Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-12-16 / 50-51. szám
17 ANDRÉ FRÉNAUD: Karácsony a vasúton Szent József sohase látott mozdonyt, és félt, hogy elveszti a jegyeket. A nagy távozásé volt ez az este, sokaságtól és füttyöktől, fényektől lázas a pályaudvar. Túl korán érkeztek, túl soká kellett a büfénél ődöngeniök. Nem volt fenntartott helyük, s azt mondták nekik, eltévesztették a vonatot. Senki, hogy nekik jó utat kívánna. A barátokat nem értesítették. Sárga és kék füstöt okádva, mint a sárkány, a váltóknál pályát cserélt a vonat, aztán újabb csere, majd felgyorsít, robog. Eltűnnek a külvárosok s a fényjelek. Állni a folyosón. Ki is szánna meg egy ilyen szép terhes asszonyt, aki nyög ? A szomszédos fülkében zelóták kaptak hajba az útravalón. Szabadságról érkező bakák a nagyot adták. Egy adótisztviselő, aki behajtási túllépéseket követett el, meg a szeretője, gyönyörű néger nő, foglalta el a folyosó felőli sarkokat. Egy termetes pap úgy tett, mint ki olvas. Vonat dörög szembe, s a gyermek megrémül már az anyai éjszakában. Gyerünk a lapályon, havazik, esik, kit érdekel, meleg van, míg csak a robajló hidak fölött hűvöset nem lehel az átszelt folyó. S már elalszik az idő, a városok ritkulóban. Erdőkön keresztül visz az út, várak között, emelkedik a völgy. Ismeretlen állomások sorompói nyílnak-csukódnak a vidéken, melyet a csillagos bolt tesz a roppant magasból kerekké. Az angyalok felhők-tompította éneke nem hatol át a vagon csattogásán. A Szűz az ablaknak dőlve lehúnyja szemét, és lát. — Mindenki leszáll. — Pitymallik. Szent József összekészítette a csomagokat.^,. Az ajtókat az alkalmazott kinyitja. A peronon a szamár s az ökör már ott van és sugdolózik. Haj, szól Mária alázatosan, itt kell hát az igének testté válnia. Tímár György fordítása Ü 1 ‘1 s: Wm I# *' BERTOLD BRECHT: A boldog éj Ama csodás nap, mielőtt A nagy Krisztus világra jött, Értelmetlen volt, durva, zord. Szüleinek hajléka se volt, Az Ő születésétől ezért — Mit este vártak — apja, anyja félt. Mert a szülés a hideg időre esett. De jó! zajlott le, minden kedvezett. Az istálló, amelyre rátaláltak, Meleg volt, lécei kitömve mohával, És az ajtaján krétával ez állt: Laknak itt s a bér kifizetve már. így mégis boldog éj következett, A széna a szokottnál is melegebb. S a rend kedvéért a szamár És az ökör is mellettük áll. Asztalkát a jászol adott nekik, S mit a szolga titkon hozott, a halat eszik. (Mert minden csak titkon, ravaszul mehetett, Mikor a nagy Krisztus megszületett.) De a hal pompás volt és mindenki jóllakott S Mária kinevette férjét, hogy annyi aggodalma volt, Mert este még a szél is elnyugodott És nem volt olyan hideg, mint lenni szokott, Éjjel még, mintha déli szél jött volna meg. Az istálló meleg s nagyon szép a gyerek. Szinte nem kellett már semmi több S ime még a Három király is odajött! Elégedettség ült Mária s József között. Elégedetten mindkettő aludni tért. Többre nem telt a világnak Krisztusért. Hajnal Gábor fordítása JOBBAGY KAROLY: A fenyőfák ünnepe Zörögnek fent az üvegdíszek, mű-holdak és mű-csillagok. A gyertyafény, mint giccses díszlet száradó ágak közt lobog. Fenyőünnep? Kivágták régen. Halál fut már az ágain. Még van élet a tű hegyében, de lent pereg áléivá mind. Az erdőn! Ott van aztán ünnep. A „túlélők“, görbére-nőtt, a féloldalas, elferdültek, a satnyák és ritkák között. őket meghagyták. Kezdődhet hát. Valódi hó a csúcsokon, az ágak közt igazi csillag, alattuk élő nyúl oson. Szarvasok bújnak össze fázva, — szemük, mint gyertya fénye ég — s „Békesség!“ zengik szét az árva telt tobozra lelt cinegék. NEMES NAGY ÁGNES: Téli angyal Ül a vékony Mária És ölében a fiú Szélfúvásnyi gyenge zajt hall Összerezzen: itt az angyal S ó is tudja: minden angyal Iszonyú Iszonyú szél volt márciusban Nagy piros égbolt szél-parázs Nem volt este hogy lehussant S óriás volt óriás Szélborzolta sas-színű szárnya Be se fért a cseppnyi házba Kint maradt a fél palástja És a szeme barna árnya Vadmadáré karikás Hogy dülöngött az a ház Jött az ajtón ablakon Jött fedélen és falon Mész között kő között Négy égtájról körbefújó Szélsuhogásba öltözött Most az angyal hóban áll És a hó most térdig ér Egymagában áll a háznál Némábban a némaságnál Hóba tűzött régi nádszál Hó-belepte sziklevél *■ .-■> í■ v ■ ‘ E * *ÍM, SIMONYI IMRE: Öregapám emlékezete A jászolba még pár villa szénát vetett első-harangszó után Bodó Ilonka pedig már kora délután óta a ma«*zületett-Jézuskát játszotta velem az istállóban: úgy ringatott takargatott anyányi kis paraszti-Mária. A barmok — suttogta — látod a barmok a betlehemi barmok... — és megfejte Virágot játszásiból és felnyergelte játszásiból Huszárt a heréltet is — hátha egy napon majd futni kell Heródes vagy a csendőrök elől. A második harangszó aztán meghozta túl-a-Kőrösről a tanyasiakat is subásan meg bocskorosan meg nagybotokkal Csordapásztorok — dúdolta Ilonka. látod a csordapásztorok meg a három király — rebegte — mivel a sor végén az öles Nagyvarga Gábor egymaga jelentette néki a három királyt. Harmadszor kondult immár a harang mikor jóvégre az öreg is elindult s vélem Ilonka. Midőn Betlehembe... kántálták már jóideje a templomban a népek mikor az öreg még egyre csak azt imádkozta az úton pogányul: eltart-e újig az a pár véka gabona nehéz ellése lesz-e a Virágnak tavaszra elönti-e a Kőrös megint a határt Uramisten meddig kutat még csendőr a Nagyvarga Gábor nyomában? (Amiként ha a maga módján a megváitatlan emberiség idézte volna egy lányasszony s az ácsmester gyermekét...)
