Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-12-30 / 52. szám

8 új ifjúság

MOLNÁR KÁROLY: Fejezetek a francia ideqenléqió történetéből

Ez tükrözte a francia kor- „íme. Itt a véres hurka, a vé- mány álláspontját. De ahogy a rés hurka... népszavazás Ideje közeledett, Az elzásziak, a svájciak, és a Algéria egyre határozottabban lotaringiaiaknak. követelte a gyűlölt alakulat ki- A belgák számára már nincs, vonását Párizs kénytelen-kel- mert ők a s... lövészek...“ Ietlen engedett. Először is a Szólt a zene. Miközben a pa- városból vonták ki a légióso- rancsnokság összecsomagoikat, de azután sor került a tatta a légió múzeumának döntő lépésre is. trófeáit is. Mind a múltra

1962. június 22-én jelentet- emlékeztetett. Külön ládába ték Párizsból a hírügynöksé- tették Danjou százados fake- 9®k: “ zét, mert mindössze ennyi ma„ Július elsejéig elszállítják radt a Cameront védő légiós Szídi bel Abbesz 1500 főnyi egységhői. Minden zsákmányolt légionista helyőrségét... A 17 ellenséges zászlót gondosan be- ezer embert számláló idegen- csomagoltak, hogy elszállítsák, légió elhelyezése nagy gondot Kivéve egyet, okoz a francia hatóságoknak. a légiósok 1885-ben Indoki- Sem Franciaország, sem a gyár- nából, Tuyen-Quangból maguk- mati szigetek lakossága nem kai hoztak egy zászlót. Ez ké- kívánja a kétes idegen elemek- sőbb Borelli századoshoz kéből álló csapatok jelenlétét. rült. ö vitte azután Szidi bel Francia-Guayana tiltakozott Abbesz-ba. odaszállításuk ellen.“ — Ez a harci zsákmány hirSzidi bel Abbesz nemcsak desse mindig a légió dicsősé- egyszerű katonai támaszpont, ges győzelmét — így végren- hanem a légió „szent városa“, delkezett a százados. — Le- Amikor a francia kormány úgy gyen a zászló mindig Szidi bel döntött, hogy a központi lak- Abbesz-ben De csak addig, a- tanyát megszűnteti, ezzel az míg a város fölött francia tri- elmúlás kínos hangulatát idézte kolórt lenget a szél. fel a fehérkeppes katonák kö- Félvad törzsek szertartásé - zött. ra emlékeztető jelenet a légió

Lázas csomagolás kezdődött. Szidi bel Abbesz-i búcsújának A kantinban ingyen mérték ki napján. Gyászzenét játszott a a maradék italokat. A légió zenekar és az indokínia! zász- központi épületén hunyorogni lót elégették a laktanya udva- kezdtek a fénylő neonbetűk: rán. Kesernyés füst szállt fel- „Légio Patria Nostra“ — va- felé. a tisztek és katonák egy- gyis a légió a mi hazánk. Sze- aránt érezték, hogy lezárult relők jöttek. Leszedték a neon- egy korszak. Elmúlt valami, feliratot A tisztek és a kato- ami sohasem jön vissza, nák még egyszer a fekete már- Folyt a bor, zengett az in- ványból faragott földgolyóra dúló. A csapatok felsorakoztak, pillantottak. Ezen aranybetűk Hosszú autóoszlopok vitték jelezték, hogy a világ milyen Szidi bel Abbesz helyőrségét a tájain fekszenek jeltelen tö- tengerpart felé. megsírokban az elmúlt 131 esz- „Finale et Prélude“ így jel- tendő légiós halottjai: „Algé- lemzik a légió hivatalos törté- ria, Tunisz, Spanyolország, Me- netírói ezt a napot, xikó, Madagaszkár, Indokína, Búcsú Afrikától. Búcsú a Eritrea, Egyiptom, Líbia, Szí- francia gyarmatbirodalomtól, ria, Norvégia, Cirenaica, Olasz- búcsú a kalandtól. Amikor az ország, Tahiti“. egységeket behajózzák, a tiszAiltak a tisztek és katonák tek sírnak, néhány közlegény a szomorú fekete földgömb e- Edit Piaff híres sanzonját lőtt. És elgondolkoztak. Milyen énekli:

újabb név kerül a véres ka- „Én sohasem sajnálok sem- landokra, nehéz háborúkra em- mit...“

lékeztető hosszú névsor végé- Korzikán kötött ki velük a re, ha egyáltalán kerül? hajó. Más egységek a MarseilAzután kőművesek jelentek le-ből néhány kilométerre lé- meg. Óvatosan szétszedték az vő Aubagne városka laktanyáiba emlékművet és becsomagolták, kerültek.

Miközben a légió zenekara a Nem fogadták őket szívesen, jellegzetes indulót játszotta: Korzika szigetén Bastia kiköjanuárban eltűntek ki és hová költöztette őket márciusban? És ha csak márciusban hagyták el az országot, hol voltak januárban eltűntek, ki és hová költöztette őket márciusban? rendben.

Lakás egy plzeni bérház harmadik emeletén. A csengetésre ötven körüli nő nyit ajtót.

— Balleyék? Igen a rokonaim. A háború alatt velük laktam, mert bombázáskor tönkrement a lakásom.

—• Mikor költöztek Zrucba?

— Ezt egész pontosan meg tudom mondani. Január 14-én vagy 15-én. Renáta panaszkodott, hogy nagyon rossz az a zruci lakás.

— Azóta nem látta őket?

— De igen, Balley néhányszor itt aludt nálam. Azt mondta, még nincs rendben az a lakás. Renáta is aludt itt néhányszor. A városban is találkoztam velük még februárban. Emlékszem, Balley azt mondta, hogy más rokonainál szállt meg.

— Mikor látta utoljára Belleyéket?

— Balleyt február végén, Renátát húsvét előtt.

— Később már nem?

— Nem.

— Valamilyen hírt vagy levelet, nem kapott tőlük azóta?

— Semmit. Mintha a föld nyelte volna el őket. Eszükbe sem jutok.

Balleyék egészen jól éltek. A Jungmann úti műterem szép forgalmat biztosított. Azután jött az államosítás. Mindketten a Köztársasági Üzem alkalmazottjai lettek. Ezt persze nem fogadták valami lelkesedéssel. Főleg Renáta, aki nem volt hozzászokva számolni minden koronával. Megszokta a mozgalmas társadalmi életet, mozit, kávéházat, színházat és hangversenyeket. Az apa épp az ellentéte volt. Beteges, nyugodt, otthonülő. Ellensége sem volt.

— Kérem írja le őket.

— Hát Balley közepes, erősebb termetű volt. Szemüveget hordott, nagyon rövidlátó volt. Nehezen járt, mert kétoldalú sérve volt.

— Fogsora?

— Műfogsor, tudía, az öregség.

Az egykori híres laktanya bejárata Szidi bel Abbeszban — Ki készítette;

tőjében és Ajaccióban, Nepó- leon szülővárosában a sziget felháborodott lakói tűntettek ellenük.

— „Fasiszták! Gyilkosok! — kiabálta a tömeg. Fel kel! oszlatni a légiót!

Az egységeket új állomáshelyükön meglátogatta Newsweek című amerikai lap riportere. Megállapította, hogy a légió veteránjai között igen magas volt az SS-ek arányszáma, akik most Korzika szigetén és a Marseille melletti laktanyában álmodoznak a közelmúltról, a- mikor az OAS, - ez is a Newsweek munkatársának megállapítása — mintegy ötven dollárt fizettek nekik minden megölt arabért.

— Hiába — sóhajtott fel az amerikai lap riporterének Au- bagne-ben egy tapasztalt altiszt —, a légió az atomkorszakban elavult, hát meg kell szűntetni.

Ez tévedés. Nem az „atomkorszak“ tette elavulttá a légiót, hanem az ázsiai és afrikai népek „szabadságának és függetlenségének a korszaka“.

Franciaország ugyanis az „atomkorszakban is igyekszik felhasználni a zsoldosokat. A

légió néhány egységét a hadügyminisztérium Óceánia ko- rallszigeteire küldte, ahol a francia tudósok a nukleáris fegyvereket próbálják ki. A légió különleges alakulatai kezdettől fogva résztvesznek a kísérleti telep építkezési munkálataiban. A Mururoa szigetről küldött, feltehetően cenzúrázott leveleikben a katonák, mint a technika és a civilizáció előőrseiről írnak önmagukról.

Modern Robinsonok vagyunk. Egy kis életet hozunk a korall- sziget lakóinak unalmába - írja valahonnan Polinéziából egy légiós. — Megfűszerezzük egy kicsit a Sandwich-szigeteket...

Mi lesz a fehérsapkás zsoldosokkal? Többféle elképzelés, híresztelés terjedt el róluk, így az is, hogy olyan szerepük lesz, mint a Vatikánban a svájci gárdisták. Mutatós egyenruhájukban jelképes őrséget állnak majd a történelmi nevezetességű francia épületek előtt, mintegy idegenforgalmi látnivalóként. Ez azonban csak terv maradt. De mi a légiósok szerepe az új helyzetben, amikor csizmáik már nem dobbanthatnak az egykori gyarmatok földjén?? Erre a kérdésre keres— Megint katonák költöztették?

— Dehogy! Valamilyen két úr.

— És Balleyék itt voltak az elköltözésnél?

— Nem.

Furcsa dolog. Ki volt az a két költöztető? Ha Balleyék már

tek választ a nagy világlapok is. A Vie Nuove 1968. júliusában „Egy olasz elmeséli: Fe- gyenc voltam az Idegen Légióban“ címmel ad választ. Mi az, ami ugyanaz, mint régen és mi az új? A szellem és a módszer nem változott.

— Ha az újonc belép a laktanya kapuján — írja a Vie Nuove — először is két pofont kap. Csak azért, hogy megtudja, hová érkezett.

Nem könnyebb a napirend és a kiképzés sem, mint hajdanában Az olasz katonák szerint a mai légiósok iskolája: a megaláztatás és az erőszak.

Ébresztő: hajnali négykor. Majd 10 kilométer futás, tornagyakorlatok.

Zuhanyozás: fél hét és hét között. Utána reggeli.

Menetelés: nyolc és délután három óra között. 15—40 kilométer gyaloglás, tizennyolc kilós szerelvénnyel.

Azokon a napokon, amikor nincsenek menetgyakorlátok,

akkor a légiósok utat, hidat

építenek.

— Elődjeink harcoltak, mi kényszermunkások vagyunk — mondta az egyik olasz légiós — naponta 12—15 órát kell dolgoznunk. Mindezért havi 18.000 lírát kapunk. Megszabadulni nehéz. A legkisebb fegyelem- sértésért szigorú* a büntetés. Olyasmit találnak ki ilyenkor az altisztek, amit a világ legerősebb szervezete sem bír ki tizenöt percnél tovább. Mégis vannak köztünk olyan emberek, akik már 15—20 esztendeje légiósok, mert másutt nem találják a helyüket a világban. Elfásultak, vagy beletörődtek abba, hogy kényszermunkásként éljenek.

Mi lesz a légióval? Bár az egységei jelenleg ott állomásoznak Marseille mellett, Korzika szigetén, Szomáliában, Madagaszkáron és Polinézia — korallszigetein, az alakulatnak mégsincs jövője.

Csak múltja.

Vége

A légió zenekara 1962-ben, Szidi bel Abbeszban, az utolsó nagy észak-afrikai parádéra ad jelt

— Nem tudom.

— Azt mondta, egy ideig együtt laktak. Amikor reggel pizsamában látta, nem volt valami a nyakán?

— A nyakán? Egy aranyláncon függő érmet hordott.

— És amikor mosakodott, nem látta vajon szőrös-e a háta?

— De igen, nagyon szőrös volt.

— Most írja le Renátát.

— Renáta magasabb volt, teltkarcsú, nagyon szép. Kék szeme volt és világos gesztenyebarna haja, de szőkítette.

— Hordott valamit a fülében?

— Fülbevalót. Szerette azokat a fülbevalókat... no olyan csavarszerűeket. Gyűrűi is voltak. Nagyon szerette az ékszereket.

— Kivel érintkeztek az eltűnésük előtt?

— Azt nem tudom. Akkor már csak ritkán láttam őket.

— Nem tudja ki kezelte Renáta fogait?

— Nem tudom.

Még megtudják Renáta egyik szerelmesének nevét és körülbelül ez minden De már ez is elég sok. Az adatok egybevágnak az erdészlakban talált nyomokkal: szemüveg, aranylánc éremmel és erősen szőrös hát. A Szene mellett talált nő teltkarcsú, szőke hajú és csavaros fülbevalói vannak.

Maradt azonban még egy fontos ismertetőjel: az inlay korona az alsó bal-négyes fogon. A fogsor az ujjlenyomatok után a legfontosabb ismertetőjel az azonosításnál. De hol keressék Plzenben azt a fogorvost, aki ezt a koronát készítette?

Az út az alsó bal-négyeshez hosszú volt, de a végén célhoz vezetett.

— Nézze meg jól, doktor úr, megismeri a munkáját?

— Nem, ezt nem én készítettem. Tudja a szakember megismeri a saját munkáját.

— De Renáta magához járt a fogait kezeltetni.

— Igen, néhány évvel ezelőtt

— És ezt a bal-négyest nem maga készítette?

— Már mondtam, hogy nem. De várjon... lehet, hogy M. fogtechnikus munkája Valamikor régebben dolgozott nekem. És az inlayt ő kezdte elsőként csinálni Plzenben. Most egy üzemi rendelőben dolgozik.

Üzemi rendelő.

— M. úr, Plzeúben maga kezdte meg, az inlay koronák készítését.

— Ezt ki mondta maguknak?

— Ez most lényegtelen Ismerte Balley Renátát?

— Természetesen. Kezeltem a fogait.

— Nem emlékszik véletlenül, mi volt a kezelés?

Valószínűtlennek látszik, de ez az ember pontosan emlékezett.

— Az alsó bal-négyes inlay koronát készítettem. Közvetlen a háború után volt.

— Legyen szíves, nézze meg ezeket, — a fogtechnikus elé néhány fogkoronát tesznek.

— Ez az. Egészen biztosan.

És valóban a halott nő fogkoronáját választotta ki.

így minden kétséget kizáróan azonosították Balley Renátát. A halott férfi viszont az apja volt. A Jungmann úti műterem volt tulajdonosa és lánya. Az egyenlet egyik ismeretlenét megfejtették. Maradt a másik ismeretlen — a tettes.

A két holttest azonosítása azt a feltevést sugalmazta, hogy mindkét gyilkosságot egy tettes követte el. A nyomozás ezért azokra az ismerősökre, barátokra és rokonokra összpontosult, akik mindkettőt ismerték. A kihallgatások során lassan kirajzolódott a kép Batleyékről.

Miért kellett Renátának eltűnni? Miért halt meg az apja, egy idős, beteg ember? Mi volt az, ami az elhagyott erdészlakhoz vitte? Renátáról már eleget tudtak. Nem szerette társadalmi rendszerünket, sőt szinte gyűlölte. Ezt sokan tudták róla. Hasonló gondolkodású emberekkel vette magát körül. Február után nyugatra akart menni, ezt többnek elmondta.

(Folytatjuk)