Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-12-16 / 50-51. szám
1967 őszén az amerikai szociológusok és társadalmi dolgozók a következő megállapításra jutottak: „A kábítószerek mind erősebb és veszélyesebb hatása nyomán, egyre bo- rúsabbá és sötétebbé válik a korábban olyan színes és változatos amerikai hippyk társadalma. A megható szeretet helyét a betegségek, kétségbeesés és erőszak váltja fel. A „virágok gyermekei“-nek mozgalma lassan a végét járja... A középrétegek életstílusából belső emigrációba menekülő amerikai fiatalok, a hippyk tízezrei tanyáztak a maguk „lo- ve-ins“ és a „humanbe-ins“ táboraiban New York és San Francisko parkjaiban. Miközben virágokat dobáltak a rendőrökre, ezt kiabálták: „Szeressétek egymást és ne háborúzzatok!" Mint indiánok a harci ösvényeken, hadi színekben, saját kommunáikba tömörülve, az LSD hatása alatt ájultan hallgatták „Az isten magános éneke és a szentlélek dobkísérete mellett a mindenség szimfóniáját“. Az új életforma elö- harcosait látták bennük. Egy tizenkilencéves magas, szőke, sovány fiú szabálytalan fogsorral, lányos arcvonásokkal,, megtörölte homlokát kabátja ujjúval és hátára dobta motyóját. Autóstoppal indul útnak, csak el a San Franciskói Haight Ashbury-ből, a hippyk központjából. Azért akar elmenni, mert itt minden csaláson alapszik: Szerinte nemcsak Leary (a Harward-egyetem egykori tanára, az LSD-imádat élharcosa) csaló, hanem a hippyk illegális lapja is csalás. Sőt, a hétvégeken ide vándorolt és letelepedett kiskorúak nagy része is ál-hippy. Hat szörnyű LSD-delíriumot élt át, az utolsó volt a legborzalmasabb. Azonban továbbra is híve marad. Vajon miért? Mi az benne, ami rabul ejtette? Ki tudja? HOL az HMit mondanak az orvosok? Azok az emberek, akik LSD-t szednek, ellenőrizhetetlenné válnak: Vagy a pokolba vagy a paradicsomba képzelik magukat. Az LSD olyan vegyi folyamatokat idéz elő a testben, amelyek még azután is sokáig éreztetik hatásukat, amikor a kábítószer már teljesen eltűnt a szervezetből. A tudatalatti folyamatokban is mély változásokat okoz. A kísérleti személyek mindegyike felső fokon beszélt színes látomásairól. Majdnem mindegyik hangsúlyozta, hogy az idő szinte megállt, fájdalmat nem éreztek. A kábítószer-élvező úgy beszélt saját haláláról, mintha nem is róla lenne szó. Az „én“ határai elmosódnak és minden pszichológiai gátlás megszűnik^ holott ezek szoktak leginkább ösztönösen az egyéniség védelmére kelni... sok VIRÁG Néhányan szórakoznak, valóban élvezik a kábítószert. Mások védekeznek ellene. Legtöbbször azonban a józan ész hátrál meg az álom előtt és az ember egyénisége elvész a végtelenség érzetében; a tudatot költői képek, bizarr ötletek, logikátlan gondolatok árasztják el. A gondolatok minősége csökken, de a látomások szinte kézzelfoghatóak. Az ember elveszti a tárgyilagosságát és ennek következményeként megveti a logikát. Az emlékezet is furcsa változásokon megy keresztül. A művészeti alkotások iránti fogékonyság növekedik. Mitől félt tehát tulajdonképpen az a fiú? A fekete kesztyűs rendőröktől, akik négyesével járnak az utca mindkét oldalán és mindenkit kezelésbe vesznek, megmotoznak, kábítószert keresnek? Colorádó- ba ment vagy Virgíniába - barátjának van ott egy farmja. Nemcsak ő, hanem a többiek is menekülnek a telepekről. Olyan gyorsan távoznak, ahogyan csak tudnak. Az egyik a nepáli Káthmánba, a másik a spanyolországi Ibizibe, a harmadik pedig Istambulba megy; például Észak- esetleg Dél- Amerika lakatlan földjeire, ahol fenyvesekkel és indiánkunyhókkal teli a vidék és nincsce- nek rendőrök. Itt akarnak élni ezekben a kunyhókban, mert itt napi öt shillingből is el lehet tengődni. Sőt, még kevesebből is! Gyatra minőségű húst, hagymát és paradicsomot fogyasztanak, hogy pénzt gyűjtsenek legalapvetőbb élet- szükségletükre — a hasisra. A hippyk filozófiája, amelyben Buddha kártyavetőként, Konfucius asztrológusként és Herman Hess a mámor mesz- siásaként elevenedik meg, nem tudott a mozgalomnak elméleti alapot nyújtani. Az LSD pőrére vetkőrtette rabja belső világát, a tudatalattit, — de ezzel egyszer s mindenkorra megfosztotta a hippyk társadalmát a lázadás lehetőségeitől. A csoportosulás, amelynek minden tagja csak önnön elképzeléseinek él, tagadja saját létét, tehát nem áll módjában, hogy eljusson a szintézisig. Éltető és egyesítő filozófia híján a hippyk társadalmát kikezdte a betegség. Megfojtotta őket a reklám és az unalom, nagyon hamar egymás idegeire mentek. A fiatalok nagy része azért származik a középrétegekből, mert éppen a közülük való felnőttek táplálnak legtöbb illúziót a hippyk társadalma örömeiről, a szabad szerelemről, a narkotikus mámorról. Maguk a szülök is plakátokat aggatnak lakásuk falára, parókákat vásárolnak, szombat-vasárnap kivonulnak a telepekre, elnyújtózkodnak a parkokban, hogy vasárnap este ismét elfeledjék mindezt, szekrénybe tegyék a parókát és hétfő reggelre rendes polgárokká váljanak. Ugyanezt mutatják ki a hippyk közt végezett szociológiai kutatások is: 46 százalék úgy akarja nevelni gyermekeit, mint ahogy őket nevelték, 34 százalék azt várja utódaitól, hogy éppen úgy megállják helyüket az életben, mint mások stb. stb. A rendőrség meghurcolja, gyötri a hippyket, de viszont ők is sok borsot törnek a rendőrök orra alá. Egyáltalán nem titkolják, hogy a kábítószereknek hódolnak. Saját illegális újságjuk az Internacio- nal Times és a falakra ragasztott plakát, amely művészetüket hirdeti, minden gátlás nélkül szót emel a kábítószerek és a szabad szerelem összes válfaja mellett. Szinte provokálják a rendőrséget a kábítószerek élvezetének dicséretével, és így nem marad más hátra, minthogy a rendőrség elinduljon a felfedett szálak nyomán. A paradicsomból való kiűzetése után az embernek egyszer és mindenkorra két lehetősége maradt: dolgozni vagy élősköd- ni. A hippyk az utóbbi lehetőséget részesítik előnyben. Élősködőkké váltak, nem vált belőlük semminemű társadalmat boldogító elem. A társadalom perifériájára kerültek és ott is élnek. Abban a pillanatban azonban, amikor rájönnek, hogy nem sikerült az ember vele született gyűjtő és támadó ösztöneit kiirtani, nemcsak a társadalomban, de még saját soraikban sem, kiábrándulnak a mozgalomból és hátat fordítanak neki. Nem véletlen tehát, hogy felvette hátizsákját a mi fiatalemberünk is és eltávozott Haight Ashbury-ből. Sőt, még az sem véletlen, amit a madridi rendőrség jelentéséből tudunk meg: „Jelenleg az ország területén és főleg a főváros környékén legalább kétezer, különböző országból érkező fiatal idegen állampolgár tanyázik. Többen csak halásznak, mások csavarognak, szabad vándorokként élnek.“ A hippyk nagy többsége visszatér saját otthonába és az iskolapadba. Egy részük más helyet keres, ahol nem kell a rendőrség és társadalom zaklatásától tartania. Messzebbmenő elképzeléseik nincsenek. Egykori életmódjukat csak egy megjegyzéssel intézik el: „Ifjú, lázongó éveim volt az a korszak.“ Ezt mondja egy egyetemista és megtoldja: „Most már ennek is vége, az embernek arra kell törekednie, hogy valamire vigye az életben.“ így ér lassan véget az a mozgalom, amely kezdeti állapotában propagandája nyomán azt a hiedelmet keltette, mintha képes lenne elsöpörni a föld színéről a háborút. PH-N Krakkó város polgármestere minden évben szimbolikusan átadja az egyetemistáknak a város kulcsát és csupán arra kéri az ország minden részéből összesereglett diákságot, hogy kíméljék a városháza tornyát, ne verjék teljesen szét. Királyok, hercegek, katonák, bohócok és utcalányok árasztják el a várost. Minden kis utca vidám kacajjal, bohókás hangulattal telik meg. Az ódon, történelmi emlékekkel, Jagellókon palotákkal teli város pedig szívesen fogadja az ifjúságot. Sőt, a város polgárai hozzáfiatalodnak a gyermekemberekhez, az egyetemistákhoz, kezdetét veszi az egyik Ieg- festőibb és legszínesebb seregszemle. Az ünnepségek a Wawel-kas- télyban kezdődnek. Fény, zene és mozgás eleveníti meg Lengyelország évszázados és jelenkori arcát. A Jagelló-kori királyi palota szeretettel szolgálja az új jövevényeket. Az erkélyeken harsonák szólnak, az árkádok alatt zászlós felvonulás, szín, pompa. Persze ez csak a kezdete a négynapos Egyetemi Kulturális Seregszemlének, mert azután nemcsak a palotákat ostromolják meg, hanem a klubokat, szórakozó helyeket, zenés kávéházakat, színházakat, sőt még a templomokat sem hagyják ki - itt rendeznek hangversenyeket. Lengyelországban több mint száz ifjúsági színház működik, természetesen itt tartják seregszemléjüket. Műsorukon törA legkellemesebb diáklány Feje tetejére állítják a várost ténelmi drámák, mai témájú színművek, különböző összeállítások. Van amelyik Lengyel- ország felszabadulásának eseményeit eleveníti fel, a másik az ifjúság gondjait tolmácsolja. Nem ritka az olyan előadás sem, amely a lengyel népi zenére és költészetre építi műsorát. Szinte minden utcában, téren akad valamilyen rendezvény, hiszen a plakátok több mint kétszáz ilyen műsorra hívják fel a diákság figyelmét. Az előadások után, a seregszemlék befejeztével, de néha tőlük függetlenül is rengeteg vitát, beszélgetést rendeznek. Mintha a színház és a vita éltetné, tanítaná a lengyel ifjúságot. De nemcsak színházi előadásokra, költői felolvasó estekre kerül sor, hanem itt mutatkoznak be a legfiatalabb és legtehetségesebb festőművészek is. A kiváló lengyel képzőművészeti és zenei hagyományokat az ifjúság is szívesebben és nagyfokú tudatossággal ápolja. Majdnem minden egyetemi központnak kiállító termei vannak. Ha például ifjú képzőművészek plakátja jelenik meg az utcák falán — épp olyan nagy feltűnést kelt, mint a befutott művészek egy- egy ilyen alkotása. Természetesen mind a négy nap a szórakozás, a könnyűzene jegyében zajlik. A lengyel beat-zene azonban csak annyiban hasonlít a nyugati szórakoztató zenére, hogy ugyanolyan hangszereken játsszák, mint az angliai vagy amerikai beat zenét. A lengyel könnyűzene feltűnően és tudatosan a hazai, sőt nagyon gyakran népi hagyományokra támaszkodik. Nem ritka eset, hogy hazafias, Lengyelországot dicsőítő számokat játszanak a közönség, a fiatalok nagy megelégedésére és örömére. Hogy az egyetemi fesztiválok, könnyűzenei seregszemlék győztesei azután az országos fesztiválon, Opoléban | is megállják a helyüket, sőt, legtöbbször ők viszik el a pálmát, az is természetes. A négynapos Seregszemle legnagyobb és legszívesebb e- seménye azonban az allegorikus menet és a karnevál. A résztvevők lengyel parasztnak, irodalmi hősnek, középkori diáknak, cigányasszonynak, bakónak vagy katonának, királynak, hercegnek öltözve vonulnak végig a város utcáin. Az egyik csoport táncol, amaz játszik, a következő pedig cigánykereket hány. A lakosság meg derül és mulat és zsúfolásig tölti meg a járdákat, hiszen minden évben van mit nézni, van min meglepődni és csodálkozni. A menetben viszik végig a városon a győzteseket, a „legkellemesebb diáklányt“ és szimbolikusan újra visszaadják a kulcsot a városatyának, azzal az ígérettel, hogy a következő évben újra eljönnek, újra felvonulnak, mulatnak, újra feje tetejére állítják a várost. új ifjúság 3 Kakasülő, karzat Sokan már talán nem is emlékeznek ezekre az egykor oly gyakran használt és közismert kifejezésekre. Persze, hogy nem emlékeznek, hiszen már kiveszőben vannak, esetleg csak konkrét és nem átvitt értelemben használatosak. Kakasülő a tyúkok létrája, karzat a színház karzata — az első fából, lécből, botokból — az utóbbi vasból, alumíniumból, manapság néha műanyagból készül. Régen kakasülőnek vagy karzatnak, a színházak legfelsőbb emeleti nézőterét nevezték. Ez volt az ifjúság, a fiatalok helye, ahol olcsó pénzért nézhette végig az előadást. És milyen áldásos intézmény volt ez! Rászoktatta a fiatalokat a színház- látogatásra, közönséget nevelt belőlük, és nagyon gyakran harcostársakat is, főleg a bátor, haladó szellemű darabok számolhattak ezzel a hű kis csapattal ott fönn a karzaton, kakasülön. Karzatnak nevezték még a parlamentben azt az emeletet, a szabad páholyokat, ahonnan a fiatalok végighallgatták a képviselőház tanácskozásait. Hát igen, snj6zínházak már sajnálják manapság az ifjúságtól azt a pár fillért, a- mivel olcsóbban vásárolhatták meg a jegyeket. És nem tartjuk eléggé érettnek fiatalságunkat arra, hogy szemtanúja legyen egy-egy felsőházi tanácskozásnak? Pedig milyen kár. Intézmény esít&ni kell a fiatalok helyzetét Az elmúlt években szokássá vált afölött siránkozni, hogy a magyar irodalomnak nincsenek színvonalas bírálói, és szinte kivétel, ha egy-két fiatal irodalmár ilyen irányban felemeli szavát. Hogy ez a probléma mennyire megoldható. megmutatta az Élet és Irodalom című magyar- országi irodalmi hetilap gyakorlata. Körülbelül fél évvel ezelőtt egy új rovatot nyitott, a Fiatal Kritikusok Fóruma címmel és azóta mintha újjá éledt vol na és friss vérrel telítődött volna a műfaj. A Fórum huszonkilenc kritikus tollából az elmúlt fél év alatt, hetvenkét bírálatot közölt és ezzel megmutatta, hol is volt a hiba. A múltban egyszerűen nem adták meg a fiataloknak azt a lehetőséget, hogy megszólalhassanak, publikáljanak. A kritikusok meg sem születhettek, vagy idő előtt elvetéltek. Az eset más vonatkozásban is tanulságos. Nemcsak a kritika vagy az irodalom területén kel! intézményesíteni a fiatalok helyzetét, hanem mindenhol, ahol fontos az élet folytonossága.
