Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-11-25 / 47. szám

8 új ifjúság MOLNÁR KÁROLY: Fejezetek a francia idegenlégió történetéből Légió, vagy internáló tábor 1939 fontos esztendő a légió történetében. A Szidi be! Ab- beszben és a többi észak-afri­kai laktanyában állomásozó alakulatok katonáiból, kivéve a németeket, olaszokat és ma­gyarokat, menetszázadokat ala­kítottak. A francia vezérkar tehát a légiósok jelentős ré­szét átvezényelte Európába. A többiek laktanyákban marad­tak. Kritikus napok. Áramlottak az új emberek Franciaország­ból. Megérkeztek az plső olyan önkéntesek, akik nem öt esz­tendőre, hanem a háború idő­tartamára jelentkeztek. Sokan nem azért írták alá a szerző­dést, mert ellenállhatatlan bel­ső kényszert éreztek, hogy fegyvert fogjanak. A francia hatóságok ugyanis a második világháború kitörése után a kö­vetkező kérdést tették fel a külföldieknek: — Belép a légióba, vagy az internáló tábort választja? Ezrével döntöttek úgy, hogy inkább a légió tagjai lesznek. Ekkor alakították meg a 13. félbrigádot, amelybe régi lé­giósok éppúgy kerültek, mint az egykori spanyol köztársa­sági hadsereg harcosai és a Hitler elől elmenekült baloldali érzelmű csehek és osztrákok. Gyorsított iramban haladt a kiképzés Alighogy végétért, egy új rendelet értelmében a légiósok önként jelentkezhet­tek a frontra. Az első zászló­alj csaknem kivétel nélkül bal­oldali érzelmű németekből állt. 1940. márcipsában az alaku­lat Marseille kikötőjébe érke­zett, onnan hosszú és fárasz­tó utazás, szállítás után jutott el Angliába. Ekkor a felderí- tök már jelentették, hogy fenn északon készül valami. Hitler tábornokai ekkor már sok ha­jót, jelentős légierőt, ejtőer­nyős és más alakulatot vontak össze. Viliámháborút akartak Indítani Norvégia ellen. Különösen jól működtek Anglia kémhálózatának embe­rei, akik tudták, hogy a néme­tek támadása minden pillanat­ban várható. Ezért az angol ve­zérkar ellentervet dolgozott ki. A Wilfrid fedőnév takarta nagyszabású elképzelésüket. Eszerint csapataiknak már április 8-án partra kellett vol­na szállniuk Narvik, Bergen, Trondheim és Stavanger köze­lében. Tehát meg akarták előz­ni a németeket. A hadműve­letben részt vett volna az Ang­liában tartózkodó félbrigád is. A parancs azonban nem ér­kezett meg. A németek meg­előzték az angolokat és elkez­dődött Norvégia megrohanása Hitler csapatai gyors sikerek­re törekedtek, és több helyen, főleg légi fölényük révén je­lentős eredményeket értek el Norvégiában. Ekkor már két hajó, a Pro­vidence és a Bermuda fedél­zetén votlak a 13. félbrigád katonái. Tisztjeik, hogy' elvon­ják figyelmüket a várható megpróbáltatásokról, így tré­fálkoztak velük: — Valamikor Mexikóba is így utaztak a légiósok. Akkor is két hajó szállította őket. Cameront, ahol egykor olyan súlyos vereség érte az alaku­latot, tapintatosan nem emle­gették. Végre megjött a pa­rancs: — Indulás északra. Senki sem mondta, de min­denki sejtette, hogy Norvégiá­ba szállítják őket. Május 15- én a katonák megérkeztek a fjordok közé. Már az első órák­ban érezték, hogy nehéz ellen­féllel állnak szemben. A né­metek légi fölényük révén, amikor csak az időjárás en­gedte, bombázták a légiósokat. Nehezen találtak fedezéket, egymás után pusztultak el és sebesültek meg az emberek. Mégis előre nyomultak. Május 28-án elfoglalták Narvikot. Az általános norvégiai hadihelyzet azonban kedvezőtlenül alakult, a németek újabb sikereket ér­tek el és az angolok ajánlatos­nak tartották, hogy kivonják csapataikat, megpróbáljanak visszavonulni. Június 8-án megkezdődött a félbrigád el­szállítása. Állandóan zúgtak fe­jük fölött a német repülőgépek és a katonák nem sejtették, hogy hova szállítják őket. 1940. június 14. A félbrigád megérkezett Brest kikötőjébe. Körülöttük pánikhangulat, a francia dráma a végéhez köze­ledett. Közvetlen veszély fe­nyegette az alakulatot is. Né- hányan a városba robogó né­met motorkerékpárosok fog­ságába kerültek, másokat a bombák sebeztek meg. Általá­nos kavarodás. Jó alkalom nyí­lott volna a szökésre. De a 13. félbrigád baloldali érzelmű spanyol, cseh, osztrák és né­met tagjai nem akartak az ellenség kezébe kerülni. Pa­rancsnokaik között azonban an­nál hevesebb vita alakult ki. Egy ezredes ezt mondta: — Itt maradunk. — Marokkóba kell mennünk — kiáltotta egy másik. — Át kell jutnunk valahogy Angliába — ez volt a vélemé­nye a félbrigád legtöbb tiszt­jének. De nem egy közülük vi­szont értelmetlennek tartotta ezt. — Miért mennénk Angliába? Miért vennénk részt valahol Afrikában a háborúban, a ten­gelyhatalmak ellen? Ez csak az angolok ügye. Izgatott viták, sok bizony­talanság után kapták a hírt, hogy június 22-én megkötöt­ték Compiégne-ben a fegyver- szünetet. Ekkor a félbrigád ép­pen félúton volt Brest és Ren­nes között. Dönteni kellett. Pétain tá­bornok Vichy-i kormánya mel­lé állnak, vagy pedig de Gaul­le tábornokot követik, aki to­vábbi harcot hirdetett a hit­leri Németország ellen? Arány­lag ritkán fordult elő a légió történelmében, de akkor jól vizsgáztak a katonák. Kilenc- százan, tehát az alakulat het­venöt százaléka úgy határo­zott, hogy a szabad Franciaor­szágot választja. Ők elindultak Szudán irányába, a többiek pe­dig Marokkóba, amely akkor Vichy mellé állt. Narvik után újra alkalmuk nyílt a 13. félbrigád tagjainak arra, hogy bebizonyítsák har­ci készségüket. Pontosan egy esztendő múlva, ezúttal nem a jéghideg fjordok között, ha­nem a forró sivatagi hadszín­téren kerültek szembe a tengelyhatalmak csapataival. Negyvenegy áprilisában a „Szabad Francia Légió“ az ola­szok ellen harcolt. A parancs­nok Monclar tábornok, aki ugyan ingadozott, hogy kinek az oldalára álljon a második világháborúban, az angolok mellett küzdjön-e, vagy pedig csak csapatai harci készenlé­tét és értékét őrizze meg, hogy azután később egy adandó al­kalommal amellé álljon, aki­nek több kilátása van a végsó győzelemre. Massaouah mellett a légiósok és az angolok lát­ványos sikert arattak az ola­szok ellen. Négyezer foglyot ejtettek. Monclar a csata után kiadta a parancsot: — Szíriába megyünk.í. 1941. nyarán a légió törté­netében egyedülálló, különle­ges helyzet alakult ki: Szíriá­ban szembekerült egymással az angolok mellett harcoló 13. félbrigád és az idegenlégió 6. ezrede, amelynek tisztjei a Vi- chyben székelő kormánnyal ro­konszenveztek. A franciák közel-keleti drá­mája Saint-Jean-d' Arcéban ért véget, ahol július 18-án fegy­verszünetet kötöttek. Ez csak fokozta a feszültséget. Az in­gadozó alakulatoknak dönte­niük kellett: London, vagy Vi­chy? A 13. félbrigád álláspont­ja világos volt, ők továbbra is a szövetségesek mellett kíván­tak harcolni. Határozott fellé­pésük kedvező irányba befo­lyásolta a 6. ezredet is. Az alakulat 1900 katonája kijelen­tette: — A szövetségesek oldalán harcolunk! A 6. ezred tiszti kara azon­ban másképp vélekedett, ők nem akarták katonáikat kö­vetni. Mindössze ketten tartot­tak velük. A tisztek többsége Weygand tábornok magatartá­sához igazodott, aki az Afriká­ban és Ázsiában állomásozó Vi­chy-i szárazföldi és légierő fő- parancsnoka volt. Utóbbi ké­sőbb könyvet írt a francia had­sereg történetéről, melyben a Compiégne és a szövetségesek partraszállása közötti időszak­ról így vélekedett: — Clgy véltem, funkciómnak legfontosabb katonai feladata, állandó készenlétben tartani az afrikai hadsereget, hogy ha „eljön az ideje“, pihent erővel ismét harcba szállhasson az ellenséggel. Az adott erők e- gyelőre nem voltak elegendők ehhez. Más fegyverekre, na­gyobb számú katonaságra, gon­dosán előkészített mozgósítás­ra és szüntelen háborús lelke­sítésre volt szükség... (Folytatjuk) A gyilkos V. Légiósok páncélautón, a Szaharában. Végre valami kézzelfogható. Egy férfi kerékpár. Színe: sárga, gyártási jelzese: SPORT, gyártási száma: E 5126565 Ügy vizsgálják, mint valami régészeti leletet. A könnyűipari minisztériumtól megtudják, hogy a kerék­párt a Rokycany-i, chebi, vagy a strakonicei gyárból kerül­hetett ki. És megindul a „körhinta“. Strakonice: a kerékpár gyártását már rég abbahagyták, kü­lönben is csak STADION jelzésű kerékpárokat gyártottak. A megszűntetett részleg iratai valószínűleg Chebben vannak. Rokycany: náluk csak Favorit jelzésű kerékpárokat gyár­tanak. A gyártási számok is egészen mások. Ezt igazán tud­hatnák a minisztériumban! Végre Chebből jó hír érkezik: a kerékpárt ott gyártották 1950-ben vagy 51-ben. A jelek szerint a Mototechna kerü­leti kirendeltségére Olomoucba szállították. Az olomouci jelentés szerint nagyon nehéz lesz a kerék­pár sorsának felderítése, mert a kerületi raktárból nem a gyártási számok szerint szállítják a kerékpárokat az egyes boltokba. Még azt sem sikerült megállapítani, vajon a kerü­leti raktár átvette-e az üzemtől ezt a gyártási számú kerék­párt. Ojabb üzenet Chebbe: Azonnal állapítsák meg a számla sorszámát, a SPORT jelzésű, E 5126565 gyártási számú ke­rékpárról az olomouci kirendeltségen. Cheb: Az üzem 1951-es irataiban nagy a rendetlenség, ezért az első információ téves volt. Az E 5126565 gyártási számú kerékpárt 1951 július 7-én a Mototechna prágai rak­tárába szállították. A szállítólevél száma: SP/4. Ez már konkrétum, de... A kerékpárokat, a prágai raktárból a kerület minden bolt­jába szállították. Azonban 1951 októberében megszűntették a raktárt és a kerékpárok szállítását más üzem vette át. A feloszlatott raktár iratai három helyen vannak elhelyezve. És egyikben sem találtak adatokat a boltokba szállított ke­rékpárok számairól. Felkutatják a volt raktárosokat; hová tűntek el a raktár szállítólevelei és számlái? — Nem tudják. Nem marad más hátra, mint a prágai kerület összes Mo­totechna boltjai irattárainak felkeresése. Három nap múlva a Közbiztonsági szervek kladnői kiren­deltsége jelenti: A SPORT jelzésű, E 5126565 gyártási számú kerékpárt az itteni Motctcchnában adták el a libuüini lakosú P. Mihály úrnak. Talán mégis? De örömük nem 'tart soká! — Hát megkerült? — mondja a kerékpár tulajdonosa — én már rég lemondtam róla. — Gyanún felül állt. Az eddigi személyleírás nem Illett rá. A kerékpárt a pince folyosójáról lopták el. Jelentette is a Közbiztonsági Szerveknek, de a számot eltévesztette. Ezzel sok munkát okozott nekünk. Mielőtt ugyanis megkezdtük a nyomozást a kerékpár után, átnéztük az ellopott kerékpárok jegyzékét. A mi számunk természetesen nem volt közte. Ilyen csekélység és mennyi bonyodalmat okozhat. LIBUSA ÉS KÁROLY „És azután az árok szélén két szerelmest láttam meg. Ami­kor hozzájuk értem, éppen megcsókolták egymást. Talán nem is láttak engem. Irigység fogott el, hogy ezek szeretik egy­mást, én meg elveszítettem azt a lányt, akit szerettem — és nem tudtam magam visszatartani...“ Chomutov, 1955 augusztus 10-én. Tárgy: Kétszeres gyilkosság. Tettes: Ismeretlen. A tett színhelyének leírása: az út, amelyen a gyilkosság történt Chomutov északi részéről indul és szabad, sík terü­leten vezet. A tett színhelye Chomutovtól három kilométerre van, Breznicétől két kilométerre. Az út itt a környező terep­be torkollik. A baloldali part körülbelül három méter magas, száz méter hosszú és bokrok szegélyezik. A parton túl meg­művelt földek vannak. A jobboldali part hasonló, de alacso­nyabb fekvésű. T. Károly holttestét a baloldali árokban ta­lálták meg. A holttest fűvel és ágakkal volt letakarva. Az úton két töltényhüvelyt és egy töltényt találtunk. Mindhá­rom 7,65 mm kaliberű. A tett helyéről véres nyom vezetett, rézsűt az úttest jobb oldalához, onnan a parton felfelé, majd visszakanyarodva balra egy gyümölcsfa alá. A fa alatt egy lány holtteste hevert. A nyom hosszúsága 64 m. A holttest mellett két férficipő lenyomatát találtuk. A lenyomatok hosz- sza 28,5 cm. Kissé tovább a térdeléstől származó két bemé­lyedést. A cipő hegye és a bemélyedések közötti távolság 40 cm. A meggyilkolt D. Libusa tegnap este tűnt el. Erről je­lentés érkezett a Közbiztonsági Szervekhez. A tanúk vallo­mása szerint D. Libusa tegnap este (augusztus 9-én) T. Ká­rollyal ment találkára. Utoljára 20.00 órakor látták őket sé­tálni a Breznice felé vezető úton. Néhány tanú, aki kb. 600 méterre volt a tett színhelyétől, háromnegyed kilenckor lö­véseket hallott. Először néhányat gyors egymásutánban, majd kissé később még egyet. Röviddel ezután kerékpárosok men­tek az úton, de senkit nem láttak. Hogy a két áldozat merre fog sétálni, senki sem tudhatta Mindketten rendezett életet éltek. D. Libusa tizenkilenc, T. Károly huszonkét éves... — Átkutattunk minden talpalatnyi földet, minden fűszálat. Semmi... Elkeseredésünk végső határán voltunk. Ha abban a pillanatban a kezünkbe kerül, nem tudom... Mindenesetre két dolog tisztázódott. Chomutovban vagy legközelebbi környé­kén lakott. A láb- és térdnyomok igazolták feltételezett testalkatát. Nem maradt más hátra, mint minden férfiban a tettest keresni. Közben nagyon érdekes dolgok fordultak elő. Egyszer például Chomutovból Brezenecbe mentünk autóval. Az egyik hadnaggyal beszélgettem, amikor ez hirtelen oda­szólt a sofőrnek: — Azonnal fordulj meg — majd hozzám fordult — nem láttad azt a kerékpárost, aki most ment el mellettünk? Ö az. Megfordultunk, megelőztük a kerékpárost. Körülbelül 160 cm magas, fiatal, barna hajú, egy kissé kopaszodó. — Nocsak húzd elő azt a pisztolyt — szólt oda a hadnagy köszöntés helyett. A fiú elfehéredett, belenyúlt a zsebébe, és képzeljék, valóban kihúzott egy 7.65 kaliberű Walthert. Ha nem láttam volna magam, nem hiszem el. Azonnal magunkkal vittük. De a mechanoszkőpiai ellenőrzés bebizonyította, hogy nem a gyilkos fegyverről van szó Csak jogtalan fegyvertar­tásért indítottak eljárást ellene. „Később, amikor láttam, mennyi rendőr van Chomutovban, megijedtem, hogy letartóztathatnak. Elhatároztam, hogy Klad- nóba költözöm Az élettársamnak azt mondtam, hogy ott ka­punk lakást. Meg is kaptuk. Egy bányában dolgoztam, a mos­dókat gondoztam... Csend és nyugalom van itt. A tisztviselő leteszi karját az asztalra, ráhajtja fejét és elalszik. Hatnapos kisfia beteg. Egész éjjel nem aludt. Egyszer csak felemeli a fejét. Valaki kopog az ablakon. — Mit kíván? — kérdezi álmosan. — Lejelentkezési lapot. — Hová megy? — Kladnóba. Lakást kapok ott. — Hát igen, itt nálunk nagy probléma a lakás, mondja a tisztviselő és kinyitja a könyvet. — Mit fog ott csinálni? — Egyelőre mosdó-gondozó leszek a bányában... később majd meglátjuk. — Tessék, itt a lap — Köszönöm. A tisztviselő lezárja az ablakot. Még eszébe jut, hogy a kiadott átvezetö-l&pról feljegyzést kellene írnia és elküldeni a közbiztonsági szerveknek. Félig oda is fordul az írógépéhez, de aztán erőt vesz raja a fáradtság. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents