattam társaimmal, nem szórakozhattam úgy, mint mások, mert vigyáznom kellett az erőnlétemre. Becsületszavamra, még táncolni sem tanultam meg rendesen. Most is jól néznék ki, ha a korombeliekhez hasonlóan bálokra és éjszakai mulatókba járnék. Pedig be szívesen elmennék néha. Ez már bizonyos fokú társadalmi korlátozás. Aki irigyli, próbálja meg. A munkahelyeken kockázati vagy nehézségi pótlékot fizetnek az éjszakai műszakért vagy a veszélyes munkáért. Nevezzük tehát tiszteletdíjunk egy részét nehézségi pótléknak.“ Valljuk be őszintén — igaza van. Amíg a mellékelt kép elkészült, legalább két hétig hajszoltuk Levickyt. Ha éppen ligaszünet volt, külföldi portyán tartózkodott. Annyi hasznom volt ebből, hogy alkalmam nyílt elbeszélgetni a feleségevei, aki némi iróniával megjegyezte: őszintén sajnálja, hogy annak idején nem egy asztaloshoz ment férjhez. Előfordul, hogy néha egy hónapig sem látja a férjét. Fontos ligamérkőzések, Közép-európai Kupa, összpontosítások, külföldi portya — és ez így ismétlődik megállás nélkül. S a családi nyugalmat nem lehet pénzzel megfizetni. Pedig Milan Levickyről köztudomású, hogy szerény, csendes ember, jó családapa. Hát akkor vezessük be a professzionalizmust? Igen! Többnyire ezt a választ kaptam akárhány labdarúgótól. Akkor megszűnne a kétéltüség. Előírásokkal szabályoznák a labdarúgók jogait és kötelességeit. Talán a színvonalon is lendítene valamelyest. Csakhogy ... Szikora György: „A profizmus mellett állok. Csakhogy nálunk egyelőre csupán néhány csapat, mondjuk a Slovan, Sparta, Slávia stb. győzné anyagiakkal. Viszont módot találhatnánk arra is, hogy biztosítsuk a szükséges anyagiakat. Nyilvánvaló például, hogy nálunk alacsonyak a belépődíjak. A jegyek árának emelésével — bár ez most nem népszerű — részben segíthetnénk az esetleges profiklubok anyagi helyzetén. Azért az üzemektől a továbbiakban sem kellene teljesen elszakadnunk. Elvégre jó reklámot csinálunk nekik. Nyugaton ilyesmiért nehéz milliókat fizetnek. Miért viselnénk mi ingyen a mezünkön valamelyik gyár emblémáját? Sajnos, ezt eddig figyelmen kívül hagyták, erre a jelek szerint senki sem gondolt, mikor azt állította, hogy az üzemek nyakán élősködünk.“ Milan Levicky: „Van tisztességes polgári foglalkozásom. Mi tagadás, nem végzem. Ez sok embernek szemet szúr. Már csak ezért is a profizmus mellett döntenék. Persze szükség lenne egy érdekvédelmi szervezetre, mely védené jogainkat. Ellenkező esetben ki lennénk téve a veszélynek, hogy egyik napról a másikra kenyér nélkül maradunk. Gyakran előfordul, hogy bírálat ér bennünket gyenge teljesítményünkért. Kevesen tudják azonban, hogy nemegyszer az egyesület is elég súlyos büntetéssel sújt ezért bennünket. Naponta vásárolunk selejtes árut, ami kellemetlenséget és bosszúságot okoz mindenkinek. Említsen azonban bárki legalább egy példát, hogy a selejtes áru készítője pénzbírságot fizetett volná, mint mi. Persze ezt nem a mentségünkre mondom. Csak azért említem, hogy helyes mederbe tereljem a kedélyeket. Időnként ugyanis az az érzésem, hogy vándor- színész vagyok, aki ki van téve a közönség kénye-kedvének. Vajon mit szólnának a mai színészek ahhoz, ha csupán dicsőségért és némi tiszteletdíjért lépnének színpadra? Véleményem szerint a labdarúgás is egy tömegeket megmozgató és szórakoztató valamiféle „show“. Színvonal javulást tehát csak megfelelő anyagi érdekeltség mellett várhatunk.“ A közelmúltban a Labdarúgó Szövetségben is tárgyaltak a professzionalizmus bevezetéséről az és II. labdarűgórlíga képviselőinek részvételével. Egyelőre nem született: megegyezés, maradjunk-e a jelenlegi gyakorlat mellett, avagy vezessük be a professzionalizmust, esetleg a félprofesszionalizmust Bizottságot jelöltek ki, mely felülbírálja a javaslatokat, és kidolgozza a kérdés megfelelő megoldását. Az elmondottakhoz én sem fűzök magyarázatot. Az említett labdarúgók véleménye alapján ki-ki döntsön a labdarúgást — és nemcsak a labdarúgást — érintő shakespeari kérdésben. PALAGYI LAJOS 1959-ben szinte egyedül veri meg a magyar válogatott ellenfeleit. Le-föl fut a pályán, de sohasem fölöslegesen, kicselezi az egész védelmet, a kapust, a partjelzőt, a fotósokat, és sorra lövi góljait. A 2:0-ás magyar —angol után még a Szabad Európa is ezt sugározza: „A pályán egyetlen klasszis já- tékost láttunk. A tizenhétesztendős Albert Flóriánt“. 1969-ben, az Írország—Magyarország világbajnoki selejtező után igazságos bírálat éri a magyar sajtóban lélektelen játéka miatt. A Dánia—Magyarország összecsapás után pedig ezt olvashatjuk a Magyar Hírlapban: ■.. Ott Dublinben és idehaza, a magyar sajtóban is kemény bírálatot kapott a magyar válogatott. A segíteni akaró szavak azonban leperegtek a játékosokról. A jó szándékú bírálatot néhány „csillag“ személyes rosszindulatnak tekintette. Albert Flórián, a magyar válogatott kapitánya például bejelentette, hogy az őt és a csapatot ért kritikák után nem hajlandó Dániában játszani, s csak hosszas rábeszélés után vállalta a koppenhágai válogatottságot. Sértődött csapat érkezett a dán fővárosba, a játékosok a dublinihez hasonló felfogásban érkeztek a mérkőzésre — a kudarc tehát előrevetette árnyékát.“ A Ferencvárosban tíz esztendeje lövi a gólokat. Már hat évvel ezelőtt Albert- kekszet hoztak forgalomba, minden szurkoló azt vásárolta. Fényképeit, a róla készült jelvényeket a Szűz Máriát ábrázoló amulettekkel együtt árulták az EMKE előtt és a Népstadion bejáratánál. Közben Mátrai elhagyta a Ferencvárost. A csehszlovákiai magyarok is imádták. Nálunk is zöld-fehér szívű a legtöbb ember. Hosszú idő után először ruccant át a Fradi Csehszlovákiába. Nyitrán 6:l-es vereséget szenvedett. A mérkőzésre zarándokolt szurkolók ezrei várták kedvencüket. Az autóbusz előtt autogramért tolongtak az emberek. És végre jött ő, Albert Flórián. Királyi mozdulattal tolta félre az alkálmatlan- kodókat, és nem adott autogramot! Akkor egészen furcsa érzések kavarogtak néhány száz szemtanúban. A magyar—francia mérkőzésen: a tizenhatoson leállította a támadást, rálépett a labdára és várt. A franciák elszenderedtek. Akkor passzolta le Farkasnak a bőrt. Csak be kellett rúgni. Zseniális volt! A Magyar Távirati Iroda sportosztályán, munkahelyén kerestem fel tavaly februárban. — Flórián, bizonyára tudod, Csehszlovákiában is sokan szeretnek. Ifjúsági hetilap vagyunk, szívesen készítenénk veled is a Tichy Lajoséhoz hasonló sorozatot. Lenne hozzá kedved? — Igen. De az alapos munkát igényel! Csak az idény végén lehet róla szó, akkor szívesen a rendelkezésedre állok. 1968 ősze. A bajnokság még tart. Budapesten — véletlenül találkoztam Albertiéi. — Flórián, tizenötödikén véget ér az NB I. Decemberben ismét eljövök. Megcsináljuk a tervezett sorozatot? Van hozzá kedved és időd? — Természetesen, csak gyere. 1968. december tizenhato- dika, hétfő. A Ferencváros előző nap Győrött megvédte bajnoki címét, a fiúk bizonyára boldogok. ' (Telefonon, személyesen többször két-három napon át keresem.) — Flórián, csak azért jöttem, hogy téged hallgassalak. A tervezett sorozat „forgatókönyve“ készen van, neked csak válaszolnod kell. Mikor lesz időd? — Ötkor? Nem. Hétkor? Nem. Holnap? Nem. Európa legjobb labdarúgója lett. Varga is otthagyta a Fradit. A brazilok ellen felejthetetlenül játszott. Az írek és a csehszlovákok ellen is, persze itt idézőjel kerül a „felejthetetlenre“. Az utóbbi időben egyre gyakrabban „fagy meg“ körülötte a levegő. Pedig focizni kevesen tudnak így ezen a csupa-füst, csupa-zaj planétán! BATTA GYÖRGY Falakat és padlózatot megvéd a penésztől; az epret a gomba-betegségektől (Boritis cinerea) a hatásos HERYL 80 nevű készítmény. Beszerezhető drogériákban és speciális tnagke- reskedésekben. Nagyobb mennyiségben a Mező- gazdasági Felvásárló és Ellátó Üzemekben kap- ; ható. Kiskereskedelmi ára 1 kg 16.- Kcs Gyártja: Chemické Závody J. Dimitrova, Bratislava 1
