Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-11-25 / 47. szám
8 új ifjúság MOLNÁR KÁROLY: Fejezetek a francia idegenlégió történetéből Légió, vagy internáló tábor 1939 fontos esztendő a légió történetében. A Szidi be! Ab- beszben és a többi észak-afrikai laktanyában állomásozó alakulatok katonáiból, kivéve a németeket, olaszokat és magyarokat, menetszázadokat alakítottak. A francia vezérkar tehát a légiósok jelentős részét átvezényelte Európába. A többiek laktanyákban maradtak. Kritikus napok. Áramlottak az új emberek Franciaországból. Megérkeztek az plső olyan önkéntesek, akik nem öt esztendőre, hanem a háború időtartamára jelentkeztek. Sokan nem azért írták alá a szerződést, mert ellenállhatatlan belső kényszert éreztek, hogy fegyvert fogjanak. A francia hatóságok ugyanis a második világháború kitörése után a következő kérdést tették fel a külföldieknek: — Belép a légióba, vagy az internáló tábort választja? Ezrével döntöttek úgy, hogy inkább a légió tagjai lesznek. Ekkor alakították meg a 13. félbrigádot, amelybe régi légiósok éppúgy kerültek, mint az egykori spanyol köztársasági hadsereg harcosai és a Hitler elől elmenekült baloldali érzelmű csehek és osztrákok. Gyorsított iramban haladt a kiképzés Alighogy végétért, egy új rendelet értelmében a légiósok önként jelentkezhettek a frontra. Az első zászlóalj csaknem kivétel nélkül baloldali érzelmű németekből állt. 1940. márcipsában az alakulat Marseille kikötőjébe érkezett, onnan hosszú és fárasztó utazás, szállítás után jutott el Angliába. Ekkor a felderí- tök már jelentették, hogy fenn északon készül valami. Hitler tábornokai ekkor már sok hajót, jelentős légierőt, ejtőernyős és más alakulatot vontak össze. Viliámháborút akartak Indítani Norvégia ellen. Különösen jól működtek Anglia kémhálózatának emberei, akik tudták, hogy a németek támadása minden pillanatban várható. Ezért az angol vezérkar ellentervet dolgozott ki. A Wilfrid fedőnév takarta nagyszabású elképzelésüket. Eszerint csapataiknak már április 8-án partra kellett volna szállniuk Narvik, Bergen, Trondheim és Stavanger közelében. Tehát meg akarták előzni a németeket. A hadműveletben részt vett volna az Angliában tartózkodó félbrigád is. A parancs azonban nem érkezett meg. A németek megelőzték az angolokat és elkezdődött Norvégia megrohanása Hitler csapatai gyors sikerekre törekedtek, és több helyen, főleg légi fölényük révén jelentős eredményeket értek el Norvégiában. Ekkor már két hajó, a Providence és a Bermuda fedélzetén votlak a 13. félbrigád katonái. Tisztjeik, hogy' elvonják figyelmüket a várható megpróbáltatásokról, így tréfálkoztak velük: — Valamikor Mexikóba is így utaztak a légiósok. Akkor is két hajó szállította őket. Cameront, ahol egykor olyan súlyos vereség érte az alakulatot, tapintatosan nem emlegették. Végre megjött a parancs: — Indulás északra. Senki sem mondta, de mindenki sejtette, hogy Norvégiába szállítják őket. Május 15- én a katonák megérkeztek a fjordok közé. Már az első órákban érezték, hogy nehéz ellenféllel állnak szemben. A németek légi fölényük révén, amikor csak az időjárás engedte, bombázták a légiósokat. Nehezen találtak fedezéket, egymás után pusztultak el és sebesültek meg az emberek. Mégis előre nyomultak. Május 28-án elfoglalták Narvikot. Az általános norvégiai hadihelyzet azonban kedvezőtlenül alakult, a németek újabb sikereket értek el és az angolok ajánlatosnak tartották, hogy kivonják csapataikat, megpróbáljanak visszavonulni. Június 8-án megkezdődött a félbrigád elszállítása. Állandóan zúgtak fejük fölött a német repülőgépek és a katonák nem sejtették, hogy hova szállítják őket. 1940. június 14. A félbrigád megérkezett Brest kikötőjébe. Körülöttük pánikhangulat, a francia dráma a végéhez közeledett. Közvetlen veszély fenyegette az alakulatot is. Né- hányan a városba robogó német motorkerékpárosok fogságába kerültek, másokat a bombák sebeztek meg. Általános kavarodás. Jó alkalom nyílott volna a szökésre. De a 13. félbrigád baloldali érzelmű spanyol, cseh, osztrák és német tagjai nem akartak az ellenség kezébe kerülni. Parancsnokaik között azonban annál hevesebb vita alakult ki. Egy ezredes ezt mondta: — Itt maradunk. — Marokkóba kell mennünk — kiáltotta egy másik. — Át kell jutnunk valahogy Angliába — ez volt a véleménye a félbrigád legtöbb tisztjének. De nem egy közülük viszont értelmetlennek tartotta ezt. — Miért mennénk Angliába? Miért vennénk részt valahol Afrikában a háborúban, a tengelyhatalmak ellen? Ez csak az angolok ügye. Izgatott viták, sok bizonytalanság után kapták a hírt, hogy június 22-én megkötötték Compiégne-ben a fegyver- szünetet. Ekkor a félbrigád éppen félúton volt Brest és Rennes között. Dönteni kellett. Pétain tábornok Vichy-i kormánya mellé állnak, vagy pedig de Gaulle tábornokot követik, aki további harcot hirdetett a hitleri Németország ellen? Aránylag ritkán fordult elő a légió történelmében, de akkor jól vizsgáztak a katonák. Kilenc- százan, tehát az alakulat hetvenöt százaléka úgy határozott, hogy a szabad Franciaországot választja. Ők elindultak Szudán irányába, a többiek pedig Marokkóba, amely akkor Vichy mellé állt. Narvik után újra alkalmuk nyílt a 13. félbrigád tagjainak arra, hogy bebizonyítsák harci készségüket. Pontosan egy esztendő múlva, ezúttal nem a jéghideg fjordok között, hanem a forró sivatagi hadszíntéren kerültek szembe a tengelyhatalmak csapataival. Negyvenegy áprilisában a „Szabad Francia Légió“ az olaszok ellen harcolt. A parancsnok Monclar tábornok, aki ugyan ingadozott, hogy kinek az oldalára álljon a második világháborúban, az angolok mellett küzdjön-e, vagy pedig csak csapatai harci készenlétét és értékét őrizze meg, hogy azután később egy adandó alkalommal amellé álljon, akinek több kilátása van a végsó győzelemre. Massaouah mellett a légiósok és az angolok látványos sikert arattak az olaszok ellen. Négyezer foglyot ejtettek. Monclar a csata után kiadta a parancsot: — Szíriába megyünk.í. 1941. nyarán a légió történetében egyedülálló, különleges helyzet alakult ki: Szíriában szembekerült egymással az angolok mellett harcoló 13. félbrigád és az idegenlégió 6. ezrede, amelynek tisztjei a Vi- chyben székelő kormánnyal rokonszenveztek. A franciák közel-keleti drámája Saint-Jean-d' Arcéban ért véget, ahol július 18-án fegyverszünetet kötöttek. Ez csak fokozta a feszültséget. Az ingadozó alakulatoknak dönteniük kellett: London, vagy Vichy? A 13. félbrigád álláspontja világos volt, ők továbbra is a szövetségesek mellett kívántak harcolni. Határozott fellépésük kedvező irányba befolyásolta a 6. ezredet is. Az alakulat 1900 katonája kijelentette: — A szövetségesek oldalán harcolunk! A 6. ezred tiszti kara azonban másképp vélekedett, ők nem akarták katonáikat követni. Mindössze ketten tartottak velük. A tisztek többsége Weygand tábornok magatartásához igazodott, aki az Afrikában és Ázsiában állomásozó Vichy-i szárazföldi és légierő fő- parancsnoka volt. Utóbbi később könyvet írt a francia hadsereg történetéről, melyben a Compiégne és a szövetségesek partraszállása közötti időszakról így vélekedett: — Clgy véltem, funkciómnak legfontosabb katonai feladata, állandó készenlétben tartani az afrikai hadsereget, hogy ha „eljön az ideje“, pihent erővel ismét harcba szállhasson az ellenséggel. Az adott erők e- gyelőre nem voltak elegendők ehhez. Más fegyverekre, nagyobb számú katonaságra, gondosán előkészített mozgósításra és szüntelen háborús lelkesítésre volt szükség... (Folytatjuk) A gyilkos V. Légiósok páncélautón, a Szaharában. Végre valami kézzelfogható. Egy férfi kerékpár. Színe: sárga, gyártási jelzese: SPORT, gyártási száma: E 5126565 Ügy vizsgálják, mint valami régészeti leletet. A könnyűipari minisztériumtól megtudják, hogy a kerékpárt a Rokycany-i, chebi, vagy a strakonicei gyárból kerülhetett ki. És megindul a „körhinta“. Strakonice: a kerékpár gyártását már rég abbahagyták, különben is csak STADION jelzésű kerékpárokat gyártottak. A megszűntetett részleg iratai valószínűleg Chebben vannak. Rokycany: náluk csak Favorit jelzésű kerékpárokat gyártanak. A gyártási számok is egészen mások. Ezt igazán tudhatnák a minisztériumban! Végre Chebből jó hír érkezik: a kerékpárt ott gyártották 1950-ben vagy 51-ben. A jelek szerint a Mototechna kerületi kirendeltségére Olomoucba szállították. Az olomouci jelentés szerint nagyon nehéz lesz a kerékpár sorsának felderítése, mert a kerületi raktárból nem a gyártási számok szerint szállítják a kerékpárokat az egyes boltokba. Még azt sem sikerült megállapítani, vajon a kerületi raktár átvette-e az üzemtől ezt a gyártási számú kerékpárt. Ojabb üzenet Chebbe: Azonnal állapítsák meg a számla sorszámát, a SPORT jelzésű, E 5126565 gyártási számú kerékpárról az olomouci kirendeltségen. Cheb: Az üzem 1951-es irataiban nagy a rendetlenség, ezért az első információ téves volt. Az E 5126565 gyártási számú kerékpárt 1951 július 7-én a Mototechna prágai raktárába szállították. A szállítólevél száma: SP/4. Ez már konkrétum, de... A kerékpárokat, a prágai raktárból a kerület minden boltjába szállították. Azonban 1951 októberében megszűntették a raktárt és a kerékpárok szállítását más üzem vette át. A feloszlatott raktár iratai három helyen vannak elhelyezve. És egyikben sem találtak adatokat a boltokba szállított kerékpárok számairól. Felkutatják a volt raktárosokat; hová tűntek el a raktár szállítólevelei és számlái? — Nem tudják. Nem marad más hátra, mint a prágai kerület összes Mototechna boltjai irattárainak felkeresése. Három nap múlva a Közbiztonsági szervek kladnői kirendeltsége jelenti: A SPORT jelzésű, E 5126565 gyártási számú kerékpárt az itteni Motctcchnában adták el a libuüini lakosú P. Mihály úrnak. Talán mégis? De örömük nem 'tart soká! — Hát megkerült? — mondja a kerékpár tulajdonosa — én már rég lemondtam róla. — Gyanún felül állt. Az eddigi személyleírás nem Illett rá. A kerékpárt a pince folyosójáról lopták el. Jelentette is a Közbiztonsági Szerveknek, de a számot eltévesztette. Ezzel sok munkát okozott nekünk. Mielőtt ugyanis megkezdtük a nyomozást a kerékpár után, átnéztük az ellopott kerékpárok jegyzékét. A mi számunk természetesen nem volt közte. Ilyen csekélység és mennyi bonyodalmat okozhat. LIBUSA ÉS KÁROLY „És azután az árok szélén két szerelmest láttam meg. Amikor hozzájuk értem, éppen megcsókolták egymást. Talán nem is láttak engem. Irigység fogott el, hogy ezek szeretik egymást, én meg elveszítettem azt a lányt, akit szerettem — és nem tudtam magam visszatartani...“ Chomutov, 1955 augusztus 10-én. Tárgy: Kétszeres gyilkosság. Tettes: Ismeretlen. A tett színhelyének leírása: az út, amelyen a gyilkosság történt Chomutov északi részéről indul és szabad, sík területen vezet. A tett színhelye Chomutovtól három kilométerre van, Breznicétől két kilométerre. Az út itt a környező terepbe torkollik. A baloldali part körülbelül három méter magas, száz méter hosszú és bokrok szegélyezik. A parton túl megművelt földek vannak. A jobboldali part hasonló, de alacsonyabb fekvésű. T. Károly holttestét a baloldali árokban találták meg. A holttest fűvel és ágakkal volt letakarva. Az úton két töltényhüvelyt és egy töltényt találtunk. Mindhárom 7,65 mm kaliberű. A tett helyéről véres nyom vezetett, rézsűt az úttest jobb oldalához, onnan a parton felfelé, majd visszakanyarodva balra egy gyümölcsfa alá. A fa alatt egy lány holtteste hevert. A nyom hosszúsága 64 m. A holttest mellett két férficipő lenyomatát találtuk. A lenyomatok hosz- sza 28,5 cm. Kissé tovább a térdeléstől származó két bemélyedést. A cipő hegye és a bemélyedések közötti távolság 40 cm. A meggyilkolt D. Libusa tegnap este tűnt el. Erről jelentés érkezett a Közbiztonsági Szervekhez. A tanúk vallomása szerint D. Libusa tegnap este (augusztus 9-én) T. Károllyal ment találkára. Utoljára 20.00 órakor látták őket sétálni a Breznice felé vezető úton. Néhány tanú, aki kb. 600 méterre volt a tett színhelyétől, háromnegyed kilenckor lövéseket hallott. Először néhányat gyors egymásutánban, majd kissé később még egyet. Röviddel ezután kerékpárosok mentek az úton, de senkit nem láttak. Hogy a két áldozat merre fog sétálni, senki sem tudhatta Mindketten rendezett életet éltek. D. Libusa tizenkilenc, T. Károly huszonkét éves... — Átkutattunk minden talpalatnyi földet, minden fűszálat. Semmi... Elkeseredésünk végső határán voltunk. Ha abban a pillanatban a kezünkbe kerül, nem tudom... Mindenesetre két dolog tisztázódott. Chomutovban vagy legközelebbi környékén lakott. A láb- és térdnyomok igazolták feltételezett testalkatát. Nem maradt más hátra, mint minden férfiban a tettest keresni. Közben nagyon érdekes dolgok fordultak elő. Egyszer például Chomutovból Brezenecbe mentünk autóval. Az egyik hadnaggyal beszélgettem, amikor ez hirtelen odaszólt a sofőrnek: — Azonnal fordulj meg — majd hozzám fordult — nem láttad azt a kerékpárost, aki most ment el mellettünk? Ö az. Megfordultunk, megelőztük a kerékpárost. Körülbelül 160 cm magas, fiatal, barna hajú, egy kissé kopaszodó. — Nocsak húzd elő azt a pisztolyt — szólt oda a hadnagy köszöntés helyett. A fiú elfehéredett, belenyúlt a zsebébe, és képzeljék, valóban kihúzott egy 7.65 kaliberű Walthert. Ha nem láttam volna magam, nem hiszem el. Azonnal magunkkal vittük. De a mechanoszkőpiai ellenőrzés bebizonyította, hogy nem a gyilkos fegyverről van szó Csak jogtalan fegyvertartásért indítottak eljárást ellene. „Később, amikor láttam, mennyi rendőr van Chomutovban, megijedtem, hogy letartóztathatnak. Elhatároztam, hogy Klad- nóba költözöm Az élettársamnak azt mondtam, hogy ott kapunk lakást. Meg is kaptuk. Egy bányában dolgoztam, a mosdókat gondoztam... Csend és nyugalom van itt. A tisztviselő leteszi karját az asztalra, ráhajtja fejét és elalszik. Hatnapos kisfia beteg. Egész éjjel nem aludt. Egyszer csak felemeli a fejét. Valaki kopog az ablakon. — Mit kíván? — kérdezi álmosan. — Lejelentkezési lapot. — Hová megy? — Kladnóba. Lakást kapok ott. — Hát igen, itt nálunk nagy probléma a lakás, mondja a tisztviselő és kinyitja a könyvet. — Mit fog ott csinálni? — Egyelőre mosdó-gondozó leszek a bányában... később majd meglátjuk. — Tessék, itt a lap — Köszönöm. A tisztviselő lezárja az ablakot. Még eszébe jut, hogy a kiadott átvezetö-l&pról feljegyzést kellene írnia és elküldeni a közbiztonsági szerveknek. Félig oda is fordul az írógépéhez, de aztán erőt vesz raja a fáradtság. (Folytatjuk)
